Tanévnyitó/Tanévzáró

Alig pár hónapja érkeztem, mégis izgatott voltam, bár az évzáró nekem nem sok mindent tartogathatott. Izgalmasnak mondhattam, hiszen még nem vettem részt ilyen alkalmon. Igaz, hivatalosan nem voltam itt az évben, de a vizsgáimat megírtam, így ha minden igaz, jövőre már magasabb évfolyamban fogok részt venni az iskolai életben.
Hallottam ezt-azt arról, hogy áll a házverseny. Ahogy beléptem a terembe, meg is bizonyosodtam a pletykák hitelességéről. A levitások hatalmas pontszámelőnnyel nyertek. Gyönyörű volt a dekoráció. Rellonosként persze jobban tetszett volna saját házamnak ünneplése, nem tartoztam azok közé, akik képtelenek örülni más sikerének, akkor is, ha magam is nagy versenyző vagyok. Abban a pár hónapban amiben itt lehettem, nem járultam hozzá sok ponttal a házversenyhez.

(...)

Dísztaláromban és süvegemben beléptem a terembe.
Idén mintha a Rellonosok nem adtak volna bele mindent... Pedig tudom hogy képesek leszünk rá idén.
Gyorsan helyet foglaltam az asztalunknál.
Szinte rögtön a házversennyel kezdtük. Negyedikek lettünk, így úgy láttam nem mindenki tudott könnyeden ünnepelni a levitásokat. Amúgy is... Ilyenek vagyunk.
Korgó gyomorral vártam a lakomára, már alig vártam hogy legyűrjem a nekem járó adagot, és hogy becsempésszek valami halasat Gottónak. Végül is... ő sem maradhat ki a lakomából.  

Gideon

Durcásan keltem. Az idő mindig is hatással volt a hangulatomra. Amikor reggel felkeltem, kócos hajjal leskelődtem ki az ablakon, ahol a vártnál borúsabb idő fogadott. Köd, köd és köd mindenhol. Mintha már el is érkeztünk volna a télhez, amit amúgy szeretek, hiszen szép, fehér, tiszta meg minden.
A reggel rátette a bélyeget a napomra. Alig vártam, hogy vége legyen az óráknak. Szinte egyik órán sem tudtam figyelni, valami mindig lekötötte a figyelmemet.
Szívesen jelentettem volna beteget, vagy ilyesmi, de hát tanulni mégiscsak kell.
Gotto szinte egész nap a nyomomban volt, de már megszokta a durcás napokat.
Amikor vége lett az utolsó órának is, és az összes diák kitódult az ajtón, végre fellélegeztem.
Alig vártam, hogy elszabaduljak, hogy azt csináljam ami épp boldoggá tesz.
Szinte futva indultam a Nyugati szárnyba, az egyik legcsendesebb helyre, amit ismerek. A könyvtár!
Gottóval a nyomomban csörtettem be a könyvtárba, néztek is néhányan szigorú tekintettel felém, de nem zavart.
Egy kis ideig sétálgattam a polcok között, majd letelepedtem egy régi receptkönyvvel a polc sor tövébe. Nekidöntöttem a hátam a polcoknak, és Gottóval az ölemben törökülésbe vágtam magam.
A könyv sok receptet tartalmazott, volt vagy 600 oldalas. Igazából régebben sokat sütöttem a nagyival. De fogalmam sem volt, miért egy receptkönyvet kaptam le a polcról... Nem is szoktam receptkönyvet olvasgatni...  

