why are we so complicated?
Feldúltan járkál fel s alá a folyosón azon az aprócska szakaszon, mely a tanárit elválasztja az igazgatóitól. De hiszen tipikus hülye picsák voltak azok a lányok, naná, hogy nem állta meg szó nélkül! Talán reggel mégis csak Vivinek kellett volna ébrednie és nem Annának, aki jelenleg is egy szakadt farmerben és bőrdzsekiben rója a kilométereket. A feje borzalmasan hasogat, miközben a többiek kupaktanácsa egyre csak ingerli Őt.
- Anna, vissza kell adnod az irányítást, rendbe kell hoznunk, ami történt - Domenico-ra pillantok, aki atyáskodó hangsúllyal, nyilvánvalóan segítő szándékkal kívánja jobb belátásra téríteni ikremet. Óóó, bárcsak ilyen egyszerű lenne! Bogi pityeregve kuporog az ölében és, bár erős, férfias kezei nyugtatólag cirógatják hosszú, barna tincseit, úgy tűnik, nem fog megnyugodni.
- Miért kell veszekedni? - ajka ismét lebiggyed és újabb sírás rázza meg a kis tanácsot, amelyben Anna megint csak nem foglal helyet. Rachel kivételesen némán ül, ő azóta duzzog, hogy reggel nem az övé lett az irányítás. Érdekes, észre sem vettem, mikor került előtérbe Ő, csak azt tudtam, hogy rossz helyen vagyok, hiszen vele ellentétben én itt ülök. Nem tudom, mit kéne most tennem, egyedül a könyörgésem marad és az akaraterőm. Mindig is utáltam konfrontálódni Annával, ő olyan más... Határozott, felvállalja magát és a véleményét, beleáll a legrázósabb helyzetekbe, legalábbis abból ítélve, ahogy alkalomadtán kinéz. Vissza kell szereznem, ami az enyém.
- Ideje, hogy cseréljünk.
- Az istenit Viviana! - a lány a fejéhez nyúl, miközben a falnak veti hátát. A plafon kezd elhomályosulni, ő pedig minden erejével küzd, hogy nála maradjon a gyeplő. Alexanderről beszéltek, arról, hogy milyen helyes srác, milyen csodálatos, csak nem hagyhatta annyiban! De ha elmondja a többieknek, hogy féltékenységi rohamot kapott, akkor odalesz minden, amit eddig tettek. Nem hibázhat ekkorát. Érzi, hogy a zajok tompulnak, szemeit erősen összeszorítja, de képtelen megragadni bármit, ami a felszínen tarthatná. Csak ne most vedd el a fényt, Viviana!
- Anna, vissza kell adnod az irányítást, rendbe kell hoznunk, ami történt - Domenico-ra pillantok, aki atyáskodó hangsúllyal, nyilvánvalóan segítő szándékkal kívánja jobb belátásra téríteni ikremet. Óóó, bárcsak ilyen egyszerű lenne! Bogi pityeregve kuporog az ölében és, bár erős, férfias kezei nyugtatólag cirógatják hosszú, barna tincseit, úgy tűnik, nem fog megnyugodni.
- Miért kell veszekedni? - ajka ismét lebiggyed és újabb sírás rázza meg a kis tanácsot, amelyben Anna megint csak nem foglal helyet. Rachel kivételesen némán ül, ő azóta duzzog, hogy reggel nem az övé lett az irányítás. Érdekes, észre sem vettem, mikor került előtérbe Ő, csak azt tudtam, hogy rossz helyen vagyok, hiszen vele ellentétben én itt ülök. Nem tudom, mit kéne most tennem, egyedül a könyörgésem marad és az akaraterőm. Mindig is utáltam konfrontálódni Annával, ő olyan más... Határozott, felvállalja magát és a véleményét, beleáll a legrázósabb helyzetekbe, legalábbis abból ítélve, ahogy alkalomadtán kinéz. Vissza kell szereznem, ami az enyém.
- Ideje, hogy cseréljünk.
- Az istenit Viviana! - a lány a fejéhez nyúl, miközben a falnak veti hátát. A plafon kezd elhomályosulni, ő pedig minden erejével küzd, hogy nála maradjon a gyeplő. Alexanderről beszéltek, arról, hogy milyen helyes srác, milyen csodálatos, csak nem hagyhatta annyiban! De ha elmondja a többieknek, hogy féltékenységi rohamot kapott, akkor odalesz minden, amit eddig tettek. Nem hibázhat ekkorát. Érzi, hogy a zajok tompulnak, szemeit erősen összeszorítja, de képtelen megragadni bármit, ami a felszínen tarthatná. Csak ne most vedd el a fényt, Viviana!