Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Lélekszakadva vágom ki a tanulószoba ajtaját. Máshová nem menekülhetek, ez esett csak útba. Milyen dolog már meghalni egy ilyen helyen?! Egy tanulószobában! Nem lehetett volna a játékteremben, vagy valami?! Amint beérek, becsapom magam mögött az ajtót és teljes súlyommal (ez kábé hetven kilogrammot jelent, nem vagyok birkózó alkat) nekinehezkedem, hogy visszatartsam a dolgokat, amik jönnek. Alig kapok levegőt az eszeveszett sprinttől, amit levágtam idáig.
Még nem értek be, legalábbis az ajtó mozdulatlan marad mögöttem, nem akar senki betörni rajta. Egyelőre.
Ekkor fedezem fel, hogy más is van itt rajtam kívül. Abi az egyik asztalnál ül, és tanul valamit. Legalább nem egyedül nyiffanunk ki. Előveszem a pálcám, és Colloportust alkalmazok a záron. Nem teszem el a fegyvert, hogy ha ez sem tartja vissza őket, készen álljak a válaszra. Remegő lábakkal sétálok oda a lányhoz, és leülök a vele szemben lévő székre.
- Nagyon figyelj, Abi - lihegem neki. Úgy vettem észre az együtt töltött idő alatt, hogy ez elég nagy kérés tőle, hiszen Abigél nem az a fajta, aki sokáig bírna egy dologra koncentrálni.
- Ne ijedj meg, de egy falkányi szörnyeteg szabadult el a kastélyban, engem követnek. Egyelőre kizártam őket, de kétlem, hogy útjukat állná egy egyszerű faajtó. Muszáj összedolgoznunk és megállítanunk őket, ha nincs valami menekülési útvonalad innen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Igen, rövidebb, tetszik? - kérdezem tőle. Nem emlékszem konkrétan, hogy levágattam volna a hajam, de nekem is feltűnt, hogy nem lóg annyira a szemembe.
Aztán észbe kapok, hogy tán nem ez a legmegfelelőbb hely ennek megbeszélésére, hiszen már megkezdődött a dörömbölés, és az ajtó lassan kiszakad a helyéből. Próbálom a tekintetemmel sürgetni Abit, hogy indítsa már be az agykerekeit, és adjon pozitív választ az előadott mondókámra, viszont a kérdése meglep.
- Őőő - szavakat sem találok. - Abból tippeltem, hogy egyszer csak megindult felém, hörgött és elkezdett követni.
Végül is, ha ez valami külföldi szörnyeteg, nem feltétlenül az ártó szándék jele.
Abi úgy döntött, megnézi, mi ez a dolog, én pedig résen vagyok, hogy varázsolhassak, ha baj történik. A nyitott ajtón tényleg egy szörnyeteg kúszik be, és - na tessék, igazam volt - egyáltalán nem tűnik kedvesnek. Látom, ahogy támad, meg kell védenem a lányt, aki még a pálcáját sem vette elő. Felpattanok ültő helyemből, nyitnám a szám, hogy átkot szórjak a lényre, de az hirtelen szappanbuborékokká robban szét. Ámulva bámulom a színes gömböket. Ez még nem elég a hirtelen történésekből, a padló megnyílik a terem közepén. Úgy hátrálok, ahogy a rés terjed. Végül nagyobbacska átmérőjű gödör tátong a lábunk előtt, amiben egy fehér nyúl tűnik el. Ismerős ez a szitu, csak azt nem tudom, honnan. Lenézek a mélybe, de nem látom az alját, túl sötét. Viszont osztom Abi nézeteit.
- Ugrunk? - kérdem és felé nyújtom a kezem.
Egyszerre hagyja el lábunk a talajt, pár pillanatra megállunk lebegésben a gödör fölött, majd extra sebességgel kezdünk zuhanni. Már percek óta zuhanunk, de még mindig nem érünk le. Azzal kéne foglalkoznom, hogy megbánom a bűneimet, mert tuti, hogy szétplaccsanok a gödör alján, de a földalatti hálózat építői a szórakoztatásunkról is gondoskodtak; ne uncsizzon a nép zuhanás közben! Zongora, családi fotók idegen emberekkel, egy traktor, egy virágoskert, ilyesmik suhannak el mellettünk. Igyekeznünk kell kikerülni őket esés közben - mintha annyira kontrollálni tudnánk a dolgot -, és ez valahogy minden alkalommal sikerül is.
