Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az elmúlt időszakban több könyvet is sikerült kiolvasnom, szabadidőmben szinte faltam a könyveket, s már a kölcsönkért köteteken is túl voltam, így nem maradt más hátra, mint hogy meglátogassam a könyvtárat, hátha ott is akad majd kedvemre való a különféle tananyagok és enciklopédiák közt. S bár általában szívesen vettem a kezem közé varázslattal kapcsolatos, tudás-bázisú írásokat is, ezúttal inkább a szórakozás érdekelt, s valami izgalmas, könnyed olvasmányra vágytam.
Időben érkeztem, s be is vetettem magam a szórakoztató irodalommal megpakolt könyvek közé, ott kutattam, míg nem rá nem leltem egy igen érdekesnek tűnő irományra. Nem is akartam tovább várakozni, meg kedvem sem volt elmászni semerre, így inkább a könyvtár egyik hátsó szegletét választottam magamnak, ahol a sarokban megtelepedtem a földön, s hátamat a polcnak vetve kezdtem olvasgatni a romantikus irodalmat. Hogy miért is épp ezt választottam az egyéb művek közül, talán az lehetett a magyarázat, hogy az elmúlt időszakban egyre több barátom mesélt a kapcsolatairól, amihez őszintén szólva nem tudtam túl sok véleményt fűzni tapasztalatok hiányában. Emiatt gondoltam azt, hogy talán egy könyv segíthet, s abból jobban megismerem a párkapcsolatokat. Pechemre azonban sikerült olyan könyvet beválasztanom, ami szörnyen vonatott volt, s rendkívül unalmasnak tűnt. Nem akartam feladni, hisz nem voltam olyan típus, aki az első néhány oldal után félreteszi a könyvet, ehelyett inkább esélyt adtam a darabnak, hogy talán majd egy kicsit később indul be a történet, s talán majd érdekes lesz. Tévedtem.
Azt hiszem, sikerült bealudnom a könyv felett, sőt szinte biztos, mert arra kaptam fel a fejem, hogy a kötet kicsúszott a kezeim közül, s kemény hátlapjával koppant a padlón. Erre fel is riadtam, majd egy fiút is észrevettem ott bóklászni.
- Uh, szia! Nem tudod, hogy...mennyi az idő? - fogalmam sem volt arról, hogy mégis hány óra lehet, csak azt tudtam, hogy amikor idetévedtem, akkor még világos volt, most pedig már sötét. Legalábbis odakint. De ahogy feltettem a kérdésemet, hirtelen a fények is kialudtak a könyvtárszobában, s a bejárat felől mintha egy kattanás hallatszott volna.
- Öhm...Lumos! - előhúzva a pálcámat, a sötétben próbáltam fényt csiholni a pálcám végéből, ez sikerült is, közben feltápászkodtam a földről és a fiúra világítottam.
- Mi történt? Mi ez a sötét?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Azt nagyjából sikerült megtudnom a fiútól, hogy valószínűleg már beesteledhetett, mielőtt azonban folytattuk volna a csevegést, hirtelen lett sötét a könyvtárban, mely nem csak engem, de úgy tűnt, hogy a srácot is váratlanul érintette. Közben azért csak feltápászkodtam, hogy még se ücsörögjek tovább a földön, s miután a pálcámmal megvilágítottam a teret, már nem is volt annyira parás a helyzet.
- Bezártak? Az nem lehet, a könyvtáros szinte mindig itt van...hacsak, lehet hogy ki kellett szaladnia a mosdóba, és azért zárta ránk. Vagy lehet, hogy még sem vette észre az ittlétünket? - Ez azért különös volt, mert a könyvtárosok alapvetően odafigyeltek a rendre, s mindig körbenéztek, mielőtt bezártak volna, de ki tudja, hogy ezúttal mi jöhetett közbe. Bármi megtörténhet, ezen már kár lett volna agyalnunk, sokkal inkább az érdekelt, hogy majd hogyan jutunk ki innen.
- Nem, még nem történt velem itt ilyen, de nyugodjunk meg. Biztos visszajön és kinyitja, vagy...vagy talán mi is ki tudjuk nyitni - gondolkodtam, csak épp az nem jutott az eszembe, hogy kulcs nélkül mégis mihez kezdhetnénk.
- Szia Gábor, el is felejtkeztem bemutatkozni, én meg Karola, örvendek! Nem tűnsz ismerősnek, új vagy? - némi fáziskéséssel jutottam el addig, hogy bemutatkozzam, az ismeretlen srácnak, akit egyelőre csak a pálcám segítségével tudtam megvilágítani. Nem tűnt ijesztőnek, így kezet is fogtam Gáborral.
- Esetleg megnézhetnénk, hogy ki tudunk-e menni a főbejáraton. Nézzük meg, ha az még sem nyílik, akkor nem is tudom...olvashatunk reggelig - jegyeztem meg nevetve.
- Amúgy..ciki, de azt hiszem, hogy elaludtam - vallottam be, mert mintha erre kérdezett volna rá, mielőtt elment az áram.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A karácsonyi szünet után elég nehezen sikerült visszarázódnom az iskolai életbe, nyúzottnak éreztem magam, s annyi minden terhelte le a gondolataimat, hogy a tanulásra csak nehezen tudtam koncentrálni. A tanárok persze nem foglalkoztak az ilyen egyéni problémákkal, nekik is meg volt a menetrendjük, amit követniük kellett, nekünk pedig fel kellett vennünk a ritmust, ha nem akartunk rossz jegyeket szerezni a szorgalmi időszak utolsó részében.
A délutánomat emiatt töltöttem a könyvtárban, ahol szorgosan jegyzeteltem ki az egyik órára anyagokat, hogy azzal is plusz pontokat szerezhessek, de néhány óra elteltével ebbe is beleuntam. Fáradt voltam, s egy kicsit kedvetlen, mert mióta visszajöttem a szünetről, Benettel sem beszéltem. Pedig mi annyira jóban voltunk még a szünet előtt, de aztán jött a bál...és ő még csak oda sem jött hozzám. Emiatt volt is bennem némi tüske, és rossz érzés, s nem is tudtam hová tenni ezt az egészet. Talán nem is voltam neki olyan fontos barát, lehet hogy lecserélt valaki másra.
Efféle dolgok kattogtak a fejemben, mikor épp nem Márkra gondoltam, s arra, hogy mi is történt a bál éjszakáján.
