Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem rég kaptam egy baglyot Danától, a lánytól akivel a konyhában futotttam össze. Találkozni szeretett volna én pedig rögtön visssza is írtam, hogy ok, hogy a bagoly minél előbb közölhesse vele, benne vagyok.
Most pedig épp erre a találkára tartok. Megkerestem a verses füzetemet is, és azt lóbálom a kezemben, ahogy haladok a folyosókon. elhaladok néhány ismerős mellett, nekik köszönönök, aztán rákanyaradok a folyosóra, amiről a társalgó nyílik. Furcsállom, hogy alig van erre valaki, de nyilván, mindenkit lekötnek a vizsgák.
Halkan nyitok be, majd ugyanígy zárom be magam mögött az ajtót, miközben szétnézek. Hamar megpillantom Danát az egyik asztalnál ücsörögni.
- Szia! Régóta vársz? - kérdezem kissé ijedten, ahogy mellé lépek, mert az ujjaival való dobolás arra enged következtetni, hogy halálra utna már magát. - Ne hari. - Az órámra pillantok, de aszerint nem késtem, szóval kissé tanácstanalul nézek le rá, hogy mi is a helyzet. A füzettemet az asztalra dobom, aztán leülök én is.
- Hogy vagy? Kaptál azóta valami büntit? - kérdezem vigyorogva, hiszen legutóbb pont egy olyan helyzetben futottunk össze, amiért simán kerülhettünk volna bajba. Én szerencsére megúsztam, de nem tudom, ő épen vissszatért-e a navinében és hogy azóta mi más csínyt követett el. Egy dolog biztos, én már nem vagyok sárga, és így szerencsére teljesen normálisnak látszom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Szerencsém van, mert nem én késtem, ő jött előbb. És a magyarázata alapján nem is türelmetlen csak izgága. Bár megfordul a fejemben, hogy honnan vágta el, hogy ez volt a fejemben, de hamar el is vetem a legilimentor dolgot... Ahhoz szerintem még túl fiatal. Mondjuk sohasem lehet tudni. Valószínű, hogy csak az arcom volt nagyon átlátszó.
- Na akkor jó. Nem szokásom késni és egy pillanatra már azt hittem hogy. De ha csak te jöttél előbb, akkor nem vagyok gáz - fejtem ki szóban is az aggodalmam aztán ledobom magam egy székre.
- Engem sem kaptak el. Bár a húgom biztos sejti, hogy volt egy-két kisebb kihágásom, de mivel nem kapott el, nem adhatott ő sem büntit. - Vigyorgok, mert hát na. Ez van. Ha nem kaptak el, akkor büntetni sem lehet, nem igaz? - Tudok és szeretek is. Mondjuk itt még annyit nem voltam. Nem is tudom miért - Ezen valóban elgondolkozom, mert tényleg nem jártam le sokszor, pedig a lehetőség meg volt. Valószínűleg azért nem, mert nem volt megfelelő személy, akivel elhülyéskedhettem volna. De talán most... most megtaláltam. Azért persze várok, hogy esetleg ő ajánlja fel...
- Esténként jobb? - érdeklődöm még kíváncsian, ezzel is mutatva, valóban érdekel a téma, és attól sem zárkózom el, hogy esetlegesen a takarodó utáni időpontban teszteljem a dolgot. Főleg akkor, ha Dana megerősíti, hogy az valami miatt megfelelőbb, mint mondjuk napközben.
- Nem sok, meg vagyok a legtöbb vizsgával. Mondjuk a Jóslástan egy vicc volt, de hát jól kidumáltam magam. Azon kívül... - megvonom a vállam. Nem történt sok. Tulajdonképpen nem szeretem a vizsgaidőszakot, mert rendkívül unalmas. A legtöbb ismerősöm vagy parázik, vagy tanul. Kevesen vannak azok, akiket ez kevésbé érdekel. Gondolom szülői nyomás jár mindenkire. Nekem ebből a szempontból szerencsém van, mert nem erőltetik, de persze azt is tudják, hogy magamtól sem érem be K-nál rosszabbal. Aztán ki tudja. Még nincs meg minden eredményem, de bízom a legjobbakban.
- Igen, mert hát megígértem - bólintok rá a füzet dologra, - Igen. Gondolom a vizsgák. Én szerencsére a nehezén túl vagyok. A gemmológiától tartottam egy kicsit de szerintem azzal se lesz gond. Ami meg még hátra van az sima csiga - Mondom könnyedén, aztán elnevetem magam, mert én már el is feledkeztem a sárgaságomról..
- Na igen. Nem az én színem volt. Ne vedd rossz néven, de valahogy a kék jobban áll. Szerintem. - Aztán csak nézem, ahogy ő is elővesz egy füzetet, és az asztalra helyezi. Oldalra döntöm a fejem, és próbálom elolvasni a borítót, már ha van rá írva valami. - Te mit hoztál? - kérdezem kíváncsian és lelkesen várva a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bólintok a késős dologra. Ez már a sokadik dolog, amiben hasonlítunk. Na de ez csak jó. Legalábbis jobb, mintha teljesen más véleményen lennénk. A kihágásaink és a nem kapott büntieink kibeszélésre is csak bólogatok. Lassan olyan leszek, mint egy bólogatós kutya, amit a muglik az autóikba tesznek. Nem mintha ez baj lenne. Egyébként is nem kell túl ragozni a témát, a fejem mozgatásával is megkapja az egyetértő választ és látja, hogy figyelek, egyetértek. Ez persze nem jelenti azt, hogy csöndben tervezek lenni, csak a témát nem kívánom tovább fűzni. Rengeteg más dolog is van amiről beszélhetünk.
Mint például az úszás.
- Jól hangzik. Egészen meghoztad a kedvem - mosolyodom el szélesen a medencézés kapcsán. És egyre több ötletem is támad, de ezeket gyorsan ki is verem a fejemből, mert belepirulnék, ha tovább gondolnám, azt meg azért mégsem kéne. Aztán pedig ő maga veti fel, hogy menjünk együtt. - Lenne, szuper ötlet! Mikor? - kapok a lehetőségen, bár lehet kissé gyorsabban mint kéne. De ezen utólag már nehéz változtatni. Magamnak viszont jó kis megjegyzés, hogy ne legyek ilyen túllelkes.
- Haha, dettó. Én sem vittem túlzásba a készülést. De megjósoltam, hogy K-t kapok, és bejött - kacsintok rá a lányra, és ismét nevetni kezdek. Mert valóban, jósolnom kellett és őszintén fogalmam sincs hogy mit jelentenek a különböző vonalak, meg hasonlók. Mármint persze, átolvastam, de én nem látom hogy ez hogy jóslás, szóval csak összehordtam mindenfélét, hogy melyik vonal miért és tádá.
A füzetemre esik a pillantása, én pedig könnyedén jegyzem meg, hogy a verseim azok, hiszen megígértem. A reakciójára csak elmosolyodom, de nem fűzök hozzá semmit. Őszinte embernek tartom magam, és betartom a szavam mindig.
- Akkor nyugodtan eldumálhatunk egész délután. Nem lesz lelkiismeret furdalásunk, hogy "óóó nem tanultunk" pedig kellett volna. - A mondatom közepén kicsit elváltoztatom a hangom így egészen nyávogós lesz, de aztán visszaváltok. Megint csak nevetve kicsit. Jó, hogy valaki olyannal beszélhetek, aki nem stresszel rá a vizsgákra. A levitában a többség igencsak szeret aggódni miattuk, pedig szerintem egyáltalán nincs rá okuk.
- Én nem mondtam, hogy az enyémek jók, szóval ne bénázd le a tieidet. - Dorgálom meg kissé játékosan, de aztán a füzetem után nyúlok - Oh, ezeket már el is felejtettem. Na jó, ezek gázak, azóta jobb vagyok, de kezdjük az elejéről, nem?
Elnevetem magam, ahogy az első kis próbálkozásaimat látom. A versek alatt ott a dátum is, így látható hogy már 4-5 éves versikékről van szó, amikor még készültem idejönni. A négy házzal próbálkoztam, siralmasan. De na. Odaadom neki a füzetkét, hadd olvassa el, az első négy verset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Megbeszéltük - kacsintok rá a lányra, mert hát a pancsi az jó dolog. Én legalábbis szeretem.
