Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Kevés az olyan nap a suliban, amikor egyáltalán nem száll rám senki. Ez a nap sem kivételes. Esik az eső, minden nyirkos és hideg. Itt az ősz, a fenébe is. Nem azért, szeretem én ezt az évszakot is, de ha az évszak erőszakkal párosul, nem vagyok boldog. És ez nyíltan látszik az arcomon, amikor fejet hajt akaratom előtt a tölgyfaajtó, és belépek a tanulószobába. Itt tudok a legjobbakat olvasni a nap ezen szakaszában, és ez ma sem lesz másképpen. Szerelésem a szokásos; farmernadrág, tornacipő, egy bő hoodie és az elhagyhatatlan baseball sapka. És miért ez a keserű ábrázat? Ha esetleg van benn valaki, és veszi a fáradtságot, hogy megnézzen, láthatja, hogy egy hatalmas VESZTES felirat éktelenkedik a sapkám sárga homlokrészén. Lefogtak, kaptam egy gyomrost, és megkaptam a lúzer feliratot mára is. Le sem szarom. Kelletlenül engedem el a kilincset, így becsapódik az ajtó. Bizonyára ugyanúgy, mint az előttem érkező esetében.
Megtorpanok. Hiszen valaki van még idebenn rajtam kívül. Egy lány az.
- Bocs – mutatok zavarban pirulva az ajtóra. – Nem akartam.
Nem is várok, inkább elindulok a másik felé, bele sem gondolva abba, hogy neki biztosan van jobb dolga is, mint velem társalogni. Elvégre olvas. Olvas. És mit olvas? El sem hiszem… Na neee! A lány arca és a könyv között cikáznak meglepett szemeim, szám csodálkozóan tátog.
- Elnézésedet kérem, Kharg fejedelem – hajolok meg mélyen, játékosan. – Nem akartalak megzavarni a Sárkány elleni csatában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Szinte hallom fejemben, hogy milyen gondolatok járnak éppen az övében, de nem érdekel. Tudni akarom, hol tart a játékban és milyen stratégia alapján megy a Sárkányvár véráztatta, kövekkel kirakott, göcsörtös útján. Szemeim csillognak, és még mindig várakozóan tekintek a másikra, amikor meghallom, hogy ő is beszáll a live szerepjátékba. Eléggé jól adja a kemény fejedelmet, amit szerepem szerint komolyan kellene vennem, de inkább csak elvarázsolt módon mosolygok, és megvillantom felé fehérszín, tiszta műfogsoromat. Morcos kiscsaj, az egyszer biztos. Mögé sétálok, lassú lépteimet gumitalpú sportcipőm nyikorgása teszi komikussá. Hunyorítva nézek először a vörös koponyára, majd a kezére, s az abban lévő könyvre pillantok. Még mindig nem hiszem el, hogy ezt egy csajnál látom. Mellé osonok, és egy könnyed mozdulattal ismét meghajolok.
- Talán egy paraszt, mint jómagam is segítségedre lehet, Úrnőm – villantom meg ismét mosolyomat. Ekkor a kanapé melletti fotelre mutatok amolyan „Szabad?” tekintettel, de választ nem várva huppanok bele. Ültemben próbálom leszenvedni magamról hátizsákomat, közben nyögdécselek egyet-kettőt, mert nem nagyon akar így sikerülni.
- És… - kezdek bele izgatottan. – Hol jársz? – pillantok le a könyvre.
Ekkor végre sikerül megszabadulni a hátamat nyomó, súlyos hátizsáktól, így ölembe veszem. Kihúzom a zipzárt, és beledugom rövidke karomat. Nyelvemet oldalra dugva, koncentrációmat erősítve kutakodok benne egy időre, majd egy kis dobozt veszek elő belőle, amiben apró darabokra vágott alma van. Kibontom, kiveszek egyet, majd látványosan, fejet hátra döntve dobom a számba. Ropogtatom, majd teli szájjal a lány felé fordulok.
- Kérsz? - finom, friss alma. És nem is fogveszélyes így felvágva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Egy újabb kocka almát helyeznék a számba hosszú, vastag ujjaimmal, amikor megérzem puha kölyökképemen a visszautasítások pofonjait. Ujjaim közül visszaejtem a műanyagdobozba a gyümölcsdarabot, miközben csalódottan harapok kiszáradt ajkaimba. Hátam kényelmesen döntöm a fotel kellemesen párnázott háttámlájának, de mégis megfeszül rajta minden izmom. Még mindig nem tudom jól feldolgozni ezeket, és igazából sokszor nem is vagyok hirtelen ennyire közvetlen, csak ha úgy látom; van értelme. Egy lapozgatós játékkönyvvel pillantottam meg, ezért már azonnal pajtásként tekintettem rá. My bad.
