Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Nagyjából abban a pillanatban, ahogy bezárul mögötte az igazgatói iroda ajtaja, leolvad az arcáról a kedves, megértő, már majdhogynem bocsánatkérő mosoly. Elnyel magában egy indulatos hörgést, hisz zárt ajtó ide vagy oda, a bent ülő férfi azért még hallótávolságban van. Meg kellene tanulnia veszíteni, észérveket elfogadni, reálisan látni a világot és a saját helyét benne. De ezzel egyelőre problémái vannak, és nem látja be, miért is engedélyezte az igazgató úr az ő kis kísérletét a kastélyban. Pedig felkészült, határozottan, komolyan adta elő magát. Kinek fájt volna, ha itt flangál a folyosókon?
Indulatos léptekkel indul a bejárati ajtó irányába, majd két lépés után mégis irányt vált. Egy ördögi kis hangocska ugyanis felveti a kérdést: Mégis mi történik, ha nem távozik az iskolából azonnal? Beharapja a szája szélét, úgy dönt ezen a kérdésen érdemes egy kicsit hosszabban elmeditálnia. Hogy mégiscsak valami célt adjon a lépteinek, a teljes tanácstalanságban való kóválygás helyett, a trófeaterembe sétál át az átriumból. Azért aztán csak nem szólhatja meg senki, ha nosztalgiázás címszóval nézelődik egy kicsit, hiszen rég járt már az iskola falai között. Azt az esetet leszámítva persze, amikor egy pár éve Adamnek kellett leállítania, hogy befejezze a rongálást.
Minden önuralmát latba vetve sikerül lassú léptekkel köröznie a trófeák és kitüntetések között, ahelyett, hogy feszülten rohangálna fel és alá. Közben igyekszik meggyőzni magát, hogy semmi baj nem lehet abból, ha ő most mestertanoncnak adja ki magát, ha bárki kérdezné, és a kastélyban marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Összerezzen határozott férfihang hallatán. Egyáltalán nem tűnt fel neki, hogy van itt rajta kívül valaki, amikor belépett a helyiségbe. Ez a fordulat mindenesetre arra késztetni, hogy a döntést, amely felett képes lett volna még hosszú-hosszú perceken keresztül meditálni, most némileg gyorsabban meghozza.
- Jó napot! - viszonozza a köszönést egy halvány mosolyt küldve a férfi felé.
- Nem, köszönöm. Csak...gondoltam nézelődöm egy kicsit - vonja meg a vállát. Tekintetét az éppen előtte lévő vitrinre irányítja, bár fogalma sincs hogy éppen kinek és miféle érdemeit csodálja. Gondolatban vállon veregeti magát, hogy legalább egy fél perc gondolkodási időt még nyert magának, mielőtt eldöntené, hogy látogató vagy mestertanonc státuszban legyen jelen az iskolában. Már persze feltételezve, hogy a férfi nem elégszik meg a válaszával. És miért elégedne meg? Kíra emlékeiben a kastély úgy él, mint a hely, ahol mindig mindenki tudni akar mindent mindenkiről. ~ Ecc-pecc-kimehetsz...~   Egyre csak kattog az agya. Sosem volt nagy színész, nem igazán ért az emberek megtévesztéséhez, és tisztában is van vele, hogy semmi keresnivalója nincs az iskola területén. Mégis ott motoszkál benne a gondolat, hogy már csak azért sem viselkedik úgy, ahogy az adott szituációban az normális. A helyzet, hogy ezen egyáltalán gondolkodik, pedig egyre feszületebbé teszi. Tökéletesen emlékszik ugyanis, hogy mielőtt lekerült volna róla a rontás, teljesen könnyedén, vetyengés és utólagos lelkifurdalás nélkül hozott meg őrültebbnél őrültebb döntéseket, teljes mértékben ignorálva az esetleges következményeket, és remekül érezte közben magát!. Azok valahogy sosem jutottak eszébe. Egyszerűen hiányzott belőle ez a gát, ami az adott szituációban a társadalmilag nem elfogadott viselkedés útjában áll, és a normákra fittyet hányó megnyilvánulásokat a képzelet szintén tartja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Igyekszik leplezni zavarát, ahogy az immár közvetlenül mellette álló férfira pislog, majd vissza a vitrinre. Ezúttal már el is olvassa a neveket és a hozzájuk tartózó érdemeket.