A vizsga témát is megbeszéljük és persze a jóslástant muszáj elmondanom, mert az tényleg egy vicc volt. De bejött, és csak ez számít.
- Oh igen! Ős tehetség vagyok! De amúgy... fogalmam sincs... Csak belemagyaráztam mindenbe mindent, hogy ez a lap meg az a lap, hogyan mutatja, hogy K-t érdemlek. Szerintem ha a halált húzom is kimagyaráztam volna. - Ezen meg már én is elnevetem magam, mert tényleg. Nem tudom, hogyan csináltam de nem is számít igazán.
A témát kivesézve áttérünk a találkozásunk valódi okára, a verseinkre. Az elsőkkel kezdünk, én legalábbis. Nem a legjobb alkotásaim, de azért nem is olyan rosszak. Danának pedig szerencsére kifejezetten tetszenek.
- Akkor jó. Első versek voltak. Amolyan első benyomás, azok alapján, amit hallottam a házakról - felelem mosolyogva, aztán rátérünk az ő versére.
- Van tesód? - kérdezem, hiszen nővért említ. És ennek kapcsán kicsit el is szomorodom - Én még nem írtam verset a húgomnak. Most jól feladtad a leckét. De majd legközelebb hozok egyet róla! - Határozom el, aztán elkezdem olvasni a verset, ami az enyéimnél jóval hosszabb. Arcom elkomorodik a vers olvasása közben. Ebben a versben rengeteg érzelem van. Az én verseim mellőzik az ilyesmit. Legalábbis a legtöbb.
- Ez... - kezdek bele, de nem találom a szavakat. - hűű... Nagyon jól leírtad, hogy mit éreztél... - mondom végül és elismerően pillantok a lányra. - Örülök, hogy rendeződtek a dolgaitok. Nem lehetett könnyű nélküle. Én nem is tudom mit csinálnék, ha Maris lelépne...
És nem is akarok belegondolni. Mert Maris nélkül nem is lenne kerek a világ. Ő egy igazi mosoly bomba, tele energiával, akkor is amikor majd elalszik. Egyszerűen nagyszerű. Imádom. Sosem fogom elengedni. Soha!
- Öhm... Nos... az én verseim nem ennyire mélyek... - terelem vissza a szót a találkozásunkhoz. - Ismered Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operáját? - kérdezem, ahogy lapozgatni kezdek a füzetemben keresve a következő verset.
- Elképzeltem, hogy én is egy lovag vagyok, és ez lett belőle - elnevetem magam, ahogy elé tolom a füzetet. Ez a vers nagyon röhejes. Szerintem lehetetlen nevetés nélkül végig olvasni. Aztán lehet csak nekem tetszik ennyire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Az tuti! - értetek egyet vele a pancsolás kapcsán, aztán a vizsgákat is kibeszéljük.
- Iiigen... Azt hiszem, ez egy jó megállapítás. Szóval ne akarj velem szócsatázni - felelem nevetve arra, hogy lyukat beszélek mások hasába. Mert hát tényleg, ha valamit nem tudok, azt is kibeszélem. Bár a legtöbb dologban eléggé otthon vagyok. Amiben meg nem, annak utánajárok.
A versekkel jól indulunk. És nagyon lelkes lesz az első verseimtől.
- Örülök, hogy tetszik - mondom vidáman, aztán az ő verse kapcsán, szóba kerül a család és kiderül, hogy rengeteg tesója van.
- Az de király lehet! Mi csak ketten vagyunk... Bár... Szerintem felérünk tízzel. Szóval lehet jobb is... A fiú testvéreid is idősebbek? - mondom az elején nevetgélve, aztán kérdezek, mert hát érdekes ez is. Bár lehet van kisebb testvére. Azt tudom, hogy jó. Legalábbis én örülök, hogy Maris a fiatalabb. Ha csak egy évvel is.
Miután ezt megbeszéljük elolvasom a versét, és hát nagyon megérint. Mert belegondolok, hogy mi lenne, ha Maris tűnne el, és tudom, hogy nem viselném el. Persze én is elmentem anno másfélévre a Roxfortba, de rendszeres bagoly kapcsolatban voltunk és hát... végig tudtam, hogy vissza jövök. Nem romlott meg közben a kapcsolatunk... Csak hiányzott. De ezt legtöbbször nem mutatom, mert akkor nem én lennék a cool bratyó.
- Magadnak köszönd. Nagyon szép! - mondom neki biztatóan. Nem is értem, hogy miért szerénykedett itt az elején. Na mindegy. Egy másik verset mutatok neki, és ennek kapcsán, kiderül, hogy ismeri az operákat is. Legalábbis egyet, biztosan. Elismerően bólintok. Majd figyelem, ahogy olvassa a verset.
- Haha! Nem tudom, hogy Évának jó-e... Bár én bírtam Waltert szóval remélem, hogy happy endjük lett és tényleg sok gyerekük lett - nevetem el ismét. Mert én így képzelem a történetet - Más operákat is ismersz? - kérdezem, mert ez egy érdekes téma. És ha igen... Akkor hé! Még egy közös. Főleg ha kiderül, hogy szereti is őket.
- Am, van még versed? - kérdezem, az operák kibeszélése után, és várom, hogy mit mutat még nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Lehet, de nem néznél ki jól lyukkal a hasadban - toldom meg újra, utalva az ő korábbi megállapítására.
- Akkor nem unatkozol - állapítom meg a tesók kapcsán. Mondjuk én sem és nekem csak egy van. De ő special. Legalább annyira, mint Danának a nővére. Legalábbis a verséből erre a következtetésre jutok.
- Köszi, hogy megmutattad - mosolygok a lányra, aztán a saját versem kapcsán az operáról kezdünk beszélgetni.
- Igaz. Biztos boldogan éltek, mint az én kis képzelt lovagom is megjósolta. S mint tudjuk, nagyszerű jós vagyok - nevetem el a dolgot, majd az általa kedvelt operákról faggatom.
- Uh, ezek jók! Én amit még szeretek, az a Bánk Bán, meg a Háry János... na meg persze a Carmen! és A varázsfuvola is nagyon tetszik. De A sevillai borbélyt meg A kékszakállú herceg várát is nagyon adom. A bolygó hollandit nem ismerem. De megjegyzem! - listázok én is és persze feljegyzem a hiányzó darabot a meghallgatandó operák listájára.
Visszakanyarodunk a versekhez, és arra jutok az ő versei sokkal érzelmesebbek. Én mindenféle hülyeséget vetek papírra a saját szórakoztatásom érdekében. De ő... ő az érzelmeit írja ki magából.
- Csak ha nem érzed tolakodónak - felelem nagyon komolyan. Az előző verse is nagyon megérintett, valami hasonlóra számítok, de a felvezetés miatt nem vagyok biztos benne, hogy ezt szívesen osztja meg velem. Ha pedig nemet mond, azt is elfogadom. Ha valóban személyes, akkor érthető, ha nem velem osztja meg. Mert bár jól kijövünk, és az eddigiek alapján remekül megértjük egymást, azért nem vagyunk még annyira közeli barátok. Persze úgy vagyok vele, ami késik nem múlik. Legfeljebb a következő versező alkalommal mutatja meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Ugye? - teszem fel a kérdést, bár ez inkább költői, majd vele nevetek. Aztán azt is megtudom, hogy nagy családból származik. Kicsit talán irigylem, de annyira még sem. Vagy nem is tudom. Néha jó lenne egy öcsi vagy egy bátyó, de Marisnál tökéletesebb húgot kívánni sem tudnék. Szóval nem panaszkodom.
- Értem, bár tudod egy zárzáró bűbáj elég sok mindenre jó - persze tudom, hogy ki lehet azt is nyitni, de feltételezem azért mindenki értené, hogy ez azt jelenti egyedül akar lenni. Én legalábbis nem zavarnék valakit, aki ilyen bűbájt szór az ajtajára. Igaz, az is lehet, hogy Dana ezt már rég alkalmazza, elvégre okos lány.
