Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Mi a manó?ÉnSzabad hétvége, szabadság, szabad fagyiválasztás. A legszebb az egészben, hogy már érezhetem is az ízét, mert a mandragóralevélkém már egy üvegcse alján szottyosodik. A napnyugtai-napkeltei szavalásokkal sokkal könnyebben megbírkózom, bár azért néha bepánikolok, olyan ugyenemfelejtettemeltejóég szinten. Egy nagyobb csapattal együtt jöttem le a faluba, szinte mindenki a fagyizó felé vette az irányt, úgyhogy hangos nevetések közepette álltunk be a sorba. Útközben 'poénból' tarkón dobtak egy darab jéggel (milyen jó, hogy nyáron is lehet havat varázsolni, nem?), így az ilyesmit elkerülendő felvettem az addig derekamra kötött pulcsit, és felhajtottam a kapucnit. Jó társaságban gyorsan repül az idő, szokták mondani, mégsem kerültem még sorra, amikor egyszer csak megkocogtatták a vállamat. Széles mosollyal az arcomon fordultam meg, gyanútlanul, ártatlanul, amire viszonylag hamar zavar ült ki, ahogy az illető megmondta kicsoda, honnan jött és mit is szeretne tőlem. Még hallottam ahogy elindult a sorban álló diákok között a susmus, majd kiváltam közülük, és ideges gombóccá gyürmölődött gyomorral követtem a jelvényes férfit. Aztán ahogy ijesztő szótlanságban eltávolodunk a fagyizótól, és belépünk a hideg, sötét és csendes épületbe, a kapucnit is lehúzom a fejemről. Szorongva húzom magam alá a lábam, kezeimet pedig egymásba fonva szorítom le az ölembe, miután helyet foglalok. Nem tudom mit szeretne, mit akar hallani, egyáltalán miért gondolja azt, hogy tőlem meg fogja kapni a válaszokat amiket keres... Bármi is az. Tettem bármit amiért megbüntethetnek? Esküdni mertem volna, hogy minden növényt meglocsoltam a klubhelyiségben... Összerezzenek ahogy nekem szegezi a kérdést, reflexből a tekintetét keresem, de nem néz a szemembe, ami kicsit feszélyez. Előrébb hajolok, a jobb kezemmel felnyúlok, és megérintem a képet. Tisztán kivehető a remegés az ujjaim végén, és miután én is kiszúrom, vissza is ejtem az ölembe. Persze a válasz egyértelmű, hiszen ezerszer láttam már a táskát, de fogalmam sincs mi köze bármihez is. - Tersze - összekavarodnak a szavak a nyelvemen, és a természetesen és a persze egy hibrid verziója jön a számra. Növekvő zavarral dörzsölgetem össze hüvelykujjaimat, ahogy igyekszem rávenni magam hogy a baki ellenére is folytassam. - Már vagy két éve megvan, azazhogy megvolt, mert a legutóbbi szabad hétvégén ellopták a kisbolt elől amíg bementem papírzsepiért.Sajnálom is, mert azóta járkálok okmányirodákba, pótolni a pénztárcámban lapuló igazolványokat. Miután észrevettem a pénztárnál, hogy kint maradt a tárca, kimentem érte, de addigra eltűnt. Se zsepi, se táska. Sőt, a VHT-n hímzett (elég rondán, de igyekeztem) pikachuval, gombával, horrorcsirkével és egy wcpapírgurigára hasonlító kagylóval díszített fehér vászonkendő is hiányzik nagyon, bármilyen kis bénácska is lett, azért a szívemhez nőtt. Főleg a horrorcsirke. Az tényleg nagyon művészi lett.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Mi a manó?ÉnNem segít a zavaromon az sem, hogy reakció nélkül hagyja a nyelvbotlásomat. Hallotta? Nem hallotta? Most éppen magában nevet rajtam és bolodnak tart? Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáznak a fejemben. Fogalmam sincs hová nézzek, mert ő nem néz a szemembe, így amint megállapodik valahol a tekintetem, már kapom is tovább. Valahol azt hallottam, hogy ha rendíthetetlen nyugalommal bámulunk valakinek a feje fölé, azzal felsőbbrendűséget kelthetünk a másikban. Amint ez eszembe jut, igyekszem nem nézni többet a válla fölé... Kinyújtom, majd begörbítem a lábujjaimat, a kezemen meg kapirgászni kezdem egy körmöm, hiába nincs rajta semmi. Tudatában vagyok annak, hogy mindez csak pótcselekvés, de nem tudok mit tenni, folytatom őket hiszen valamennyire csillapítják az idegességemet. Igyekszem ritkábban, de mélyebb levegőket venni, arra gondolva hátha ez majd megnyugtat. Elle nénire gondolok, és arra vajon ő mit tenne a helyemben. Elképzelem ahogy határozott tartással, egyenes háttal ül ott ahol én görnyedek, és kategorikusan rákérdez hogy miről van szó. Ez egy olyan dolog, amire vágyom, de nem merem megtenni, úgy érzem, hogy nekem itt csak válaszolnom szabad, kérdezni nem. Eddig azt hittem, Várffy feleltetésekor zord a hangulat, de óó, nem is tévedhettem volna ekkorát. - Ö... Keskeny odabent a - a hangom sokkal magasabb lesz a szokottnál, úgyhogy meg is szakítom a választ, és torokköszörülve pillantok egy másodpercre a másik arcára, majd vissza a képre. Olyan rideg - nyelek egyet, ahogy megtalálom a szemben ülőt talán jelenleg legjobban jellemző kifejezést. - Szóval, a múltkor levertem pár halkonzervet a sorok között a táskámmal - kezdek neki újra, és bár még mindig máshogy beszélek mint normálisan, egy fokkal javult a helyzet. - És tök sokan voltak az utcán, szóval nem gondoltam, hogy bárki feltűnés nélkül fel tudná kapni, így otthagytam.Bizonytalan hangsúllyal tekintek fel újra, aztán megint le.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Mi a manó?ÉnPislogok, mint aki nem is hiszi el mit lát. A velem szemben ülő arca lassan formálódik át, vonásaiban csökken a kimértség, helyére valamiféle barátságosság kúszik. Furcsa ez az egész helyzet, úgy ahogy van. A korábbi érzelemmentesség felszívódása nem nyugtat meg teljesen, bár remegésemet érezhetően csökkenti. Nem tudok azonban teljesen megnyugodni, nem, ebben a szituációban biztosan nem, amíg meg nem tudom mit akarnak tőlem, vagy amíg tőlem nem hallják azt amit akarnak. Akar. Önkéntelen belezavarodás okozta többesszám. Elgondolkodom a kérdésen, magamban megpróbálva minél részletesebben visszaemlékezni, nehogy a pontatlanságom miatt szívjam meg később. Még ha furcsának tűnhet is, hogy halogatom a válaszadást, valójában csak azt számolgatom, az egyes mozdulatok mennyi időbe telhettek, és milyen hosszan ácsoroghattam a papírírószeres sorban. A gondolkodásban ráadásul az sem segít, hogy időről időre leblokkolok, meredek magam elé, vizsgadrukk szerű érzéssel küszködve. Ilyenkor apró fejrázással sikerül csak kiszakadnom a mozdulatlanságból, és nagy nehezen noszogatva magam újra beindulnak a fogaskerekek. Leraktam a táskám, megindultam a sorok között. A második (azt hiszem a második) sorban van valahol középtájt a papírzsepis rész, onnan csak lekaptam amit akartam, de mondjuk hogy ez így nagyjából egy perc lehetett, mert közben beragadtam Irma néni mögé, és nem tudtam megkerülni a polcot, csak miután ő arrébb mozdult. Aztán elkígyóztam a szélső sorig, és nézegettem a tollakat, füzeteket. Találtam újfajta illatos radírokat amiket meg kellett szagolgatnom, szóval mondjuk, hogy ez így már kb 3-4 perc. Megindultam a kasszához, beálltam a sorba, ekkor tűnt fel, hogy nincs nálam a pénztárcám, így szépen visszahordtam mindent, és elhagytam a boltot. Nagyjából tehát olyan - négy-öt percig lehettem bent. Ezután még odakint szaladgáltam össze-vissza hátha megtalálom a táskámat, de tényleg szőrén-szálán eltűnt. Legalábbis, azt hittem. Vagy mégsem így lenne? Nyitom a szám, hogy feltegyem végre a kérdést, hogy miért fontos ez, de inkább becsukom, és nem mondok semmit. A filmekben ilyenkor úgyis mindig csak lehurrogják az embert, hogy "Itt most én kérdezek!".