Gideon

A könyvtár mindig is alkalmas volt a pihenésre. Úgy öt perc olvasgatás és lapozgatás után már le is csillapodott a vágyam, hogy izegjek-mozogjak. A légzésem egyenletes lett és szinte már el is tudtam volna aludni. A könyvek illata, a tinta és sárguló lapok...
Aztán éles karmok beleszúródása a karomba... Nem túl jó érzés.
Éles nyávogás, a fejem mellett két centire elsuhanó könyv és egy fiú dühös hangja.
Mikor elhárult minden fajta veszedelem ami repülő könyveket illet... felnéztem az alakra, aki laposra taposta Gotto farkát.
- Egy macska- vágtam rá nem túl kedvesen.
A bal kezemet rászorítottam a Gotto által rám mért támadás helyszínére, ami pillanatok alatt cérnaszálnyi vörös sebbé duzzadt.
Többször megkarmolt már véletlenül a macskám, így már megszoktam, de elég hirtelen jött ez a mostani, így kicsit megijedtem.
Feltápászkodtam a földről, lesöpörve az ijedt Gottót az ölemből.
Meglepve tapasztaltam, mennyivel magasabb volt nálam a szőkeség. Persze végigmértem, hiszen ki nem mér végig egy ismeretlen srácot?
- Az egy érzékeny pontja- mondtam már sokkal barátságosabb hangon, egy halvány mosoly kíséretében.
A tekintetem a fiú elejtett könyvére esett.
- Átváltoztatástan?- hajoltam le érte- Nem rossz tárgy. Hobbi, vagy csak rossz érzéseid vannak a vizsga miatt?- mosolyogtam már őszintén.
Láttam rajta, hogy nem az a rosszfiús alkat, úgyhogy meggyőződésem volt, hogy jó tanuló.
Igazából elég szimpatikusnak tűnt, a macskám és ellenem elkövetett bűntett után is.  

Iván

A furcsa fiú egy másodperc alatt eltűnt a polcok között, rám pedig újra letelepedett a nyugalom. Visszatettem a receptkönyvet a polcra, és egy másik után kutattam, amit még az első napomon láttam. Vörös, bőrkötéses könyvecske volt.
A kutatásom kudarcba fulladt, ugyanis újra társaságom lett. Gotto felborzolta a szőrét, így azt hittem a szőke fiú jött vissza. Amint megfordultam, megbizonyosodtam róla, hogy nem ő jött. Azt viszont nem értettem, Gotto miért borzolja fel a szőrét egy ismeretlen előtt. Általában csak elbújik a hátam mögé, vagy ilyesmi.
Végül betudtam annak, hogy biztosan látta már a folyosón, vagy valami.
Borzaska alig, hogy befordult arra a folyosóra, amin éppen álltam, máris megszólított. A szemem pedig elkerekedett. Nem is tudtam hirtelen mit mondjak. Hogy egy ismeretlen valaki csak úgy megszólja Gottót... Egy ismeretlen, de nagyon is szexi valaki... Szóval két dolog miatt is elállt a szavam, ugyanabban a percben.
- Mit képzelsz?
Ez a két szó elárulta a bennem felgyülemlett érzéseket. Azt, hogy cicának hívott, másrészt meg azt, hogy Gottót rühes dögnek nevezte.
Aztán feltűnt valami. A fiú kezében tartott könyv vagy ugyanaz volt, mint amit a szőke olvasott, vagy csak elegem lett aznapra a meglepetésekből.
- Mi van? Elátkoztad a szőkét, hogy odaadja az Átváltoztatástan könyvét?- kérdeztem fennhéjázó mosoly kíséretében.
Általában jó kislány voltam, ahogyan megtanítottak. De a fiú bunkósága kiváltotta belőlem a rosszkislányt.

Iván

Mindig is jó voltam abban, hogy megtippeljem az emberek gondolatait csupán az arckifejezésekből. Nem voltam benne biztos, de talán a fiú arcán meglepetést véltem felfedezni, ami esetleg a nem túl kedves megnyilvánulásom miatt volt. Nem is értettem mit várt, ha ő is pontosan olyan bunkón viselkedett az előbb.
Laza sok mindent képzelek beszólására egy kicsit elpirultam, ahogy végigmért, ez viszont semmim nem változtatott.
Flegma, bunkó, amolyan minden csajt megkapok ha akarom típusnak láttam először. A lányok mindig buknak az ilyesmire.
A hátát a polcoknak vetette, szinte pontosan úgy, ahogy előbb én is tettem törökülésben.
- Mégis honnan veszed, hogy menekült? Te leskelődtél valahonnan?- forgattam körbe a tekintetem a polcok között, azonban sehol nem láttam jó helyet a kukkolásra.
Közben észrevettem, hogy a macska által okozott seb lassan lappadni kezdett.
- Egyébként mi közöd ahhoz, hogy menekült-e vagy sem? Megijesztette a macskám, és továbbállt.
A fiú egyre érdekesebbnek tűnt, a kócos hajával, a stílusával...
Rám sem nézett, ahogy ott állt a polcnak támaszkodva, de egyből tudtam, hogy idegesíteni akar. Azért sem szóltam semmit rá.
Levágtam magam vissza törökülésbe szembe vele.
- Szóval minek köszönhetem a szerencsétlenséget, hogy találkoztunk?- persze nem gondoltam komolyan, igazából nem volt olyan rossz fej a srác, csak nem mertem bevallani magamnak- Norina vagyok.
Egy pillanatig kezet akartam nyújtani neki, aztán végül csak biccentettem felé.

