Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

A délutáni legili... nem sikerül végigolvasni az üzenetet, amivel a társalgóból kilépve találom szembe magam. Nem zavarna ehhez eléggé a rengeteg fecsegő hölgyemény a portrékon, de még az se, hogy valaki úgy dönt a hallható hangok alapján, hogy a folyosó ezen szakaszán gyakorol a futócsapatba való bekerülésre. Van itt egyáltalán olyan? Nem számít, nem lenne mindez akadálya annak, hogy szétbontsam a papírt és elolvassam a tartalmát, az viszont már nagyon megnehezíti a műveletet, hogy valaki a hátamra ugrik és ledönt a lábamról. Normál esetben ez nem lenne ennyire könnyű, ám cseppet sem számítok a hirtelen kapott lendületre, úgyhogy menten látványosan terülök el a folyosó padlóján. Amint megszólal a támadóm, már tudom is, hogy ki volt ennyire elvetemült és vakmerő, hogy csak úgy letaroljon. Brandon, csakis. Ki más? És még vizes is lettem. Tökéletes. Fáradt sóhajjal mozdulok meg és megpróbálok kimászni alóla. Úgy általában kedvelem, de néha kész agyrém számomra, mint éppen most is. A levél széle kissé vizes lett, de gyorsan átfutom és a zsebembe gyűröm, mielőtt teljesen elázna, és felkászálódóm a padlóról, ahol mostanra tócsa jelzi, merre is járt el kedvenc (és egyetlen) szobatársam eddig.
- Kicsit csendesebben, nem szeretnék megsüketülni ennek örömére - jegyzem meg, miközben azon vagyok, hogy egy evapores segítségével eltüntessem a vizet. Amint ezt is sikerült, rápillantok végre. Egész boldognak tűnik, és meglepően gondtalannak, sőt meggondolatlannak bizonyos szempontból, mert hát éppen a padlón fekszik. Nem valami jó ötlet.
- Hű, ez nagyszerű, igazán. Minek köszönhető a változás? - érdeklődöm, mert azért a kedvét kinek van szíve letörni, de mégis összevont szemöldökkel figyelem. Nem zavar, hogy jól elvan, igazán nem, ám végül mégiscsak úgy döntök, hogy szóvá teszem, hogy mégsem kellene ott feküdnie ilyen lazán, akármilyen közel is van a betegszoba épp.
- Fel kellene kelned onnan, mielőtt még tüdőgyulladást kapsz vagy valami rosszabbat. Igyunk inkább egy teát - ajánlom fel. Akármilyen idegesítő is néhanapján, mégis a szobatársam, ennyi törődést csak megérdemel, meg aztán továbbra is tartom magam hozzá, hogy nem szívesen keresnék újabb embert a helyére, ha már egyszer őt lassan megszokom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Mivel érdemeltem ki egy szobatársat, akinek a leghalványabb elképzelése sincs a személyes térről? Rettenetesen örülök, hogy a hátamra ugrik és azzal az erővel le is tarol a folyosó kellős közepén csak úgy, örömében. Ha nem érezném túl sértőnek, most talán látványosan fognám a fejem, és tennék pár megjegyzést, ami már szépen megfogalmazódott a fejemben, de látva, mennyire boldog, nincs szívem letörni a lelkesedését, bármennyire is egyszerű lenne. A tévhittel ellentétben nem vagyok azért bunkó, de legalábbis nem élvezem, hogy mások kedvét aláássam, pusztán csak az őszinteséget nem értékeli mindenki, az azonban már nem az én problémám. Átgondolom a mondanivalómat, és végül csak csendre intem, annak tényleg nem örülnék, ha a hallásom látná kárát a nagy örömének, elvégre még mindig auror szeretnék lenni, halláskárosodással viszont legfeljebb csak aktát tologathatok a végén, lehet az álmom holmi veszélyes helyzetekre kirendelt elit alakulat.
- Hátulról? Goethe? Mi van? - kérdezek vissza értetlenkedő arcot vágva, mert olyan ez, mint valami furcsa brainstorming, összefüggéstelen szavak seregének tűnik, amit éppen mond és alig értek belőle valamit, a lényeget biztos nem. Közben remekül elvan ő a padlón láthatóan, ám mégiscsak szóvá teszem, hogy szerény véleményem szerint jobban járna, ha felkelne.
- Tudom, tudom, te vagy a vízmágus, de attól a padló továbbra is kőből van és kicsit sem lesz melegebb a szokottnál - állapítom meg, és még a teát is felajánlom. Isten ments, hogy a végén szobatársi szerződésünk alapján netán még ápolnom is kelljen, még a szokásos csütörtök estéket is állandó nyafogás övezi, és lassan azon vagyok, hogy ha nem ragaszkodnék ahhoz, hogy teljes csendben tanuljak a magam kis rendjében, akár be is költözhetnék a faluba, mindenkinek egyszerűbb lenne.
- Ha nem érnék rá, nem javasolnám. Na gyere, majd beírjuk ezt is a havi közös programokhoz. Mi is volt amúgy mostanra tervezve? A filmezés? Úgy emlékszem - válaszolom, és intek a fejemmel, hogy mozduljon már. Nem hagyom itt, de mehetnénk.
- A konyha megfelel? Nemrég kipróbáltam a fekete teájukat és egész finom, még ha nem is Earl Grey, de ha szerencsénk van, azt is találhatunk - felelem, és ha felkelt, el is indulok abba az irányba.