A versektől - bár azok kapcsán - elkanyarodunk az operákhoz, így egy újabb közös pontot találunk. Egyre érdekesebb Dana és már-már várom mi lesz a következő dolog, amiről kiderül, hogy mindketten szeretjük vagy épp hogy a hátunk közepére kívánjuk.
- Mehetünk együtt is. Szívesen megnézem őket újra. Mondjuk a mozi után. Vagy előtt, vagy egy másik nap - mert bizony moziba is kell ám mennünk! - Azt ugye nem felejtetted el? - kérdezem még, biztos ami biztos, és gondolatban feljegyzem, hogy már legalább tíz közös program van tervben, s fogalmam sincs, hogyan fogjuk ezt, meg a még felbukkanó ötleteket megvalósítani. De várom mindegyiket.
- Egy vers nem attól vers, hogy rímmel - mondom mosolyogva, hiszen emiatt nem kell aggódnia. Persze én is arra törekszem legtöbbször, de rengeteg verset tudok, ami nem rímmel mégis jó rigmusa van vagy szimplán csak elgondolkodtató és amiatt tetszik - Oh! - kiáltok fel, ahogy azt mondja depis volt, és megpróbálom elképzelni, de nem megy. Kicsit el is komorodom, ahogy hallgatom, de nem szakítom félbe. Csak a kezembe veszem a füzetet és csendben olvasni kezdem a verset. Többször is elolvasom. Még az állam is megvakarom.
- Te hülye vagy, Dana! - pillantok fel a lányra, aztán folytatom - ez egy rohadt jó vers. Nem vidám, de olyan szép árnyalatok vannak benne, és nem tudom, honnan vetted, hogy nem rímmel, mert rímmel és jó a ritmusa. Itt-ott hiányzik egy vessző, de az formai dolog. A vers hangulatán nem változtat.
Magyarázom a lánynak, mert már megint. Huh. Szerintem én nem írok több verset. Az enyémek tényleg csak bohóckodások. De ez a lány velem szemben egy költő. Mély érzelmekkel, amiket szép metaforákkal, árnyaltan és gyönyörűen ír le. Van még hova fejlődni. Bár az is lehet, hogy nem kéne a stílusunkat összehasonlítanom. De akkor is. - Van még ilyen? - kérdezem kissé mohón, - mármint nem feltétlen depis, csak vers, ami ennyire jó. Tuti van! - toldom meg és a végén fel emelem a mutató ujjam, ezzel jelezve, hogy nem vagyok kíváncsi a lekicsinylő megjegyzéseire, engem lenyűgözött öt perc alatt, és rajondóvá váltam. Verses kötet akarok. Dana Blue Strawberrytől. Dedikálva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Oh, hát az kellemetlen - felelem, mert az tényleg az. Nem is tudom mit csinálnék, ha valaki nem venné a lapot és így is rám rontana. De szerencsére nem kell ezzel foglalkoznom. Azért sajnálom Danát, és agyalok, mi lenne neki a jó megoldás. Azonban ő megelőz, és már fel is vázol egy tervet, ami tök jól hangzik.
- Ez egy jó ötlet! Akkor könnyebben el is tudsz vonulni, meg nem zargatnak folyton - értek egyet vele, és remélem hogy hamar valóra válik az álma.
Az operákról is megegyezünk, hogy elmegyünk őket megnézni, de erről eszembe jut, hogy a mozit sem valósítottuk meg és bizony azt sem szabad kihagyni.
- Rendben, akkor mozi és utána opera, jól elleszünk! - lelkesedem be. És akkor ugye még ott van a fürdés is. Tényleg sok mindent kell még együtt csinálnunk. Várom is nagyon, tök jó móka lesz mindegyik.
Miután ezt is kibeszéljük visszakanyarodunk a verseihez, amik nagyon tetszenek. Ezt pedig el is mondom neki. Elpirul én meg csak mosolygok. Mert milyen helyes már? Az újabb verse is nagyon szép, ennek kapcsán egy bókot is kap, aminek láthatóan örül, én pedig fellelkesedem, mohón többet követelek. Van is neki még egy. Ahogy első szerelmet mesél, tini korából kicsit felhúzom a szemöldököm.
- Ez most úgy hangzott, mintha egy nagymama lennél, és ezerévvel ezelőttről beszélnél - fejtem ki a gondolataimat, de közben nevetek, és remélem tudja, hogy nem rosszallásból mondom. De na. Még mindig kamasz.
Elveszem a füzetet és olvasni kezdek.
- Ez is jó. Sajnálom, hogy í]y alakult. De tuti találsz, jobbat! Nekem is volt egy... hmm hasonló élményem... De én nem írtam róla verset - megvonom a vállam. Igazából nem volt ennyire szoros a kapcsolat köztem és Nárci között, ugye csak a levelek, aztán egy találkozás, ami hát nem tudom. Nem hozta meg a várt hatást. Pedig készültem rá nagyon. De lehet pont az a baj, hogy túl idealizáltam a lányt, meg lehet a kapcsolatot is vele. Nem is tudom. A lényeg, hogy csúnya koppanás volt a vége és nem is szívesen gondolok vissza rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Tényleg? Miket csinálsz? Mármint a prefiségen kívül? - érdeklődöm, mert ez eddig nem került szóba, és ha mi például találkozni akartunk, akkor mindig ráért. Nem volt sosem halasztás, vagy csúsztatás. Szóval furcsállom, hogy elfoglalt, mert persze én sem biztos, hogy tudnék munkát vállalni a suli mellett. De őszintén, nekem még nem is igazán fordult meg a fejemben. Szünetekben anyának segítek a boltban és olyankor mindig kapok tőle egy kis zsebpénzt, nem annyira kicsit. De na. Mégis csak más.
A mozi és az opera is megbeszélésre kerül, s így már biztos, hogy mozgalmas és izgalmas évünk lesz. Sok sok művelődéssel és érdekes programmal. Mosolyogva bólogatok neki, hiszen én is nagyon várom.
A versek kapcsán aztán előkerül egy szerelmes-elválós verse, s ennek kapcsán kezdünk beszélgetni. Én is megemlítem a saját kis bugyuta szerelmemet. Azt hiszem az nagyon gyerekes volt és nem hasonlít ahhoz, amin Dana esett át. De megértem, amit mond. Hogy ő versben-írásban szereti kiönteni az érzéseit.
- Nekem azt hiszem nem volt olyan... hmm... megrázó, vagy erős érzelmi kötődés, hogy verset írjak róla. De azt hiszem értelek. Én a verseimet inkább kedvtelésből írom. Neked meg egyfajta önkifejezés. - mondom elgondolkozva aztán hozzáfűzöm - Meg fogom én is próbálni. Kíváncsi vagyok mi sül ki belőle, ha komolyan próbálok írni - kissé zavartan a hajamba túrok. Ritkán szoktam beszélni az érzéseimről, de azt hiszem Danával vagyunk annyira jóban, hogy ezt-azt már megemlíthetek. - Majd ha lesz valamim kikérem a véleményed! - toldom még hozzá, aztán ő témát vált, én pedig el kell hogy gondolkodjak.
- Mit nem szeretek? - hümmögök, ahogy gondolkozom, aztán csak egy nagyon egyszerű dolgot tudok mondani - Nem szeretem, ha valaki hazudik - meg is vonom a vállam. Ennyi. Hát azt hiszem, igen. Más nem jut eszembe - Na és te? Mit nem szeretsz? - dobom vissza a kérdést, hátha így eszembe jut nekem is még valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Jah, hogy ezeket? - nevetek kicsit aztán bólogatok - én a színjátszó helyett a DÖKben vagyok, de a többi nekem is megvan. Plusz korrepetálok is pár diákot. Nyáron szoktam még dolgozni, meg szünetekben - magyarázom a lánynak, hogy én hogy teszek szert zsebpénzre, ha mégis kell. Persze azok alkalmi munkák és nem elegendőek egy házra, szóval teljesen megértem. De talán ha félre rak, minden ilyen kis apróságot akkor legalább pár hónapig könnyebb. Vagy nem tudom.
