Csengettyű

Nem bírtam aludni. Végülis nem volt annyira késő. Egész nap csak tanultam. Kicsit pihenni volt kedvem. Sétálni indultam. A folyosón gyertyával világítottam, mert elveszett a zseblámpám. Kissé feledékeny vagyok. Ha a fejem nem lenne a nyakamhoz nőve, azt is elhagynám. Na, nem baj. Nézegetem a falon lévő festményeket. Némelyik elég régi lehet. Páran elég szépre sikerültek. Én is festegetek, de csak hobbiból. Én nem vagyok ilyen ügyes. Vagyis ki tudja. Mintha lenne még itt valaki. Világítok a gyertyával és nézelődök.
- Van itt valaki?
Semmi hang. Megint körbenézek.
- Biztos nincs itt senki. Na, mennyünk tovább.
Elindulok, de az érzés nem szűnik. Hiába akarom magamnak bemesélni hogy nincs itt senki, nem sikerül. Kezd megfagyni a vér az ereimben. Nem vagyok egy félős ember, de ez kezd ijesztő lenni. Majd csak lesz valahogy. Sietősen elindulok a Levita felé, de nálam a sietős nem jelent semmit. Lassú gyerek vagyok. Nem nagyon iparkodom sehova. Van egy mottóm: időm annyi, mint a tenger. Inkább a halál mint hogy siessek.

Miközben próbáltam meggyőzni magam, hogy nincs itt senki, egyre erősebb lett bennem az az érzés, hogy van itt valaki. Nem vagyok az a félős típus, de most kicsit elkezdtem félni.
Amikor valaki megszólított akkor sikítottam egy hatalmasai. Halálra ijedtem. A sikolyomtól zengett a csarnok. Ennyire még soha életemben nem ijedtem meg. Egy kicsit hátraestem. Hamar feltápászkodtam, egy szempárt és egy vigyorgó szájat láttam. Egy darabig meg sem bírtam szólalni, de a végén sikerült. Szerintem örült neki, hogy sikerült megijesztenie. Az a csoda, hogy nem nevetett rajtam. De ha belegondolok nem is volt olyan félelmetes. Sőt egész aranyos volt utólag.
- Te meg ki vagy?
Kérdeztem a szempártól.
- Hogy kerülsz ide ilyen későn?
Ha most utólag belegondolok nincs is még olyan késő.
- Mi járatban erre?
Kérdeztem érdeklődve. Abban a pillanatban átfutott az az agyamon. Ő biztosan csak egy szellem lehet. Azok szoktak ilyen későn erre járni, és ijesztgetni a járó-kelő emberkéket a folyosón. Én egy cseppet se haragszom. Nem vagyok haragtartó személy. Sőt egyenesen örültem a társaságnak. Végre megismerhetek egy szellemet, életemben először. Ez a szerencsenapom.
- Örülök hogy megismertelek.
Szeretettel köszöntöttem az új ismerőst.

Végre kezdtem megnyugodni. Szerencsére nem egy gonosz hanem egy jó szellemmel hozott össze a sors. Kezdtem megörülni. Végre nem a tanuláson jár az eszem. Mint köztudott mindjárt itt a vizsgaidőszak és nem áll szándékomban megbukni. Végül is már szinte mindent tudok. Már csak egy kis gyakorlás kérdése. Ahogy megjelent előttem, már tudom, hogy egy aranyos cica. A nevét pedig a fejembe vésem. Csengettyű. Na, ezt is megjegyeztem. Minden nap tanul valami újat az ember. Ez csak jó. Ma is tanultam valami újat. Ahogy a hátam mögé, vagyis pontosabban a vállamhoz lebegett egyenesen kirázott a hideg. Már nem a félelemtől, hanem mert tényleg hideg volt. Ahogy látom tetszik neki, hogy féltem tőle, de már nem félek. Bizonyára kedves szellem. Az már kicsit sok volt, hogy a farkincáját a nyakam köre fonja. Ért hozzá hogyan kell az embert halálra ijeszteni. Túlságosan is. Az még ijesztőbb hogy ez is tetszett neki és boldoggá tette a tudat hogy ijesztőnek találom. De még amikor megkérdezte, hogy mit keresek erre, akkor igazán szívroham körüli helyzetbe kerültem. Pont a fülem mellett volt. Ráadásul az a sunyi hangsúlya. Megfagyott bennem a vér. Győzködtem magam, hogy ő egy macska és azok általában kedvelnek engem, de csak egy szellem. Végül válaszoltam neki.
- Csak nem bírtam aludni és sétálni indultam. Ez az én érdekes kis szokásom. Nem tévedtem el szerencsére. Tudom merről jöttem. Emlékszem a visszafelé vezető útra.
Amikor ezt elmondtam, végre kezdtem megnyugodni. Már nem annyira féltem tőle. A nyakam felé nyúlni viszont nem mertem. Azért olyan bátor nem vagyok. Abban reménykedtem, hogy hátha elenged.
- Ilyenkor mit szeretnél csinálni a kastélyban? Szívesen elkísérlek. Úgy sincs más dolgom.
Mondtam eléggé elszánt hangnemben. Hátha elkísérhetem, mert álmos még mindig nem vagyok. Egyedül meg nem nagyon szeretek lenni. Az túl unalmas. Mármint már akinek. Azért még mindig nem vagyok nyugodt teljesen. Végül is egy kis izgalom nem is árt. Legalább egyszer. És még úgy sem ismerem a kastélyt. Legalább akad aki körbevezet.

