Tomi

Egy újabb reggel, egy újabb olyan nap, ami totál unalmasnak ígérkezik. Legalábbis a tanórák ilyennek ígérkeznek. Valahogy Mira is úgy van vele, mint a legtöbb diák, hogy legszívesebben átugraná azt a pár órát, amíg bűbájtanon, és a többin ül. Általában jó prefektus módjára ilyenkor nézeget ki az ablakon, jobb esetben a tanárt nézi, és bólogat, mintha tudná miről van szó. Ugyanezt csinálta eddig mindig, és mégis itt van, immár harmadikosként, ami elég jó teljesítmény ahhoz képest, hogy mennyire elkalandozik az órákon.
Szinte kiesett az ágyból reggel a feketeség, és majdhogynem négykézláb mászott el a fürdőig, ahol a langyos zuhany térítette észhez. Beletelt egy kis időbe, mire rávette magát, hogy ne a gyengélkedőre menjen, hanem a nagyterembe, és tömjön magába valami ehetőt. Hangosan morogva és pár káromkodás elmormolásával kisminkelte magát a szokásos szemkihúzással, lágy szájfényt kent az ajkaira, majd ezt az egészet még egy öt perc ráhúzással megkoronázta a fésülködéssel. Fekete fürtjeiből hullámosat varázsolt, aztán a szekrénye előtt folytatta az időhúzást. Fekete szoknyájához zöld blúzt párosított, nyakában egy új, szikrázó szemű sárkánybébi függött a nyakláncán. Magassarkúba bújt, és a talárt is magára kapta úgy ahogy.
Leo és Ecset a szobában maradtak, Amira meg a táskáját maga után húzva elindult reggelizni. Arcán a Miramosoly virított, úgy sétált végig a folyosókon, mint mindig.
A nagyterem ajtaján áthaladva egyből a rellonosok asztalához tipegett, majd leült egymagában. Felmérte az asztalon feltálalt ételeket, és a száját húzva töltött magának egy pohár narancslevet. Úgy tűnik, most sem sikerül rávennie magát a reggelizésre.
Percekig kortyolgatta az italt, közben pedig a belépőket vizslatta. Sokszor elhagyta a száját a "Merlinre" kifejezés, és magában új stílust tervezett a számára nem megfelelő öltözetűeknek, és hasonlóaknak.
Aztán valaki felkeltette az érdeklődését. A göndör hajú srác egyből megfogta, érdekelte, hogy ki az az újonc. Homlokát ráncolva nézte, amint az idegen leült a Rellon asztalához, majd úgy döntött, köszönti is. Poharával a kezében felállt, és egyenesen a fiút megcélozva sétált végig a hosszú asztal mellett.
-Szia -kedvesen mosolyogva köszönt rá, a választ meg sem várva leült mellé. -Csak nem új vagy? Amira vagyok, és te?

Tomi

Mindig vannak olyanok, akiken megakad a feketeség szeme. Általában a két véglet a jó pasik, és a bután kinéző lányok. Szinte mindenki ismeri a leányzót, úgyhogy nem csoda, hogy ezt mások is tudják róla. Nem titkolja, ha valami tetszik, illetve nem tetszik neki, de azért azt senki nem várhatja el tőle, hogy a "nem tetszik"-es lányokkal a leszóláson, és felsőbbrendűségi érzésen többet is tegyen. Kivétel az, akit kedvel, de ők meg többnyire normálisan néznek ki. Önkéntelenül olyan barátokat választ maga mellé, akik "különlegesek".
Jelen esetben az asztalok között bóklászó srác bongyor haja keltette fel az érdeklődését, és kíváncsivá tette. Máskor sem, így most sem húzta sokáig az időt. A kedves arcát mutatva ült le a fiú mellé, és félmosollyal mérte végig a bemutatkozás közepette. A szeme megakadt a talárját díszítő jelképállatkán, és a válaszra ezzel egyidejűleg elvigyorodott.
-Alig -nevetett fel lágyan, és belekortyolt a narancslevébe. Tekintetével körbefutott a nagyteremben felgyülemlett diákseregen, majd pár pillanat múlva újra Tomi felé fordult.
-Cicám, tudsz róla, hogy ez a Rellon asztala? -kíváncsi, és egyben huncut vigyor jelent meg a képén, haját lágyan hátradobta. -És egyébként meg úgy néztél körbe, mint nem is tudom...a muglik ha természetfeletti dolgot látnak -úgy gondolta, jobb lenne egy picit felvilágosítani szegényt róla, hogy mégis miért tudta elsőre, hogy még elég újonc a srác.
Minden bizonnyal, ha más fogja ki, akkor nem kedvesen faggatni kezdi, és ismerkedik vele, hanem nagymacska módra játszadozni kezd vele, amíg cafatokban vissza nem tér a pirosak közé. Oké, kissé túlzás, de elég sok rellonos van, aki így viselkedne a másikakkal szemben. Mira viszont Mira, és mégiscsak egy pasiról van szó...
-Harmadik évfolyamos vagyok -adta a választ, és továbbra is nézte a bongyorkát. Ismerős volt neki, bár semmi esély arra, hogy valaha is találkoztak. És nem is olyan fontos.
-Honnan jöttél? -a barátságos hangnemet tartva kíváncsian nézte a szeplős arcú fiút. Lábait keresztbe tette, így kényelmesebben elhelyezkedett az asztalnál.
Ritka pillanatok egyike, szóval amint egy pergamen kerül a lány kezébe, feljegyzést készít róla, hogy már ilyet is elkövetett...

Tomi

Mira meglepetten hallgatta, hogy Tomi honnan érkezett. Nem igazán tudta oda behelyezni, mármint így fejben nem. Csehországról nem sokat tud a feketeség, ezért még azzal sincs tisztában, hogy milyen emberek élnek ott.
-Mesélj róla -kérlelte mosolyogva, és őszinte kíváncsisággal figyelte ahogy a srác beszélni kezdett.
Ahogy egyből a fekete mágiát hozta fel példának, Mira hümmögni, és bólogatni kezdett. Már jól indult. Aztán a folytatás sem volt rossz, sőt. Sör... Kellően felkeltette a leányzó érdeklődését, de azon már felnevetett, ahogy Tomi összekötötte a két dolgot.
-Szóval még nem nyalogattad meg a hidat...értem -bólogatott vigyorogva. Minden bizonnyal kellemetlenül érezte magát a srác, látszott rajta, hogy nem így gondolta ezt a helyelemzést. Viszont Amirának tetszett.
-Nyugi, nagyon cuki vagy ahogy fecsegsz -vállat vont, hogy jelezze, neki ettől még nem tűnik tök hülyének, vagy olyannak, akit innentől kezdve elfog kerülni. Vagyis...tényleg kicsit hülyének nézte így elsőre, de pont ez fogta meg benne. A bénaságai, amik egyébként aranyosak.
-Amúgy nem jártam még felétek, kíváncsivá tettél. A pasik is olyan jók, mint a sör? -ez a kérdés olyan általános a lánynál, hogy most már csak kicsúszott a száján. Hiába, sosem fogja elhagyni a pasiimádó énjét, de már így-úgy képes visszafogni magát. Tanult a hibáiból...
-Bocsi, ne is válaszolj, ez már megszokás -feltartotta a kezét, hogy a srác ne is foglalkozzon azzal, amit az előbb kérdezett. Hirtelen nem is tudta mit mondjon, annyi mindent szeretett volna megkérdezni, illetve mondani neki.

Karácsonyi bál
a DÖK nevében

Eljött az a várva várt időszak, ami miatt már a legtöbben izgultak. Még a szünet előtt az iskolában megrendezték a karácsonyi bált, hogy akik hazautaznak, ne csak otthon ünnepeljenek a fa alatt, hanem itt is, a második -vagy már elsőnek számító- családjuk körében.
A díszek, és a hangulat tökéletessé lett varázsolva, és a DÖK tagjai is sokban hozzájárultak ahhoz, hogy az esemény olyan szívmelengető legyen, amilyennek lennie kell.
Amira már pár napja mosollyal az arcán ébredt, nagy volt nála a sürgés-forgás, de élvezte. Az utolsó pillanatban kapta meg a ruháját az otthoni baglyuk futárkodásában. Nem tudta pontosan, hogy milyen lesz, hiszen az anyukájára bízta a választást, de amikor kicsomagolta, teljesen megvolt elégedve vele. A hosszú ruha mellé előszedett a szekrényéből egy fekete kendőszerűt, selyemből. Ezt azért, hogy ne fázzon. A megnyitó előtt két órával kezdte megcsinálni a haját, ami szokásos fekete színben csillogott, és finom hullámokban omlott a vállára. A sminkje egyszerű, szépen ívelt tusvonalat húzott, a ruhájával megegyező színű, világos rózsaszín szemhéjpúdert kent még pluszban, majd szempilláit és ajkait is kifestette. Végül a ruhájába, és a cipőjébe bújt bele. A tükör előtt nézegette magát, és elégedetten mosolygott. Egy kicsi, tértágító bűbájjal ellátott táskát vett magához, amibe már korábban belehelyezte a számára fontos emberek ajándékait.
Mikor készen lett, elindult a Nagyterem felé, és még vidámabb lett, amikor az egyik folyosón lefordulva megpillantott egy kis szarvast.
Már kezdett gyűlni a diáksereg, Amira pedig próbált úgy átvágni az asztalok között, hogy senkinek se menjen neki, és minél gyorsabban elérjen a hatalmas karácsonyfához. Ott letette a táskáját, és a már rengeteg névre szóló ajándék mellé szépen sorban kipakolta a tőle származó ajándékokat.
A dolgai intézése közepette megérkeztek a nyüzsgő, izgatott diákok, egytől egyig mindenki, aki részt kívánt venni az estélyen. A rellonos lány végül odalépett a tanáriasztal elé, és megköszörülte a torkát.
-Egy kis figyelmet kérnék -szólalt meg kedves hangon, ami egyébként mostanság nem is volt olyan ritka tőle. -Első sorban szeretnék mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánni. A karácsonyi bál alatt sok váratlan dolog történhet, és szeretném felhívni rá a figyelmeteket, hogy érdemes megnéznetek közelebbről is a karácsonyfánkat, hiszen mindenkinek névre szóló ajándékok vannak elhelyezve alatta -a nagy fa felé mutatott, amely alá az előbb ő is lerakta az ajándékait.
A kezében mindvégig rejtőzött egy papír, amit most kihajtogatott, és szemével végigfutott rajta.
-És most pedig szeretnék gratulálni a karácsonyi kvízjátékunk résztvevőinek, és nyertesének, aki nem más, mint Aileen Aurora, nyolcvanhét ponttal. Gyere ide, kérlek -mosolyogva kereste tekintetével a levitás leányzót, akit még nem nagyon látott. Amint Aileen kiért, Mira átadta neki a dobozkát két puszi kíséretében, ami egy olyan hógömböt rejtett, amiben olyanná változik a "díszlet", amit a tulajdonosa elképzel.
-A lakoma után nem csak a hó fog esni, szóval vigyázzatok a fejetekre. Óvatosan tömjétek tele a hasatokat, mert utána jön a bál, és táncolunk ezerrel. Jó szórakozást mindenkinek -széles mosollyal az arcán pillantott a Mikulásjelmezbe öltözött igazgató úrra, jelezve, hogy ő ezzel lezárta a DÖK részt.
Pillanatok alatt a Rellon asztalához sétált, és helyet foglalt két barátja között.


