38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Első emelet - Soóki Zsóka Boglárka összes hozzászólása (3 darab)

Oldalak: [1] Le
Soóki Zsóka Boglárka
INAKTÍV


Noel kistündére, Anne manója, Vivi Bogyócája :3
RPG hsz: 50
Összes hsz: 2184
Írta: 2016. március 30. 20:44 Ugrás a poszthoz

Noel és Anne
ruha


Végül sikerült megtalálnia testvéreit, akik visszaadták neki a talárját. Így tökéletes öltözetben indulhatott első évnyitójára. Nagyon várta a pillanatot, most végre kiderül, hogy melyik házba fog kerülni. Az ő neve nagyon hátul van a névsorban, emiatt amíg a többiekre várt, eluralkodott rajta a félelem. Mi lesz, ha nem a Levitába osztják be? Az ikrek évekig fogják szívatni, amiért különcködik a többi Soókitól. És egyáltalán mi lesz vele a másik három ház egyikében? Lesznek ott barátai? Mit fog csinálni a testvérei nélkül? Ezen és hasonló gondolatok keringtek a fejében, míg nem a nővérére került a sor. Próbált bátorító pillantást küldeni a szőkének, neki is ezek járhatnak a fejecskéjében, de ez inkább ijedtnek hatott, mint ösztönzőnek. Aztán a bot, vagy mi az, amit a diákoknak adnak, a kék ház nevét mondta. Megtapsolta a lányt, viszont utána ő következett. Vett egy mély lélegzetet, és remegő lábakkal elindult. Próbált figyelni, hogy a többiek, hogy csinálják, miként fogják meg azt az izét, de így is sokat bénázott. Először elejtette, aztán meg nem tudta, hogyan kell ránézni. Az idegesség ilyen helyzeteket tud szülni, főleg egy fiatal lányka esetében. Próbálta kizárni a többi gólya nevetését, de az lett az eredménye, hogy arcocskáin két piros folt is megjelent. Ennél rosszabb már nem lehet... A végén sikerült a beosztása, és a bot a Levita házat mondta. Mikor felfogta a szót, mosoly ült ki az arcára, egy pillantást vetett Ádám tanár bácsira, majd a helyére sietett.
A többiek beosztása után, az igazgatóhelyettes elmondta az ilyenkor szükséges dolgokat, de olyasmiket is említett, amik eddig nem voltak. Az érkezett nénik és bácsik biztos nagyon szigorúak lesznek és megnevelik a diákokat. Az ikrekre rá is fér, de más nem érdemli meg, kivéve a hozzájuk hasonló diákok. Például, aki Bendébe is belekötött. Ő nagyon is!
A beszéd befejeztével Bálint odahajol a kislányhoz, hogy valami "fontosat" súgjon neki. A kislány kérdőn néz az említett személy felé, de nem kérdez vissza, elindul a Rellon asztala felé. Éppen egy lánnyal beszél, megvárja, míg mind a ketten abbahagyják a beszédet, csak aztán szólal meg.
- Szia! Öhm, az egyik testvérem azt mondta, hogy tartozol neki két galleonnal és szeretné visszakapni tőled - ez megfelelő lesz bevezetésnek. Alsó ajkát beharapja, úgy pillant az előtte ülő rellonos fiúra.

Soóki Zsóka Boglárka
INAKTÍV


Noel kistündére, Anne manója, Vivi Bogyócája :3
RPG hsz: 50
Összes hsz: 2184
Írta: 2016. április 2. 20:16 Ugrás a poszthoz

