Alina

Egész nap csak téblábolt a kastély különböző pontjain, ahol éppen nem voltak más manók, mert messzire elküldték a konyhától, amíg ment a nagy főzőcskézés az esti lakoma miatt, ráadásul a vizsgák előtti nagy takarítást is most végzik a manók, hisz a vizsgaidőszakban manói tilalom van a hangos tevékenységekről, így ilyenkor olyan a kastély, mint egy hangyaboly, mindenhol manóba lehet ütközni, ahogy súrolnak, pucolnak, fényesítenek, kivéve Bibit. Ő ilyenkor csak sétálgat, mindenki jobban jár így. Vagyis nem sétálgat, hisz komoly feladatot bíztak rá! Ellenőriznie kell az ablakok állapotát, hogy nincs-e törött köztük. Persze egyik manó se árulta még el neki, hogy különleges riasztó varázs van rajtuk, ha betörik rögtön jelez a konyhán, hogy mehetnek javítani. Na de a lényeg, hogy Bibi ma hasznosnak érezte magát így a cél szentesíti az eszközt. Épp visszaért a napi ablakellenőrzésből és szerény kis vacsoráját fogyasztotta volna el, egy kis sajt, egy darab kenyérke és egy fél paradicsom mikor valaki úgy fellöki, hogy a tányér a vacsorájával magas ívben felrepül és a fején köt ki, míg a tányér hangos csattanással törik ezernyi kis apró darabra. Hogy mit fog ezért kapni... Így mikor látja, hogy a tányér befejezte földi pályafutását csak fekszik a padlón és motyogva maga elé pörlekedik.
 - ... Hogy a manó vigye el ... Merlinre, hogy lehetek ennyire szerencsétlen... - és így tovább és csak fekszik nem törődve semmivel, fején a sajttal és a paradicsommal, melynek leve elkezdett belefolyni a mai friss sebébe, amit egy oszloppal való találkozásnak köszönhet. Majd mikor már kifogy a pörlekedésre szánt szókincséből felemeli fejét és nagy füleit megmozgatja. Nem tört el! És végre valahára felnéz aljas támadójára.
- Jól vagyok. - morogja és újfent a padlóra ejti állát, bele a porcelán szilánkokba, ami nem a legjobb ötletnek bizonyul. Immáron ő is apró vércseppekkel szennyezi a konyha fényesen tiszta kövét.
- A manóba! - hangzik el újfent ez a csodás mondat és már pattan is fel a kőről és ruhája zsebéből már elő is varázsol egy rózsaszín ragtapaszt és már ragasztaná is az állára minden teketória nélkül mikor észreveszi, hogy nem ám ő az egyetlen sérült a gáton. Megszeppenve nyújtja az aljas támadó felé a kis ragtapaszát.
- Kéred?

Alina

Éés elvette az aljas támadó az utolsó ragtapaszát. Pedig még ajak biggyesztést és szuggeráló nézést is bevetett. Hogy nehogy elvedd! De nem jött be, ezt még gyakorolni kell. Mondjuk lehet nem is tud szuggerálva nézni a majdnem teniszlabda nagyságú szemeivel, amik elég röhejesen néznek ki apró testéhez viszonyítva. Na de visszakanyarodva akkor marad az ósdi módszer, kéz megnyal, állára szorítja és pár másodperc múlva eláll a vérzés, hisz nem volt se mély, se széles vágás csak egy kis felszíni horzsolás. Meg legalább egy tapasszal kevesebb kerül az arcára, mert épp reggel vette le az utolsót, most már csak a jobb lába és a kezei vannak kötésekkel borítva. Már épp elmerülne gondolataiban, hogy ha pár hétig vigyáz magára ismét kötés mentes manóvá válhatna mikor a kinézetére tesznek bántó megjegyzést. Még hogy szendvics?!
- Már megbocsásson a kisasszony, de nem szendvics vagyok hanem egy elgázolt áldozat! - és sértődötten kicsit felhúzza az orrát. Épp annyira, hogy a szendvics titulushoz tartozó feltét még ne csússzon le a fejéről és le tudják róla halászni majd beledobni a szemetesbe. A vacsoráját! Így pufog még egy sort az orra alatt, amit nem hallhat a lány, hogy:
- De hisz az még ehető volt. - és hangosan kordul is egyet a gyomra erre helyeslően. Na de nincs mit tenni, a kuka elnyelte és azért ahhoz nincs gyomra drága Bibinknek, hogy onnan kihalássza. Így tovább mormogva veszi el a felé nyújtott lapátot és a kezeit védelmező kötésnek hála el is kezdi belesöpörni a nagyobb cserepeket.
- Bíborka vagy Bibi. - hangzik a kurta bemutatkozás a lány kérdésére, mert azért mégse neveletlen a mi kis manónk, csak szörnyen fel van paprikázva. Éhesen kicsit máshogy gondolkodik a manó lánya, mint teli hassal, így persze ilyenkor teljesen egyértelmű, hogy semmi se jó. Így a lány hiába próbál kedves lenni, manónk tovább duzzog.
- A diákok nem szoktak vacsora időben is sétálgatni. - nyögi ki végül, ami legjobban böki a csőrét és az se érdekli, hogy ez bizony szemtelen egy megjegyzés volt. Drága manó anyja, apja most biztos szörnyen szégyellné ha itt lennének. "A manó mindig udvarias!" Csendül is rögtön Bibi fülébe anyja kedvenc tanító mondata.
- Bocsánat, nem úgy gondoltam. - motyogja így rögtön, és képzeletében helyeslően bólogat a mamája.

