Kisasszonyok.
Már a folyosóról hallani a döngő lépteit, ahogy edzőcipőben trappol a terem felé. A híre mindig is előtte járt, bár nem csak ilyetén formában, az az igazság, végtére is, ha az ember fia nagyszájú, kötekedős alak, akkor azt szokták tudni az emberek. Ödön kiskora óta az a fajta mamlasz, aki szekrény nagyságú és IQ-ja pontosan megegyezik egy okosabb farkaskutyáéval, tehát van úgy huszonöt. Ez természetesen nem probléma, ha az ember minden vágya, hogy úgy kilencven kilónyi keménykötésű izom legyen. Erre rá is dolgozik, az biztos. Ha valami határozottan jó állítható róla, hát az az, hogy az elképzelései mellett makacsul kitart, bár itt azt most inkább ne taglaljuk, hogy ezek az elképzelések mennyiben szoktak reálisak is lenni. A testépítés vágya történetesen kevés megvalósítható álmainak egyike, és már első pillantásra is látni, hogy szépen halad vele. Az Erőnlét terme gyakorlatilag az otthona. Megérkezve az ajtót kivágja maga előtt nagy lendülettel, hogy teljesen a sarokig nyílik, és belépve meg se fordul, csak úgy berúgja, hogy szerencsétlen hangosan csapódik be és még pár pillanatig remeg is. Ödönkénk - a mamája is így hívja még mindig, mégiscsak a kis fiacskája, hiába múlt tizenhét és akkora, mint egy szekrény - hirtelen fékez le az ajtón belül, pedig már teljes lelkesedéssel trappolt volna egyenesen a súlyzókhoz. Az említett helyen két egyén is fellelhető éppen, de még ha a súlyzókkal lennének elfoglalva.
- Hö? - értelmes kommunikációra irányuló próbálkozást hallhattunk, Ödönke meglepetten pislog fekete szemeivel melléklet gyanánt, nem érti, hogy miért kell ott a helyet foglalni. Lassan vonja össze a szemöldökét, enyhén fújtatni is kezd, csúnyán méregetve a betolakodókat. Igaz, hogy nem jelölte meg a területét, de mégis hogy képzeli bárki is, hogy csak foglalja itt a helyet? Az ő kedvenc helyét ráadásul. Ismét nekilendül, folytatja a trappolást, és egyenesen az említett helyszín előtt áll meg újra.
- Mi van itt? Ha nem csináltok semmit, mé' foglaljátok a helyet? Tűnés az útból, töpörtyűk - morgolódik jó hangosan megállapítva a szerinte nyilvánvalót, majd félretaszítja az útból a szőke srácot, a barnát kicsit nagyobb lendülettel löki meg, majd beülve megszokott helyére gyermekien boldog vigyorral arcán kézbe veszi megszokott súlyzóját is pillanatokon belül, és nem törődve senki mással már dolgozik is.
Már a folyosóról hallani a döngő lépteit, ahogy edzőcipőben trappol a terem felé. A híre mindig is előtte járt, bár nem csak ilyetén formában, az az igazság, végtére is, ha az ember fia nagyszájú, kötekedős alak, akkor azt szokták tudni az emberek. Ödön kiskora óta az a fajta mamlasz, aki szekrény nagyságú és IQ-ja pontosan megegyezik egy okosabb farkaskutyáéval, tehát van úgy huszonöt. Ez természetesen nem probléma, ha az ember minden vágya, hogy úgy kilencven kilónyi keménykötésű izom legyen. Erre rá is dolgozik, az biztos. Ha valami határozottan jó állítható róla, hát az az, hogy az elképzelései mellett makacsul kitart, bár itt azt most inkább ne taglaljuk, hogy ezek az elképzelések mennyiben szoktak reálisak is lenni. A testépítés vágya történetesen kevés megvalósítható álmainak egyike, és már első pillantásra is látni, hogy szépen halad vele. Az Erőnlét terme gyakorlatilag az otthona. Megérkezve az ajtót kivágja maga előtt nagy lendülettel, hogy teljesen a sarokig nyílik, és belépve meg se fordul, csak úgy berúgja, hogy szerencsétlen hangosan csapódik be és még pár pillanatig remeg is. Ödönkénk - a mamája is így hívja még mindig, mégiscsak a kis fiacskája, hiába múlt tizenhét és akkora, mint egy szekrény - hirtelen fékez le az ajtón belül, pedig már teljes lelkesedéssel trappolt volna egyenesen a súlyzókhoz. Az említett helyen két egyén is fellelhető éppen, de még ha a súlyzókkal lennének elfoglalva.
- Hö? - értelmes kommunikációra irányuló próbálkozást hallhattunk, Ödönke meglepetten pislog fekete szemeivel melléklet gyanánt, nem érti, hogy miért kell ott a helyet foglalni. Lassan vonja össze a szemöldökét, enyhén fújtatni is kezd, csúnyán méregetve a betolakodókat. Igaz, hogy nem jelölte meg a területét, de mégis hogy képzeli bárki is, hogy csak foglalja itt a helyet? Az ő kedvenc helyét ráadásul. Ismét nekilendül, folytatja a trappolást, és egyenesen az említett helyszín előtt áll meg újra.
- Mi van itt? Ha nem csináltok semmit, mé' foglaljátok a helyet? Tűnés az útból, töpörtyűk - morgolódik jó hangosan megállapítva a szerinte nyilvánvalót, majd félretaszítja az útból a szőke srácot, a barnát kicsit nagyobb lendülettel löki meg, majd beülve megszokott helyére gyermekien boldog vigyorral arcán kézbe veszi megszokott súlyzóját is pillanatokon belül, és nem törődve senki mással már dolgozik is.