Mira ruhája

PánPéterke

Amira teljesen elégedett volt eddig az estével, és a beszédével. Szeret a DÖK nevében beszélni, és intézkedni, nagyon örül neki, hogy elnökként megmutathatja azt az oldalát is, amit nem nagyon ismerhettek eddig. Az, hogy látta a diákok arcán az örömöt, és a meglepetést, meg az elképedést amikor beléptek a Nagyterembe, mosolyra késztette a feketeséget. A vacsora közben már levette a felsőrészként használt ruhadarabot is, az idő tökéletes volt a teremben. Annak ellenére, hogy a varázslat által hulló hó a hajába és a nyakába esett, egyáltalán nem érezte, hogy vizes lenne, vagy hideg lenne, ugyanis direkt úgy lett kialakítva minden, hogy a lehető legtökéletesebb legyen a jókedv, és ilyeneken ne aggódjon senki.
A Rellon asztala is, mint ahogy a többi, megtelt finomabbnál finomabb ételekkel, és italokkal, Amira tányérjára azonban nem került több, mint egy fél szelet csirke, és egy kis krumpli. Nem mintha az alakjára vigyázna annyira, csak megszokta, hogy kevesebbet eszik. Az utóbbi időben sikerült kizökkenie a csontsoványság állapotából, de ez inkább a boldogságnak köszönhető, nem az evésnek. Nagy nehezen küzdötte le a falatokat, miközben leginkább a narancslevét kortyolgatta. Nagyon bele volt merülve a többiek tanulmányozásába, és már ott tartott, hogy a báli ruhákat nézte meg először, és száját húzogatva, magában véleményezte a kinézeteket.
Telt az idő, lassan közeledett a bál indulása is, de még hátra volt a desszertek elfogyasztása. A tányérok egy szempillantás alatt eltűntek, és felváltották őket a szebbnél szebb, ízletesebbnél ízletesebb sütemények, és egyéb édességek, és sós sütik. A lány már éppen azon gondolkodott, hogy egyen-e valamit, amikor valaki a vállát érintette, és egy furcsa, kissé ismerősen csengő hangot hallott meg a háta mögül.
Igazándiból képen nevette a fiút, aki megszólította. A kérdés, amit nekiszegezett, annyira hülye volt, hogy az első reakciója nem is lehetett volna más.
-Nem, viccből vagyok itt -mosolyogva adta meg az elviccelt választ, majd kezeit kitárta, hogy egy öleléssel üdvözölhesse a fiút. Pontosan tudta, hogy honnan ismeri. Első szerelmének a szüleinél vacsoráztak együtt, még jó régen...na jó, annyira nem régen, de azért nem pár hónappal ezelőtt volt. Nem sokat beszéltek, már a nevére sem emlékezett, de arra igen, hogy aranyosnak találta a rövid és kevéske ismertség alatt.
-Ne haragudj, de elfelejtettem, hogy is hívnak? -bocsánatkérően nézett rá, és még maga is meglepődött rajta, hogy a karácsony mennyire más, szinte már tündéri oldalát hozta ki belőle.

Kihágók

Egy igazán vicces éjszakát tudhatott Mira maga mögött. Nevetséges volt, ahogy Silana és Leonie a ficánkoló katonákat cipelték fel a rétre, Daniel is élvezte. Együtt nézték őket az ablakból, de persze csak egy ideig, hiszen hamar beesteledett, és a pici fiúnak lefekvés volt. Aztán a pótmami is ágyba került, reggel pedig igyekezett fel az első órájára.
Már várta az estét, hiszen a lányokat még várta egy büntetőfeladat. Úgy gondolta, hogy ha egyszer nincsenek tisztában a szabályokkal, ideje a fejükbe vésni. Este tízre rendelte oda őket, direkt arra, amikor már senki nem jár ott, hanem szépen csendesen alukálnak a hálókörletükben, vagy nem olyan amatőrök, mint a két leányzó. Feltűnőbben nem is tudtak volna játszani a Kísértetházban...
A feketeség csak a szokásos módon készült a könyvtárba. Zöld szemeit fekete szemceruzával emelte ki, derékig érő fekete haja hullámos tincsekben oldalra lett fogva. Fekete-fehér ruhába bújt, és magassarkúba, mintha buliba készülne. Aki nem szokta meg tőle ezt a 'mindig tökéletesen nézek ki' dolgot, annak ez eléggé furcsa lehet. Nem egyedül ment, Leo is vele tartott, míg Ecset zizegve álomra hajtotta a fejét.
Egyébként pedig egész úton fülelt, hátha meghall pár újabb rosszalkodót. Alapjáraton azért megnézi, kit büntet, mondhatni pofára megy.
A könyvtárba érve körülnézett, a lánykák még nem voltak sehol. Korábban érkezett, mindössze öt perccel. Karjában pergameneket tartott, zöld színűeket. Ezeket letette az egyik távolabbi asztalra, majd ledobta magát az egyik székre.
-Gyere óriás -valami iszonyatosan kedves hangon szólt kisoroszlánjához, Leohoz, majd mint a kisbabákat, az ölébe vette, és simogatni kezdte. Így várta a lányokat.


Ruha

Lányok

Leo mindenkinél jobb társaság, és komolyan ragaszkodóbb, mint mondjuk Kristóf. Nem ismerte Amira Lovedayt, de két csöppséget is köszönhet neki. A cicáját, és a kisfiát. Az elsőt legtöbben tudják, viszont Danielről jóval kevesebben. Ezt nem köti minden jöttment orrára, csak annak nyilvánvaló, aki beférkőzik a szobájába, és felfedezi a bekeretezett családi képüket, amin hárman -a két anyuka és a fiú- mosolyognak.
Tehát a kis oroszlánnal kettecskén, csendesen várták a két lányt. Míg Mira simogatta állatkáját, ő néha jólesően felmordult. Viszont éles váltás következett be, amikor a vöröske megjelent a könyvtárban. Felpattant, de gazdája ölében maradt, csak mereven ült, és bámult az érkezőre. Ahogy nekiállt beszélni, halkan morogni kezdett, egyáltalán nem olyan édesen, mint ahogy korábban.
-Nem számítottam jobbra -vonta meg a vállát a prefektuskisasszony kifejezéstelen arccal és hanggal, a kérdéseket figyelmen kívül hagyva. Miközben odasietett Leonie, már végignézett rajta, és elhúzta a száját a látványtól. Csodálatos pizsama.
Amint a lány felfedezte, hogy büntiadója ölében egy élő oroszlán pihen, máris megakarta fogni, és megnézni. A zöldszemű úgy nézett rá, mint egy dilisre.
-Ő nem látványosság és nem plüss akit csak úgy fogdoshatsz -adta a választ, amiből nyilván érezni lehetett a nemleges választ. Egy az, hogy utálja amikor hozzányúlnak a drágáihoz -beleértve párját is-, a másik meg, hogy láthatólag az állat sem örült volna túlságosan, ha plüsscicaként kezdik el kezelni. Morgott, és az éles fogsorát is megvillantotta.
-Ülj le, oké? Ha Silana megjött, mondom a feladatot -fejével a vele szemben üresen ácsorgó székre bökött, míg nyugtatásképpen egyik kezével Leot simogatta, a másikkal viszont odanyúlt a zöld pergamenekhez, és körülbelül tizenöt lapot odatolt Leonie elé. Nem mondott rá semmit, hogy miért vagy minek, főleg mivel pár másodperccel később betoppant a másik jómadár is. Biccentett neki, a következő lépésre azonban nem számított. Silana leguggolt Leohoz, amit Mira csak akkor vett észre -mert közben másfelé járt a tekintete-, amikor úgy kellett visszarántania a nagymacskát. Önvédelemből üvöltött fel, és kapott a lány keze felé. Persze nem harapta meg, csak elakarta ijeszteni.
-Örülnék, ha nem lennétek ilyen bátrak, ez nem egy jópofa kis puffskein, akit bárki nyúzhat kedve szerint -vetette oda flegmán, és kissé dühösen. Az állatra nem szólt rá, ő csak védte magát, majd a gazdi szavait hallva odabújt az állához, és nagyot pislogva elhelyezkedett úgy, hogy a feje a lány felé legyen. Farkával erőteljesen jelezte, hogy nincs kedve az estéhez.
-Ülj le, de ne Leonie mellé, inkább az asztal végéhez -mondta neki, majd pálcájával intett, és a többi pergamen odareppent a lány számára fenntartott helyhez.
-Remek. A büntetésetek az lesz, hogy leírjátok a Szabályzatot öt példányban, gyöngy betűkkel. Ha már ennyire nem vagytok vele tisztában, ideje a fejetekbe vésni. Silana, menj és keresd meg. Együtt nem mentek -a végén megingatta a fejét, és sürgetően pillantott rá.
Azután, hogy a rellonos elindult a könyvek felé (ugyanis ha nem indult el, Mira megküldte pár átokkal ami lépésre késztette), a feketeség Leonie-ra nézett.
-Láttam a katonákat felsorakozni, nagyon szuper kis látványosság. Volt. Kár, hogy kénytelen voltam az összeset félbevágni -arcán igazi érzelemnek tűnő szomorúság mutatkozott. Különben ebből semmit nem érzett, csak a színésznő énje gondolta úgy, hogy megsajnálja egy pár másodperc erejéig a játékokat, és a lányt is.
Amint a másik lány visszatért, a vöröske lett útjára bocsátva, hogy megkeresse a Szabályzat egy másik példányát. Nem egy túlzott nehézséggel járó feladat az előkerítése, az viszont már nehézkesebb, hogy egy éjszaka alatt írják meg. Mármint nem bele kell sűríteniük, hanem fordítva, ki kell tölteniük az időt.
-Reggel hatig írjátok, korábban nem mehettek el, ugyebár gyöngybetűkkel, és meg ne halljak egy pisszenést se, különben mehettek ágytálakat is tisztítani, vagy a Kísértetházat kitakarítani szombaton.