Már csak abban reménykedtem hogy hamar megnyugodok. Nem is olyan félelmetes ez a cica, pontosabban szellem cica. Ha belegondolok egészen aranyos, így utólag. Csak az a sunyi mosolya, meg ahogy belenézek a szemecskéibe, na, az már ijesztő. Kifejezetten örültem a társaságnak. Már félelem nélkül szóltam hozzá. Végül is elengedte a nyakam. Hálás voltam ezért. Utána is éreztem azt a hideget, mintha még ott lett volna, de sebaj. Lesz még rosszabb is. Talán.
- Milyen igazad van, hogy már aludni kéne. Még nem áll szándékomban. Főleg azért, mert akadt társaságom.
Ezzel a cicára célozgattam. Már megint ilyen érdekes társaságba sodort a szél. Mint mindig. Már szinte mindennel találkoztam, de szellemmel még nem. Szerencsére most volt a szerencsenapon, ma megismertem egyet, név szerint Csengettyűt. Milyen aranyos kis neve van. Szellemhez képest. Na ezt is megjegyzem, egy életre.
- Nem azért jöttem, hogy kalandot keressek. Azt hittem nem jár erre senki, helyesbítek élő lélek. Rád kifejezetten nem számítottam, de ha már itt vagyok. Izgalmas helyet még nem tudok, abban reménykedem, hogy majd mutatsz egyet. Szerintem nem esne nehezedre.
Már végképp megnyugodtam. Ebben a cicában nincs semmi ijesztő. Sőt inkább aranyos, mint félelmetes. Nagyon kedvelem a cicákat. Most már azt is tudom, hogy mindegy élő, vagy halott. Akkor is aranyosak. Minden nap tanul valami újat az ember. Ez is egy olyan nap. Ez a cica, helyesbítek szellem cica kitűnő tanár. Az iskolában eddig csak két szellemről hallottam. Mind a kettő kopogószellem. Na, ez nem is annyira számít. Bizonyára ő az egyik.
- Remélem mutatsz valami izgalmas helyet?
Kérdeztem a cicától miközben mosolyogtam rá. Tudom, hogy az én mosolyom nem olyan sunyi, mint az övé, de kezdetnek egész jó. Sok helyen nem jártam még a sulinak. Éppen itt az ideje.