Iván

Mindig kíváncsi fajta voltam. Érdeklődő, kíváncsi, fogékony mindennemű tudásra és persze a versenyszellem sem elhanyagolható a "hobbijaim" közül.
- Nem hiszek a babonákban. Nem leszek ráncos néhány egyszerű kérdés miatt.
Megvontam a vállam, és próbáltam ugyanolyan flegmán viselkedni, ahogy ő is tette.
Még mindig próbált felhúzni, próbálta azt tettetni, hogy nem figyel rám, és inkább beletemetkezett egy könyvbe. De még mindig nem akartam megtörni, nem akartam megadni neki ezt az örömöt, de nem ám!
A nevét persze nem árulja el, és igyekszik lerázni. Ügyetlen próbálkozás.
Elindult zsebre vágott kézzel a másik irányba, én pedig rögtön felálltam és utánaindultam. Halkan lépdeltem, gondoltam hátha nem vesz észre, és megleshetem miért ilyen furcsa a viselkedése. Persze tudtam, hogy annak az esélye, hogy nem vesz észre, a béka feneke alatt van.
Azért utánaindultam, és reméltem, hogy valamit kivált belőle az, hogy követem, és egy kicsit jobban kiismerem magam a gondolataiban.

Iván

Igazán nyeregben érzem magam, amikor néhány kanyar után sem veszi észre, vagy csak nem akarja észrevenni, hogy követem.
Már éppen megörültem, amikor hirtelen körülfogott. Hátam mögött a polcokkal, előttem szorosan a fiú, akinek még mindig nem tudtam a nevét.
Próbálkoztam kiutat találni a fogságból, de aztán feladtam. Amúgy sem akartam megadni neki az örömöt, hogy elfutok.
Ahogy ott álltunk, teljes csöndben egy jó darabig, megszemlélhettem a fiú kidolgozott mellkasát és vállait. Nagyon halványan elmosolyodtam, úgy, hogy még ne tűnjön föl a "fogvatartómnak", vagy ha feltűnik, ne jöjjön rá egyből a mosolygás okára. Bár elég szolidan vittem véghez, úgyhogy reméltem nem vesz észre semmit.
Az arca éppen annyira volt közel az arcomhoz, hogy ha a fejemet feljebb fordítom, elértem volna az állát az orommal.
Bizsergett a bőröm és enyhén szétnyílt a szám a nagy csodálkozásban.
Aztán egykettőre minden elmúlt. Visszatért a laza srác, és ellökte magát a faltól, szabad utat engedve nekem.
- Várj!- ragadtam meg a csuklóját, és elé ugrottam.
A tervem az volt, hogy odahajolok a füléhez, és súgok neki valamit, aztán... Aztán csak az jött amit éppen jónak láttam.
Nem voltam olyan bátor, hogy megcsókoljam, de egy aprócska puszit nyomtam az arcára.
Fogalmam sem volt akkor, mit fog szólni, arról sem, hogy ezután elküld-e, vagy csak lefagy, és azután küld el, vagy... szóval fogalmam sem volt róla.    