- Záróra - a könyvtáros hangját lehetett hallani, ezért is csuktam össze az előttem heverő könyveket, majd azokat visszatettem a megfelelő polcra, s a jegyzeteimmel a kezemben indultam meg egyenesen a nagyterem felé, hogy alvás előtt még vacsorázzak valamit, mert kissé megéheztem.
A levita asztalánál már elég sokan ücsörögtek, de nem volt nehéz kiszúrnom Benit, aki az asztal legtávolabbi pontján foglalt helyet, s úgy tűnt, hogy unottan eszeget.
Nem volt kérdés, hogy odamenjek hozzá, attól függetlenül sem, hogy még mindig nehezteltem rá, amiért az elmúlt időszakban még csak nem is keresett.
Mellé érve nem kérdeztem, hogy szabad-e a hely, egyszerűen csak letelepedtem a mellette lévő üres helyre, majd felé fordítottam a fejem.
- Szia Benett, mi az, nem jó a kaja? - érdeklődtem, hogy mégis valahogy megszólítsam, mert láttam rajta, hogy nagyon unottan forgatja azt az ételt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Igazság szerint nem is nekem kellett volna Benit megszólítanom, hisz ő volt az, aki mostanában elkerült engem. Emlékszem, a bálon láttam őt, legalábbis erről mintha lett volna halovány emlékem, ráadásul mivel ő is DÖK-ös, pontosan tudta azt, hogy aznap ott fogok tevékenykedni. Mégis, még csak egy másodperc erejéig sem lépett oda hozzám, arról már nem is beszélve, hogy akár el is hívhatott volna. Kicsit rosszul is esett az, hogy az évfolyamomról, meg úgy általánosságban a lányoknak akadtak kísérőik, akikkel táncolhattak, s valamiért egy ideig még reménykedtem abban, hogy majd Benett elhív, hisz nagyon jó barátság alakult ki kettőnk közt. Erre egyetlen mukkot sem nyögött ki a bálról, amikor felemlegettem neki, hogy lesz.
Azóta meg nem is találkoztunk, akkor sem köszönt be hozzám, amikor visszatért a szünetről, így joggal alakult ki bennem némi tüske, s harag vele szemben. Most pedig, bármennyire is nehezemre esett, mégis csak úgy voltam vele, hogy mivel ő már az ebédlőben tartózkodott, nekem kell odalépnem, s legalább szóba elegyednem.
Megtettem ezt a lépést, mert a sérelmeim ellenére nagyon is kedveltem azt a lüke fejét, de voltak is bennem kétségek, hogy ő esetleg már másként vélekedik rólam.
- Csak mert látom, hogy nagyon tologatod a tányérodban..- Benett még ekkor sem pillantott fel rám, amitől már azért kezdtem egyre feszültebb lenni, éreztem is, hogy ha nem történik valami hamarosan, akkor robbannok. A fiú pedig tökéletesen tudott időzíteni, mert ahelyett, hogy mondjuk megkérdezte volna, hogy vagyok, vagy rám nézett volna, és bármit megkérdez tőlem, egyszerűen csak le akart rázni.
- Benett, a csudába is, mi a fene ütött beléd? - nem tudtam tovább magamban tartani az indulataimat, el is kaptam kezemmel a karját, s tekintetemmel az övéit kerestem, hogy haragos pillantásokat küldjek felé.
- Szünet óta kerülsz engem, egyszer sem küldtél baglyot, és a bálon még csak oda sem jöttél hozzám Benett! Most pedig úgy csinálsz, mintha valami idegen lennék, és itt akarsz hagyni. Miért csinálod ezt velem? - nagyon rosszul esett a fiú viselkedése, a szemeim is bepárásodtak, de még tartottam magam, s nem akartam a többiek előtt sírni. Persze, a hangomra lehet hogy felkapták a fejüket, mert nem tudtam olyan higgadtan viselkedni, ahogyan a fiú, akinek a barátságára nagy szükségem lett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Annyira rosszul esett Benett távolságtartása, hogy már majdnem elsírtam magam, ami elég ciki lett volna ott mindenki előtt a nagyteremben. De túl feszült voltam ahhoz, hogy tovább őrizgessem magamban a kérdéseimet, s nem kerülgethettük tovább egymást a fiúval. Meg kellett tudnom, hogy miért nem keresi már a társaságomat.
- Hogy hogy nincs minden rendben? - némi értetlenséggel ráncoltam össze a homlokomat, miközben elengedtem a karját, s már nem úgy szorongattam, mint aki nem hagyja elmenni. Remélhetőleg most már nem is akart távozni. Mégis, nagyon szomorúnak tűnt, s bevallom, hogy egy kicsit meg is rémisztett azzal, amikor azt mondta, hogy nincsen vele minden rendben.
- De nem terhelsz, hisz barátok vagyok. Mi történt, meséld el - aggodalmasan pillantottam a fiúra, de amint tudtomra adta, hogy miért is nem küldött nekem baglyot, eléggé meglepődtem.
- Mert mit hallottál a DÖK-től? - nagyot nyeltem, mert Beni úgy nézett rám, mint aki pontosan tudná, hogyan viselkedtem azon az éjszakán. Rettentően szégyelltem magam a történtek miatt, ráadásul már az is zavart, hogy a DÖK ezek szerint pletykált rólam, ki tudja hogy mit. Így utólag már rájöttem arra, hogy miért súgtak össze páran a folyosón, mikor elhaladtam mellettük.
- Te...te most elítélsz engem mindenféle pletykák miatt, igaz? Pedig..pedig ha odajöttél volna, lehet hogy semmi nem történik! - vágtam rögtön vissza, s érezhette a hangomból, hogy mennyire rosszul esett az, hogy még csak felém sem nézett. A körülöttünk lévők közben egyre jobban füleltek, így hiába beszéltünk halkan, nem volt könnyű megosztani a legbelsőbb gondolatainkat.
- Gyere - azzal újra karon ragadtam, s ha engedte, egy kicsit húztam magammal, majd elengedtem, ha követett, s elsétáltam a nagyterem végébe, ott álltam meg az egyik sarokban, hogy tovább beszélhessek vele.