Ez a macska, vagyis szellem, pontosabban kopogószellem, amire az imént jöttem rá, egy tünemény. Ez a macska az első szellem, akivel találkoztam és nagyon élvezem. Eleve imádom a macskákat. Ezek szerint a szellem macskákat jobban. Az ilyennel jó tisztában lenni. Nagyon élvezem a találkozást vele. Eddig. Belátom egy kicsit vicces, hogy azzal a festménnyel szórakozik. Attól még nem valami szép dolog. Előbb-utóbb majd megbékél a festmény, remélem. Ki ne szeretné ezt a macskát. Milyen igaza van a kalandról. Ahogyan beszél róla, olyan mintha mindene, az élete erről szólna. Imádom a szellemeket. Legfőképp az ilyen hozzáállásúakat. Ez a macska nagyon mókás. És nagyon ért az emberek halálra ijesztéséhez. Túlságosan is. Remélem van ideje rám. Szívesen hallgatom a hangját. Még a hangja, vagy is a hangsúlyai is érdekesek. Kiráz tőlük a hideg. Na, sebaj. Egy kis ijesztgetés nem árt senkinek. És kezdem élvezni. Az is bónusz, hogy ő is élvezi, hogy ijesztgethet. Ez engem is boldoggá tesz.
- Mindenben igazad van.
Megerősítettem a macska mondatait. Most kivételesen tényleg mindenben igaza van. Ezt nem csak azért mondom, hogy boldoggá tegyem. Végül is gondolom, hogy ez sikerült. Vagyis remélem. Csak az a kár, hogy mennem kell vissza. Még a végén büntit kapok, végül is ettől nem tartok. Sajnálom itt hagyni ezt a macskát, de muszáj.
- További jó éjszakát.
Elköszöntem, és elindultam arra, ahol lennem kell, az ágyam felé.

Mathias

Sikeresen megérkeztünk a konyhába. Kész édenkert az a hely. Már akinek, én kifejezetten szeretem a manók társaságát. Meglepődtem amikor a fiú bement a pult mögé, biztosan ő akarja elkészíteni az ételt. Ezen csodálkoztam, én magam sem vagyok egy konyhatündér. Maximum megkenek valakinek egy kenyeret, vagy töltök egy pohár üdítőt. Engem tilos konyhába engedni, mert ott baj lesz. Nem rendetlenség, az kizárt, egy kicsit rendmániás vagyok. Valószínű, hogy elvágnám az ujjamat egy késsel, de érdekes tény, hogy még ollóval sosem vágtam el. Helyet foglaltam a pult mellett. Hallgattam, amit mond a fiú. Bevallom egy kicsit édesszájú vagyok, csokis süti, milyen jól hangzik. A gyümölcsöket is szeretem, de van amelyiket pucolni kell. Ha nem akar elsősegélynyújtó tanfolyamon részt venni nem engedi, hogy segítsek.
- Milyen finoman hangzik. Ne segítsek valamiben?
Kérdeztem érdeklődve, szeretek segíteni másoknak. Kíváncsi vagyok, mit válaszol. Nem válaszoltam semmit az utóbbi mondataira. Én is ugyanúgy gondolom, mint ő, csak inkább a zongora felé húzom. Ez csak egy átmeneti állapot a számomra. Jövőhéten már bizonyára másféle lesz a hangulatom, így más dolgokat fogok hallgatni. Nálam már csak így megy. Nem tudom mi bajom, de most olyan nehezen jutnak az eszembe a kérdések. Kezdtem megijedni, biztosan van valami bajom, de sajnos nem ez a baj. Remélem nem javultam meg? Ebbe még belegondolni is rossz, mi lesz így velem. Inkább csendben maradok.

Mathias

Érdekes a tény, hogy még nem akasztottam ki. Az még érdekesebb, hogy nem kérdeztem sokat. Nem tudom mi lett velem, beteg biztosan nem vagyok. Remélem. A kezem a fejemre teszem, mintha meg akarnám nézni, hogy lázas vagyok-e, de nem. Akkor nincs sok ötletem. Elmorfondíroztam ezen, közben figyeltem mit csinál a fiú. Elméletben én nagyon ritkán varázsolgatok, de ő elég gyakran. Még a legalapvetőbb dolgokhoz is varázslatot használ. Bizonyosan sok varázslatot ismer, úgy érzem. Még csak belekötni sem tudok semmibe vele kapcsolatban, ha tudnék is akkor sem tenném. Nem szeretném kiakasztani szegényt. Amikor észbe kaptam pont mondott valamit. Szerencséje, hogy nem kért segítséget, így nem kell útba ejteni a gyengélkedőt. Érdekes mód, még nem jártam arra. Ideje lenne benézni. A késő esti csavargásaimon előbb-utóbb történhet velem valami. Már el is felejtettem, nem kéne csavarognom késő este. Mit tegyek ha nem bírok aludni? Attól még néha-néha sétálgatni csak lehet. Már megint elkalandoztam, nem tudom mi van velem. Képtelen vagyok koncentrálni bárkire. Azért hallottam amit mondott.
- Még nem ismerem annyira a kastélyt, hogy tudjak olyan helyről. Azt igazán megkereshetnénk együtt.
Ezzel igazat mondtam. A kastélyban még nem játszottam semmit. Abban a pillanatban kaptam észbe. Szóval zenész. Ez elég érdekesen hangzik. Azt hiszem kezdek rendbe jönni.
- Szóval szeretsz zenélni. Milyen hangszereken játszol? Milyen stílusban?
Elég sok kérdés kavargott a fejemben. Bizonyára csak egy kis szalagszakadásom volt. Végre önmagam vagyok. A lány aki kíváncsi.
- Nincsenek kedvenc városaim, nem is nagyon kedvelem a városokat. Inkább falu párti vagyok, de Róma bizonyára szép lehet. Szívesen elmennék oda. Nyaralni meg még alig voltam.
Végre visszatértem. Folytattam volna még egy darabig a kis beszámolómat, de nem akartam, hogy kiakadjon szegény. Inkább elhallgattam. Nagy levegőt vettem és lenyugodtam. Nehéz feladat volt. A pár perccel ezelőtti énem, a keveset locsogó, bizonyára szimpatikusabb lenne mindenkinek. Még nekem is, talán. Attól függ, milyen hangulatban vagyok. Már vártam, mikor lesz kész a süti. Imádom a csokis sütiket. Lenyugodtam és elhallgattam. Szépen csendben ültem a helyemen, türelmesen a süti elkészülésére várva a fiút figyelve, hogy s mit csinál, tesz vesz a pult mögött.

