Scarlett

A lány már másfél órája keringett a kastélyban. Eredetileg felfedezőútra indult, viszont csak lépcsők és ismeretlen termek sokaságát találta. Kénytelen volt beismerni, hogy valakit hívnia kellett volna magával. Megkordult a hasa.
- Ez egyszerűen... szuper - dünnyögte félhangosan - Honnan szerzek valami kaját? - nem tartott tőle, hogy furcsán néznek rá, amiért magában beszél, mert a folyosó üres volt. Felnézett a falra, ahol egy idős hölgy portréja nézett vissza rá. A kép rákacsintott, és biccentett egyet balra. A lány már meg sem lepődött. Túl fáradt volt hozzá, és túl sok festmény kérdezgette tőle ezalatt a másfél óra alatt, hogy mégis, merre igyekszik. Megköszönte a hölgynek és balra indult. Csak nem küldené egy festmény tiltott helyre. A folyosó végén majdnem beleütközött egy újabb helyiségbe. Ott is volt egy kép, ami viszont rosszallóan ciccegett, és a fiatal lányok szemtelenségéről panaszkodott. Lolitát ez jelenleg teljesen hidegen hagyta. Belépett a... ő sem tudta hová. Mindenhol manók sétáltak, tányérokkal, élelmiszerekkel, fűszerekkel a kezükben. A sürgölődés közben az egyik manó észrevette, és megállt előtte.
- Elnézést, én csak éhes vagyok, és az egyik festmény mondta... illetve mutatta, hogy errefelé jöjjek. Ez egy konyha? - kérdezett rá, de a manó akkor már messze járt. Egy másik odavezette egy asztalhoz, ahol már ült valaki. Pár másodperc múlva rájött, hogy ők már találkoztak.
- Hola, Scar - köszönt neki, bár úgy emlékezett, nem jöttek ki túl jól. A manók közben Lolitának is megterítettek. A lány hálálkodott egy sort, és körülnézett. A kedvenc ételeit. tették elé. Meglátta a paellát hús nélkül (hiszen vegetáriánus, csak halat eszik), és boldogan falatozni kezdett.

Scarlett

A lány annyira meglepődött a bocsánatkéréstől, hogy félrenyelte a paellát. Elkezdett köhögni. Az egyik manó már rohant is a kezébe nyomni egy pohár vizet.  Lolita megköszönte (amint sikerült összeszednie magát), majd Scar felé fordult.
- Én is a nyakadra jöttem? - kérdezett vissza - hát nem ez volt életem legszebb bocsánatkérése, de azért elfogadva. Ezt még gyakorolnod kell - mosolyodott el. Már kezdte jól érezni magát. Nem tudta, honnan tudták a manók, hogy nem bírja ezeket a zsíros-paprikás-húsos magyar ételeket, de nem is érdekelte. Csak szimplán szerette őket ezért.
- Mit eszel? Mármint ezzel azt is kérdezhetném, mi a kedvenc ételed. Észrevetted, hogy ki tudják találni, melyik ételt imádod? - a lány fesztelenül csevegett. Nem volt haragtartó, így ez nem esett nehezére.
- Dios mio, chocolate con churros - sóhajtott fel az anyanyelvén a lány, amikor észrevette kedvenc édességét az asztalon. Maga elé húzta a forró csokis bögrét és a sós-cukros perecszerűséget, és az utóbbit elkezdte belemártogatni a bögrébe.
- Kérsz? - nyújtotta Scar felé - Mintha csokis perecet ennél. Ha ünnep volt otthon, a nevelőapám mindig ilyet csinált. Csak azért akkor, mert utál sütni, és meggyőződése, hogy nem is tud.

