Jimnie bácsi és a lányok

Ha azt mondom, hogy izgatott voltam a mai napot illetően, akkor erősen visszafogottan nyilatkozom. Nem voltam még soha, de soha a fővárosi ispotályba és rettentően felvillanyozott a hír. A lányokkal, Abigéllel és Jennyvel rögtön össze is beszéltem, hogy együtt menjünk, már csak azért is, mert így sokkal érdekesebb, na meg mert, nem akartam még véletlenül sem eltévedni. Még akkor sem, ha amúgy a helyszín eléggé egyértelmű.
Nem tudom a lányok mennyire izgatottak én azt hiszem, végig beszélem az egész utat, és valószínűleg halálra untatom őket a sok-sok információval, amit előzetesen összeszedtem a Sziklakórházként is ismert intézményről. Egyszerűen annyira régóta akarok ezzel foglalkozni és annyira hihetetlen, hogy most élesben láthatok majd mindent, hogy nem bírok nyugton maradni.
Ez az állapot csak addig tart, amíg felérünk a bejárathoz és meg nem jelenik a tanárunk. Akkor aztán egycsapásra változik minden és hirtelen úgy érzem, hogy semmit sem tudok. Ez az érzés új, és ismeretlen. Sohasem tapasztaltam korábban épp ezért ijesztő is. Igyekszem háttérbe szorulni.
Mivel muglik között is mentünk, egyszerű mugliruhában vagyok, amit most összébb húzok magamon, a táskámat igazgatom a vállamon, az órámat ellenőrzöm, de még egyáltalán nincs itt az inzulin ideje. Se az evésé. Egy evést amúgy is letudtam a vonaton, körülbelül ennyi nyugta volt tőlem a két lánynak. Igaz, akkor is közbe vetettem ezt azt. Szóval előre engedem a lányokat, és hátul téblábolok meg szétnézek jön-e erre valaki még rajtunk kívül. Aztán mikor már nincs semmi más lehetőség, belépek én is, és elmotyogok egy halk köszönést.

Tanár úr, Jenny és Abi

- Ébredj fel Abigééééél! - bökdösöm meg a lányt, aki mintha nem lenne teljesen éber. Igaz, nem sokkal később én sem érzem magam annak, de sokkal inkább az idegesség miatt és nem a fáradtságtól. Én ugyanis kipihentem magam... Jenny azonban észreveszi rajtam, hogy ideges vagyok. Nem lep meg... Elvégre szokatlan lehet tőlem az ilyesmi. Én sem emlékszem, hogy valaha éreztem volna hasonlót.
- Tök nyugodt vagyok - hazudom, mert annak akarom magam érezni és ugye a pszichológia azt mondja, vagy legalábbis vannak elméletek, hogy ha ezt sokat mondogatom, akkor el is hiszem. Remélem.
Belépünk én pedig udvariasan előre engedem a lányokat, majd köszönök az igazgatónak is. Majdhogynem meghajlok, ahogy Koreában kéne tennem, de végül csak valami furcsa biccentés lesz belőle, ahogy félúton rájövök, hogy ez nem az a világ. Hiába... a nyári szünet, a sok idő otthon... Még egy ok az idegeskedésre, a végén még a szokásokat sem tudom.
Ami elhangzik az egyelőre nem új, ezeket én is elmondtam a lányoknak a vonaton, de azért figyelek, s amikor megindulunk, hogy körbenézzünk, akkor nem maradok le, hanem követem a kis csapatot. Közben pedig, a feszültségem is csökken és már a kérdéseket fogalmazom meg magamnak, amiket majd fel szeretnék tenni. Mert bizony van, amit meg akarok kérdezni, de mivel van rá esély, hogy elhangzik majd a válasz, megtartogatom őket későbbre. Addig viszont előveszek a táskámból egy jegyzetfüzetet és egy tollat és lefirkantok rá pár gondolatot, nehogy elfelejtsem őket.
Jenny pedig kérdez máris, így felkapom a fejem, hogy meghallgassam a kérdésére a választ. Ez engem is érdekelt volna, szóval jó, hogy máris kiderül valami új.

