37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Vendéglátó negyed - Széplaki Alíz összes hozzászólása (35 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. március 24. 20:20 Ugrás a poszthoz

Nati és Nyeste


Megbeszéltem Natival, hogy találkozzunk a Czukorvarázs Cukrászdában egy sütizés erejéig és hozza magával Nyestét is, hogy megismerhessem, hiszen ő is a szobatársam lesz. Elsőként értem oda, ezért tüzetesen megnéztem a pultban lévő süteménykínálatot, végül egy francia krémest rendeletem mogyorós forró csokival, amely tökéletes párosítás volt számomra. Leültem az egyik asztalhoz az ablak mellé és vártam, amíg megérkeznek a többiek, addig el sem kezdtem enni, mert úgy gondoltam, hogy megvárom őket, az italomat viszont elkezdtem kortyolgatni, mert hidegen már nem az igazi és ki tudja, mikor érnek ide a lányok. Örültem, hogy az összes vizsgám sikerült és máris évfolyamot léphetek, egész jól elsajátítottam az órákon tanult dolgokat, egyedül a Sudoku feladatot nem sikerült megoldanom, de több diáktól hallottam, hogy nekik is nagy fejtörést okozott ez a feladat, ezáltal nem éreztem magamat annyira reménytelen esetnek, mert nem csak nekem nem ment, hanem másnak sem. Kíváncsian vártam, hogy milyen lesz másodévesnek lenni, milyen újdonságok lesznek, milyen hatások fognak érni, remélhetőleg nem sok negatívumban lesz részem, de majd elválik, hogy mit hoz a jövő. Szívesen elhoztam volna magammal Kloét is, de kevés hely állatbarát és egyébként sem tudtam volna itt hova tenni, mert ez mégiscsak egy cukrászda. Most valószínűleg az ágyamban szundikál, mivel a nap nagy részét mindig átaludta, este pedig időnként jobban felélénkült. A forró csoki nagyon finom volt, nehéz volt megállni, hogy ne igyam meg rögtön az egészet, egyedül a hőmérséklete tartott vissza ettől a mozzanattól. Reméltem, hogy a lányok hamarosan megérkeznek, mert már szívesen megkóstoltam volna a sütimet, de nem akartam illetlen lenni, megvártam, amíg ők is rendelnek maguknak és együtt eszünk beszélgetés közben, újabb édességet pedig nem szerettem volna rendelni, bőven elég volt nekem ez az egy is a finom itallal. Kinéztem az ablakon és messzebbről láttam két alakot közeledni, az egyikük hasonlított Natira, de korai lett volna még megállapítanom, hogy valóban ő az vagy nem, ahhoz túl távol járt, Nyestét pedig még sosem láttam, csak hallottam róla, szóval őt nem ismertem volna fel, de most legalább lesz alkalmam megismerni.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. április 16. 20:18 Ugrás a poszthoz

Nati és Nyeste


Örültem, hogy megpillanthattam mindkét leendő szobatársamat, akik egyelőre a pultnál álltak és megvárták, míg megkapják a leadott rendelésüket, majd az asztalomhoz ültek.
- Sziasztok! Szia Nyeste, örülök, hogy megismerhetlek! -üdvözöltem mindkettőjüket, majd kezet nyújtottam az új lánynak, hiszen vele még csak most találkoztam először.
~ Kedves lánynak néz ki, kissé félénk, de jó indulatúnak tűnik. ~ -nyugtáztam magamban az észrevételeimet vele kapcsolatban. Nati pont az ellentettje volt, inkább rámenős, pörgős nyelvű, belevaló csajnak ismertem meg, Nyeste pedig inkább halk szavú, visszahúzódó lánynak tűnt, és itt is megmutatkozott az, hogy az ellentétek vonzzák egymást.
- Jó étvágyat! -mondtam a többieknek, mikor odaértek az aszatalomhoz, majd elkezdtem eszegetni a süteményemen, ami nagyon finom volt.
- Hová valós vagy, Nyeste? -kérdeztem a lánytól kedvesen, majd néhány falat elfogyasztása utána Natihoz fordultam:
- Hogy vagy? Ízlik a sütemény? -kérdeztem tőle, majd ittam pár kortyot az italomból, ami isteni finom volt.
~ Úgy látom, hogy jó napnak nézünk elébe! Szerencsére mindkét lány nagyon jó indulatúnak tűnik és szerintem remekül megleszünk majd! Ennél jobban nem is alakulhatott volna a dolog! ~ -gondoltam magamban, miközben élvezettel fogyasztottam el a süteményemet, de úgy láttam, hogy a leendő szobatársaimnak is ízlik az étel, nem hiába jöttünk ide, hiszen ez egy jónevű cukrászda és nem igazán volt még rájuk panasz, amit nem is csodáltam, hiszen ilyen finom ételek mellett nem nagyon lehet sopánkodni, mert itt tényleg finom minden.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. április 18. 19:06 Ugrás a poszthoz

Nati és Nyeste


Csodálkoztam, amikor Nyeste egy lakcímkártyát tolt elém, mert nem erre számítottam, de próbáltam gyorsan visszazökkenni a normális kerékvágásba, nehogy megsértődjön a lány a meglepettségemen. Felemeltem az asztalról a műanyag kártyát és elolvastam a helység nevét, ami rajta állt.
- Értem, köszönöm, hogy megmutattad. -toltam vissza neki rámosolyogva, majd Natit szólítottam meg:
- Na, hogy ízlik a puding?
Éreztem Nyestén, hogy most inkább a háttérbe akar vonulni, tiszteletben tartottam a döntését, hiszen, úgy láttam, hogy inkább introvertált típus, bár ezt így elsőre korai lett volna megállapítani, szóval egyelőre nem találgattam, nem is lett volna értelme, hiszen úgyis jobban megismerem idővel.
- Mindjárt jövök, hozok egy narancslevet! -szóltam oda a lányoknak, miután megittam forró italomat és elindultam a pult felé, hogy kérdjek egy frissen facsart gyümölcslevet.
Miután visszaértem, levágtam magamat a székre, de túl nagy lendülettel ültem le, mert megcsúszott a kezemben a pohár és az italom fele kifolyt a terítőre.
- Na, ezt jól megcsináltam, bocsánat! -szabadkoztam piros fejjel Natinak és Nyestének, majd megtöröltem a kezemet zsebkendővel, aztán azon gondolkodtam, hogy hogyan tüntessem el a foltot az asztalról. Nem örültem ennek a félresikerült akciónak, de nem gondoltam volna, hogy így járok, bár úgy véltem, hogy ez bárkivel megeshet, csak nem szedik le a fejemet a többiek. Zavarban voltam és kissé tanácstalanul néztem a két lányra, nem tudtam hirtelen, hogy mit csináljak, azon gondolkodtam, hogy majd mosogatószeres szivaccsal megpróbálom kiszedni a terítőből a narancslevet, bár lehet, hogy ezt el sem várnák a cukrászda vezetői, igazából nem tudtam, hogy ennek milyen következménye lesz, de legbelül sejtettem, hogy eléggé túlreagáltam a dolgot.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2016. április 18. 19:08
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. július 2. 20:05 Ugrás a poszthoz

Nati és Nyeste


Szerencsére Nati gyorsan lereagálta a dolgot, így nem kellett mosogatószeres szivacsért mennem. Persze a varázslat seperc alatt mindent megold, de én még mindig nem szoktam hozzá teljesen, hogy ezzel az erővel is rendelkezem, úgyhogy egyelőre még mindig mugliként gondolkodtam.
- Bocsi, én is letakaríthattam volna, persze a varázslat nem jutott az eszembe! - szabadkoztam Natinak, mivel ő tüntette el a foltot a terítőről.
- Jó lenne, hogyha nem kéne ennyit tanulni, jobb lenne szórakozni. - sóhajtottam feléjük, mert kissé ki akartam ereszteni a gőzt, majd egyenesen rákérdeztem:
- Nincs a faluban olyan hely, ahol kicsit szórakozhatnák?
Nem is tudom, hogy komolyan gondoltam-e ezt az egészet, de már untam azt, hogy minden csak a megfelelésről szól, hiszen mindig is a jóság mintaképe voltam, az intézményben másnak nem volt helye, és talán pont emiatt szerettem volna kiereszteni a gőzt. Nem tudtam, hogy ez mennyire lehetséges az adott keretek között, de szerettem volna egy kicsit szórakozni.
- Nyeste, neked mi a hobbid? Szoktál időnként bulizni, vagy táncolni? - fordultam a lányhoz újra, mivel idáig főként Natira koncentráltam, és kíváncsi voltam, hogy vajon a csendesebb lánytársam miképp reagálja le a dolgot. Nem néztem ki belőle, hogy nagyokat bulizik, de nem akartam előítéletes lenni, mert sok esetben találkoztam már azzal, amikor a látszat csalt. Natiról tudtam, hogy szinte mindenben benne volt, de jó lett volna, ha másik szobatársam is csatlakozik hozzánk, úgyhogy megadtam neki az esélyt, hogy ő is bulizhasson majd egy jót, aztán a többi rajta állt, már az ő térfelén pattogott a labda.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. szeptember 8. 14:08 Ugrás a poszthoz

