Conroy

Épp időben érkezett és kissé izgatottan lépett be a bejárati csarnokba pontosan abban a pillanatban amikor a toronyharang az utolsót kongatta, ezt azonban kívülről senki sem láthatta rajta. A kívülállók egy magabiztos kisugárzású, rózsaszínhajú elsőst láttak, aki kissé hideg tekintettel nézett körbe a bejárati csarnokban. Belül azonban kíváncsi volt, hiszen gyakorlatilag mostantól ez lesz az otthona. Elindult befelé, aztán egy pillanatra megállt, hogy szemügyre vegye a többi diákot. Az ablakban megpillantott egy szőke hajú lányt karba tett kézzel, a szeme pedig szinte szikrákat szórt.

Conroy

A lány az ablakban ránézett majd abban a pillanatban el is indult felé. Egy pillanatra elbizonytalanodott, hiszen nem tudta, hogy a szőke hajú lány messziről is tisztán látszó fortyogó dühe neki szól-e. Azonban ez a pillanat annyira rövid volt, hogy senki sem vette észre. Mire a lány a közelébe ért ő már magabiztos, hideg tekintettel nézett rá. Csakúgy, mint mindenkire akit nem ismert. A lány tisztes távolságra állt meg tőle, gyorsan bemutatkozott majd el is indult az egyik folyosó irányába.
Fogta a cuccait, majd sietős de azért még mindig méltóságteljes léptekkel követni kezdte a lányt. Ő sem volt az a hirtelen kitárulkozós típus de ahogy haladtak szinte vágni lehetett a csendet közöttük. Bár elfáradt az utazásban, azért örült volna neki ha  nem a legmogorvább emberrel találkozik először a kastélyban. Egyszercsak a szőke hajú lány, talán Scarlettnek hívják ha jól emlékszik megszólalt. Igaz csak arra volt kíváncsi melyik szobában lesz.
 -Egyenlőre a gólyalakban. De úgy tudom később majd lehetek kisebb szobában is. Egyébként te hányadikos vagy?-önmagát is meglepte, de valamiért kíváncsi volt erre a lányra. Sőt arra is kíváncsi volt miért ilyen dühös, csakhát mégsem akart ezzel kezdeni. Egy semlegesebb téma jobb választásnak tűnt elsőre...

Conroy

A szőke hajú lány, akiről időközben kiderült, hogy végzős, meglepően hosszan magyarázott. Legalábbis ahhoz képest, amennyit eddigi rövid ismertségük idején hallott tőle. Megérkeztek az alagsorba, ahol a háza körlete van. Útközben próbálta figyelni merre mennek, mivel nem igazán akart a szőke lánytól, vagy úgy egyáltalán bárkitől is segítséget kérni. Bár az alagsorban az út meglepően hosszúnak tűnt és ő nem akarta elhinni, hogy nincs rövidebb út.-Na mindegy-gondolta magában-megoldom ezt is, mintahogy mindent megszoktam.
Megérkeztek a klubhelységbe, ahová egy kőfalon át vezetett az út. A szőke hajú lányon látszott, hogy mostmár igazán menne a dolgára, de Kae nem akarta annyiban hagyni.
 -Köszönöm ezt az igazán kedves fogadtatást.-mondta enyhe gúnnyal a hangjában-de ha már el kellett viselnem téged esetleg el is árulhatnád mire, vagy kire vagy ilyen dühös? Vagy tudodmit igazából mindegy is, de egyébként csak közlöm, hogy nem igazán áll jó ez a dühös arckifejezés.-próbálta kicsit felhúzni a lányt hátha így elárul valamit.