Iván

Sosem szoktam így hirtelenjében cselekedni... Na jó. Ha jobban belegondolok, mégis. A húgom olyan, aki mindent előre megrág és néha igenis döntésképtelen. Én mindig hamar hozok döntéseket, és nem riaszt vissza, ha valakit meg kell bántanom vele. Amolyan ami a szívén a száján lány volnék.
Nem húzódik el, és még el is mosolyodik. Nem számítottam rá, hogy ilyen reakciót hozok ki belőle. A társaságomban maximum még csak gúnyos mosollyal illetett, ami nem gáz. Vagyis nekem nem.
Biztos voltam benne, hogy mond még valami bunkót, de aztán nem tette. Csak karba font kézzel állt és csak egyetlen szót mondott, ami egyáltalán nem volt bunkó. Jellemfejlődés? Ki tudja...
Hasonlóan karba font kézzel nekidőltem a vele szemben lévő polcoknak és felvont szemöldökkel, összehúzott szemmel figyeltem, egy félmosollyal a számon. Ez addig ment, amíg újra meg nem szólalt, mert akkor szívesen lenyeltem volna keresztbe.
Ellöktem magam a faltól és most én léptem elé.
- Rellon. Második évfolyam.
A fiú hozzászólása meglepett, és dühbe is ejtett. Nem vagyok elég bátor? Ugyan már. Próbáljon ő megcsókolni egy olyan lányt, akinek csak az álláig ér.
- Rólad viszont még nem tudok semmit.
Körbe-körbe kezdtem el járkálni, mintha nagyon törném a fejem valamin. Aztán megálltam, végigmértem. Aztán újabb gondolkozó körre indultam. Végül megálltam és a szemébe néztem.
- A stílusod olyan mint a rellonosoké. A könyvtárban vagy, fogalmam sincs miért. Azt tudnám kinézni belőled, hogy egy vaskos verseskötetet olvasgatsz, tele különböző alternatív versekkel. De ott volt a kezedben az Átváltoztatástan könyv is. A szünetek közbeni tanulás a levitásokra jellemző, bár nem ismerem annyira őket, de a rellonos pletykák elértek hozzám is. Aztán... az Eridon... Nem tűnsz közéjük valónak. Aztán a Navine? Ugyan már. Abszolút nem vagy jóindulatú és kedves. Az viszont tuti, hogy nem vagy rellonos, mert már láttalak volna.
Érdekes, de így végiggondolva elég furcsa szerzet. Hiszen a rellonban kellene lennie, de az száz százalék, hogy nem rellonos.

Iván

Fogalmam sem volt róla, hogy miért nevetett ki a fiú.
Zagyvaságokat kezdett beszélni. Már nevetni támadt kedvem, amikor lassan előhúzta a pálcáját...

Egy fotelben ültem. A szemem előtt apró, fekete pontok kergetőztek, és egy vaskos kötetet tartottam a kezemben. Elaludtam volna? Az imént mintha egy szakácskönyvet lapozgattam volna...
Aztán beugrott egy sötét, kusza haj. Álmodtam. Milyen furcsa álom volt...
A tagjaim elzsibbadtak. Leraktam a könyvet az ablakpárkányra, és kinyújtóztattam a lábaimat.
Szememmel Matildát kerestem, hátha látta mi történt, miért aludtam el ilyen hirtelen? És mikor változtattam meg a helyem?
De közel s távol senki nem volt éppen a könyvtárban.
Gottót sehol sem láttam, így elindultam a könyvtár kijárata felé, valami furcsa, sötét hajú fiúval a gondolataimban...

Andrew

Kezdtem újra embernek érezni magam a napokban. A tavaszi időjárás meghozta a kedvem. El is felejtettem, milyen amikor az emberek csak úgy örülnek valaminek.
A minden lében kanál macskám és én felkerekedtünk délután, hogy egy kicsit lazuljunk a könyvtárban. Furcsa, mi? Egy rellonost nem gyakran látni a könyvtárban. De ez egy cseppet sem zavart.
A könyvtár szinte üres volt, Matilda pedig éppen elmélyülten lapozgatott valamit, úgyhogy halkan besurrantam a terembe, és a harmadik sorból leemeltem egy ponyvaregényt, és egy réginek kinéző másik könyvet, aminek még a címét sem olvastam el.
Leültem törökülésben a földre, majd a regényt a vastag könyv mögé rejtettem. Nem szívesen magyarázkodtam volna. Még mindig nehezen gondoltam a mögöttem álló napokra.
Ideje volt megnyugodnom egy kicsit.  