Nyeste



A beszélgetésünk kellős közepette Nati kijelentette, hogy el kell mennie valahova, úgyhogy kettesben hagy minket. Elég gyorsan elviharzott, de nem tudtam rá haragudni, mivel biztosan nyomós oka volt rá, hogy itt hagyott bennünket.
Láttam Nyestén, hogy kissé zavarban volt a kialakult helyzettől, de aztán előszedett egy papírt és egy ceruzát, majd írásban válaszolt a kérdésemre.
Elolvastam, amit a papírra írt:
- Hmm... festés és kviddics. Ez érdekes. Miket szoktál festeni? - kérdeztem vissza lendületesen, majd visszatoltam hozzá a papírt a ceruzával és válaszoltam én is a kérdésére:
- Szeretek olvasni, futni, úszni, verset írni és a természetet járni. Tudom, nem valami extra dolgok, de hát ez vagyok én. Azért egyszer elmehetnénk valami szórakozóhelyre kikapcsolódni. Nyugi, még én se voltam soha! - feleltem neki megnyugtatásul, ezért is voltam kíváncsi arra, hogy vajon hogyan telik egy éjszakai zenés-táncos est. Végre több lehetőségem volt arra, hogy új dolgokat próbáljak ki. Igaz, hogy itt is meg voltak húzva bizonyos határok, de nem volt olyan nagy szigor, mint az intézményben. Ott aztán tényleg semmit sem lehetett csinálni, ezért is töltöttem inkább az udvaron az időm nagy részét, mert beleőrültem volna a négy fal közötti unalmas életbe.
- Kérsz még valamit? Én iszom egy kis ásványvizet - kérdeztem tőle kedvesen, majd felállt a helyemről és megvártam, hogy válaszoljon, mert akkor nem kell kétszer odamennem a pulthoz. Ő pedig, amíg én leadom a rendelést, tud írni választ a papírjára.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 18. 20:12 Ugrás a poszthoz

Andrej



Úgy döntöttem ma, hogy ellátogatok a faluba, sétálni, kikapcsolódni kicsit, mert kivételesen elég sok szabadidő szakadt a nyakamba. Kissé ideges voltam a vizsgák miatt, de nem akartam az egész napomat tanulással és felesleges agyalással tölteni, úgyhogy inkább úgy határoztam, hogy kimozdulok kicsit. Nem tudtam senkiről, aki szívesen csatlakozott volna hozzám, mert minden ismerősöm a vizsgák miatt pörgött vagy éppen mással voltak elfoglalva. Ennek ellenére nem voltam letörve, mert nagyon jól feltaláltam magam egyedül is és nem mindig igényeltem azt, hogy mellettem legyen valaki. Az életem nagy része a magányról szólt és a "túlélésről", de mióta Timi befogadott és amióta ebbe az iskolába járok, sokat változott az életem pozitív irányba. Végre olyan embereket ismerhettem itt meg, akiket valóban a barátaimnak mondhattam és akikről tudtam, hogy mindig ki fognak állni mellettem és ez fordított esetben is igaz volt. Ma jó hangulatban voltam, sikerült kialudnom magam és remekül éreztem magam. Felvetettem a sötét farmernadrágomat, hozzá a világoskék blúzomat, a fekete balerina cipőmet, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Így indultam útnak a falu felé. Leginkább a kirakatokat néztem, bementem az állatos boltba, végignéztem a cuki állatkákat, de semmilyen vásárlási szándékom nem volt. Elég volt nekem egyelőre a cicámról gondoskodni, időnként lelkiismeretfurdalásom is volt miatta, hogy nem foglalkoztam vele eleget, bár szerencsémre a nap nagy részét átaludta. Nála lustább macskát nem ismertem a világon. Miután kiléptem az állatkereskedés ajtaján, majd tovább sétáltam, megakadt a szemem egy citromtorta szeleten a cukrásza kirakatában, aminek egyáltalán nem tudtam ellenállni. Vásároltam is egyet, majd az egyik szabad asztalhoz leülve elkezdtem eszegetni. Amikor felnéztem a kajálásból, egy ismerős srácon akadt meg a tekintetem, aki pont felém integetett bőszen. Rögtön felismertem Andrej-t, akit nem is olyan régen világosítottam fel a kastély és az Eridon rejtelmeiről a Bejárati csarnoknál. Láttam, hogy egyedül van, így fogtam a tányéromat és odasétáltam az asztalához.
- Szia! - Szabad? - kérdeztem tőle az üres székre tekintve. Nem tudhattam, hogy egyedül jött vagy várt-e valakit, ezért inkább rákérdeztem.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 18. 21:02 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Rendben - válaszoltam a fiúnak, majd helyet foglaltam a vele szemközti széken.
- Igen, egyedül. A legtöbb ismerősöm a vizsgákra tanul vagy épp más elfoglaltságuk van. Én pedig úgy gondoltam, hogy inkább lazítok egy kicsit és bejövök a faluba. Igazából egy a guszta citromtorta szelet csábított ide - ecseteltem mosolyogva. Bár lehet, hogy amúgy is betértem volna a cukrászdába, ha nem látom meg a kirakatban ezt a finomságot, mert tudtam, hogy itt isteni finom süteményeket lehet kapni és rám fért már egy kis "boldogsághormon". Kíváncsi voltam, hogy mi történt a fiúval, amióta nem találkoztunk, reméltem, hogy sikerült valamennyire beilleszkednie.
- Én jól vagyok, készülök a vizsgákra, remélem, hogy minden a lehető legjobban fog menni - feleltem a kérdésére, rendes volt tőle, hogy érdeklődött a hogylétem felől, még akkor is, ha csak udvariasságból tette. Mostanában sokat voltam egyedül, mert nagyon lefoglaltak mindenkit a vizsgák.
- Akkor ezek szerint azért jól haladsz. Nyugi, ez ilyenkor megszokott. Én se nagyon tudok programokat szervezni, mert ilyenkor a legtöbb ismerősöm bezárkózik a szobájába vagy a könyvtárba és tanul ezerrel. Év közben más szokott lenni a helyzet. Mik a terveid a szünetben? Hazalátogatsz? - érdeklődtem tőle. Igaz nemrég érkezett a suliba, de sokan hazamentek a szünidőre, bár volt, aki itt maradt a kastély falai között. Én azt terveztem, hogy pár napra hazautazok Timihez, ha nem jön közbe semmi. Mostanában elég szerencsétlenül alakult az egész, mert általában mindig fontos programja volt, ami miatt nem tudtunk találkozni.
- Hogy tetszik az Eridon? - tettem fel egy újabb kérdést két falat között. Úgy gondoltam, hogy Andrej nagyon is illik az Eridonba, ahol hozzá hasonló nyitott emberek vannak, de azért kíváncsi voltam, hogy valóban jól érzi-e magát ott.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 18. 21:52 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Tudnak valamit ezek a sütik! - feleltem nevetve, mert tényleg mindketten a kirakatban lévő finomságok csábítottak a cukrászdába.
- Az klassz dolog. Ha kell segítség, szólj nyugodtan - ajánlottam fel a fiúnak, ha már magyarul tanult. Tudtam, illetve hallottam, hogy egyáltalán nem könnyű nyelv a magyar, főleg a szólás-mondásaink, ami egy külföldinek totál értelmetlenül hangzik.
- Nem könnyű a nyelvünk, de az alapok mellett érdemes megtanulni a szóhasználatunkat, a szlenget, a mondásainkat stb. Az utóbbi két téma lesz a legnehezebb, mert sokszor logikátlannak fog hatni - tettem hozzá tanácsként, hogy megkönnyítsem a dolgát, avagy mikre érdemes odafigyelni a tanulás során.
- Szép tervek. Én még nem tudom pontosan. Ha sikerül, akkor hazautazok Timihez, a nevelőanyámhoz. Ha nem jön össze, akkor itt maradok... - válaszoltam neki őszintén. Tavaly se jött össze a karácsonyozás, mert épp felléptek valahol a tánccsoporttal... akkor nagyon csalódott voltam, de reméltem, hogy idén nem lesz ilyen és tudunk majd a szünetekben találkozni.
- Ó, szuper! - reagáltam le a válaszát. Ezek szerint sikerült érthetően elmagyaráznom neki, hogy mi merre van a kastélyban. Ez némi büszkeséggel töltött el.
Közben lassan eszegettem a tortaszeletemet, ami nagyon finom volt, de sose szerettem sietni a kajálással, így most is szép lassú tempóban étkeztem.
- Igen, benne vagyok Huszthy Attila jóslástan csoportjában, szóval jóstanonc vagyok - válaszoltam a fiúnak komoly arccal. Ez a poszt nem kevés felelősséggel és tanulással járt, de idáig szerencsésen helyt álltam. Bíztam benne, hogy a jövőben is meg fogom állni a helyemet és sikerülni fog még magasabb szintre fejleszteni a képességemet, na meg kontrollálni...
- Te is szeretnél csatlakozni valamelyik szakkörhöz? - kérdeztem tőle érdeklődve, ha már szóba került a téma.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 19. 17:33 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Tudod mit? Itt egy kis szeletke, kóstold meg, isteni finom - helyeztem át a villámmal a citromos tortasüti szeletke darabkáját a tányéromról az övére. Nekem így is jutott belőle éppen elég.
- Semmi gond, megtanulod majd. Időd, mint a tenger - mondtam neki biztatóan. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolga a nyelvünkkel, de hittem benne, hogy meg tudja tanulni. Igaz, nem rég ismertem meg, de tudtam, hogy képes lesz elsajátítani a magyar nyelvet, mivel igencsak elszánt és kitartó embernek ismertem őt meg.
- Igen, sokan maradnak. Szeretek itt lenni, félre ne értsd, de szívesen hazalátogatnék azért. De a nevelőanyámnak mindig volt valami fontosabb dolga idáig. Kezdem azt érezni, hogy más előbbre való mint én. Ami nyilván nem igaz, mert legutóbb is azért nem találkoztunk, mivel elhalaszthatatlan táncfellépése volt máshol, de azért rosszul esett, érted - kezdtem el a lelkizést. Kezdtem hülyén érezni magam, amiért ennyire kifejtettem ezt a dolgot a fiú előtt, de egyszerűen nem tudtam mit csinálni, csak úgy kijött belőlem az egész.
- Bocs, nem akartalak ezzel terhelni - tettem hozzá szomorkásan. Sejtetettem, hogy a fiút nem fogja annyira érdekelni a dolog, mint engem, hiszen ez az én élethelyzetem volt, engem zavart, úgyhogy feleslegesen koptattam a számat. Igazából nem is akartam rázúdítani ezt az egészet.
- Igen, látom a jövőt. Pontosabban több ember jövőjét, ha éppen úgy alakul. Nekem az a képességem, hogy megálmodom egyes emberek jövőképét - világosítottam fel a srácot a képességemről, ha már így rákérdezett. Jelen helyzetben az sem érdekelt, ha emiatt furán nézett rám. Egész egyszerűen arról volt szó, hogy megálmodtam bizonyos emberek jövőjét, de persze nem volt beleszólásom, hogy éppen kiét fogom megálmodni.
- Nos, ha van valamilyen különleges jós képességed, akkor te is bekerülhetsz a belső körbe, máskülönben nem - válaszoltam a srácnak, hiszen ez volt az igazság.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 19. 21:51 Ugrás a poszthoz