Valentin nap
egyedül

Ez az első év, amikor Amira nagyon várta már a Valentin napot. Ő úgy gondolja, hogy ha mindent megünnepelnek az emberek, akkor a szerelmeseket miért ne lehetne? Az apró ajándékok és szeretet a mindennapokban jelen van, az tény, és nem csak egy napon kell szeretni a másikat, de egy nap miért ne lehetne olyan extra, olyan tényleg csak a kettejüké? Ez értve minden kapcsolatban állóra, magukra is Kristóffal.
Ő egy nagyon kis aranyos ajándékot készített szerelmének, és bagolyban hívta el a Valentin napi partira, amit a DÖK-kel szerveztek. Nem kapott választ, semmit nem tudott róla. Egészen aznap estig minden rendben volt, jó volt a kedve, és teljes erővel belevetette magát a szervezésbe. Még a köszöntést is átadta Woodnak, hogy ő majd a párjával lehessen.
Persze nem adta fel, másfél órával a dolog előtt neki is látott a készülődésnek. Egy lágy sminket tett fel a pofijára, kevesebb feketével, mint általában. A haját eltűzte az egyik oldalra, természetes hullámait benne hagyva. A dereka alá ért már fekete hajkoronája, és egyelőre nem is szándékozott változtatni ezen.
A szekrényre fel volt akasztva a ruhája, amit direkt erre az alkalomra vásárolt. Nem bál volt, simán mehetett volna laza farmerban is, direkt úgy tervezték. Ezzel szemben az nem vallott volna a feketeségre, hiszen gyakran előfordul, hogy koktélruhában járkál még napközben is. A rózsaszín ruhájához ezüst szandálba bújt, és magával vitt egy szintén ezüst kis táskát is. Halvány mosoly volt jelen az arcán, de a kedve cseppet sem volt jó. Reménykedett, de igazából tudta, hogy feleslegesen. Nem fog eljönni, nem fogja tudni átadni neki a meglepetést, amit David szeme láttára alkotott a padlón ülve.
A Nagyterem pontosan olyan volt, mint amilyennek tervezték. Látta már természetesen, de jó volt látni, hogy nem egyedül vannak a tagokkal. Wood volt az első akit kiszúrt, készülődött a beszédhez. Mira átvágott az embereken, és egy célt tűzött ki maga elé. Egy asztalt, a sarokban, ahonnan végighallgathatja az elnökhelyettest, és figyelheti az eseményeket.
Helyet is foglalt, és nagy sóhaj kíséretében hátradőlt a széken. Lassan elkezdődött az egész, mosolygott, amikor a srác végzett. Szívesen odament volna hozzá, de minek? Ahogy ránézett a többiekre, a párokra, és a nevető ismerkedőkre, könnyek gyűltek a szemében. A körmét kezdte nézegetni, még mielőtt kidördült volna a könnycsepp.

Ruha

Tanévnyitó/záró
Dmitri

Szóval tanévzáró, vagy éppen nyitóünnepség vette kezdetét a Nagyteremben. A diákok legtöbbje már bement, és elfoglalta a helyét a háza asztalánál, mire Mira eljutott odáig, hogy egyáltalán elinduljon.
Későn kezdett neki a készülődésnek, nem szeretett volna fontos eseményen csapzottan megjelenni. Bár az, amit majd az igazgató elregél az évről, teljesen hidegen hagyja, a társaság és egyebek miatt nem szerette volna kihagyni.
Fürdőszobai teendői közepette végiggondolta az évet. Irtó gyorsan elment a harmadik évfolyamos korszaka, és egészen jó volt. Sőt. Kristóffal a tanév kezdete óta nem mentek szét, és talán ez alapozta meg az általános boldogságát, amit nem sokan vettek rajta különben észre. Sokan hiszik, hogy szívtelen és nincsen lelke, ami amúgy nem igaz. Oké, lehet, hogy nem éppen a legkedvesebb lány az iskolában, viszont azok akik ismerik, tudják, hogy milyen lökött és aranyos tud lenni. Csak mi értelme olyan emberek előtt megmutatni ezt az oldalát, akik nem érdemlik meg?
Kristóf mellett a falubeli családja, Ali és Daniel is fontos szerepet játszottak az életében, mint ahogy a barátok is, legfőképp Amanda. Már semmi gondja nincs a lánnyal, viszont az új szobatársuk, Bianca miatt nem tudják tovább kihasználni a negyedik, üres ágy nyújtotta szórakozási lehetőséget.
Mire észbe kapott, már sminkben, kiegyenesített hajjal ácsorgott a szekrénye előtt, hogy felvegye a ruháját. Sosem vegyül el a tömeggel, a szürke kisegér szerepe nem fekszik Mirának. Lehet, hogy a ruhája nem pont odaillő, azonban ő jól érezte magát benne, az biztos.
A talárját is felvette, aztán magassarkúban topogott el a Nagyteremig. Nem zavartatta magát, szépen odasétált a zöldek asztalához, miközben néhány emberre rámosolygott. Tekintetével Kritófot kereste, de csak a hátát pillantotta meg, úgyhogy az első szabad helynél megállt, és elegánsan helyet foglalt. Talárjától egy az egyben megszabadult, aztán rápillantott a mellette ülőre.
-Heló Dmitri -Amirás mosolyával pillantott a srácra, kezeit egymásra téve az asztalra helyezte.  

Ruha&smink

Hoppá-hoppá

Hogy mik nincsenek... A kislány, aki még alig, hogy otthon érezheti magát a Sárkányfészekben, máris csavarogni indul takarodó előtt negyed órával. A legszebb része, hogy két prefektus a szobatársa. Amira nem is érette, hogy a kisasszony ezt hogy gondolta.
Lényegében követte, gondolta, hogy takarodó előtt nem fog visszaérni a szobájukba, és mostanság eléggé belejött a büntetésbe. Valahogy meg kel mutatni a leányzónak, hogy hol a határ...még ha rellonos is.
Erre az estére ne tervezett semmiféle kiruccanást, a hideg hó és télies időjárás valahogy elrontotta az egész kedvét. Még Kristófot sem akarta meglátogatni, csak az ágyában akart lenni. Éppen olvasott amikor Bianca kilógott, tehát egy "izgalmas" regényt hagyott abba.
A nagymacskáján keresztülmászva elért a szekrényig, ahonnan egy fekete kardigánt vett elő, hogy lenge ruhájában ne fagyjon ketté. Az első cipőt vette fel ami a kezébe akadt, úgyhogy balerinacipőben igyekezett utolérni a szobatársát.
Könnyű volt, halkan lépdelt mögötte egészen a Bejárati csarnokig. Ott aztán a lehető legtökéletesebben az árnyékban megállt, majd karba tett kézzel várta a fejleményeket.
Aha! A kisgyerek, az a Gábor vagy ki a rossz életű, aki próbálja magával rántani a barátnőjét. Mira megcsóválta a fejét, és mivel már kezdett fázni, lassan odasétált eléjük, a pálcáját csak ott húzta elő. A nonverbális varázslat órákon megtanult néma varázslattal meglepetésszerűen kötözte össze a fiatalokat. Hogyha már ennyire együtt akartak lenni, akkor tessék, legyenek minél közelebb.
-Na de Bianca, mégis mit jelentsen ez? -valami hasonló érdekes arcot vágott az utánzás közepette, mint amilyet a fiúcska, majd megingatta a fejét.  
-Bia, Bia, Bia. Két prefivel laksz egy szobában... -Mira már emelte volna a pálcáját, hogy viccesebb legyen a helyzet, de oldalra döntötte a fejét, és inkább úgy döntött, beavatkozás nélkül szeretne mozizni. Biztos volt benne, hogy nem csak a büntetésről fog szólni az elkövetkezendő pár perc... -Halljuk, mit is akartál mondani neki?

