Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Nem is tévedhettem volna nagyobbat, amikor a reggeli kávémat kortyolgatva azt gondoltam, a mai is csak egy átlagos hétköznapi, a többivel könnyedén összemosódó nap lesz. Ez egyébként egészen délutánig igaznak is bizonyult, az égvilágon semmi különleges nem keresztezte utamat, és a jóleső nyugalomtól bágyadt mosollyal az arcomon róttam a folyosókat, azzal a feltett szándékkal, hogy ellátogassak a következő órámra. Nem túl gyakori ez az elvetemült elhatározás, mondanom sem kell. Az agyamat eltompította a hosszú nikotinmegvonás után pótolt szükséglet által okozott kellemes bizsergés, biztos ezért nem tűnt fel semmi abból, hogy itt bizony valami készülődik.
Épp időben fordulok meg az ismerős hangokra ahhoz, hogy elszúrjam Roxy nyilvánvaló tervét, hogy a hátamra ugorva a frászt hozza rám. Még fel is fogom a szemem elé táruló látványt: az alig pár lépéssel távolabb egy ragadozó kecsességével felém futó, ugrásra kész lányt, az összetéveszthetetlen kócos sörényt és az elszánt arckifejezést mindemellett. Megrémülni sincs időm, máris vetődik és…
A táskámat eldobva nyúlok felé, hogy egyik kezemmel deréknál átkarolva, másikkal pedig combnál alátámasztva elkapjam a kis sózsákot. És itt felgyorsulnak a történések, mégis szinte lassítva látom ezt a parádét, amit levágunk: az a különös érzés fut végig rajtam, mintha eltalálna egy varázslat, ennek okán és a lány lendületétől lépek egyet hátra, ami a lehető legrosszabb, amit tehetek, merthogy telibe beleakad a lábam az imént arrébb helyezett táskámba, és hogy, hogy nem – elvágódok. Igen, Roxanne-nel a karjaimban. Azért próbálok úgy helyezkedni, hogy mindketten jól megússzuk a dolgot, minél kevesebb karcolással, de a heves szitokáradat már abban a pillanatban megállíthatatlanul ömlik a számból, amint érzem, hogy a katasztrófa bekövetkezik.
- Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát, hogy a macska rúgja meg! – hát hogyne, ez pontosan így hangzott és kicsit sem cenzúrázott verzió. – Én is örülök, hogy látlak, Bogaram, de most már igazán leszállhatnál rólam – nyögöm a szőkeség alatt, és próbálok úgy helyezkedni, hogy kevésbé nyomjon minden, szavaimból pedig csak úgy árad az irónia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Elégedetten biccentek, hagyom, hogy ujjaim közül kicsússzon a szorításra némileg megnyúlt textil. Bizalmatlanul, pislogás nélkül hátrálok pár lépést; szokás mondani a nem épp pozitívan megítélt tettekre, hogy aki egyszer megtette, semmi nem tartja vissza attól, hogy megismételje. Ahhoz pedig a legkevésbé sem fűlne a fogam, hogy amint ismét hátat fordítok neki, orvul támadásba lendüljön. Nem adok rá lehetőséget, annak ellenére, hogy úgy fest, sikerült felfognia a mondandóm lényegi részét, kételkedem az épeszű helyzetfelismerésében.
- Reméltem, hogy csökkent értelmi képességeid ellenére kapizsgálni fogod, mit akarok ezzel – indulok meg Adrian mellett, hátra sem nézve. A zöldek asztalánál többen csalódottan fordulnak vissza kihűlt vacsorájukhoz, néhányuknak viszont talán leesik, hogy még korán sincs vége a bulinak, csak áthelyezzük máshova. Nem érdekel különösebben, szeretnék túl lenni a kötelező körökön, ami Black öcsi esetében úgy fest, higgadtan nem megoldható. És tudod mit, most már egészen meghozta a kedvem ahhoz, hogy péppé püföljem csinos kis, fájóan a nővérére emlékeztető vonásait. Az ilyen előnyökről persze nem szól a fáma! Mindenesetre gyorsan elűzöm a hátráltató gondolatokat, és taszítok egy méreteset a fiú vállán kifelé menet, szavai hallatán.