- Á – mutatom ki, hogy értem minden egyes szavát, majd kicsit komorabb arcot vágva kezdek el matatni. – Akkor bocs, nem zavarlak – mondom, de már nem emelem rá kékjeimet, mert ahhoz most túlságosan szomorúak. A műanyagdobozra visszapattintom a tetejét, és visszarejtem a táskámba. Később uzsonnázok majd, amúgy sem tettem be kényelmesen a protkót, aztán kicsit bántja az ínyemet. Felkapom a vállamra a hátit, és elindulok egy csendesebbnek tűnő sarokba, ahol én magam is belebújhatok egy könyvbe. A héten Stephen King és Owen King szuperprodukcióját, a Csipkerózsikák című kötetet választottam. Biztosan nem lesz unalmas.
- Amúgy jó vagyok gyógynövénytanból – vetem még át vállamon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Az utolsó mondat semlegesen hagyja el szájamat, csak egy vállrántás kellene mellé, hogy mutassam, nem érdekel már a téma. Persze, hogyha arról van szó, nagyon szívesen segítek. Csak – ahogyan édesanya is mondaná – észre kell venni, ha valahol nem látnak bennünket szívesen. Sőt mi több, mentsük magunkat az olyan emberektől, akiknek nem kellünk, mert csak fájni fog a kis szívünk, ha kétségbeesett próbálkozásaink visszapattannak. Ilyenkor mindig apámról beszélt. Nem mondta soha, de én tudtam. Szülőm gondolatára elmosolyodok, és máris folytatom a napomat, mintha mi sem történt volna. Egy hatalmas fotel felé indulok nyikorgó léptekkel, amikor meghallom a vöröshajú lány hangját hátam mögül. Jól betalál a gerincem mellé úgy, hogy majdnem lebénulok, ezért élőhalott módjára, lomhán fordulok felé. Arcom kedves és várakozón tekintek rá égszínkék szemeimmel. A bocsánatkérésre még lágyabbá válik tekintetem, de azért magamra próbálok erőltetni egy kis duzzogást, elvégre meg vagyok bántva.
- Bocsánatkérés elfogadva – tartom még szájam szegletében a huncut mosolyt, majd a mellettem lévő fotelbe hajítom a táskámat. Bemutatkozik, és nyújtja felém a kezét. Á, ő is ez a kézfogós típus. Nem akarom megsérteni, így ráfogok kicsi kezére, széles tenyerembe foglalva övét. – Petya – mondom neki egy biccentés kíséretében, hiszen persze, hogy rendben van az újrakezdés. – Szóval – kezdek be elnyújtva. – Kéne egy kis segítség a gyógynövénytanban, mi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

- Fogalmam sincs, hogy' kezdjünk neki, haver – mondom vállamat megvonva, ahogyan kilépünk az öltözőből. Viszonylag hangos muzsika szól, és eléggé sokan vannak. Attól félek, hogy nem fogunk odaférni egy géphez sem. Nem tudom, hogy mennyire baj ez. Saját súllyal is lehet edzeni. Nagyon elszánt vagyok, de elnézve a bent lévő sportolókat, azonnal ínamba száll a bátorság. Végig nézek erőtlen kis karomon, dudorodó pocakomon, majd Benettre emelem kékes szemeimet. Tanácstalanság és félelem, amit felfedezhet bennük. Noha a felszerelésem eléggé profinak tűnhet, közel sem így van. A sport mindig nagyon távolállt tőlem, de a karácsonyi szünet alatt nagybátyám is megjegyezte, hogy december hatodikán, hogyha szakállat adtak volna rám, akkor simán elmehettem volna Mikulásnak. Adjunk hálát a rokonainkért.