Mathias

Minden a legnagyobb rendben folyik a saját medrében, pont ahogy kell. Örülök a társaságnak, mint mindig. Újdonsággal nem tudok szolgálni. Vagy is akadna egy apró. Volt egy cseppnyi szalagszakadásom kérdések terén. Ilyen sem történt még velem. Na, ezt hagyjuk. Figyeltem, ahogyan tesz-vesz a fiú a pult mögött és csak értetlenül néztem miket dobál abba a sütibe. Majdnem rákérdeztem, hogy ebből mi lesz, de csendben maradtam. Szerencsére, pontosabban az ő szerencséjére. Talán nem is az bosszantott mit tesz a sütibe, hanem az amit a pultra. Sok-sok csetrest! Nagy levegőt vettem és próbáltam megnyugodni, nem sok sikerrel. Látszhatott rajtam, hogy egyre idegesebb leszek. Nem bírtam tovább, felpattantam és pakolászni kezdtem. Összeszedtem a tálakat amiket nem használ és belepakoltam a mosogatóba. Utána fogtam egy rongyot és letöröltem vele a pultot, nem mintha összekoszolta volna. Közben azért válaszoltam a kérdésére.
- Én személy szerint imádom a zongorát. El is tudok rajta játszani pár számot, de már elég régen zongoráztam és tudj róla, te vagy az első akinek elmondtam.
Ez azért érdekes hozzáfűzni való. Muszáj volt erről tudnia.
- A gitárhoz bénának bizonyultam, de ha szeretnéd, megtaníthatnál. Kifejezetten örülnék neki.
Ezekkel a mondatokkal igazat mondtam. Szívesen megtanulnék, de van egy bökkenő, reménytelen eset vagyok, biztosan beletörne a bicskája ha tanítani akarna, de egy próbát megér. Utána szerencsére megnyugtatott, hogy finom lesz a süti. Kifejezettem megörültem amikor még Rómába is elhívott. Pontosabban meglepődtem. Először azt sem tudtam, hogy mit szóljak, hirtelenül ért. Szalagszakadást szenvedtem, egy pillanatra leraktam ami épp a kezem ügyébe akadt és lefagytam. Szerencsére hamar észbe kaptam.
- Ezt komolyan mondod? Szívesen elmennék bármikor, én is örülnék neki.
Rámosolyogtam a fiúra aztán újra pakolászni kezdtem. Akármilyen kérdés? Mit is tegyek fel? Idő közben mosogatni kezdtem, gondolkodtam.
- Pontosan milyen kérdésre gondoltál, mit tehetnék fel?
Mosolyogtam a fiúra. Nem volt ötletem, ez furcsa.
- Szerintem inkább mesélj magadról azt, amit érdekesnek látsz.
Szívesen elhallgattam volna egy darabig. Pont olyan hangulatom volt.