Andrej



A fiú is adott egy kis ízelítőt a tortájából, amit azon nyomban meg is kóstoltam, majd nyugtáztam is , hogy isteni finom volt.
- Nélküle is otthon tudnék lenni, de úgy nem az igazi. Tudod épp miatta mennék haza... Igen, mondhatjuk, hogy ő egy hivatásos táncos... Ráadásul szeretnék itt maradni ebben a világban, de nem tudom, hogy hogy fog erre reagálni - tettem hozzá. Valahogy kicsúszott a nyelvemen ez az egész és úgy éreztem, hogy a fiú nem fog visszaélni a bizalmammal, ez pedig egyfajta nyugalommal töltött el.
- Nos, sajnos a jóslás nem kívánságra megy. Ezt úgy képzeld el, hogy nem én irányítom a dolgokat és csak úgy jönnek maguktól az álmok. Egyelőre nem tudom kontrollálni őket, de ha veled álmodom valamit, ígérem, hogy szólni fogok - válaszoltam megnyugtatásul a fiúnak.
Nyilván nem ígérhettem neki semmit, mert nem tudtam irányítani az álmaimat, de azért reméltem, hogy elérek majd egy olyan szintre, hogy tudjak segíteni neki is.
- Azért, ha megálmodom a jövődet, mindenképp szólni fogok neked - ígértem a fiúnak.
Jó volt látni, hogy ennyire lelkes volt a jövőjét illetően. Ebből az jött le, hogy még keveset csalódott igazán az életben és emiatt pozitívan tudta kezelni a dolgokat, éppen ezért felnéztem valamelyest rá. Ez nem volt éppen kis dolog, úgyhogy nagyon is díjaztam, hogy nem veszítette el a lendületességét és még mindig hitt a jóban, illetve előre nézett a jövőt illetően.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 20. 15:16 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Á, még semmiről sem tud. Nem igazán volt alkalmunk ezt megbeszélni, és nem olyan rég jött ez az érzés, hogy itt szeretnék maradni. Timin kívül engem nem köt semmi se ahhoz a világhoz. Szeretném, ha ő is a faluba költözne, akár előkészítősöket is taníthatna. Ha viszont úgy dönt, hogy otthon marad, akkor majd sűrűn fogom látogatni, de jobban örülnék az előző verziónak - vázoltam fel a helyzetet a fiúnak.
- Az nem jó, hogy ennyire elfoglaltak, viszont annyiból szerencsés vagy, hogy történjék bármi, itt vannak a közelben. Mit dolgoznak? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Közben egy újabb citromos tortaszelet falatka landolt a hasamban, ami tényleg nagyon finom volt.
- Szeretem a kártyát is, mert remek útmutatóul szolgálnak a jövőt illetően. De az én képességem az álmodás. Sajnos semmi beleszólásom nincs azt illetően, hogy kivel és mit álmodok, ezek csak úgy jönnek és hidd el, nem mindegyik álom jó. Próbálom ezt tudatosan irányítani, de egyelőre nem igazán sikerül, sokszor pedig azzal jár az egész, hogy totál kialvatlan vagyok - magyaráztam Andrej-nak. Láttam a szemében, hogy nagyon lelkes az álmaimat illetően, de el kellett szomorítanom, mert volt hatalmam az álmaim felett, így teljesen lutri volt, hogy kiről fogok álmodni. Nem is lehetett, mert ha még kontrollálni tudtam volna őket, akkor se szólhattam bele, hogy ki lesz vagy kik lesznek az álmaimban lévő személyek, mert erre egyszerűen nem volt ráhatásom.
- Tudod mit? Próbáljuk meg, adj egy tárgyat, aztán hátha összejön a dolog. De lehet, hogy ettől függetlenül is fogok veled álmodni... azt viszont nem ígérhetem, hogy szép álom lesz - közöltem a tényeket vele. Nagyon lelkes volt és izgatott, ezért úgy gondoltam, hogy ha attól jobban érzi magát, akkor miért is ne adja oda nekem az egyik holmiját. Láttam rajta, hogy nagyon hitt ebben az egészben, hogy hátba beválik majd, így nem voltam ellenére a dolognak.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 20. 17:24 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Igen, tudom... előbb vagy utóbb muszáj lesz neki elmondanom, hogy miként határoztam. Igazából boszorkány, ő vezetett be ennek a világnak a rejtelmeibe, de valamiért jobban érzi magát a muglik között. Ezt tiszteletben tartom, úgyhogy remélem, hogy ő is ugyanígy fogja fogadni a döntésemet - feleltem a fiúnak, miközben már majdnem elfogyasztottam az ízletes citromtorta szeletet.
- Wow, ez nagyon klassz. Te is be szeretnél majd szállni a családi vállalkozásba? - kérdeztem tőle, miközben a villámmal piszkálgattam az egyik tortaszelet darabkát a tányéromon.
- Nem tudom befolyásolni a jövőt, hacsak nem vagyok ott és nem segítek. Szeretném kontrollálni az álmaim számát, azt, hogy esetleg végigaludhassak úgy egy éjszakát, hogy nem ver ki a víz a legutóbbi rossz álmoktól - magyaráztam Andrej-nak. Örültem, hogy kibeszélhetem magamból ezt az egészet, már ez is könnyített valamelyest a lelkemen. Úgy gondoltam, hogy igazából senki sem tudja megérteni, hogy számomra ez sokszor inkább átok, mintsem képesség, hogy mit élek át egy-egy álom alatt, ezt csakis én tudhattam, illetve a tanárom, aki már átélte ezt.
- Köszönöm, ígérem, vigyázni fogok rá - válaszoltam a fiúnak. Kicsit féltem, hogy egy ilyen számára fontos dolgot bíz rám, de idáig is mindig vigyáztam arra, amit másoktól kölcsönkaptam.
