Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mindent összevetve eseménydús volt a december, hiszen minden megtalálható benne, aminek egyáltalán nincs ott a helye. A karácsonyt Dankával együtt a Nérel családnál töltötte, ahogy már évek óta nem - a Lillával való kapcsolata megkövetelt bizonyos változtatásokat, ezek között szerepelt a kettesben töltött ünnepek is -, ami különösen megnyugtató tényként szolgált Henrik számára. Jó ideje várta már, hogy legyen egy kis béke, nők nélkül az életében. Mert nők azok bizony akadtak, kezdjük is a legproblémásabbal: Máriával. Noha a lány csupán egy tanuló, akarva-akaratlanul, de leginkább akarva, állandóan borsot tör az orra alá, az utolsó csepp a pohárban pedig a büntetőmunka napján elkövetett enyhe öngyilkos merénylete. Ha nem ismerné a levitást, már az ELME szűkös falai közé rejtette volna, hogy még csak véletlenül se szabadulhasson ki onnan. A másik problémát Lianna jelentette, akivel sehogy sem akaródzott dűlőre jutni a dolog. Sokat gondolt rá, írt is neki, de nem tudta, hogy kellene továbbfűznie kettejüket, így hát végül ez a rejtély is megoldatlan maradt.
Eközben az AMS folyamatosan ostromolja, hogy ne csak vendégelőadóként legyen jelen, hanem vállaljon nagyobb szerepet az egyetem életében. Nehéz döntésekkel fog indulni a következő év is, ez már bizonyos. De nem a mai vacsora alkalmával. Noha általában jobb szereti otthon megejteni a nap utolsó étkezését, ezúttal úgy döntött, nem árt neki, ha még egy kicsit házon kívül van. Fel sem merül benne, hogy hirtelen jött ötlete és magyarázata esetleg kapóra jöhet más számára is.
Ahogy végez, összeszedi magát, még vált pár szót Opheliával, majd megindul a kijárat felé. Nincs neki több dolga a kastélyban, mi több, vágyik is már arra, hogy kényelmes ágyában elterülve előkaphassa legújabb szerzeményét. Egy kollégája behatóan tanulmányozta az indiai fekete mágiát, s mivel maga is nem kevés időt töltött az országban, várta már, hogy kezébe kaphassa ezt a művet is. Bármi, ami érkezik a szakterületén belül, azt szinte azonnal beszerzi, hiszen nem maradhat le. Persze ezen túl nem elhanyagolható tény, hogy érdekli is, de ez talán nem hátrány, ha a szakmánkat hivatásnak tekintjük. Komótos léptekkel halad el az asztalok között, kezeit zsebeibe mélyeszti és néhány biccentésen túl nem fordít különösebb figyelmet a diákságra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Beszélniük kell. Méghozzá sürgősen. Most már többszörös bűntudata van, pedig jobban meggondolva nem ő ütötte ki Masát, hanem a lány saját magát azzal a gurkóval, ami amúgy Márkot is elkaszálta. Most őszintén, tehet ő erről? Csak részben, de az nem számít, most amúgy sem ezért jön - vagy legalábbis nem csak ezért. Történt valami, amiről nem tudtak beszélni, viszont igen sok mindent befolyásolhat, ha nem teszik tisztába. Hogy mi Henrik célja? Fogalma sincs. Azt már tudja, hogy az indító ok az volt, hogy valamit belekevertek a Valentin ajándékaiba. A romlott bájitalokról már úgyis olvasott, minden bizonnyal ennek lehetett áldozata, azonban ez még önmagában nem magyaráz meg semmit. Mert lássuk be, az ő viselkedésének indokaként elkönyvelhető ez a reakció, de a levitásé... Egyszerűen csak visszacsókolt. Hagyta magát, belesimult, visszacsókolt, és Henrik fejében egyetlen igazán jól csengő kérdés visszhangzik: miért? Az emlékei azért nem vesztek el, volt Máriának lehetősége elfutni, több egérutat is kapott, de nem tette meg, nem mondott nemet, ergo nem volt erőszak, de akkor mégis micsoda? És miért olyan baromi fontos, hogy ezt pont most éjfél előtt nem sokkal tudakolja meg a lánytól? A fenébe is.
Az ajtóhoz érve halkan kopog, s mivel a javas int csak, hogy beléphet, egy pillanatra elbizonytalanodik. Mivel tanár, ki nem dobják, de csendre intik és azt kérik, ne izgassa fel a Zippzhar tesók egyik tagját se. Nos, nem állt szándékában semmilyen formában ilyesmit tenni, de tudjuk, hogy mindez úgyis bekövetkezik majd. Masa ágyához lép és nem meglepő módon ébren találja. Sóhajt egyet és csendharangot von maguk köré, hogy lehetőleg egyetlen szó se hallatszódjon ki abból, ami itt most el fog hangzani.
- Hogy vagy? - zsebre vágja kezeit, tulajdonképpen tapintható a feszültség. Az is érdekli, hogy hogy viseli a lány a balesetet, de valljuk be, ez csak amolyan felvezetés, előjáték, mert a nagyobb problémák ezután jönnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Azt nyilvánvalóan nem várta, hogy örömujjongásban tör majd ki a lány, ahogyan arra sem számított, hogy egy kellemes bájcsevej ígértét hozza majd a ma éjjel. Nem is érti, miért kell nekik állandóan ilyen hülye szituációkban találkozniuk, bár tény és való, hogy elég furán venné ki magát, ha mondjuk a folyosó közepén folytatnák le ugyanezt a beszélgetést.
A válaszra tekintete végigsiklik a bebugyolált lányon, ajkait összepréseli. Ez azért részben az ő hibája is, így csak biccent egyet, zsebeiben nyugvó kezeinek merevsége pedig elárulja, hogy ideges. Sem a hely, sem az idő nem alkalmas, csakhogy ez pont nem az a helyzet, amikor ráérnek arra várni, hogy valami jobb legyen vagy megváltozzon. Mert nem fog. A legutóbb, mikor Henrik annyiban hagyta az egészet, a dolog odáig fajult, hogy Masát csurom vizesen kellett kihalásznia a kútból télvíz idején. Remek kilátások a jövőjüket nézve, valóban.
