/Turnman Katalin/
Felagundot egyetlen másodpercig sem érdekelte a lány pálcája, teljesen jogosan tette, amit tett. Egyáltalán nem szerette volna, ha nekiáll esetleg még hadonászni vele, házvezetőkhöz járkálni pedig még ennyi kedve se lett volna. Jó helyen van ott az üvegház padlóján, majd ha másnap jön rendbe tenni a dolgokat, szépen kidobja a kukába, elégeti, felrobbantja… vagy valamit csinál vele. Katkót azonban kicsit jobban megviseli a fadarab elvesztése, s valami irtózatosan magas visítást hallat. Ettől megint annyira felmegy benne a pumpa, hogy legszívesebben visszakézből lekeverne egy pofont neki, de akkor minden bizonnyal együtt repülnének az iskolából. Fejfájásra való jeleket nem tapasztal, s először nem is igen érez semmit, csak egy pillanat múlva vesz észre valami nedveset az orra alatt. Méghozzá az orra vérét, ami ettől a hülye nyivákolástól eredt el.
- Jobb lenne, ha befogná a száját! Mégis mit képzel, he?! A következő ilyen baromságnál kap egy kábító átkot, aztán nem lesz gondom magával holnapig!
Sebastian nem igazán ismeri az Eridon házvezető tanárát, nem sok közös programban vettek részt ezidáig. Nem is tud róla sokat, csak hogy valami énekléssel összefüggő, lári-fári tudományt oktat. Amúgy sem vette ő sohasem komolyan a varázslással szorosan összefüggő tárgyakat, azt, amiben meg még kornyikálni is kell, még annyira sem. A lány biztosan az egyik tanítványa lehet, az is a rosszabbik fajtából. Talárja ujjával letörli a vért az orra alól, nem igazán törődve azzal sem. Van belőle jó pár neki, majd az asszony kimossa szépen otthon, és minden rendben lesz.
Igazán nem érti ő ezeket a mai fiatalokat. Az rendben van, hogy bejön ide randalírozni, de, hogy nekiessen a tanárának egy pálca miatt? Lemegy a faluba és körülbelül öt perc alatt vehet másikat… persze, ha az anyagi kerete megvan rá. Azt meg nem igen hinné, hogy aki ide jár iskolába egzisztenciális problémákkal küszködne. Jó, vannak azért olyanok is, de azokat meg valamennyire a tanoda is kisegíti ilyen esetekben. Ahelyett, hogy örülne annak, hogy Sebastian megpróbál rendes lenni vele és segíteni, még a történtek után is, inkább hisztizik. Rohadtul elege van már ezekből a diákokból.
Az út az üvegházból a nyugati szárnyig valóban csendben telik. Felagund nem igen akar ezek után beszélgetni a lánnyal, s magában fortyog inkább. Közben azon is elgondolkozik, vajon miféle szankciókkal illethetné őt, s a legkülönfélébb büntetőmunkák jutnak az eszébe. Az esszéíratás érdekes módon azonban, meg sem fordul a fejében. Régen pedig nagyon bevett szokása volt, de az egy másik generáció volt. Azok még komolyan vették ezeket a feladatokat, s nem röhögtek azon, ha azt mondta mínusz húsz pont, ha nem készül el a munka. A legnagyobb szégyen volt, ha valakitől pontot vontak, nem ám még húszat! Most mi van? Valaki ír öt sort egy általa kitalált lényről az LLG tanárnak, aztán már be is nyelheti azt a húsz pontot. Nevetséges. Ahogyan nevetségesnek tartja az idei pontverseny alakulását is. Elképedve nézte, ahogy egyik nap még a Levita vezet 1000 ponttal, másik nap a Navine húz el 800-cal. Fontos-fontos dolog a pontverseny, de azért kollegái is lehetnének csak egy árnyalatnyival szigorúbbak, hogy ne kelljen már minden szir-szarra pontokat osztogatni. Vonni mindenesetre már nem fog semmit Katkótól, úgysem oszt vagy szoroz. Plusz még a nevét sem kérdezte meg, pálcájának sötétjében pedig nem működik valami jól a beépített arcfelismerője.
Ami megnehezíti még az utat, az a sötétség. Lévén pálcájával éppen a lányt szállítja, az övét pedig eltörte, kénytelenek a sötétben bebotorkálni. Nem mintha a professzor nem ismerné tökéletesen az utat, saját szobája is a gyengélkedő közvetlen közelében található. Sajnos. Amennyi diák ott megfordul az ügyes-bajos dolgaival… hihetetlen. És idegesítő. Pontosan ezért esik jól számára kimenni néhanap az erdőbe, ahol a létező legnagyobb csend várja a Mágustanoda környékén. Ott nincsenek ordítozó diákok - vagy épp tanárok -, és nem kell hallgatnia a festmények állandó susmogását sem. Maximum egy-egy madár énekét, vagy a természet egyéb zajait, amihez teljesen hozzá van szokva.