- Nem, nem írom le. Inkább csak úgy mondanám, hogy mivel más a hátterük, nem igazán lehet őket összehasonlítani. De ha írok a tiedhez hasonlót, akkor szólok - felelem a versekkel kapcsolatban és ezzel tulajdonképpen le is zárjuk a témát. Helyette egy másik kerül szóba és így el is gondolkozom, de hirtelen nem sok minden jut eszembe. Inkább vissza is dobom a kérdést és Dana egy egész sor érdekes dolgot mond, amikre csak helyeselni tudok.
- Oh igen, ezeket én sem szeretem. Mondjuk a pókokkal nincs bajom. Kicsik, nem tudnak sokat ártani - megvonom a vállam. Ez valami lány dolog, hogy félnek valamitől, ami ezerszer kisebb és tökre nem veszélyes. Mondjuk ha Ausztráliában lennénk, érteném. De itt? Na mindegy. Ráhagyom.
- Hmm... Nem igazán. Inkább sodródom az árral. Szeretnék majd világot látni... meg sokat tanulni még, mert egyelőre nem tudom, hogy mi akarok lenni. - megvonom a vállam. Tudom nagyon kreatív vagyok. Nyet. De ez van.
Ekkor csippan az órám, és a kijelzőre pillantva meg kell állapítanom, hogy bizony elég régóta beszélgetünk, és nekem sajnos mennem kell.
- Bocsi, még dolgom van. Korrepetálnom kell - mondom vigyorogva, azzal felállok - erről jut eszembe - Fordulok vissza a lányhoz - azzal is kereshetsz pénzt. Persze nem sokat. De minden cent számít - kacsintok rá a lányra, azzal felkapom a verses füzetem és intek neki.
- Szia! Majd írj, vagy írok a mozi miatt! - mondom még gyorsan aztán kihúzok a szobából, hogy visszaérjek a levitába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Hosszú volt a mai nap. Legszívesebben csak eldőlnék az ágyon és aludnék, de ma járőröznöm kell. Az egyetlen jó a dologban, hogy Karolával tehetem. Jó lesz újra látni, és valahol jó is, hogy van ilyen közös felelősségünk, mert őszintén nehéz összeegyeztetni most a dolgokat az életemben. Mintha az élet ki akarna velem tolni, pont az utolsó évemre hozták be a tárgyak felét, amik tényleg érdekesek. Nekem meg ugye muszáj volt felvenni mindent, mert fogalmam sincs, hogy mihez kezdek majd jövőre, vagy utána, és hátha most jön majd a merlini megvilágosodás, meg a heuráka, hogy mi is érdekel, úgy igazán. Mert eddig sajnos nem nagyon jöttem rá, és ennek meg van a böjtje. Most már engem is kezd frusztrálni a dolog, de hát ez van.
Szóval ha fáradtan is, de vidáman sietek végig pár folyosón, míg elérek a megbeszélt helyre, ahol most a járőrt kezdjük majd Karolával. A talárom útközben kigombolom, kezd kényelmetlenné válni, a jelvényem is leveszem róla és inkább a pulóveremre tűzöm, hogy azért ha "kell" meglegyen. Míg várok a lányra, le is veszem a talárt és a táskámba süllyesztem. Utóbbit ellátom egy bűbájjal is, hogy több hely legyen benne, meg hogy könnyebb legyen, mert amennyi könyvet manapság magammal cipelek, tarthatnék a gerincferdüléstől, de mindegy is. Leülök az egyik portré alá, és hallgatom, hogy mit kiabálnak a portrék. Ez utóbbi persze nem túl sikeres, mert egybe folyik a sok-sok hang és csak a fejem fájdul meg a hangzavarban.
- Francba... Karola... hol vagy? - Fakadok ki és közben fel is állok, s fel-alá kezdek mászkálni, hátha a mozgástól csillapodik a fejemben lüktető fájdalom. Aztán ahogy fordulok végre feltűnik a lány a folyosó másik felén. Egy kisebb sóhaj után mosolyra húzom a számat, aztán sietve megindulok felé.
- Végre! - adok hangot az örömömnek, hogy láthatom, és ha végre mellé érek, akkor magamhoz is húzom őt egy apró csók erejéig. - Szia Gyönyörű! - köszönök neki végül, aztán ha hagyja megfogom a kezét, hogy elindulhassunk a járőrözésre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Először nem tűnik fel, hogy baj lenne, csak amikor megölelném és megcsókolnám, helyette meg eltol döbbenek meg teljesen. Mi a franc? Mit csináltam? Mi a baj? A magyarázatára felhúzom a szemöldököm. Fáradt? De édes... és még hülyének is néz. Még hogy fáradt. Tudnék vele vitázni a fáradtságról, de nem akarok. Nagy levegőt veszek, és ha már nem kaptam se puszit se ölelést, akkor a mellkasán összefűzött karjait próbálom meg kibontani, hogy legalább a kezem fogja meg.
- Mi a baj? - kérdezem a szemeibe nézve, mert nem, nem vagyok hülye. Pár hónap alatt azért sikerült egy-két dolgot kitapasztalni nála. Egész biztos, hogy bántja valami, különben nem lenne ellenére egy puszi, akkor sem ha fáradt. Főleg akkor nem. Vagy nem értem. Mindegy. A lényeg, hogy érzem, hogy baj van és tudni akarom. Mert nem kellemes úgy járőrözni, hogy közben valami más jár a fejében és köztünk pedig szokatlan csend honol. Na meg én kifejezetten vártam ezt a járőrt, csakhogy egy kicsit együtt lehessünk, így eléggé rosszul esik, hogy ő ilyen.
- Csináltam valamit? Vagy nem csináltam és kellett volna? - próbálkozom, és közben nagyon agyalok, hogy mit ronthattam el, mert hát az is egyértelmű, hogy velem van baja. Elvégre ha a világgal lenne, akkor nem nekem fonná keresztbe a kezeit, akkor hozzám bújna, hogy vigasztaljam meg. Nem? De. Na de akkor... Semmi sem jut eszembe, ha csak az nem, hogy keveset találkoztunk, ami igaz is, de most végre itt vagyunk, szóval örülnie kéne...
Nem indulok el amíg nem tudom meg mi a probléma, és őt is megállítom ha kell. Csak nyögje ki, hogy mit csináltam. Tudni akarom. Meg tudjuk beszélni. Biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Felhúz, amikor ilyen. Amikor egyértelmű, hogy baj van és azt mondja, hogy semmi. A semmi az nem ilyen. És nem értem, miért kell felesleges köröket futnunk? Ez ilyen női logika. Bajom van, de nem mondom el, találd ki, faggass vagy nem is tudom, mit akar ilyenkor. Mindenesetre nem szeretem ezt, szóval nem hagyom annyiban. Viszont ahogy elhúzódik az már tényleg nem tetszik, így egész biztos, hogy valamit csináltam, épp csak fogalmam sincs, hogy mit.
- Nem tudok róla, de biztos, ha ilyen vagy - csattanok fel egy kicsit, de nem moderálom magam, mert igazán nem akarok nagyobb bajt, mint ami már van épp csak frusztrál ez az egész. Az pedig, hogy itt is hagyna vagy nem is tudom, csak még inkább rátesz a dologra. Viszont ahogy megállítom végre enyhül, és megszólal. Egy pillanatra leesik az állam, ahogy hallgatom. Egyrészt nem hiszem, hogy a buli fontos lenne, és azt sem tudom miért lenne baj, hogy lenéztem a rellonba. De ugyanakkor valahol megnyugtató, hogy csak valami apró félreértés az egész. Szóval csak sóhajtok egyet, aztán még mindig a szemeibe nézve válaszolok.