Őszinte érdeklődéssel hallgatja az férfi teljesen tényszerűen előadott, meglehetősen szélsőséges véleményét a különböző díjak tulajdonosairól. Még csak nem is vág bele a férfi szavába, amikor az megáll egy levegővételre, pedig megfordul a fejében pár megjegyzés, de nem szeretne konfrontálódni. Kíra figyelmét rettenetesen egyszerű néha elterelni és lekötni. Képes mindre  gyermeki módon rácsodálkozni. Most sincs ez másképp. Ledöbbenti a férfi szavaiból érződő ellenszenv az említettekkel kapcsolatban, és maga a tény, hogy így gondol vissza a volt iskolatársaira. ~ Egész biztosan mély nyomokat hagytak benne a diákévek. ~ Ugyanakkor magában egész jót mulat a férfi előadásán, hisz neki aztán halványlila gőze sincs róla, hogy kikről van szó, magát a stílust pedig szórakoztatónak találja. Annyi illendőség azért szorult belé, hogy nem neveti ki nyíltan a másikat. Bűntudata lenne, ha még ő is hozzájárulna a férfi komplexusaihoz. Mert hát... biztos van neki egy pár.
- Áh, nem! Egyikük nevét sem hallottam még korábban... Bár azt hiszem örülhetek, hogy nincs hozzájuk semmi közöm! - a szeme sarkában bujkáló mosollyal pillant fel a férfire.
- Más most az elrendezés, mint mikor legutóbb itt jártam - magyarázza meg egy vállrándítás kísérletében, miért is épp itt állt meg. Felrémlik előtte az emlék, mikor még egy jól sikerült éjszakai tilosban járást követően volt szerencséje Seren kitüntetéseit suvickolni. Azok a régi szép idők!
- És egyébként Ön mindenkiben vetélytársat és ellenfelet lát, vagy ők hárman külön kiérdemelték ezt a státuszt? - enyhén oldalra billenti a fejét a férfit fürkészve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

- Fuuu... hát...- vakarja a fejét, ahogy megpróbál visszaszámolni, mikor is végzett ő ebben az iskolában, bár mondjuk az a dátum nem feltétlenül esik egybe azzal az időponttal, amikor a trófeateremben járt. - Nem mostanában, egy négy-öt éve minimum - nyög ki végül valami épkézlábnak mondható választ.
Úgy tűnik, Kíra kérdése nem lepi meg a férfit. A nőt ellenben meglepik a férfi szavai. Halvány árnyék suhan végig az arcán, erős forráskritikával hallgatja a másik szavait. Nem is érti, ha ez a véleménye az intézményről és az ide járt, járó diákokról, akkor mégis mit csinál itt. Találhatott volna magának olyan környezetet, ami nem készteti állandó utálkozásra. Elég furának tartja a fazont. Az utolsó kérdése mindenesetre betalál Kíránál, mivel a nő menet közben már el is felejtette, hogy sunnyogni akar. Összevonja a szemöldökét, nagyon erősen gondolkodik a válaszon és azon hogy mennyire avassa a bizalmába a férfit.
- Nyeh. - mondja végül a szemeit forgatva - Azért jó tudni, hogy simán elmennék annak, legközelebb készülök - vonja meg a vállát. Nem zavartatja magát azon, hogy "lebukott".
- Amúgy nem tudom, milyen most itt a helyzet, nem is nagyon vagyok benne érdekelt. Azt viszont nem értem, Ön miért itt keresi a boldogulását, ha így kiábrándítja ez az intézmény. Az nem lesz jó a lelkének, ha olyan környezetben dolgozik, ami nem tölti fel. -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

- Van. Mára legalábbis - húzza el a száját az engedélyt illetően - Ebben az ügyben jártam az igazgató úrnál, de hát nem igazán nyerték el a tetszését a szándékaim - fűzi még hozzá színtelen hangon. Belül nagyon büszke magára, amiért ilyen érzelemmentesen tudott válaszolni. Sőt, még csak el sem kezdett összevissza hadoválni.