Ez a mai este az érzelmi kavalkád netovábbja. Igazából szinte köpni nyelni nem tud hirtelen mikor úgy kezelik, mint egy hölgyet. Hisz ő egy manó! Aztán csak megjön a hangja és a felháborodás is vele.
- Mit tetszik képzelni itt. Még hogy egy manót kiszolgálni?! Mit szólnának hozzá a többiek. - a felháborodás a végére inkább sopánkodásba megy át, össze is roskad a padlón és a kezébe temeti az arcát, hisz ilyet még a világ nem látott egy manó, mint hölgy és kiszolgált személy? Ki is tagadnák. Mit kitagadnák, Bibi vonulna önként száműzetésbe vagy inná ki a méregpoharat. Hisz az addig rendben van, hogy ők szabad manók, de akkor is a szolgálat az életük és a legfőbb vágyuk. Félve is tekint körbe, hogy vajon hányan hallhatták ezt a szemérmetlen ajánlatot.
- Ne tessék velem szórakozni kérem, annyira nem erős a szívem. - sopánkodik tovább egyre jobban kékülve-zöldülve. Kiszolgálni egy manót, istenem!
- Tessék szépen leülni és majd én hozom, ami a szíve vágya a kisasszonynak. Még hogy cselédlány. - dohog tovább, mert nem egy könnyen lép át ezen a kijelentésen. A kezére tekintve fedezi fel, hogy a szép rózsaszín kötései narancssárgás árnyalatban pompáznak pár gyümölcsrosttal. Amikor nagy morcosan sepregetett vele a padlón észre sem vette.
- Narancslevet tetszett inni? Hozzak esetleg? Frissen facsarva? Hűtve? Egy kis könnyű vacsorával? - pattan is a padlóról és húzza ki magát, hogy vele aztán minden rendben. Ő egy tettre kész manó. Nem fog ám szégyent hozni a társaira.

Willa

Hajaj, drága manónk kezd az üres folyosók, termek szellemévé válni, ahogy kering a kastélyban és közben nagyban tekintget az ablakok felé. Vagy csak bedugja hosszú orrát a terem ajtajába, vékony kötésekkel teli ujjával számolgatja az ablakokat majd helyeslő morgásokat adva halad tovább. Épp így tesz a harsogó portrék folyosóján is, ahol ugyan nem sok ellenőrizni valója van így csak meg-megáll egy-egy festmény előtt és hosszasan nézegeti miközben a portré tulaja grimaszokat vág neki vagy épp felháborodva érdeklődik, hogy "mit bámulsz, he?!". Így halad szépen előre, amikor az egyik portré alatt egy elveszettnek tűnt lányt talál. Kicsit meghökken rajta, hisz így vizsgaidőszak előtt már nem sokan tévednek el ennyire, vagy lehet rosszul méri fel a helyzetet és csak pihenget a lány. De ennyi hangos festmény mellett ki akarna pihenni? Így felbátorodik és kezét tördelve megszólítja a lányt kissé remegő hangon.
- Elnézést a zavarásért, segíthetek valamiben? - és nagy szemeivel kérdőn tekint a lánykára.