- Nos igen, beteljesülnek. Az egyiket jövőképen azonban meg tudtam változtatni, de csupán azért, mert épp ott voltam. Azt álmodtam meg, hogy egy lány az Erőnlét termében játszadozik a súlyzókkal, amelyek egy polcra voltak felpakolva, és eldönti, majd ráesik egy nagyobb méretű súlyzó a fejére. Aztán felkeltem... vagyis felriadtam. Aztán másnap épp arra jártam, a lány pedig pont ott volt a teremben, de jó végkimenetele lett a dolognak, mert megakadályozni ugyan nem tudtam, hogy eldöntse a polcot, azonban el tudtam rántani a feléje zuhanó súlyzó elől, így nem lett semmi baja. Álmodtam olyat is, hogy egy Rellonos srác a születésnapját ünnepli a haverjaival, aztán elkötnek a szertárból pár seprűt. Aztán pechére az ünnepelt balesetet szenved a seprűvel, mert egy igazi kviddics bajnoknak képzeli magát. És másnap már tele voltak ezzel a hírek, mindenki erről beszélt, szóval valóban megtörtént. Szóval ilyesmi álmokra gondolj, mindenféle élethelyzetben - fejeztem be a mondókámat egy mély sóhaj kíséretében.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 20. 18:17 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Értem. Jól kijöttök egymással? - kérdeztem tőle, mert sok olyan embert ismertem aki nagyon jól kijött a testvérével, de sok olyat is, akik ég és föld voltak teljes más értékrenddel és érdeklődési körrel. Belegondoltam, hogy nem is tudhatom, hogy van-e testvérem vagy egyke vagyok, mert semmit sem tudtam a vér szerinti szüleimről. Eleinte örültem volna, ha felkeresnek és nem az árvaházban kellett volna leélnem életem nagy részét, de most már ott tartottam, hogy nem biztos, hogy örültem volna annak, ha hirtelen feltűnnének az életemben.
- Változó. Van, hogy egy ideig naponta, van, hogy egyáltalán nincs álmom. Van, hogy egy éjszaka több ember jövőképébe is bepillantást nyerek, de van, hogy csak egybe - válaszoltam Andrej-nak eltűnődve.
- Sokszor átoknak érzem az egészet, de tény, hogy azért a saját életemet is érdekessé teszi ez a különös képesség - tettem hozzá, miközben bekaptam egy újabb falatot a citromos tortaszeletből.
- Dehogynem bánt... folyton marcangol belülről. Nem egyszerű feldolgozni ezt. Sokszor emiatt is álmatlan éjszakáim vannak, pedig tudom, hogy sajnos nem lehetek ott mindenhol. Néha úgy érzem, hogy nem bírom tovább és megőrülök, annyira érzem az álmaimban mások fájdalmát - mondtam szipogva, majd egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- Fenébe. Bocs, nem vagyok egy sírós pitsa - szabadkoztam a fiúnak, majd a táskámból elővettem egy zsebkendőt, hogy feltöröljem a könnyemet és egyebek.
- Nos, nem hirdetem, csak páran tudják azt, hogy mivel jár ez az egész. Persze nem tagadom le, ha megkérdezik, de sokan a mai napig nincsenek tisztában vele - folytattam a beszélgetést, miközben próbáltam összeszedni magam és újra legjobb formámat mutatni.
- Vigyázz mit kívánsz, mert mindennek van pozitív és negatív oldala, csak az a nem mindegy, hogy melyik van túlsúlyban - tettem hozzá, miközben egy újabb torta falatot tuszkoltam magamba. Már nem esett olyan jól, mint eleinte, ki tudja miért... talán hozzászoktam már az ízéhez...
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 21. 21:14 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Értem. Az azért klassz, hogy van egy testvéred, akire bármikor számíthatsz és jól kijöttök - legalábbis az elmondásod alapján - válaszoltam a fiúnak, miközben elfogyasztottam egy újabb torta darabkát. Tényleg örültem volna neki, ha kiderült volna, hogy van egy testvérem, bár valószínűleg nagyon haragudtam volna rá, amiért évekig nem keresett és nem volt kíváncsi rám. Talán jobb is ez így...
- Nem igazán, vagyis kisebb próbálkozásaim voltak több-kevesebb sikerrel, de ahogy mondod, az a cél, hogy megtanuljak szembenézni az erőmmel és teljes mértékben átvegyem felette az irányítást. Ez pedig nem kis feladat. Így csak időnként tudom teljes mértékben kialudni magam, de nem akarom feladni és hiszek benne, hogy előbb-utóbb sikerülni fog - jelentettem ki immár pozitívabban. Ám ekkor eszembe jutott, hogy mennyi sérelmet, fájdalmat éltem át és valahogy egy pillanat alatt minden összeomlott bennem, aztán majdnem totálisan eltörött nálam a mécses. Próbáltam erősnek mutatkozni mások előtt, de ez nem mindig jött össze, ez a terület pedig a pozitívumok mellett sok negatívumot is tartogatott számomra, amelyet egyáltalán nem volt könnyű feldolgozni. Sokat tipródtam, sokáig magamba tartottam a dolgokat, úgyhogy valahogy magamon sem tudtam igazán meglepődni, avagy már-már természetesnek véltem, hogy előbb vagy utóbb elszakad az a bizonyos cérna... és ez pont most történt meg. Bár szerencsére egész jól tudtam magam tartani a fiú előtt, nem hagytam, hogy elhatalmasodjon rajtam a csalódottság és hogy végigbőgjem a délutánt.
- Semmi gond, nem tudhattad. De jobb is, hogy beszéltünk róla, mert a látszat ellenére azért valamelyest könnyített a lelkemen ez a kis csevej. Nem szabadna ennyire magamban tartanom a dolgokat, szóval emiatt ne érezd magad kellemetlenül. Mostanában annyi feszültség gyűlt fel bennem, hogy idővel úgyis eltört volna a mécses - mondtam nyugodt hangsúllyal, miközben még a könnyeimet törölgettem, majd elraktam a zsepimet a zsebembe. Nem szerettem szemetelni, úgy voltam vele, hogy majd kidobom az első kukába, amit meglátok a faluban. Reméltem, hogy valamelyest sikerült megnyugtatnom Andrej-t. Gondoltam, hogy nagyon kellemetlenül érezte magát emiatt, hiszen a helyében én is ezt éreztem volna, de úgy gondoltam, hogy emellett talán sikerült átéreznie, hogy mekkora súlya van ennek a képességnek és milyen nehéz ezzel együtt élni. Hatalmas kihívás.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. augusztus 21. 21:17
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 22. 20:54 Ugrás a poszthoz