- Én is örülök, hogy látlak - cinikussága már-már felháborító, de nehezére esik kedvesnek lenni, mikor a levitás ilyen... Ellenséges. Amit eddig mondott az nagyjából megfelelt egy "takarodj" utasításnak, esetleg a "nem vagyok rád kíváncsi" kezdetű és végű monológok is beleesnének ebbe a kategóriába. - Beszélnünk kell. Mindketten pontosan jól tudjuk, hogy miről. Ha nem baj, leülök - tulajdonképpen nem valódi engedélykérés ez, egy laza mozdulattal ragadja meg a széket és húzza magukhoz, hogy leülhessen az ágy mellé. Tudja ő, hogy valamit csinálnia kéne, csak éppenséggel Mária cseppet sem könnyíti meg a dolgát. Milliónyi kérdés kering a fejében, de lehetséges, hogy először neki kellene válaszokat adnia. De az meg nagyon szarul veszi ki magát, ha azzal kezd, hogy figyu, figyelmetlenségből olyan csokit ettem, amiben romlott szerelmi bájital volt, ezért csókoltalak meg. Te miért? Na szóval értitek a problematikát.
- Nézd, szeretnék elnézést kérni. Akárhogy is alakult az a dolog ott, a lépcsőházban, nem volt jogom hozzá és sajnos az sem mentség rá, hogy minden bizonnyal romlott szerelmi bájitaltól kaphattam ezt a sugalmazást - nagyon nehezére esik Masa arcát néznie, egyáltalán a lány íriszeit, mert egyszerre érzi nagyon kínosnak és fontosnak ezt a beszélgetést. Kár, hogy pontosan jól tudja, milyen reakciót várjon a másiktól. Semmiképp sem jót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

És milyen igaza van! Egy thesztrál sereg sem tarthatná vissza ettől, de még csak egy kentaur horda sem. Ím hát könnyítvén mindkettejük helyzetén, elhelyezkedik a kényelmetlennek tűnő széken - egy ekkora embernek amúgy az is - és elkezdi keresgélni azokat a szavakat, amikkel egyébként nem keveset készült. Úristen, hányszor lejátszotta a fejében az egészet! Hogy mit és hogyan mond majd, azonban a valóság mindig jóval rémesebb, mint azt az ember fantáziája engedni merné. Tétován ugyan, de nekirugaszkodik a témának, ami tulajdonképpen akkor is foglalkoztatja mindkettejüket, ha tagadják.
Mire mondandója feléhez ér - merthogy ez amúgy korántsem a vége -, egyszer csak felé repül egy... plüssgurkó? Lehet ilyennel kellene játsszák a meccseket, bár ez sem volna garancia arra, hogy Henrik, halálosztó becenevéhez hűen kiüssön valakit. Arca előtt valamivel állítja meg a puha anyagot, tulajdonképpen amögül kikukkantva figyel Masára, aki pillanatok alatt úgy dönt, hogy akkor az ő arca így nincs. Kár érte. Fél szemöldöke kérdőn felszalad a reakció láttán, aztán tekintete megakad a lány beharapott ajkán. Mindig lifttel jár, igaz-e?
- Ha most nem én ülnék itt, ez lenne a tökéletes válasz egyébként, értékelem a próbálkozást - noha a levitás úgy döntött, vakságot fogad, Henrik hangjából egyértelműen kiérződik, ahogy elmosolyodik. A lift nem is olyan rossz ötlet, be kéne szereltessenek egyet - hátha benne ragadnak kettesben (a szerk.) -, addig viszont jó lenne, ha a tényleges kérdőjeleket próbálnák meg eltüntetni.
- Masa - a férfi mély baritonja meglepően gyengéden csendül, s bár nem ér hozzá a másikhoz, erre nincs is igazán szükség. Pusztán tónusa simogatja az ember fülét. Köszönhető ez többek között annak, hogy jelenleg nem tudja, Mária sír-e vagy nevet, de egyik rosszabb forgatókönyv, mint a másik. - Kérlek, beszéljük meg. Ez nem egy öt perces késés az órámról és igenis tisztáznunk kell - ha most megkérdeznék, hogy miért, hirtelen egyetlen racionális indok sem jutna eszébe a kíváncsiságon túl. Miért csókolt vissza? Csak remélni meri, hogy erre a kérdésre legalább egyikük tudja a választ, az pedig nem úgy hangzik, hogy "mert szeretlek". Mert ez az egyetlen dolog, amivel ebben a helyzetben tényleg nem tudna mit kezdeni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nehéz egy néma emberrel beszélgetni, nem csoda, hogy Henrik türelme is vészesen fogy. Ami azt illeti, számított arra, hogy nem lesz egy egyszerű menet ez a találkozás, hiszen elválásuk, vagy legalábbis búcsújuk is kaotikusra sikerült. Újra és újra eszébe jut, mert marja a kérdés, furdalja a kíváncsiság, egyszerűen tudni akarja, hogy ott és akkor mi történt. Tulajdonképpen ebben kéri Mária segítségét, aki nem tűnik túl készségesnek. Persze érthető, hiszen mégis csak egy olyan férfival csókolózott, akit ki nem állhat, de épp ezért összezavaró az egész: nem tiltakozott, akarta! Bármennyire is jól esne egyszerűen elfelejteni ezt az egészet, ha Henrik tudomására jut, hogy a levitás gyengéd érzéseket táplál iránta, akkor lépéseket kell tennie. Legalább megpróbálnia. Nem folytathat viszonyt egy tanulóval, túlságosan felelőtlen és kockázatos vállalkozás, a viszonzatlan tanár-diák szerelem pedig sem az álmos, sem az álmatlan könyv szerint nem kecsegtet túl sok jóval.