Mathias


Meglepődtem a fiú viselkedésén, azt vártam volna, ha legalább egy kicsit kiakadt volna. Túlságosan türelmes ember, erre nem számítottam volna. Ennyi ideig még senki sem viselt el maga mellett, de ő kivétel. Ezt jó értelemben mondom, kedvelem az ilyeneket, bevallom a fiút is megkedveltem. Ahogy látom, így nyaralni is eljutok valamerre. Arra nem vennék mérget, hogy hallani fogja, hogyan játsszon, de ki tudja. Ugyan úgy vélekedek a zongoráról mint ő. Amikor befejeztem a mosogatást, egy tiszta rongyban megtöröltem a kezem és visszaültem a helyemre, közben figyeltem mit ügyködik, remélem már hamar készen lesz a süti. Amikor gyümölcsöket darabolt, nem bírtam megállni és rászóltam.
- Óvatosan!
Nekem ezt hiába mondják, csak hamarabb elvágom tőle az ujjam. Hátha nála ez másképp működik. Hallgattam a kérdésemre a választ.
- Én is szeretem ezek közül a legtöbb dolgot, de a verekedést igazán kihagyhattad volna.
Bevallom egy kicsit csúnyán néztem a fiúra, én az ő helyében ezt nem híresztelném, de a végén rámosolyogtam, nehogy komolyan vegye, nem vagyok cseppet sem mérges, csak megvan a magam véleménye.
- Festegetni és rajzolgatni én is szoktam, viszont táncolni nem tudok. Azzal is úgy állok, mint a gitárral, csak az az igazság, hogy senki sem tanított.
A mondatom végén elmosolyodtam, mint általában és eszembe jutott valami.
- Ha akarod, arra is megtaníthatnál?
Ma különösen jó hangulatom van. Remélem nem megyek az agyára a sok tanítani valóval?
- A tantárgyak közt sok kedvencem van. Engem inkább a Gyógynövénytan és a Legendás Lények Gondozása vonz. A gyógynövényekhez nagyon is értek, az állatokat pedig imádom, ezt meg is tapasztalhattad a bagolyházban.
Mosolyodtam el magam, mert most bizonyára egy elmebeteg állatbolondnak tart, végül is megvan rá az oka.

Mathias

Egy kicsit elmeditáltam a fiú mondatain. Bizonyára kimondottan jó tanuló lehet, mert nagyon művelt. Biztosan több dolgot ismer, mint én, ez a beszélgetésünk során is kiderült. Én ritkán varázsolgatok, csak akkor ha nagyok muszáj. A verekedéssel még mindig nem vagyok jóban, hiába magyaráz. Én kifejezetten békés természet vagyok, nagyon nehéz rábírni. Valószínű az, ha meg kéne védeni magam, elbújnék valaki háta mögé és ha nincs ott senki akkor csak annyira telne, hogy nyakon vágjam a támadót. Tudom, egy kicsit mindenhez béna vagyok. Táncolni viszont még nem próbáltam, ki tudja, ahhoz is béna lennék? Kifejezetten szeretem elnézegetni a Latin táncokat, de még nem próbáltam. Ahogy látom, előbb-utóbb mindennek eljön az ideje, sikeresen találtam egy tanárt. Idő közben elkészült a süti, alig várom, hogy kihűljön. Már a gyümölcssaláta is készen van. Kicsit sok lett a süti, mit fogunk vele kezdeni? Én ennyit nem eszek meg. Még a manóknak sem kéne oda adni, legfőképp a kis Bíborkának, pontosabban Bibinek, mert azt mondta nekem, hogy a manók nem ehetnek csokit. Én ebben kételkedem igazság szerint, de ő a manó, biztosan jobban tudja, mint én. Remélem majd Mathias kezd vele valamit.
- Hát...
Tudom, háttal nem kezdünk mondatot, ennyi erővel lehetne has is, de nem tudtam, hogyan kezdjem. Már tudom, hogy nem kéne annyit kérdezgetni másokat. Megtanultam a leckét.
- Én is szeretem az animágiát, szeretném is művelni. Viszont még az állatban nem vagyok biztos. Talán a macska.
A macskákkal kifejezetten jóban vagyok. Van valamerre a kastély körül egy fekete cicám, de már egy ideje nem láttam. Előbb-utóbb visszajön. Idő közben kihűlt a süti. A fiú tálalmi kezdett.
- Te milyen állat szeretnél lenni, ha lehetne?
Ha ő is megkérdezte, akkor nekem is szabad.

