Kilt Zoltán

Gondoltam felfedezem a kastélyt. Találtam is egy teraszt. Néztem a barna és fehér márványmintás padlót. Felmértem közben az erkély területét. Néhány asztal és fotelek, fekete korlát, és az egyik sarokban egy kis műkert. Nagyon szép ez a hely. Csak gratulálni tudok annak, aki kitalálta, és feldíszítette ezt az erkélyt. Odamentem a korláthoz és bámultam Bogolyfalva utcáit. Gyönyörű volt innen a kilátás. Szép volt ez a hely. Olyan nyugodt és csendes. Lehunytam a szememet egy percre, és álmodoztam. Aztán kinyitottam, és tovább néztem Bogolyfalva gyönyörű táját. Remélem jön hamarosan valaki. Legalább valakivel tudok beszélgetni.

Kilt Zoltán

Hallottam egy hangot a hátam mögül. Megfordultam és egy fiút vettem észre.
-Nem várok senkit, nyugodtan jöhetsz.- válaszoltam a fiú kérdésére és visszafordultam a tájhoz. Bogolyfalva nagyon szép innen. Lehet hogy többször kéne erre fele járnom. De rögtön észbe kaptam hogy nem csak egyedül vagyok itt, és hogy be kéne mutatkoznom. Majd visszafordulok a fiúhoz.
-Jaj, bocsi a modortalanságomért. Még be se mutatkoztam. Samantha Carpetner vagyok, de hívj csak nyugodtan Samnek.- mutatkoztam be a fiúnak egy barátságos mosollyal. Néha úgy elálmodozom, hogy el is felejtek bemutatkozni. Bár most nem is csodálkozom. Hiszen, innen csodálatos a látvány. Amiről a muglik, csak álmodozhatnak.

Kilt Zoltán

A Zozón elkezdtem nevetni. Majd tovább néztem a tájat. Innen minden utcát látni lehet. Majd a fiúra néztem, nagy mosollyal az arcomon.
-Régóta jársz ide? Te hova tartozol?- kérdeztem a fiút. Közben magamban gondolkoztam, és a terasz berendezését néztem. Nagyon jól nézett ki az a műkert is ott az egyik sarokban. A asztalok és a fotelek is egyeznek az erkély stílusához. Meg ez a márványmintás padló is nagyon tetszett. Nagyon jól eltalálta a készítője a formákat, és a színeket. Most úgy beszélek erről a helyről mint egy művész, a kész művéről. Mert ez az erkély, igenis műalkotás.

Kilt Zoltán

Közben egy kicsit elbambultam. Majd amikor rájöttem hogy megint elbambultam, és hogy nem egyedül vagyok, akkor megráztam a fejemet és válaszoltam a fiúnak.
-Igen, új vagyok. Pár hete jöttem. Navinés vagyok.- mondtam a fiúnak és néztem ahogy az egyik asztalhoz megy. Az asztalon egy pohár kancsó volt, és mellette pár poharat. Ekkor a fiú megkérdezi hogy kérek-e.
-Igen. Majd szomjan halok!- válaszoltam a fiú kérdésére és odamentem hozzá. Elvesszem a poharat.
-Köszönöm.- köszöntem meg a pohár vizet. Egy nyeléssel megittam az egész pohár vizet.

Kilt Zoltán

Láttam a fiú arckifejezését. Először nem tudtam, hogy most rosszat mondtam, vagy mi. Azután rájöttem, hogy amiatt nézz így, mert egy nyeléssel lenyeltem a pohár vizet.
-Amikor nagyon szomjas vagyok, egy nyeléssel megtudom inni a pohár vizet.- Magyarázkodtam a fiúnak. Közben leültem az egyik székre.- Igen, nagyon tetszik a házam. Hát, még nem sok emberrel beszélgettem.- mondtam a fiúnak, közben ittam a vizemből. Közben csodáltam megint a tájat.
-És neked tetszik a házad?- kérdeztem a fiút. Közben megint megittam a pohár vizemet.

Kilt Zoltán

Jól alakulnak a dolgok. Lehet hogy ez még egy gyönyörű barátság kezdete is lehet. Bár mielőtt ide jöttem volna, az egyik barátommal összevesztem, és azóta nem tartjuk a kapcsolatot. Erre gondolva egy könnycsepp gördült le az arcomon. Gyorsan letöröltem.
-Az jó, hogy ilyen sok barátod lehet.- mondtam a fiúnak, másra terelve a szót. Nehogy észre vegye hogy majdnem elkezdtem itt sírni. Nem szeretek a tönkre ment barátságomról beszélni. Meg annyira, az érzéseimről sem nagyon szeretek beszélni. De, amint megint a tönkre ment barátságomra gondoltam. Újabb könnycseppek buggyantak ki a szememből.