- Pedig meg kell beszéljük - a kínos kérdés ott van a nyelve hegyén, de képtelen feltenni. Hogy is hangozhatna szájából egy diákja felé: miért csókoltál vissza? Ahogy peregnek a percek, már a "miért csókoltál meg?" kérdésre sem olyan egyértelmű a válasz, mert nem csak a bájital, mert a szökőkútnál és a lakásában is volt valami, mert amikor Theon minősíthetetlenül viselkedett a lánnyal, akkor az Henrikből is heves reakciót váltott ki. Mert ez az egész rémesen szürreális és tisztázni akarja - ha másért nem, hát önmagáért mindenképp.
- Igen, megtörtént. A bájitalon túl nincs mentségem, de van egy dolog, ami nem hagy nyugodni... - tekintete az ágyneműre téved, hiszen nem tudja ezt Mária szemébe kimondani. Nem tudja neki szegezni a kérdést, mert szégyelli magát, hogy egyáltalán érdekli. Tini kíváncsiság, imponáló szituáció, de nem, Masa nem ilyen. Sok mindent el tud képzelni a lányról, de ezt nem. Valami történt vele, benne, amiért így alakult az az éjjel, vagy inkább hajnal. - Miért viszonoztad a csókot? - ahogy kimondja, szinte érzi, hogy a feszültség elért a tetőfokára és a levegő is megfagy körülöttük. Az idő megáll, a pillanatok percekké, majd órákká válnak, ő pedig csak vár, tőle szokatlan módon tanácstalanul, ámde kérlelhetetlenül. Tudni akarja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A férfi fejében is valami hasonló hangzik el: ajjaj. Talán életében most először érzi magát ennyire kínosan, pedig ismerve múltját nem kétséges, hogy volt már nem egy, nem két rázós szituációja. Hozták kellemetlen helyzetbe és reagált már úgy, hogy az feszültséget teremtsen, de ami jelenleg kettejük közt zajlik, az valami egészen más.
Végül sikerül feltennie a kérdést, az viszont, ahogy Mária elismétli, még merevebbé teszi. Ez tényleg ilyen rosszul hangzott volna kívülről? Amikor magában tette fel a kérdést, nem tűnt ennyire súlyosnak és jelentőségteljesnek, most azonban, ahogy kettejük között feszül, már egész másképp látja. Miért ment bele ebbe? Lehetséges volna, hogy most először igaza volt a levitásnak és egyszerűen ki kellett volna sétálnia és hagyni, hogy mindketten elfelejtsék a lépcsőházban történteket? Hiszen azt már tudja, hogy a lány nem árulja el, ő pedig szintúgy tartotta volna a száját, felesleges kíváncsiság juttatta őket ebbe a kínos csendbe. Nem tudnak egymás szemébe nézni, bár más-más okból kifolyólag, ahogy pedig csiga lassúsággal peregnek a másodpercek, Henrik elbizonytalanodik, tényleg akarja-e tudni a választ. Kár, hogy innentől kezdve nincs választása, mert Mária megszólal, s mondandójával eléri, hogy a férfi megemelje fejét és zavart tekintetével megpróbálja elkapna a lány íriszeit.
- De hát volt esélyed, hogy visszautasíts - nem is igazán érti, hogy bukhat ki ez ajkain. Most akkor ez azt jelentené, hogy Masa többet érez iránta? Hogy akarta, ami akkor történt és talán, de tényleg csak feltételesen, hagyná, hogy újra megtörténjen? Újra akarná? És mégis miért van az, hogy túllépve ezen a kellemetlen beszélgetésen és a szituáció abszurditásán, hajlandó volna még egyszer megtenni, hogy magabiztosabb választ kapjon? Miért érzi azt, hogy végső soron neki ezzel az ég egy adta világon semmi baja - túl a nyilvánvalón, hogy ez helytelen?
- Akkor... - noha belekezd a mondatba, fogalma sincs, hogyan fejezze be. Mert igen, ott a nyelve hegyén, amit mondana, hisz a gondolatok folyamatosan ütköznek elméjében és ki akarnak szabadulni, ezúttal viszont jobban teszi, ha alaposan megrágja, mit ejt ki ténylegesen száján, semmint a vakmerők nyugalmával mondja, ami először eszébe jut. - Akkor most mit kéne tennünk? - végül nem ad hangot az érzéseinek, mert nem akarja befolyásolni Máriát. Nem akarja, hogy azt érezze, Henrik és a jelenléte valamire kötelezi. Egyáltalán, egy ilyen bűnös, büntetendő, tiltott dologban sem akar részt venni. Egyikük sem. Nem, a levitás sem, ugye? Ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egyszerre érti és nem érti a Mária szeméből áradó megbántottságot. Ha az a csók egy vallomás volt egyben, akkor teljesen logikus, hogy rosszul esik neki Henrik reakciója. De közben ott van a tény, hogy mennyire ki nem állhatja a férfit, minden alkalommal csak kellemetlenséget próbált neki okozni és akkor ezek után kijelenthetjük, hogy nem csak egy autóbaleset volt, egy véletlen, hogy ők ketten csókolóztak. A kérdés, a válasz, a reakció, mind ezer és egy forgatókönyvre enged következtetni és jelenleg egyikük sem igazán tudja, melyik a valós.
