Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A tanári szobában íróasztalomnál üldögélek, melyen most viszonylagos rend uralkodik. Csupán három könyv áll rajta halomban és néhány jegyzet hever szétcsúszva. Nincs ez mindig így, pedig megfogadtam uralni fogom a káoszt. A jobbomon lévő ablakból árad be a fény. Pont jó ez így, hiszen bal kezes lévén épp megfelelő irányból érkezik, hogy jó lássak általa. De most épp nem írok semmit sem, mert percek óta az asztalon álló két személyes tárgyam egyikét, egy lápisz lazuliból készült Fabergé tojást nézegetek, melyet huszadik születésnapomkor kaptam. - Apácska, vajon mit csinálhatsz most... - sóhajtok fel halkan. Hiányzik az apám, hiába is tagadnám. Anyám halála után csak ő maradt nekem és én neki. Legbelül tudom, hogy boldogul nélkülem is, hiszen igazán talpraesett ember, mégis néha elfog az aggódás. Talán mert úgy érzem én nem boldogulok nélküle. Eljöttem ide, ahol minden új, minden más és egy árva szent lelket sem ismerek. A magyar rokonaimról nem sokat tudok. Szüleim egykék így a családfám frissebb ágai igen kevéssé szerteágazók. Na meg őszintén szólva energiám sem volt a keresésükre. Most a tanításba való visszarázódásra tettem a hangsúlyt, ám úgy érzem sorra kudarcot vallok. Ez a gondolat olyannyira elkeserít, hogy egy-egy apró könnycsepp el is indul szemeimből és arcomon lefolyva az előttem fekvő pergamenre hullik. Ekkor viharzik be egyik kollégám, s fennhangon elégedetlenkedik. Gyorsan letörlöm arcomról a sírás nyomát és ártatlan tekintetű, sötét, kékesszürke szemeimmel követni kezdem, majd lágy, megértő, de egyértelműen keserű hangon megszólalok - Ez a mi formánk, látja. A lelkünket kitesszük és mi a köszönet? - mondom ezt úgy, hogy számomra az anyagi javadalmazás nem számít igazán, mert az igényeim igen mérsékeltek. Mindig is tudtam, hiszen egyik szülőm tanár volt, hogy a pedagógusi bérből nem leszek milliomos és a megbecsülést, vagy az őszinte elismerést is csak pár diákoktól várhatom, ha méltó leszek rá, ha kiérdemlem. Ezért teszek nap, mint nap meg minden tőlem telhetőt és csak remélhetem, hogy sikerül egyszer elérnem, hogy bízzanak bennem. Számomra az volna a legnagyobb elismerés. Közben a felhők mögül előbukkan a Nap és fénypászmája bevilágít az ablaktáblán. Megcsillan a tojáson és másik személyes tárgyamon egy csipke kalcedonból készült, toll és tintatartóval egyben lévő órán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A férfi olyan látványosan szenved, hogy nem tudom megállni, hogy halványan el ne mosolyodjam, de vonásaimat gyorsan rendezem is, mert nem szeretném, ha azt hinné, hogy nem értem meg. Nagyon is átérzem, hogy milyen nehéz megértetni a diákokkal, például az én esetemben azt, hogy a gyógyítás nem tréfás kis sétagalopp, hanem vérre menő élet-halál harc, ahol mi a kaszás ellen dolgozunk. Kivéve persze, amikor nem az, de azt most hagyjuk. A téma szempontjából éppenséggel egyáltalán nem releváns. Közben a férfi szavai azért igencsak elgondolkodtatnak. Szemeim pedig kisvártatva felcsillannak. - Ha úgy csinálja, hogy ne legyenek szemtanúk... - kacsintok a kollégára, majd angyali ábrázatot öltök - Ígérem hallgatni fogok akár a sír - közlöm bűntársi hűséggel, végül elmosolyodom, amiből remélem érti, hogy csak viccelek, persze nem egészen, de maradjunk ennél a verziónál. - Anastasia Strakhova, gemmológia - mineropathológia, és nem értem miért nem szereti itt egyik házfelelős sem a házát aminek az élén áll - viszonzom bemutatkozását. Tényleg meg vagyok lepve azon, hogy eddig az a két ember, akikről tudom, hogy egy-egy ház élén posztoltak ki vannak kelve a házuktól magukból. Túl vannak terhelve, tudom én azt. Biztosan ez a gond, igen. Nem lehet könnyű a helyzetük és nem is irigylem egyiküket sem a pozíciójukért, csak olyan ellentmondásos számomra ez a helyzet. Valószínű velem van a baj és én vagyok túl mártírom fajta, aki éjt nappallá téve próbálja képezni magát a diákokért, akik jó ha nem röhögik néha körbe hálátlanságukkal. A tanári lét nyomasztó gyönyörűsége. Mégis jó néha megélni a figyelmet, látni a tudás csillanását a szemekben. Ezért éri meg az összes többi nyűg és kín.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