Vagy negyedórányi zuhanás után - én legalábbis annyinak éreztem - egy hatalmas kupac répára érkezünk, amik mintha gumiból lennének, visszapattanunk róluk egy pár métert, hogy aztán puhán érkezzünk rájuk. Élünk!
- Azt hiszem, a spájzban vagyunk - mondom a nyúlra utalva, aki után lejöttünk ide. Mellesleg az állat nincs sehol, ahogy körbenézek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Először csodálkoztam, hogy hol lehet az állat, amikor semmiféle kiút nincs ebből a gödörből, de aztán, amikor felvettem az egyik répát, és hatalmas metszőfogaimmal beleharaptam, majd csámcsogva rágcsálni kezdtem, rájöttem, hogy én magam vagyok a nyúl! Ugyanaz a nadrág, ugyanaz az ing, a szemüveg is megvolt, épp csak szőrös fehér mancsaim, nagy fogaim és hosszú füleim lettek. Ez utóbbi nagyon is jól jött, mert sokkal jobban hallottam velük.
Abi ekkor már mászott felfelé a répadombomon, valószínűleg ezért nem jött rá, hogy már rég megtalált engem - mármint a nyulat -, hiszen itt vagyok lent. Mmmh, isteni ez a répa! Párat még felvettem a kupacból, és zsebem mélyére süllyesztettem. Jó lesz uzsinak.
Azon tűnődtem, a retekkamrámat is ellenőrizni kéne, mert az a semmirekellő mókus mindig elhordja a készletemet.
Léptem egyet a titkos kapu felé, ami átvinne az ínycsiklandó retkeimhez, de hosszú nyúltappancsaim hajópadlón koppantak a következő pillanatban.
- A vacsora! - röhögött otrombán a fél lábára fa kalóz. A jobb lába volt fából, a bal keze pedig fémkampóban végződött.
- Mennyire közhelyes - morogtam, ami kicsit nehezen ment, mert (azon kívül, hogy hivatalosan a nyúlfelépítésem nem éppen beszédre lett hangolva) a fogaim kényelmetlenül kilógtak a számból.
- Enyém a nyúl! - vihogott egyik talpnyalója a jobb oldalán.
- Enyém meg a lány - vágta rá rögtön a másik oldalán lévő szakadt fickó, és megindultak felénk.
- Ülj a hátamra, gyorsan! - rángatom meg társam ruháját, és legörnyedek, hogy könnyen felpattanhasson. Ha megteszi, amit kértem, szélsebesen eliramodok vele együtt a tat irányába a kalózokat kikerülve, ha nem, egyedül inalok el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nem tudom, hogy van ez egyéb nyulakkal, de én nem csípem a vizet, viszont tényleg nem láttam más megoldást, hogyan úszhatnám meg, hogy tepsifüles legyen belőlem. Egy dobbantás, és máris újra zuhantunk. Ez egy rövidebb esés volt, és nedvesebben végződött, mint az előző. Testem újra változás áldozata lett: lábaim helyett uszonyom nőtt, és egy óvatlan pillanatban, ahogy véletlenül levegőért kaptam a víz alatt, konstatálhattam, hogy igenis tényleg jut oxigén a szervezetembe, és nem kezdek el fulladozni. Percekig tartott, mire hozzászoktam ehhez a tényhez, no meg ahhoz, hogy a felsőtestemet nem borítja semmi, pedig nem nagyon szeretek félmezkóban mutatkozni mások előtt. A hiszti ezen nem segített volna, úgyhogy felülemelkedtem a dolgon, és csodálkozva bámultam vissza a rám csodálkozva bámuló sellőcsapatra. Barátságosnak tűntek, így mikor láttam, hogy Abi gondolkodás nélkül elfogadja az egyik felé nyújtott kezet, én is megérintettem a hozzám legközelebb álló sellőhölgyét. Rögtön abban a pillanatban elkezdtünk suhanni a víz alatt egyre mélyebbre, színes halcsapatokat, furcsa vízi élőlényeket hagyva magunk mögött.
