Mióta belerázódtam az itteni iskolaéletbe, átvedlettem valamiféle szorgalmas kisidákká. Magam sem gondoltam volna ezt akkor, mikor újra visszatértem bagolyköves diákként év elején. Ha a mugli iskolai teljesítményemet és szorgalmamat nézzük, alulról vertem a közepes szintet. Nem mondom, hogy hejj de mintagyerek lettem itt, de sosem hiányzom az órákról, megcsinálom a házijaimat, vagy legalább is keresek valakit, aki megcsinálta, ha magam nem boldogulok vele - szerencsére a Levitában mindig akad ilyen ember.
Szóval normálisan nem szoktam ellógni tanórát, de most muszáj volt egy kicsit idejönnöm dúlni-fúlni. Már nagyon várom a tanév végét, ami szerencsére egyre közeledik, ugyanis ha több mugliismeretet kell átvészelnem Palarnnal, megfojtom, és akkor bizony kicsapnak. Azóta a bögyömben van, mióta repüléstanon lenézett rólam egy jó megoldást, és ő kapta érte a pontot, mert ő mondta meg először a tanárnak. Persze én is hülye vagyok, miért írtam le a számolás eredményét egy papírra, miért nem böktem ki egyből? És különben is, mi a francnak mentem repüléstanra, mikor szemmel láthatóan nem fogok tudni seprűn lovagolni, ameddig (és nem ha!) meg nem javul a lábam, így értelme sincs arról tanulnom, hogy kell repülnöm és mik a kviddics szabályai.
Amikor meg megkapta a max pontszámot mint első helyes megoldó, véletlen sem szólt volna, hogy az én eredményemet olvasta csak fel. És azóta is minden közös óránkon hallgatnom kell a nagyképű szövegét...
Jó, lehet, hogy irigy vagyok egy kicsit. De ha a helyében lennék, az én arcom tutira nem lenne ekkora, mint az övé.
Különben is, mit agyalok már ezen? Csak magamat bosszantom vele. Nem esik útba és utálok a székemmel lépcsők felett lebegni, de kivételt teszek most azért, hogy kiléphessek az erkélyre. Csak egy pulóver van rajtam télvíz idején, de annyira fűt a düh, hogy nem érzem hidegnek a levegőt, sőt. Legszívesebben megszabadulnék a pulóveremtől is, hogy teljesen lehűlhessek.