Scarlett

Szendvics? A lány újra eltűnődött azon, mennyire nem értenek az ételekhez a magyarok. Aztán eszébe jutott, Scar valószínűleg más nemzetiségű, a neve alapján. Ezennel elkönyvelte magában, hogy nemcsak a magyaroknak van érdekes ízlésük. És nem szeretni a chocolate con churrost...
- Különben angol vagy? Vagy amerikai? - kérdezett rá. Közben elnézett arrafelé, amerre a lány mutatott. Teljesen egyszerű ajtó - az anyjából kiindulva a lány úgy gondolta, valami cseppet sem mágikus dolgot tarthatnak ott. Mármint, az anyja a fontos dolgokat vagy túlzottan el akarta rejteni, vagy felhívta rá a figyelmet, hogy oda senki ne menjen.
- Én raktárra tippelek - közölte - Szerintem a varázserejükkel simán rá tudnak jönni bármire, nem hiszem, hogy kell hozzá egy helyiség. Anyu mindig azt mondta, hogy sose becsülj le egy házimanót.. - tette hozzá, mosolytalanul. Majd rájött, hogy ebből mennyire könnyen kitalálható érdekes viszonya az anyjával, így inkább az innivalójáért nyúlt Én különben megkérdezném erről az egyik manót. Ha beengedni nem is enged minket oda, legalább megtudjuk, mi van ott - ivott egy pár kortyot, majd amikor teljesen jól lakottnak érezte magát (nem érdekelte túlzottan, mikor lesz vacsora. Sosem evett ugyanazon időpontokban), felállt. A tekintetével egy kedvesebbnek kinéző manót keresett, de egyikük sem törődött velük. Végül döntésre jutott, és odament az egyikükhöz, és megszólította, de ő nem reagált
 Végül Scarra nézett, és az ajtó felé indult. Mi történhet? A legrosszabb esetben is kidobják őket. Ami már nem nagy gond, tekintve, hogy már ettek is. Vagy pontlevonás is lehet. Egyre rosszabb eshetőségek keringtek a fejében. A kezét a kilincsre rakta.

Scarlett

-Amerika... - sóhajtott fel a lány. Élete álma volt az, hogy körbeutazhassa a világot, mert eddig csak Spanyolországot és Magyarországot látta. Szépen sorba menne:
 Franciaország, Görögország, Amerika, Brazília...és így tovább.
- Én spanyol vagyok. Bár csak félig, azt jobban magaménak érzem - közölte kérdezetlenül. Amikor a Rellonos az anyjára tett megjegyzést felcsattant.
  - A tied meg nem mondta, hogy nem lehet mindenkinek boldog varázstalan gyerekkora ? - vágott vissza. Fájt neki Scar megjegyzése - az anyjának az egyetlen jó húzása az volt eddig, hogy megpróbálta bevezetni a varázslóvilágba. Azt sem tette túl jól, de legalább próbálkozott. Elérakott egy csomó tankönyvet, és esténként vissza kellett neki mondania, miközben ő kommentárokat fűzött hozzá. Lolita nem haragudott rá. Nem mindenki tud mit kezdeni egy tízéves boszorkánnyal. Bár a nevelőapja sem tudott. A lány megrázta a fejét, hogy elűzze a negatív gondolatait. Közben, amikor az ajtó felé tartott, még hallotta, hogy Scar mond valamit. De már lenyomta a kilincset, és kitárta a nyílászárót. Ekkor ragadták meg a manók, és a konyha másik szélébe hurcolták. Látta, amint valamelyikük becsukja a... a raktár ajtaját, mert egy pillanatra látta, hogy az. Sikerélményt érzett. A manók valamit magyaráztak mellette. Nem tudta, hol van rellonos lány. Megpróbált felállni, de egy erős ütést érzett a fején. Nem tudta behatárolni kitől vagy mitől jött. Hirtelen elsötétedett előtte a világ. Elájult.

