Jared
- Neee, ezt nem hiszem el! Ádám, megfojtalak! - Mérgelődve morogtam magam elé, mikor reggel, közvetlenül ébredés után sikerült belerúgnom egy dobozba, ami az ágyam előtt hevert. Nem volt nehéz kitalálnom azt, hogy a bátyámé lehet, tekintve, hogy Margó nénémtől kapott születésnapi ajándéka hevert benne, egy ősrégi, rém ronda szobor. Már csak azt nem tudtam, hogyan csempészhette be a szobámba Ádám a nem kívánt ajándékot.
Margó néném szokásához híven, minden évben valami különlegességgel akart minket meglepni, aminek mi egyáltalán nem tudtunk örülni. A ránk hagyott, régi és számomra értéktelen tárgyaktól csak borsódzott a hátam, főleg ha arra gondoltam, miféle házból származik a gyűjtemény. Ezúttal is kirázott a hideg, már attól is, hogy a szobor az ágyam mellett hevert. Úgy éreztem, hogy meg kell szabadulnom a kis méretű szobortól, ha már Ádi nem volt képes arra, hogy kivágja a kukába. Jellemzően mindig rám hagyta a piszkos munkát.
Körbepillantva láttam, hogy a szobatársaim még szuszognak, s elnyomja őket az álom, így csöndben végezhettem el a műtárgy eltüntető akciómat. Gyors öltözködést követően egy apró rongyot tekertem a kezemre, hogy azzal fogjam meg a szobrot, ami túl nehéz volt. Két kézzel kellett tartanom, de ez sem akadályozott abban, hogy kihajítsam.
S mivel nem akartam azt, hogy bárki is lássa, majd visszahozzák nekem kísérteni a nénémtől kapott rémes tárgyat, igyekeztem minél csöndesebben a lehető legtávolabb eső részre vinni a tárgyat.
Papucsban osontam, végig át a nyugati szárnyon, a konyha irányába, mikor észrevettem a nyitott ajtón besurranni egy macskát. Óvatosabban lépkedtem, bekukucskáltam az ajtón, s mivel nem láttam bent senkit, nyugodtan léptem be a helyiségbe. Csak egy nyervogó macskával szemben találtam magam, aki felugorva a konyhapultra, körbejárkált, majd hátsójára telepedve, kérlelően pillantott rám.
- Hát te? Mit akarsz? Éhes vagy? Várj, majd mindjárt, csak előbb megszabadulok ettől. - S a következő mozdulattal a sarokban álló kukába hajítottam nagynéném ajándékát.