kinézet
Az ünnepek közeledtével valamiért mindenki be volt már zsongva, alig várta mindenki, hogy kicsöngessenek az órákról, máris húzták a kalapot, kabátot, s már rohantak is le a faluba, ki vásárolni, ki korizni, valaki meg csak azért, mert már piszkosul érezte az év végét, és szabadságra vágyott. Az utolsó évesek - köztük én is - azért nem tudtunk nyugodt szívvel rákészülni a Karácsonyra, mert ott motoszkált bennünk az, hogy már nem sokára év vége, és ha ismét eljön a vizsgaidőszak, akkor lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Magam is rettegtem a VAV-tól, próbáltam előre készülni, ha lehetett, meg az időm nagy részét igyekeztem a tanulásnak szentelni, vagy a sportnak, csak hogy ne kelljen gondolkodnom. Ha gondolkodtam, az már rég rossz volt, mert mindig előbukkant előttem egy jóképű arc, és elszorult a szívem, ha csak arra gondoltam, hogy Bence egyetlen szó nélkül eltűnt, s még csak azt sem mondta, hogy bú vagy pá. Tudom, nem helyes, amit Rolival tettem, és lehet, hogy talán valóban szakítással végződött volna a kapcsolatunk Bencével, de az, hogy minden szó nélkül csak úgy lelépett, az elég nagy arcon csapásként ért. Ezt is csak utólag, jó néhány napra rá tudtam meg Emmától, miután kiaggódtam a lelkemet érte, hogy vajon mi történhetett. Hiába kerestem, hiába írtam neki, vagy nem akart válaszolni, vagy meg sem kapta az üzeneteimet. Roli persze húzta az agyam, hogy ugyan, ne rinyáljak már, ha csak az kell, tőle megkapom, de rohadtul nem erről volt szó. Mivel pasi, talán nem is értette. Azt se mondanám, hogy vigasztalásban túl jó volt, de legalább, míg egy-két órát együtt töltöttünk, addig se gondoltam Bencére.
Most sem voltam felkészülve arra, hogy majd épp járőrözés közben futok vele össze, mert még csak azt sem tudtam, hogy visszatért. Épp a talárt próbáltam magamra húzni, mert kicsit késve érkeztem a folyosóra, mikor felpillantva megláttam Bencét. Megtorpantam egy pillanatra, fura érzés kerített hatalmába, érzések forgataga, amit nem is tudtam volna behatárolni, de volt benne minden. Megdobbant a szívem, mikor megláttam, de haragot is éreztem, meg valamiféle szomorúságot is, ami elkezdte szorongatni a torkomat. Legszívesebben sarkon fordultam volna, de azt hiszem, észrevett, így már túl késő volt, hogy elfussak előle. Erőt véve magamon, elindultam irányába. Hogy mit fogok mondani, egyelőre nem tudtam, csak kavarogtak bennem a gondolatok. Most is nagyon jól nézett ki, feltűnt, hogy arcát is borosta fedi, még ez is jól állt Bencének. - Látom visszatértél - nyögtem ki végül, ahogy odaértem mellé, elmaradt a köszönés, s bármennyire is próbáltam visszafogni az érzéseimet, azért a hangomból csak érezhette, hogy neheztelek, amiért minden szó nélkül lépett le. Persze, ez még nem jelentette azt, hogy nekem nem volt vaj a fülem mögött, mert tudtam azt, hogy el kéne neki mondanom Rolandot, az más kérdés volt, hogy ez egyáltalán érdekelte-e. De valószínűleg nem, ha a Lillás incidens után csak úgy fogta, s elutazott.
- Nem volt jó a rezervátumban? - összefűzve magam előtt karjaimat, megkapta az újabb kérdést. Lehet, hogy támadónak tűnhettem, de nem tudtam kezelni ezt a helyzetet, mert még soha nem kerültem ilyenbe. Ha nem történt volna az, ami, akkor biztos a nyakába ugrok, és magamhoz ölelem, de bármennyire is hiányzott, valami megtört, hogy ez történhessen.
Most sem voltam felkészülve arra, hogy majd épp járőrözés közben futok vele össze, mert még csak azt sem tudtam, hogy visszatért. Épp a talárt próbáltam magamra húzni, mert kicsit késve érkeztem a folyosóra, mikor felpillantva megláttam Bencét. Megtorpantam egy pillanatra, fura érzés kerített hatalmába, érzések forgataga, amit nem is tudtam volna behatárolni, de volt benne minden. Megdobbant a szívem, mikor megláttam, de haragot is éreztem, meg valamiféle szomorúságot is, ami elkezdte szorongatni a torkomat. Legszívesebben sarkon fordultam volna, de azt hiszem, észrevett, így már túl késő volt, hogy elfussak előle. Erőt véve magamon, elindultam irányába. Hogy mit fogok mondani, egyelőre nem tudtam, csak kavarogtak bennem a gondolatok. Most is nagyon jól nézett ki, feltűnt, hogy arcát is borosta fedi, még ez is jól állt Bencének. - Látom visszatértél - nyögtem ki végül, ahogy odaértem mellé, elmaradt a köszönés, s bármennyire is próbáltam visszafogni az érzéseimet, azért a hangomból csak érezhette, hogy neheztelek, amiért minden szó nélkül lépett le. Persze, ez még nem jelentette azt, hogy nekem nem volt vaj a fülem mögött, mert tudtam azt, hogy el kéne neki mondanom Rolandot, az más kérdés volt, hogy ez egyáltalán érdekelte-e. De valószínűleg nem, ha a Lillás incidens után csak úgy fogta, s elutazott.
- Nem volt jó a rezervátumban? - összefűzve magam előtt karjaimat, megkapta az újabb kérdést. Lehet, hogy támadónak tűnhettem, de nem tudtam kezelni ezt a helyzetet, mert még soha nem kerültem ilyenbe. Ha nem történt volna az, ami, akkor biztos a nyakába ugrok, és magamhoz ölelem, de bármennyire is hiányzott, valami megtört, hogy ez történhessen.