- Nem értem mondjuk miért, senkinek a tesi épségét nem veszélyeztettem volna! Én csak így be akartam jönni néha, vizsgálgatni a kastély köveinek mágikus rezgéseit. De még csak azt sem tudta egyébként megmondani, hogy mennyi maradt a régen itt álló épületből, ha van egyáltalán még a kastélynak egyetlen eredeti darabja is -hangja enyhén sértődötten cseng. Bár a férfi jelenléte elterelte a dühét és csalódottságát, meg az eszement terveit arról, hogy engedély nélkül hajtsa végre a terveit, azért még tette teljesen túl magát a traumán.
Nem tudja megállni, pedig nagyon igyekszik, ha ne törjön fel belőle a nevetés a férfi válaszát hallva arra a kérdésre, hogy miért is van itt. A feltörő nevetést félig sikerül csak elfojtania, így végül cseppet sem nőies hörgő-krákogó hang tör fel a torkából. Amit, ha van egy kis szerencséje, a férfi nem tud majd beazonosítani. Komoly arccal hallgatja a másikat, miután sikerült rendeznie a vonásait.
Kíra soha nem érzett még magában efféle küldetéstudatot, el sem tudja képzelni, mit érezhet a férfi. Azt viszont egyáltalán nem gondolja, hogy ő is a tengő-lengő kategóriába tartozna.
- Ha Ön ebben leli örömét, sok sikert hozzá - von vállat, miután végighallgatta a gondolatmenetet.
- Igen, Navines voltam - bólint a férfi következő kérdésére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Igen, láttam - bólint a férfi kérdésére. - Azt hiszem valahol az alagsorban volt még mielőtt renoválták volna a kastélyt. De sosem volt valami dobra verve. Meg hát diákként még kevésbé foglalkoztattak ilyen dolgok, csak úgy teljesen természetesnek vettem, hogy a kastély története a középkorba nyúlik vissza, és megelégedtem azzal a minimális információval, ami rendelkezésre áll - kissé elrévedezik az emlékeiben. A diákéveit kellemes lebegésben töltötte a kastély falai között, sosem volt igazán határozott és céltudatos jellem, rendszerint mindenbe csak ad hoc jellege vágott bele, két héten belül pedig már vége is volt a lelkesedésének. Ezt a mentalitást még mindig nem vetkőzte le teljesen, de azért szignifikáns változáson ment át az évek során.
Kerüli a férfi tekintetét, ahogy arra terelődik a szó, hogy miért is nem viheti véghez a kutatásait. Így sokkal egyszerűbb számára, hogy ismét csak belelovagolja magát a kudarcba és panaszkodásba kezdjen. Van ugyanis egy olyan feltétezése, hogy az igazgató a múltjára való tekintettel nem akarja az iskolába engedni rendszeresen hosszabb időre. Nem mintha ennek a feltételezésének bármi alapja lenne. Az igazság az, hogy egyelőre Kírának okoz nehézséget elfogadni, hogy nem hághat át gondolkodás nélkül minden társadalmi normát, és nem foghat mindig mindent arra, hogy problémák vannak a fejében.
- Nem találta kifejezetten tudományosnak a terveimet, azt hiszem - adja meg a választ egy vállrándítás kíséretében. Valahol mélyen ugyanis ő is belátja, hogy az olyan ötletek, mint például hogy marhavéres kákalag-epe keveréket ken a falra, valóban riasztóak lehetnek a fiatal mágusnemzedék számára.
- Valóban? Ez igazán kedves dolog lenne Öntől - Kírát eléggé meglepi a férfi támogatása, amire valljuk be, szüksége is van. Ugyanakkor tudattalanul máris kirázza a hideg a gondolatra, hogy bármilyen mértékben bárkinek az adósa legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

- Nem hiszem, hogy kifejezetten rejtegetni akarja bárki is. A legjobb tippen az, egyszerűen a felújítás után nem került vissza. Bár erről talán az akkori igazgatót kellene megkérdezni. De ebben egyetértek, hogy jól mutatna itt - vonja meg a vállát. A tábla nem kifejezetten hozza lázba, hiszen az már tényleg csak egy kiállítási darab, kiszakították a romok közül. Kíra emiatt úgy képzeli, hogy már nem része annak az ősi erőnek, ami a kastély alapjául szolgáló romokat átjárja.