Kis csapat

Mira igazán nyugodtan, gúnyos mosollyal figyelte az eseményeket. Cseppet sem zavarta, hogy Bianca rá tartja a pálcáját, ő is így tett közben. Hol a lányt, hol pedig a Gábor gyereket nézte, és széles vigyor ült ki a képére. Bianca vérmérséklete hasonló az övéhez, mintha a húga lenne.
Már azon volt, hogy megdicsérje a szobatársnőjét, de megjelent a Rellon két legújabb prefektusa. Lyrára pillantott, és miután tekintetét egy pillanat alatt végighordozta rajta, félmosollyal megingatta a fejét. Nem az ellenkezés jele volt ez, hanem így jelezte, hogy nincsen semmi probléma és Bia nem őt fogja megtámadni ha támad. Nem szólt egy szót sem, ugyanis a következő dolog amire felkapta a fejét, hogy az a kis gólya kivette a kezéből a pálcáját. Lassan fordult felé, szemei szikrát szórtak. Odalépett elé, alig pár centire tőle.
-Ezt nem kéne -rezzenéstelen arccal vette vissza a pálcáját, aztán odalépett a szőke kislányhoz. Pálcáját maga mellett tartotta, bár megfordult a fejében, hogy a kisfiú megérdemelné a leckéztetést. Mármint a sárga, nem a rellonos.
Már észre sem vette, hogy fázik, valahogy a gyorsan zajló események jobban elvonták a figyelmét. Már megérte kimászni az ágyból. Jó a mozi -ez lerítt az arcáról.
-Mondd csak meg neki, jól van -halkabbra vette a hangját, rákacsintott a lányra. Ennyi nem volt még elég, szóval lejjebb hajolt hozzá. -Én nem hagynám ennyiben. Büntetés jár neki, nem? Mondd meg neki milyen volt. Milyen volt nélküle. Elhagyva -Biancához beszélt, de végig a fiút nézte, akit prefitársa kedvesen megküldött egy enyhe ártással.
-Mobilicorpus! -a célpont nála is a navinés volt, bár ő csak a saját pálcájával dolgozott. Egyszerűen a magasba emelte a fiút, majd először balra irányította, és azzal a lendülettel vissza is rántotta, egyenesen neki a lépcső korlátjának. Kíváncsi volt a kis barátnője reakciójára.

Gyűlés

Nagyon, de nagyon gyorsan történt rengeteg dolog azalatt a pár perc alatt amit eltöltöttek együtt a fél prefektusi gárdával, és a másik kettővel. Gábor próbálta egy elég rossz átokkal eltalálni a feketeséget, aki egy egyszerű pajzsbűbájjal ki is védte azt. Gyenge próbálkozás.
Csatlakozott hozzájuk egy fiatal, újonc tanár, aki igen rosszul próbálta a dolgokat helyrehozni. Lyra megoldotta, hogy a nő a saját vermébe essen bele, Mira pedig csak figyelte az eseményeket. Félmosollyal tekintett az új érkezőkre, aztán a fejét kezdte csóválni.
-Nem tudom ki Ön, de kérem ne avatkozzon olyan dologba, amihez nincs köze. Prefektusi dolgon kívül kapott átkot a fiú, szerencséje, hogy csak ennyit -jegyezte meg vállat vonva.
Mivel az esti büntetésből egy iskolagyűléshez hasonlító tumultus kerekedett, nem kívánt több időt itt tölteni. Gergőre nézett, és vagy öt másodpercig gondolkozott rajta, mit is csináljon vele.
-Holnap keress meg, és megkapod a büntetésed. Lyra, Noel, tiétek a másik két rellonos -vette a bátorságot és rangidős prefektusként -mert ugyebár ő viseli legrégebb óta a jelvényt- irányította hozzájuk a szavakat.
-Gyere Bianca -a szobatársának intett a fejével, hogy induljon vele vissza a szobájukba, de megtorpant Noel előtt, kitartva a kezét.
-Kérem a lány pálcáját -sürgetve mozgatta meg az ujjait, és amint visszakapta a pálcát, megfogta a szőke kislány karját.
-További jó szórakozást -kifejezéstelen arccal köszönt el minden jelenlevőtől, és a szobatársnőjét karonfogva elindult a körletükbe.

Dávid és Vanília

Kellemes érzés, amikor valaki úgy mászkálhat az iskolában, hogy bárki szólna érte. Amira kihasználja hogy prefektus, és sűrűn csatangol, mostanában pedig gyakran vannak áldozatai. Szegények általában nem is gondolnák, hogy le fognak bukni, de egyszer biztos rájönnek, hogy hogy kerüljék el az effajta összetűzéseket.
Ezen az éjszakán Amira egy jegyzetfüzettel, és Leoval a nyomában indult el a körletéből. Eredetileg a bájitaltan terembe igyekezett, ahhoz kellettek neki a jegyzetek, amibe egyébként olyannyira belemerült, hogy vagy kétszer rossz felé ment el. Aztán észbe kapott, és elkeveredett a nyugati szárnyba, itt pedig már jobban figyelt. Muszáj, hogyha nem akarja, hogy még ő legyen hátba támadva. Egyébként sem sűrűn látni ilyet, hogy a rellonos leányzó olvas, főleg nem a tananyagból. Szerencséje van az eszével, hogy ráér vizsga előtt áttanulgatni mindent.
A bájitaltan teremhez menet ismét tett egy felesleges kitérőt, és a dámák folyosóján tért észhez. Akkor is csak azért, mert az oroszlán morogni kezdett, és lemaradt a gazdijától körülbelül két méterre.
-Mi történt Leo? -visszafordult hozzá, és a pálcáját -amivel eddig a jegyzeteit világította meg- oda irányította.
Gúnyos mosoly jelent meg az arcán a két éjjeli baglyot látva. Ha nincs Leo, biztos elmegy mellettük anélkül, hogy észrevegye őket. Bár már éppen indulni akartak, még a hangjukra sem lett figyelmes. A dámák motyogása miatt ez mondjuk nem is nagy csoda.
-Név, ház, évfolyam, és magyarázat, hogy mit kerestek itt takarodó után -jegyzeteit leengedte maga mellé, a pálcáját viszont egyenesen a lógósokra fogta. Figyelte az ez által megvilágított arcukat, és választ várt.  

Lógósok

A válasz normálisan érkezett, amit a korábbiakhoz képest eléggé csodált a feketeség. Mivel a lány, nevezetesen Vanília megmondta az okokat is, és a másikról is amire kíváncsi volt, nem várta, hogy a fiú válaszoljon, csak bólintott.
Átfutott az agyán, hogy annyiban hagyja az egészet, és elküldi őket egyszerűen a hálókörletükbe. Ezt az elnézést nem engedhette meg magának, hát hova lenne így a jó híre? Eleve egészen jó kedvében volt, és a bájitaltan annyira elvonta a figyelmét, hogy nem volt kedve a szemétkedéshez. Pedig simán belekötött volna a lányba amiért feleslegesen járatta a száját, hiszen ő nem azt kérte, hogy mondja el mindkettőjük okát és adatait.
-Holnap este nyolckor várlak a Szertáraknál, ott megkapod a büntetésed. Most pedig tűnj a körletedbe -fejével intett neki, hogy elmehet, aztán Dávidra nézett. Pár másodpercig gondolkodott rajta, hogy mit kezdjen a fiúval.
-Te meg velem jössz, segítesz -további megjegyzést nem fűzött hozzá, az eredeti célja felé, a bájitaltan terembe indult Dáviddal, és Leoval az oldalán.

Öcskös és Uff

A tusával nagyon sok a dolog és tennivaló, ezért Mira még akkor is jegyzetekkel a kezében mászkál az utóbbi egy-két napban, amikor órára igyekszik. Ezért nem is volt különös, hogy a Nagyteremben is az iratai fölött ült. Ebédidő volt, ami nála annyiból állt, hogy megivott egy pohár narancslevet -mint mindig-, és megevett egy fél almát. Sem kedve, sem ideje nem volt rendesen enni.
A vállának kocogtatására kapta fel a fejét. Sötét pillantással mérte végig háztársát, aki hosszú nyökögés után sikeresen elmondta neki, hogy miért is zavarta meg. Egy -állítása szerint- 'eeekkora', sötét hajú fiú kérte, hogy küldje el a Gyengélkedőbe, okot viszont már nem adott, vagy csak az a gyökér felejtette el.
Morogva ugyan, de összeszedelődzködött és gyorsan kapkodva lábait felfutott a gyenguszra.
Fejét dugta be először az ajtón, hogy megnézze magának, merre jár a gyógyító. Sajnos volt már szerencséje hozzá, amikor az a bestia darabokra roppantotta az amúgy sem túl erős lábait. Most nem látta, csak egy ismerős kisfiút. A múltkor találkozott vele járőrözés közben. Valami történt a lábával, és ahogy jobban szemügyre vette, megpillantott a kezében egy papírt. Odasétált mellé, a holmiját a szomszédos ágyra rakta.
-Te hívtál? -a szokásos hideg, érzelemmentes hangon kérdezett rá egyből a lényegre. A körítés valahogy jelen pillanatban hidegen hagyta, csak szerette volna minél előbb megtudni, hogy mi a jó francnak rángatták ide.
-Jó ronda a bokád -kissé közelebb lépett az említett testrésze felé. Elhúzta a száját, majd félig leült Domi ágyának szélére.

