Asher
Magam sem tudom pontosan, hogy mit is csinálok. A fejem tele van olyan gondolatokkal, amikkel egyáltalán nem kellene. Összezavarodtam, határozottan és biztosan. De úgy döntöttem, hogy a felesleges elgondolkodnom a következményeken és a miérteken, csak sodródtam az árral. Jól esett, hogy megint adott valami értelmet az életemnek néhány dolog. Furcsa, hogy megint találok abban értelmet, hogy felkeljek, megmozduljak és elmenjek órára és utána le a boltunkba. Ma viszont már tervem volt és ha már a kellemest a hasznossal, akkor hoztam a rajzos füzetemet is mert határozottan kedvet éreztem ahhoz, hogy ismét rajzoljak.
Amint megérkeztem a trófeaterembe, bekukkantottam és elégedetten vettem észre, hogy senki nincs itt. Úgy döntöttem, az lesz a legkönnyebb ha nem magamtól kezdtek el rajzolni, még nem vagyok egészen biztos benne, hogy szabad kézzel bármire képes lennék. Olyan érzés, mintha újra meg kellene tanulnom rajzolni. Még a grafit fogása is kellemetlen volt, de kényszerítettem magamat, hiszen eleget szenvedtem és gyászoltam magamat, most már elég. Lassan sétáltam végig a trófeák között, hogy keressek egy rajzolásra alkalmasat, de egyik sem nyerte el igazán a tetszésemet. Többször is körbejártam, keresve a tökéleteset, de mivel nem találtam olyat, ami igazán tetszik, megbarátkoztam azzal, ami a középső sor szélén állt, előtte pedig volt egy kis üres hely, így be tudtam fészkelni magamat két hatalmas serleg közé és a hátamat a falnak tudtam dönteni. Leraktam a földre a pulcsimat, ráültem, majd egy kis ideig az ujjaim között forgatva a grafitot tanulmányoztam az előttem lévő serleget, de a tekintetem minduntalan az ajtó felé tévedt. Azzal nyugtattam magamat, hogy még korán van, ráérek még egy kicsit rajzolni, hiszen ez volta tervem. Így lassan de biztosan a megpróbáltam elkapni az ihletet és megkezdeni a körvonalak rajzolásával a projektet. Tényleg akartam, nagyon, mert már hiányzott. Olyan elfoglaltság volt, ami kiszakított a hétköznapok cudar óráiból és vissza akartam kapni ezt az érzést.