Utunk végén egy kastélyhoz értünk, és amely sellők nem voltak velünk, azok épp a palota körüli kisebb korallházikókból jöttek ki elénk, és míg némelyik barátságosan integetett nekünk, mások a palota felé intettek, hogy menjünk be. Elengedtem vezetőm kezét, és Abi mellé felzárkózva kezdtem a hatalmas és díszes kapu felé úszni. A többiek mind lemaradtak tőlünk.
Ahogy be"léptünk" a palotába, egy kihalt, de kellemes előcsarnokban találtuk magunkat, ahonnan körben több ajtó vezetett más helyiségekbe. Találomra kiválasztottam egyet a jobb oldalon, és ahogy beértem, száz meg száz nyitott lebegő könyv fogadott. A lapok nem tűntek ázottnak és mállónak, de nyugodtan lengedeztek a víz hullámzásában. "...hatóidejét tekintve az azonnali bűbájokhoz soroljuk" - olvastam az egyikben, "szimfónia, versenyművek, egyházi művek..." - így írt egy másik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Esélyed sincs! - mosolyogtam rá a kihívás hallatára. Szintén beálltam a vonalhoz álltam, és mikor elhangzott a rajtszó, egyből megindultam. Tehetetlenül figyeltem, ahogy Abi egyre nagyobb távolságot mér közénk, mert míg ő szélsebesen úszott, én valahogy kerekesszékbe kényszerültem, és kénytelen voltam a kezemmel hajtani magam, miközben a székem illegett-billegett a víz áramlatainak kiszolgáltatva.
Még mindig félúton töszörögtem, mikor Abi megérintette a könyvet, és ezzel valami félelmeteset indított el. Nem tudtam rajta segíteni, csak néztem, ahogy az örvény igyekszik beszippantani a lányt, ahogy minden mást is körülötte.
- Abi! Abi! - kiabáltam neki, mintha ezzel ugyan a segítségére lennék.

- Abi! - rázogatom a lány vállát. Szegény, biztos egész nap tanult, hogy így kifeküdt a tanulószobában. Én is azért jöttem, hogy átnézzem az SVK-t, mert egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni hogy hol őshonos a runsepoor vagy a padlásszörny, és szerintem marhaság olyan átkok varázsigéit megtanulni, amiket aztán úgyis tilos használni másokon. Márpedig mindjárt vizsga belőle, én pedig úgy érzem, semmit nem tudok.
- Jó reggelt! - próbálom ébreszteni levitás társamat. - Nagyon fájni fognak a tagjaid, ha ilyen pózban alszol!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Péntek van, és mára vége az óráimnak. A dupla bűbájtan kicsit megviselt. Az Invito egyelőre nem sikerül egyáltalán. A ceruza, amin kísérleteztem, meg sem moccant, pedig az nem egy nehéz tárgy. Aileennek persze simán ment, ő már tavaly is tudta ezt a varázslatot. Még jó, mert így legalább tudott nekem segíteni. Nem, mintha ettől jobban sikerült volna, de jó érzés, ha az ember nem egyedül vacakol vele. Kicsit ködösek erről az emlékeim, de az is lehet, hogy elvicceltem a dolgot már a második órán... talán azért nem ment a bűbáj olyan profin, mert Lint röhögtettem az óra nagy részében... hmmm... á, biztos nem - vigyorgok magamban.
A nyugati második emeletéről lejutok az elsőre, és innen már csak egy rejtett folyosó a keleti szárny. A Vigadófreskó folyosóján át vezet az utam. Vagy legalábbis mindenki így hívja ezt a helyet, mivel az egészet faltól a plafonig egy (vagy több? szerintem az egyik végén azt sem tudják, mit csinálnak a másikon) hatalmas parti festménye borítja. Mármint afféle... korabeli parti, de parti. Isznak, mint a gödény, a részegebbek pajzán vicceket harsognak az asztal túloldalára, mindenki eszméletlen jól érzi magát.
Sosem foglalkoztam nagyon ezekkel a képekkel, mondván semmi új nincs rajtuk: ha látom egy szegletét, látom az egészet.
De ma úgyis sok az időm, semmi tanulnivalóm nincs a jövő hétre, ha csak az Invitot gyakorolni nem. Lassabban haladok a folyosón és jól megnézem magamnak, mik történnek a freskón. Egy puccos magenta ruhás nő kidőlt az asztalon, lol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Fölfelé megy a borban a gyöngy, jól teszi, tőle senki-e jogát el nem veszi - dünnyögi a hortyogó magenta ruhás nő mellett egy vörös orrú pasas. Egész jó ez a kis szöveg, hallgatózni kezdek, hátha van még tovább is.