Gyakorlati óra

Eddig nagyon érdekes a hely, még akkor is, ha sok újdonság nem hangzik el. Mégis más élőben látni mindent, mint olvasni róla. Jegyzetelek is magamnak ezt azt, de leginkább a kérdéseket, amiket majd később fel szeretnék tenni. Jenny azonban nem olyan türelmes, vagy inkább csak nagyon sok mindent szeretne tudni. Elmosolyodom a kérdésén, én megértem a mulgikat, számukra egy barlang koszos és nyirkos, tiszta fertő... Pluszban még sötét is, és nehezen megközelíthető. Abszolút nem előnyös. De persze ha valaki varázslók közt nőtt fel, akkor ez nem lesz olyan egyértelmű mint nekem. Megvárom, hogy mit mond rá az itteni gyógyító, aztán ha nem értek egyet, akkor majd elmondom a véleményem, egyelőre nem kívánok beleszólni, egyébként sem nekem szólt a kérdés.
Jenny továbbra is nagyon aktív, így én csak jegyzetelek. A végén az én kérdéseimet is fel fogja tenni. De lányoké az elsőbbség, ha csak nem kérdeznek akkor én bizony nem fogok megszólalni. Úgy neveltek, nem illik. Végül a kérdés áradatban pár bennem megfogalmazódott kérdés is elhangzik, ahogy azt megjósoltam. Ha érkezik rájuk válasz, akkor leírom őket, aztán felcsillannak a szemeim, ahogy lehetőséget kapunk megnézni a betegeket.
- Én szívesen megnéznék egy vizitet. Annak mi a rendje? Nem zavarnánk a betegeket ezzel? - érdeklődöm én is, és nagyon bízom benne, hogy a lányok is menni akarnak. Elvégre már nem fertőznek, nem lehet bajunk belőle. Menjünk és nézzük meg őket! Még úgy sem láttam sárkányhimlős embert. Nem mintha ez valami állatkert lenne, hogy különleges betegségekkel sújtott embereket nézegetünk, de tényleg nem mindennap láthat ilyet az ember. Legalábbis... most még nem. Aztán gondolom, ha megszerzem a gyógyító papírt többet is fogok látni. De az még olyan messze van!

Cikesz*-*
december 6., Budanekeresd

Szórakozottan húzom össze magamon a kabátot, ahogy a többiekkel együtt követem Vikot az utcákon át. Még mindig nehezen fogom fel, hogy itt lehetek, hogy Akadémista is lettem és úgy egyáltalán. Ez már félig olyan, mintha seprűn ülhetnék. Na meg, titokban reménykedem, hogy ez olyasmi, amit majd ha elmesélek Ashleynek rettentően irigy lesz rám. Esetleg ha van rá lehetőség veszek is majd neki valamit, elvégre ő a fogó. Biztos örülne neki.
Szóval mosolygok, mint a vadalma időnként megigazítva a táskámat, ami a nagykabát miatt nem akar a vállamon maradni. Pedig most sincs benne sok minden csak a szokásos jegyzetfüzet, toll, inzulin, meg a többi kis apróság és persze néhány finom falat. Nem tudom pontosan meddig tart majd az egész, így felkészültem rendesen.
Kíváncsi vagyok nagyon. A cikesz amúgy is az egyik legérdekesebb dolog a kviddicsben, még a története is sokkal izgalmasabb, mint a többi labdának, a készítése pedig kifejezetten misztikusnak tűnik számomra. Aztán lehet tévedek. De erre nagyon kis esélyt látok.
Pont mikor már úgy érzem, túl sok volt a hidegből - hiába szeretem a havat - kiáltja el magát Viko, hogy nem sokára megérkezünk.
- Hála az égnek! - sóhajtom magam elé, majd zsebre vágom a kezeimet. Miért nem hoztam kesztyűt?