- Mond el, hogy mit hallottál rólam - komolyan pillantottam a szemeibe, s ha valóban a barátom volt, akkor elárulta nekem azt, hogy mit is pletykálnak rólam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nagyon megviselt, hogy az elmúlt időszakban Benett hanyagolt, s nem kereste a társaságom. Nem osztotta meg velem a problémáit, ami most utólag kiderült, s ez is nagyon rosszul esett. A legjobb barátomnak tartottam, meghallgattam volna, ő azonban nem bízott meg bennem, s még a bálra sem hívott meg. Ha elmondja , hogy ennek mi az oka, talán megértettem volna, ő azonban hozzám vágta Márkot, amitől persze ideges lettem. Fogalmam sem volt arról, hogy a fiú mit tud, vagy miket hallhatott, de annak örültem volna a leginkább, ha semmit, mert rettentően szégyelltem azt az éjszakát. Ő azonban azt mondta, hogy pletykáltak rólunk, ami csak még inkább szította bennem a feszültséget. S bár még nem tudtuk megbeszélni, hogy ő miért fordult el tőlem, muszáj voltam egy félreeső sarokba húzni magammal, hogy megtudjam, mégis mi az, amit tud.
- De hát odajöhettél volna...- kezdtem bele, a fiú azonban úgy reagált, mintha féltékeny lenne. Értetlenül ráncoltam a homlokom, s nem is tudtam mire vélni az indulatos kijelentését.
- Benett! Miért beszélsz velem így? Én nem csináltam semmit...én...neked el kellett volna hívnod engem, mint barátodat! De nem tetted meg! És láttalak, és rosszul esett, hogy láttam, hogy ott vagy, de még csak felém sem bagóztál-nagyot sóhajtottam, miközben egyik kezemmel próbáltam eltörölni a könnyeket a szemem sarkából. Nem szokásom veszekedni, soha nem voltam még ennyire magam alatt, mint akkor, de ez történt, ha olyas valaki bántott meg, aki közel állt hozzám.
- Igen, többet ittam, de nem direkt! Én csak...kíváncsi voltam, hogy mit szolgálok fel másoknak. Te nem lettél volna az? - dobtam vissza a kérdést, de aztán folytattam. - Jöttek azok a rellonos fiúk, és whiskeyt kértek. De én még soha nem kóstoltam, fura volt a szaga, hát belekortyoltam - azt nem meséltem el, hogy a kóstolás helyett egy ujjnyit kapásból felhajtottam, mert akkor megbélyegzett volna azzal, hogy túl mohó vagyok.
- Aztán...nem tudom, Márk szerint sokat ittam, de nem tudom, hogy miért és azt sem, hogyan jutottam hozzá. Kész zűrzavar volt az egész. Elmesélte, hogy rosszul lettem, ő pedig csak segített. Tudod? Nem akarta, hogy mindenki rajtam röhögjön, ezért vitt el magukhoz, és náluk aludtam. De semmi nem történt - állítottam, mert a többi dolog már számomra volt kellemetlen, s azokról nem szívesen beszéltem senkinek sem. Ahogy Benire pillantottam, védekezően vontam össze testem előtt a karjaimat.
- Azt hittem, hogy barátok vagyunk Beni. És ha láttad, hogy nem voltam jól..te is odajöhettél volna hozzám - szúrtam oda kicsit, mert rosszul esett, ami történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Ez most komoly Benett? - kifakadt belőlem a kérdés, mert egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek, hogy képes volt ilyet kérdezni. - Miért kellett volna mondanom, hogy meghívj? A fiúknak illik meghívni a lányokat, és egyébként meg...barátok vagyunk, akkor ebben mi nem megy? - értetlenül tártam szét előtte a kezeimet, nagyon felmérgesített a különféle indokaival, amiket nem tartottam megfelelőeknek. Már év eleje óta együtt tanultunk, együtt főztük a bájitalokat, cserélgettük a könyveinket és tényleg nagyon jó barátok lettünk. Akkor mégis miért lett volna olyan nehéz megkérdeznie, hogy nem-e megyünk el közösen a bálra? Cikinek tartotta volna? Vagy attól félt, hogy mit gondolnának mások?
Tengernyi kérdés árasztotta el az elmémet, miközben a mellkasom elnehezedett a szomorúságtól, amit Beni miatt éreztem. Annyira rosszul estek a szavai, hogy el is sírtam magam előtte.
- Észrevettem, tényleg egy gyáva alak vagy Benett! - tört ki belőlem sírás közben a szó, amivel talán sikerült is megbántanom őt. Pedig nem akartam, soha nem bántottam volna, még sem tudtam parancsolni magamnak, s ami a szívemen, az a számon, így nem tudtam megfékezni a nyelvemet.
Sírtam én, aztán már sírt ő is, legalábbis néhány könnycsepp az ő arcán is végig futott, ami persze újra felzaklatott, mert bármennyire is haragudtam rá, azért nem akartam azt, hogy sírjon.
- Te meg ne sírj már...most én akarok sírni - szipogtam, miközben kézfejemmel továbbra is törölgettem a szemeimet. Ha valaki távolról figyelt minket, valószínűleg azt gondolhatta, hogy ezeknek vagy elmentek otthonról, vagy épp átbeszélték azt, hogyan süllyedt el Jack Dawson a fagyos tengerben.
- Nem tudom - szívtam meg az orromat, miközben turkálni kezdtem a zsebemben, ott azonban csak egy szál zsebkendőt találtam.
- Jó...felezzük el - motyogtam, s ketté téptem a zsepit, majd az egyik felét odaadtam a fiúnak.
- De ez nem jelenti azt, hogy már nem haragszok, azért mert adtam a zsepimből...attól még rosszul esik, hogy nem kerestél - vallottam be őszintén, s szipogva kezdtem megtörölgetni az orromat.
Ezután azért jól esett, hogy Beni elismerte, hogy talán nem viselkedett a legmegfelelőbben.
- De..én nem utállak! Csak...olyan hülye vagy! - csúszott ki belőlem, s nem tudtam megállni, hogy ne öleljem magamhoz a lüke fejét. Képtelen voltam rá hosszútávon haragudni, s bár még voltak bennem sebek, azért megölelgettem őt.
- Én sem akartam, hogy azt érezd, nem foglalkozom veled. És ami a bál estéjén történt, annak köze sincs ehhez, attól mi még barátok vagyunk. - mondtam őszintén, s komolyan is gondoltam. Bár, ezzel mégis csak elárultam, hogy valami mégis csak történt, amit nem meséltem el neki.  
- Elmeséled most már, hogy mi történt veled és a családoddal? - pislogtam rá, még mindig könnyes szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ahogy kitörtek belőlem az indulatos szavak, úgy utólag arra is rádöbbentem, hogy ezt talán még sem kellett volna mondanom, s valószínűleg megbánthattam vele Benettet. Ez be is bizonyosodott, láttam rajta, hogy rosszul érték a szavaim, ráadásul már ő is sírt, s nekem esett azzal, hogy direkt akartam őt megalázni mások előtt. Erre azért nem számítottam tőle, a vitánk kezdett elmérgesedni, de hirtelen azt sem tudtam, hogy mit is mondhatnék. A csalódottságtól elakadtak a szavaim, nagyon megbántva éreztem magam, s azzal sem tudtam foglalkozni, hogy ki figyel bennünket.