Domi és Javasbácsi

Előre látta, hogy ki fogja tekerni annak a nyakát, aki hobbiból rángatja fel a gyengélkedőre. Nem akar ápolónősködni, ha meg valaki akar valamit, arra ott a bagoly, vagy a szája, és megkeresi.
Igazság szerint csak az volt az enyhítő dolog az egészben, hogy olyan ember hívta, akinek még úgy ahogy elnézte. Fontolóra vette, hogy esetleg még marad is egy kicsit Domival, a gyógyító úgyis pikkpakk helyrerakja a baját.
-Hm, a szerelmeslevél -állapította meg, majd halovány félmosollyal elvette tőle. Becsúsztatta a papírjai közé, végül nem hagyta ott, hanem megnézte, milyen sérülést szenvedett el a fiú, és leült mellé.
-Csúnya, gonosz fa -csóválta meg a fejét gúnyolódva. Mintha nem is ő lett volna a szakadék kitalálója...meg úgy az egész próbatétel egyik kivitelezője. Nem tudta nagyon sajnálni Domit, nem érezte át sem a fájdalmát, sem azt, hogy megtörtént. Tudhatta volna, hogy ok nélkül nem szabad bemenni egy ajtón mert ki tudja mi vár rá, ezzel meg, hogy átadta neki a jelentkezést, garantálta a további ilyen sérüléseit.
A második, hogy vagy utáni kérdésre elvigyorodott. Zöld szemei a fiúéra szegeződtek. Egy-két másodpercig csak nézte, majd válaszra nyitotta a száját. Azonban vissza is csukta, és csak vállat vont. Ő még nem ismeri. Higgyen csak amit akar. Nem zaklatott ő, csak önmaga, és nem olyan, mint amikor először találkoztak.
-Chaske bácsi! -vidáman, mosolyogva nézett a befelé igyekvő férfira. Felnevetett a neki szánt kérdésen, és reflexből válaszolt.
-Nem, dehogy. Bírom én magát, de annyira nem, hogy újra ápolásért látogassam meg... Bár lehet, hogy őt neki kéne adnom a bestiának -még mindig mosolyogva fejezte be a válaszát, természetesen angolul, hogy a férfi is értse, és egyszerű legyen a kommunikálás köztük. Fejével Domira bökött, ezzel utalt rá pontosan, hogy rá gondolt. Az pedig már nem nagyon érdekelte, hogy a fiú érti-e amit mond.
Jött is hamar ezután a diagnózis, amit már a srác is megmondott. Ficam, semmi más. Amira lemászott az ágyról, végigsimított a ruháján, tekintetével pedig követte a javasbácsit a szekrényig.

Đomi és javasbácsi


Amira egy pillanatig kérdőn nézett Domira, majd megvonta a vállát.
-Nem gond, majd...megoldjuk -egy aprócska, villanásnyi pillanatra felrántotta szemöldökét. A jól ismert Miramosoly elmaradt, annál inkább villant fel a szemében a csillanás, aztán ahogy eltette a borítékot, visszaváltott.
Fúriafűz...a lány hümmögve gondolt rá, hogy imádja az ilyen ötleteket. Hall valamit, és egyből kipattan a fejéből valami irtó sunyi, szemét ötlet, amivel garantálja mások halálközeli állapotát. Nem kéne kétszer mondani neki, hogy a tusa egyik akadályában szerepeljen egy fúriafűz, vagy hasonló.
A várakozás eltelt, megérkezett Chaske is bővítésképp. Rellonos kisasszony vidáman, és közvetlenül fogadta, nem úgy, mint a fiúcska. Itt volt az ideje, hogy a társaságon kívül ellátásban is részesüljön, bár ezt még megelőzte egy röpke viccelődős csevej.
-Mindennel -vonta meg a vállát, majd Dominic lábára nézett. Önkéntelenül elhúzódott a szája. Nem csak azt utálja, ha neki van valami baja, hanem azt is ha látnia kell egy baleset következményét. A vért is jobban bírja annál, mint ha ilyen eldeformált, összevarrt, akármilyen testrészt lát.
Igazándiból nem volt rá oka, hogy odadobja Ryva lábai elé, sőt, talán még ha ilyen helyzet jönne, még meg is gondolná, hogy megvédje-e.
Amíg a férfi a szükséges kellékeket előszedte, Mira válaszolt a pimasz, hülyéskedős "fenyegetésre".
-Most félnem kéne? -nézett rá kérdőn, ajka mosolyra húzódott. Érdekes módon nem vette föl a számára már kissé szemtelen kijelentést. Mondjuk az utána feltett kérdés már egy kicsit máshogy érintette. Visszaemlékezve jó kis kaland, csak azóta is bánja, hogy Leot is belekeverte. Csak Mira lehet ilyen okos, hogy hajnali kettőkor kimegy az erdőbe.
Hallgatott egy kis ideig, mert már Chaske is visszatért a pároshoz. Lopva rápillantott, majd röpke sóhaj után visszaült a beteg ágyára, de már távolabb a sérült végtagtól, ugyanis az a krém amit éppen elkezdett rákenni neki a férfi, iszonyúan piszkálta Amira orrát.
-Annyira nem volt komoly, csak az a bestia akinek elvinnélek, kettétörte a lábam térdkörnyéken -vonta meg a vállát különösebben nem foglalkozva azzal, ami történt. Igaz, hogy az incidens után még hetekig sántított, és még most is, ha időváltozás van.
Lassan ment az idő, a férfi hosszú időn keresztül masszírozta a kencét a fiú lábába. Mira már kezdte unni, de valamiért nem akarta ott hagyni egyedül Domit.

Szerenádozók

Rettentően gyorsan telik az idő. Már nagyon kevés idő volt a tusáig, úgyhogy Amira eléggé sietősen távozott mindenhonnan, és sietve érkezett is. A diákönkormányzatos feladatai mellett azonban prefektusi feladatait sem hanyagolta el, ráadásul éjjel jobban ment neki a gondolkodás is, és még a hiányzó elemeket beletudta biggyeszteni a vázlataiba egy-egy járőrözés közben.
Gergőt már sokadszorra kapta el valamiért, most pedig egy olyan feladatot adott neki, amihez szüksége volt pár asszisztensre akik a nagyteremben figyelik, hogy megvan-e a két órányi beszéd, amiben a Rellont, na meg őt a tesójával dicséri.
A reggeli készülődés két órányi alvás után kissé rossz hangulatban telt el, csoda, hogy pillantásaival nem robbantotta ki a tükröt a helyéről. Karikáit a smink szépen elfedte, a hajával a fésülésen kívül semmit nem kellett csinálnia, és a ruhákat is roppant egyszerűen -időszűke miatt- választotta ki.
A büntetés ellenőrzésére igyekezett, és ezt ugyebár mint mindig, a bejárati csarnokon keresztül tette. Bár ne tette volna.
Amikor odaért, gitár hangja hallatszott, és nem is akárhogy. Borzasztóan rosszul, mintha valami analfabéta kezébe adtak volna egy hangszert. Ahogy jobban szemügyre vette, Nikit látta meg magával szemben. Már ment volna tovább, amikor fülsüketítő hangon vinnyogni kezdte a hozzá tartozó szöveget. Nem sok idő telt el, míg Mira azon gondolkodott, hogy pálcát rántson-e, megérkezett Yarista is, és becsatlakozott hozzá. Nem tudta mire vélni a lány ezt az egészet, de a szöveggel nagyon felhúzták. Nagyot nyelve dugta vissza a helyére a félig előhúzott pálcát, majd a dal vége előtt elsuhant mellettük, fékezve az indulatait. A Nagyterembe ment, hogy megnézze, teljesíti-e a büntetését a navinés.
Még aznap fog nekik büntetést postázni, az egyszer biztos.