Andrej


Gyorsan benyomtam az utolsó falatkát is a finom citromos tortaszeletből. A cukrászdában idáig mindig finom sütiket ettem, úgyhogy elhatároztam, hogy tartom ezt a szokásomat és máskor el fogok jönni ide.
- Értem. Hát ez tényleg klassz - feleltem, miközben próbáltam leplezni a csalódottságomat, majd egy gyors mosolyt varázsoltam az arcomra. Örültem, hogy másnak megadatott, hogy jó testvérek legyenek, sőt, hogy egyáltalán legyen testvére, de nekem ebben sosem volt részem, mindig csak saját magamra számíthattam. Persze ettől valamelyest megerősödtem, de azért jó lett volna, ha nem úgy történtek volna a dolgok, ahogyan kiskoromtól kezdve alakultak. Tudtam, hogy idővel túl kell lépnem és magam mögött kell hagynom a múltat, de ez egyáltalán nem volt egyszerű. Andrej-t sem szerettem volna ezzel traktálni, neki bőven elég volt az iménti akcióm, nem akartam, hogy megijedjen tőlem. Nagyon normálisan viselkedett velem, szóval nem szoltált rá egy újabb hisztire.
- Hogy micsoda? Nyugtató hatású bájital? - kaptam fel a fejem rögtön erre a szóra, majd folytattam:
- Tudnál nekem főzni? Mármint szívesen elfogadnám, mert időnként nagy szükségem lenne rá.
Bizony, a nyugtató dolgok előnyt élveztek az életemben, mióta sok álmatlan éjszakám volt. A tanáromtól is szívesen fogadtam a nyugtatót, de tudtam, hogy nem élhetek vele mindig, és egyébként is kis adagot kaptam csak, szóval azt ésszel be tudtam osztani... csak olyan hamar elfogyott. Úgy hittem, hogy egy kis bájitaltól semmi bajom nem eshet és időnként nagyon is jól jól fog jönni.
- Igen, jobban érzem magam, vagyis valamelyest sikerült megkönnyebbülnöm - vágtam rá, hiszen valóban ez volt a reakcióm.
- Ó, köszi. Benne vagyok. Egy narancslé jól esne - mondtam neki mosolyogva. Immár őszinte mosoly ült ki az arcomra. Rendes volt tőle, hogy meginvitált egy italra kárpótlásként. Nem akartam elutasítani ezt az ajánlatot, ha ettől jobban érzi magát, én pedig egyébként is szomjas voltam, mert nem vettem innivalót a süteményemhez, ami nagy hiba volt, mert már kezdtem kiszáradni. Erről eszembe jutott, hogy mennyi növényt pusztítottam ki akaratlanul is azzal, hogy egyszerűen elfeledkeztem róluk, azaz nem locsoltam meg őket, vagy túl gondoskodó voltam velük és túlöntöztem őket. Hát ez az én formám.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 26. 16:36 Ugrás a poszthoz

Andrej


- Köszönöm, sokat segítesz vele - mondtam neki hálásan, mert valóban szükségem volt időnként arra, hogy normálisan kialudhassam magam. Belegondolva eléggé elütöttem az átlagtól... a velem egykorúak sok mindenről álmodoztak, számos célkitűzés volt előttük, nekem pedig az volt a rövidtávú elsődleges célom, hogy időnként nyugodtan aludhassak. Milyen bizarr.
Miközben Andrej elugrott üdítőt venni, arra gondoltam, hogy talán hamarosan eljön az én időm is és még az iskola befejezése előtt meg tudom tanulni azt, hogy hogyan is kell pontosan kontrollálni az álmaimat. Sokkal könnyebb dolgom lett volna, ha már sikerült volna elsajátítanom ezt a dolgot, de tudtam, hogy mindenhez idő kell, semmi sem megy egyről a kettőre, ezért türelemre intettem magam.
- Milyen gyors voltál. Köszi - mondtam vidáman, majd belekortyoltam az üdítőmbe. Jól esett a folyadék, tulajdonképpen már nagyon szomjas voltam, az pedig az én hülyeségem volt, hogy nem vettem semmilyen italt a sütim mellé.
- Nem szoktam félni. Szeretek éjszaka mászkálni. A járőrözésem alatt sokféle kihágással találkoztam már. Volt olyan, akit azon kaptam, hogy éjjel bement a konyhába falatozni, aztán olyan is volt, akiről kiderült, hogy akaratlanul tartózkodott kinn a folyosón, mert alvajáró volt. Ezt pedig nem tudta magáról az illető, csak miután másnap felhívtam rá a figyelmét. Olyan diákokkal is összefutottam, akik éjjel azért szöktek ki, hogy ellopják a szertárból a seprűket.  Olyan is volt, hogy én néztem be a szitut... vagyis az illetőt kérdőre vontam, hogy miért tartózkodik az éjjel közepén a könyvtárba, erre kiderült róla, hogy már felsőbb éves mestertanonc és nyugodtan kint lehet takarodó után is - válaszoltam a fiúnak. Sok élethelyzettel volt dolgom az eddigi pályafutásom során, úgyhogy megosztottam pár érdekességet a sráccal.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 27. 17:52 Ugrás a poszthoz

Andrej


Zárás



- Oké, várom - mondtam neki izgatottan. Ha tényleg tud segíteni és időként nyugodtan tudok aludni a bájitaltól, amit készít nekem, akkor már nyert ügyem van. Rendes volt tőle, hogy felajánlotta a segítségét, amivel éltem is.
- Igen, valóban nehéz, főleg olyankor, ha valaki jóval fiatalabbnak néz ki a koránál. Általában beküldöm őket a legszigorúbb tanárokhoz segédnek vagy kitalálok nekik valami olyan elfoglaltságot, ami egy időre leköti őket. Tudom, hogy keményen hangzik, de így tanulnak - tettem hozzá, miközben nagyot szürcsöltem a narancslevemből. Tudtam, hogy ha megkímélem őket vagy valami nagyon könnyű feladatot rovok ki rájuk, akkor nem fognak tanulni a leckéből, így pedig kétszer is meggondolják, hogy megismételjék-e a jövőben a kis kiruccanásaikat.
- Hát utána rögtön lefekszem aludni kicsit, amennyi időm épp van rá... aztán végigszenvedem az órákat és utána rögtön ledőlök. Nem egyszerű egy ilyen este után topon lenni másnap. Viszont ilyenkor kevésbé vagyok kialvatlan, az például sokkal jobban megvisel, ha valami rosszat álmodok más jövőjével kapcsolatban.
Bizony, sokkal nehezebben viseltem, ha egy vagy több olyan álmom volt, amely mély nyomot hagyott bennem, mint amikor csak simán éjszakáztam és fenn voltam végig.
- Ne haragudj, de most mennem kell. Köszönöm a narancslevet. Aztán várom a baglyot! - mondtam neki sebtiben, miután elfogyasztottam az utolsó korty italomat is. Gyorsan felálltam az asztaltól és integettem neki búcsúzóul, majd folytattam az utamat a Bagolyház felé, mert bizony eszembe jutott, hogy el kell küldenem egy üzenetet az egyik ismerősömnek, aki határidőre vár valami nagyon fontos dolgot, ebben segédkeztem neki.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. augusztus 28. 20:00 Ugrás a poszthoz

Zoé


A legutóbbi találkozásunkkor Zoé nagyon sietősen lelépett, de kaptam tőle egy baglyot, hogy találkozzunk a Falatozó Gyorsétteremben, hogy bepótolhassuk az elmaradt beszélgetést. Nem igazán értettem, hogy miért kellett olyan gyorsan lelépnie múltkor, hiszen semmi jel nem mutatott arra, hogy sietne, de bizonyára megvolt rá az oka, hogy úgy elviharzott. Nos, eljött a nap, amikor is újra találkoztunk, de ezúttal nem az iskola falai között, hanem a faluban. Nem is bántam a messzebbi helyszínt, mert jól esett kimozdulni a kastélyból és rám fért egy kis környezetváltozás, na meg némi kikapcsolódás. A legtöbb vizsgámat sikeresen letudtam, de még mindig nagyban tartott a megmérettetés. A találkozóra egy sötét farmernadrágot, egy háromnegyedes ujjú lila felsőt vettem fel egy fekete zárt cipővel, a hajamat pedig lófarokba fogtam. Mint mindig, most is pontosan érkeztem a megbeszélt helyre. Amióta nem találkoztunk történt némi változás a suliban, Zoé helyett például egy új tanárt kaptunk GYNT-ból. Az okát igazából nem tudtam, hogy miért történt ez, sőt, egész hirtelen jött létre ez a "Csere", de nem is akartam faggatózni Zoénál, mert úgy voltam vele, hogyha esetleg szóba kerül, akkor bizonyára megválaszolja ezt a témát. A lány is pontos volt, már ott ült az egyik asztalnál, de úgy láttam, hogy még nem rendelt semmit magának.
- Szép napot! - köszöntöttem. Amint megláttam, még mindig tanárként gondoltam rá, mert valahogy úgy maradt meg bennem ennyi idő után. Miután üdvözöltem, helyet foglaltam a vele szemben lévő széken, aztán elkezdtem vizslatni az étlapot.
- Rendelt már valamit? Nagyon finomak itt az ételek, nem is tudom hirtelen, hogy mit egyek... a spagetti és a tenger gyümölcsei között vacillálok - mondtam Zoénak széles mosollyal az arcomon.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 2. 13:19 Ugrás a poszthoz