William

Olyan éhes voltam, hogy nem bírtam elaludni. Igazából nem kellett volna kihagynom a vacsorát és akkor most valószínűleg nem lennék az, de mostmár mindegy, ezen már nem tudok változtatni. Ma vizsgám volt és úgy elfáradtam, hogy ledőltem aludni, azonban mire felébredtem már vége volt a vacsoraidőnek, sőt már takarodó is volt, így én csak feküdtem tovább az ágyamon a korgó gyomrommal együtt. Mivel rájöttem, hogy reggelig nem bírom ki ilyen éhesen ezért takarodó vagy sem úgy döntöttem elindulok valami kaját szerezni magamnak. Felkaptam a kedvenc pandamacis pulcsimat, azt amelyiknek a csuklyáján fülek is vannak és elindultam a konyha felé. Bár még soha nem jártam ott nem volt nehéz megtalálnom. Óvatosan jöttem a folyosókon,hiszen ha elkapnak biztos vagyok benne, hogy nem fognak vacsorával megkínálni. Szerencsére sikeresen elértem a konyha ajtaját. Nem tudtam mire számítsak odabent, mivel nem voltak előzetes tapasztalataim. Igazából reméltem, hogy egy manó sem lesz bent, szerettem volna egyedül lenni, úgysem akartam bonyolult utóvacsorát csinálni magamnak, csak abban reménykedtem, hogy Nutellát találok. Egy pillanatot vártam, majd belöktem az ajtót. Belépve úgy meglepődtem ,hogy nem egyedül vagyok, hogy még egy apró sikkantás is elhagyta a torkomat, pedig az egyáltalán nem szokásom. Aztán rájöttem, hogy az asztalnál ugyanaz a srác ül akivel már összefutottam nem is olyan rég a klubhelységben, így azért megnyugodtam egy kissé. Még egy aprócska mosoly megvillant a szám sarkában miközben köszöntem neki. Nem is értem mi van velem, nem igazán vagyok az a kedves, barátkozós típus, ráadásul a sráccal alig néhány szót váltottunk eddig.

William

Sikeresen ideértem, anélkül, hogy bárki elkapott volna, de úgy látom ezzel nem csak én vagyok így.
-Hát igen, így jár aki kihagyja a vacsorát. Nem hagyja aludni a saját gyomra.-válaszolok a göndör hajú srácnak aki közben folytatja a szendvicse evését amiről be kell valljam nagyon jól néz ki és én pedig csak még éhesebb lettem a látványától. Valószínűleg érezte, hogy még idegen vagyok erre felé, mivel pár pillanattal később felállt és intett, hogy kövessem. Egy kamrába vezetett, ahová belépve szó szerint elállt a lélegzetem. Szerintem bármit is ennék itt mindent megtalálnék, annyi féle kaját láttam már első pillantásra is. A srác közben otthagyott én pedig még alaposabban körül tudtam nézni. Aztán pár perccel később meg is találtam amit kerestem. Egy nagy doboz nutella volt a polcon azonban akárhogy nyújtózkodtam, olyan magasan volt, hogy sehogy sem értem el. Kerestem még kalácsot is, majd kiszóltam a srácnak, mert nagyon szerettem volna nutellát enni.
-Tudnál segíteni egy kicsit? Nem érem el az életmentő nutellámat.

William

Odajött és simán levette nekem azt az üveg nutellát amit én sehogy sem értem el. Pedig én sem vagyok törpe növéső. Leültem vele szemben és nekiláttam megkenni a kalácsot nutellával, jó vastagon ahogyan szeretem. Közben a srác felajánlotta a szendvicse felét, amit szívesen el is fogadtam, mert ínycsiklandóan nézett ki.
-Köszi, szívesen megeszem. Feltéve ha nem mérgezted meg.-teszem hozzá mosolyogva, jelezve, hogy azért ezt nem gondoltam komolyan.
Így viszont úgy döntöttem, hogy először megeszem a szendvicset és utána a nutelláskalácsot, mint egy desszertet.
-Williamnak hívnak igaz? Remélem jól emlékszem.-szinte meg sem vártam a választ, már fel is tettem a következő kérdésemet amire már azóta kíváncsi vagyok, mióta bejöttem ide:-Nem kellene egyébként a manóknak itt lenni és reggelit csinálni vagy valami ilyesmi?
Miközben a válaszára vártam haraptam mégegyett a szendvicsből. Tényleg nagyon finom lett.

