Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Mint oly sokszor, most is csodálattal töltött el, hogy ez a kastély mennyire kiismerhetetlen és mennyi olyan kis részletet tartogat a számomra, ami csak arra vár, hogy a birtokomba vehessem és felfedezzem. Azonban ez a szellem, nemcsak bennem lapult ott, hanem egy közepes termetű, fekete szőrű, párizsis zsömléket kedvelő, boston terrier kutyafajtában is, kinek egyszerű megnevezése: Aladár volt és tulajdonképpen hozzám tartozott, az én házi-kedvencemként nyújtózkodott estétől-reggelig a Navine kastélyszárnyában.
Most is csak azért merészkedett ki kényelmes közegéből, hogy egy olyan kolbász illatú egérkét vehessen üldözőbe, akit már régóta kiszemelt magának és ezúttal nem akarta, hogy meglógjon. Hiába kérleltem, dobtam utána a papucsomat, hogy hagyja már abba ezt az erőltetett menetet, egyszerűen meggyőzhetetlen volt. Azonnal az üldözött nyomába eredt, és én, a kis hálóingemben a papucsom nélkül kényszerültem arra, hogy pillanatok alatt behopponáljam a kastélyt, Aladár nyomkeresői szándékainak eleget téve. Merthogy vannak olyan állatok, akik a tévedéseikből nem tudnak tanulni, és Aladár is pontosan ezek közé tartozott. Nyüszített, ugrált, vicsorgott én pedig szaladtam sebesen, szárnyaltam, akár egy nimbusz kétezres - utána. Nem igazán tudtam a környezeti tényezőkre figyelni, szinte összemosódott minden a szemeim előtt, mire Aladár egy furcsa alakba ütközött, akinek a láttán, felugrott és a lábán kiélte ösztönszerű vágyait, azaz párosodási tevékenységeket folytatott, az én hatalmas szégyenemre:
- Aladár, Merlin verje meg, hát szálljál le arról az emberről - üvöltöttem torkom szakadtából, majd mikor felismertem azt a tényt, hogy ez a férfi, lehet, egy újdonsült tanár a kastélyban, kicsit meghűlt a vér az ereimben és csöndben lesütöttem a szemeimet.
Ezt az ismerkedést, nem így kellett volna elkezdeni, de ez már így alakult...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Aki szép nyugodtan olvassa a faliújságot, az gondolhatna arra is, hogy hiába foglalt a látószerve, a lába szabad és tökéletes arra, hogy egy olyan kutya,  aki ösztönszerű vágyait szeretné kiélni rajta - azaz párosodna -,  megtehesse, amit szeretne. Aladár már régóta nem találkozott olyan kutyalánnyal, aki elnyerte volna a kegyeit, de ez a tanár, eeeez különösen felkeltette az érdeklődését.
Amikor belerúgott, csak még jobban meghozta a kedvét egy gyors afférhoz, így csak egy pillanatra tántorodott meg, aztán visszamászott a lábára és felkúszott egészen az öléig. Nem tudom, hogyan csinálhatta, de számomra is rendkívül szégyenteljes és zavarba hozó pillanatokat okozott, ugyanis az öve alatt egy ilyen háromszög alakú geometriai alakzatban kezdte el nyalogatni, természetesen csak a nadrágját, ugyanis közelebb nem igazán sikerült jutnia a kívánt célponthoz.
- Aladár, Merlin szerelmére, könyörgöm, gyere vissza- kérleltem, de esze ágában sem volt visszajönni. A tanár persze, kiborult és méregvörös fejjel kérdezte, hogy ki vagyok és mit keresek itt ilyen késői órán. Igazából már épp megértettem volna, mikor büntetéseket helyezett kilátásba.
- Ne haragudjon, de most találkoztunk először és máris számon kér engem. Mégis milyen pozíciót szeretne itt betölteni? Csak nem börtönőrnek jelentkezett? - magam is meglepődtem, de először életemben kicsit erőteljesebben és határozottabban sikerült fellépnem a kelleténél, dehát miért is féljek egy olyan embertől, akit egyáltalán nem is ismerek? Még...
- Én is örülnék, ha bemutatkozna - folytattam tovább a bicskanyitogató viselkedést, minek következtében, én is helyre tettem volna magamat.
- Egyébként Lora, Lora Fontaine, Navine, Első évfolyam - tettem eleget az akaratának és keresztbe fontam a karjaim magam előtt. Időközben méregetni is kezdtem.