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Mi a manó?ÉnTök jóban vagyok az eladóval. Ez igazából még kicsit meglepő is, ha azt nézzük hány árújukat tettem már tönkre - becsületemre legyen mondva mindet megjavítottam vagy kifizettem. Odáig viszont még nem jutottunk el, hogy meghitelezze nekem az apróságokat, így nem is próbálkoztam ezzel amikor rájöttem, hogy a pénzem a táskámban maradt. Cseverészni is szoktunk, orrfújós időszakjaimban mindig megbeszélgetjük, hogy "hát igen, ez a hideg" meg hogy "hű de rossz bizony". Már-már olyan mint egy szomszédnéni. Egy mosoly rebben az arcomra, és egy reszketeg sóhaj is elhagyja számat. Bár nem tudom mit követtem el, vagy mi az amiért hisz nekem, de a helyzet egy teljesített vizsgához hasonlít, így egyértelműen megkönnyebbülök. A zavartság nem tűnik el az arcomról, de már nem érzem annyira feszélyezve magam. Ez egészen addig marad így amig nem folytatja gondolatmenetét, szóval nem igazán van időm kiélvezni a helyzetet, mit ne mondjak. Hirtelen azt sem tudom mit mondjak, de nemis vár tőlem semmit, végre részleteket is tár elém. Ez most jó jel lenne akkor? Hiszen azt mondta hisz nekem, most meg megosztja velem a részleteket... Most jön az a rész, ahol mehetek a magam dolgára? - Köszönöm? - motyogom bizonytalanul, kicsit megkésve válaszom. Én örülök neki, tényleg, hogy nem gondolja, hogy bármit tettem volna, de egyáltalán miért merült fel a nevem? Ha Anya nem lenne mugli még annyira se érteném mit mond mint jelenleg. Így ismerem a fogaskereket, meg minden ilyesmit, és igyekszem a metaforáikra koncentrálni. Mit hisznek mibe keveredtem én bele? Döbbenetem arcomra is kiül, ami nem is csoda tekintve, hogy én erről most tudok először. Groteszk módon beugrik, hogy talán azoknaka bizonyos embereknek illett volna szólniuk, hogy tudjam, hogy beszerveztek, de ez hamar el is hal, valahogy nincs kedvem most poénkodni. - Hát - nézek a másikra - most erre én akkor is csak annyit tudok mondani, hogy fogalmam sincs miről van szó.Vállat vonok kicsit, de nem flegmán, inkább tényleg tanácstalanul. Tudom, hogy mindig mindenki annyit mond a filmekben, hogy "de nem én voltam!", és legszívesebben nekem is ez csúszna ki a számon. - Mi lesz most? - kérdezek azért rá, kicsit bátrabb hangon, ami bárhogy is hangzik, azért messze van még a magabiztostól.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
RuhaA diszkrét pisszegés, ami Lili figyelmét volt hivatott magamra irányítani végül nem is bizonyul olyan rossz ötletnek. Anélkül, hogy egy lépést is tennék a könyvtár területét jelző ajtófélfán belül, és ezzel megszegném a kitiltásomat (hangos voltam, de ez senkit sem lep meg) kapom meg az ígéretet a mesekönyvre, ami után több hete csorog a nyálam. Persze hülye mondás ez, mérlegelem magamban ahogy átszökdécselek a közösségi szobába, és ledobom magam egy babzsákba. A könyv nem is finom dolgokról szól, szóval nem csorog ténylegesen a nyálam, de nagyon várom, hogy nálam legyen. Mit szokás erre mondani ilyenkor? A nyelv fura dolog. Felpattanok, abszolút Masás nyugtalansággal kecmeregve ki a zörgő zsákfotelból, csak hogy utána az ablak elé állva kezdjem simogatni a függönyt. Ujjaimat kifeszítve paskolom a könnyű anyagot, kiélvezve a vicces érzést ami így bizsergeti a bőrömet. Minden egyes alkalommal amikor közelítem az ujjaimat hűűűvös, aztán meleg. Hűűűvös, aztán meleg. Hűvös, meleg, hűvös, meleg. Szerencsére senki nem nézi végig a műsort, nincsenek elkerekedett szemű anyukák akik fiuk szemét befogva kiterelgetnék a csemetét, mondván maradjunk távol az őrültektől. Hetvenhét magyar népmese. Csak rád várok. Illetve igen, Lilire is, aki hoz téged. Igyekszem ügyet sem vetni a gyomromra ami ugyanúgy elszorul, mint odabent, a pisszegéses magánszámom előtt, megpróbálok nem figyelni a hangra ami az iskolában mostanság szárnyra kapott pletykákat hirdeti újra és újra. Legtöbbször álmomban, és talán ez is az oka annak a két pici sötét foltnak ami az elmúlt hetekben a szemem alá költözött. Nincs köztük semmi. Mármint... ne érdekeljen mi van küztük. A mosoly, ami már nem ér el a tekintetemig nem lankad, és mint a túlcukrozott kisgyerek (nem a gonosz mostoha féle túlcukrozott, hanem aki túl sok cukrot evett, nyugi) pattogok tovább a függöny előtt.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Eskü, hogy erre korábban nem gondoltam... zuhanyzás közben jönnek a legpompásabb ötletek, mindig is mondtam! Ja, persze nem arról van szó, hogy hetek óta ne fürödtem volna, mielőtt bárki félreértené. Vagy egyedül én érteném így? Mindegy is. Tegye fel a kezét aki tudja, hogy ki az aki népmesékből szeretne rájönni, hogy mit válaszoljon arra a kérdésre, hogy "mit érzel irántam?" Ugye ki lenne, ha nem én? De hát gondolj bele, a mese végén mindenki boldogan él amíg meg nem hal! Hát ez kell nekem! Az már lényegében mindegy, hogy addig mi történik, hát ha boldog vagyok, akkor annyira rossz úgysem lehet, szóval nincs más dolgom, mint végigolvasni a meséket, kigyűjteni a főbb szereplőket, a jellemvonásokat, a helyzeteket, pontokkal jelölni a megoldandó feladatok súlyosságát, megnézni ki mikor milyen helyzetben mit mond és javasol, majd az így nyert tapasztalatok alapján állni oda vissza... elé. Eh. Nemnemnemnemnem, nem adom fel mielőtt belekezdenék, ez egy jó ötlet, működni fog, úgyhogy gyerünk! Ha a népmesékben a királylányok boldogok tudnak lenni, akkor nekem is segíteni fognak. Az ajtó nyílására megfordulok, majd ahogy felém sétál, szép lassan abbahagyom a bohóckodást. Szám néma ó-ra húzódik, de mivel annyira azért nem kötött le a függöny, csak a gondolataimat próbáltam elterelni Liliről, aprót bólintok, hogy végül őszinte lelkesedéssel átvehessem a könyvet. - Köszönöm köszönöm, megmentettél egy kutatást - vigyorgok szélesen, megforgatva a meséket, majd eltüntetve a táskában. Ujjaimat magam előtt összefűzve billenek hátra a sarkamra, majd vissza lábujjhegyre, de nem kell aggódni, még így is jóval alacsonyabb maradok nála. - Rég láttalak, kár, hogy már nem jársz fel gyakorolni a kastélyba. Minden rendben? - pillantok végig rajta, bizonytalanul görgetve a szavakat. Hiába a másik csapat, azért a kviddics az kviddics, nem vagyunk egymásnak idegenek, milyen lenne már rögtön lelépni? Pláne, hogy nem is tudom a pletykák... mennyire... igazak... Ne futamodjak meg, lehet nem is azok, akkor meg rosszul esne neki, hogy csak így itthagyom, főleg miután segített is, nem? De.