//elnézést mindenkitől, nagyon zsúfolt volt a karácsonyom, mostantól leszek ^^//

Egyre érdekesebb ez a látogatás és nem csak amiatt, hogy a varázsvilág kórházában vagyok, hanem mert lehetőségem meglátni ismét, mennyire különbözik az elgondolása a varázslóknak és a mugliknak, ha az egészség kerül szóba.
- Ha szeretnéd majd elmagyarázom, hogy miért mentek el innen a muglik - súgom oda halkan Jennynek, mert én bizony, teljesen meg tudom érteni az ő részüket is, sőt! Ha nem tudnék annyit a varázsvilágról én is biztos ódzkodnék ettől a helytől. Így viszont rendkívül érdekesnek és izgalmasnak bizonyul. Nem csoda hát, hogy kapva kapok az alkalmon és szíves örömest megnézek néhány "beteget", ha már felajánlják. Persze csak tisztes távolságból. Nem is engednek minket közelebb, így kihasználom, hogy magas vagyok és a lányokat magam elé engedve nézem mi történik és jegyzem le a dolgokat. Aztán bólintok, hogy ne ébresszük fel őket s ha átérünk a másik terembe, akkor kérdezek csak - Jenny után.
- Hogyan terjed a betegség? És mik az első tünetei? Odabent azt modnta, ők már túl vannak a fertőző stádiumon, meddig fertőző valaki?
Kezdem el sorolni a kérdéseimet, de aztán csendben maradok, mert a végén annyit kérdezek, hogy nem fog tudni válaszolni mindenre. Illetve, lehet Abigél vagy Jenny is szeretne magának újból szót és igazán illetlen lenne a részemről ha őket nem hagynám érvényesülni.
De végül mégsem bírok magammal, így kénytelen vagyok megkérdezni, még pár dolgot.
- Azért sárkányhimlő, mert a bőr pikkelyes lesz, mint a sárkányoké, vagy más köze is van ezekhez a lényekhez? Illetve, a tinktúra, amit használt, mióta bevett módszer a kezelésre?
Kérdezem meg még, aztán már tényleg lelövöm magam. Legalábbis egy kis időre.

Zsani
Norvégia - Oslo - November

Egy bagoly kopogtat az ablakomon és nem kissé lep meg, de persze beeresztem, egy kis csemegét is kerítek neki, aztán leoldom a levelet a lábáról. Láthatóan hosszú utat tett meg, s örül a csemegének, én meg még inkább meglepődöm. A levél Zsanettől jött, s mosolyt csak az arcomra. Nem tudtam, hogy Norvégiába megy, de rögtön megragadom az alkalmat, hogy válaszoljak is neki.


Kedves Zsanett!
Örülök, hogy írtál. Köszönjük szépen, de te is kellettél ahhoz a házkupához! Természetesen mindenkinek átadom az üzenetet és a jó kívánságokat. Amennyire tudom mindenki jól van.
Egyébként... Novemberben én is elmegyek 2 hétre Norvégiába, gyakorlatra. Már csak egy-két aláírás kell, hogy biztos legyen. Leszel az idegenvezetőm az első pár napon? A többit majd még tisztázzuk a későbbi üzenetekben. Addig is, vigyázz magadra!
Üdv,
Bálint

-----
Az első levelet, még jó néhány követte, és most végre megérkeztem Norvégiába. A hopp-hálózaton keresztük utazni, nem éppen kellemes, főleg nem  akkor, ha ilyen messzire megy az ember, de csomagokkal együtt még mindig ez volt a legjobb megoldás. Most pedig csak nézek körbe-körbe a tekintetemmel Zsanit keresve, mert ha minden igaz, akkor kijött elém ide, az osloi minisztériumba ahova megérkeztem. Leporolom még egyszer a ruháimat, aztán tovább nézelődök. Az órámra is rápillantok, még van pár perc a megbeszélt időpontig, így bizonytalanul megindulok a folyosón és próbálom felmérni a terepet, amíg bele nem futok Zsanettbe.