Azért Bibi mégis próbálkozik a magyarázattal, hisz belé nevelték, hogy mi a manó dolga, de azért egy része mégis belülről jön a manó életérzés, hisz Bibi már nagykorú manó, ugyan még éppen csak, de az, és ez valami pubertás utáni dolog lehet, addig még lázadnak a kismanók, hogy ők bizony nem fognak szolgálni aztán mintha egy kapcsolót átkapcsolnának és rendes kismanók lesznek.
- Tetszik tudni egy manónak nincs szüksége pihenőnapra. Sőt, annyi pihenés se kell nekünk, mint egy embernek. És a fáradt manó boldog manó. - jelenti ki elégedetten mosolyogva az akár reklám szlogennek is beillő mondatot. És már sürög-forog készül a narancslé. Egy kis intés és már facsaródik az a levegőben az a narancs, bele egy kirakott pohárba, az utolsó cseppig majd egy elegáns ívben a kukában landol. Még egy kis kavaró mozdulat a pohár felett és látszik ahogy a hidegtől lecsapódik a pohár oldalán a pára. Bibi pedig már majdnem tapsol, hogy sikerült megoldani a feladatot még pedig varázslattal. Persze nem látja az asztaltól, hogy a másik oldalon az egyik manó végezte el a varázslatot, egy másik pedig lefedte Bibit, hogy ugyan ő azt higgye varázsol, de a valóságban bizony nem ő volt. Mindenkinek kell egy boldog pillanat. Már siet is vissza Alinához egy tálcán nyújtva a tökéletesen facsart hűtött narancslevet egy sugárzó mosoly keretében.
- Íme a narancsleve. - szinte madarat lehetne vele fogatni, a két segítő manó pedig elnézően somolyogva tér vissza a munkájához.

Nevéhez híven bíbor árnyalatúra pirul a bóktól, nincs ő ahhoz hozzászokva, hogy örüljenek a cselekedeteinek vagy csak arckifejezéseinek. Legtöbbször csak korholó szavakat kap, hogy ezt nem így kell, azt nem úgy kell. Egy manó hogy lehet ennyire önfejű és még sorolhatnánk napestig. De meghajol és szégyenlősen mosolyog miközben magában örömködik, hogy sikerült örömet szereznie és nem tört zúzott hozzá és még ő is egyben maradt és fú, ennyi izgalom elég volt mára. Épp akkor kordul egy nagyot a gyomra mikor Alina felpattan és gyors búcsúzkodásba kezd. Szinte szégyelli, hogy örül annak, hogy a lány magára hagyja és véégre megvacsorázhat.
- Dehogy van terhemre a kisasszony. Jöjjön bármikor, legközelebb lesz süti ha gondolja, de narancslé biztosan. - bólogat hozzá elégedetten. Ez bizony így lesz és pont. Nincs apelláta.
- Viszontlátásra és jó éjszakát kisasszony! - köszön el és mikor kilép a lány az ajtón jön rá, hogy de hisz sütit most is tudott volna adni neki és már temeti is a kezeibe az arcát.
- Buta Bibi, ostoba Bibi! - korholja magát lemondóan. Hát még van mit tanulnia a manómesterségről.

//Bizony, én is köszönöm //

Willa

Úgy tűnik jól mérte fel a helyzetet, egy eltévelyedett lélekkel van dolga, vagyis lélek plusz test, nem árt ebben a világban ezt kihangsúlyozni mikor annyi szellem mászkál csak úgy össze-vissza az ember körül, az emberen át és mindenféle módon.
- Üdvözlöm, ha gondolja a kisasszony útbaigazíthatom. - pillant fel a magasságokban, hisz legalább kétszer de inkább háromszor olyan magas a lány, mint ő így elég nyaktörő mutatvány szemkontaktust tartani, hátra is lép kettőt, hogy kényelmesebb szögben álljon a nyaka. Kíváncsian nézegeti a lányt, mert próbál rájönni, hogy új diákkal van dolga vagy csak egy feledékeny elsőssel, aki még nem szokta meg az életet a kastélyban, de rákérdezni nem mer, az szörnyű illetlenség volna, már az is illetlenség, hogy így nézegeti, de kölcsön kenyér visszajár, ha ezt elmesélné az anyukájának mit kapna ezért, hogy úgy viselkedik, mint egy neveletlen kamaszmanó.
- Igen, az egész családommal. Meg még sok más házimanó is. Gyakran tetszik majd találkozni velünk ha szemfülesen jár kel a kastélyban. Általában próbálunk nem láb alatt lenni. - fecseg össze-vissza de gyorsan észbe kap, hogy talán nem is kíváncsi ennyire a lány rájuk és nem folytatja tovább a szócséplést.