- Szerinted? – vakarom meg fejem búbját, és közelebb lépek Benetthez. Úgy nézhetünk ki, mint egy eltévedt gazellapáros az oroszlánok között. Néhány srác elsétál mellettünk, és mosolyogva szedik tovább lábaikat. Ha többen jönnek, összesúgnak, nevetnek, majd még vissza is fordulnak, hogy kétségünk sem legyen afelől, hogy a csevegés róluk, a nevetés meg nekünk szól. Az öltöző felé pillantok. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy inkább visszamegyek, felveszem a cuccomat, és elhúzok a vérbe. De nem. Ez az év másról fog szólni. Ez az év a megújulás éve lesz. Soha nem fogadtam még meg semmit Újévkor. Ezért szuper, hogy Benettel eldöntöttük, hogy megmutatjuk; az Ivanich-Csepreghy párosnak elege van a bokszzsák szerepből. Sőt tagadhatatlan, hogy részemről a lányoknak való tetszelgés is közre játszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Perverz módon élvezem ezt az egész helyzetet. Nem azért, mert gúnyolódnak rajtunk vagy mert olyan jól esne, amikor kinevetnek; hanem azért, mert ez valami új dolognak a kezdete. Egy új baráttal vagyok, egy olyan helyen, amit eddig úgy kerültem, mintha valami Ördögtől való dolog lenne. És here we are. Érzem, ahogyan melegszik a vérem, s kellemes ritmust pumpál szívembe, ami majd’ kiugrik a helyére. Természetesen jó értelemben. Alig vártam, hogy elérkezzen ez a mai nap, habár amikor kitaláltuk a szünet előtti utolsó vacsoránknál a Nagyteremben még nem voltam benne teljesen biztos, hogy el fogjuk kezdeni valaha. És here we are… again.
Szendén mosolyogva fogok barátom vállára, miközben szemeimmel követem az előttünk elhaladókat. Amikor hallótávolságon kívülre kerülnek – mondjuk a hangos zenétől csökken ez a distancia, de nem lehet eléggé óvatos az ember –, Beni felé fordulok, és barátságosan csillogó kékjeimet az övéibe fúrom.
- Minden király, nyugi – s ahogyan széles jobbtenyeremmel ráfogtam a vállra, kedvesen simítok is rajta hüvelykujjammal. Végül elengedem őt, és követem a gépek felé. – Azt mondják, hogy a január ilyen – vonom meg a vállam séta közben. – Mindenki elhatározza az új évre, hogy kigyúrja magát, aztán februárban meg majd kergethetjük az ördögszekereket – vigyorgok fogatlanmód, majd megtorpanok, amint elérjük a súlyzókat. Tanácstalan röppen a magasba bal szemöldököm, de követem pajtásomat. Nyelek egyet, és Benit kezdem figyelni.
- Ühüm – szűkítem össze szemeimet, majd lehajolok egy súlyért. 10 kg van ráírva, de amint megemelném mindkettőt, szemeim kidüllednek, akár egy mesefigurának, és zavartan mosolyogva teszem vissza, hogy inkább az 5 kg feliratú súlyt emeljem meg. – Á – mondom, amikor a tévére terelődik a téma. Ha ott úgy volt, akkor biztosan úgy is kell csinálni. Szeretem a televíziót, de csak nagyon keveset nézhetem. Mugli cucc, és Édesanya nem igazán kedveli az ilyeneket. Velem ellentétben.
- Nézz ránk – nevetek fel boldogan. – El sem hiszem, hogy gyúrunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Az elismerő bólintásra szélesen elmosolyodok, és csábosan tekintek vissza az előttünk elterülő tükörrengetegbe. Kék szemeimmel jobban kezdem megvizsgálni magam, ahogyan bozontos jobb szemöldököm a magasban mutogatja magát és veszi le a lábáról az erre járókat. Szögletes arcformámra azonban egy pillanatra ráfagy a mókás mosoly. Apró szemeimet kezdem fürkészni, majd fogatlan szájamra tekintek, és azonnal összezárom azt. Nem hiába kell nekem edzenem. Vannak rajtam olyan dolgok, amikről igazán nem árt, hogyha elvész a mások tekintete. Világ életemben én voltam a kis szerencsétlen szerepben, és nagyon örülnék neki, hogyha Benivel legyőznénk ezt, és megmutathatnánk azt, amiben a legjobban hiszek; mindig a jó győz.
Látványosan megrázom bongyor fejemet, majd emelek egyet jobb karomon, majd a balon. Érzem, ahogy’ az erek kitágulnak, és mintha egy energiavarázslatot szórnának rám folytatom váltott karral a bicepszezést. Ez teljesen eltér a megszokott érzéseimtől, de kifejezetten tetszik. Újra tükörképemre nézek, és a tükörből az aggodalmaskodó Benettre tekintek. Lágy mosoly terül szét arcomon, majd megcsóválom a fejemet.
- Én nem tudom – engedem le a karom elbizonytalanodva. – Kell? – kérdezek vissza, de a választ meg sem várva, felelőtlenül folytatom a gyakorlatot. Nem akarok ennyire tudományosan belemenni egyelőre. Ez már önmagában hatalmas lépés, hogy egyáltalán betettük a lábunkat a terembe. Elhessegetek minden negatív gondolatot, majd szeme sarkából pajtásomra sandítok egy gyermeki kaján mosoly kíséretében.