Zoé



Láttam Zoén, hogy nagyon jó kedve van, aminek kifejezetten örültem, mert rám is átragadt ez a vígság. Rám fért már egy kis jó társaság, mert mostanában nem igazán voltam valami jó passzban, most pedig kifejezetten vidám hangulatom volt.
- Igen-igen, úgy értettem - válaszoltam neki elpirulva, mert először magam sem tudtam, hogy tegezzem-e őt vagy magázzam, hiszen mégiscsak a tanárom volt egy ideig. Örültem, hogy végül is a tegeződés mellett döntött, hiszen ő is fiatal volt még, nem is olyan sok évvel idősebb nálam, valamint így mégiscsak kötetlenebb volt a beszélgetés és lazább volt a légkör is számomra.
- Az finom. Milyen köretet eszel hozzá? Rizst vagy salátát esetleg valami mást? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Szerettem a finom ételeket, a húsok mellé pedig általában salátát választottam.
Idő közben megérkezett egy mosolygós felszolgáló hölgy, aki felvette a rendelésünket.
- Egy bolognai spagettit szeretnék narancslével - adtam le a rendelésem, majd Zoéra néztem és vártam, hogy ő is hasonlóképp tegyen, ha már eldöntötte, hogy mit fog kérni a hús mellé.
- Szuper volt a kirándulás! Képzeld, még a tanárom, Huszthy Attila is eljött. Csodás tájon jártunk, számos érdekes növényt láttunk élőben, amelyekből be is gyűjtöttünk párat, persze olyanokból, amelyek nem voltak védettek. A mugli világban a varázstalan növények közül nagyon kevés honos azon a helyen, de nem is gondoltam volna, hogy a varázslattal rendelkező virágok közül ennyi minden megterem ott - meséltem neki nagy beleéléssel, mivel még mindig a kirándulás hatása alatt álltam.
- Egyszóval feledhetetlen élmény volt, mindenkinek nagyon tetszett. A tanárunktól számos új dolgot tanultunk a kiruccanás alatt, szóval egyáltalán nem bánom, hogy jelentkeztem erre a kalandra. Hogyhogy nem jöttél, ha szabad tudnom? - kérdeztem tőle csodálkozva. Reméltem, hogy nem hoztam ezzel a kérdéssel kellemetlen helyzetbe, de tudtam róla, hogy ő is imádja a különféle növényeket, hiszen nem is olyan rég még ő volt a Gyógynövénytan tanárom. Szerintem ő is nagyon jól érezte volna magát a kiránduláson.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 2. 18:32 Ugrás a poszthoz

Zoé



Mosolyogva konstatáltam, hogy bizony a fehér bor nagyon is illett az ételéhez, legalábbis így látszatra. Közben a narancslevemből kortyolgattam, mivel az italokat gyorsabban kihozták, mint magát az ételt. Ez a mugli világban sem volt másképp, ott is általában a finom nedűt tették az asztalra, hogy amíg az étel elkészítésére kell várni, addig türelemre intés gyanánt legyen mit iszogatni.
- Értem. Látom, hogy nagyon jót tett neked ez a kis szabadság, mert szó szerint felszabadult vagy. Örülök, hogy jól érzed magad a bőrödben - mondtam neki elismerően, mert még sosem láttam Zoét ennyire feldobottnak, mióta az iskolában tanított. Jót tett neki, hogy kitört a hétköznapi rutinból és élvezi az életet, öröm volt látni, hogy ennyire boldog és bejött neki az élet. Ennek pedig hangot is adtam.
- Ez valóban így van, tényleg nagyon be vagyunk szabályozva, de ez nem lesz mindig így - tettem hozzá vidáman, amikor is belegondoltam, hogy csupán egy évem van hátra a suliból. Azt már a többi diáktól is hallottam, hogy az egyetem sokkal szabadabb, ezt pedig most a lány is megerősítette. Figyelmesen hallgattam végig a lány tanácsait a jövővel kapcsolatban, miközben rendeltem egy újabb üdítőt a felszolgáló hölgytől.
- Én jól vagyok, hamarosan végzek, a későbbiekben pedig a jóslástannal szeretnék komolyabban foglalkozni. Szeretnék majd tanítani is a suliban, de még nem döntöttem el, hogy milyen tárgyat. Az már biztos, hogy a faluban szeretnék élni és nem akarok visszatérni a mugli világba huzamosabb időre. Úgy érzem, hogy ebben az univerzumban van a helyem. Szóval itt képzelem el a jövőmet a faluban egy klassz kis kéróban. Persze előbb össze kell gyűjtenem rá annyit, hogy legyen egy saját házam, de ez még a jövő zenéje - avattam be a jövőmbe a lányt, ha már ő is így megnyílt nekem.
- Neked mik a későbbi terveid? - kérdeztem rá, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy Zoé hogyan képzeli el a jövőjét.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. május 25. 18:43 Ugrás a poszthoz

Nesztor





Megbeszéltem pár napja Nesztorral, hogy a Pillangó-varázs Étterem és Teaház-ban fogunk találkozni. Kíváncsi voltam a képekre, amiket együtt lőttünk, és persze a fizetségegemet is meg kellett beszélnünk. Jelen esetben az anyagiaknál is jobban érdekelt az, hogy hogyan sikerültek a fotók. Kicsit elaludtam a találka előtt, úgyhogy gyorsba lezuhanyoztam, hajat mostam, elkészültem. Mindig is a pontosságomról voltam híres, idáig sose késtem sehonnan. A hajamat kiengedve hagytam, miután megszárítottam, öltözetnek egy kék szoknyát és egy hozzá illő bohókás felsőt választottam balerinacipővel. Készülődés közben úgy kapkodtam, hogy vagy ötször majdnem átestem a macskámon, aki úgy döntött, hogy mindig a lehető legjobb helyeken áll az utamba, szalad felém, vagy ült le mosakodni. miután végre elindultam, rohamléptekkel vettem az irányt az étterem felé. Amikor beléptem a helyiségbe, észrevételeztem, hogy a srác már ott volt. Gyorsan az órámra néztem, majd csalódottan megállapítottam, hogy öt percet késtem.
- Szia! Bocs a késésért. Még sose fordult elő. Tulajdonképpen te vagy az első ember, akinél ez megtörtént - üdvözöltem szomorúan, majd kihúztam a székemet és helyet foglaltam.
- Na, de mesélj, mi újság? - kérdeztem tőle érdeklődve. Közben odajött a pincér, én pedig rendeltem egy kávét magamnak.
- Jók lettek a képek? - érdeklődtem tőle izgatottan. Már nagyon vártam, hogy megmutassa őket, közben ki is ment a fejemből a késés keserű érzése.
Egyelőre nem tértem ki a pénzre, nem akartam udvariatlannak tűnni, hogy rögtön azzal indítok, de mint már említettem, jelen pillanatban jobban érdekelt a munkánk gyümölcse mint az anyagiak.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. június 1. 22:55 Ugrás a poszthoz