- Karola... te tudod a legjobban, hogy szörnyen rosszul hazudok. Nem mondtam, mert akkor még azt sem tudtam, hogy van ez a buli. - Magyarázom neki nyugodtan, aztán nyelek egyet - Maris említette pénteken az egyik óránk alatt. Tudod őt a rellonba rakták... - mesélem tovább, bár elég rosszul érint, hogy ezt kell magyaráznom a barátnőmnek - Leugrottam egy kicsit megnézni, hogy minden rendben van-e vele. Ettem egy cukrot, meg ittam pár koktélt, aztán leléptem. Ez olyan nagy bűn? - fejezem be a mondatot egy kérdéssel, mert tényleg nem tudom hogy ezzel mi a baj. Aztán persze bennem is felötlik egy kérdés, így nem is maradok csendben - Amúgy meg, honnan tudod, hogy ott voltam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Pár órával előtte tudtam meg, és nem terveztem menni. Hirtelen döntés volt, és nem nem hívtalak el, mert nem terveztem bulizni meg ott maradni. Csak megnézni, hogy milyen a rellon, hogy Maris rendben van-e... - megvonom a vállam. Nem értem miért olyan nagy bűn ez, de azért megnyugszom, hogy már csak ez a baj, mert hát emiatt haragudni, igazán butaság. Ha hagyja akkor magamhoz is húzom, hogy végre megöleljem. Mert ha zavarja, hogy ilyen régen találkoztunk, akkor most igazán nem kéne ellenkeznie.
- Ne haragudj, na... Hiányoztál, de jobban szeretek kettesben találkozni, mint egy zajos buliban - azt nem teszem hozzá, hogy ha előbb tudom is, hogy van buli őt akkor sem viszem el, mert hát... én emlékszem még, milyen volt a legutóbbi "buli"-ban és nem akartam, hogy az megismétlődjön. Azt gondolnám, hogy ez egyértelmű. De mindegy is.
Végül aztán meg kérdezem, hogy ő honnan hallotta, hogy én ott voltam. Hiszen nem gondoltam volna, hogy az a kis idő, bárkinek is feltűnik. Persze beszéltem pár emberrel, de szinte csak srácokkal nem hiszem, hogy Karola velük "pletykálna".
- Miiii? - akad fent a szemöldököm, ahogy azt mondja, hogy ott volt, és most én lépek el tőle egy lépésnyire. - Várj... Te tudtad, hogy van egy buli... És nekem nem szóltál. És elmentél... és az oké... de hogy én elmentem és nem szóltam az baj? - akadok ki eléggé hangosan ahhoz, hogy a harsogó portrék is inkább rám figyeljenek, mint a saját szócsatájukra. - Elárulnád, hogy ezt mégis hogy gondolod? - nézek rá kérdőn, mert mondjuk engem nem zavarna, ha a barátnőivel, vagy éppen Bencével megy el valahova a tudtom nélkül. Az zavar, hogy engem számon kér ugyanezért. Ebben nincs semmi logika. Neki lehet nélkülem bulizni, nekem meg nem lehet nélküle?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Megcsóválom a fejem rosszallóan. Hogy gondolhat ilyet? Milyen másik lánnyal?
- Milyen táncos lánnyal? - kérdezek, nem is értem kire gondol. Aztán leesik, hogy talán Sárira gondol. De hát ebben sincs semmi logika. Vele csak táncoltunk. Olyan mint amikor órán együtt dolgozol egy feladaton valakivel. Semmi. Szóval nem értem. - Te nő! Néztél te már tükörbe? - nézek rá hitetlenkedve, mert valami őrült nagy tévedésben élhet, ha azt hiszi bárki más felérhet hozzá - Én lennék a világ legnagyobb barma, ha más lánnyal akarnék bulizni, amikor a suli legszebb lánya a barátnőm - Ami amúgy néha engem is megdöbbent. Így belegondolva nekem van okom féltékenynek lenni. Mert ugye utána köztudottan többen is futnak. Mégis valamiért meg sem fordult a fejemben, hogy aggódjak, épp ezért nem értem ő miért ilyen féltékeny. Miért nem hisz magában? Miért nincs önbizalma? Vagy én tűnök ilyen csapodárnak? De nem hiszem. Könyörgöm még barátnőm sem volt előtte, miért pont most kezdenék el más lányok után futkosni. Néha komolyan fel nem foghatom, hogy lehet levitás, ha ilyeneket nem tud végig gondolni.
Azért az jó, hogy megbékél és sikerül tisztázni ezt a félreértést, ugyanakkor az már kevésbé tetszik, hogy kiderül ő is "nélkülem" bulizott. Nem tehetek róla, de egyszerűen zavar, bánt, hogy engem le akar korlátozni és más szabályokat állít fel, mint amik rá lennének érvényesek.
Hiába kér, hogy ne akadjak ki. Valószínűleg ha ő nem olyan visszautasító és morcos az elején, most én is máshogy reagálnék, de az, hogy meg kellett győznöm, hogy semmi nem történt. Azt hiszem az zavar, hogy nem bízott bennem, hogy azt az érzést kelti, nem csinálhatok nélküle semmit. Az pedig, hogy ő sem szólt, nem hívott nem javít a helyzeten. Nem leszek nyugodt, sőt.
Ahogy tovább akar csendesíteni, ahogy halkságra int, csak még mérgesebb leszek.
- Hibáztunk? Mi abban a hiba, hogy hirtelen felindulásból elmentünk valahova? Főleg ha nem történt semmi??? - leszek még feszültebb és fel sem tűnik, hogy a levegő mocorogni kezd körülöttünk. Egy apró szellő, mintha csak kinyílt volna egy ablak, meg-meglibbenti a lány talárját, haját - Nem vagyunk összenőve, hogy mindenhova együtt menjünk - nézek rá még mindig hitetlenkedve, bár azt hiszem ezzel kicsit messzire megyek, hiszen kevés időt töltünk együtt, és tudom, hogy ez nem jó, de tényleg bánt, hogy egy ilyen apróság miatt kiakad. Az apró szellő pedig nem szűnik és most már nekem is feltűnik, ahogy meg-meglibben a ruhája - Ööö... nyitva van valahol egy ablak? - kérdezem hirtelen váltással, de ahogy szétnézek rájövök, hogy valószínűleg én kavartam fel a levegőt. Nagyot nyelek - A francba. - Túrok idegesen a hajamba, aztán csak magamhoz húzom Karolát, nem érdekel mi volt, nem akarok ezen rágódni. - Ne haragudj. Lécci... ne... én... szeretlek - motyogom elhalkulva, remélve, hogy hisz nekem, hogy nem fog megint eltolni - Beszélgessünk, az jó - toldom még hozzá, igazat adva neki. Hiszen az is igaz, hogy az utóbbi időben bezárkóztam egy kicsit, talán úgy érezte kerülöm, pedig nem. Jelenleg ő a legjobb dolog az életemben, nem kéne elrontanom azzal, hogy nem töltünk elég időt egymással.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Nem értem őt. Soha nem adtam rá okot, hogy kételkedjen bennem. Mégis amióta ismerem, folyamatosan bizalmatlan. Pedig mostanra azt gondolnám, hogy bizonyítottam eleget, hogy csak ő kell, hogy nem érdekel más, hogy nincs nála szebb. Akkor miért? Nem értem, nem tudom megérteni. Kicsit talán fel is adom. Ez is frusztrál, meg úgy minden a helyzetben. Az sem nyugtat meg, hogy szerinte nem kintről jön a huzat, de egyelőre elengedem a dolgot. Engedném, de a bennem nővő frusztrációval együtt a szellőcske is minta kicsit nőne. El is káromkodom magam, de a kérdését egyelőre figyelmen kívül hagyom. Tesztelni akarom a helyzetet, biztos lenni benne, s azt gondolom, hogy egy ölelés, egy pár kedves gesztus megnyugtathat, akkor az elméletem helyességére is fény derülhet. A dolog mintha működne, én legalábbis nem érzem már a szellőt, ahogy őt ölelem és ahogy visszaölel. Bár hiányzik, az "én is szeretlek" tőle, de betudom annak, hogy még morcos, majd később biztos ő is mondja. Gondolom. Rosszul. Megint eltol és már a hanghordozásából érzem, hogy ez olyasmi lesz, amitől nem leszek boldog. Aggódva pillantok le rá, még nyelek is egy nagyot.
- De ezek le voltak védve, hogy kiskorú ne tudjon... - rázom meg a fejem, mert hát ezt mondták. Tesztelni mondjuk nem tudtam, hiszen én már nagykorú vagyok, de akkor is. Bár igazából nem olyan baj, ha valaki iszik. Gondolnám. De aztán tovább megy és amit mond, azt nem tudja feldolgozni az agyam. Ellépek tőle, és csak nézem, ahogy egy újabb szellő, ismét meglengeti a haját meg a ruháját. Már kiabálni sincs kedvem.