Könnyek áztatták az arcomat, de velem párhuzamosan már Beni se tudta, hogy takarhatná el arcáról a kínt, így elég ostobán festhettünk azoknak, akik épp minket bámultak.
- Nem érdekel, hogy ki min röhög, tőlem fejre is állhatnak, az sem érdekel...- vágtam rá a fiú szavaira, s a fél zsebkendődarabbal próbáltam felitatni a könnyeimet. Soha nem gondoltam azt, hogy egy napon majd pont Beni fog ennyire megbántani, akit olyannyira nagyon megkedveltem. Ő lett a legjobb barátom, s talán éppen ezért fájt annyira az, hogy az utóbbi időben elhanyagolt.
A bocsánatkérése aztán meglepett, mert a történtek után nem számítottam arra, hogy fontos lehetek neki, de annyira őszintének tűnt, hogy már nem bírtam tovább ezt a feszültséget, ami köztünk húzódott.
- Nem tudsz ilyen könnyen te...- szipogva súgtam vissza neki, s tovább szorongattam magamhoz, nem törődve azzal, hogy erről majd ki mit fog pletykálni. Valószínűleg már így is rossz hírem lehetett, már igazán nem érdekelt, hogy ezután mi lesz a téma.
Csak néhány perccel később engedtem ki karjaim közül, miután egy kicsit sikerült megnyugodnom, s próbáltam rámosolyogni a könny-fátyolos szemeim mögül. Azt viszont nem tudtam elfeledni, hogy otthoni problémákat emlegetett, s mivel továbbra is a barátom volt, úgy éreztem, hogy tudnom kell a gondjairól, hátha tudok neki segíteni. Meg akartam érteni egy kicsit Benit, hogy miért hanyagolt el, meg akartam tudni, hogy milyen problémák terhelték őt, így inkább kérdeztem, majd csöndben, némi döbbenettel hallgattam végig a szavait.
- Ez..nagyon sajnálom Beni, miért nem szóltál? Ajh - szegény fiút nagyon megsajnáltam, s ugyan nem tudhattam, hogy ez milyen fájdalommal jár, próbáltam átérezni a helyzetét. Ismét magamhoz öleltem, hogy így is jelezzem felé baráti támogatásomat, majd a karjába karoltam.
- Ez nem lehet a te hibád Beni, tudod ha egy pár már nem szereti egymást, az soha nem a gyerek hibája. Erről te tényleg nem tehetsz Beni, ne vedd ezt a terhet így a nyakadba, jó? - tekintetébe fúrtam a pillantásom, s meg akartam győzni arról, hogy ez nem az ő felelőssége. Ekkor azonban két alak lépte át a nagyterem ajtaját, s egyikük meg is szólított.  
- Mizu cicca? - ahogy észrevettem a rellonos mestertanoncot, még a hideg is végig futott a hátamon. A szavaiban mintha megült volna némi gúny, s szája szegletében is ott játszott egy gonoszkás vigyor. Kínos volt, mert úgy nagyjából tudtam, hogy ki lehet, de ez az egész kellemetlenül érintett, így inkább nem is reagáltam.
- Gyere Beni, menjünk a KH-ba, beszélni akarok veled. - tovább karoltam a fiút, s ha benne volt, akkor oldalán megindultam a házunk felé, miközben még hátra pillantottam, s nyugtáztam, hogy a tanonc nem követ bennünket.
- Szóval Beni, te tényleg nem lehetsz felelős apád tetteiért. Neki kellett volna őszintének lennie az anyukáddal már az elején. Arról meg nem tehetsz, hogy van benned egy plusz, ami bennük nincs. Mármint...érted, hogy mire gondolok - sietve kijavítottam magam, hogy nehogy úgy érezze, olyan aranyvérű vagyok, aki lenézné a családját, mert erről szó sem volt. Egyszerűen csak nagyon sajnáltam Benit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Jól esett magamhoz ölelni a fiút, mert tényleg ő volt a legjobb barátom, amióta csak beléptem Bagolykőre, s szörnyű volt belegondolni abba akár csak néhány pillanat erejéig is, hogy elveszíthetem. Talán emiatt tört el mindkettőnknél a mécses, mindkettőnkben voltak félelmek, s mindketten titkoltunk valamit a másik elől. Az, hogy egy kicsit az elmúlt időszakban eltávolodtunk egymástól, mindkettőnk hibája is volt, így viszont, hogy kiadtuk magunkból a feszültséget, mindketten megnyugodtunk egy kicsit. Ráébredtem arra, hogy én sem foglalkoztam eleget Benivel, s hogy talán emiatt nem akart mesélni nekem az otthoni gondjairól.
Az ölelést, s megnyugvást követően végig hallgattam őt, s teljesen ledöbbentett az, hogy odahaza hogyan viselkedik vele a családja. Rettentően megsajnáltam szegény fiút, szívem szerint jól leszidtam volna a szüleit, ha erre lett volna lehetőségem. Tényleg rossz volt látni Benit, hogy ennyire szenved a családi körülményei miatt, s már csak ezért is próbáltam megnyugtatni őt, és lelket önteni belé. Pechemre azonban megjelent az a két rellonos, akikre a legkevésbé sem számítottam, főleg az egyikükre, aki olyan mélyen nézett a szemeimbe, hogy még ezzel is zavart. Ideges is lettem miatta, hisz halovány foszlányokban azért emlékeztem a bálra, s pontosan tudtam azt, hogy ő volt az, aki olyan nagy szeretettel megmutatta volna nekem a könyveit.
Nem akartam vele foglalkozni, ehelyett sietve karoltam Benibe, hogy minél előbb magunk mögött hagyjuk a nagytermet. Az idegesség azonban az arcomra is kiült, s hiába próbáltam visszaterelni a témát Beni szüleire, azért a fiú csak észrevette, hogy ez a két rellonos így rám szállt, s odakint félre is húzott az egyik sarokba.
- Ajh - sóhajtottam, miközben védekezően fűztem össze testem előtt a karjaimat. Beni kíváncsi pillantását sem tudtam elkerülni, s bár cikinek tartottam a történteket, nem akartam tovább titkolózni a fiú előtt, hogy később még emiatt is haragudjon rám.