- Rudi! - hallom a kiáltást közben, és az énekes fickó lassan felemeli a fejét a hang irányába fülelve.
- Rudolf! - ismétli meg aki kiált, de mivel síkban van a kép, nem látom innen, kicsoda. Az én emberem imbolyogva feltápászkodik, és dülöngélve a hang irányába indul.
- Ezt figyeld, itt egy diák! - folytatja az idegen. - Nagyon önérzetes kis hölgy - nyomja meg az utolsó szót.
Kihajolok, kitolatok a kilátást eltakaró oszlop mögül, kivel kekeckedik a részeg hang gazdája. Runa! Nem csoda, hogy nem hallottam őt ebben a konstans zajban.
Mielőtt inthetnék vagy bármiköszöntésfélét csinálhatnék hallgatag kis levitársamnak, megindul és majdnem felborít.
- Hööeeéé - fejezem ki választékosan meglepetésemet, és míg én megfogom a székemet, Runa elterül a padlón.
Nem szoktam kiakadni, ha a levitás lányok elgázolnak a folyosón. Bár ez még csak a második eset, de az első is milyen jól végződött: abból kerekedett az a bizonyos valentin-napi bájitalozás Dalmival, ami ha nincs, talán össze sem jövünk. Vagy de. Valszeg akkor is összejöttünk volna, mindenesetre érdekes szerepe volt annak is abban, hogy végül úgy esett, ahogy.
- Ajj, te! - mondom kedvesen a kiscsajszinak, aki még mindig a földön ül, és lassan könnyek gyűlnek a szemébe.
- Ne pityeregj - ijedek meg ettől. Mit csináljak innen föntről egy ott lent síró lánnyal? Ajj, ne, ne sírj. A pálcám rögtön a következő gondolatom, de nem nyúlok végül érte, mert semmi olyan bűbáj nem jut eszembe, amivel el lehetne varázsolni a lányka könnyeit.
- Szeretnél festeni rájuk valami csúnyát? - kérdezem cinkosan a Rudi nevű ipse, meg a másik felé intve fejemmel, mert gőzöm sincs, mivel lehetne Runát felvidítani, és ez jut eszembe először. Még nem tudok róla annyit, mint szeretnék, a nyitottá varázsoló hadművelet döcögősen halad. Nem vagyok a rongálás híve, de egy-két bajusz és monokli még nem a világ. Rászolgáltak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mintha a gondolataimban olvasna, biztosít róla, hogy a könnyei mindjárt eltűnnek. Nem tudom, látszik-e rajtam a megkönnyebbülés. Még ha valami más helyzetben lennénk, ahol tudok segíteni, de így...?
És különben is egy vigasztaló-ász vagyok, ugyanis mint amikor egy rívó kisgyerekkel közlöd, hogy kapsz csokit, úgy elvágják a sírást Runánál is. A lányka egy oldalpillantással elkezd ötletelni, mi legyen a Rudolf nevezetű meg a másik büntetése.
- Gyere, állj fel - gurulok közelebb hozzá, lepattintom a fékeket, és nyújtom a kezem is magabiztosan, hogy orra bukás nélkül fel tudom húzni a lányt a földről.
- Ha odaadod a táskád, nem kell cipelned - ajánlom fel a lehetőséget, és ha tényleg megválik tőle, felakasztom azt is a székem támlájára.
- Dehogy lett - vonom meg a vállam, mikor a hogylétem felől érdeklődik, pedig egy pillanatra tényleg aggódtam ott, hogy kipördülök és felborulok székestül. Nem élvezném. De hát nem történt semmi baj, úgyhogy könnyedén veszem a dolgot. Inkább neked nem lett-e bajod? - kérdem tőle udvariasságból, mert szemmel láthatóan nem lett neki, különben azt fájlalná, nem a freskóbunkókat.
- Ebben sok a fém - ütögetem meg a verdám karfáját magyarázatképp - benned meg sok a törékeny - vigyorgok rá.
- Nos - gondolkodom el a gyakorlati kivitelezésen. - Mi van nálunk, ami használható?