- Nem volt benne semmi... értem... Nyilván karácsonykor se volt benne semmi - Elhalkul a hangom a végére. A fejemben pedig millió gondolat kattog, de közben pedig hirtelen rosszul érzem magam. A szellő tovább lengedezik, de már egészen biztos, hogy csak körülöttünk, ahogy a földre rogyok és a hátam meg a fejem a falnak döntve próbálok kiigazodni rajta.
- Mondd Karola... te hogy reagálnál ha azt mondanám, hogy megittam pár koktélt és csak úgy megcsókoltam valakit? - pillantok fel rá. Mert az előbb úgy jött le, hogy már a tény, hogy valahol voltam, nélküle, is főben járó bűnnek számít. Szóval nem tudom, hogy hasonló helyzetben mit kapnék tőle. Épp csak, sosem jutott eszembe megcsókolni senki mást. Most pedig fogalmam sincs, hogy mit vár? Hogy azt mondom, hogy oké? Hogy rendben van, mert a Bence az unokatesód? De hát... kurvára nincs rendben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Nem győz meg, hogy más lett volna. Persze el akarom hinni, hogy más volt, egészen mostanáig meg voltam győződve róla, hogy az különleges volt, még ha kicsit hányásszagú és ízű is volt. Amennyire felkavart akkor, annyira tűnt szép emléknek, mint valami mérföldkőnek az életemben, de most? Most elbizonytalanodtam.
Nem tudom mit érzek. Fél perce mondtam neki, hogy szeretem, és azt kapom válaszul, hogy valaki mást csókolt meg. Sírni szeretnék, de nem jönnek a könnyek. Belevágni a falba, de gyengének érzem magam. Nem tartanának meg a lábaim, így a falnak dőlve leülök. A portrék persze megint beszélgetni kezdenek. Nyilván ez a heti legjobb pletykájuk. Jobb ötlet híján megkérdezem, őt mit csinálna fordított esetben. Az elején csak bólogatok, de ahogy a megértés részhez ér, kitör belőlem a hisztérikus nevetés.
- Megérteni? Te? Azt sem értetted meg, hogy nélküled mentem... Szerintem kiabálnál, talán a fejemhez vágnád, hogy nem szeretlek, hogy az egésznek semmit értelme! Én meg lennék olyan hülye, hogy térden csúszva könyörögjek, hogy hallgass meg - Fakadok ki ismét, s érezni vélem, hogy a szellő hűvösebbé válik. Megrázom a fejem, aztán tehetetlenségemben a falba verem.
- Áu! - mondom, ahogy koppanok a kemény falon, de csak megteszem újra, mert nem fájt eléggé. A szívem jobban sajog. Harmadjára már nem ismétlem meg, helyette Karolára nézek - Én bíztam benned. Te viszont nem bízol bennem. Miért gondolod, hogy ha többet beszélünk az változtat ezen? - Próbálom megérteni. Én tényleg próbálom. Mert akármennyire is akarok rá haragudni, nem megy úgy, mint szeretném. Mert ahogy előttem térdel, ahogy néz rám, még mindig csak azt várom, hogy kiderüljön ez csak egy rossz álom, hogy mindjárt megcsókol, és mint valami tündéremsében kiderül, hogy ez nem történt meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Ez itt - húzom a kezét a kezemmel a mellkasom baloldalára - jobban fáj - mert valóban. El akarom én hinni, hogy csak az ital volt, de nem hiszem, hogy rá lehet kenni az alkoholra, ha másokkal csókolózik. Szeretném, de nem megy. Ma nem. De meghallgatom, mert remélem, hogy meggyőz. Hallgatom, próbálom helyre rakni a kockákat. Elképzelni, hogy becsípve másokat csókolgatok. De nem, sosem fordult meg a fejemben, pedig elég sok minden kavargott bennem, azon az estén. Főleg miután megettem az eridonos cukorkát. De másik lány, nem volt sehol. Ha láttam is őket, nem érdekelt egyik sem. Sosem érdekelt más. Meghallgatom és már mondanék valamit, de ekkor közelebb hajol és megcsókol, én meg megragadom, ahogy visszacsókolok. Szerelemesen, kicsit talán vadul, de nem engedem el rögtön, talán így próbálom meg megerősíteni benne, hogy jobb vagyok, mint bárki, mintha ezzel elérhetném, hogy ne legyen legközelebb. Na meg persze tényleg rettentően hiányzott, és akartam az ajkait, amióta csak megláttam felbukkanni a folyosón, de aztán bekúszik a fejembe Bence gondolata, meg hogy ők is... és elfordulok a lánytól. Azt még hagyom, hogy a kezemet cirógassa. Legalább egy kicsit éreztesse, hogy fontos vagyok, hogy szeret. Vagy valami.
- Mi? - pillantok rá kérdőn, aztán követem a tekintetét a bal csuklómra. Gondolkodás nélkül nyúlok oda és húzom vissza a pulcsim ujját, hogy eltakarja a jelet - Semmi - vágom rá elsőre, de rögtön meg is bánom - Elemi mágikus jel... Múlt héten elemi mágus lettem... - mondom halkan, a földet bámulva. Még egy ok, ami miatt kerültem, ami miatt kicsit nyugalomra vágytam. Mert nem tudok magam sem kiigazodni a dolgaimon - Ott hagytam a kviddics csapatot. Szerintem a DÖK-ből kiszállok... Lehet a prefiséget is hagynom kéne, túl sok ez most - magyarázok tovább, bár nem igazán Karolának. Ezek olyan dolgok, amik azóta, hogy a kertben ébredtem járnak a fejemben. Túl sokat vállaltam, és egyértelmű, hogy nem bírom. Csak nehezemre esik elismerni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Nem utállak. Nem tudlak - súgom halkan aztán beharapom a számat. Mert bár szeretném, most nagyon "utálni", amit pár perce mondtam, hogy szeretem, az még most is él. Nem múlt el, csak úgy. Nem is fog. Korábban sem múlt el, pedig nem először bánt meg. De hát ez van. Egy kicsit persze megnyugtat, hogy azt mondja sajnálja. Őszintének tűnik, a hangja s megbánásról tanúskodik, bár ettől még nem fogom elfelejteni. Azt hiszem jobb, hogy én nem láttam őt a buliban. Hogy ezt nem láttam. Valószínűleg nehezebb lenne, ha a saját szememmel látom, mint így, hogy csak említette.
- Jó - mármint nem, de nem tudom mit mondhatnék erre. Valahogy pedig muszáj jeleznem neki, hogy hallottam, hogy sajnálja. Hogy megbocsátom-e azt nem tudom. Jelenleg nem érzem úgy, hogy ez ilyen könnyen megy, még ha állítja is, hogy semmi volt. De nem tudok tovább ezen gondolkozni, mert észreveszi az elemi jelem és igazán nincs értelme titkolóznom erről. Nem is akartam épp csak, nem tudom még, hogy örüljek-e neki, vagy sem.
- Ez a plusz elég sok hátránnyal is jár... csomó bajom lehet tőle. Épp csak még nem tudom mik... - kezdek magyarázni, bár engem nem ez az, ami a legjobban megijeszt benne - Tudod hogy derül ki a legtöbb emberről, hogy elemi mágus? - kérdezem, bár nyilván nem, mert akkor nem így beszélne róla. Vagy nem tudom. Nekem nem ez volt az első reakcióm - Valamilyen trauma, vagy életveszélyes helyzet hatására jelenik meg - mondom neki nem kicsit hangosabban, mert a portrék kezdik visszanyerni a saját hangjukat. Talán kikerültünk a látóterükből, vagy már nem vagyunk érdekesek. Nem mintha zavarna. - A jelek szerint, alva jártam és lezuhantam... Nem emlékszem, de odakint ébredtem fel, a földön, ezzel a kezemen. - Azzal felhúzom a pulcsit és most már megmutatom rendesen a jelet, a levegő jelét, így ha azt felismeri, talán arra is rájön, hogy a korábbi szellőt is okozhattam én. Most már megnyugodtam. Azt hiszem. Bár azért még haragszom rá, és valószínűleg még jó darabig lesz bennem egy kis tüske a dolog miatt, de jobb ha nem emlegetem fel.