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Izgatottnak izgatott vagyok, de kifecsegni azért talán mégsem kéne mindent nem? - Ööö - bizonytalankodok, próbálva kiókumlálni hogy mondjam el mit szeretnék - mert erre a részére amúgy nagyon büszke vagyok, jó ötlet - úgy, hogy ne mondjam el amit meg nem szeretnék. Szóval témája. - Nem sulis amúgy - vonok vállat, hiszen ez biztos, és ahogy egy pillanatig csak állok ott, számat beharapva próbálva elfojtani a vigyorom, míg végül megtörök a nyomás alatt. - Oké, elmondom. Szóval van egy elméletem. Illetve egy apró problémám, de az most nem lényeg, a fontos az, hogy szerintem, ha hetvenhét mesét elolvasok és végigveszem ki mit csinált, akkor rájövehetek hogyan kell elérni a boldogan éltek míg meg nem haltakot. A hetvenhét úgyis olyan mágikus szám, tudod - paskolom meg a táskám vigyorogva, ami immár a kötetet rejti. Még egy kicsit rugózom is mellé, izgatottan figyelve vajon mit szól mindehhez Lili. - Ó, akkor nem tilos semmi - mosolyodok el örömmel. Nem tudom én hogyan érezném magam, ha hirtelen nem mehetnék többet második-haza. Nagyon igyekszem pozitív maradni, és elnyomni magamban a félt- khm. Szóval hé, a pletyka pletyka, maradjak nyugton! Mosolyom csak szélesedik, ahogy az ellenfeleket hozza fel, igen, jó tudni, hogy vannak akik akkor is szívesen állnak le velem beszélni ha előtte gurkót küldtem ráju- óó, lehet Henrik azért utál, mert ő el is talált és azt hiszi ezért utálom? Mármint oké, nem utál. Megmondta, hogy nem utál. De akkor miért akart otthagyni? Ah, ez nekem magas. Ez viszont most akkor egy... kihívás? Egy olyan mint amikor Batman azt mondja Robinnak, hogy nézzük meg ki ér előbb a batmobilhoz? Mosolyomat meglepettség, majd értetlenség veszi át, ami szép lassan azt eredményezi, hogy gyanakvóan félrebiccentem a fejem. - Ezzel most célozni akarsz valamire, vagy csak úgy megjegyezted? - kérdezek vissza még mielőtt totálisan borzalmas következtetéseket vonhatnék le. Hangom nem számonkérő, nem bántó, sértett, vagy bármi ilyesmi, épp ellenkezőleg, tisztán kíváncsi és érdeklődő. Előbb kérdezel, utána gondolkozol Masa. Előbb kérdezel, utána gondolkozol.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Felcsillan a szemem, mint minden őrült tudósé teszi, ha épp legújabb teremtményét, elképzelését dícsérik. A vagy lány részt kénytelen vagyok megpislogni, hirtelen megint nem esik le mire gondolnak az emberek, így csak fáziskéséssel jön a beletörődött bólogatás és a zavar elegye. Olyan jó, ezek szerint Lilihez is elért a pletyka, hogy azért szakítottam Bencével mert a lányokat szeretem... Nem baj, még ez is jobb mintha kiderülne az igazság. - Nos hazudhatnék, de nem teszem, lényegében erről van szó - vonok vállat, megvakarva a fülem tövét. Követem, és elhelyezkedek én is, bár azt, ahogy helyet foglalok közel sem lehetne ülésnek, mint inkább csak vetődésnek nevezni. A mit kéne, nem kéne, felszívódni illik nem illik kérdősköre már el is illan a fejemből, ahogy ő az aki maradásra invitál, így picit a feszültség is oldódik bennem - legalábbis ezek szerint nem akar páros lábbal kitessékelni innen mint a másik néni tenné. - Óó, köszönöm - veszem át a poharat, és ahogy belekortyolok lábam halkan dobolni is kezd. Cukor. Engem elvesztettetek. - Öhmm, Lili... - jön az önkéntelen időhúzás, miközben mindenhova nézek csak Lilire nem. Elvégre mi van ha nem is úgy értette? Ezek szerint akkor nem célzás volt, de attól még ha már egyszer kerülgetjük a témát megkérdezhetem mi van velük nem? - Hát csak arra gondoltam, hogy... hű, nem tudom hogy kell egy ilyet megkérdezni, de hát hallottam - ki ne hallotta volna -, hogy szakítottatok Ricsivel, és azon gondolkodtam, hogy van-e most valakid, vagy... Ez elég finom megközelítése a dolgoknak? Az éppenséggel eszembe sem jut, hogy ez pont úgy hangzik, mintha rá akarnék nyomulni (pedig úristen, elképzelni is nehéz, hogy én bárkire is.. na mindegy)... Ami nem is hangzik annyira borzasztóan hihetetlenül ha valaki a közelmúlt pletykáin él. Nem akarok konkrétan rákérdezni, hogy "figyi, most akkor jársz-e Henrikkel", így rögtönzök, ennek eredményeképpen pedig hát... nem biztos, hogy a legjobb módszert választom.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Értékelem a bíztatást, bár nem tudom segít-e abban, hogy végül kibököm amit szeretnék. Látom, hogy zavartan ficereg, a gyűrűjét birizgálja, és rájövök, talán túlságosan Hűbelebalázs módjára ugrottam ennek neki, viszont vissza nem szívom a szavaimat, ha már egyszer megkérdeztem, nem biztos, hogy lenne erőm megtenni még egyszer. Zavartan kortyolok bele addig is a poharamba, amolyan pótcselekvés szerűen, ráadásként lábujjaim járnak túlpörgött csokikánkánt a sportcipő vékony anyagába zárva. Csokikánkán? Az az ugrálós izé ami akkor lesz az állapotom, ha túl sok édességet eszek hirtelen és felpörgök, és nem lehet lenyugtatni. Ha tudnám, hogy fejben miken gondolkozik, valószínűleg géphangon válaszolnék neki a szerepekre, mellétoldva a definíciókat is amiket múltkor Csongi a fejembe vert. Én kértem, hogy segítsen, hogy