 Pár vizsgalappal a kezemben lépek be a tanáriba. Feltett szándékom, hogy kijavítgassam őket a mai nap folyamán. Haladnom kell, hiszen ha hagyom felhalmozódni a sok tesztet és esszét, akkor nem jut időm semmi másra. Hajam lazán összekötve, öltözékemmel együtt a nyarat idézi. Combközépig érő farmerszoknya, hozzá egy halványkék, lening és egy kényelmes, fehér vászoncipő. Ehhez volt ma kedvem. Már akkor is az egyik írást olvastam, amikor megérkeztem, így mivel el is merültem az olvasottakban a hozzám szóló szavai kicsit váratlanul érnek. - Oh, helló! - viszonzom a köszönést felocsúdva - Ingyen süti híján ezt el is hiszem - mosolygok kedvesen, majd miután a kezét nyújtja ezt elfogadom és míg röviden de határozottan megrázom én is közlöm vele a nevem - Anastasia Strakhova, leginkább Ana vagy Anja - teszem még hozzá a becézési formát én is a mondat végére. Nem sejtem mit keres itt, de végtére is örülök, hogy látom. Érdekes élményben volt vele részem. Színjátszó szakkörös bakfis korom óta nem volt színpadi csókom. Másmilyen meg egyáltalán nem, de ez most mellékes persze. Szóval a neve Chris. Jó tudni, ha már megkérte a kezem. - Mi járatban erre? Esetleg a vendéglistát jöttél összeállítani velem az esküvőnkre Drágám? - szemtelenkedek egy kicsit miközben a saját asztalomhoz lépek és leteszem rá a mindeddig kezemben lévő lapokat és egy ametiszt geoda papírnehezékkel lesúlyozom őket. Furcsa időjárás van mostanság. Hirtelen támadnak szelek és ha nyitott ablakra rányitják az ajtót, a huzat akkora lesz, hogy a fejemet is majd levinné. Tehát fő az óvatosság. Nem szeretnék a gondatlan kezelés vétségébe esni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Szinte szállok, mint trojka a friss havon. Elköltve a jól megérdemelt sült tejberizsemet első utam ide, az Igazgató irodájába vezetett. Arcomon még fennlátszanak a porral festett harci jelek. Valójában csak a könnyeimet töröltem le úgy egy órája a Könyvtárban köpenyem piszkos ujjával. Örömöm cseppjei voltak ezek, hiszen rátaláltam arra a naplóra a Könyvtárosnak hála, ami után egy ideje kutatok. A férfi nevét még nem tudom, de az biztos, hogy ha meg fogom, majd imáimba foglalom. Szerencsét hozott nekem és naiv babonás lévén azt hiszem ő lesz a kabalám. Ám még mielőtt ezt vele is közölném, van egy másik nagyon fontos feladatom, ami nem tűrhet halasztást. Előhalászom természetem mélyéről azt a kevéske törtetést, ami adatott és bekopogok az iskolát irányító úr ajtaján, majd várom a bebocsátást. Nem is nézek végig magamon, pedig sejtem, hogy tiszta piszok por és pókháló minden négyzetcentinyi testfelületem. Nem épp frissen suvickolt helyek ezek a raktárak. Viszont ez most olyan apróság, amit ezerszeresen felülír a siker, melyet elértünk ott a segítőmmel. Ne is tudok tőle elvonatkoztatva csak magamban gondolkozni. Készséges hozzáállása és érdeklődése arra ösztönöz, hogy első kutató társamnak tekintsem. Nameg az az elvem, hogy a jót jó megosztani. Osztozni a sikerben, az örömben, a nevetésben, a legjobb dolog a világon. Reményekkel telve várok hát a bejutásomat eszközlő szavakra, melyeket meg is kapok. - Jó estét, szia! - köszöntöm a bent lévőt. Pár lépést teszek felé és megállok. - Volna rám pár perced? - kérdezem nyugodt hangon, de mosoly bujkál szám szegletében. Nehezen tudom elfojtani kitörő jókedvemet. Szerencsére Antonnal jóban vagyunk, ezért nem hiszem, hogy sokáig el kellene rejtenem előle boldogságomat, ám a tiszteletet megadom neki, hiszen ő a