- Úgy véled, nagy dolog felém kerekedni kiegyenlítetlen helyzetben? – egészen nyugodtnak hat a hangom, de egy cseppet sem csillapodik az idegesség, amit kihozott belőlem régi-új háztársam. Kézfejemmel óvatosan nyúlok az orromhoz, hogy letöröljem a már odaszáradt vért, az eredmény csak egy sokkal inkább elkent folt, a helyzeten mit sem segített. Csendben haladunk egymás mellett, nem is értem, hogy bírjuk ki, mellőzve az egymás fejéhez vágott ocsmányságok nélkül. Végül csak a bejárati csarnokig jutunk, és mintha a pár perces kitérő meg sem történt volna, nekiesek Adriannek, mindkét öklömet bevetve, természetesen fejmagasságban, és gyomortájékot célozva gyors egymásutánban, hátha váratlanul éri az akció, hisz hihette, hogy tovább megyünk, a kastély egy, kevésbé forgalmas szakaszát választva

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Muszáj kihasználnom az imént szerzett előnyt. Egyenlítenie sem lenne szabad ennek a nagyképű majomnak, súlyos feltűnési viszketegség kell ahhoz, hogy így indítson új iskolájában. Kell a közönség, mi, te kis vakarcs? A gyomrát célzó öklöm célba ér, de mit sem törődve ezzel újabb támadást indítok, csak akkor lépek egy fél lépést hátra, mikor Adrian védekezik. Sanszos, hogy alig maradt ép ideg a karjaiban, minek fárasszam magam az érzéketlen végtag püfölésével? Résen vagyok, mint mondtam, nem engedhetem meg magamnak, hogy elbambuljak és bár kevesebb tapasztalatom van a küzdősportok terén, mint vacsorám váratlan megzavarójának, ennek a senkiházinak.
Kihasználva a srác lendületét és a bevetett teljes testsúlyát, úgy teszek, mintha tompítani akarnám a vállainál fogva, de kilépek az útjából, a bokám felé érkező rúgást is megúszva és tovább taszítom fél kézzel, hátha pofára esik. Csupa szeretetből, tudom, hogy már régi vágya felnyalni a padlót. Viszont elvesztem az egyensúlyom, hátralépek, a könyöke elől még könnyedén elhajolva, a lendülő lábát pedig igyekszem elkapni, és kicsit feljebb tolni, fél lábbal talán nem olyan magabiztos. Rúgása a felkaromat éri, az izmom azonnal fájdalmasan bizseregni kezd, és bár szerencsém, hogy nem a fejem találta el, rögtön ki is dőltem volna, egy pillanatra elvesztem a kontrollt jobb kezem felett, mintha nem is hozzám tartozna. Időérzékem oda, talán csupán másodpercek telnek el a két mozdulat közt, talán most lett volna lehetőségem élni a másik elvakult dühével, és véget vetni ennek az egész balhénak, de a következő ütés a bordáimat éri. Köhögök, levegőt alig kapok, balomat pedig ismét az arca felé lendítem, fogaimat összeszorítva és minden erőmet bevetve, a másik, még mindig zsibbadó kezemmel pedig megpróbálom hátralökni, csak egy kicsivel távolabb, hogy nyerjek egy kis időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ezt a meccset elvesztettem, nem is lehetne ennél nyilvánvalóbb. A kis vakarcs egyáltalán nem úgy néz ki, mintha bármelyik bevitt ütés különösképp megviselte volna, ugyanolyan vicsorgó vadállatként ugrik nekem, mint az első alkalommal. A szemében égő gyilkos dühtől össze kéne csinálnom magam, ezt a tudatom valahogy igyekszik a felszínre juttatni, de teljesen hidegen hagy. Az adrenalin továbbra is ott vágtat az ereimben, hogy ebben a kellemetlen köszöntésben segítségemre legyen, de mit is vártam egy profi, kis taknyos kora óta versenyszinten küzdősportoló ellen?
A bordáimat érő támadás bizonyára újabb törött csontokkal gazdagít, de ha mégsem, hát az utána következő mozdulatsor gondoskodik róla. A levegő csak nagyon nehezen áramlik le a torkomon, krákogó hang kíséretében, a szükséges mennyiségű oxigén hiányában szinte fel sem fogom, mi történik, nem érzem a durva érintést a derekam körül, és a gáncsolást sem. A csarnok kemény kövezetére való érkezést viszont tökéletesen érzékelem: kipréselődik az a kevés levegő is a tüdőmből, a fejem pedig akkorát koppan, csoda, ha egyben marad. Meg sem kísérlek megmozdulni, és felesleges erőfeszítés lenne a nyomban mellkasomat leszorító térdek tekintetében. Bár igyekszem karomat felemelni védekezés gyanánt, az erőtlen mozdulat mit sem ér. Hirtelen hasít végig a fájdalom az arcomon, és talán ez az ütés szükséges ahhoz, hogy emlékeztessem magam: a pálcám. Nálam van a pálcám! Még egy kőkemény öklöst bekapok, mire kihalászom a zsebemből a keresett eszközt, ami nagy szerencsémre nem sínylette meg ezt a kis mókát.
- Scrupto! – nyögöm az első átkot, ami eszembe jut, és a hatásában reménykedve lököm le magamról Adriant. Hátracsúszok, és kihasználva az ezzel nyert előnyt, igyekszem végre levegőhöz jutni. Köhögök, szédülök, de annyira még képben vagyok, hogy újabb átkot küldjek egyenesen ennek a rohadéknak a képébe: - Amphicrania!