hogyan legyek hiteles meleg, ő meg túl jól szórakozott ahhoz, hogy elküldjön. Szóóóval most van pár bemagolt mondatom, nem meghazudtolva jó levitás véremet. Mosoly szökik az arcomra válaszára, és már veregetném meg a vállam, csak jól tettem, hogy kérdeztem általánosítás helyett. Nem jár senkivel, szóval nem jár Henrikkel sem, akkor a pletykáknak nincs alapjuk, akkor ez nem zavar bele abba, hogy kiderítsem miért szeretném kideríteni mi van vele. Ez mondjuk így elég zavaros, de nem vonhatok le elhamarkodott következtetéseket, úgyhogy maradok a francia körmondatoknál. Nem francia, mi az, barokkos. Miért, amikor nem is hasolít...? - Értem - bólintok feltűnően vidáman, majd még egyszer, mielőtt folytatná gondolatmenetét. Ha visszamehetnék az időben most kéne megráznom magam, hogy ne igyak előre a medve bőrére. Barátság extrákkal. Azt hiszem, hogy bármennyire jól is esne, ezt még én sem tudom félreérteni. Kiskutyaszemeimből is kivehető, hogy leesett mit szeretne mondani, de ha ez nem lenne elég egyértelmű, akkor az, ahogy mocorogva mélyebre fészkelem magam a babzsákban, felhúzott térdekkel és magam elé emelt (ugye a pohár) karokkal, már eléggé beszédes. Elkámpicsorodott arccal kezdek motyogni ismét, miközben valahol mélyen furcsán azon filózok, hogy pont ellentétes reakcióim vannak mint kedves lenne. Elvégre általában annak örülünk, ha valaki kapcsolatban van és akkor vagyunk szomorúak, ha nem... - Hát csak mert hallottam pletykákat, és nem tudtam, hogy igazak-e, és akkor már gondoltam rákérdezek, mégis az a biztosabb infóforrás... De az, hogy ez elszomorít, az azt jelenti, hogy többet jelent nekem a dolog, mint eddig gondoltam, igaz?Továbbra is csak arra figyelek, már-már berögződésesen, hogy ne mondjak olyat amiről Henrikre lehetne aszociálni, ezzel viszont akarartlanul is egy másik irányba kezdem el tolni a beszélgetést... Hopi.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Hát, azt hiszem akkor az elmúlt időben sokszor vagyok Masátlan, ha ez a magam elé meredős, görnyedt, lebiggyesztett szájjal tépelődő figura jelenti ezt. Pedig ez is én vagyok, és eddig is volt, hogy ugyanígy ücsörögtem egy-egy eldugott zugban - épp itt a különbség, eldugott zugban. Távol mindenkitől, aki láthatna, aki megkérdezhetné, hogy "hé, mi ez a fej, haha?". Most nem menekülhetek el a kíváncsi szemek elől, elvégre a kíváncsi szemekhez tartozik az a száj is, ami az olyannyira kellő, mégis szúró fájdalmat keltő információkat csepegtetik lassan a fülembe. Nem, nem érzem magam megbántva, csupán ha már kérdezősködök, nem érzem úgy, hogy el kéne rejtenem Lili elől a hatást, amit szavai okoznak. Meg hát legyünk őszinték, mikor tudtam én valaha jól titkolni az érzéseimet? Amilyen hévvel megélem még azt az örömet is, amikor a hangya a hátára küzdi a zsemlemorzsát... Természetesen működik ez ilyenkor is, ő, de még mennyire. Helyeslésére sóhajtok, és mivel beljebb süppedni már nem tudok a babzsákba, inkább csak mordulok egyet. Mintha motyogni kezdenék, valami "szuper" féleséget, a hangok azonban mégsem kivehetők, csupán a frusztráltságom érződik ki belőle pompásan. Figyelem mit művel, amikor pálcájáért nyúl, egy pillanatra remélem, hogy exmemoriamra készül, de alig cseng le az első bűbáj már korholom is magam a gyávaságom miatt. Őszinte meglepetés látszik az arcomon, még ha hirtelen nem is tudom hova tenni a történetet. Miért mondja most el? Ó. Ahogy halad előre, talán megvilágosodok. Nem vágok közbe, csendesen hallgatom, bár néha megnedvesítem ajkaimat, mintha válaszolni készülnék. Elképedek a történeten, fogalmam sem volt róla, hogy az egész párosuk, a szép, harmonikus kapcsolat amiről kastélyszerte izgatottan sutyorogtak, csupán ennyivel kezdődött. Egy ígéret, egy munka miatt eljátszani, hogy valakivel együtt vagy, egy esküért szeretni... Ellenállok a késztetésnek, hogy megdörzsöljem a karomra kiülő libabőrt. Nem tudnék megcsókolni valakit, aki iránt nem érzek semmit. És mégis, mivel azt mondja, szép lassan szeretett csupán bele... biztosan volt köztük valami már akkor is amikor még nem. Nem? Én gondolom túl a dolgot? Anélkül, hogy tudtam volna, hogy viszontszeret... Akkor, - akkor nem is mondtad el neki? - döntöm félre a fejem. Sokáig voltak együtt, látták egymást nap mint nap, és végig ott kukkoltak ezek a kimondatlan érzések? Hogy nem bolondult bele? Enyhe pír szalad végig az arcomon, egyszerre mutatva a határt a szemem és a szám, illetve a szokásos és a magába forduló én között. Önkéntelenül rázom meg a fejem, elutasítva a szerelemnek még csak gondolatát is, csak hogy aztán kelletlenül bólintsak, igen, ezért kell a könyv. Igen, válaszokat kell találjak nem csak neki, de saját magamnak is. - És ha nem is erről van szó, ha csak azt hiszem, mármint nem hiszem mert nem tudom, de ha csak azt hiszem, hogy érzek de közben nem is, amíg egyszer csak rá nem ébredek, hogy valami nem oké? - nem realizálom, hogy a sok felmerülő miért miatt azt sem igazán tisztáztam magamban ami Bencével történt, és mégis, tudat alatt ott van bennem, hogy mi van, ha megint ez lenne a mese vége. Mi van, ha velem van a baj? Ha én nem vagyok rendesen összerakva? Ha nem csak úgy egyébként mondják, hogy bolond vagyok, de tényleg igazuk is van? - Olyan furcsa ez az egész, nem is akarok belegondolni, meg helyre is akarom rakni, szépen felcímkézni mindent aztán eltenni a polcra, hogy igen, megtettem. De most ezt így hogy, meg áá, komolyan, te látod magad előtt, ahogy odaállok, elé, hogy HÉ... - megakadok, kezemmel intek, hogy tudja ő, mi következne. Belelendülök, határozottabban beszélek, kicsit idegesen, csapongva, hol zavarban, hol morcongva. Ez igazságtalanság. És a legrosszabb, hogy mégsem tudnám őszintén azt mondani, hogy nem akarom érezni ezeket...