Andrew

A nyugalmas olvasás nem tart sokáig. Hihetetlen, de egy éven belül megint megtörténik velem ugyanaz. Szólásra nyitottam a számat, de végül befogtam. A srác aki majdnem átesett rajtam egészen kedvesen szólít meg.
Elfogadja a fiú kezét, és feltápászkodik a segítségével.
- Semmi baj. Megvagyok.
A fiú fiatalabbnak nézett ki nálam, mégis fölém magasodott. Mondjuk az én magasságom átlagon aluli valamivel.
- Norina vagyok.
A srác nem egyedül jött, ahogy én sem. Gotto felborzolta a szőrét, és oldalazva a lábam mögött keresett védelmet a kutya elől.
Mosolyogva leguggoltam, hogy megnyugtassam az ijedt macskámat...

Andrew

Elmosolyodom.
- Semmi gond, tényleg. Nem zavarsz.
Lehajoltam, hogy felvegyem a könyveket a földről, és gyorsan visszatettem őket a helyükre.
- Semmi bajom nem lett. Katona dolog. Talán holnapra lesz a combomon egy apró lila folt, de volt már rosszabb is. A kviddicsnek hála már észre sem veszem ezeket a kisebb fájdalmakat.
Mosolyodom el halványan, de kezd egy picit olyan érzésem lenni, hogy a srác vagy akar valamit, vagy egyszerűen csak ennyire anyáskodó típus.
Mondjuk éppenséggel mindkettőt aranyosan teszi...

Andrew

A fiú önbizalma határtalan. Érdekes, azt hittem nehezen nyílok meg az embereknek, de vele egészen könnyen elbeszélgettem, sőt még élveztem is.
- Gyakran olvasok. A kedvenc elfoglaltságom. Verseket, regényeket. Bármit. Amikor olvasok, olyan mintha kilépnék a saját életemből és valaki máséba lépnék helyette.
Olyan szépen sikerült körülírnom az érzéseim, hogy magam sem hittem el.
- Nem gyakran látni férfiakat olvasni. Nem mintha csak nőknek való lenne. De jó érzés.
Aztán eszembe jutott valami.
- Nincs kedved elmenni valahová?

Andrew

- Pontosan felettünk van egy úgynevezett Akvárium. Kinyitod az ajtót, és azt látod, hogy a terem tele van vízzel, de nem zúdul rád az ajtóban. Ha bemész, és nem érsz hozzá a falakhoz akkor a kijövetelnél száraz leszel. De ha hozzáérsz, csurom vizes. Remélem tudsz úszni - kacsintottam rá kajánul a srácra, majd elindultam Gottoval, és remélhetőleg a fiúval a hátam mögött.
- Ja? És persze beszélni is lehet a víz alatt. Még csak levegőt sem kell venned.
Igyekeztem fel a lépcsősorokon, és elvezettem a fiút a piros ajtóhoz a Nyugati szárny második emeletén.
Remélhetőleg a fiú nem víziszonyos...

/A következő hsz-t az Akváriumnál folytasd.//

All I want for Christmas
Ruha

Kapkodva érkeztem a bál helyszínére, már fellépőruhában. Akár úgy is tűnhetett volna, mintha bulizni érkeztem volna, de a hasamra kötött kenguruban ficánkoló Miló és a kezemben tartott cumisüveg árulkodott róla, hogy más elfoglaltságom is bőven akad.
A tömegben Diót kerestem. Tudtam, hogy Karinával érkezett a bálba. Ezzel nem is volt semmi probléma, nem éreztem utálatot a lány iránt, vagy bármi mást.
Meg is találtam őket, szerencsére nem a forgatag közepében, így oda tudtam menni anélkül, hogy fellöktek volna a gyerekkel a karomban.
- Sziasztok! Bocsi a zavarásért…- kezdtem, miközben lecsatoltam magamról Milót – Szükségem lenne rátok kábé tíz perc erejéig.
A cumisüveget Dió kezébe nyomtam, miközben rácsatoltam Karinára Milót a kenguruban.
- Ne haragudj, de egyedül az apjára nem bízom – intéztem a szavaimat Karinának.
A rövid ruhában siettem a színpad mögé, de még visszakiabáltam.
- Csak tíz perc! Köszi!
Azzal a lendülettel berontottam a színpad mögötti helyiségbe, meg se várva, hogy Dió és a felesége reagálni tudjon. Épp idejében érkeztem, mert az első három páros már a színpadon volt.
Arnoldot kerestem a helyiség félhomályában, majd mikor megtaláltam, odafutottam hozzá és még időben léptünk fel a színpadra.
A lépéseket olyan természetesen csináltam, hogy magamat is megleptem. Régen szerettem táncolni, de azóta nem nagyon csináltam, kivéve azt a pár hetet, mióta gyakoroltunk a fellépésre.
Miután a fiúk is megjelentek az ajándékdobozokkal, Helena, Szira és én visszafutottunk a párunkhoz, és befejeztük a részünket a páros tánccal.
Még nem pihenhettünk, hiszen kétszer még színpadra kellett állnunk, de ezek már közös részek voltak.
A dal végére kellőképpen elfáradtam, de az érzés jóleső volt. Úgy gondoltam, egészen jók voltunk, és alig hibáztunk.

