Eridon. Azt hitte, hogy már itt nem érheti meglepetés. De még mindig. Nem értem, hogy Nadinka miért hökken meg még mindig azon, ha valaki randira hívja. Igazán felfoghatná már, hogy bizony szemrevaló, és az ellenkező nem tagjai igenis felfigyelnek rá. Azt hiszem be kéne irtani egy önbizalom-tréningre. Mindenesetre nagy meglepetésében igent mondott Norbinak. Nem tudja ugyan, hogy lehet, hogy a főzős ötlete nem fog a legjobban elsülni, de ő szeret a konyhában tüsténkedni és egy csomó receptet kívülről fúj, szóval ha nem is találnak szakácskönyvet, akkor is van a tarsolyában egy-két ötlet. Később döbben rá, hogy ha már randira megy, akkor illene kiöltöznie, viszont a főzéshez jobb a kényelmesebb ruha. Végül nem hezitál sokat, és keres valami egyszerűbbet. Együtt mennek a konyhába a toronyból, és Nadine maga is meglepődik, hogy egy kicsit izgatott. Biztosan azért, mert már régen főzött.
Nem telik el sok idő, és rájön, hogy a fiú bizony nem áll a helyzet magaslatán. Egy pillanatra kétségbeesik, hogy mégis hogyan fognak így bármit is enni, aztán figyelmezteti magát, hogy egy kicsit ennél vehetné lazábban is a dolgokat, és tőle szokatlanul csak megvonja a vállát. Van egy olyan érzése, hogy a manók nem feltétlen fognak örülni a főzőtehetségüknek.
Mikor Norbinak sikerül pont a tervezett süti krémjét a levegőbe repítenie Nadine éppen felé fordul, így egy szép nagy adagot kap a kötényére (mert ezt azért elcipelte magával), meg az arcára is. Egy pillanatig nem tudja eldönteni, hogy most sírjon vagy nevessen, de amint a másik eridonos felröhög az megtöri a jeget, és Nadine is vele nevet.
- Semmi baj, majd belejössz – Bátorítja, bár jelenleg nem tudja maga elé képzelni, amint akár egy rántottát is össze tudna dobni. Na, de csak semmi rosszindulat, majd megtanulja. Közben a hölgyemény letörli a krémet az arcáról. - Úgysem lett elég édes – jegyzi meg belekóstólva.
- Nos, szeretnéd újrakezdeni? Mert én még éhes vagyok, szóval csináljuk, de akkor egyszerre egy dolgot – Nadine-nak több kellene, hogy elmenjen a kedve a főzőcskétől. Előveszi a pálcáját, hogy elsőként megtisztítsa magát a ragadós masszától, majd húz egyet a lófarokba kötött haján.
- Hm... mit szólnál valami egyszerű tésztához? - kérdezi felcsillanó szemekkel, bizony odavan az olasz konyháért.

 Ha meg kéne határoznom, akkor Nadine-t mindenképpen a konyhatündér kategóriába sorolnám. Na, nem mintha annyira kérkedne ezzel, de tudja magáról, hogy miként a bájitalok összetevőit, a konyhában is jól jegyzi meg a recepteket. Meg az eridonos lány szereti is a hasát és a finom ételeket, igazából borsódzik a háta a gyorskajától. Na meg a megfelelő étkek és a bor harmóniája is le tudja nyűgözni a kifinomult érzékeit. Persze most jelen helyzetben nem éppen a finomkodó, elegáns gasztrokultúráról van szó, hanem inkább a hogyan csinálunk disznóólat című előadás egy jelenetének lehetünk szemtanúi. Nadinkát ezek általában zavarják, habár nem tisztaságmániás, szereti, ha körülötte rend van, most mégis kényelembe helyezte magát, mert valahol tudja, hogy Norbi mellett lehetetlen vállalkozás lenne, hogy minden terv szerint haladjon.
Azért ha valami nem elég édes, azon még lehet édesíteni, de ezt most Nadine nem említi, nem okoskodni jött, hanem főzni.
- Igazán nagylelkű borítás volt tőled – dicséri meg egy bujkáló mosollyal a szája sarkában a fiút nem éppen hétköznapi teljesítményét. Szerencséjére az ajánlata éhes gyomorra talál, így Norbi is lelkesedik az ötletért, hogy végre valami tényleg ehetőt is készítsenek. Csak bólint egyet a fiú ígéretére, miszerint jobban vigyáz. Most már reméli is, hogy így lesz, mert kezd ő is rendesen megéhezni.
