A mai nap igazából egész eddig rémesen alakult... Úgy értem, hogy rosszabb már aligha lehetett volna, elég feldúlt voltam. Kezdődött a nap azzal, hogy ismét láttam a pirkadatot, azt, ahogy a nap vörösre színezi az eget, majd bíborra és lassan átvált kékre. Gyönyörű, fenomenális látvány... Ha az ember nem kel minden reggel ezelőtt. Szóval a hajamba markolva ücsörögtem egy ideig az ágyban és meredtem ki a fejemből, de nem sok mindenre jutottam az elmúlt pár nappal kapcsolatban. A kezembe vettem a lefordított fényképkeretet, majd elmosolyodva megsimogattam a közös fotónkat, aztán csak visszatettem a helyére. A srác egy lökött, még mindig, ez viszont nem azt jelenti, hogy bármi is változna. Nagy nehezen feltápászkodtam, majd felöltözve szedtem a lábamat le, Bogolyfalvára, órára. Kicsit késésben voltam, amiért meg is kaptam a magam kis lecseszését, de nem igazán foglalkoztatott. Nem barátkozni jártam le, hanem hogy tanuljak, ahhoz pedig ideális volt. Alja munkát kaptam ezért cserébe, fűzfa ágakról kellett leszednem a kérget, ami a lehető legidegtépőbb művelet volt az egészben. Persze a végére kaptam egy nagy köteg elméletet is, amit nem értettem, minek... Komolyan, ennyi elméleti anyagot egy olyan szakmához, amiben a fő a gyakorlat... Nem értem én ezt a nőt! Szóval magamban dohogva indultam vissza a kastélyba, magam elé motyogva, hogy nem értem. Lepakoltam a szobámban, de egyszerűen semmi kedvem nem volt megint bent tölteni az egész napot, szóval ledobtam a kabátomat és elindultam a kastélyba kószálni. Végül hogyan, vagy hogyan sem, nem emlékszem, de az erkélyen kötöttem ki. Egy szőke hölgyemény már eleve ott időzött, de nem igazán vettem tudomást sem róla, sem a bájitalos üvegről, ami a kezében volt. Valahogy nem tudta felcsigázni az érdeklődésemet az eridonos nőszemély, bárhogy is próbálkoztam. Végeredményben kicsikartam magamból egy apró bólintást, de az is szinte fizikai fájdalmat okozott a számomra. Lassan kifújtam a beszívott levegőt, majd a távolba meredtem, vizslattam Bogolyfalva nyüzsgő utcáit. Halvány mosoly terült el az arcomon, azon gondolkoztam, hogy talán én is leköltözöm oda, talán ott kissé lenyugodnék és nem kéne attól tartanom sem, hogy Keikoék esetleg felkelnek az ordítozásomra.