Balázs

Mióta visszaértünk a nyaralásból, folyamatosan eltévedek a kastélyban. Eddig egyedül a konyhát sikerült úgy megtalálnom, hogy azt is kerestem. Bár a konyhában történtek miatt még mindig fáj egy kicsit a fejem... Átlépek egy magasabb küszöböt. Annyira jó lenne, ha tudnám hol vagyok! Anyám küldött ma egy baglyot, amiben közölte, hogy reméli, kiismerem már magam itt. Szerinte nem levitáshoz méltó, hogy ennyire nem tudok tájékozódni. Nem mintha tudná, milyenek a levitások, ő egy spanyol mágusiskolába járt. De természetesen ő volt a legokosabb, a legszebb, a legnépszerűbb et cetera. Talán ezért is nem tudják a munkatársai, hogy van egy lánya. Jobbra fordulok. Hirtelen egy vita hangjait hallom. Egy rikácsoló, fülsértő hang és egy halk, kissé magas.Egyik sem tartozhat diákhoz. Végül beleszól egy mély is.  Vajon kik lehetnek? Lehet, hogy nem kéne belefolynom, de győz a kíváncsiságom. Gyorsabban lépkedek a hangok felé. Pár másodperccel később egy üres folyosón találom magam, de a hangok mintha mellettem lennének. Megőrültem volna? Körbenézek. Senki sehol. Felpillantok, és csak akkor veszem észre a festményeket. Tele van velük a folyosó. Megpillantom a veszekedőket is. Egy idős, méltóságteljes hölgy,egy fiatalabb kalapos lány és egy középkorú, bajszos férfi. Amikor észreveszik, hogy őket figyelem, elhallgatnak. Erre már a többi portré is felém pislog. Úgy néz ki, a vita túl érdekes volt ahhoz, hogy ilyen hirtelen vége szakadjon. Majd a bajszos megvonja a vállát, és újra beszélgetni kezd mindenki. Viszont a kalapos és az idős hölgy még mindig merednek rám. Becsukom a szemem, mert már zavar a zaj.  Ennél a csend is jobb volt.

Balázs

Megpördülök, amikor normális, emberi hangot hallok magam mellett. Egy pillanatra megijedek, majd megnyugodva veszem észre, hogy megint Balázzsal találkoztam össze. Más talán hangosan nevetne a tájékozódási képességeimen, de belőle ezt nem nézem ki. Ez a szerencsém.
- Szia - köszönök vissza neki - Az eredeti célom a bagolyház volt, mert anyámnak kellene írnom,hogy még élek, ne agg... - elnyelem a mondat végét. Ne aggódjon? Anyám és az aggódás még köszönőviszonyban sincsenek - De most már úgy vagyok vele, ha egyszer eltévedtem, derítsük ki, hol vagyok. Különben igen, magukra vonják a figyelmet. Nem gondoltam volna, hogy van olyan folyosó, amelyik ennyire tele van képekkel. Azt hittem, csak egy-egy pletykás festménnyel találkozok majd... de ez több, mint egy-egy pletykás festmény - a fejemmel intek a szinte végtelennek látszó folyosó felé. Azt csodálom, hogy hallom, amit Balázs mond. Majd észreveszem, ahogy az egyik dáma átsétál egy másik képbe.
- Ők... csak így mászkálnak? - kérdezem, hangomban teljes döbbenettel. Oké, beszélnek, kicsit mozognak, de át tudnak menni egyik képből a másikba? Mit tudhatnak még csinálni? Az egyik festményen lévő öregúr hangosan felkacag, és kacsint. Vajon az én meglepődésemen nevet?

Balázs

Felnevetek.
- Kedves anyukád lehet -felelem őszintén. Én örülnék, de nagyon egy ilyen anyának. - Az én anyám kéthetente ír, hogy élek-e még és nem hoztam-e szégyent valakire - továbbra is vigyorgok, mert tényleg vicces, hogy a legutóbbi levelében is ez volt.
- Félig. A nevelőapám mugli, és nála éltem tíz éves koromig, Madridban. Utána az anyámhoz kerültem, aki viszont boszorkány, de muglik között él és dolgozik. Szóval a házunk tökéletesen varázstalan, mert anyu nem akarja elriasztani a munkatársait. - érdekes lenne, ha a pszichológusi rendelőben is lennének képek. Szerencsétlen diákot még frusztráltabbá tennék. - Akkkor remélem, arra a folyosóra nem tévedek be. Bőven elég ennyi élő képpel találkozni, nem hiszem, hogy túl jól kijönnénk a fecsegő dámákkal. De amúgy veszélytelenek? Úgy értem, nem tudnak kinyúlni a képből és hozzád érni vagy valami? Bocsi, lehet, hogy túl sok volt a mugli horrorfilm - jövök egy pillanatra zavarba. Mert remélem, hogy csak túlreagálom ezt a mozgó képes dolgot.
- És olyan képével is tudsz beszélgetni, aki már rég meghalt? - kérdezősködök tovább. Mögöttem egy portré gúnyosan felhorkant, mire összereztenek. Megfordulok, és a szemébe nézek a... a festménynek. Ugyanaz, aki nemrég kacsintott. Vajon ő azon szórakozik, hogy ilyen kommentárokat fűz az emberek beszélgetéseihez?