- Hát, én éppenséggel erre gondoltam – mondja, és válaszként kinyit egy szakácskönyvet, ahol az oldal tetején a következő címet lehet olvasni: Penne Carbonara. - Sajtos, tejszínes, sonkás. Nekem az egyik kedvencem – mutatja be a kis könnyű vacsorának szánt ételt. Szereti ő a milánóit is, de az kicsit már lejárt lemez, és annyit ette, hogy egy cseppet unja már.
- Mint a neve is mutatja, pennetésztát kell főzni – mosolyodik el, amint a fiú kezébe nyom egy jókora zacskó tésztát. Reméli, hogy a lábost segítség nélkül is megtalálja, addig ő előszedi a többi hozzávalót. Nem lesz túl bonyolult, neki is lát, hogy felvagdossa a sonkákat pirítható méretűre. Közben azért igyekszik figyelni a fiúra is, egyrészt mert érdekli, másrészt meg azért, mert reméli, hogy egy tésztafőzés nem okoz neki gondot, de azért jobb résen lenni. Mikor végez a vágással bekap egy falat sonkát. Az egyik kedvenc része a főzésben a kóstolás, de ebből Norbit sem akarja kihagyni, így felé is nyújt egy darab husit, miközben az eridonos a tésztával foglalatoskodik.

 Nadine a Halloween utáni időszakban úgy döntött, hogy bizony ideje felkerekednie és meglátogatni Lencsét a kastélyban. Igazából ő is pontosan jól tudja, hogy ürügyet keresett, mert azért hiányzik neki a kastély mióta kiköltözött. Mosolyogva jár a folyosón, és azért örül, hogy a húga lelkesedett a látogatásért. Jó, mondjuk Lencse miért nem lelkesedik? Kísértést érzett arra is, hogy a Halloweeni mulatságra benéz a kastélyba, de végül a falu főterét választotta, oda is egészen szép dolgokat hoztak össze, és Leonie így is elég kimerítő beszámolót adott mindenről ahhoz, hogy Nadine háta borsózzon.
 Most viszont egy kicsit későn van már, így visszaindul a faluba, bár biztos találna egy helyet a kastélyban is, ahol elalhat, de hívogatja az otthon melege. Az öltözéke egyszerű, piros, csíkos fölső és fekete nadrág. Dudorászva ér el a bejárati csarnokba vezető lépcső tetejére, és kissé elálmodozva folytatja az útját elmerülve a gondolataiban. Ez azt eredményezi, hogy nem veszi észre a lépcső alján üldögélő Mihaelt, csak abban a pillanatban amikor éppen átesne rajta, de még észbe kap, és megkapaszkodik a korlátban visszanyerve az egyensúlyát.
- Te is jó helyet találtál magadnak – morogja szemügyre véve a majdnem elesés okozóját. Az egyik Saint-Venant fiút véli felfedezni benne, de kell neki néhány perc mire rájön, hogy ami annyira furcsa rajta, az a haja. Most tűnik fel neki az is, hogy egy bögrét szorongat, és elég ziláltnak néz ki. Összeráncolt szemöldökkel áll elé, kíváncsian mustrálgatva. Még jó, hogy nem esett át rajta, mert nem hiszi, hogy a bájital egykönnyen megúszta volna. Egy pár percnyi tétlenség után rájön, hogy valami határozottan furcsa a fiúban. Nem töltött vele sok időt, de nem úgy néz most ki, mint akinek minden kereke a helyén van.
- Jól vagy? - teszi fel a kérdést, bár kételkedik, hogy rendes választ kap. Közelebb lép, és megcsapja a bögréből áradó szag, vagy illat? Nadine számára nem ismerős, pedig elég sok bájitallal kötött már szorosabb ismeretséget, szóval most kissé ijedten kérdez újra.
- Merlin kékszakállú unokaöccsére, mi a halált kevertél te össze? - kicsit hangosabbra sikeredett, mint szerette volna, de ha Mihael hagyja, kikapja a kezéből a bögrét, hogy alaposabban szemügyre vegye. Már el is felejtette, hogy igazából éppen hazafelé igyekezett, most valahogy nagyon is az az érzése, hogy nem hagyhatja itt a rellonost, mert a végén még valami kárt tesz valakiben vagy magában. Közelebb emeli az orrához a bögrét, hogy még egyszer beleszagoljon, hátha attól okosabb lesz.