Natá
Végre hétvége! Dorothy kezében egy nagy csomag mindenízű drazséval futott fel a faluból az iskolába. Ismeretei alapján a déli szárny első emeletén járhatott. Először, mikor még nem ismerte ki magát rajzolt egy térképet, és az még mindig ott lapult a zsebében, szóval ha szüksége lett volna rá, elő tudta volna venni. Útközben eszegetett a finomságából. Eddig egész jó ízű drazsék kerültek a kezébe. Eper, vanília... Meg talán evett fűízűt is, de az se volt olyan vészes. Most megint belenyúlt a mindenízű drazsékat rejtő dobozba, és kihalászott egy pirosat. Málnára, vagy csipkebogyóra tippelt, így hát gondolkozás nélkül bekapta. Rossz döntés volt! Úgy égett a nyelve a chilis édességtől, mintha tűzbe dugta volna. Elkezdett futni valami vizet keresve, bár tudta, hogy azt egy folyosón nem nagyon gyakran találni. Találomra befordult egy sarkon, nem is nézte, merre megy. Egyszer csak a friss levegőn találta magát. És nem is egyedül! Ott volt mellette az erkélyen egy vöröshajú, kinézetre vele egykorú lány. Dorothy számára egy kicsit ciki helyzet volt a mostani. Ott állt, lógó nyelvel, zihálva, levegőt kapkodva egy vadidegennel szembe. Nem próbált meg csöndbe elhátrálni, mert az csak még kínosabbra fordította volna a helyzetet. Inkább csak állt, némán, gyorsan behúzta a nyelvét, mélyeket lélegzett, és mint hogyha nem is égne a nyelve megkérdezte a lányt:
-Szia... Nincs véletlenül nálad víz? Bogoly Berti féle mindenízű drazsét ettem, és égeti a nyelvem... Égetően fontos volna-