Kilt Zoltán

A fiú letörli a könnyeimet. Kedves, aranyos és együttérző. Bár még csak pár perce ismerem, máris szimpatikusnak tűnik.
-Semmi baj, már félig-meddig túlléptem rajta.- mondtam a fiúnak, mielőtt még magát kezdi el hibáztatni. Bár ez nem az ő hibája, hanem inkább a barátomé. El se hiszem, hogy régen barátkoztam vele.
-Hát, szeretek olvasni, gitározni, rajzolni, zenét hallgatni és zeneszövegeket írni. És, neked mi a kedvenc szabadidős tevékenységed?- kérdeztem a fiútól mosolyogva. Bár még mindig egy kicsit könnyes volt a szemem. Próbáltam nem arra a személyre gondolni. Töltöttem magamnak még egy pohár vizet.

Kilt Zoltán

Egy kicsit még figyeltem a fiút. Majd az álmodozásból feleszmélve, észre veszem a zsepit és elveszem.
-Köszönöm.- mondtam a fiúnak és kifújtam az orromat. Néztem a tájat. Nagyon nyugodt, és csendes volt. Ami a mostani lelki állapotomhoz, nem nagyon illik. Remélem Zolival jó barátok leszünk. Még egy kis ideig tanakodtam hogy elmondjam-e a fiúnak, vagy ne. Még egy kicsit tanakodtam, utána úgy döntöttem, hogy elmondom. Hogyha tovább tartom magamban, akkor annál rosszabb lesz, és ez lehet, rá megy majd a tanulásomra is.
-Miután megkaptam a levelet a Bagolykőtől, hogy felvettek ide, nagyon örültem. De, az egyik jó barátom nem kapta meg, és kicsi korunkban már megfogattuk, hogy majd együtt elmegyünk Bagolykőre. Utána meg összevesztünk, hogy én nélküle is elfogok menni, hiszen ez egy nagy lehetőség. Utána, meg ő lehordott mindenfélének, "mintatanuló", "szülők kedvence" és hogy "öleb".- mondtam a fiúnak. Kifújtam az orromat.

Kilt Zoltán

Jó volt kimondani ezt. De ezt most egy kicsit fura érzés volt. Mert általában nem nagyon mondom el az érzéseimet. De Zoliban megbízom. Tudom hogy itt, jó barátokra teszek majd szert.
-Igen, aranyvérű varászló családból származom. A barátom is.- mondtam és kifújtam az orromat. Most egy kicsit nyugodtabbnak éreztem magamat. Egy olyan emberrel beszéltem meg az érzéseimet, aki megért és nem hord le mindenfélének.
-Sajnálom, hogy ezzel zargatlak. Csak úgy éreztem, ezt végre valakinek el kellene mondanom. Amúgy meg, nem csak azért haragszom rá, mert megbántott. Hanem mert igaza is van, abban hogy én vagyok a "szülők kis kedvence".- mondtam és letöröltem a könnyeimet. Próbáltam, nem rá gondolni. De nagyon nehéz. Akár hányszor egy emlékre gondolok, mindig felbukkan ő.

Kilt Zoltán

Rámosolyogtam a fiúra. De, azt nem értem, hogy miért mondom ezt el, egy fiúnak akit alig ismerek. Csak pár perce ismerjük egymást, és máris a gondjaimról beszélek. Lehervasztottam a mosolyomat, felálltam az asztaltól és odamentem a korláthoz. Néztem az előttem lévő tájat.
-Remélem igazad lesz.- mondtam a fiúnak alig hallhatóan. De szerintem valamennyire hallotta. Csak néztem az előttem lévő tájat, közben meg a szél az arcomba fújta a hajamat. De nem törődtem vele. Az embereket néztem, akik mennek az utcákon. Jó volt ezt így nézni. Nem tudom miért, de jól esett.