- Ez nekem nagyon kellemetlen - kezdtem bele a mondandómba nagy nehezen, aztán folytattam.
- Azt ugye tudod, hogy a bálon egy kicsit többet ittam a kelleténél. Én is csak Márk elbeszéléséből tudom a többit, meg néhány emlékfoszlányból, de az történt, hogy valahogy kikeveredtem a tánctérre, és ez a srác...szóval ez a srác kiszúrt magának, gondolom látta, hogy nem vagyok már józan, és rám szállt. Azt hiszem nagyon kedves volt egyébként, de túlságosan is...közel került hozzám, és el akart vinni a szobájába, hogy megmutassa nekem a könyvgyűjteményét. Márk ekkor lépett közbe, nem hagyta, hogy magával vigyen, és szerinte ez a srác...hát érted...olyasmit akart - mindezt már lehajtott fejjel böktem ki Beninek, mert rettentően szégyelltem azt, hogy naiv voltam, s azt gondoltam, hogy tényleg csak könyveket akar mutatni nekem az a srác.
- És azóta akármikor összefutok velük, ez a rellonos mindig beszólogat nekem- mondtam sóhajtva. - Márk tényleg megvédett aznap este azt hiszem - mintha védeni akartam volna Beni előtt a levitást, úgy ejtettem el előtte ezt a mondatot, s közben újra belepillantottam Benett szemeibe.
- De hagyjuk is, ha nem foglalkozunk velük, majd abba hagyják. Ott tartottunk, hogy a családodról volt szó - a témát sietve tereltem vissza a fiú dolgaira, mert tényleg nagyon érdekelt az, hogy mi viselte meg őt ennyire az ünnepek alatt. Amiket mesélt, azok nagyon szomorúan hatottak rám, s úgy éreztem, mintha csak engem bántottak volna, nagyon megsajnáltam a fiút.
- Jaj dehogy is te tehetsz róla. A bátyád egy bunkó! - ugyan nem ismertem a srácot, de az elmondottak alapján így tudtam bekategorizálni őt.
- Beni hidd el, hogy erről nem te tehetsz. Az apád egy felnőtt ember, és neki kellett volna vállalnia a saját dolgait akkor, amikor megnősült. Arról nem te tehetsz, hogy ő ezt az egészet elsunnyogta az anyukád előtt. Arról meg pláne nem, hogy te varázslónak születtél. Erre legyél büszke, és próbáld meg kizárni azokat a rossz dolgokat, amiket a bátyád hozzád vág. Kell egy kis idő majd, míg lenyugszanak nálatok odahaza a kedélyek, ez egész biztos, de kérlek ne okold magad, jó? - ha engedte, újra magamhoz öleltem őt, hogy ezzel is lelket öntsek belé.
- Ami meg a bátyádat illeti, ha még egyszer szekálni mer téged, én odamegyek hozzátok és...és...jól leátkozom a fejét a helyéről! - haloványan elmosolyodtam, azt akartam, hogy Benett érezze, hogy támogatom őt, s nincsen egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mivel Beni nagyon fontos személy volt számomra a kastélyban, akinek sokat adtam a véleményére, így ő volt az egyik olyan ember is, akinek a megrovásától tartottam a leginkább. Féltem attól, hogy a történtek miatt elítél, vagy azt követően majd máshogyan néz rám, éppen ezért volt nekem olyan nehéz a bálról mesélni neki. Már az italozást is rettentően szégyelltem előtte, de arról fogalmam sem volt, hogy mit szól majd, ha megtudja, más dolgok is történtek még. Nem akartam, hogy rosszat feltételezzen rólam, így egy kicsit dilemmáztam is, mielőtt belekezdtem, azután pedig folyamatosan figyeltem a srác reakcióját. Nehéz volt úgy mesélnem, hogy közben láttam a reakcióit, így a végén zavartan fogtam meg a fejemet, miközben Beni tekintetébe fúrtam a pillantásomat.
- De ne gondolj rólam rosszat kérlek, mert nem én akartam ezt, ez csak így...alakult - sóhajtottam, a fiún azonban a döbbenet mellett látszott némi aggodalom is, s talán volt benne egy kis felháborodás is a rellonost érintően.
- Igen, én is azt hiszem és így utólag már nagyon szégyellem azt, hogy ennyire kis hülye ostoba voltam. Tudod, te is mindig jössz az új könyvekkel, és még egyszer sem akartál...érted, semmi rosszat. Szóval még csak feltételezni sem mertem volna, hogy az a srác egész mást szeretne. - ezzel nagyjából azt is bevallottam Benett előtt, hogy valóban nagyon tapasztalatlan vagyok, naiv és ostoba, akit akár könnyedén vezethetett volna az orránál fogva az a fiú.
- De jelenteni nem merem - erre azonnal megráztam a fejemet. - Ha jelenteném, azzal bajba sodornám magamat is, mert akkor kiderülne az, hogy alkoholos italt fogyasztottam, bajba sodornám vele Márkot is, aki a pultban mellém volt beosztva, de még a DÖK elnök is veszélybe kerülne, aki ezért az egész partiért felelősséget vállalt. Így nem tehetem - még a fejemet is megráztam, hogy ezzel is azt sulykoljam Benibe, hogy felejtse is el ennek a lehetőségét.  
- Igen, ő egész rendes srác.. - nem folytattam tovább, csak lehajtottam a fejemet, mert vele kapcsolatban még mindig ezernyi gondolat kavargott bennem. Csak akkor emeltem fel újra a fejemet, amikor Benett közelebb lépett hozzám. A kérdése nagyon váratlanul ért, s azt hiszem, hogy hirtelen azt sem tudtam, mit is válaszolhatnék.
- Én nem...nem tudom Beni. Az elején én tényleg csak kíváncsiságból kóstoltam meg azt az italt, de aztán visszatért Márk a pultba, és eléggé úgy tűnt, hogy nem is akar velem beszélni. És akkor még te sem jöttél oda hozzám, ami miatt nagyon szomorú voltam. Szóval talán részben ez is benne volt, rossz kedvem volt nagyon - vallottam be a fiúnak, s ahogy magam is elgondolkodtam, rájöttem, hogy bizony sok minden közrejátszott, így nem csak egy ember volt az oka annak, hogy pocsékul éreztem magam.
- De akkor nem tudtam ezeket a dolgokat, amiket ma meséltél el, szóval felejtsük el, tényleg - sietve tettem hozzá, hogy Beninek véletlenül se legyen bűntudata. Már szinte bántam is, hogy úgy letámadtam őt, a családja miatt pedig szörnyen sajnáltam a srácot.