Bál - Domi - beszéd

Amira maga sem tudta, hogyan gondolta, hogy megtudja oldani Domi visszahozását és aznap a mágustusa szervezését, lebonyolításának egy részét. Aztán végül tökéletesen megoldotta, bár egy kis izgalom volt benne, ez olt az első, hogy nem csak az iskolatársai előtt kellett megmutatnia, hogy mennyire jó vezető tud lenni.
Csak úgy jött az ötlet, hogy elviszi a kificamodott lábú barátocskáját haza, hogy megnézhesse az újszülött kishúgát. Vonattal utaztak, az iskolában persze erről senki nem tudott, és ha Mirán múlik, így is marad. Igazából nem akart ő bemenni, csak rájött, hogy ha másnap normálisan akar kinézni, és nem akar rosszullétet, akkor bizony nem mászkál el sehova, hanem szépen csendben elnézegette, hogy milyen aranyos a két testvér.
Ezen a napon reggel ültek vonatra, és jöttek vissza az iskolába. A lánynak éppen annyi ideje volt, hogy felérjen, és elkészüljön mire megérkezik a hét vendég. Izgatottan várta a nagy találkozást. Régen volt, hogy olyan igazi külföldiekkel beszélhetett volna.
Már erre a kis eseményre is csinosan öltözött fel, bordó ruhában kísérgette a vendégeket az Igazgató úrral. Egészen jól elszórakozott, és el is repült rendesen az idő. A Nagyterem szépült, a manók dolgoztak ezerrel, csak egy gond volt, méghozzá a vihar. Kissé félelmetesek voltak a dörrenések és az eső is csúnyán szakadt, csakhogy nem volt ideje a feketeségnek azzal foglalkozni, hogy mi zajlik odakint. A hálójába a körbevezetés után visszatart, a rejtett ágy alatti édességéből evett egy kicsit, majd ismét a fürdő felé vette az irányt. Kivételes módon haját tökéletes kontyba tűzte, sminkje egyszerű de szép, és a ruhája alkalomhoz illő, mégis Mirás volt. Kifelé menet belebújt a fekete magassarkújába, de még visszafutott az ékszerekért, amit direkt erre az alkalomra kért otthonról.
Teljes pompában, egy kis táskával indult meg a Nagyteremhez, ahol már talán várta a párja, aki jelen esetben nem Kristóf, hanem Đominic volt.
Odaértekor széles mosollyal, és egy puszival üdvözölte a fiút, akivel a fele napját töltötte. Nem értette miért, de megkedvelte. Belekarolt, és bementek a csodálatos pompában úszó terembe. Nem sokáig voltak együtt, ugyanis Mirának mennie kellett a saját, szervezői asztalukhoz. Innen nézte a köszöntőt, amit Wickler úr elmondott, és hamar rákerült a sor. Közelebb ment hozzá, és miközben hallgatta a versenyzők neveit, fel-fel pillantott az Igazgató feje fölé, ahol sorra jelentek meg az arcképeik. Mosolyogva tűzte egyesével a versenyzők ruhájára a kitűzőt, egy-egy puszi kíséretében.
Bólogatott párat míg folytatódott a szöveg, teljesen egyetértett a szavakkal. Ezután pedig minden időhúzás nélkül egy 'köszönöm' kíséretében átvette a helyet, hogy ő is köszöntse az összegyűlteket.
-Jó estét mindenkinek! Nem szeretném húzni az időt, ezért most csak köszönetet mondok első sorban a főszervezőknek, amiért bíztak bennünk, és a három szervezőtársamnak, Sharlotte-nak, Amandának és Adriának, amiért minden helyzetet sikerült közösen megoldanunk, és nem is tudnék jobb csapatot elképzelni náluk -mosolyogva a lányokra pillantott, és a többiekkel együtt megtapsolta őket.
-Az én feladatom pedig az estén, hogy elmondjak pár információt a tusáról, ami nektek versenyzőknek nagyon fontosak lesznek -pár másodpercnyi szünet erejéig körbenézett a diákokon, majd folytatta. -Ti, akiknek a jelvény fel lett tűzve, el lesztek különítve társaitoktól, hogy nyugodt körülmények között készüljetek az akadályokra. A lakóhelyetek az északi szárnyban lesz. A bál folyamán választanotok kell magatoknak egy mentort, aki bejárhat hozzátok, ő lesz a lelki támaszotok a tusa ideje alatt. Az est végén a mentorotokkal együtt kell odajönnötök hozzánk, az adminisztráció végett -elmosolyodott, és átgondolta, van-e még valami, amit ehhez hozzá kéne fűznie.
-És akkor most pedig jó étvágyat mindenkinek, utána pedig jó mulatást! Gratulálok a versenyzőknek!
Ezzel vissza is sétált az asztalukhoz, hogy nyugodtan elfogyaszthassa a vacsoráját.

Nem tudott sokat enni, épphogy csipegetett az ételekből. Egy pohár narancslevet próbált meginni, de már nem nagyon tudott megülni a fenekén. Örült is, amikor végre megszólalt a lágy zene, és felállhatott az asztaltól. Elnézést kért, és ott hagyta a lányokat, a levita asztala felé sétált, hogy megkeresse Domit.

Ruha, Ékszerek, jelvények

A bál - Domival

Igazság szerint Amira örömmel nézte a feléje közeledők arcát, ahogy izgatottak, de mégis boldogak voltak. Most tényleg foglalkozott velük, persze leginkább azokkal, akiket jól ismer.
A beszéde után nem volt más hátra, mint hogy végre jól érezzék magukat egytől egyig. Mivel Domival érkezett, az alkalmat kihasználva keresni kezdte. Ez mondjuk nem tartott túl sokáig, hamar összetalálkoztak. Mosolyogva fogadta, azzal meg nem foglalkozott, hogy közben hányan nézték meg, és hányan kezdtek el suttogni róluk.
-Köszönöm szépen -kedvesen elmosolyodott, habár biztos volt benne, hogy sikerült kihoznia magából a lehető legtöbbet. -Te is jól nézel ki -odanyúlt a zakójához, egy kicsit megigazította, aztán várakozva összefűzte maga előtt az ujjait.
-Persze -bólintott, és elfogadva a felkérést a fiú oldalán a táncparkettre sétált. Kicsit furcsán érezte magát a magasság miatt, ugyanis alapból is magasabb, magassarkúban pedig főleg. Na de mindegy is, csak ne kezdjenek el szuper pletykák szárnyalni róluk.
-Szerintem megérdemelted. Ügyes leszel -mondta biztatóan. Habár Mira nincs tisztában vele, hogy mennyire fog helyt állni, inkább pozitívan állt hozzá. Bunkóság lett volna már a nyitóesten lelombozni szegényt, pedig aztán lehet, hogy ő lesz a bajnok.
Közben lassan, a zene dallamára lépkedtek, Mira kicsit belefeledkezett a körülöttük zajló világba. A terem csodálatosan nézett ki, és megpillantotta a vendégeket, akik szintén elhagyták az asztalukat, hogy ünnepeljenek.
-Aranyos a kishúgod -jegyezte meg mikor visszatért a jelenbe, de persze csak halkan, nem kell, hogy valaki bármit is sejtsen.

A bál - zárás

A bál nem állt meg azalatt az idő alatt, amit Amira Domival kint töltött a Lépcsőházban. Arról a dologról ami ott történt, leginkább szeretne megfeledkezni, hiszen egyiküknek sem lenne jó, ha kiderülne valami. Mintha csak friss levegőt szívtak volna, úgy mentek vissza a Nagyterembe, és folytatták a jópofizást, vagyis leginkább a lány ebben jeleskedett az este folyamán. Tiffany is megtalálta, hogy felkérje mentorának, és persze erre egyből igent mondott, hiszen a saját tanoncáról van szó.
A lány után magához hívta a szervezői csapatot, és megkérte őket, hogy legyenek szívesek a búcsúzást követően odafigyelni rá, hogy mindenki elhagyja a termet, és a lehető legnagyobb rendben záródjon az este.

Az idő gyorsan elszállt, és lassan a zenekar is egyre lassabb zenéket játszott, hogy levezessék az éjfélig tartó bált. Pontban éjfélkor lépett vissza a helyére a DÖK elnöke, hogy a tusásokhoz intézzen pár mondatot. Torok köszörülés és ismételt üdvözlés után vágott bele a fontosabb dolgokba.
-Első sorban remélem, hogy jól érezte magát minden diák, tanár, vendég. Eljött az a pillanat, amikor a versenyzőknek búcsúzniuk kell, persze nem örökre. Kivéve ha eltesszük láb alól a verseny közben -tette hozzá angyali mosollyal. Csak egy vicces megjegyzésnek tűnhetett, pedig hajjaj, Mira ezzel rengeteg igazságot árult el. -A bajnokok a verseny végéig, vagy a kiesésükig egy számukra kialakított Lakrészben fogják tölteni az idejüket, ahová csak ők, a mentoraik, és a szervezők léphetnek be. Megkérnék minden versenyzőt, hogy fáradjon ide, Maurice-hez -kezével a férfi felé intett, aki a tanári asztal és a jobb szélső asztal között félúton várt.
Mikor minden versenyző elbúcsúzott a fontos emberektől, és oda ment a kért helyre, folytatta.
-Természetesen néha kijöhetnek a lakhelyükről, és minden kviddicsedzésen, és meccsen részt vehetnek, emellett büntethetőek is a prefektusok és tanárok által. És ami mindenkit érdekel, a díj. A nyertes bajnok mentesül egy általa választott vizsga megírása alól, oklevelet és díjat kap, és persze a Trófeateremben is helyet kap. A jövő évben megrendezett külföldi tusán a Roxfort, a Durmstrang, és a Beauxbatons bajnokaival együtt utazik, és képviseli iskolánkat. És akkor most jó éjszakát kívánok mindenkinek, és szurkoljatok a kedvenceteknek -ezzel pedig le is zárta a mindenkinek szánt beszédét, és egy mosoly kíséretében odasétált a bajnokokhoz.
-Készüljetek fel, zsupszkulccsal fogtok közlekedni a lakrészbe -szólalt meg mikor mindenki rá figyelt a versenyzők közül, és már kezdtek eltűnni a diákok a teremből. -Oké, a fele csapat velem jön, a másik fele Maurice-el -tisztázta még mielőtt középre nyújtotta volna az esernyőt amit ki tudja honnan vett elő.
-Gyerünk! -szólt rájuk, hisz az idő sürgette őket. A másik zsupszkulcs, a szintén piros esernyő a férfinál volt, így egymást követően mindkét csapat távozni tudott, hogy aztán ott együtt megbeszélhessék a tudnivalókat.  

Tusa 1. próbája, megfigyelés, várakozás

Csend, sutyorgás, na meg hang nélküli izgalmak. Ezekkel lehet jellemezni azt az időszakot, amikor Amira a Nagyteremben üldögélt. Ölében Ecsettel, a kismama puffskeinjével figyelte az eseményeket. Nem csak azért, mert ez volt a feladata, azért is, mert nem volt jobb dolga, és hát ez volt a legjobb figyelemelterelő dolog, ami most igazán rá fért.
Néhány versenyzőért kimondottan aggódott, Tiffel és Domival az élen. Benji is idegesítette, annak sem örült volna, ha neki baja esik, de ő tud vigyázni magára...bár amikor megpillantotta a vélát, nem sok jót jósolt gyereke apjának. Tif meg...hát nagyon büszke volt rá, amiért alkalmazta amit együtt tanultak, ráadásul nem is rosszul. Biztos kap majd valami jutalmat, ha kiesik, ha nem. Domival pedig hadilábon áll, furcsán gondol rá, egyik szempontból utálja, a másikból meg szorít neki nagyon, és görcsbe rándult a gyomra amikor meglátta, hogy valami rossz a hátára akaszkodott.
Aileen összeesését követően egyedül maradt, Maurice elment a lányért, és épségben kivitte, de a Gyengélkedőn maradt vele. Így nagyobb feladat hárult a lányra, figyelnie kellett a pergament is, nem csak azt, ahogyan páran megkapták a kulcsukat. Nagy kő esett le a szívéről, ahogy ők elhagyták az erdőt, és már várta, hogy megérkezzenek hozzá, és eldicsekedjenek mindenkinek vele, hogy bizony, az első próbán tökéletesen teljesítettek.