Kilt Zoltán

Néztem a tájat, bús komoran. Odajött mellém a fiú. Közben a műkert felé mentünk.
-Biztos igazad lesz.- mondtam a fiúnak bús komoran. Mikor odaértünk a műkerthez, ott ezerféle mű paradicsom, paprika és burgonya volt ott. Nem tűntek valami érdekesnek. Leguggoltam a műnövényekhez és onnan figyeltem őket. Akkor vettem észre, hogy nem csak mű paradicsomok meg ilyesmik vannak ott. Hanem egy szép, mű orchidea virág is ott van. Kivettem a sokaság közül és jobban szemügyre vettem. Rögtön mosolyogtam tőle.
-Az orchidea a kedvenc virágom.- mondtam a fiúnak. Visszatettem a művirágot a helyére.

Kilt Zoltán

Felálltam és tovább néztem a műkertet. De most már mosolyogva.
-Igen, igazad volt!- mondtam a fiúnak boldogan. Ekkor megveregette a vállamat. Azt mondta van nála valami, ami az enyém.
-Ezt meg hogy érted?- kérdeztem a fiút, kíváncsian. Gyorsan kotorásztam a zsebembe a szív alakú arany nyakláncom. Szerencsére meg volt. Felraktam a nyakamba, ne hogy kiessen a zsebemből. De, hogyha nem a nyakláncom az, akkor mi?

Kilt Zoltán

Tovább gondolkoztam. De nem jutott eszembe semmi. Majd a fiú elmondta hogy üljek le a székre, és hogy csukjam be a szememet.
-Rendben-mondtam furcsán. Leültem és becsuktam a szememet. Mikor mondja a fiú hogy kinyithatom. Akkor az asztalon, a kancsó vízben egy szál orchidea volt. Örömömben elsírtam magamat.
-Gyönyörű ez a virág!-mondtam és néztem a szép virágot. Eddig ilyet senki sem tett értem. Ez egy igazi meglepetés volt a számomra.

Kilt Zoltán

Annyira örültem. Nagyon boldog voltam.
-Ez öröm könnyek, nem szomorú könnyek- magyaráztam a fiúnak, de nem találtam sehol. Ekkor észrevettem hogy a párkányon van. Gondoltam megmutatom neki hogy tudok akrobatikázni. Egy kicsit még gondolkoztam, hogy hogyan is kéne? Talán hogyha arrébb tolnám az asztalokat és a székeket, akkor lenne annyi hely. Arrébb toltam az asztalokat és a székeket, és levettem a nyakláncomat. Leraktam az egyik asztalra.
-Mutassak egy kis akrobatikát?-kérdeztem a fiút.

Kilt Zoltán

Egy kicsit bemelegítettem, nehogy közben begörcsöljön a kezem, vagy a lábam. Közben a fiú leugrott a párkányról, és mellettem ért földet.
-Nyugi, többször csináltam már ilyet.- mondtam a fiúnak. Közben egy kicsit becsuktam a szememet, és azon gondolkoztam, hogy hogyan is kéne csinálni. Miután elterveztem, gondoltam el is kezdem. Egy kicsit távolabb álltam a fiútól és először elkezdtem egy cigánykerékkel. Utána meg egy előre szaltóval, és egy hátra szaltóval. Utána pedig kézen álltam.
-És ennyi lenne!- mondtam a fiúnak. Nem akartam több mutatványt bemutatni, nehogy feljöjjön egy tanár és leszid ezért. Visszaraktam az asztalt és a székeket a helyére. Majd visszavettem a nyakláncomat.

Kilt Zoltán

Nagy mosollyal az arcomon meghajoltam. Nagyon örültem annak hogy másnak is megmutathatom azt, amit tudok. Szeretek akrobatikázni, de nagyon ritkán szoktam csinálni. Meg hát, nem annyira a hobbijaim közé tartozik.
-Köszi, de annyira nem vagyok őstehetség. Hidd el, nem csak te lepődtél meg ezen, amikor megmutattam. Az apám szerint, tele vagyok meglepetésekkel.- mondtam a fiúnak, nagy mosollyal az arcomon. De amikor a következőket kérdezte, akkor megfagyott bennem a vér. Rögtön a lehervadt a mosoly az arcomról. Majd lehajtottam a fejemet, és a barna és fehér márvány mintás padlót néztem. Nem nagyon szeretem, hogyha az akrobatikai képességeimről kérdeznek. Főleg azt a kérdést nem szeretem, hogy kitől tanultam? De hát, hogyha akarok akár nem, válaszolnom kell a fiú kérdésére. Ezért felemeltem a fejemet és a fiú szemébe néztem.
-Az unokatesóm tanította meg. Még akkor, amikor a szüleink jóban voltak.- válaszoltam a fiú kérdésére.