El sem akartam hinni, hogyan lehet neki ennyire bunkó testvére, ezen ki is akadtam, s azonnal hangot is adtam a véleményemnek. Annak az idősebb Ivanichnak tényleg az volt a nagy szerencséje, hogy jó távol ücsörgött Bagolykőtől, mert egész biztos, hogy velem gyűlne meg a baja, ha Benit bántaná.
- De nincs veled semmi baj Beni, és te így vagy normális és kerek egész - miközben beszéltem hozzá, tenyereimmel megfogtam a karjait, hogy ezzel is jelezzem felé a mondandóm lényegét.
- Gyere már ide te, én így szeretlek, ahogy vagy! - nevetve öleltem magamhoz a srácot, s ha nem bánta, egy kicsit még összeborzoltam a haját is.
- Egyébként...mikor mész majd haza? Szívesen elkísérnélek, ha kell, az egész családoddal elbeszélgetek, hogy végre észhez térjenek - a segítségemet mindenképp fel akartam ajánlani Benettnek, mert úgy éreztem, hogy valakinek észhez kell térítenie azt a famíliát, bennem meg meg volt a tettvágy, s nem féltem volna kioktatni őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Tudom, és köszi, hogy így aggódsz értem, de nem lesz semmi baj - miközben beszéltem hozzá, megérintettem a karját is, hogy ezzel is jelezzem felé, mennyire hálás vagyok, amiért így támogat engem.
- Oda fogok figyelni, és ha nem állnak le, akkor tenni fogok valamit. De szerintem ez csak néhány napig tart majd, míg nem találnak maguknak más szórakozást - fűztem még hozzá, s bár nem tudtam a fiúk fejével gondolkodni, úgy véltem, hogy az a rellonos majd talál magának egy másik csajt, akinél próbálkozhat. S ami azt illeti, nem is akartam foglalkozni ezzel az üggyel, mert csak fölöslegesen idegesítettem volna magamat. Márk miatt inkább aggódtam, de annyira zavaros volt minden, hogy erről hirtelen nem tudtam volna Beninek mit mondani. Ő persze újabb kérdéseket tett fel, s sikerült belenyúlnia egy kényelmetlen témába, egész pontosan az ivásba. Láttam arcán az aggodalmas vonásokat, s azt is, hogy sajnálta a történteket.
- Jó, igazad van, és nem fogok többé, megígérem - cserkészbecsszó módszerrel mutató és középső ujjamat kereszteztem, miközben ígéretet tettem a srácnak, jól esett hogy most ennyire figyelmes volt velem.
Az azért még mindig nem kerülte el a figyelmemet, hogy ő sem volt toppon, így ki is faggattam őt, s amint elmesélte, hogy mi történt vele karácsonykor, nagyon megsajnáltam. Elég ostoba családtagjai voltak az elmondottak alapján, s dühös is lettem, legfőképp a bátyjára, bár szívem szerint az apukájával is elbeszélgettem volna. Nem volt szép, hogy hirtelen a családi káoszért Benit tették felelőssé.
Hogy megnyugtassam, a szavaim végén hosszan öleltem magamhoz, még a haját is összeborzoltam, ő persze azonnal kiigazgatta a szálakat, amin csak mosolyogtam.
- Jól van, de tudd, hogy bármikor számíthatsz rám. Ha kell, letépem a blúzom és előhúzom Supergirlt - tettem hozzá gyorsan, még mielőtt másra gondolt volna, aztán elnevettem magam, s a szám elé kaptam a kezem.
- Bocsi, kölcsön kaptam múltkor egy képregényt, és amióta ilyeneket olvasok, kicsit meglódult a fantáziám - tettem hozzá nevetve, majd biccentettem Beni felé.
- Okés, egyébként le kéne vágni a hajadat, borzasztóan megnőtt. Ha gondolod, majd szívesen levágom - ajánlottam fel séta közben, majd lassan mindkettőnk sziluettje eltűnt a folyosó végén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem voltam híve a délutáni szunyókának, mert úgy éreztem, hogy ha napközben alszom, akkor azzal rengeteg időt pazarlok el, amit hasznosan is el lehetne tölteni. Ennek ellenére ezen a délutánon valami kivételes oknál fogva mégis eldőltem az ágyamon, de csak egy kicsit, hogy kipihenjem az előző esti éjszakázást. A szundi persze nagyon jól sikerült, hisz a szobatársaim szanaszét lófráltak, szerencsére nem volt senki, aki megzavarjon, így viszont sikerült úgy bealudnom, hogy megfeledkeztem a Lilivel lebeszélt könyvtáras találkáról, s csak miután felébredtem, akkor jöttem rá, hogy már öt perce ott kellene lennem.
Ráeszmélve a késésre, sietve pattantam fel az ágyamból, gyorsan megfésültem a hajamat, bár imitt-amott kicsit még kócos maradt, de ezzel nem törődve már kaptam is magamra a cipőmet, s futva, bő tíz perces késéssel érkeztem meg a teremhez.
- Szia Lili, bocsánat, de bealudtam - egy elnézést kérő mosollyal léptem közelebb hozzá, még ásítottam is egy nagyot, bár igyekeztem tenyerem mögé rejteni a fáradtságom. - Nem szabadna sokáig fönt lennem, mert olyankor ilyen nyúzott vagyok napközben - jegyeztem meg csak mellékesen, miközben közelebb léptem a lányhoz. - Mivel kezdjük? Úgy hallottam, hogy a leghátsó sorban vannak a legrégebbi kötetek, szerintem azokban találhatnánk néhány leírást, amit fel tudnánk használni a tanuláshoz, mit szólsz? - ha benne volt, hogy megnézzük hátul, akkor megindultam, közben oldalra fordítottam a fejem néha, hogy lássam Lilit is. - Mi van veled egyébként, volt valami izgis eddig az új tanévben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Igen, ez van akkor, ha megjelenik a kedvenc könyved legújabb része. Nem tudtam letenni, míg nem értem a végére - meséltem mosolyogva, s visszaemlékezve igazán megérte ez a virrasztás, mert remek élményt adott az olvasmány. Csak az a rossz, hogy máris a végére értem, és nincs folytatás.
- Az is elég késő már, neked is volt valami halaszthatatlan dolgod? - kérdeztem egy kíváncsi mosollyal, majd célba is vettük a hátsó sorokat, ahol nagyon régi, s különleges könyvek sorakoztak egymás mellett.