Végre valahára elérik azonban a gyengélkedőt, ahol rögtön meg is jelenik az a kimondhatatlan nevű sarlatán. Mikor Felagund meglátta a hirdetőtáblán először ezt a nevet, nem is akart hinni a szemének. Tény, hogy a Bagolykő sosem volt túlzottan szerencsés javasasszonyok terén, hiszen egyik sem bírta itt tovább egy évnél, de hogy ennyire elkeseredettek legyenek azt nem gondolta volna. Természetesen egyből meglátogatta az igazgató urat és panaszt emelt, hogy miféle embereket nevez ki erre a pozícióra, de süket fülekre talált. Azóta sem igen ápol jó viszonyt az illetővel, így hangos szavakkal azonnal el is küldi.
- Takarodjon innen, majd én ellátom! Nem ért maga úgysem semmihez, csak a kuruzsláshoz!
Tsosie nem is szól egy szót sem, csak bólint egyet és otthagyja őket. Megszokhatta már az öreg stílusát, s, hogy valószínűleg sosem fogja elismerni a munkásságát. Még csak az kéne. Sebastiannak mindig is bejárása volt a gyengélkedőre, hiszen tudása bármelyik javasasszonyéval vetekedhetne. Ettől függetlenül sosem érzett magában szemernyi elhivatottságot sem egy efféle szakma iránt, nem az ő tisztje, hogy más hülyeségét helyre hozza. Csinálják csak azok, akik tényleg kedvüket lelik benne.
Katkó végre elfekszik az ágyon, s a megvilágítás is olyan, hogy végigmérheti teljes egészében kivel van dolga. Kérdését legszívesebben elengedné a füle mellett, de végtére is joga van tudni mi történik vele.
- Velő bogyónak hívják a növényt, amelynek az éretlen termésébe sikeresen belefetrengett. Kezdeti fázisban bénulást okoz, ahogyan azt maga is észrevehette, majd szépen lassan elkezdi elzárni a légutakat, belülről fojtva meg ezzel áldozatát.
Hangja megint teljesen nyugodtnak hangzik, az sem hatja meg, hogy a diák lehetséges haláláról beszél. De nem véletlenül ilyen higgadt… tudja jól, hogy melyik szekrényben, s pontosan melyik polcon található a méreg ellenszere. Habár, ha éppen nincs készleten belőle, az jelenthetne némi problémát.
- Ó, azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy van ellenszere! Megint ez a fránya feledékenység…
Jegyzi meg egy kevés kárörvendéssel hangjában. Remek élmény volt néznie a lány elképedt arcát, amikor a fulladásról beszélt úgy, hogy ő maga közben a füle botját sem billegette, s az ágy mellett állva a legcsekélyebb jelét sem mutatta annak, hogy bármit is tehetne, ami a javulására szolgálna. Pontosan tudja mennyi ideje van, mielőtt a méreg elkezdi kifejteni utóbb említett hatását, s szeretné ennek minden apró percét felhasználni, hadd érezze át egy kicsit tetteinek következményét a prefekta.
Ekkor tűnik fel neki ugyanis egy csillogó jelvény a lány mellkasán, melyet meglátva egy picit elmosolyodik. Végre ráakadt egy darab tökéletes büntetésre. Oda is nyúl érte, és leveszi azt róla.
- Azt hiszem erre nem lesz már többet szüksége. A házvezetőjével majd tudatom, hogy keressen egy alkalmasabb személyt, egy ilyen felelősségteljes pozícióra.
A prefektusi jelvényt talárja zsebébe helyezi, kulcscsomója mellé. Ő maga sohasem látta el ezt a feladatkört diákként, de házvezető-helyettesi majd házvezetői rangjában elég sok embert fosztott meg, illetve ruházott fel vele. Ügyet sem vet arra, hogy ez mennyire fogja esetlegesen rosszul érinteni a lányt, előbb kellett volna gondolkodnia.
Sóhajt egyet, s nagy erőt véve magán megindul az egyik, fiolákkal tömött szekrény irányába. Elforgatja a zárban a kulcsot, és ki is veszi a lilás löttyöt tartalmazó üvegcsét. Nagy szerencséje volt, hiszen éppen az utolsó darab a polcon, elkészítése pedig sokkal több időt venne igénybe, mint amennyi ideje Katkónak hátra van, a fulladásos tünetek produkálásáig. Lazán becsapja a szekrény ajtaját, s kezében a fiolával visszaindul az ágy felé...