- A csajok meg fognak őrülni értünk. Erre gondolj – kacsintok mellé, miközben végigszalad a gondolat fejemben, immáron képekké formálódva. – Mondtam, hogy jelentkeztem a kviddicscsapatba? – kérdem halkan, és teszek egy lépést Benett felé, nehogy más is hallhassa, mert egyelőre nem látszok nagy sportreménységnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz egyszerű beleszoknom a kviddics világába, de azt is tudom, hogy a javamat fogja szolgálni. Ott egy csapatért leszek felelős, nem csupán magamért. Ez adja majd meg számomra a motivációt – legalábbis ebben reménykedek. Elvégre nagyon sok önfegyelmet kell tanulnom, hiszen eléggé szétszórt egy kölyök vagyok, valljuk be. Illetve Eli is jelentkezett. Nagyon szeretnék vele egy csapatban lenni, együtt edzeni akár a kviddicspályán vagy bármi. Nem mintha nem töltenénk elég időt együtt a szobánkban, de akkor is szeretek kihasználni minden pillanatot, amit szintén bongyor pajtásommal, az eridonon kívül is tölthetek.
Arcizmaim megfeszülnek, amikor meglátom Benett aggódó arckifejezését. Nekem is izgulnom kellene emiatt az egész kviddics-láz miatt? Nemt’om.
- Dehogynem – mondom halkan, kerülve Beni tekintetét. A rellonos diákok közös félelmünk tárgyát képezik, eddig bele sem gondoltam, hogy valamelyikkel szembe is kerülök majd a pályán. Nagyot nyelek, és visszafordítom kipirosodott arcomat a levitás felé, miközben leengedem a súlyzót mindkét kezemben. – Az vagyok kicsit – vonom meg a vállam. – De annyira nem vészes. Napról napra magasabbra repülök a seprűmmel. Csak megszokom egyszer – vágok fancsali képet, ahogyan társam tekintetét kutatom, s abban reménykedek, hogy néhány bátorító szó fogja elhagyni ajkait. Igazán jól esne, hogyha támogatna ebben, hiszen ő is tudja, hogy mennyire nagy döntés ez a részemről. Szeretném megmutatni, hogy máshoz is értek, mint a játékok.
Felcsendül az egyik kedvenc nótám a teremben, amire szélesen elmosolyodok, és ismét megmozdítom karjaimat. Megpróbálom, hogy milyen állapotban is van az a tricepsz.
- Aú! – kiáltok fel, amikor fejem fölé emelem a súlyt, és nyakam mögött próbálnám kinyújtani, hogy ne csak bicepszem kapja a mai napon. De valami rosszul sikerül. – Baszki, ez fáj – mondom, miközben a földre eresztem a súlyzókat, és aggódó kék szemeimet Benettre emelem. Lehet, hogy nem kellene ennyi pofázni közben, hogy elvonjam a saját figyelmemet arról, amit éppen csinálok. – Szerintem meghúztam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Érzem a fesztültséget, ami a beszélgetésünkre telepszik a kviddics téma felhozása után. Szájamat elhúzom, és keserves fintor rondítja el kisfiús ábrázatomat. Figyelem a zöldes szemeket, és megpróbálom kiolvasni belőlük, hogy mégis milyen gondolatok cikázhatnak a levitás koponyájában. Egyik pillanatban megnyugodni látszom, mert valami kellemes fény csillan benne, aztán valami féltés szerűt vélek felfedezni, szinte aggodalmat sugároznak felém, amire kényelmetlenül rándul össze gyomrom. Sokat jelent, hogy mit gondol rólam vagy éppen arról, amit csinálok. We’re buddies, you know. Egyértelmű, hogy érdekel a véleménye, akármi is legyen az.
Várakozó kékjeimet fúrom végül Beni lélektükreibe, és a gyomrom összerándulása inkább egy késszúrást imitál lágy pocakomba. „Hát, izé” ez mindenhogy hangzik, csak nem biztatóan. Érzem, hogy ajkaim kiszáradnak, ezért hegyes kis nyelvemmel nedvesítek a felsőn, majd az alsónak sem hagyom, hogy összeszottyadjon. Arcomra visszakerül a szomorkás fintor, de egy pillanat alatt eltűnik, amikor Beni végül meggondolja magát talán, és inkább érdeklődni kezd ahelyett, hogy megkérdezné; elment-e az ép eszem valami melegebb égtájra nyaralni.