- Ja igen, a költözés, ne is mond. Nem volt rossz, de nekem azért nagyon hiányzott a házunk, meg úgy a többiek - ezt kicsit úgy mondtam, mintha amúgy nem találkozhattam volna velük a kastélyban, de tényleg más érzés volt velük együtt lenni a klubhelyiségben, mint mondjuk olyanokkal, akiket annyira nem ismertem.
- Ezt a költözést leszámítva nekem sem volt semmi izgi - megvontam a vállamat, tényleg nem jutott semmi az eszembe, csak az évnyitó. Az nagyon jól sikerült például, és az ételek is ízletesek voltak, de ezzel nem akartam untatni Lilit.
- Nézzük csak, a régi varázsvilágról kéne írnunk valamit, szerintem itt biztosan találunk hozzá jó forrást. Ami díszes, de a széle szakadt, az tuti, hogy régi könyv - szerintem ezzel Lili is tisztában volt, én meg elég sokat fecsegtem, de közben közelebb is léptem az egyik könyvhöz, ami látszólag jó nagy volt, feltehetően sok információval a gyomrában.
- Lehet, hogy ez lesz az..öh, dög nehéz - jegyeztem meg, ahogy két kézzel próbáltam kifelé húzni, ekkor viszont egy kisebb köteg levélhalom hullott le a földre a polcról, ami egy masnival volt átkötve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Olyan sokáig voltál fönt a kilátóban? Még szerencséd, hogy nem kapott rajta egy prefi sem - mondtam nevetve, mert akkor már nem lehetett volna odafönt. - Halljam, ki az, aki miatt fent maradtál? Vagy tényleg ennyire lekötött a csillagos égbolt? - igen, eléggé kíváncsi természet voltam, ez most is bebizonyosodott, mert rátértem a lényegre. Közben míg elsétáltunk a sorok közt, átbeszéltük röviden a kalandjainkat, hogy kivel mi történt, míg el kellett hagynunk ideiglenesen a levitát. Szegényt nem irigyeltem, amikor megtudtam, hogy a rellonba került, s ami azt illeti, nem túl jó emlékek kötöttek ahhoz a helyhez. - Ez jó, anno én is így képzeltem el - a lány megjegyzésén azért jót mosolyogtam, hisz többnyire mindenki ezt gondolta róluk, egészen addig, míg át nem lépte a ház küszöbét. - Nekem az eridonban kellett eltöltenem ezt az időd, de ott nem történt semmi kalandos velem, kedvesek voltak, fecserésztünk a klubhelyiségükben - nagyjából ennyi emlékem maradt meg onnan, s talán, ha több időt töltöttem volna velük, akkor lett volna néhány izgalmas kalandom is.
Az emlékek sietve futottak át a fejemben, s ekkorra már ott álltunk a könyvespolc előtt és meg is találtuk az egyik könyvet, amit kerestünk. A könyv tényleg nagyon nehéz volt, mintha három enciklopédia lett volna egybe gyúrva, ez valóban két emberes feladat volt. Szerencsére Lili még épp időben jött a segítségemre, de ez sajnos csak néhány másodpercig tartott, mert Lili szinte azonnal rávetette magát a polcról lehulló csomagra, így kénytelen voltam egyedül egyensúlyozni a dög nehéz könyvvel.
- Áh, ne is törődj velem, jól vagyok, bírom- mondtam kissé erőlködve, majd veszítve az egyensúlyomból, ingoványos léptekkel sikerült megközelítenem az asztalkát, aminek tetejáre aztán rávágtam a dög nehéz irományt. Az hatalmasat csattant, s persze nagy porfelleg körözött körülötte, mintha ezer éve nem takarítottak volna már itt a leghátsó sorban.
- Mit találtál? - a munka neheze után kicsit megfáradva léptem oda Lili mellé, s kíváncsian vettem szemügyre a kezében tartott levelek egyikét. Nagyon megsárgult már a papír, és a betűk is régies írásmóddal íródtak. - Nahát, mi lehet ez? - kicsit felvontam a szemöldököm, s ha Lili engedte, akkor a kötegből én is kihúztam egy levelet, majd felbontva azt, beleolvastam.

" Ha ezt a levelet 1990-ben olvasod, akkor elhiheted, hogy én lettem Bogolyfalva polgármestere. Menj, és nézd csak meg. Ezen kívül megnősültem, elvettem Belkovics Boglárkát, és született tőle három gyermekem. Van egy nagy házam is a tó partján, én valahogy így képzelem a jövőmet. "

Hangosan olvastam fel a levelet, s meglepetten pillantottam fel Lilire. - Ez kicsit olyan, mintha valami időkapszula lenne, mintha anno a diákok megírták volna, hogy kiből mi lesz. De ez túl régi, a többi is ilyen? Meg kéne néznünk valahol, hogy tényleg teljesült-e az álma ennek a hogy is hívják...ennek a Lázár Kristófnak. - izgatott lettem, már nem is igazán érdekelt az iskolai feladat, az viszont annál inkább, hogy akkoriban mit kívánhattak a diákok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Ohó, szóval nem a csillagok miatt - együtt nevettem Lilivel, aki próbálta kimagyarázni a helyzetet, de ezt még sem lehetett nem úgy érteni.
- Ezzel? Melyikkel? - kíváncsi mosollyal faggattam őt tovább, mert az efféle dolgokat jobb volt elsőkézből tudni, mint sem a pletykarovatból olvasgatni. - Pedig jó kis hely, nekem az egyik kedvencem - meséltem, s közben eszembe jutott, hogy Benivel is lógtam már ott, és egymagamban is többször vonultam oda, ha nyugalomra vágytam. Remek hely volt a gondolkodásra és az ábrándozásra.
Az események közben gyorsan felpörögtek, hisz ráleltünk egy bazi nagy és nehéz könyvre, ami mögött egy kis csomag is lapult. S bár megszenvedtem a könyv súlyával, az én figyelmemet sem tudták elkerülni a levelek.
- Ugyan, nem gond, nézzük meg, ez érdekesebbnek tűnik, mint a könyv - mondtam nevetve, majd fel is olvastam az egyik levelet Lilinek és még magam is meglepődtem annak a tartalmán. Érdekes volt látni azt, hogy a múltban hogyan képzelték el egyesek a jövőjüket, s egy pillanatra az én fejemen is átfutott az, hogy mi lenne, ha mi is készítenénk ilyet.