- Saragob Kíra - nyújt kezet a férfinek. - Örülök, hogy felajánlod - Kíra hangjába enyhe rosszallás vegyül, mert a férfi igazán megvárhatta volna, hogy Kíra tegye meg ezt  kezdeményezést. De minthogy ő  maga sem egy kétlábon járó illemtankönyv, sőt ha nem hivatalos helyszínen találkoznak, valószínűleg első pillanattól kezdve letegezte volna a férfit, így a szavai végeredményben cinkos játékossággal csengnek.
- Azt hiszem valóban nem voltak kifejezetten tudományosak - vallja be egy sóhaj kíséretében. Már túltette magát a szituáción, és igyekszik a tőle telhető legobjektívebben szemlélni a helyzetet. - Elsődlegesen az lett volna a célom, hogy ahogyan a pálcából is elő lehet hívni a vele elvégzett varázslatokat, a régi kövekből is megpróbáljak emlékeket előhívni, kísérletezni az erejükkel. A témában elég sok értekezés van, de konkrét működő recept már kevesebb. Főleg, hogy tényleg régi dolgokról beszélünk, amiktől nem tudni, mire lehet számítani... A legtöbb  módszer, amit találtam, nem kifejezetten modern és elég bizarr hozzávalókkal dolgozik. - fejti ki egy picit bővebben, hogy mik is voltak a tervei. Jól esik neki az érdeklődés, és igazából mostanra oldódott fel a férfi társaságában.
-Anno diákként olvastam a kastély történetéről, de nem mondanám, hogy sok és részletes forrás van a könyvtárban azokból az időkből. Nem kifejezetten iskolaként, inkább egyfajta önképző körként írják le főleg. A hely mágiája valószínűleg vonzotta a mágiahasználókat és itt tudták megosztani egymással a tapasztalataikat és szabadon gyakorolni a mágiahasználatot. - lelkesen válaszol a férfi kérdésére.
- De egyáltalán nem tartom magam a téma szakértőjének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Kíra feltételezte, hogy Róbert nem vár választ a meglehetősen költőin hangzó kérdésére, így mindössze csak pár apró, megértő bólintással reagált a témára.  Noha ő korán sem volt olyan tudatos ebben az ügyben, mint a férfi. Kíra részéről a múlt maga kissé zavaros fogalom volt, hiszen tizennégy éves koráig a mugli világban nevelkedett, mugli történelmet tanult, a mugli világban próbálta meg megtalálni a helyét. Azonban szinte minden szálat elvágott, ami ahhoz a világhoz fűzte, miután felvételt nyert a Bagolykőbe. A varázsvilágban nőtt felnőtté, a varázsvilágban kellett megtalálnia a helyét, a varázsvilágban lehet önmaga, mégis ott húzódnak a lelke mélyén a diákként szerzett sebek, a sárvérűzés, az érzés, hogy ő kevesebb, az érzés, hogy csak egy betolakodó.
- Oh, köszönöm - picit még el is pirul Róbert dicsérő szavaim, most tényleg jólesik neki a megerősítés. Az ilyen helyzetekben néha még rettenetesen furán éri magát, és haragszik magára a bizonytalansága miatt. Ez az egy dolog van, ami miatt néha már visszasírja az elmebaját: a bizonytalanság. A tény, hogy képes hosszabb időn keresztül elgondolkodni dolgokon, latolgatni a lehetőségeket, megkérdőjelezni az első ösztönösen eszébe jutó választ és ezzel együtt önmagát. Kíra pontosan tudja, milyen nem gondolkodni, és mennyivel egyszerűbb is az!
- Ez igazán kedves tőled! Szívesen vállalom  - ezügyben Kíra nem szerénykedik, beszélni és előadni mindig is szeretett, csak épp közönsége nincs többnyire. De Róbert szigorú pillantásainak kereszttüzében a diákoknak úgysem lesz más választásuk, mint Kírára figyelni.
- Akkor majd küldök egy baglyot, hogy pontosítsunk. Én is örülök. Azt hiszem nekem is ideje indulnom, jó érzés volt kicsit nosztalgiázni. Viszlát! - köszön el a férfitól, és a falu felé veszi az irányt.