Vajon ki lehet ez a dühös pukkancs? Mire ő is felharsant, hogyha megtudom, akkor majd jobb belátásra térek, de egyelőre még ugyanazzal a nyugodtsággal álldogáltam ott, amivel érkeztem.  Csupán percek kérdése volt, hogy robbanjon a bomba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az már világossá vált a számomra, hogy ez a tanár, nem azok közé tartozik, akik kesztyűs kézzel fognak bánni velem, de arra nem számítottam, hogy ennyire dühös lesz és kiszámíthatatlanná válik majd.
Mikor a szemem láttára változtatta Aladárt egy szép tömb sóbálvánnyá, akkor annyira összeszűkült a gyomrom, hogy pillanatok alatt erős hányinger kerített hatalmába. Még szerencse, hogy távol állt tőlem, ugyanis, ha nem vigyázok, lehet, hogy lehányom. Kis baleset. Megesik.
- Maga ennyire nem szereti az állatokat? - kérdeztem valami olyan megrökönyödéssel a hangomban, mintha azokat, akik nem szeretik az állatokat, valóságos aszkabani bűnözőkkel lehetne összehasonlítani. Persze, nem, de egy olyan állatkedvelőnek, mint én, mit is akarunk elmagyarázni? Menthetetlen vagyok és voltam mindigis.
- Hooogy micsoda? - az égbe szöktek szemöldökeim, hamar erőt vett rajtam egy kisebb pánik.
Ő tanár? A francba Lora, mi a Merlinkét csinálsz itt, fuss, míg megteheted - hát igen, elérkezett a pont, amikor még lett volna választásom, dehát Aladárt nem hagyhattam itt, még a végén megöli és akkor én mit csinálok, hogy fogom meggyógyítani? Nem lehet, nem mehetek el innen - hoztam meg a döntést és továbbhallgattam a tanár egyre idegtépőbb szavait:
- Tudom, hogy nem épp ezt a fogadtatást várta, de ő csak egy kisállat, nem tehet róla, hogy ösztönei vannak - kezdtem a magyarázkodásba, ami egyelőre elég gyenge volt, de valami isteni csodának köszönhetően, hátha meglágyul a szíve az irányomba, legalábbis én rajta vagyok.
- Nem megfelelően viselkedtem az tény, de kérem, ne vonjon le pontokat a házunktól, és ha lehet, szüntesse meg a kutyámról ezt az átkot, még rossz nézni is. Természetesen nem tudok olyan bűbájt, amivel ezt orvosolhatnám - behódoltam hát, más alternatívát nem láttam, ami megoldhatta volna a helyzetet.
- Esetleg, ha gondolja, hogy korrigáljam ezeket a súlyos tetteket, a későbbiekben szívesen vállalkozom szorgalmik javítására. Persze, ha elfogadja - akár egy diplomata, csak ömlöttek belőlem a szebbnél-szebb és kívánatos szavak. Csak az a kérdés, hogy ezt hogyan reagálja le? Mindenesetre én próbálkoztam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Oké - forgattam meg a szemeimet.
Neked lehet, hogy nem, de azoknak, akiknek az állatkáiból sóbálvány-tömböket kreálsz, szinte száz százalék, hogy igen - már hozzászoktam, hogy nem mindenki vevő Aladár huncutságaira, de ez a tanár - akinek még a nevét se tudom -, megérthetné, hogyha meg is nevelem, azt, hogy párosodni akarjék, nem tudom kiűzni belőle, nem vagyok én sámán. Vagy ha igen, miért nem szóltak nekem eddig erről? Hol van a bizonyíték, hogy nekem ilyen képességeim vannak?
- Ez nem nevelés kérdése, hanem inkább az ösztönöké - fakadtam ki egy kicsit hevesebben, mint azt várhatta. Otthon viszont azt tanították nekem, hogyha valami igazságtalanság ér, ne legyek rest, nyugodtan fejtsem ki a véleményemet, ígyhát én ezt is tettem, az már más kérdés, hogy ez mennyire legyezte a hiúságát - az újdonsült jövevénynek. Szívesen csicseregtem volna még, de meghallva a katonás vezényszót: Elég a mellébeszélésből -, elment a kedvem a csacsogástól.
Drágaságom? Ki beszélt itt mellé? Te ennyire nem látod a fától az erdőt? - a homlokomon kissé megszaladtak a ráncok, a gyomromban is feltámadt az idegesség szele, az igazat megvallva, nem láttam a helyzet megoldását. Az meg, hogy folyton azt kérdezgette, mi történhetett a kutyámmal, csak továbbfokozta a pánikot, mi a testemben, úgy keringett, mint az a folyékony kötőszövet, amit vérnek nevezünk.