Ruha

1. próba, a versenyzők

Teltek a percek, mire befutott az első versenyző. Várffy jutott ki elsőnek, és szokásához híven elvárta, hogy úgy ünnepeljék, mintha valami isten lenne. Pedig senki nem pisilte össze magát tőle, maximum az elsős kislány, ott jobb szélen, aki sikítórohamot kapott amint befutott. Valami beütése biztos volt. Mira az egész "ó de király vagyok" jelenetre egy lenéző fintorral reagált, eszébe sem jutott gratulálni ennek az embernek.
El is terelődött róla a figyelme amikor egy percen belül újra nyílt az ajtó, és Benjamin érkezett. Széles mosoly ült ki az arcára, végig nézte, ahogy odasétált hozzá, és mindeközben felállt, hogy a lehető leggyorsabban megölelhesse, persze nagyon vigyázva a sérülésére.
-Nagyon fáj? -elhúzta a száját ahogy az ölelésből engedve ránézett az égés nyomára. -Csodálom, hogy bírtál magaddal -tette hozzá már vigyorogva. Egy jelentőségteljes pillantást küldött a tanári asztal felé, ahol a vendégigazgatók éppenséggel az ebédjüket fogyasztották. Portington, a roxfortos volt az, aki igaz, hogy nem hivatalosan, de gyógyító volt, és egy korty jeges tea után odabicegett hozzájuk, hogy ellássa összvissz két perc alatt a fiú sebét, amiből már nem is látszódott semmi, és a fájdalom is elmúlt.
Közben Mira már újra a közvetítést figyelte, és a bajnokok fogadtatása is újra duruzsolásba váltott. A feketeség oldalra döntött fejjel nézte, ahogy az idő közben összegyűlt bajnokkupac beszélgetést kezdeményezett a kentaurokkal. Egyébként a terveben semmi nem volt, azon kívül, hogy a kulcsok a bátraknak és ügyeseknek járnak, tehát minden az erdőre volt bízva.
Visszaült a helyére, és lassacskán még két versenyző befutott. Domi és Bia közül csak a szőke volt az, aki odament a lányhoz, és odaadta neki a kulcsot. Egy "gratulálok szobatárs" mosolyt küldött felé, és nézte, ahogy Alexa megölelte. Aranyosak.
Ginnie még nem érkezett meg, de Amira két pálcaintéssel magához hívta Robi és Domi megszerzett kulcsát. Benjitől egyszerűen megszerezte, így mind a négy a ruhájának rejtett zsebében landolt.

1. próba utáni várakozás - Tif

Miután a csapat egyre nagyobb lett a Nagyteremben, a hangzavar is kezdett emelkedni. Persze nem csoda, rengeteg külsősnek esett le hatalmas kő a szívéről, amikor befutott a sérült barátja, barátnője, gyereke, vagy bármilyen más hozzátartozója, és ezzel Amira sem volt másképp. Örült, hogy Domi meg Ben már elsőkként kijutottak, és már csak Tif volt az, akire különösen várt.
A maradék csapatot a kentaurok tartották fogságban, és Mira a fejét fogta azon, hogy Yar már megint hősködni akart. Nem tudta, mi lesz ebből, de ahogy Vaníliát elhurcolták, nem sok jót jelenthetett.
Mialatt a várakozás következő rész is elkezdődött, a feketeség ismét a kivetítőre szegezte tekintetét. Egy pohár narancslét kortyolgatott, egész nap nem evett semmit, és nem is kívánta. Pedig az asztalon sokfajta étel kínálta magát a jelenlevőknek, hogy bárki bármikor megtömhesse a hasát.
Közbe-közbe a pergamenre pillantott, meg a bejárat felé, hogy hátha Mau is visszatér. Egyelőre sehol semmi.
Egy újabb fél óra elteltével újabb történés volt. Pár lányt elengedtek a kentaurok, a többieket meg elvitték, de ott már nem volt semmi, amivel megfigyelhették volna, egyáltalán mit csinálnak a versenyzőkkel. Mondjuk a maradék már különösebben nem izgatta a lányt, inkább azt figyelte, hogy a lányok előtt megjelent a várva várt fény, és a kulcsot fogva mentoráltja is kifelé kezdett rohanni.
Ahogy nyílt az ajtó, és megjelent a kifáradt, tele sebekkel leányzó, Mira mosolyogva felállt, és átölelte a nyakába boruló Tiffanyt. Ritkán nyilvánítja ki így az érzelmeit, főleg lányok irányába, de ezt nem hagyhatta ki.
-Büszke vagyok rád -mondta neki mosolyogva, és ahogy ő leült, visszaült Mira is.
A pálcáját előhúzva néhányszor elmondta a Valetudo varázsigét, így nem sokkal később a bajnok már karcolások nélkül, mindössze piszkosan és kifáradva ült mellette.
A közben és utána érkezők kulcsait szintén a zsebébe mélyesztette, és folytatta a várakozást, már teljesen nyugodtan.

Ünnepi bál - köszöntő

Már eltelt egy hét, és ezen a héten még mindig nem volt nyugalom. Domi és Benji bekerültek a történelembe, és máris elhíresült, hogy két bajnoka lett az iskolának. Ez azt jelentette, hogy többszörösen rohamozták meg a fiúkat, és a szervezőket, na meg persze az igazgatót az újságírók. Fotózásokra meg interjúkra kellett járniuk minden nap, Mira nem is csodálta, hogy a végén már elegük lett az egészből. Ő is alig várta, hogy nyugalmuk legyen, de mindenhova a fiúkkal és Mauval tartott, hogy legalább a másik három lánynak nyugta legyen, és tudják szervezni a bált.
A bál napján mosolyogva bújt bele reneszánsz kori ruháinak egyikébe, és már tudta, mit fog viselni este. Amikor eljött az idő, szépen összekészülődött, a haja hullámos volt, és félig hátracsatolta, a ruhája pedig háza színét viselte.
Korábban érkezett a Nagyteremhez, kint az ajtó előtt találkozott a szervezőkkel, Mauval, a vendégbajnokokkal, és persze a két bajnokkal. Domi megkérte, hogy legyen a partnere a bálon, és persze igent mondott rá. Kristófnak már szólt róla, hogy vele megy, és Merlinnek köszönhetően a vőlegényének nem is volt ellene kifogása, csak kicsit húzta a száját. Mindenki kapott álarcot, hát ők is. Egy szép zöld-aranyat választott, ami passzolt a ruhájához.
Megvárták, míg szépen mindenki bevonult a szépen kialakított terembe, és a két király után lassacskán bevonultak az asztalaikhoz. Mira Maurice oldalán sétált, mosolyogva nézte Domit, ahogy előtte ment, és a magasságbeli különbséget, hiszen Benji pár fejjel a fiú fölé emelkedett.
A zene elhalkulása után elsőként Wickler igazgató úr mondott egy rövid beszédet arról, hogy milyen elégedett a bajnokokkal, meg a szokásos. Utána Mira az álarcát hátrahagyva lépett a pódiumra kezében a poharával, hogy a szervezői gárda nevében beszéljen.
-Emeljük poharunkat a két bajnokra, Nagy Bátor Đominicra és Benjamin Lawrence Krise-ra - poharát megemelte egy kicsit, és egy mosolyt küldött a két fiú felé. -A fiúk bátran teljesítettek minden akadályt, még ha nehéz is volt. Az egész iskola nevében mondom, hogy nagyon büszkék vagyunk rátok, hogy véghezvittétek mindezt. A tusa megszervezése nem csak azért volt kemény, mert sok gondolkodást és kreativitást igényelt, hanem mert benne voltunk, és úgy izgultunk fordulóról fordulóra a versenyzőkért, de megérte. Szerencsére iskolánkban minden teljesen rendben ment, a sérüléseken kívül mindenki ép, és jól van. Gratulálok a srácoknak, és most pedig Maurice jön, aki fáradhatatlanul ott volt a versenyzőkkel, és ügyelt, hogy minden rendben menjen -őszinte mosollyal tapsolta meg a teremben ülőkkel együtt a két bajnokot, akik egyébként balra ültek tőle a kétszemélyes asztalnál, persze koronával a fejükön, a trónjukon.
Rákacsintott Domira, és visszasétált a szervezői-vendégasztalhoz, hogy végighallgassa Maut, aztán vacsorázzon, hiszen a nap folyamán semmit nem sikerült ennie.