- Akkor hogy értetted? – nem kéne feszegetnie a témát, de talán itt az ideje, hogy nyílt lapokkal játsszanak. Fél attól, amit hallani fog, de nem tudná eldönteni, hogy tulajdonképpen melyik verziótól tart. Attól, hogy kiderül, akarta ő is és nem tudott nemet mondani vagy attól, hogy tényleg erőszakként élte meg azt az estét, amit kitörölne. Még Henrik sem tudja, hogy megmásítaná-e, mert törvényszerűen elhatárolódik mind attól, amit aznap este tett, de közben nem érez bűntudatot, vagy talán csak nem érzi elég erősen. Furdalja a dolog, foglalkoztatja, ébren tartja, zavarja a koncentrációban, mégsem tudja azt mondani, hogy maradéktalanul szenved tettének következményeként. Nem úgy Mária, aki láthatóan fuldoklik abban a fekete masszában, amit magának kreált. A férfinak fogalma sincs arról, hogy a levitásnak van valakije, nevezetesen Bence, így ő a problémának csupán egyetlen aspektusát látja: egy tiltott csókot tanár és diák között.
- Ha ilyen könnyű, máris intézem. Főleg a nem tudom, mi a másikat – halványan elmosolyodik, hisz ebben a pillanatban ugyanolyan bizonytalan és tehetetlen ő is. Ő a felnőtt, neki kéne tudnia, mi a helyes ezek után, mégsem képes azt mondani, hogy ezt és ezt kellene tenni. Sohasem keveredett ilyesmibe, reménykedett abban, hogy nem is fog, de most nyakig csücsül benne. Tudnia kellett volna, hogy nem szabad packáznia a Zippzhar lánnyal, mert ez lesz a vége, rengeteg intő jel volt, ami mellett úgy suhant el, mint az intercity. Itt a következménye. – Nem tudom, hogy ez azon múlik-e, mit szeretnék én vagy te. Mit gondolsz, tudunk úgy tenni, mintha ez… Nem történt volna meg? – íriszei megremegnek, kérdők, kíváncsiak, elveszettek. Egy picit olyanok, mint amikor elvesztette Lillát és nem tudta, merre tovább. Akkor is ugyanazt kérdezte: szerinted tudunk úgy maradni, mint annak idején? Nem tudtak. Ha igen mélyen magába néz, pontosan tudja a választ erre, de nem fogja Mária helyett megmondani, mert lehet, ő talán másképp tartja. Mégis, mielőtt erre még felelhetne a másik, szóra nyílnak ajkai és valami olyan dolog csúszik ki rajta, amit ő maga sem tud értelmezni.
- Egyáltalán akarunk úgy tenni, mintha meg se történt volna?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A kérésre egyértelműen rossz érzés fogja el. Mintha neki nem lenne nehéz ez az egész, mintha nem kerülne komoly erőfeszítésébe és elhatározásába az, hogy itt üljön és próbálja rendezni kettejüket. Soha nem hitte volna, hogy lesz majd egyszer Masa és közte egy mi, de lett és most ezzel kell kezdeniük valamit. Akármit. Éppen ezért nem felel. Annyi mindent nem tud a levitásról, hogy azt már szinte megszámolni is képtelenség: nem tud Bencéről, a belső vívódásáról, az életéről, az érzéseiről, egyáltalán semmiről. De ez viszont is igaz. Attól, hogy Henrik felnőtt férfi létére nem törik össze a lány szeme láttára és nem mutatja ki, mennyire tehetetlennek érzi magát, még nem jelenti azt, hogy nincs így. Legvadabb álmaiban sem merte volna azt gondolni, hogy egy nap megcsókolja egy diákját és idáig fajulnak a dolgok.
- Én sem téged, úgyhogy már ketten nem értünk semmit - orrnyergét megmasszírozva hajol előre és támaszkodik meg térdein, ezzel egy időben pedig íriszei is inkább a vakítóan fehér ágyneműre siklanak. Hirtelen túlságosan élesek a fények, túlságosan hangosak a hangok, benne pedig rég nem tapasztalt üresség kong. Nem is érti, mit hitt, miért tette fel azt a kérdést, ami olyan elemi erővel feszült kettejük közé, mintha szét akarná őket szakítani, pedig együtt sincsenek.
Figyeli a lassú reakciót és választ remél. Egy felnőttes, határozott választ, hogy ezúttal Mária mondja meg, mi és hogy legyen. Túl sokszor irányított már a férfi, ahová pedig jutottak, az közel sem az, amit akart. Talán, de csak talán, a levitás képes lesz olyasmit mondani, ami mindkettejük számára megváltást jelent majd. Csakhogy Henrik van, amiben tévedett. Ugyan a felelet valóban magabiztos és végtelenül nyugodt, mégis furcsán érinti, főleg a végszó. Nem beszélünk többet. De miért akarta kizárni ezt az eshetőséget? Miért bántja annyira a felvetés, amikor teljesen logikus? Maga sem tudná megmondani, de arcára szomorkás, őszinte mosoly ível.
- Igazad van. Jobb lesz, ha nem beszélünk többet - feláll, a szék támláját megfogja visszateszi azt a helyére és hátat fordít, mielőtt azonban a csendharangnak véget vetne, megtorpan. Talán mondania kéne valamit... - Jobbulást - hátra sem nézve szünteti meg az őket óvó kis kalitkát és, ahogy elindul kifelé, egyszerre vesz könnyebben és nehezebben levegőt. Nos, ezek szerint valamit itt lezártak. Így lesz jó. Ha Masa szólni is akarna, nem fordul meg, kérlelhetetlenül tűnik el sziluettje a sötét folyosón, egyenesen az éjszakába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Minden elcsendesült azóta az éjszaka óta. Éli a megszokott életét, noha jelentősen több időt tölt a Bagolykövön kívül. Konferenciákra jár, vendégelőadói látogatásait megkétszerezte az AMS-en, illetve szélesebb körben is elkezdték keresni, mint fekete mágia és okkultizmus szakértő. Egyik pillanatról a másikra azon kapta magát, hogy minden szabadideje odaveszett és nem maradt más, csak a munka és a kutatás, de ez így van jól. Miközben az órai anyagait javítgatta, észre sem vette, hogy az idő hogy elrepült, így éjfél körül felállván asztalától kinyújtóztatja tagjait és az órára pillantva úgy dönt, meglátogatja a könyvtárat. A tiltott részlegben van egy-két olyan olvasmány, mely a segítségére lehet a nekromanciával kapcsolatos anyagokban, márpedig ilyesmit nem adnak csak úgy az ember kezébe. Bár eddig is volt hozzáférése ezekhez az iratokhoz, úgy vélte, jobb, ha nem ássa magát mélyre benne tananyag szintjén, de be kell látnia, hogy ezt nem lehet felületesen oktatni. Túl sok kérdése van a diákoknak, melyekre nem tud burkolt választ adni, nyíltat viszont nem adhat.