Mathias

Én is így vélekedem a macskákról, mint ő, csak ilyen szépen azért nem fogalmaztam volna meg. A fogalmazás nem az én terepem. Érdekes volt az a tény amit magáról mesélt. Szerintem a macskák egyáltalán nem rémisztőek, nem is tudom, honnan gondolja ezt. Először fel sem tűnt a szeme. Tényleg hasonlított egy macskáéra, mivel a szemembe nézett. Lehetséges, hogy ezt elhibázta, néha az alapján ítélem meg az embereket. Mivel a szem a lélek tükre. Furcsa tény a szemében nem látok semmit, csak őszinteséget. Ennek örülök, teljes mértékben megbízhatok benne. Közben elkezdett tálalni, csak egy tányért hozott, bevallom furcsállva néztem rá, de nem szóltam, megvártam mire készül. Válaszolt a kérdésemre. A rókák nem nagyon állnak hozzám közel, de a hollók nagyon. Őket kifejezetten kedvelem, nagyon okos madarak, a rókák viszont ravaszak. Mind a kettő közel áll a fiúhoz. Utána elindultunk egyenesen egy asztalhoz. Na, ez furcsán ért. Tudja jól, hogy kedvelem a tisztaságot. Életemben nem ettem még senkivel egy tányérból és nem is fogok. Kedves gondolat tőle, de ezt vissza kell utasítanom. Nem tudom hogyan közöljem vele kíméletesen, nem szeretném megbántani, mert annyira megkedveltem, talán túlságosan is.
- Ő... hát... Nem is tudom mit mondjak. Köszönöm a kedvességet, de tudok mosogatni.
Rámosolyogtam a fiúra, aztán elmentem egy tányérért és szedtem magamnak némi sütit. Meg is kóstoltam. Életem legfinomabb sütije volt, ilyet még nem ettem. Lehet, hogy ha ezentúl sütit akarok, akkor megkeresem és nyavalygok neki.
- Nagyon finom, életem legfinomabb sütije.
Mosolyogtam a fiúra. Egyenesen a szemébe néztem, bizonyára csak őszinteséget láthat benne.
- Nos, tantárgyak. Keményen nyolcat, most had ne keljen felsorolnom.
Mosolyogtam a fiúra, nem volt kedvem felsorolni őket.
- A kedvenceim a Gyógynövénytan és a Legendás Lények Gondozása. Ezekből jó vagyok, azt hiszem.
Bevallom egy kicsit szerény típus vagyok, szinte mindent tudok belőle. A legtöbb gyógynövényt ismerem és ha kell használom is.
- Hát... úgy keveredtem ide, hogy a szüleim elküldtek. Tudom, nem egy izgalmas történet, de ez az igazság.
Mosolyogtam már megint a fiúra, gondolom nem erre számított.
- És te?
Ez elvégre engem is érdekelne, hogy egy római fiú mit keres itt? Néztem rá kíváncsian.
- Apropó, mikor kezded a tanításomat? Gitárra, táncra és ennek a sütinek a receptjét is megtaníthatnád, persze ha szeretnéd?
Ő ígérte meg a tanításomat, be is fogom rajta hajtani, meg bevallom egy kicsit több időt is eltöltenék vele.