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Nem tudom, hogy ez mit igazol, azt, hogy nem szükséges elmondani mit érzünk, vagy épp ellenkezőleg azt, hogy nagyon is elengedhetetlen. Amikor Ricsi identitásának megkérdőjelezését fejti ki el kell nyomnom egy mosolyt, csupán szemem sarkában jelenik meg a kuncogó kis ránc, de nem is marad sokáig látható. Nyolc hónap... akkor túl gyorsan vontam le a következtetéseket. Rákérdeznék, hogy akkor ezek szerint Henrikkel se csináltak-e semmit, elvégre hol van még a nyolc hónap a pletykák kezdete óta, de figyelembe véve, hogy milyen úton jutottunk el idáig a beszélgetésben, ennyire naiv még én sem lehetek. Elkapom a tekintetem és a cipőmet kezdem fixírozni, ahogy elképzelem, milyen furcsa lehetett ez az egész. Persze, ő színjátszós, én meg nem vagyok az, ő tudja hogyan kell elmesélni egy történetet csupán a testével, míg én szavakba sem tudom önteni mit szeretnék reggelire. - Ordítva? - kérdezek vissza, nem tudván megállni, hogy ne tegyem. A várttal ellentétben azonban nem csak egy helyeslést, de egy kész történetet kapok. Ha nem lenne gyümölcslé a kezemben bizisten számolgatni kezdeném, hogy a 7-10 galleon az mégis mennyi lehet, de hát ugye az átváltások miatt ehhez kellenének az ujjaim, így nyugton maradok, és csak eltátott szájjal, zazerálva próbálom hova tenni az összeget. Sok. Nagyon soknak hangzik. Egy galleon 7500 forint, az majdnem... Majdnem hetvenötezer forint egy ing?! Mi kerül... na mindegy, nem lényeg, ebből egy évig jóllaknék a kukoricában... Négy hónapos terhes... Megfogtál, Révay Lili, megfogtál, tessék, vedd a nevetésem! Nem tudom megállni, hogy ki ne szökjön, fejemet csóválva képzelem magam elé a kipukkadásig jóllakott lányt. És akkor kiderült, hogy ez szerelem. Hát mit ne mondjak, ennyire abszurd dolgot is rég hallotta- oké, ez nem igaz mert idefele jövet azon gondolkoztam, hogy a sárkányok vajon mivel fizetnek a pedikűrösnek. - Ha előbb elmondtad volna, változtatott volna bármin? - biccentem félre a fejem töprengőn. Persze tudom én, hogy nincs értelme sokat tépelődni a mi lett volna hákon, mégis mindketten tudjuk, hogy itt nem csak ez a kérdés. - Sajnálom - szökik ki belőlem akaratlanul, mégis őszintén a szó, hiszen látom, meg hát ő maga mondta mennyire leszedálta ez az egész helyzet. Nem tudom mit mondhatnék, nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárkit is vigasztalni kezdhessek. Azt hiszem nem is a féltékenység az, amit érzek a sajnálat mellett, inkább egy furcsa irigység, hogy ő közel tudott kerülni Henrikhez, míg nekem csak felbosszantanom sikerült. Mégis, nem mondhatom, hogy nem szeretek az agyára menni. - Ki beszélt itt Henrikről? - kérdezek vissza rögtön, rögtön tekintve is körbe, hiába tudom, hogy a bűbájok teszik a dolgukat. Pír kúszik fel a nyakamon, és tudom, hogy nem kéne reflexből visszakozni, mert pontosan tudja, hogy miről van szó, mégis, hónapok gyakorlata nem tűnik el csak úgy. Egy mondatba se legyek vele említve, az a legbiztonságosabb. De mi van, ha már nem akarom, hogy annyira biztonságos legyen minden? - Ez a megvitatás dolog - nyelek végül egyet - még rosszabbul hangzik, mint eléállni. Mármint, ez ijesztő. Plusz mi van, ha nem akarna eljönni, ha tudná, hogy én vagyok az? Nem szeretném átverni, akkor jöjjön el, ha szeretne is, ne azért, mert meglepetésből kell arra tévednie, nem... Ez elvégre az ő döntése is.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Arcom elnyúlik, ahogy a nevetést szívom vissza magamba, mert ugyan értem értem, hogy mókás elképzelni a galleonlenyomatos Ricsit, mégse kéne kinevetni, hát fájdalmasnak hangzik. - Szegény - pukkadozok magamban, de nem is bírom sokáig, a folytatás végképp eltör. Hiába mondja, hogy ne nevessek, ha egyszer már nevet ő is, nem tudom magamban tartani, jó látvány lehetünk, egyik fakutyább mint a másik. - De biztos nagyon jó ing volt, aranynyállal kézzel-szájjal sodort szövettel meg minden. - Keresem a magyarázatot az árra, bár valószínűleg nem trafáltam bele a közepébe. Nem baj, nem is tudom hogyan kkészül egy ing, ahhoz kell a szövőszék nem? Akkor biztos ezzel az inggel dolgozott Hófehé- Hamupi- Csipkerózsika (!) amikor elájult, azért az ár. - De mi van ha nem is kínál tálcán semmit, csak én szeretném úgy látni, mintha kínálna, és amikor kinyújtom érte a kezem, kiderül, hogy csak képzeltem, és ott maradok, hogy... - és kitárom a kezem, mutatva, hogy hogyan végződik a mondat - semmivel. A nagybetűs, jól ismert, utált, szeretett, megvetett, tagadott, mégis nagyon is létező semmivel. Nincs vége a mondatnak, és nekem se maradna semmi, csak a kínos feszengés, a zavar és önmagam ostorozása. Miért vagyok ilyen depresszív? Mióta? Ez nem én vagyok... Mosolyt erőltetek az arcomra, de csupán egy pillanatra marad meg utána engedem is el - nem megy. Kit akarok átverni?Nem tehetek róla, hogy automatikusan is tagadok. Elvégre ez volt eddig normális, ez, hogy nem mondok senkinek semmit, nincs is miről mit mondani, hogy minden ami történt, kettőnk titka csupán. Erre tessék, továbbfűzi a viccet, és belemorognék a mondandójába, hogy ugyan hogyan érti ezt, amikoris összezavar, és a korábbiak ellenére is egy hangyányit megremegek, valamint a ritmus amit csak én hallok, mert belőlem dobog, megugrik. - Mármint azért nem lesz több, mert csak... - be sem tudom fejezni a mondatot. Eddig úgy értelmeztem, és ő is úgy beszélt, mintha az, ami köztük lenne csupán valamiféle plusz lenne, de nem... nem olyan örökké szóló kapcsola- hát ő is azt mondta, barátság extrákkal. Ezt akarják folytatni? De akkor miért mondja el mindezeket? Vagy csak arra utal, hogy nem lesz több ilyen? Ennek több értelme lenne, de a feszengést nem tudom elűzni tagjaimból. Nem vagyok ijedt, nem ül az arcomra semmiféle drasztikus érzelem, mert bennem sem fogalmazódik még meg, inkább vagyok összezavarodva enyhén, mint kétségbeesve. De inkább rákérdezek, minthogy ne tegyem, és később kattogjak azon, hogy akár úgy is érthette-e. Szeretném hallani, nem is hosszú kifejtést, csak egy egyszerű " nem"-et, hogy tudjam, én komplikáltam túl. - Az csak egy kényszerötlet volt - motyogom a felvetésre, de valóban, az arcomat ért kommentárt szó nélkül hagyom - nem sok értelme lenne tagadni. Sóhajtok, mélyen, mintha egy egész ugrálóvárnyi légballont szeretnék tovareptetni egy lélegzetvétellel. Elhúzom a szám, elnyílik, megszólalnék, de inkább visszazárom még egyszer átgondolni az egészet. És ezt most így is értem. Az egészet. Ez ugyanis már csak akkor teljes, ha elmondok mindent, ha elmondom miért ülök most itt, és miért nem merek tenni semmit. - Februárban - kezdek bele bizonytalanul, küzdve az érzéssel, hogy nem lenne szabad erről beszélnem. De szereti Henriket, nem ártana neki nem? Kiszórta a bűbájokat, elmesélt valami olyat ami egész eddig hétpecsétes titok volt. Talán ebből fakad a bizalmam? - megcsókolt. - Szinte el sem hiszem, hogy valóban kimondtam. Mintha eddig valami ragacsos lény ücsörgött volna a mellkasomban, és húzta volna össze a bordáimat, de most hirtelen, ettől az egy szótól megszelídült, elengedte kampós kis karmaival a tüdőmet. - Egy bájital miatt, azt mondta később, és bár rengetegszer kérdezte, hogy én miért cs- miért nem löktem el magamtól, de nem tudtam neki válaszolni. - Megköszörülöm a torkomat, halk hangom bizonytalanul remeg meg, nem merek felnézni Lilire, a földet fixírozom kettőnk között. - Bejött a gyengélkedőre a meccs után, és számonkért... Veszekedtem vele. Megkértem, hogy hagyjon békén, hogy ne szóljon hozzám, mert megijedtem attól, hogy esetleg megismétlődhet az, ami korábban történt. Aztán tényleg nem szóltunk egymáshoz, és... nem tetszett. Megbántam amit mondtam, de nem tudtam, hogyan mondjam el neki. Megpróbáltam beszélni vele, de akkor ő nem akarta, kerültük egymást tovább. Szakítottam Bencével, mert fogalmam sem volt mi történik, de hát technikailag megcsaltam amikor visszacsókoltam, és nem tudtam volna ezt neki is megmagyarázni. Megbántottam. Nagyon. Nagyjából akárhogy máshogy csinálom, jobb lett volna. - Szégyellem, nem vagyok büszke az akkor hozott döntéseimre, nagyon nem. Sajnálom, azóta is sajnálom, hogy ez az egész megtörtént, hogy nem voltam képes higgadtabban, felnőttesebben kezelni. De az igazság az, hogy most se tudnám. Megrázom a fejem picit, és visszakanyarodok ahhoz, amit eredetileg kérdezett. - És most nemrég véletlenül úgy alakult, hogy pár percnél tovább voltunk egy helyen, és nem bírtam tovább, hát... Nem is tudom már mit mondtam, de beszélni kezdtünk. Azt mondta nem utál - itt azért nem tudok nem elmosolyodni - , megmondtam, hogy én sem őt, megkérdezte, hogy akkor mit érzek, mire már megint fogalmam sem volt, hogy mit kellene válaszolnom. Mármint miért mindig ő szegezi nekem a nehéz kérdéseket, miért nem mondja meg ő, hogy mit érez?! - Egészen puffogva pillantok fel, csak hogy aztán folytassam is. - Csak a bájital miatt csókolt meg, de most mégis... megkérdezte... hogy mit csinálnék, ha megtenné megint.Kábán, alig fogva fel, hogy elmondtam ami jött, megpaskolom a táskámat magam mellett, jelzésértékűen. Erre kell a könyv, hogy megmondjam mit érzek, hogy rájöjjek mit tennék, ha... Ha nem csak a bájital miatt...