Nesztor





- Neeeem - mondtam vigyorogva, pironkodva, majd hozzátettem gyorsan:
- Tényleg nem késtem sehonnan sem idáig, inkább én voltam ott mindig előbb. Nem is értem mi történhetett.
Forgattam a szemeimet, miközben próbáltam megértetni vele, hogy miért van ekkora jelentősége annak, hogy ez sosem fordult még velem elő. Inkább én voltam ott korábban a megbeszélt találkáknál vagy precíz pontossággal érkeztem az adott helyszínre.
- Klassz az új kütyüd - osztottam meg az észrevételemet Nesztornak, hiszen ez a masina nagyban megkönnyítette a kommunikációt. Akárhogyan is szerezte be, bölcs és hasznos dolog volt.
Közben kifújtam magam, amíg előszedte a képeket, amelyekre rendkívül kíváncsi voltam.
- Úúúúú... szóhoz sem jutok. Állati jók lettek ezek a képek. Valóban a pillanat varázsáról szólnak. A legmegfelelőbb pillanatban lettek elkapva - ujjongtam örömömben, hogy ennyire jól sikerültek.
- Nézd ezt a két képet, ezek a kedvenceim - mutattam a srácnak lelkesen. Az egyiken a két kutyus játszott együtt felhőtlenül, a másikon pedig a párocska tagjai néztek mélyen egymás szemébe jelentőségteljesen, mintha megfeledkeztek volna az őket körülvevő világról és magáról az időről. Látszott rajtuk, hogy szenvedélyesen szeretik egymást, és az elkapott pillanatban semmi sem érdekelte őket egymáson kívül. Jó volt elkapni ezt a pillanatot, amely ritkán adatott meg az embernek.
Közben kaptam egy 4 centes úzot a kávé mellé. Nagyon örültem neki, hiszen még sosem próbáltam ki a görög nedűt, majd koccintottam a fiúval az egészségünkre.
- Hmm, ez nagyon finom - mondtam Nesztornak elégedetten, miután belekóstoltam az italomba. Isteni íze volt, még a torkomat is felmelegítette kicsit, szóval le a kalappal a görögök előtt!
- Neked melyek a kedvenc képeid? - kérdeztem vissza kíváncsian, miközben a kávémat kellő távolságra toltam az italomtól. Úgy voltam vele, hogy a végén jól jön majd a fekete Kraft, amíg az úzom el nem fogy, de addig még sok időm volt hátra.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2018. június 2. 00:09
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2018. június 8. 19:34 Ugrás a poszthoz

Nesztor





- Ó, ezek is fantasztikusak! Te jó ég! Még rólam is lőttél egy képet? Észre se vettem! Te aztán tényleg tudsz! - mondtam neki nagy mosollyal az arcomon, hiszen az összes képe nagyszerűen sikerült. Még rólam se készített idáig senki ilyen jól elkapott képet, le a kalap előtte.
- Az úzó? - kérdeztem vissza, miközben visszatértem a gondolataimból, amelyek a fotózásra terelődtek.
- Isteni! Nagyon ízlik - vágtam rá gyorsan a választ, majd elégedetten ittam egy újabb kortyot az italomból.
- Szeretnék a jövőben a fotózással minél többet foglalkozni, szeretném tovább fejleszteni a képességeimet, a tudásomat, úgyhogy nagyon jókor jött, hogy a segéded lehetek - közöltem a férfival jó kedélyűen. A jóslás mellett remek kikapcsolódást nyújtott számomra és szerettem volna előtérbe helyezni a fotózást, bíztam benne, hogy egy "jó tanár" mellett sokat fejlődhetek ezen a területen.
- Ne vedd tolakodásnak, de megkérdezhetem, mi volt a gond az előző asszisztenseddel? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel.
- Persze nem muszáj kifejtened, ha nem szeretnéd - tettem hozzá gyorsan, hiszen nem tudhattam, hogy mennyire kényes téma ez neki. Egyszerűen csak kíváncsi voltam, hogy milyen volt az elődöm. Az anyagiakra még mindig nem tértem ki, úgy voltam vele, hogy még ráér a téma és egyébként is az érdekelt a legkevésbé. Persze kellett a pénz, hogy élhessek valamiből és félre tudjak tenni majd lakbérre, de a művészet szenvedélye jóval többet jelentett számomra az anyagiaknál. Reméltem, hogy asszisztensként megfelelek majd Nesztor számára és nem okozok neki csalódást, ezért el is határoztam, hogy a lehető legjobbat próbálom kihozni magamból a közös munkánk során.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2019. március 17. 22:08 Ugrás a poszthoz

Guinevere Frances Yazel



Nem igazán volt hangulatom egész nap az ágyamban feküdni, pedig megtehettem volna. Miután sikeresen levizsgáztam mindenből, hirtelen annyi szabadidő szakadt rám, mint még soha. Legalábbis a tanulási időszakban nem sok időm volt bármire is, úgyhogy ez az időszak számomra Hawaii volt. Miután felkeltem, lefürödtem, fogat mostam és megcsináltam a többi teendőmet, majd úgy döntöttem, hogy kicsit kitakarítom a szobámat, addig is elfoglalva magamat valami értelmesnek nevezhető tevékenységgel. Legalább 2 órába beletelt, mire végeztem, hiszen a tanulás mellett csupán minimális rendet tudtam tartani, most pedig valóban elég időm volt arra, hogy alaposan kitakarítsak mindenhol. Miután végeztem, átöltöztem egy trendi, ámde kényelmes melegítő ruhába, majd a teaház felé vettem az irányt. Mióta Maja elment nem igazán találtam fel magam, senki társasága sem volt hozzá fogható és már fél szavakból is megértettük egymást, nagyon hiányzott. A helyiségbe érte némi zsibongás ütötte meg a fülemet, nagyon sokan tartózkodtak rajtam kívül ott. Persze én voltam egyedül magányos farkas, a többiek csapatostul ülték körbe a környező asztalokat. Szerencsémre találtam magamnak egy szabad asztalt, amelyet rögvest el is foglaltam. Igazából nem hoztam magammal semmit, még könyvet sem, úgyhogy kissé unatkozva hallgattam a körülöttem lévő diákok és felnőttek csevegését. Persze nem akartam hallgatózni, de képtelenség lett volna nem hallani zajos beszélgetéseiket. Olyan zsivaj volt a helyiségben, hogy majdnem megfájdult tőle a fejem. Azon gondolkodtam, hogy talán át kellene mennem valahova máshova, ahol nincs ekkora zaj. Egyelőre azonban ötletem se volt, hogy hova mehetnék, úgyhogy még üldögéltem egy kicsit a helyemen. Rossz érzés volt egyedül lenni, pedig általában feltaláltam magam minden helyzetben, de most nem igazán örültem annak, hogy magamra vagyok utalva. Talán az engem körbevevő társaság váltotta ki ezt az érzést belőlem, de valahogy nem volt kedvem egyedül tovább üldögélni ezen a helyen.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. október 10. 23:25 Ugrás a poszthoz

Ráhel





Rég nem találkoztam már Ráhel barátnőmmel, egy ideig úgy alakult, hogy a sors más utakat szánt nekünk. Azonban nagy meglepetésemre kaptam tőle egy baglyot, hogy találkozzunk a Falatozó Gyorsétteremben, aminek kifejezetten örültem. Megetettem a cicust, meg kapott innivalót is, aztán nekiálltam a készülődésnek. Egy Disney ruhás hacukát választottam magamnak, mert a mai napig bírtam ezt a stílust, ami manapság elég menőnek számított, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Amikor beléptem a gyorsétterem ajtaján kiült az arcomra a csodálkozás, ugyanis teljesen máshogy nézett ki, mint amikor legutóbb itt jártam. Nagyon modern lett, a helyiség színei is kellemesebbek lettek így belülről nézve, szóval teljesen rendben volt az egész, már ami engem illetett. Leültem az ablak mellé egy szimpatikus helyre, ahonnan látni lehetett a kinn történő eseményeket, majd a kezembe vettem az étlapot. Bizony, az is megújult... legnagyobb örömömre. Egy garnélás salátát rendeltem narancslével. Miközben vártam, hallgattam a kellemes zenét, ami a háttérben szólt. Közben azon agyaltam, hogy mostanság mennyi minden történt velem, örültem volna, ha a gyámság folyamata gyorsabban alakul, de egyelőre még várnom kellett vele. Reméltem, hogy Nathan segítségével a fotózásban jobban fogok jeleskedni, hiszen az volt minden vágyam, hogy abban nagyobb előrelépésre tegyek szert. A fiú segítsége pont kapóra jött, én pedig azon voltam, hogy minél sikeresebb legyek ezen a téren.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2020. október 11. 00:17
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. október 15. 20:31 Ugrás a poszthoz

Ráhel




- Jó sokat - mosolyogtam a lányra csillogó szemekkel. Nagyon örültem, hogy végre alkalmunk nyílt találkozni. Nem sokat változott külsőre az elmúlt évek alatt, ugyanaz a vagány csaj volt, mint akit utoljára megőriztem az emlékeimben.
- Igen, rendeltem. Garnélás salátát eszem narancslével. Te mi jót fogsz enni? -toltam elé az étlapot, amit nemrég tanulmányoztam át, elég jó volt a kínálat, ráadásul italból is volt dögivel.
- Az idő senkit sem kímél. Sajnos fiatalabbak nem leszünk már, de azért kihozhatjuk magunkból a legjobbat. Úgy látom, rajtad viszont nem fogott az idő vasfoga - feleltem neki mosolyogva, még mindig nehezen tudtam felfogni, hogy itt ül velem szemben. Nagyon hiányzott már a társasága, szóval iszonyú boldog voltam, hogy végre újra beszélgethetek vele. Ő mindig is megértett, bármilyen probléma esetén meghallgatott, ráadásul remek tanácsokkal látott el. Emellett mindig jól elhülyültünk, azt pedig említenem sem kell, hogy számíthattunk egymásra.
- Na, és mi történt veled, mi újság? Rég találkoztunk, mesélj! - mondtam a barátnőmnek lelkesen. Persze kíváncsi voltam rá, hogy miért tűnt el oly sok időre, de nem akartam erőltetni a témát. Reméltem, hogy azért valamit megoszt velem, ami az elmúlt időszakban történt vele, emellett beértem azzal, hogy csak azt ossza meg velem, amit szeretne. De ezt mondanom sem kellett, hiszen ismert már annyira, hogy tisztában legyen ezzel a ténnyel.