Will

Elbambulhattam, mert kisebb szívrohamot kaptam amikor Will lehuppant mellém és az újságot olvasó Ricsi mellé.
- Rám hoztad a frászt. - motyogtam a fiúra nézve - Jó reggelt.
A meglepettség után halvány mosoly játszott az arcomon, valószínűleg Will jelenléte miatt. Aztán ez az apró kis jele a boldogságnak hamar szertefoszlott, ugyanis az igazgatóhelyettes bá' fellépett a pódiumra és az amúgy is furcsa susmus abbamaradt. A levegő szinte szikrázott.
Merkovszky bá' rossz hírekről számolt be.
Összenéztem Willel, aki szintén az arcokat mustrálta.
Nem mintha olyan gyakran csinálnék olyasmit ami miatt nagyobb büntetést kellene kiszabni rám, azért frusztrált a felügyelők jelenléte.
Unottan pillantottam Willre.
- Le kéne lépni valahova ezután! - formáltam a szavakat némán a fiú felé fordulva.
Nem sok kedvem volt a lakomához ma. Szívesebben sétáltam volna valamerre Willel, aminek ezzel hangot is adtam, persze nem szó szerint, hiszen csak suttogtam.

WillRuha, Haj

Hát eljött a nap. Még élénken él az emlékezetemben az első bagolykövesként eltöltött napom még elsős koromból, most pedig itt állok, Willel az oldalamon, végzősként a saját bálomon. Furcsa és egyben jó érzés. Az elmúlt hetekben rengeteg dolgunk volt, keringőpróbák, ruhapróbák és a többi, így senkinek nem volt ideje azon izgulnia, hogy a VAV után mégis mi a fenét kezdünk majd magunkkal. Én mondjuk teljesen megingathatatlan voltam azzal a ténnyel kapcsolatban hogy kviddicses mestertanonc leszek, aztán kis szerencsével profi játékos hírében leszek majd.

Will mellett állva nézelődök a teremben. Mikor beléptünk nem kicsit lepődtem meg. Sima gyepen sétáltunk, és az egész terem úgy nézett ki mint egy kert.
Épp körülbelül a második lépésnél a cipőm sarka elakad egy fűcsomóban. Gyorsan belecsimpaszkodom Will karjába, így nem esek pofára.
- Vicces lesz ha a keringőnél is így fogok botladozni. - morgok félig magamhoz, félig a fiúhoz beszélve.
A próbákon viszonylag jól mozogtunk együtt, néhány csetlés-botlástól eltekintve az elején. De összességében sikernek könyveltem el.  
- Iszunk valamit? Hallottam van néhány érdekes koktél amit mindenképp meg kell kóstolnunk. - Villantok egy izgatott mosolyt a partneremnek.