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Bizonytalanul bólintok. Nem mondom, hogy de nem akarom, hogy ne az én tálcám legyen, nem ragozom tovább, ezen lassan már tényleg nincs mit. Erre szokták az mondani, hogy ha megpróbálom még lehet jó, míg ha meg sem, akkor csakis rossz? Sírni akarok, Anyuu, ennek most tényleg az lesz a vége, hogy elé kell álljak ezzel? Jól tettem, hogy visszakérdeztem. Még akkor is, ha az őszinte szavak hallatán kellemetlenül szorul össze a gyomrom, hiszen kell ez is, hogy utána le tudjam zárni magamban a témát. Behúzom a nyakam a korholásra, és ahelyett, hogy kikérném magamnak a néma vádat, magamra húzom azt, és beleburkolódzok. Elvégre igaz, én üldöztem el, én mondtam, hogy hagyjon békén, én kértem, hogy ne szóljon hozzám, én, én... Hiába nem tudja ezt még a lány velem szemben. - Vársz rá? - szakad ki belőlem önkéntelenül is a kérdés, és talán mindketten tudjuk, hogy nem Henrikre gondolok. - Tudja, hogy vársz rá? - talán így pontosabb. Nem szeretnék olyanba belenyúlni, ami már nem tartozik rám, mégis piszkál a kíváncsiság, és tudat alatt, ha ügyetlenül is, de segíteni szeretnék. Nagyjából úgy, ahogy jószándékúan a kiskutya megragadja a takarót, felugrana vele a fotelba, hogy betakargassa fázhó gazdáját, de ahogy lendületet vesz csak belegabalyodik, és végül ő az, akit meg kell menteni. Igen, ez a kép egészen én vagyok. Megakadok egy pillanatra a mesében a közbeszólásra, és bár nagyon igyekeztem tartani magam (hé, az igyekezet tényleg megvolt, ha nem is látszott), meg kell babrálnom kicsit a pólóm nyakrészét, hogy kevésbé égjen a bőröm. Megköszörülöm a torkom, zavartan úgy teszek, mintha nem is hallottam volna amit közbeszúrt, s egy apró bólintással - igen, arra válasz, de, de, de, de nem fogom kimondani, nemnem - folytatom tovább a történetet. Jól esik beszélni róla, főleg, hogy hónapokig azt hittem talán soha nem önthetem majd szavakba a történteket. Megpróbáltam eltemetni, de nem jött össze. És tessék, most itt van valaki, akiről sosem hittem volna, akivel szinte alig beszéltünk korábban többet a jó reggeltnél, és csak ömlik belőlem a szó, mintha muszáj volna. - Tudod mit? - akadok meg - igen, visszacsókoltam. - Kimondtam. Fuuuraaa. Nem tudom hova nézzek, így inkább csak felveszem a fonalat amit eldobtam, úgy teszek, mintha a kis intermezzo meg se történt volna, de kimondtam, ennyivel is közelebb kerültem ahhoz, hogy őszinte legyek, legalább önmagammal szemben. Örülök? Még nem tudom eldönteni.- Szépen - visszhangzom szavait. Bántam vele valaha- nem, nem voltam kedves. Morcos, sértődött, pukkancs, szemtelen igen, de kedves? Azt hiszem lassan el kellene kezdenem kiegyenlíteni a mérleget. Talán ezt szeretném, közeledni felé, talán továbbra sem tudom mi megy végbe bennem, de végülis, ezzel nem lőhetek mellé. - Nem, de nem is adtam rá neki lehetőséget - rázom meg a fejem. Elvégre ahhoz tudnia kéne a miérteket, és én vagyok az aki ezt nem tudja megadni neki, mert nem vagyok képes felvállalni az érzéseimet, és mindazt ami velük jár. - De én is félek! - vágok közbe, s tárom ki oldalra szabad kezem, majd inkább fogom, és lerakom végre a poharat oda ahonnan elvettem. Istenem, gondolhattam volna erre előbb is. - De azt csak azért mondta, mert én azt mondtam, hogy nem tudom, szóval nem azért mert azt akarta, csak mert ha megcsinálná akkor már nem lehetne rá kifogásom és megmondanám de nem tudom, hogy tudnám-e, de azt hiszem azt gondolja, hogy igen... Nem biztos, hogy tényleg akarta volna - nyöszörgök össze-vissza. Persze, ahogy így felvázolja, minden olyan egyszerűnek tűnik, és belegondolva Henrik nem olyan ember aki ilyesmivel viccelődjön, de mégis... Állj. Ne legyen több de mégis, jó? - Valami fura elrontott szerelmi bájital volt, vagy mi, még az edictum is cikkezett róla azt hiszem, szóval annyi volt a lényeg, hogy aki felidegesít, azt.. hát annál... arra érzel... érted, na. Szóval megint csak felhúztam az agyát, mint mindig. Én nem akarom, hogy ez így legyen - bukik ki egy újabb kis vallomás. Lassan elég lesz már. - Mármint mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem lenne ez az egész? Csak közben nem tudom azt se kívánni, hogy ne érezzem ezt...Utolsó mondatom még a korábbinál is halkabbnak tetszik, inkább valami morgás-motyogás, mint normális beszéd. Felpillantok, a lányt nézem velem szemben, aki olyan kérdéseket tesz fel, amikre nem merem remélni se, nemhogy kimondani a válaszokat. A lányt, aki furcsa módszerével puhított meg és szedi ki belőlem a vallomásokat, amiket örökre meg akartam tartani magamnak. Nézem Lilit, és csak arra tudok gondolni, hogy megtapasztalt valami olyasmit, amit én szerettem volna. Amit én szeretnék.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Lehet nem vágyni a gyereklétre? Hát azt hiszem nálam egy sz betűs szó sem érné el ezt a hatást... Legyen az szuperfenofrenetikomaxikapitális, szerelem, sze- szatöbbi. Ijedten nyelek egyet a baleset hallatán, és még ha nem is ismerem túlzottan a fiút, picit mégis megkönnyebbülök, hisz hallhatóan talán nem lett olyan nagy baja. Él, szeretik, innen fel lehet állni nem? - És azért nem hagytál nála semmit, amit vissza kéne adnia, hogy ne használhassa kifogásként ha megkeresne, hanem tényleg azért jöjjön, mert felvállalja, hogy veled szeretne lenni?Eredetileg azt akarom kérdezni, hogy miért nem hagyott neki ott valamit, de ahogy végiggondolom már elő is állok saját magam számára egy teóriával, így inkább azt fejtem ki. Ha én lennék Ricsi... egészen biztosan fognám magam és ürügyként magam előtt lobogtatva a cuccot jelennék meg, próbálva helyretenni a dolgokat... Ez az a gondolkodásmód, ami meglehetősen gyáva, és el kéne felejteni, ugye? - El szeretném - bólintok feszengve, hiszen így előre, látatlanban tudom, hogy nem az lesz életem kedvenc cseveje. Ééés most majdnem mondtam, hogy á a szakításnál úgysem lehet rosszabb, de inkább nem festem az ördögöt a falra. Még mindig nem nekem a legrosszabb, nyisz hiszti. Máskor bocsánatot kérnék, amiért ilyen erőszakosan ragadom magamhoz a szót, most viszont annyi mindenen