főnököm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Asztalra feltett láb és méltatlankodás. Teljesen más mint az elődje volt. Viselkedésétől néha kitör a frász. Most is megakasztja vidámságomat kérdésével, amit lehet nem is nekem tett fel, költőinek szánt, mégis akaratlanul kicsúszik a számon rá a válasz - Azt, ami a dolgunk - jegyzem meg tehát, majd mikor én is az órára nézek összevonom szemöldököm. Nekem még nincs olyan nagyon későn, de ha neki igen, márpedig megjegyzéséből erre következtetek, akkor nem rabolom sokáig az idejét. Hátraveti fejét és kinéz az ablakon. Láttam én ilyenből már csúnya esést és vérző fejsérülést is kisülni, úgyhogy ugrásra készen tartom izmaimat mindaddig, míg vissza nem néz rám és jelt nem ad, hogy üljek le elé a székre. - Köszönöm - mosolyodom el és helyet foglalok, amivel így egy szintre kerül az arcunk és a szemünk. - Nem akarlak sokáig feltartani, csupán az engedélyed kérem, hogy egy naplót, ami egy régebben itt oktató tanárnőé volt magamhoz vehessek. Szeretném felhasználni egy kutatásomhoz, majd visszajuttatni az özvegyének, amikor végeztem - közlöm röviden és tömör összeszedettséggel a kérésemet. Nincs értelme kertelnem. Van egy sanda sejtésem a velem szemben ülő sem igazán repesne az örömtől, ha körbeírnám a tényeket és órák hosszat kertelnék. Ilyen helyzetekben fő a magabiztos tárgyilagosság. Ezzel általában sokkal jobban célt ér az ember, mint a káoszos porhintéssel. Ezután nem szólok semmit. Tekintetemet Antonra függesztem, várva válaszát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Felkelti a figyelmét a kérésem. De, hogy meséljek? Na ebben nem vagyok valami jó, úgyhogy most kicsit tanácstalanul nézek magam elé pár pillanatig. Azt fogom tenni, amit tudok. Tényeket közlök, magyarázatokat adok. - Nos rendben. Tehát: jó néhány évvel ezelőtt élt és oktatott itt egy professzornő, akin egy kísérleti gyógyászati eszközt teszteltek. Erről naplót vezetett - fogok bele és kék szemeimmel a férfit figyelem - Az elődöm, mert ő is gemmó-t oktatott, sajnos elhunyt. Sokan úgy gondolták az eszköz miatt. Ezért a kísérletet felfüggesztették - azt hiszem beszélnem kell a szerkezetről is nagy vonalakban, hogy teljes legyen a kép - Egy olyan szívritmus szabályozót ültettek belé, ami a varázsvilágban ásványokból nyerte az energiát a működéséhez, ami elméletileg sokkal megbízhatóbb, mint a felrúnázás. Az én kutatásom ennél kicsit szerteágazóbb, hiszen az úgynevezett műszív bizonyos fajtái is részét képezik - hangom elemzően cseng és szakmai hozzáértésem is kihallható belőle - Engem mindig is érdekelt ez a téma, de egy esetem kapcsán, ami még mentőorvosként történt velem vált igazán a szívügyemmé. Kutatásba kezdtem, de az élet úgy hozta, hogy idő lőtt abba kellett hagynom. Ám nem rég megláttam egy tablón az említett hölgyet és elővéve a régi irataimat újra belevetettem magam esetének tanulmányozásába - mélyet sóhajtok és szomorkásan elmosolyodom - Az egyik szakorvosa tett említést a naplóról és arról, hogy a hagyatékában nem találták. Írtam az özvegyének, aki még csak nem is tudott a létezéséről - kicsit elgondolkozom ezen megint, de nem hagyom elkalandozni a fantáziám - Egy kósza ötlettől vezérelve ma bementem a Könyvtárba, hátha oda került valahogy és hála a Könyvtáros úrnak meg is találtuk. Olyan értékes információkat tartalmazhat, melyek segítségével sokakon segíthetünk - még mielőtt furcsállná a többes számot erre is magyarázatot adok - Szeretnék ugyanis a munkába szakértő gyógyítókat és orvosokat is bevonni a későbbiekben, majd miután kinyertem az összes érdemi tartalmat a naplóból visszajuttatni a hölgy özvegyének. Erre kérem az engedélyedet - nem tudom mit mondhatnék még, de bízom benne mesém egész és teljes számára. Persze, ha lesz még kérdése igyekszem majd azokra is kielégítő válaszokat adni. Nagyon remélem beleegyezik ebbe az egészbe. Ha másért nem, hát mert ezzel közvetve jót tehet másokkal. Olyanokkal, akiknek ez a kutatás reményt és szabadságot adhat. Hiszen nem kell aggódniuk majd a bennük lévő mugli életmentő vagy életminőség javító eszközök állapota és működése miatt, ha átlépnek a mi világunkba, hogy mondjuk tanulhassanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