- Ugye? Szerintem is tök jó! - együtt lelkendeztem Lilivel, majd elhalkultam, amikor ő kezdett bele egy levél olvasásába. A végére persze kiderült, hogy ezt valószínűleg az a lány írta, akit az előző levél írója akart feleségül venni, így viszont még viccesebb volt ez az egész, és nagyon jót nevettem.
-  Igen, nagyon nem akart férjhez menni. Meg kellene néznünk az egyik jegyzékben, hogy az elmúlt évtizedben volt-e ilyen nevű mágiaügyi miniszterünk. Mondjuk nem emlékszem rá, hogy lett volna - ezen egy kicsit elméláztam, mindenesetre ez a dolog sokkal érdekesebbnek tűnt, mint hogy könyvekből írogassunk ki adatokat.
- Figyelj Lili, mi lenne, ha inkább ebből tartanánk előadást? Tudom, hogy ez nem teljesen kapcsolódik az anyaghoz, de szerintem a többieket is érdekelné. Vagy ez hülyeség? - nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet lenne-e megkerülni a tanárt, és váratlanul egy ilyen megoldással beállítani, hisz nem ez volt a feladat. De bíztam benne, hogy Lili majd bölcsebb lesz nálam, mindenesetre nagyon fellelkesített ez a dolog.
- Vaaagy, mit szólnál, ha megkeresnénk az Edictum szerkesztőségét, elvinnénk nekik a leveleket, és megkérnénk őket, hogy írjanak róla cikket? Akkor mások is elolvashatnák. Vagy akár mi magunk is csinálhatnánk a többiekkel együtt ilyet, beraknánk egy ládikába, és elásnánk. Aztán majd egyszer valaki kiássa. Mondjuk nem is tudom, hogy mit is írhatnék, annyi minden jut az eszembe. Te például mit írnál? - tényleg nagyon felspannolt a téma, mert hirtelen Lilit elárasztottam a kérdéseimmel, s már a könyvtáros is rosszallóan pillantott rám, valószínűleg egy picit hangosabb voltam a kelleténél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Lilinek sem kellett sok ahhoz, hogy egy kicsit többet meséljen nekem a titokzatos fiúról, azon viszont nagyon meglepődtem, amikor Bence nevét mondta, talán még a szám is eltátottam egy pillanat erejéig.
- Bence? Őt ismerem - mondtam egy mosollyal, bár azt eddig nem tudtam róla, hogy képes lenne az éjszakát a csillagvizsgálóban tölteni. Egy kicsit furcsának tartottam a dolgot, de nem firtattam a témát ennél jobban, inkább csak mosolyogtam, míg a könyvtár hátsó végében rá nem találtunk azokra az érdekes levelekre. Egyik iromány izgalmasabb volt, mint a másik, ezen kívül még jó néhány bontatlan boríték árulkodott, de engem azért az is érdekelt, hogy vajon Lil miről írna, ha most ilyen feladatot kapnánk valamelyik órán. Éppen ezért érdeklődve hallgattam őt, miközben kíváncsian fürkésztem a pillantását.
- Nahát, ez igazán klassz Lili, nagyon érdekes jövőt látsz magad előtt - mondtam őszinte mosollyal, tetszett az, hogy nem voltak túl nagy vágyai, inkább csak kisebb, ám elérhető célok.
- Én? Hát én...nem is tudom - az ilyen játékokban soha nem szerettem, ha hozzám került a kérdés, mert hirtelen sajnos nem is tudtam volna választ adni erre a kérdésre. Lilivel ellentétben nekem nem voltak ilyen klassz ötleteim, meg igazából fogalmam sem volt a jövőmet illetően, ami egy kicsit azért zavart.
- Nem is tudom Lili, nekem nincsenek terveim, legalábbis most nem igazán jut eszembe semmi. De talán szeretnék valami olyasmit csinálni, amiben jó lennék, és szeretnék egy házat is, meg idővel talán családot, nem tudom - halovány mosollyal inkább vállat vontam, valamiért úgy éreztem, hogy az ő ötletei, és a még bontatlan levelek is sokkal izgalmasabb dolgokat tartogattak, mint amik jelen pillanatban az én fejemben előfordulhattak.
- Mit gondolsz Lili, mit csináljunk a többi, bontatlan levéllel? Talán eljuttathatnánk ezeket azoknak, akik írták, lehet hogy néhány öregdiák szívesen olvasná a saját sorait. Vagy tehetnénk javaslatot az igazgató úrnak is, hogy szervezzen valami öregdiák találkozót, és azon adja át ezeket. Vagy szerinted ez nem jó ötlet? - kissé tanácstalanul ácsorogtam vele szemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Igen, a világbéke az remek lenne - mondtam nevetve, ahogy Lili élcelődött a királynőkön. Persze ebben volt némi igazság, legalábbis amennyit hallottam ezekről a versenyekről. A szobatárs gondolatait követően rám került a sor, de hozzá képest őszintén szólva nagyon is bizonytalan voltam a jövőmet illetően. Apáméknak volt egy nagy terve, nem egyszer rágták odahaza a fülembe, nekem viszont ahhoz nem sok kedvem volt. De hogy mit is akartam? Hirtelen nagyon egyszerű, és általánosnak tűnő gondolatok ugrottak be, így azokat meg is osztottam Lilivel, végül elhallgattam, s gondolkodtam néhány másodpercig a kérdésén.
- Nem tudom, a tánc elég jól megy, de tényleg nem tudom - inkább elnevettem a válaszadást, mert ahhoz, hogy rájöjjek, miben is vagyok elég jó, hosszas elemzés várt volna rám. Ahhoz viszont nem volt kedvem, így a témát visszatereltem a levelekre, azok amúgy is érdekesebbek voltak, mint hogy velem mi lesz majd.
- Na várj, ha magamból indulok ki, és mondjuk valami cikis lenne a levélben, akkor nem biztos, hogy örülnék annak, ha írásban megjelenne, szóval az nem jó. Viszont gondolom azért írták a leveleket, hogy majd egyszer visszaolvashassák. Azt is megtehetnénk, hogy kérünk rá engedélyt, és visszapostázzuk mindenkinek a sajátját. És akkor nem kell megosztaniuk másokkal, viszont elolvashatják a régi írásaikat, és megtudhatják, hogy sikerült-e valóra váltani az álmaikat. Na? Benne vagy, hogy postázgassunk? - kérdeztem mosolyogva, s ha Lilinek is tetszett az ötlet, akkor elindulhattunk, hogy kiküldjük a leveleket. Ha nemet mondott, akkor viszont a levelek visszakerülhettek a helyükre, s mi folytathattuk tovább a felkészülést az órára.