- A Rivalló Rúnakígyókban – mondom ajkaimat menőn összehúzva, szemeimmel hunyorítva. Eléggé brutál, hogy én, Csepreghy Petya ebben a sportban szeretném kipróbálni magam, de ilyen az élet. Élednek bennem a férfi ösztönök; páváskodni akarok – jó értelemben –, meg szeretném mutatni a színeimet minden hímnek és nősténynek, aki a közelemben van, hogy többre vagyok hivatott, mint official rellon-bokszzsák. – De jó lenne! – tapsikolok egyet, ami megérne egy sitcom-os alánevetést hiszen, ha valaki hallotta volna az eddigi férfias gondolataimat, akkor most még furcsábban venné ki magát örömködésem arra irányulóan, hogy Beni eljönne meccset nézni.
- Még van egy kis idő – legyintek bátorságot színlelve. – Másfél hónap múlva lesz hivatalosan az első meccsem – furcsa számomra a hangzása annak, hogy sportról beszélgetek akárkivel is. Mármint igazi sportról, mert egyszer valaki azt mondta, hogy a mugli E-sport nem minősül „igazi sportnak”.
Ekkor eresztem le a súlyokat és kiáltok fel fájdalmamban. Ha egy ilyen jellegű rossz mozdulatnál ilyen mértékű fájdalmam van, akkor mi lesz, ha nekem hajítanak izomból egy gurkót? Nagyot nyelek, és a még nem sérült kezemmel nyúlok rokkant jobb vállamhoz. Ajkaimat biggyesztve fordulok Benett felé. – A vállam – nyögöm elhalóan. – Roppant egy nagyot, most meg… - próbálnám megemelni, de azonnal felszisszenek. Ép kezemmel Beni keze után nyúlok, és megszorítom finoman, amikor tenyeremben érzem ujjait. – Ne szólj senkinek – kérlelem. Mindkettőnknek támadási felület volna, ha megtudnák, hogy már az első alkalommal lesérültem.
Még mindig a fiú kezét fogom, kék, kérlelő szemeimet mélyen az övébe fúrom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

A fájdalom éles késként hasít vállamba, ami olyannyira fáj, hogy egy kövér könnycsepp csorog le gyötrelemtől elsápadt arcomon. Nem bírom jól a sebesüléseket egyelőre, ezen mindenféleképpen javítani kell a jövőre való tekintettel. Fejem zakatol, beszűkül a tér, és egyedül akkor sikerül végre összekaparnom magamat, amikor meghallom Benett hangját. Megnyugtató lágyságával hatol be hallójáratomba, amire kénytelen vagyok egy gyengéd mosolyt megengedni felé, noha arcom teljességében azt mutatja, hogy valami nagyon nincsen rendben. Nem vagyok abban teljesen biztos, hogy nem fogok elájulni, vércukorszintem a béka hátsója alá esik, ezért kétségbeesetten tekintek körbe, de hála Merlinnek senki nem vesz tudomást a szerencsétlen helyzetről.
- Basszus – motyogom, majd Benett kezét nem engedve, óvodás kisgyerek módjára húzom magam után a legközelebbi fekpadhoz. Nyelek egyet, majd megrázom fejemet, próbálom kitisztítani azt, s újra barátomra emelem kékjeimet. Halovány mosoly jelenik meg arcomon, és lassan elengedem hideg ujjaim szorításából az eddig biztonságot nyújtó kezet. Mélyebbnél mélyebb levegővételek után lassul a szívverésem, és ilyen tempóban tisztul a tudatom is. A fájdalom nálam egyenlő a pánikkal, de hamar túl tudok lenni rajta, hogyha jó társaságban vagyok. Most pedig az egyik legjobban történt a baleset. Szemeim kedvesen csillognak, ahogyan a levitásra emelem őket. Fájó karom bágyadtan lóg mellettem, a sértetlennel pedig legyintek egyet a levegőbe.
- Semmi para – hangom még mindig erőtlen, de érezhető benne a küzdés. – Tényleg – erősítem meg, ha kétkedő pillantást kapok válaszként. – Csak még nem nagyon bírom a fájdalmat. Egyszer egy kutyaharapástól is majdnem elájultam – nevetek fel, majd veszek még egy mély levegőt. – Szerintem ez nekem mára ennyi volt – tudom, hogy szánalmasan gyenge volt a teljesítményem még az átlagos képességeimhez mérten is, de ez már így alakult. Hálás vagyok, hogy Beni elkezdte velem ezt az egészet. És remélem, hogy mihamarabb folytathatjuk, de most… - Eljössz velem a gyengélkedőre? Asszem ezt jobb lenne megnézetni.