Inkább a terveimet veszem sorra, hogy mit kell megváltoztatnom az életemben, mit kell feladnom, hogy ne kattanjak meg teljesen.
- Igen... azt hiszem... nem tudom. Túl sok felelősség az egész, meg túl sok stressz. Amit valahogy sikerült elfojtani eddig, de egyre inkább érzem. Még a VAVtól is félek, pedig az év végén van, és tavaly meggyőződésem volt, hogy gond nélkül meg tudnám írni - magyarázok tovább és tulajdonképpen jó, hogy ezt teszem, mert így legalább kiadom magamból a hetek óta nyomasztó érzéseket. - Éjjel nem tudok aludni, az jár a fejemben, hogy el kéne olvasnom legalább még egy fejezetet, vagy hogy ki kéne vennem a könyvtárból még pár könyvet... Aztán elolvasom a plusz egy fejezetet, és még egyet, meg még egyet, és a könyvvel a kezemben alszom el, de aztán úgy ébredek, mint akit agyonvertek. Közben meg aggódom Maris miatt, meg miattad és a pályaválasztás miatt. Az egész csak... túl sok. - megrázom a fejem. Tényleg sok. Lehet nem hangzik annak, de kicsit úgy érzem, mintha bezártak volna egy dobozba, amibe alig férek el. Ki akarok törni, de gyenge vagyok és nem megy. Mindezek mellé, most nagyon nem hiányzik, hogy valami közénk álljon. Igaza van, többet kellett volna beszélnünk. Talán akkor nem így alakul. Talán. A baj csak az, hogy nem vagyok benne biztos, és nem tudo, hogy el fogom-e hinni neki valaha?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Megrázom a fejem, és még kicsit fel is nevetek. Néha annyira meglep, hogy aranyvérűként mennyire nem tud dolgokat. Persze nyilván érdeklődési kör függő a dolog, lehet hogy én sem tudnám, ha nem érdekelne minden. De úgy tényleg minden.
- Persze, de tudod mennyi idő megtanulni kezelni? - én nem, de az alapján, amit olvastam évekbe telhet, és még akkor is lehet belőle baj, ha az ember megtanulja kezelni. Mert hát na, mégis csak egy komolyabb fajta vadmágia, vagy mi ez. De lehet jobb, ha nem részletezem neki, járjon utána ő, ha érdekli.
- Én sem tudtam - vonok vállat. Mit lehet tenni. - Nem súlyos, inkább csak veszélyes... - elvégre a jelek szerint lazán kisétáltam az ajtón és leugrottam vagy leestem? az erkélyről. Őrület. - Elvileg elmúlik, ha megszűnik a stressz - De ez is olyan, hogy megszűnik-e? Eddig azt se igazán vettem észre, hogy stresszes lennék. Csak amióta megtörtént a "baj" figyelek jobban magamra, meg töltök napi pár órát azzal, hogy elemzem mit érzek, így jöttem rá, amúgy nem hiszem, hogy feltűnt volna.
- Tényleg? - kérdezek vissza, mert őszintén én nem gondolom, hogy szép lenne. Inkább tűnt egy fajta levakarhatatlan jelzésnek, hogy még véletlenül se tudjam elfelejteni, hogy soha semmi sem lesz már normális. De tulajdonképpen nem csúnya. Nem mondom, hogy magamra tetováltatnék hasonlót, de legalább nem az arcomon virít.
- Persze, hogy van, nem is azzal van a gond. Már elmondtak mindent - magyarázom az elemi mágia kapcsán. Elvégre bejegyeztek, mint friss elemi mágust és elmagyarázták, hogy mit kell tanulnom, kitől. Mondhatni megkaptam a szükséges alap infókat, mostantól "csak" tanulnom kell, meg odafigyelni magamra és megismerni a dolgokat. De nem csak ezek miatt aggódom, hanem minden más miatt is. Mintha egyik-napról a másikra ráébredtem volna, hogy mennyi mindennel jár a felnőtt lét, pedig még nem álltam készen erre.
- Mikor lettél pszichológus? - nézek felhúzott szemöldökkel Karolára, mert hát nem hiszem, hogy ő jobban értene ehhez. De mindegy is. Nem akarok a gyengélkedőre menni és bájitalokat kérni, hogy aludjak. A tüneteim elnyomása nem szünteti meg a problémámat. - Hogy-hogy miért? Lányok vagytok - nézek rá meglepetten, mintha nem lenne egyértelmű - Plusz Maris még kviddicsezik is. Hiába kértem már rég, hogy hagyja abba, hajthatatlan. De legalább nem fogom látni, ha lecsapja egy újabb gurkó - Igaz az engem is csapott már le. De az más, mert én hajtó voltam, ő viszont terelő, ha őt csapja le a gurkó, az nem ér. - Téged meg... - beharapom a számat, hát hogy mondjam ezt? Nem is miatta aggódom annyira, inkább magam miatt, hogy elhagy, hogy egyszer csak nem kellek majd neki - bármikor elcsábíthat valaki... ott van például ez a Dusán... Akárki is az... - magyarázom, mert olvastam ám az Edictumot és nem tetszett. Nagyon nem, de nem említettem. Mert azt hittem, ha nem foglalkozom vele, akkor nem is lesz gond, de most már bánom, mert ez is csak stresszel.
Ahogy a jövő is, amiről kérdezget. Megrázom a fejem.
- Nincs - sóhajtok egyet aztán feltápászkodom - mennünk kéne járőrözni - és már megint ezt csinálom. Elterelem a témát, félresöpröm a problémát, mert nem tudok rá koncentrálni. Bár az is igaz, hogy a árőr valóban egy fontos feladat, és nem olyasmi, amit el lehet halasztani csak úgy. De pár perc nem számítana annyit.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Nem hiszem, hogy ért. Nem hiszem, hogy próbálja beleélni magát a helyzetembe. Hiába mondta, hogy fordított esetben megpróbálna megérteni, hiszen most sem teszi. Nem a helyzetemet próbálja megérteni, nem próbálja megérteni, hogy mit érzek. Megoldást keres valamire, amiről azt gondolja, hogy érti. De a kettő nem ugyanaz. Nem megoldásokra vagy tanácsokra van szükségem. Nem arra, hogy megfogja a kezem és megmutassa, mit kéne tenni. Nem. Meg is rázom a fejem.
- Nem Karola, nem erről van szó. Én nem akarom, hogy segíts. Nem akarom, hogy bárki is segítsen - kezdek bele, mert sosem gondoltam úgy hogy szükségem van mások segítségére, vagy legalábbis nem úgy, ahogy ő vázolja a segítséget. - Azt szeretném... Igen, azt hiszem azt szeretném, ha csak beülnél mellém a gödörbe és ott lennél velem. Nem kell, hogy megold, hogy kitaláld mit kéne csinálnom. Én is tisztában vagyok a lehetőségeimmel és az esélyeimmel. De ettől még nem könnyebb. És attól, hogy valaki megmondja szerinte mi a jó, nem lesz az - nem tudom jobban elmagyarázni. Én szimplán csak azt szeretném, ha pontosan azt érezné valaki, amit én is. Tudom hogy ez lehetetlen, de azt is érzem, hogyha rögtön megoldani próbálja a helyzetet, ahogy elmesélem, akkor még nem volt ideje ténylegesen megtapasztalni, átérezni a helyzetet. Persze jó néha egy külső szemlélő, de most nem vágyom rájuk. - Ez nagyon hülyén hangzik? - kérdezem meg végül bizonytalanul, mert tényleg nem vagyok biztos benne, hogy érthető, hogy mit is akarok. De jobban nem tudnám hirtelen megfogalmazni. Megbántani sem akarom, épp csak nem szeretem ha beleszólnak az életembe és most kicsit olyan, mintha mindenki bele akarna szólni, le akarna korlátozni. Kicsit ő is, ez a bulis dolog is ilyesmi, bár valahol értem azt, mert én is aggódom, még ha nem is adok szót neki, és nem is korlátoznám be miatta. Értem. Nehezen, de értem.