Mathias

Ahogy látom, nem bántottam meg a tányéros történettel, ennek örülök. Ráadásul a kérdéseimmel sem mentem az agyára, ez ritka. Azt hiszem kezdek megjavulni, ennek lehet, hogy mások is fognak örülni. Látni vélem, hogy a fiú imádja a hasát, legközelebb én is meglepem valami finomsággal, első dolgom lesz, ha visszaértem szakácskönyveket fogok olvasni. Ahogy látom, örül a véleményemnek, de én az igazat mondtam. Most örülhet, mert jó értelemben jelentettem ki a véleményem, de ha valami nem tetszik, azt is kimondom. A következő mondataitól még a szavam is elakadt. Azt hiszem még a vér is megfagyott az ereimben. Nem azért, mert annyi tantárgya van, hanem azért, mert auror akar lenni. Én azt a munkát nem bírnám, meg nem is tudnám végezni semmi pénzért. Utána csak hallgattam a fiút. Meg sem bírtam mukkanni, ez hirtelen ért. Igazság szerint máshova koncentráltam. Az egyik érdekes találkozásomra az éjszaka közepén, egy vámpírral volt, aki megtanított a csillagképekre, meg elmondta, ha egy fajtársával találkoznék, mit tegyek. Igazság szerint ő kedvesebb volt, mint az az auror, akivel találkoztam. Talán ezért vélekedek így. Amikor már észbe kaptam, a tanításomról mesélt. Igaza van, hogy a recept a legkevesebb. A fiú elkezdte bezacskózni a sütiket. Átnyújtotta nekem az egyik zacskót. Úgy látszik, holnap a Fénylő lelkek Udvarában leszek. Még utoljára szótlanul rámosolyogtam a fiúra, utána integettem.
- Szia!
Csak ennyit tudtam mondani, de ezt is meg kellett erőltetni. Holnap majd lesz hozzá egy pár kérdésem. Amikor kiment, megfogtam a tányérokat és elmosogattam. Amikor összetakarítottam magunk után, elindultam az esti sétámra.

Lorelai K. Riviera

Egy kicsit megéheztem, meg bevallom, unatkoztam is. Első utam a konyhába vezetett. Most kivételesen nem az éjszaka közepén csavargok a folyosókon, hanem reggel. Elindultam reggelizni, de még nem tudom, mit egyek. Ez már fogós kérdés. Ezek a gondolatok jártak a fejemben. Mindeközben hamar oda is értem. Bementem a konyhába, hamar birtokba is vettem azt. Sikeresen ki is találtam, mit egyek, salátát. Előpakoltam némi zöldséget, gyümölcsöt, de csak azt, amit meg is eszek. Ezt én készítem magamnak, szabad válogatnom. Ha van velem valaki, általában nem válogatok. Megmostam a hozzávalókat, jó alaposan. Elővettem egy tálat, felraktam az asztalra és keresgélni kezdtem. Kellene valami életlenebb kés, amivel lehetetlen elvágni az ujjam. Nekem végül is semmi sem lehetetlen ilyen téren. Még egy krumplipucolóval is elvágom az ujjam. Találtam is egy kisebb kést. Előre tudtam mi lesz, de azért hozzákezdtem. Már az utolsó hozzávalót daraboltam, már azt hittem, hogy nem lehet bajom, de tévedtem. Sikerült elvágnom a mutatóujjam. Nem ijedtem meg, már hozzászoktam. Elővettem egy sebtapaszt, ezt egy manó mondta, hogy nála mindig van sebtapasz és én is megfogadtam, hogy nálam is lesz. Milyen jól jött.

Lorelai K. Riviera

Miközben szépen csendben tettem-vettem a konyhában, az elvágott ujjammal, minden bizonnyal bejött valaki. Először nem is foglalkoztam vele, volt más dolgom is. Például feltakarítani magam után. Szerencsére a salátámnak semmi baja, nem sikerült összevéreznem. Viszont az asztalra jutott egy pár csepp. Megfogtam egy rongyot, bevizeztem és áttöröltem az asztalt. Utána egy darabig még öblögetnem kellett a rongyot, míg újra tiszta nem lett. Mindeközben elment az étvágyam a salátától is. Amikor felemeltem a tálat és arrébb léptem az asztaltól, valaki megszólított. Kapásból el is ejtettem.
- Szia!
Megfogtam egy seprűt és egy lapátot és az egészet belevágtam a kukába.
- Véleményt nem kérek.
Szögeztem le mosolyogva, tudom jól, hogy megjavíthattam volna egy egyszerű varászlattal a tálat, de eleve sem tetszett. Így mindenkinek jobb lesz, a tál nélkül. Meg amúgy sem volt egy nagy tál, egész kicsi volt. Idő közben elgondolkodtam a lány szavain, vagyis kérdésén.
- Sárga, fekete? Az azt hiszem a Navine.
Kizárásos alapon, mint imént átgondoltam, csak az lehet.
- Remélem sokat segítettem.
Mosolyogtam rá, mint mindenkire, utána az ujjamra tekinthettem.
- Hát... nem tudom. Egy kis segítség nem ártana.
Bevallom tényleg nem ártana a segítség, de holnapra lehet, sőt biztos, hogy a valamelyik másik ujjamat is elvágnám. Többet segítene, ha az éles dolgokat távol tartanák előlem.