WillRuha, Haj

Nagy léptekkel indulunk meg a bár felé, azonban ismerős hang csilingel a mikrofonba, és felhívja a bálozók figyelmét, hogy kezdetét veszi a keringő.
- Asszem erről lekéstünk. Nem baj, talán tényleg nem tett volna jót. - vigyorgok Willre.
Elindulunk hát vissza a táncparkett felé, ugyanis Kamilla már felkonferált minket.
Többi évfolyamtársunkkal együtt felvonultunk mi is, és beálltunk indításra készen.
- Odanézz! - mutatok a földre, ami nem is tűnik földnek. Olyan hatása van, mintha vízen járnánk.
A zene felcsendül, mi pedig elkezdjük amit már hetek óta gyakoroltunk. Az első pár pillanatban feszült figyelemmel kísértem minden lépésünket, nehogy elrontsunk valamit. Azonban lassan ellazultam, és még csak nem is figyeltem többször a lábunkat. Jött minden magától. Nem tudom eldönteni, hogy azért mert már a könyökünkön jön ki minden mozdulat, vagy mert Will biztonságot adó kisugárzása tette.
Észre se vettem mikor elhalkult a zene és a bálozók tapsolni kezdtek.
- Hű. Jobban sikerült mint gondoltam. - suttogtam mosolyogva, miután elhalkult a taps.

WillRuha, Haj

Na erre nem számítottam. Hitetlenül elmosolyodom, és az arcomhoz kapok. A bőröm forró, biztos elvörösödtem.
Te vagy fantasztikus.
Mire felocsúdtam az álomszerű állapotból, már meg is fogtam a kezét és elindultunk az itató felé.
- Ehetnénk is valamit, ha már itt vagyunk. - vetettem fel az ötletet. Üres gyomorra amúgy is rossz inni akár van benne alkohol akár nem.
Végignézek a kínálaton. Az ételek és italok négy asztalra vannak pakolva, a négy elem szerint.
Mielőtt azonban egy lángoló italért nyúlhattam volna, felcsendült újra Kamilla hangja. Sosem voltam még bálkirálynő, de nem is vágyom rá. Nem olyan típus vagyok. Viszont arról fogalmam sincs, hogy Will hogy viszonyul ehhez. Ő vajon szeretne koronát a fejére?
- Mit gondolsz erről a bálkirályosdiról?
Hamar kiderült hogy egyikünk se kap koronát, de engem hidegen hagyott. Mindenesetre megtapsoltam a bálkirályt és a királynőket.
A kezem ismét elindul a furcsa égő koktél felé. Óvatosan közel emelem az arcomhoz, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg nem ég le a hajam miközben megiszom. De nem érzek meleget.
- Megkóstolod? - nyújtok felé egy pohárral, mosolyogva.

WillRuha, Haj

A morgás amit Will hallat mikor Kamilla újra megszólal elárul mindent. Azonban mégiscsak kémleli a színpadot és észrevétlenül összefonja az ujjait az enyémekkel. Ez a kis mozdulat rengeteg érzést vált ki belőlem hirtelen. A pillangók repdesni kezdenek a gyomromban, és édes bizsergés fut végig rajtam. Mostanában annyi időt töltöttünk együtt és olyan hamar elment ez az év Will mellett, hogy észre sem vettem. Valahogy mindig így képzeltem el egy tökéletes kapcsolatot, bár féltem bevallani Willnek ezt a felfedezésemet.
Most, hogy a keze összefonódik az enyémmel, már biztos vagyok benne hogy valami elkezdődött. Mint valami lavina, amit képtelenség megállítani. Egyszerre ijesztő és csodálatos.
- Fogadni mertem volna rá, hogy Anne fog nyerni. Az utóbbi két alkalommal ő volt a bálkirálynő ha jól emlékszem. Furcsa, hogy szinte soha nem végzős nyeri a koronát – vonom meg a vállam – Nem mintha én szeretném ezt a felhajtást magam körül.
Will elhúz az egyik asztal felé. A sok finomságot vizslatjuk, és bár eddig nem voltam éhes, most aztán nagyot korgott a hasam.
- Hogy hova tovább? – Mosolyodom el – A kviddics szakot néztem ki magamnak, bár be kell valljam az aurorképzés is csalogató, bár nem tudom el tudnám-e képzelni magam ilyen szakirányban – sütöm le a szemem – Na és te?
Ahogy beszélgetünk, észreveszem, milyen könnyeden fogjuk egymás kezét. Mintha mindig is így lett volna. Szinte már el is felejtem milyen éhes vagyok.