Noel és Anne
ruha


Bekerült a Levitába, amiről nagyon régóta álmodott. Így nem fogják a tesói azzal szívatni, hogy máshová került. Az ikrekből simán kinézi. Még a vacsora előtt megkéri valami fontosra a bátya, amit Brigire nem mer rábízni. Ez persze kamu, semmi fontos dologról nincs szó, egyszerűen szeretnék megviccelni a lányt, aki bedől neki. Miért ne hinne nekik? Azokról van szó, akiket nagyon szeret és megbízik bennük, pedig sokszor csináltak már ilyet. Emiatt sétál át a Rellon asztalához és szólítja meg Noelt. Amit a fiú mond, neki meglepi. Bálint szentül állította, hogy a zöld fiú tartozik neki.
- Tudom ki vagy, Ombozi Noel. A másik tesóm mesélt rólad, mikor azt a csúnya dolgot csináltad - már nem is foglalkozik a pénzzel. Attól, hogy eddig nem járt iskolába, még tudja mi történt itt, idősebb testvérei mindenről beszámoltak neki.
A mellette ülő lányka is megszólal, Bogi pedig kettőt pislog. Ő is ismerős valahonnan. Kicsit gondolkoznia kell, hogy honnan, de aztán beugrik neki.
- Te vagy az a cirkuszos lány, ugye? Noel barátnője - csak úgy mellékesen jegyzi ezeket meg, nem akarja egyikőjüket sem megbántani. Kíváncsian pillant mindkettejükre. Bálint és Botond mindent pletykáról tudnak, és ezekről szívesen beszámolnak az ifjú levitásnak, bár édesanyjuknak ez nem tetszik. Most már teljesen biztos benne, hogy Noel egy fillérrel sem tartozik egyiknek sem, ha mégis, akkor majd ketten elintézik a dolgokat, ez már nem tartozik rá. Egy mosolyt küldve feléjük elindul vissza a Levita asztalához. Kivételesen nem sírta el magát Anne sértő megjegyzésétől és ez nagy előrelépés számára. Ha minden ilyennél itatná, az egereket sírósnak tartanák és nem barátkoznának vele. Testvérei már így is túl érzékenynek tartják.

Soóki Zsóka Boglárka
INAKTÍV


Noel kistündére, Anne manója, Vivi Bogyócája :3
RPG hsz: 50
Összes hsz: 2184
Írta: 2016. április 24. 19:54 Ugrás a poszthoz

Manócska


Kviddiccsel a legjobb kezdeni a délutánt és ezt senki nem cáfolhatja meg. Sajnos egyik levitást nem találta a csapatból, vagy nem értek rá, Bende pedig megtiltotta, hogy egyedül seprűre üljön, emiatt kapta el a navinés fogót. Még a kékektől hallott róla, és úgy gondolta ideje lenne megismerni. Mehetett volna az eridonosokhoz, illetve a rellonosokhoz is, viszont nem akarta egész nap keresgélni az embereket, így maradt a sárga srác. Egyébként sincs vele baja, szeret ismerkedni és ez a legjobb módja neki. Manó nem tiltakozott, ami az ő szerencséje, különben megismerte volna Bogi elszántságát. Az edzésük kicsit több mint egy óráig tartott, aztán jött a zöld csapat, nekik pedig menniük kellett. A kislány számára minden edzés valami fantasztikus, már most nagyon szeret a levegőben repkedni és a kis aranylabda után repülni, remélve, hogy elkapja azt.
- Láttad, hogy kétszer is elkaptam a cikeszt? - kérdezi a fiút, miközben a nyomában lépked. Még nem volt elég neki a friss levegőből, és az új ismeretséget tovább mélyítené egy kis beszélgetéssel. Szeretné jobban megismerni a srácot, aki vigyázott rá, hogy aztán, ha a testvérei kérdezősködnek, tudjon válaszolni a fiú kilétével kapcsolatban. Ahogy Bendét ismeri nem fog repesni az örömtől, de Bogi már nem olyan kicsi, tud magára vigyázni, főleg, ha egy idősebb fiú is ott van mellette. Ha bármi baj lett volna, Manó biztosan segített volna.
- És te mióta kviddicsezel? Már az iskola előtt is játszottál? - teszi fel a tovább kérdéseit, közben érdeklődve fülel. Mindenre kíváncsi, ami a sporttal kapcsolatos.

Első emelet - Soóki Zsóka Boglárka összes hozzászólása (3 darab)

Oldalak: [1] Fel