Tiffany
A nyári nap sugarai újult erővel törnek be szobám ablakán, amikor kihúzom a függönyt, ami azért volt behúzva, mert éppenséggel eddig tanulni próbáltam, kevés sikerrel, de most már igazán feladom... Ez így nem jó. Akármibe belekezdek, semmi jó nem sül ki belőle. Mi a fene van ma velem?? Ihlethiány, vagy mi? Kinézek az ablakon, és az első dolog, amin megakad a szemem, az egy málnabokor az udvaron. Számba képzelve a málna ízét, megkordul a gyomrom. Hát persze.. .éhes vagyok! Ezért fáj a fejem... Oké, ez jó. Hát végül is dél van. Akkor menjünk kajolni. Az elhatározástól boldogan állok fel elgémberedett lábaimra, s ezzel egy időben szinte szívrohamot kapok, mert fájdalmas nyögés hangzik fel közvetlenül a bal cipőm alól. Ijedten ugrom félre halálos ágyon lévő gyíkomról, Gyíkról, aki még mindig egy helyben kókadozik. Óvatosan felemelem, megrázom kicsit, amitől picit erőre kap. Eszembe jut eredeti célom, s gondolkodás nélkül indulok kifele az ajtón, kezemben az állatommal ebédelni. Percek alatt leszaladok a lépcsőn, egyenesen a nagyterembe. Amikor odaérek körbenézek üres és békés helyet keresve. Megakad a szemem egy, a terem bal szélén fekvő asztal végén lévő széken, s határozott léptekkel sétálok oda, s komótosan ülök le az ételt várva.