William

Tényleg nem is gondoltam komolyan, hogy megmérgezte volna a szendvicseket, bár ez gondolom a mosolyomból kiderült. Sőt igazából kedveltem is a srácot, nagyon rendesnek tűnt, plusz nem utolsósorban jól is nézett ki. Az sem igazán zavart, hogy idősebb nálam, de azért még ezeket a gondolatokat nem terveztem egyenlőre megosztani vele. Majd esetleg később, ha úgy alakulnak az események.
 -Nem Kaetlyn, csak simán Kaelyn. 'K' nélkül. De egyébként a barátaim csak Kaenek szólítanak. Esetleg neked is megengedem, hogy így szólíts-feleltem kihívó mosollyal a srácnak. Belül azért tényleg nagyon szerettem volna, ha így szólítana. Őszintén szólva amúgy sem szokott sok ember Kaenek szólítani, csak akiket tényleg a barátaimnak tartok, gondoltam magamban.
Williamtől közben megtudtam, hogy nem én voltam az egyetlen, aki aggódott a manók hiánya miatt.
 -Én azért még mindig tartok tőle egy kicsit, hogy megjelenik itt egy prefi, vagy egy tanár és lefülel minket. Nemtudom pontosan mennyi az idő, de azért benne vagyunk az éjszakában az biztos. De közben szerintem nem olyan rossz itt manók nélkül, legalább nyugalom van. Ja és így ehetek nutellát.
Már éppen végeztem a szendvicsével és alig vártam, hogy végre hozzákezhessek a nutellához is amikor William feltette az élet egyik a legfurább és legértelmetlenebb kérdését. Mégis mi lenne jó a nutellában. Minden. Hát, hogy lehet egyáltalán ilyet kérdezni. Ezt persze ki is mondtam, hogy ő is hallja.
 -Najó kifejtem egy kicsit bővebben is, mert látom, nagyon érdekel ez a téma-mondtam mosolyogva.-Kérlekszépen, ha most minden okot felsorolnék, hogy mi a jó a nutellában, akkor reggel is itt ülnénk, úgyhogy inkább most csak a legfontosabbakat mondom el. Az első, hogy csokis és mogyorós. A csoki pedig finom, a mogyoró is finom. Együtt pedig tökéletesek. Főleg ha ilyen krémes valami az egyvelegük. Sőt gondoloma sok cukor miatt is de engem felpörget. Ja meg egézségtelen. Nemtudom néha szeretek egézségtelen kajákat enni. Tiszta lázadónak érzem magam tőle. Pedig amúgy edzek rendszeresen és odafigyelek arra, hogy ne hízzak el, de azért mégis na. Jólesik.
Miközben mindezt elmeséltem, teljes beleéléssel, pont megkentem a kalácsot is a nutellával. Igaz a nutella konkrétan vastagabb lett rajta, mint a kalács, de sebaj, akkor most kalácsos nutellát fogok enni, gondoltam magamban.
 -De tényleg te amúgy nem szereted a nutellát vagy mi? Mert ha nem akkor majd én megszerettetem veled.

William

 - Hmm, néha ha valami sósat kívánok akkor én is a chipshez nyúlok először, abból is valami csípőshöz, de általában inkább az édes dolgokra szavazok - ezzel a sráccal megérné jóban lenni, így legalább nem ennénk el egymás kajáját, teszem hozzá magamban, halvány mosollyal az arcomon. Nem is igazán értem mi üthetett belém. Nem szoktam ennyire kedvesen cseverészni az emberekkel, mindenféle csípős megjegyzés nélkül. Furcsa érzés volt.
 - Hát jó nem fogom ráderőszakolni. Legalább több marad nekem. - mondtam neki miközben elnyomtam egy ásítást. Elég későre járhat. Vagy az is lehet, hogy ezt már úgy mondják korán van.
 - Nem, szeretek kvidiccsezni, de mint keményen, versenysportként nem igazán az én műfajom. Inkább a küzdősportokat kedvelem, abból is főleg a kyokushin karatét. Kikapcsol meg minden. Tényleg te sportolsz valamit? - kérdeztem tőle, miközben próbáltam elnyomni egy újabb ásítást. Sajnos ezt már nem sikerült, így valószínűleg lelátott a gyomromig.
Várakozóan néztem rá, miközben a szemem le-le csukódott, de azért még kitartottam.