Éppen ezért éjnek évadján ahelyett, hogy hazafelé venné az irányt, inkább a nyugati szárny felé kanyarodik, kezében pennával és jegyzetfüzettel. Holnap úgysem lesz órája, nem baj, ha virraszt egy keveset. Amikor az ajtóhoz ér, bentről puffanást, majd egy aprócska tüsszentést hall, s rögtön ráncba szalad homloka. Nocsak, ezek szerint nem ő az egyetlen, aki látókörét ilyen késői korán kívánja szélesíteni. Remélte, hogy nem lesz itt senki, de neki végül is mindegy. Halkan benyit és az ajtót behajtva maga mögött beljebb merészkedik, ahol is... Mária?
Összepréseli ajkait és megfordul fejében, hogy visszafordul, csakhogy nem ő jár tilosban, hanem a levitás. Mi tagadás, kellemetlen lenne, ha pont ő futamodna meg. Mély levegőt vesz és beljebb sétál, tekintete lopva a könyvek borítójára siklik, majd tovább halad. - Maradj nyugodtan - hangja meglepően kedves, ezzel egyidejűleg közönyös is. Inkább olyasféle, mint amiből süt, hogy nem akar sem beszélgetni, sem konfrontálódni. Mindkettejüknek megvan a maga dolga, foglalkozzanak azzal. Hátrasétál a tiltott könyvek szakaszához és a megfelelő varázsigével feloldja azt, hogy belépve megkeresse a szükséges anyagokat. Mikor végez, kilép és az asztal lehető legtávolabbi pontján helyet foglal, hogy véletlenül se zavarják egymást a lánnyal. Nem felejtette el a kívánságát, igyekszik magát tartani hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Tudja, hogy könnyűszerrel elintézhetné, hogy egyedül legyen, megbüntethetné Máriát, de nem áll szándékában. Mint látható, kivételesen valami jóra használja a szabályszegést, tanulni pedig sohasem árt. Amíg nem fogják egymást zavarni, addig felőle cigánykereket is hányhat körbe, csak foglalkozzanak a saját dolgukkal. Ezzel a gondolattal tér vissza a tiltott részlegről szerzett könyvekkel, hogy leüljön és nekikezdjen az olvasásnak, ezzel egyidejűleg a jegyzetelésnek. Mégsem hagyja nyugodni a tudat, hogy egy légtérben tartózkodnak. Szinte érzi magán a pillantását, ahogyan felfigyel arra az apróságra is, hogy a penna hegye már rég nem serceg. A kérdés: mit vált ez ki belőle?
A köszönömre ráemeli pillantását és megfejthetetlenül nézi egy ideig Máriát. Fogalma sincs, hogy komolyan gondolja-e, vagy egy szarkasztikus megjegyzéssel van-e dolga, de úgy érzi, jobb, ha nem tudja. Pár pillanatig íriszei a lány előtt heverő papírra és a könyvekre vándorolnak, melyeket nyilvánvalóan nem lát kristálytisztán ilyen távolságból, majd még egyszer, utoljára találkozik pillantásuk, mielőtt szó nélkül folytatná, amit elkezdett. Az más kérdést, hogy negyedjére olvassa el ugyanazt a mondatot, mert egyszerűen nem tudja feldolgozni, de igyekszik arra fogni, hogy késő van és elfáradt. Tulajdonképpen ez sem lenne badarság. Mikor végre elkezdi összeszedni magát, akkor ismét kettészakítja a csendet egy halk, ám teljesen jól hallható "tényleg". Összepréseli ajkait és hátradől a székén, hogy aztán kezeit az asztalon nyugtatva ismételten felé nézzen. Sok mindent szeretne kérdezni vagy mondani, de az a furcsa helyzet áll fenn, hogy egy tinilány nem adott rá neki engedélyt. Nevetséges.
- Nincs mit - noha szigorúan akar szólni, hangja mégis lágyra sikeredik. Szíve szerint megdörzsölné arcát és megrázná magát, amiért ilyen elnéző. Nem kellene, hisz nincs mit jóvátennie, egyszerűen nem tett semmi rosszat, nincs miért vezekelnie. Küldje haza. Gyerünk. Mégsem teszi, csak visszafordul a könyvéhez és visszahajolva az asztal fölé tanulmányozni kezdi. Sokkal nehezebb úgy levegőnek nézni valakit, hogy közben egy légtérben tartózkodsz vele, főleg akkor, ha nem kerüli el figyelmedet egyetlen apró részlet sem. Talán fogyott? Sokkal kedvesebb. Olvasta, hogy összeveszett és szakított a barátjával, de jól van? Miatta történt? Tényleg el kellene tűnnie? És ezért adta le a tárgyát? Millió meg egy kérdés, amik kimondatlanul hevernek kettejük között, ő viszont makacsul nézi a már megsárgult lapokat és a pennát a kezébe véve jegyzetelni kezd. Sorról sorra zárja ki a levitást, mígnem végre tényleg csak a könyvre és a tananyagra tud koncentrálni. Így lesz jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Tulajdonképpen minden tökéletesen halad, mígnem nyikordul a szék és lépések halk nesze űzi el a még épp csak megszokott csendet. Henrik úgy dönt, nem pillant fel, bizonyára egy másik könyvre van szüksége, azért mászkál, mégis, minden idegszála figyelni kezd és perifériájából látja, hogy közeledik. Hozzá. De miért? Nagyon erősen koncentrál arra, hogy ne reagáljon, elvégre nem szeretné, ha a lány azt hinné, érdekli ez az egész, hogy figyel rá, hogy akkor is látja, mikor pillantása nem éri el. Sercen a penna, majd ismét, de a gondolatok már elszálltak. Mit is akart írni a nekromanciáról? Őszintén szólva fogalma sincs, az pedig, hogy Mária helyet foglal vele szemben, végképp kiűz elméjéből mindent, ami a tananyaggal kapcsolatos. Hatalmas hiba volt itt maradni, vagy inkább hagyni a levitásnak, hogy az éjszaka közepén a körletén kívül tébláboljon. Mégis, mivel már fogalma sincs, mi volt a leírandó mondat vége, mintha csak szívességet tenne, megemeli fejét. Hozzáteszem, ez a hihetetlen lelkesedés tökéletesen leolvasható arcáról, ahogyan a ki vele felszólító mondat is.