A szemem gyermeki rajongással ragyog fel a férfi szavaira. - Oh...- nyögöm ki, ahogy kimondja az elhunyt férjének nevét és egyben megadja az általam oly nagyon áhított engedélyt a maga hanyagul elegáns stílusában. Ezután csak nézem, ahogy felkel ültéből, valamit keres a könyvespolcán és mikor megtalálja lapozgatni kezd egy album szerű kötetet. Elmém eközben igyekszik lépést tartani az események sűrű sodrával. Tehát Anton az imént megengedte, hogy használjam a naplót és azt csinálhatok vele, amit akarok. Így fogalmazott. Ez csodálatos! Boldog és őszinte öröm mosolya húzódik az ajkamra, majd tekintetem csillogása mellé meglepett pislogás is társul, amikor felfogom, hogy nem csak az özvegyet, de az elhunyt kolleginámat is ismerte. Személyesen! - Atya ég! - szakad ki belőlem az első gondolat, ami eszembe jut, látva közös fényképüket az album lapján. A sötét hajú, szépséges hölgy kismamaként ragyog és cseppet sem látszik betegnek vagy meggyötörtnek. Fehér ruhájában talán szellem lehetett. Bár ebben nem vagyok biztos, ezért nem kezdek találgatásokba. Míg az asztal sarkára időközben elhelyezkedő Igazgatóm martalócként vigyorog a képről, amin látszik, hogy jóban is voltak nem csak egy pózra álltak össze a fotós kedvéért. - Mesélnél róla? - kérdezem teljesen spontán kíváncsiságból - Ez is segítene megismernem őt és ezáltal jobban megértenem majd a naplóját - magyarázom meg miért szeretnék többet tudni a nőről. Valójában elolvastam a nekrológot, amit a férje írt az iskola újságjába nem sokkal a halála után, de úgy vélem Anton teljesen más szemszögből, talán kevésbé elfogult szeretettel tudná láttatni. Bár azt nem kétlem, hogy kedvelte. Mégsem hiszem, hogy negédes lenne vele kapcsolatban. De ez csak az én meggyőződésem. Hipotézisem tényleges alátámasztását vagy cáfolását igazából tőle várom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Tátott szájjal, tágra nyílt szemmel hallgatom az Igazgatót. Elképedésem ártatlan. Tiszta és ítélkezéstől mentes érdeklődésem jele. Szóhoz sem jutok. Olyan nő képe rajzolódik ki előttem, amilyenre a képek és a róla tudott információk alapján nem is számítottam. - A férje nagyon szerethette. Ő írt megemlékezést róla az újságba - szólalok meg nagy nehezen - Nem értem, hogyan veszíthették el egymást mégis - valahogy bennem nem áll össze a kép - Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem hiszem el a történetet - érzem kezdek vörösödni - Csa-csak fura ez az egész nekem - dadogom és már a fülem hegyéig pirultam. Lehet én hiszek csak az igaz szerelemben és az örökké tartó hűségben. Nekem nem férnek bele a kalandok, meg a pletykák. Arra az egy emberre várok akinek egész lényemet odaadhatom. Nekem az amit Anton elmondott olyan távolivá tette Artemisia Rubya lényét, mint eddig még soha. Mindenki akitől eddig róla informálódtam profinak, keménynek és kitartónak tartotta. Át kell most gondolnom a hallottakat. Így most már nem tűnik olyan jó ötletnek itt lennem. Végtére is a Főnököm engedélyét már megkaptam. Ennek a felfedezésnek örömére hirtelen felpattanok a székről ahol mindeddig ültem - Most nekem mennem kell - mondom és botladozva elindulok kifelé - Köszönöm az engedélyt és azt, hogy elmesélted mindezt - ezzel szinte kirontok a szobából és felrobogok a saját lakrészembe. Ágyamra ülve ölemben Lex-el rágódom és találgatni kezdem vajon mi is lehet abban a bizonyos naplóban. Talán fény derülhet rengeteg dologra. Nem csak a szerkezetének, de lelkének működésére is válaszokat adhatnak a lapok.