Átgondolom a táskám tartalmát. Természetesen nem hordok magammal festéket és ecsetet, és a sminkkészletemet is a szobámban felejtettem. Höhö.
- Tinta! Van egy üveg kék tintám, meg... egy köteg zsepim - foglalom össze az eredményt. Ebből kell gazdálkodnunk. Közben már kotrok is hátul a saját táskámban, hogy a legaljáról megkaparinthassam a tintás tégelyt. Némely tanár elvárja az órán, hogy pennával írjunk, pedig magam jobban szeretem a kevésbé maszatolós golyóstollakat.
Körülnézek a folyosón, de péntekenként mindenki hamar felszívódik, mert végre jön a hétvége, szóval nincs senki erre. Reményeim szerint a prefektusok is úgy vélik, jól megérdemelt pihenésüket kell tölteniük, nem rendbontókra vadászniuk. A festmények semmi gyanúsat nem csinálnak, abbahagyták a részeg kiabálást, amikor Runa eltűnt, de azért nekik takarva csavarom le a tintásüvegről a kupakot és nyújtok egy zsepit Runának maszatolás célzatából.
- Feléred őket? - kérdezem, mert én csak az asztal alját fogom elérni innen. Vagy reménykedhetem, hogy valamelyik pasas a földre zuhan magától.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A feltápászkodás leündületében Runa majdnem megint rám esik, de most legalább idejében tudok reagálni, és megtámasztom a derekánál, mielőtt az ölemben kötne ki.
- Hát jó - nyugtázom ajánlatom elutasítását. Ha nem nehéz a táska, és nem akar megválni tőle... vállat vonok.
A "nem nehéz" táska egy hegyomlás robajával csattan a földön. Felvonom a szemöldökömet, meggyőződésem, hogy tértágító van benne, és nem értem, miért nem akasztotta egyszerűen a székemre, de nem firtatom a dolgot.
- Remek! - csillan fel az én szemem is a nem nehéz táskából előkerülő alkoholos filcre. Azzal sokkal könnyebb dolgozni, a tintától merő kékek lettünk volna mi is.
- Szerintem mindegyik döglik - nyugtatom meg a lánykát a prefektusokat illetően.
Végül mivel csak egy filc van, tintából meg sok, mindkettővel felfegyverkezve közelítünk a falhoz. Felitatok egy kis tintát a pézsémmel... egyelőre nem érem fel Runa cukkolóit, csak egy az asztalról félig lelógó alvó fickót kenhetnék össze, de ő nem tett semmi rosszat, úgyhogy nem bántom. Az úgyis elég izgalmas, hogy a magából kikelt levitás lánykát nézhetem. Még nem láttam ilyen harciasnak, inkább visszahúzódó szokott lenni. Az áldozat hiába próbál menekülni, nem tud kimenni az asztal mögül, Runa pedig, mintha egész életében ezt csinálta volna, piszok gyorsan elintézi az ipsét, míg a környező mulatozók egy pillanatra kijózanodnak és felháborodottan nézik az egyoldalú csatát. A fickó porba hull, és bár társam nagyon jól elintézte, én még egy monoklit azért készítek kékkel a szeme alá, mielőtt feltápászkodhatna.
Felnézek Runára, sikerült-e közben elkapnia a másik udvariatlan arcot. Ekkor léptek hallatszanak a folyosó végéről, hátragurulok kikémlelni az oszlop mögül, ki az. Anyám!
- Ruu, rángatom meg a ruháját, az önismeret tanár!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A **** ****** *******
Még tavaly, vizsgaidőszak előtt

- Vigyázz! Vigyázz! Félre! - Amúgy nem szoktam ilyen durván arrébb küldeni az embereket, ahogy kerülgetem őket a klubhelyiségben. Vége az óráknak, mindenki itt lebzsel, és - ÚTBAN VAN!
De most az agyamat vörös köd lepi el. Végre eljutok a portrélyukig, kitaszítom a szfinxfestmény hátulját, majd lehuppanok a folyosókőre, és megkerülve a képkeretet visszalököm azt.
Aileen megígértette velem, hogy nem átkozom szét azt a rohadékot. Tulajdonképpen nem is fogom. Annyira nevetséges, amikor az emberek egy vékony kis vacak bottal próbálják elintézni az ügyeiket. Kábé, mintha lekártyáznák. Nem fogom megátkozni. Felállok, és kiverem a szart is belőle.