Ahogy belekezd, Henrik szemöldöke rögtön megemelkedik. Excuse me? Leplezetlen döbbenettel hallgatja azt a katyvaszt, amit a másik összehord és nem tudja igazán, mit kellene éreznie, vagy gondolnia. Ja persze, hiszen szóba állnia sem lenne szabad vele, milyen kis butus. Ettől függetlenül, már amennyit ki tud hámozni az egészből, egy teljesen jogos félelemről beszél. Végtére is, bájital ide vagy oda, egy tanára megcsókolta, akit egyébként ki nem állhat és ezt már többször is a tudtára adta. Ha ez nem volna elég, ez a marha, ez a címeres ökör (ez volna Henrik - a szerk.) még el is ment hozzá, hogy pusztán pár órára rá, hogy kiütötte egy gurkóval, megbeszélje vele ezt az egészet. Oké, lehet, de csak lehet, hogy ő sem repesett volna az örömtől. Inkább bántani akartalak, csak hogy ne legyen kínos. Ha nem folytatná rögtön, a férfi minden bizonnyal hitetlenül nevetne fel, ezzel elismervén, milyen jó munkát végzett. Megbántottság, szégyen, megalázottság, cserben hagyottság, semmibevétel, meg még sorolhatnánk azt a rengeteg dolgot, amit magával cipel azóta is. A bűntudat. Egészen a gyengélkedőig nem érezte, de azóta igen, s nem akar elmúlni. Eközben, ha már erre kalandozik, arra is fény derül, hogy Mária ezek szerint nem bánja a csókot? Nocsak. Akkor most már teljesen össze van zavarodva, főleg most, hogy ismételten beáll a feszült csend kettejük közé. Csak néz maga elé és egy aprót biccent, de hirtelen nem tudja, mit is kéne először megfogalmaznia. Érzi, hogy nem hagyhatja válasz nélkül és már az is világos számára, hogy a csillagvizsgálóban valóban ezt akarta vele megbeszélni. Vagy...?
- Ezért vártál rám a csillagvizsgálóban? Ezt akartad elmondani? - tekintete végre megállapodik a lányon, de nem igazán lehet kiolvasni belőle semmit. Az biztos, hogy addig nem mond semmit, míg a választ meg nem kapja. Az, hogy ez helyeslő vagy nemleges, a folytatást tulajdonképpen nem befolyásolja, hiszen ajkai ismét elnyílnak. - Nem kellett volna megkeresselek a gyengélkedőn. Próbálom azt csinálni, ami neked jó. Először meg akartam beszélni, nem volt jó. Most elkerüllek, még a tantárgyamat is leadtad, erre ideülsz velem szembe és azt mondod, hogy ez sem jó. Elárulnád végre, hogy mit szeretnél? Vagy inkább térjünk rá arra ezúttal, hogy én hogy látom a helyzetet? - provokatív, de rengeteg feszültség gyülemlett fel benne. Fojtott hangon beszél, noha érzi, üvölteni tudna a lánnyal. Tudod mit Mária? Megbántottál. Nem beszélünk, de elegem van ebből a macska-egér játékból. Ezt kellene mondania. Határozottan a sarkára állnia, mégis... Ideje, hogy ő legyen keményebb. Mert az ő szívébe tapostak bele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A bólintásra keserédes mosoly kerül arcára, hiszen ott is hibázott, csakúgy, mint a lépcsőházban vagy a gyengélkedőn. Hibázott, amikor megcsókolta, hibázott, amikor meg akarta beszélni és hibázott, amikor végül nem hallgatta meg. Remek kilátások kettejükre nézve, bár... Van egyáltalán mi, ha róluk van szó? Az indulatok pezsegnek benne, ahogy beszél, de visszafogja magát, mert nem ez a megfelelő alkalom és időpont arra, hogy kiabáljon a másikkal. Egyébként sem érezné jónak azok után, hogy Mária teljesen normálisan leült vele szemben és beszélni kezdett. Nem boríthatja rá két hónap sérelmét, ami ráadásul inkább csak saját bensőjében kreálódott, semmint valóban létezne.
- Tehát miután közölted velem, hogy többé nem kellene szóba állnunk egymással, én nem akartam beszélni veled. Teljesen logikus - bólint néhányat, miközben konstatálja, hogy már régesrég ismeri a Masa észjárást, csak mindig elfelejti alkalmazni, ha róla van szó. Kellemetlen. A levitásnál soha, semmi sem az, aminek látszik, márpedig egy olyan embernek, aki a realitások talaján mozog, igen nehéz ehhez alkalmazkodnia. Igazából mindig minden épp úgy van, hogy az a lánynak kényelmes legyen, mindig épp aszerint változik a kép, hogy mi a jó neki. Furdalta a lelkiismeret? Hát elutasította teljes mértékben! Most persze bántja a tudat, hogy ilyen goromba volt, hát akkor kérjünk bocsánatot, bár nyilván Henrik hibája és ő akarta ezt így. No persze. - Engem akartál óvni? Nem inkább magadat? Szándékosan elmentem, hogy megbeszéljük, de nem kértél belőlem, tudomásul vettem, tettem, amit kértél, Te is eszerint tetted, amit tettél, majd ideülsz velem szembe és azt mondod, hogy nem így akartad? Van fogalmad arról, hogy mit akarsz? - kékjei vádlón fúródnak Mária íriszeibe, azonban továbbra sem kiabál. Dühös, rettentően dühös, de még mindig úgy érzi, hogy képes szorosan fogni a gyeplőt. Na persze ez egyre nehezebb vállalkozás, miközben hirtelen minden idillinek tűnik.