- Oké... nem ismered - vonok vállat. Ha nem a Dusán az, akkor valaki más. A kérdésére pedig csak tátva marad a szám, de aztán csak kimondom, bár érzem, hogy baj lesz belőle, de nem várhatja tőlem, hogy azt válaszoljam nem. - Alig öt perce vallottad be, hogy megcsókoltál valaki mást. Jelenleg úgy tűnik, hogy pár pohár után még erőlködniük sem kéne - Nincs bántó él a hangomba, még csak sértődöttség se. Csalódottság. Az van még ott, és valószínűleg még lesz is egy jó darabig.  - De... felejtsük el, és bizonyítsd be az ellenkezőjét - Nem, nem fogom elfelejteni, viszont szeretném, ha bebizonyítaná, hogy ez egyszeri dolog volt és nem kell aggódnom, mert csak engem szeret, akkor idővel elhalványodna az emlék.
Ezután próbálom elterelni a témát, persze észreveszi, így csak elhúzom a számat, ahogy felállunk. Hagyom, hogy belém karoljon, örülök is neki kicsit, de a kérdéseire csak rázom a fejem, egyik szakma sem érdekel.
- Nincs - rázom meg a fejemen - Mármint... szeretnék még tanulni. Meg utazni. Világot látni. Nem akarok egy irodában ücsörögni. De az átoktörés sem vonz...
Ismét csak egy vállvonásra futja. De mindegy is. Még van pár hónapom kitalálni, hogyan tovább, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Valami olyasmi - hagyom rá, mert nem egészen. Hallgatni a gödröm tetején ülve is hallgathat és az nem ugyanaz, mint benne lenni a gödörbe. De nem erőltetem, mert a lényeg talán meg van így is. Vagy legalábbis közelít. Nem akarok telhetetlennek tűnni, vagy ilyesmi. Ami pedig a többit illeti, szerintem, tényleg elég kezdésnek, ha csak kivonom magam a nagyobb felelősségek alól és adok magamnak időt, hogy a fontos dolgokra koncentráljak. Ha még akkor is soknak tűnik, ráérek akkor az újabb lépésen agyalni.
Egyelőre viszont lehet, hogy a kapcsolatunkat kell majd újra értékelnem. Mert bár akarok hinni Karolának, a csak úgy megcsókolni valakit, aki nem én vagyok, az számomra felfoghatatlan. Nekem tényleg sosem jutott eszembe hasonló más lánnyal, de lehet benne van a hiba.
- Miért milyen volt? - Nézek rá kérdőn, mert ha azt is mondom, hogy nem akarom tudni, vagy felejtsük el, azért csak zavar. És kicsúszik belőlem ez a kérdés. Viszont ha nem válaszol nem fogom erőltetni, mert belátom én is, hogy nem sok értelme van. Sóhajtok is egy nagyot és igyekszem felnőttként kezelni a helyzetet - tovább lépni, új esélyt adni. Vagy ilyesmi. Ez azt hiszem az. Egy esély neki, hogy bebizonyítsa én is vagyok olyan fontos neki, mint ő nekem.
- Te ismered Indiana Jonest? - igen tudom, ez volt a legfontosabb része annak, ami mondott. De hé, Indiana Jones az egyik legkirályabb mugli. - Aha... ostorral - ezen nevetni kezdek és azon kapom magam, hogy teljesen más dolgokon jár a fejem, az ostor kapcsán. Például eszembe jut a Szürke Ötven árnyalata. Nem mintha engem vonzana az ilyesmi, de egy pillanatig csak beugrik, és... Megrázom a fejem - A kincseket, meg a nőket, minden kalandon másik - mondom és közben oldalba bököm Karolát viccelődve. Remélem veszi a lapot, mert na, ha látta a filmeket, tudja, hogy Indi, nagy flört, és egy igazi szoknyapecér. Nem úgy mint én. Én ahogy megbököm a lányt, rögtön vissza is húzom magamhoz. - Na jó nem, de velem kell jönnöd - súgom a fülébe, ahogy a folyosó végén befordulok, őt is magammal húzva - Amúgy nem hiszem. A sárkányok messziről, meg a könyvekben szépek. Ahogy az ereklyekutatás is érdekes... de túl veszélyes. Ha valami veszélyeset akarok, akkor inkább valami extrém sport... - fűzöm még hozzá, kifejtve, hogy az általa felsorolt opciók miért nem tetszenek. Nem akarok veszélyt és aggódást az életembe. Épp elég stresszes most, nem hiszem, hogy rá kéne tenni még egy lapáttal. Persze egy bizonyos mennyiségben jó az adrenalin, de most túl sok is van belőle. Egyelőre lefaragni kéne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Oké... Mit csinálsz hétvégén? - kérdezem, mert ha a filmeket még nem látta itt a remek alkalom - Azt hallottam van a levitában egy új mozi szoba... Tesztelhetnénk Indiana Jones maratonnal - Vetem fel, mint program lehetőséget. Dana úgyis régóta rágja a fülem, hogy vigyem el Karolát moziba, most itt a remek alkalom. Az ostor miatt csak még jobban elkalandozom gondolatban, de végül azért sikerül vissza találnom a beszélgetés fonalához. - Oh, igen. Emlékszem - hagyom rá, de azért még átfut a fejemen, hogy lehet Indie is használta másra azt az ostort, mint ellenségek kergetésére és így persze eszembe jut az is, hogy nem csak kincseket hajtott fel a karakter. - De téged már megtaláltalak... Nem hiszem, hogy van értelme más kincs után kutatni - búgom a fülébe, ahogy viszonozza az ölelésem és egymáshoz bújva folytatjuk a sétát. Igaz, még zavar, hogy mást is megcsókolt, de nem érzem, hogy kevésbé szeretném ettől, így a szavak is csak maguktól jönnek, csak utólag jövök rá, hogy talán nem kéne. Vagy pont, de? Hogy érezze mennyire fontos és ne csináljon több butaságot? Nem tudom, de remélem, hogy bárhogy is gondolkozik meg tudom győzni, hogy ne akarjon mást.
-Lara Croft, a Tomb Raiderből - mondom elgondolkodva, mert nem emlékszem, hogy olvastam, vagy láttam volna más női ereklyekutatót. - Ő egy mugli játékban kutat kincsek után. Csináltak belőle filmeket is. Megnézhetjük azt is. De akkor be kell költöznünk a hétvégére a mozi szobába - gondolkodom hangosan, mert az Indiana Jones-ból van vagy négy film, meg a Tomb Raidernek is van már több változata. Mondjuk nem bánom, ha egész hétvégén, mellette lehetek. Talán ki is kapcsol kicsit, meg legalább tudom, hogy nem mással csinál akármit is. S ahogy ez eszembe jut, arra is rájövök, hogy ha eddig nem is, most már biztos, hogy féltékeny vagyok. S bár nem a kedvenc témám a jövőm, arra jó, hogy elterelje a gondolataimat.
- Ejtőernyős ugrás... vagy van ez az új szörfözés szörf deszka nélkül... nem tudom a nevét. De jópofa... - mármint amit láttam belőle. Persze én még deszkával sem tudok nagyon. Szóval sok gyakorlás lenne, amihez biztos nincs türelmem. Habár így belegondolva, ezekhez még jól is jöhet az elemi mágia... mert ugye... ugráskor is irányíthatnám a levegőt, meg a vízen is kelthetnék úgy szelet... Hmm...
- Tanítani? Nem. Soha - rázom meg a fejem. Nem tudom miért, de nem vonz a dolog. - Épp elég volt, magyarázni az elmúlt években mindenkinek, hogy mit hogy... - gondolok itt a korrepetálásokra, amikből idén még egyet sem vállaltam, és nem is fogok. Nincs rá időm. Se energiám. Szóval elmarad. Pedig abban lehet valami, hogy nem csinálom rosszul, de élvezni nem élvezem, csak a zsebpénzem kiegészítése miatt mentem bele korábban.