pörög az agyam, hogy nincs érkezésem egyáltalán felfogni, hogy közbevágok. Szám széle megrándul, legyintve dőlök hátra, nem akarom én, hogy agyvérzést kapjon, csak olyan ártalmatlanul és kedvesen rontok acélbetétessel a lelkébe, mint elefánt szokott a porcelánboltba. Mint én szoktam, mondjuk ki. Megint rajtam van a töprődve - nem töpörödve, így is eléggé alulról verem a konyhaszekrényt - kattogás sora, hallgatok, értem mindazt amit el akar mondani, amire ki akar lyukadni, de nem tudom merjem-e belelovallni magam az őfajta gondolkodásba. Töprődve. Igen, töprengve, t- ah, megint elfeljtettem mi volt a másik szó, nem lényeg, szabadidőmben nyelvújítok. Meg akkor is amikor máshová kéne figyeljek. Lili azonban újabb találatot visz be, szavaira felrémlik bennem az alkalom, amikor Henrik maga fogalmazott hasonlóan; próbált úgy viselkedni, ahogy én szerettem volna. Figyel rám... Tényleg kéne ennyire tartanom attól, hogy nem tartaná tiszteletben az érzéseimet, attól függetlenül, hogy viszonozza-e őket, vagy sem? Ezen erősít Lili is, bár felfelé moccan a szemöldököm, nem húzom el a kezem az övéi közül. Most nem kapom el zavartan a tekintetem, csak az ajkamat rágcsálom csendesen, mielőtt bizonytalanul bólintanék. - Beszélek vele - ígérem meg tétován, miközben füleim önkéntlenül cenzúrázzák a szerelmes részt. Az igazság az, hogy mondhat a lány bármit, egy ember van akitől elhinném, akitől jelentene valamit ez a szó, de ez nem a lány ellen szól, csupán saját teszetoszaságom ékes példája. Nem csak mondom, hogy békén hagyjon, az elhatározásom valós, fejemben már az kavarog, hogy mégis hogyan vezessem fel szépen ezt az egész témát, azonban még épp csak elkezd megfogalmazódni fejemben A megoldás, kizökkenek. Nem kicsit. - Mi? Mi? Mi? Mi? Mi? - kész, Masa kiégett, elvesztettük, a kapitány elhagyta a hajót, ami elsüllyedt, jöttek a meteoritok, kipusztultak a szúnyogok, leesett a legyek szárnya, életre keltek a dínók, kukorékol a kertben a dodómadár, és mosolyognak a dementorok. - Öhm, én, öhm, azt hiszem - cincog - kicsit előreszaladtál. - És Masa csak néz, néz, mered, bámul, a fejében apró kiscsipék masíroznak fel-alá, vészriadót harsogva halk kis vinnyogi csipogásukkal. - Azt hiszem inkább írok neki egy levelet és a többi majd még kitalálja magát - teszi hozzá, full feladva az életet. Szeme ide-oda rebben, tenyere izzad, lábujjai fáradhatatlanul dobolnak a cipő béklyójában, és hirtelen megint nagyon csábító az a magyar népmesés könyv, most éppen önmegnyugtatási módszereket szeretne kilesni belőle úgy... azonnal. Vagy két perccel ezelőtt.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Persze, már megint én gondolnám túl, rágcsálom meg az ajkaimat kicsit. Inkább megpróbálok nem előállni az ötleteimmel amikor úgy érzem megértettem valamit, még a végén olyan gondolatokat ültetek el a fejében ami miatt aztán ő jár pórul egyszer. Az egy dolog, ha a saját kapcsolataimat elrontom a furcsa logikámmal, de nem lenne vicces, ha ezeket a csodákat el is kezdeném terjeszteni. Bólogatok a gyűrűre, és halványan el is mosolyodok, ahol tekintetem is az övét követve a kis ékszerre rebben. Mondjuk érdekesen nézne ki Ricsi a rózsaszín kövekkel, szólal meg a kisördög odabent, és ha figyelmen kívül hagyni nem is tudom, legalább annyit sikerül elérnem, hogy ne mondjam ki hangosan. Az mindenképpen igaz, hogy kizökkentett a bús, merev visszafogottságból, amibe kényszerítettem magam, azzal, hogy együttélésről, szerelmet vallásról meg komolyan, összeköltözésről kezdett beszélni. Hirtelen egészen más miatt érzem úgy, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, nem azért, mert döntenem kéne valamiről, nem azért, mert meg kell birkózzak a saját hazugságommal, sem azért, hogy kitaláljam mit akarok érezni, egyszerre elfedve azt amit valójában érzek. Nem ezek miatt, hanem kivételesen azért, mert néhány korábbi ponton túllendülve olyan irányba szaladt a mellettem térdelő előre, amit hirtelen nem is tudok feldolgozni. Én épp csak két perce próbálom nem tagadni magam előtt a helyzetet, erre rögtön együttélés? Oké, tudom, hogy ezen lovagolok már mióta, de még egyszer, együttélés?? Nem, ez így komolyan annyira idegen, ijesztő és abszurdan sokesélyes és legjobban is távoli, hogy nem is akarok rá gondolni. Nem is tudom, őszintén, igen, nem is tudom... Egyáltalán elképzelni ezt a helyzetet. - Azt hiszem nem kell megvárnod a hatvanötöt, én a helyükben simán bevennélek tiszteletbelinek - rázom meg a fejem, hitetlenkedéstől magasra szökött hangon. - De ugye akkor ha valami pletykát hallanál, megosztanád a fiatalabb korosztállyal is? - mosolyodok el. Nos, nem hittem volna, hogy itt fogunk beszélgetni, és mindazok után amiket hallottam - illetve most már mondhatom, hogy amik történtek - nevetek majd vele, de tessék, újabb bizonyíték rá, hogy könnyedén tévedek. És mintha ő is pontosan erre gyúrna, ezzel az egész mosolygó fejes elemzéssel, korábban félszegen felrémlő mosolyom pedig tényleg hitetlen nevetésbe fordul. Bolond vagy Lili, de tudod, nálam ez jót jelent. Megrázom a fejem, hogy reagáljak a dolog érdemi részére is, de nem, belekezdenék és fel kell nevetnem, szám elé szorított kezekkel. Így jönne ki a feszültség? Ez de rossz már. - De írásban sokkal összeszedettebben el tudnám mondani amit szeretnék - préselem ki végül magamból a lényeget anélkül, hogy megfulladnék bele. - Mi értelme annak, hogy odamegyek, és se eleje se vége, csak megint összeveszünk? - Ha nyugodtabban is dőlök hátra, a kérdésem mögött megbújik egy-két (egyébként sajnos igencsak jogos) félelem.