- Szerintem ki nem állhatsz. Így látom. Teljesen mindegy, mit csinálok, mit mondok, gyűlölsz engem, bár fogalmam sincs, miért. Azt hittem, hogy mindent sikerült megbeszélnem veled, mégis megint ugyanott tartunk. De akkor ezek szerint azért az annyira nem derogál, hogy megcsókoltalak. Hogy hogyan látom a helyzetet? Úgy, hogy borzasztóan fiatal vagy és fogalmad sincs a döntéseid következményeiről, a szavaid súlyáról és a cselekedeteid jó része attól függ, épp milyen lábbal kelsz fel. Ne játszadozz velem - kékjei fenyegetően villannak meg, de miközben beszélt, a dühön kívül sok minden volt az arcán. Átsuhant rajta a fájdalom, az értetlenség, a tehetetlenség. Mert most, hogy itt ülnek, csak most ébred rá, mennyire sokat számít az a korkülönbség. Pedig Mária hamarosan végez majd, ha engedné, ha hagyná, hogy Henrik szeresse, akkor tudná és legálisan szerethetné. De nem adja meg a lehetőséget, mert gyűlöli őt, mert fogalma sincs, mit akar és mert önző. Henrik pedig nem tudja tovább tűrni mindezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Minő meglepetés, ezúttal a folytatás nem az, hogy de, pusztán csak egy lehorgasztott fej. Veheti ezt beleegyezésnek vagy egyetértésnek? Ilyen messzire sohasem merészkedne, elvégre mégis csak Máriáról van szó, az ki van zárva, hogy bármiben, akármiben is igazat adjon a férfinak. Némán hallgatja és megfeszül állkapcsa, hisz ő is tudja, hogy hibázott és nem akkor kellett volna, de ha tovább húzza, ha nem megy el aznap éjjel, ki tudja, mi történt volna. Talán semmi, talán a lány tényleg gyűlöli annyira, hogy jelentse házvezetőjének vagy az igazgatónak, ő azonban köszöni szépen, nem kér a botrányból. Akkor ezek szerint ő is önző lett volna...?
- Nem kellett volna emiatt leadnod az órámat, ha tényleg érdekel. Tudod, hogy csak úgy, ahogy eddig is, elkerültelek volna - ezek a szavak fájdalmasan csorognak ki ajkain, melyek keserédes mosolyra húzódnak. Nem akarta magát távol tartani és minél tovább gondolkodik az okokon, annál egyértelműbb számára: valamit érez. Az elején csak cukkolta, de már akkor is édesnek találta a dühös, sértett, pufókra fújt hörcsögarcot, azt a hihetetlen tüzet, amivel a levitás él. A folytonos ellenállás, de azok az apró, jelentéktelen pillanatok, amikor megszelídül. Mert volt ilyen, például a szökőkútnál, vagy amikor a kanapéján forró teát szürcsölgetett a takaró alatt és persze a lépcsőház. Talán a bájital csak egy ürügy arra, hogy még magának is tagadja, anélkül is megtörtént volna előbb-utóbb az a csók, de mennyivel egyszerűbb áltatni magát?
- Nem utálsz? - hitetlenül néz Máriára. - Pedig remekül sikerült elhitetned idáig - talán nem kellene közbeszólnia, de muszáj megállniuk itt. Végtére is, Henrik tényleg nem utálja a lányt, egyszerűen csak nem tudja kezelni. Olyan vad és logikátlan dolgokat csinál, annyira kiszámíthatatlan! A legutóbb szűkszavúan és gorombán beszélt vele, most pedig szinte könyörög a megbocsátásért. De meddig űzhetik ezt a játékot komolyabb sérülés nélkül? Hisz fogalmuk sincs, mit is akarnak pontosan vagy hol vannak a tűréshatáraik, csak felelőtlenül osztogatják a pofonokat egymásnak. De meddig?
Érzi az indulatokat a szavak mögött, de hagyja, hogy kijöjjenek. Végre őszinteségi rohamot kaptak, megvan a lehetőségük, hogy itt és most helyretegyék kettejüket, de amikor már mondana valami konkrétumot, mindig félbehagyja a gondolatmenetet. Ha lehetséges, ez még jobban idegesíti Henriket, mint az a csapongás, amit a másik leművel. Miért nem lehet egyenesen fogalmazni? Indulatosan rázza meg fejét, majd keresztbe fonja karjait maga előtt. - Egyáltalán nincs veled bajom. Mivel a diákom vagy, annak ellenére, ahogy rendszerint viselkedsz velem, igyekeztem normál mederben tartani a dolgainkat. Nem azt mondom, hogy minden esetben sikerült, de mondd csak, hány tanárral szemben engeded meg magadnak azt a hangsúlyt, mint velem? És hogyan kéne rá reagálnom? Nem engeded, hogy távolságot tartsak úgy, ahogy bárki mással - távolságot. De milyet, Henrik? Most már érezhetően szabadabban beszél, nem kertel különösebben, nem csomagolja be szavait. És a java még csak most jön. Merthogy bár az első etapra reagált, még mindig köztük feszül az ominózus csók, amire nem tud nem reagálni. Miközben feláll, ezzel hátratolva székét, előrehajol, kezeivel megtámaszkodik az asztalon, s talán hat annyira váratlannak ez a mozdulatsor, hogy Mária hátradőljön, ha viszont nem, úgy különösen közel kerülnek egymáshoz. Annyira talán nem, hogy könnyűszerrel összeérjenek, de nem kellene különösebben erőlködni ahhoz, hogy bármi megtörténjen.