Erős lökésekkel hajtom magam előre, és újra-újra lejátszódik előttem, mint egy filmszalag. Lin könnyáztatta 'semmiértelmeazéletnek' arca, és ahogy elzokogja a történteket. Én mindig tudtam. Már a legelején sem tetszett az a kis takonypóc, aki olyan nagyra van magával meg a késeivel. De mit mondjon az ember Linnek, amikor az azzal jön szempillákat rebegtetve, ó Mihael nem olyan, korcsolyáztunk, táncoltunk, tök cuki. *.* Ennyit erről a görényről. De most bántotta meg utoljára...
Azt hittem, az alagsorból kell kirángatnom, de meglepetésemre még egy emeletet sem mehetek, egy sarokra megpillantom az átkozottat.
- Hé! - kiáltok oda, és gyorsítok a tempón. Odaérek hozzá, és hirtelen semmit nem tudok mondani, ahogy belenézek abba az önelégült képébe. Nincs értelme bármit mondanom. És igazából nem is akarok. Megszorítom a karfákat, és kilépek a lábtartókból, álló helyzetbe lököm magam. Jó ideje foglalkozik velem Rubya prof, nem is a felállással van gond, hanem úgy maradni.
Hátrahúzom a karom - igazán nem mondhatja, hogy figyelmeztetés nélkül jött - és minden mérgemet az arcába zúdítom az öklöm által.
A lendülettől az egész testem előre dől, és előrelépni kevésbé jön reflexből, mint belekapni a gallérjába, és rázuhanni. Nem érdekel, újabb és újabb csapásokra emelem a karom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem kenyerem a verekedés. Általában túlságosan flegma vagyok ahhoz, hogy annyira felbosszantsam magam, hogy megüssek bárkit. No meg nem is igen provokált még ki senki egy nyaklevest. Magam is meglepődöm, mennyire egyszerű beverni ennek a mocsokládának a képét úja és újra. Felbuzog bennem az ártás öröme. Annyira megérdemli. Jóformán meg sem érzem, ahogy a kemény arccsontok találkoznak az öklömmel. De sajnos ha az ember ádámcsutkáját vissza igyekeznek egyengetni a torka síkjába, egészen más dolgok kezdik érdekelni. Például hogy mennyire hiányoznak az akadálymentes légutak. Odakapok fél kézzel, próbálok enyhíteni marka szorításán. Persze hiába. A másikkal izomból belevágok a könyökhajlatába, hogy elengedjen végre.
Magam nem vagyok kreatív csépelő. Az egyetlen célom jelenleg, hogy fájdalmat okozzak, hát úgy ütöm és akkor, ahogy és amikor érem, nem válogatva a testrészeket. Ha pedig magam bekapok egy ütést, majd... jól ráfolyatom a vérem!

Bocsánat a végéért. Marha álmos vagyok már így fél 3-kor...XD

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Láttad már, milyen fogaim vannak? Nem kéne őket kiverni.

Ki foglalkozott azzal, mi újság a rellonos térdével? Hát én biztos nem, egészen addig, míg durván bele nem helyezte a gyomromba. Összerándultam, és így már nem volt nehéz lelöknie magáról. Krumplis zsákként terültem el a földön, de rögtön meg is feszültem, ahogy a keze ismét a nyakamra kulcsolódott. Átsuhant az arcomon a rémület, amikor arra gondoltam: kész, vége, így végzem be. Aztán a dac. Engem nem fog legyőzni egy ilyen gyökér!
Kár, hogy nem ugrott be a varázspálcám, akkor hamar véget vethettünk volna a küzdelemnek. Vagy talán nem kár: ha maradandó sérülést okozok neki, még a záróvizsgáim előtt kicsapnak. Akkor lettem volna igazán anyu kis büszkesége!
Hiába kaptam én is az ő nyaka felé, fölényben volt. Márpedig, ha nem rázom le magamról...
A bordái közé ütöttem, de igazából nem néztem, pontosan hová. Csak guruljon végre le rólam. Most először fordult meg a fejemben, hogy megbízhatatlan lábakkal nem érdemes verekedésbe bocsátkozni. Míg agyam másik fele olyasmiken zakatolt, hogy "megölöm, széttépem, nem érdemli meg..."