- Valószínű, átok érhette, sóbálvánnyá változott szegény - törtem meg a hosszas csöndet, ha már ennyire kíváncsi arra, hogy vágom-e milyen rontással tiport Aladár gyenge kis érzelmi világába, hát tudom. De hogy hogy kell megszüntetni? Arról fogalmam sincsen. Félénken tekintgettem feléje, hogy mondjon már valamit, de ő meg se szólalt.
- Most komolyan még az se hatja meg, hogy egész évben segítenék magának szorgalmikat javítani? - elkeseredett tekintetemből még az elmebetegek is le tudták volna olvasni, hogy iszonyatosan kétségbe vagyok esve és belülről azt kiabálom, hogy segítsen már valaki, légyszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Támadjalak meg vele, mi? Még csak az kellene, hogy már se Aladárhoz, se hozzád ne tudjak beszélni, még viccnek is rossz - a nemtetszésemnek jelet is adva, csóváltam meg a fejemet, hogy ez bizony nem kóser, én ezt nem akarom.
- Tanár úr, hogy kérhet ilyet tőlem? Köztünk akkora különbségek vannak, és a végén még, amennyire neheztel rám, képes lenne és azt mondaná, hogy én szánt-szándékkal átkoztam meg Önt, szó sem lehet róla - adtam tudtára a merlini felismerést, miszerint, ha fene fenét is eszik, én aztán elő nem veszem a pálcámat, hogy megvádoljanak azzal, hogy ártást küldtem egy nálam sokkal idősebb, pozícióban és rangban is feljebb lévő nevelőre. Ebből bizony nem fogok enni. Forró a kása, de nem fogom megkóstolni.
- Hogy mondhat ilyen jelzőket egy kisdiákra? Úgy hiszem, maga is volt hasonló élethelyzetben, vagy talán tévedek? - húztam fel a szemöldökeimet és csípőre tettem a kezeim. Időközben azért megtettem pár lépést hátrafelé, hogyha netán úgy hozná a sors, hogy megöl, még el tudjak menekülni, ugyanis nem tudtam, hogy mire számítsak.
- Kérem, változtassa vissza a kutyámat és engedje meg, hogy a hálókörletembe fáradhassak, azt hiszem, már jócskán elmúlt éjfél - foglaltam össze pár szóban azt, amire a legjobban vágytam. Persze, pont úgy nézett ki, mint akit ez rendkívül foglalkoztatott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Rendkívül megörültem, mikor láttam, hogy Várffy-Zoller tanár úr mégiscsak jobb belátásra bírja magát és egy Finite bűbájjal megszünteti az Aladár fejére nehézkedő súlyos átkot. Már épp hálálkodni kezdtem volna, mikor vonásai ismét megkeményedtek és újra azt a megvető hangnemet véltem felfedezni, amit a beszélgetésünk elején tapasztalhattam meg saját magammal szemben. Kicsit elfintorodtam, de azért végighallgattam, amiket mond, hiszen egy ilyen elsős kisdiák, mint amilyen én vagyok, mégis mi a merlini szakállkát tudna csinálni egy ilyen helyzetben? Hát semmit. Szépen tűr és nyel. Én is pontosan ezeket produkáltam. Egy pillanatra meg is dermedtem, hogy akkor most megszégyenültem, hogy nem tudom, mi ezeknek a sóbálvány-átkoknak a feloldása, s hogy sokkal jobban kellett volna teljesítenem, a rangban és korban is idősebb tanár előtt, de aztán sikerült lenyugtatnom magam, s ahogy a pozitív gondolatok partot értek a fejemben, köszörültem egyet a torkomon és szólásra emeltem ajkaim:
- Megértettem. Azért örülök, hogy megismerhettem, tartalmas időtöltés volt - mindezekre felszegtem fejemet és íriszieimet az ő íriszeibe fúrva némi elégedettség érzés is átjárta a testemet. Nem azért, mert olyan jól sikerült megoldanom a helyzetet, hanem azért, mert az ember a hibáiból is tanulhat, és előttem még mindig ott van a fejlődés lehetősége. Ha kicsit több időt és energiát szánok mindezekre, akkor a jövőben biztos pozitív irányba billen majd a mérleg nyelve, és akkor ismét összetalálkozhatunk a tanár úrral, és majd nem kell alulmaradnom. Legalábbis remélem.
- Jó éjszakát magának is - motyogtam csak úgy magam elé, ahogy távolodó léptei egyre inkább messzebbre csalták őt, a zegzugos folyosók útvesztőiben.