- Miért is nem tudsz rá válaszolni? Ha most újra megtenném bájitaltól mentesen, akkor sem tudnál? Miért nem beszélünk a problémáról? Mitől félsz egészen pontosan? - acélkék szemei rabul ejtően próbálják megragadni Mária íriszeit, hogy ne tudjon szabadulni és végre egyenesek legyenek. Csakhogy Henriket már nem érdekli a válasz. Túl régóta vár az őszinteségre, így még mielőtt a lány úgy dönthetne, hogy reagál, visszavonulót fúj és elkezdi összeszedni a holmijait. - Én belefáradtam ebbe. Nem tudok olyasmit tenni, ami jó lenne neked. Remélem találsz valakit, aki igen - még udvariasan meg is hajol, azonban tartása merev és ahogy pakol, érződik rajta az ingerültség, a hevesség. Meg akarja rázni a másikat, az arcába üvölteni a nyilvánvalót, de így is elégszer hunyászkodott meg egy tinilány előtt. Míg olyan közel voltak egymáshoz, érezte a lány kellemes samponjának illatát, megfigyelhette az apró pöttyöket szemében, amik még a félhomályban is tökéletesen láthatóak. Mindent elraktározhatott, ami sohasem lesz az övé, mert már nem akarja, hogy az övé legyen. Belefásult. Ennyi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A válaszra kérdőn emelkedik meg szemöldöke. Tehát nem utálja Őt Mária, az viszont biztos, hogy nem is szereti, elvégre senki sem viselkedik így azzal, akit kedvel. Persze nem ez lenne az első alkalom, hogy Henrik fordítva van bekötve, meg se kottyan neki, lélekben felkészült a legnagyobb agymenésre is. Máriához illő vértezet.
- Akkor felvilágosítanál, hogy egészen pontosan mit is érzel irántam? - talán nem itt és nem most kéne feltennie ezt a kérdést a lánynak, de ha már ilyen őszinteségi rohamot kaptak, akkor gyerünk. Lássuk. Karba font kezei azt sugallják, hogy elzárkózik a továbbiaktól, azonban kíváncsi, várakozó tekintete leleplezi: érdekli, mit felel majd a levitás. Olyan régóta megy közöttük a huzavona, egyszer kell, másszor nem, ideje, hogy döntésre jussanak végre már. - Értem - szóval már nem egy a sok közül, de akkor mi? Vajon Zippzhar Mária Stella számára mit jelent ez a név és kit rejt? bizonyosan nem az okkultizmus és fekete mágia tanárt, ahogyan nem is egy ellenfél csapatának játékosát. De akkor kit? Ezt szeretné tudni már nagyon rég.
Ha ki akarja ugratni a nyuszit a bokorból, akkor ismételten neki kell lépnie, melyet meg is tesz azzal, hogy kimondottan közel hajol a másikhoz. Arcuk közel sem ér össze, de ha csak egy cseppnyi akarat is lenne bennük arra, hogy találkozzanak, nem kéne sokáig erőlködniük. Érzi az illatát, a hajából áradó sampont, viszont látja a szemében tükröződő ijedtséget is. Nem akarná, hogy újra megtörténjen, s erre rájőve ugyan érzelem nem tükröződik Henrik arcán, valamiféle keserűség járja át, ami kísértetiesen hasonlít a csalódottsághoz. Nem is érti, mit remélt ettől. Hogy Máriában hirtelen fellángol valami sohasem tapasztalt érzelem és térden csúszva könyörögni fog, hogy történjen köztük valami? Nem, ennyire naiv még ő sem lehetett, az viszont megviseli, amit a riadt íriszekben látott. Persze jobb, mintha undor lett volna benne, de nem vigasztalja különösebben, miközben felegyenesedve pakolni kezd. Mint egy csapdába ejtett vad, úgy nyüszített fel és az asztalon koppanó feje sem épp azt sugallja, hogy jó élményben lett volna része.
A hirtelen felpattanásra meglepetten hőköl kissé hátra, majd némán figyeli, ahogy a lány szerencsétlenkedni kezd. Amikor már úgy tűnik, hogy kisétál és maga mögött hagyja a kupit, hirtelen visszafordul, majd saját magában esik el, hogy tovább folytassa azt a valamit, amit épp csinál. A forgószél nem olyan szeleburdi és kaotikus, mint ő, de valamiért a férfi arcára még így is egy apró mosolyt csal. Figyeli, ahogy idegesen, durcásan próbálja bekötni cipőfűzőjét, majd némiképp ziláltan lát neki futkosni a sorok között. Egy megadó sóhajjal mozdul meg, hogy az asztalon maradt könyvhöz érjen és éppen akkor emeli meg, mikor Masa visszafordul, hogy tornádóként magával rántsa azt is. Ebből kifolyólag csak azt éri el, hogy kis túlzással fogják egymás kezét. Henrik szórakozottan pillant le rá, egyértelmű, hogy a bosszúsága jórészt elpárolgott - ami nem azt jelenti, hogy nem dühös.
- Mielőtt romba döntöd a könyvtárat, ezt majd én visszateszem a helyére. Menj, mielőtt meggondolom magam és megbüntetlek - arckifejezése szigorú, de a kedves, csintalan nevetőráncok ott gyülekeznek szeme sarkában. A könyvet fogva lép el a levitástól, hogy kikerülje és nyugodt léptekkel induljon el a sorok között és a helyére tegye. Ez volt az utolsó. Mire végez, talán Máriának is sikerül elszelelnie.