Sárga manószerű cukiság

Alina céltalanul rója az iskola folyosóit. Igazából nem találja sehol sem a helyét, és fogalma sincs, hogy mit is keres. Csak megy, amerre a lábai viszik, és egy teljesen ismeretlen folyósószakaszra téved. Na jó, neki ilyen ismeretlen helyet nem nehéz találnia, hiszen alig pár napja érkezett, és a Gólyalakon, a nagytermen és a Levita klubbhelyiségén kívül nem sok mindent látott a kastélyból. Tudatalattia talán pont ezért készteti arra, hogy úttalan utakon járjon.
Gondolataiba feledkezik, olyannyira, hogy majdhogynem felbukik az előtte ülő sárga manóféleségbe. Lábai gyökeret eresztenek, hiszen ő még sohasem találkozott ilyen lénnyel. Bár máguscsalád sarja, mégis szinte minden varázslatos lény vagy tárgy képes ámulatba ejteni.
Szóval ahogy ott áll, nézi az édes, dudni sárga kis csöppséget és ellenállhatatlan vágyat érez, hogy megszólítsa, majd jól megölelgesse őt. Előbbire rá is szánja magát, utóbbival kapcsolatban viszont arra az elhatározásra jutott, hogy vár még vele egy kicsit, nehogy túl ömlengősnek tűnjön.
-Szia te kis csöppség! Csak nem eltévedtél?
Széles mosolyra húzódik ajka, és csak nézi a földön csücsülő drágaságot. Úgy dönt ő is lehuppan mellé, hátha így jobban megnyílik neki. Szemügyre veszi a manócska pici arcát, melyről azt olvassa le, hogy jó a sejtése, a kis teremtés eltévedt. Éppen ezért készségesen ajánlja fel segítségét.
-Ha gondolod szívesen segítek tájékozódni a kastélyban, és segítek megkeresni a szüleidet vagy a barátaidat is!
Bíztató szemekkel nézi a kis árvát, és reméli, hogy elfogadja patronálását.

Lala

Alina sokáig nézte reményt és bíztatást sugárzó szemekkel a kis csöppséget, mire annak arcára egy halvány mosoly ült ki. A kis szőkeség legnagyobb meglepetésére az árvácská még valami kommunikáció félével is megpróbálkozott, de a lány nem sokat értetett belőle, ami nem csoda, hiszen csak szavak voltak egymás mellé téve. Gondolkozik, gondolkozik, és ismételgeti magában a neveket, aztán egyszer csak koppan a tantusz. a nagyterem neve is elhangzott! Tehát a dráaság a nagyterembe szeretne menni, mert valószínű ott vannak a barátai.
Alina annyira el volt foglalva azzal, hogy megfejtse a kis sárgaság üzenetét, hogy szinte észre sem veszi, hogy a manócska ismét szomorú. Nem bírja továbbb, megölelgeti őt. Melegség járja át a szívét. Pár percig karjaiba zárja, aztán hirtelen felpattan, és sugárzó mosollyal nyújtja kezét a csöppségnek, és közben magyarázza mit eszelt ki.
-Gyere Lala! A nagyterem nincs olyan messze! Megkeressük a barátaidat, illetve, ha már ott vagyunk harapunk is valamit! Van mindenféle finomság, puding, sütemény, és ha szerencsék van jut még nekünk finom kakaó is! Gyere szívem, ne várassuk tovább a barátaidat, se a korgó pocakodat!
Kézen fogja a kis árvát, és apró léptekkel elindulnak kitűzött céljuk felé.

Nedra

Mai viselet

A Levita klubhelyiségében futótűzként terjedt el a hír, hogy a Levita-Eridon kviddicsmeccsen az egyik szfinx súlyos sérüléseket szenvedett. Ő ugyan nem volt kinn a meccsen, elvégre sosem megy le szurkolni, még akkor sem, ha a saját háza játszik, és ekkor még fogalma sem volt róla, hogy ki a szerencsétlen áldozat, mégis egy görcsbe rándult a gyomra. Mindig is utálta ezt a sportot, és bárki kérdezte, kitartott a véleménye mellett, miszerint a kviddics az egyik legdurvább, legbrutálisabb és legveszélyesebb sport a világon. A sors fintora, hogy élete első igazi nagy szerelme is erre a játékra tette fel az életét, és hagyta őt itt magára. Ugyan ennek már lassan két éve, de az ilyesmit nehéz kiheverni és elfelejteni, sőt talán lehetetlen, elvégre a szív egy része mindig is sajogni fog.
Az övé márpedig most sajog, nagyon is. Egyrészt azért, mert, ha szóba kerül ez a téma mindig elszontyolodik egy kicsit, másrészt, mert a kétségbeesés morajlása után kiderült, hogy a sérült nem más, mint Lina egyik szobatársa, Nedra. Arról is szólt a fáma, hogy a lány már magához tért, így a szőkének sem kellett több, gyorsan összekapta magát, és elindult a gyengélkedő felé.
Útja során elhaladt a kékek konyhája előtt is, s hogy ne menjen üres kézzel, magához szólított néhány vanília pudingos sütit (esküszik rá, hogy a vanília jótékony hatású, és segíteni fog a szobatársán), valamint egy doboz gyümölcslevet is, és folytatta útját Uff bácsi székhelye felé. Belépve a helyre, megcsapta A „szag”, amit sokan ki nem állhatnak, őt viszont úgy vonzza, mint a mágnes, a fertőtlenítőszer illata. Sosem értette igazán, miért jó az ilyen lábadozó helyiségeket ennyire kivilágítani és ráadásul fehérre festeni, hiszen ez csak elvakítja az éppen ébredező betegeket. Márpedig itt ez a látvány fogadta, s ő ugyan nem sérült, és nem szorul ápolásra, mégis kellett egy kis idő, mire látószerve hozzászokott a ragyogáshoz. Legnagyobb meglepetésére a szobában az ágyakon, s a két sebesülten kívül nem volt senki, pedig ő arra számított, hogy a csapattársak mind itt fognak tolongani, arrébb lökdösve egymást. Persze, az ágyak melletti szekrényeken több jele is volt annak, hogy mégsem hagyták teljesen magukra a sebesülteket: virágtól elkezdve a különféle csokoládékig minden megtalálható volt rajtuk, roskadozásig.
Lina a kék taláros ágy felé veszi az irányt, miután jól alaposan körbenézett. Nem akar nagy zajt csapni, ezért a lehető leghalkabb módon húz oda magának egy széket Inedrához, és nézi, ébren van-e a lány.
-Szia! Hoztam egy kis nasit a konyhánkból, meg egy kis üdítőt. Hogy érzed magad?-Suttog halkan a lánynak, miután ő pislogott néhányat. Nem mer hangosan beszélni, nehogy felébressze a másik ágyon fekvő eridonost.