Ruha, Maszk

Drága sógor

Izgult. És félt. De nagyon. Két évvel, és egy hónappal később megismétlődött, amit egyszer már nagyon nehezen, de átvészelt. Csak most nem olyan könnyű...most igaz, és biztos. Retteg, hogy Kristóf mit fog szólni.
Úgy gondolta, a legjobb az lesz, ha először nem szeretett vőlegényének újságolja el a gólyahírt, hanem a leendő sógorának. David benne van az első ötben, akiket a szívébe zárt örökre, már csak az emlékek, na meg a barátságuk miatt is. Az pedig csak hab a tortán, hogy Kristóf unokatestvére, de inkább bátyja.
Nagyon röviden fogalmazott a bagolyban, nem akart köntörfalazni. Muszáj beszélniük, és találkozniuk kell, kész, pont. Nem valószínű, hogy bármi is eszébe juthatott, miért hívja el éjfélkor egy esti nasira, és ez jó.
Nem tudta eldönteni, milyen ruhában menjen. Megmutassa-e elsőre, hogy az eddig teljesen lapos hasa pici pocakká nőtt, vagy inkább terelje el a figyelmet róla. Végül az utóbbira esett a választása, és hozzá illő, de kicsit lazább ruhadarabokat kapott magára. Valószínű, hogy a magassarkútól sosem fog megszabadulni, így természetesen az öltözködés végezetével azt húzott a lábára. A kopogása visszhangzott a kőfalak között, és egyáltalán nem figyelt rá, kik járkálnak tilosban. A jelvénye is a táskájában rejtőzködött. Sietett, hogy időben odaérjen a konyhába, két okból is. David, és mert megéhezett.
Szusszanva lépett be az ajtón, ahol egyből körbenézett, és egy mosolyt varázslova az arcára odalépett a sráchoz. Miután egy puszit nyomott az arcára, leült mellé, mit sem törődve a manókkal.
-Szia Dave -köszönt is, és az arcán semmi nem látszott abból, ami belül eluralkodott rajta. Az izgalom és a pánik keveredése. -Mi újság? Jól vagy? Beth? -egyből rázúdította a kérdéseket, hogy tereljen.

Ruha

Sógorkám

Próbálta nyugtatni magát, de tudta ő is, hogy ez nehezebb mint gondolja. Persze a képessége miatt kénytelen volt megtanulni, hogy hogyan tartsa kordában az érzéseinek kitörését, de az izgalommal nem tud mit kezdeni. Ha nem erőlködött volna, még a lába is járt volna, mint akinek lámpaláza van.
David is észrevette, és a kérdéseket figyelmen kívül hagyva kérdezett rá Amira gondjára. A feketeség mély levegőt vett, majd kifújta, és a srác szemébe nézett. Ismeri, elég jól. Nem tudott és nem is hazudott volna neki, de azért szerette volna egy kicsit húzni a dolgot. Megkordult a gyomra, úgyhogy gyoprsan el is kapta a pillantását sógoráról, és a körülötte álló manókra nézett.
-Uborkát...és palacsintát kérek...nem! Spagettit, uborkával, és majonézzel -a végén bólintott egyet, hogy ez a végleges kérése. Torokköszörüléssel fordult vissza Davidhez. A haját hátrasimítva vett egy újabb mély lélegzetet, de még mindig nem beszélt róla.
-Ó, látom éhes voltál -vonta fel egy pillanatra a szemöldökét mikor észrevette, hogy a srác már nagyjából be is fejezte a késői vacsorát.
-Na jó...az a helyzet, hogy... -ajkába harapott, és felállt. Megfogta a barátja kezét, hogy a hasára rakja, hátha így könnyebb. -Érzed? -mozgatta egy kicsit rajta, hátha észreveszi a nem túl szembetűnő kis dudorodást.
-Nem tudom mit csináljak...félek. Nem akarom, hogy ezzel elveszítsem Kristófot... Úgy érzem, rosszul fog reagálni... -lesütötte szemeit, miközben visszaült, persze Dave kezét nem engedte el, csak lazán az ölébe ejtette.

Sógorkám

Ahogy David kezét a pocakjához emelte, kellemes érzés futott végig rajta. Egy-két másodpercig tartott ez, ugyanis a döbbent arckifejezés nem sok jót ígért. Szívverése felgyorsult, ajkába harapva fürkészte a fiú tekintetét.
-Az lényegtelen -legyintett. -Megvizsgáltak már...hat hetes, és persze, hogy Kristófé -halvány mosoly ült ki az arcára, leplezve a kétségbeesést. Furcsa érzések kavarogtak benne, és egyik sem hagyta nyugodni. Egyedül nem tudta volna megoldani, ezért is hívta segítségül a sógorát, mindezt egy eléggé szétesős este után, amikor előkerült az ágya alól a dugi cigisdoboza is.
-Ez kedves tőled...de jobb lesz ha én mondom el...ha elmondom neki... -ő maga sem tudta, mi fordult meg ilyenkor a fejében, de vagy hatféle ötlet futott végig már másodperc alatt az agyán.
-Köszönöm -rámosolygott a manókra, akik a tányér lerakása után még mindig ott nyüzsögtek körülöttük, majd elvette a kezét az öléből, ezzel együtt Dave kezéből. Hümmögve látott neki az uborkás vacsorának, miközben szabad keze automatikusan a hasára csúszott.
-Tudod, nagyon félek. Attól félek, hogy minden megváltozik, egyedül maradok... De ha Ő mellettem marad, akkor is...még az évet sem tudom befejezni -nem nézett fel, a villával szórakozva magyarázta el, mi az ami a kis lelkét nyomja.
-Nem is értem, hogy lehetséges ez. Nem terveztük, basszuskulcs, még az esküvőt sem hoztuk szóba! -kicsit hangosabban esett ki a kezéből a villa, persze csak a tányérra, mint kellett volna. Ez volt az a pillanat, amikor egy újabb mély lélegzetet vett. Tisztában volt vele, hogy ha nem hagyja abba ezt a kitörést, még baj is lehet, amit nem engedhet meg magának.  

Flóra
Évnyitó/záró

A tizedik hét. Azaz amikor a leendő anyucinak sikerült teljesen elfogadnia a pici lényt a hasában, és egyre többször jut az eszébe, hogy milyen jó lesz a kezében tartani. Na meg, amikor elkezdődik az új tanév, és kérdéses, hogy hogyan fogja befejezni...és még a szülei sem tudnak a babáról, meg az eljegyzésről sem...
Ennek ellenére jókedvűen készült az ünnepségre a Nagyterembe. Különösebb oka nem volt amiért várta, csak régen volt már bármilyen esemény, ami miatt mindenki összegyűlt volna. Érdekesek ezek a hangulatingadozások Amiránál. Egyik pillanatban a pokolba kívánja az emberiséget -mint ahogy korábban mindig-, a másikban meg örömmel kezdeményez beszélgetést bárkivel. (Jó, nem bárkivel, mert ha idegesítő, vagy nem kívánatos személy az, akkor messziről elkerüli.)
Kedvesével volt egy kis időt, mielőtt a hálókörletükbe ment volna, hogy felfrissüljön és kicsinosítsa magát. A tükör előtt vagy egy negyed órát toporgott, egyszerűen nem akarta felfogni, hogy újra nőtt egy kicsit a hasa, és ezt a kék szaténruha csak még jobban hangsúlyozta. Végül nagyot szusszanva belebújt a szintén kék magassarkújába, és utolsó simításként igazított egy kicsit fekete hullámain.
Talárját kifelé menet magához vette, de a karján cipelte, ugyanis nagyon utálja. Kényelmetlen, és ronda viselet, és ő nem szerette sose az egyenruhákat. Csak órákra veszi fel, mert kötelező, de egyébként amikor lehet, saját ízlése szerint öltözik.
A Nagyteremben már gyűltek a diákok, de még bőven időben érkezett. Kicsit ízléstelennek találta az a rengeteg sárgát ami a teremben megjelent, de hát ők győztek, egy este legyen az övék. Főleg mivel Kristóf is a Navine házat erősíti -de még mennyire, hogy erősíti.
Nem siette el a helyfoglalást, szépen nyugodtan az ajtóból körülnézett, majd párja felé mosolygott, és elindult a zöldek asztalához. Nem nézte ki mellé, csak leült, és végigsimított a ruháján, aztán a talárját az ölébe rakta, és várt. Várt a semmire.

Ruha, ölében a talárral

Flóra
évnyitó

Nem volt nehéz észrevennie még így a bambulás közepette sem, hogy ő az egyetlen, aki fittyet hányva a szabályokra, a fekete tömegből kitűnve saját ízlésének való viseletbe bújt. Néhány közönséges csitrit is sikerül felfedeznie, akik megpróbálták úgy tartani a talárjukat, hogy kivillanjon legalább a fél combjuk. Nem tudta igazán eldönteni, hogy nevessen, vagy sírjon rajtuk, hisz mégiscsak egy ünnepség, nem egy putribuli. Ő maga úgy gondolta, hogy majd idejében magára veszi azt a fekete borzalmat, addig pedig háztársai örömére tökéletesen villog kék ruhájában. Félreértés ne essék, esze ágában sincs a Levita házhoz tartozni, de a gyerekes énje rég eltűnt, és nem fogja azért kerülni a kék, sárga és piros színt, mert a másik házakat jelképezik.
Éppen feltűnésmentesen végigsimított kerekedő pocakján, amikor egy neki címzett kérdés ütötte meg a fülét. Összevonta a szemöldökét, és lassan a lányra emelte tekintetét.
-Parancsolsz? -elhúzta a száját, kifejezve nemtetszését. Pontosan nem tudta, a kislány hogy is értette amit mondott, de nem is azzal volt a baja. Hanem eleve azzal, hogy megszólalt, hogy hozzá szólt.
-Áh, gólya vagy... -bólintott egyet, leginkább magának. Oké, máris megtalálták. Talán jobban megnézhette volna, ki mellé ül le... -Megnyugodhatsz, felveszem, mert "példát kell mutatnom" -utóbbit kicsit gúnyosabban, idézőjeleket mutatva a levegőben mondta. Főként azért vicces ez a példamutatós dolog, mert ha valaki, akkor Mira aztán elég nagy szabályszegő, de persze csak ha egyedül van, vagy olyanok jelenlétében, akiktől egy tanár, vagy házvezető sem fogja megtudni, miket csinál. -Amira Loveguard, prefektus, hát te? -különös, és meglepő dolog volt, amit itt csinált. Kezet nyújtott a lány felé, és várta a választ, hátha sikerül valahogy megjegyeznie, kivel áll  szemben -ez esetben ki mellett ül.

Ruha