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Szíven üt kicsit a híres-hírhedt s betűs szó, így még ha amivel poénkodik mosolyt is csalna talán az arcomra máskor, most a fentiek szellemében mégsem történik ez meg. Az elmúlt hetekben elkezdtem áltatni magam azzal, hogy nem is létezik olyasmi, hogy szerelem, azt mondogattam butaság, egy rossz fajta mese. "Az emberek csak szeretni tudnak másokat, nincs ezen kívül semmiféle varázslat vagy turpisság a dologban, a szerelem már egy olyan extra, amit csak bemesélnek maguknak." Oké, lehet, hogy blogokat olvasgattam este alvás helyett, és onnan származnak ezek a remek ötletek, de akkor és ott jó ötletnek tűnt ez az egész. - Nem pont az a baj, hogy túlzottan egyszerű? - motyogok magam elé. Magam sem tudom, hogy milyen mértékben akarok vagy fogok megnyílni Lilinek, mégis valahogy sodorgat afelé, hogy kimondjak dolgokat. Lelki szemeim előtt megelevenedik a cowboyruhába öltözött lány, bokája mellett a negyven fokos vörös homokban ördögszekerek pattannak tova lassan. Megpörgeti övén függesztett pisztolyát, másik kezével szemébe húzza kalapjának elejét, és felcsendül az a jellegzetes vadnyugati zene, miközben gerincemen végigfut a várakozás. Aztán hopp, a lasszó repül, és én már csapdába is vagyok esve, engedelmesen lépkedek közelebb míg ő húz maga felé, ragyogó mosollyal. Nem is tudok ellenkezni, nem is akarok, úgy forgatja ki belőlem a mondanivalómat, amit - megesküdtem magamnak - soha nem állt szándékomban elkotyogni, mintha könnyű lenne. Elégedetten bólintok a beleegyezésre, és agyamnak egy biztonságos polcára felfüggesztem, hogy értékes információkért a nyugdíjas maffia legfiatalabb tagját keressem majd. Még valamilyen menő becenevet is ki tervezek találni neki - a Lili néni nem olyan tiszteletet parancsoló, mint mondjuk a Jolika -, de az tényleg máskorra marad már. Ellentmondok neki, próbálva megvédeni a szerelmes lev- khm, a levéllel kapcsolatos álláspontomat, de túl jól csinálja ezt a meggyőző érvelés dolgot. Ez nem igazság. Miért nem csinálhatom a könnyebb úton? Bár először közbevágnék, hogy ugyan már, miért lenne szomorú az a levél, ha egyszer én írom, de már nem vagyok annyira felbuzdult állapotban mint korábban, így türtőztetni is tudom magam. Igaz azért nyílik el a szám, hogy ellenkezzek, de aztán döbbenetemben be is csukom, ahogy egyik levélrészletet (mert ezek azok, ugye?) idéz fel a másik után. Oké, értem miért volt iskolaelső, és hogy bír ennyi mindent csinálni. Lenyűgöz, mondjuk ki. - Biztos van olyan is, ami nem ennyire szomorú - biggyesztem le alsó ajkam, makacsul ignorálva a tényt, hogy amikor elképzeltem ezt a levél-dolgot, én is hasonló hangulatban vizionáltam az első sorokat. - Vagy majd csinálok én olyat ami nem szomorú! Azt mondod azért ne írjak, mert az szomorú, akkor minden amit tennem kell csak annyi, hogy vidáman írom meg!Pontosan látszik mikor jön el a pont amikor átértelmezem magamban az eddigieket, és zseniális sugallattal a fejemben dőlök előre izgatottan, mint aki épp feltalálta az időutazást. Ja, várj, ez nem jó hasonlat, hát már létezik. Hülye mugli berögződések.- Biztos vagy benne? - lesek rá szkeptikusan. - Egyrészt belefojtom vele a szót, amiért morcos szokott lenni, másrészt elterelem a témát arról ami a probléma lenne, azért is morcos szokott lenni... Szerintem csak rontanék a helyzeten. - Szinte hallani lehet, ahogy kattognak a fogaskerekeim, keresve a megoldást. Esetleg hibrid akció? Írok is, meg el is megyek?
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
minden lében villa RPG hsz: 673 Összes hsz: 6322
|
Észre sem vettem igazán, hogy gondolataim a számon is kiszöktek. Vicces, hogy pont Jolcsi nénnye neve mellé nem biggyesztem oda a jelzőt - na nem úgy most -, ellenben a velem szemben ülő lányt mindenféle lelkifurdi nélkül ugratom ezzel. Nem mondhatnám átgondolt tervezés eredményének, de ha tudnám, hogy mik járnak a fejében, valószínűleg innentől kezdve mindig, csakazértis alapon, egy elsős előkészítős utánozhatatlan duzzogó ábrázatával nénizném le. Nem is vagyok olyan nagyon meghökkentően különlegesen ártatlan. Csakazértis.- Hjajh, ha Jolika ezt meghallaná, azt hiszem bajban lennénk - harapom be a szám szélét, hogy elfojtsam vele a kitörni készülő vigyort. Lelki szemeim előtt már látom a papucsát lengetve felénk sprintelő átkozódó szitkozódó morgolódó nénit, és azt hiszem ha ez tényleg valóra is válna, ott nem kéne küzdenem a nevetés lent tartásával. Ott halál komolyan futnék az életemért. Valahol keresem a könnyebb utat, a módszert amivel majd kevésbé sérülök még a legrosszabb esetben is, plusz a makacsságom miatt érzem, nem is lenne egyszerű a levélírásról lebeszélni. Legalább megpróbálni! Ha nagyon rossz úgyis kidobom, összegyűröm, elégetem, szétcincálom, átsatírozom a nevet... Persze nem ebben a sorrendben, mert az nem lenne éppen praktikus. Szavai nyomán az én arcom is változik, mintha csak ezt akarta volna, tekintetemet zavartan kapom el, fülcimpámat morzsolgatni kezdem, hogy elűzzem mocorgási kényszerem. Nem, nem tudnék így beszélni mint most ő, nem lenne annyi erőm, hogy a semmiből ilyen gondolatokat fogalmazzak meg. - Értelek. Csakhogy még mindig lehet, hogy jobb egy szépen megírt levél, és oké, mondjuk, hogy szomorú levél lesz, de még mindig jobb, mint egy se eleje se vége mód elhadart katyvasz, amiből csak annyit lehet kihámozni, hogy felfedezték Amerikát, miközben India kasztrendszeréről akartam beszélni. - Ártatlan mégis érzékletes hasonlat. Felsóhajtok, a feltett kérdésre csak megrázom a fejem. Az elutasítás gondolatára kényelmetlenül kezdek ficeregni, szavai miatt összeugrik a gyomrom, hirtelen már a korábban elfogyasztott ital sem esik olyan jól, túl édes, túl savanyú, túl... Nem ezen kéne rágódnom. - Lehet - motyogom csupán titokzatosan, de összeszorított számon talán jól látszik, hogy ennél nagyobb beismeréseket ma már nem fogunk tőlem hallani. Idő kell még, legfőképp egymagamban arra, hogy leülepedjenek a hallottak, hogy megrághassam Lili véleményét, ami olyannyira különbözik a sajátomtól, melynek kiegészítésére használnám. - Köszönöm, hogy meghallgattál, és a tanácsokat - nézek fel végül pár pillanatnyi csendes őrlődést követően. Mosoly most sem ül az arcomon, látszik, hogy kavarognak a gondolataim, úgy kergetik egymást mint a snake-es kígyó a farkát. Ettől függetlenül vállam nem olyan merev, lábaim lazábban vannak magam alá pakolva, úgy összeségében elmondható, hogy csökkent bennem kicsit a feszültség - hiszen ha még elhatározás nem is született, legbelül már tudom, hogy mit kellene cselekedjek.
|
|
|
|