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. november 12. 22:36 Ugrás a poszthoz


Nathaniel






A szobámban készülődtem épp, mikor csengettek, közben kinéztem az ajtón, de nem állt ott senki. Nem értettem, hogy mi volt ez az egész, valószínűleg néhány gyerek szórakozott velem, ahogyan másokkal is, szóval becsöngettek, aztán tovább is álltak mókából. Ám miközben kinyitottam az ajtót, a cicám kirohant, szóval megvolt a napi program, mehettem utána, hogy hova is tűnt. Szerencsére megtaláltam őt a földszinten, nem is értettem, hogyan volt képes odáig rohanni, majd magamhoz babusgatva, visszavittem őt a lakásomba. Nagy szerencsém volt, hogy a macsek nem akart tőlem elbújni, és rögtön odajött hozzám, mert különben nagy bajba kerültem volna általa, már csak a keresése által is egy ekkora lakóházban. Szóval nagyon örültem, hogy meglett a cicám, közben pedig elkezdtem készülődni a közös vacsoránkra Nathaniel-lel. Kisminkeltem magam, majd egy élénk rózsaszín egyberészes ruhát vettem fel, a szőke, hosszú hajamat pedig begöndörítettem.
- Szia! Ó, milyen elegáns valaki! - köszöntöttem a barátomat, miután megláttam őt kiöltözve a lakás bejárata előtt, így én sem éreztem kellemetlenül magam, hogy eléggé megadtam a módját a mai estének öltözék gyanánt.
- Készen állsz a teaházra? - néztem a szemébe vidoran, mosolyogva, már előre láttam, hogy ez bizony jó móka, kellemes időtöltés lesz részéről is. Közben egyre közeledtünk az említett helyszín felé, amint odaértünk, helyet foglaltam vele az egyik legszimpatikusabb asztalnál, amely egy kisié eldugottabb volt a többinél. Így nyugodtabban tudtunk beszélgetni, és nem zavart a hangzavar sem, ami nagyon fontos szempont volt számomra.
- Bolognai spagettit szeretnék és hozzá egy Rosé borkoktélt - szóltam oda a pincérnek, amikor odajött hozzánk, közben pedig a partnerem szemeit kezdtem el kémlelni, hogy vajon ő mit fog rendelni.
- Na, és mi újság van mostanság veled? - kérdeztem a barátomtól mosolyogva, a tekintetét fürkészve.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2020. november 12. 23:43
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. november 20. 22:14 Ugrás a poszthoz


Nathaniel





- Ez kedves tőled! - vigyorodtam el, és úgy éreztem magam, mint egy tini lány, akit elsőként dicsért meg valaki az öltözéke miatt. Bevallom, ez igazán jól esett tőle, hiszen mindig is felnéztem rá. Észrevettem rajta, hogy a dicséretemtől kissé zavarba jött, pedig csak azt mondtam ki, amit gondoltam róla, a többi között ezen a téren hasonlítottunk egymásra.
- Hidd el, ez egy remek hely. Nagyon finomak az ételek, és az italok is mennyeiek. Igaz, én mindig is preferáltam az olasz konyhát, otthon is sok hasonló ételt csinálok - fejtettem ki a férfinak az elgondolásom az étterem kapcsán. Bizony, mikor megérkeztünk, rengeteg földön ülő hely volt kialakítva kényelmes párnákkal, de szerencsére gondoltak azokra is, akik aszalnál, klasszikus módon akartak helyet foglalni, így az utóbbit választottam, ez pedig látszólag elnyerte a partnerem tetszését is.
- Nekem is tetszik, ráadásul finom is! Szeretem a borkülönlegességeket, valamint ezek nagyon is illenek a választott vacsorákhoz - feleltem a srácnak nagy mosollyal az arcomon, majd körbenéztem a helyen, hogy mi a szitu. A legtöbben a földön ülést választották, de akadtak olyanok is, akik az asztalnál való helyfoglalást részesítették előnyben, életkorban pedig vegyes társaság tartózkodott itt. Aranyosnak tartottam, hogy Nathaniel könnyen zavarba jött a tekintetemtől, valamilyen szinten emlékeztetett rám, hiszen én is hasonló típus voltam.
- Ó, szóval ez azt jelenti, hogy koccintasz majd velem karácsonykor! - csillantak fel a szemeim boldogan, hiszen nem is olyan rég beszéltünk róla, hogy talizunk majd a szeretet ünnepén, és valamilyen szinten közösen megünnepeljük majd azt. Az viszont szomorúsággal töltött el, hogy a barátom tovább áll majd, hiszen nagyon jól esett, hogy újra felbukkant, főleg, miután Majával már nagyon rég nem volt alkalmam találkozni, így végre nem éreztem magam annyira egyedül. Ráadásul megvolt a közös hobbink is, a fényképészet, ami egyben a hivatásunk is volt. Persze azt is tudtam, hogy Nathaniel sose volt képes egy helyben megmaradni túl sok ideig, így legbelül számítottam is rá, hogy hamarosan tovább fog állni. A lényeg az volt számomra, hogy érezze jól magát, valamilyen szinten igaza is volt, hogy nem kötötte le magát egy helyen, hanem folyton mozgásban volt, így számos hasznos tapasztalattal és feledhetetlen emlékkel gazdagodhatott az élete.
- Remélem, hogy azért, ha újra erre jársz, akkor felkeresed a régi barátnődet! - utaltam magamra mókásan. Nagyon kedveltem őt, mert mindig számíthattam rá, de nehéz volt igazából elengednem, mivel megkedveltem őt az idők során, és már bebizonyította számomra, hogy mindig mellettem áll, és segít, bármi történjék is velem. Ezt hívják igaz barátságnak, amiből igen kevés van manapság sajnos.
- Na, és van már terved, hogy merre tovább? - kérdeztem tőle kíváncsian. Ha volt elképzelése, hanem, tisztában voltam vele, hogy ő egy nagy világutazó volt. Jól is tette, hogy bejárta a világot, hiszen így újra bebizonyosodott számomra, hogy fejlődhetett a munkájában azáltal, hogy új területeket fedezett fel, és megismerhette a világot.
- Ó, te jó ég! Ez remek hír! Máris intézkedtél? Imádlak, nagyon köszönöm! - ugrottam el a helyemről máris a férfi mellé kerülve, hogy aztán egy óriási puszit nyomjak a pofijára.
- Igaz barát vagy, teljesen önzetlen, aki a másikért mindent képes megtenni! Nagyon hálás vagyok neked. Kevés ilyen ember létezik a mai világban, mint te. Ha bármi kell, vagy szükséged van bármiféle segítségedre, szívesen segítek neked, de ezt te is tudod! - örömködtem teljes szívemből, majd visszapattantam a helyemre. Nagyon imponáló volt számomra, hogy ilyen segítőkész volt, és ennyi mindent elintézett viszonylag rövid időn belül, jobb barátot nem is kívánhatott volna magának az ember. Közben pedig meghozták a kajánkat és az italokat, aminek neki is állhattunk elfogyasztani.
- Csirió és jó étvágyat! - emeltem koccintásra az italomat, mielőtt belekezdtünk a finomabbnál finomabb ételek elfogyasztásába. Már előre tudtam, hogy hiányozni fog a barátom, miután tovább áll, de egyelőre ebbe nem akartam belegondolni, annak örültem, hogy még egy kis ideig itt lesz, az pedig hatalmas boldogsággal töltött el, hogy bízhattam benne, és segített, amennyire csak tőle telt. Egyébként sem akartam a jövőn gondolkodni, abból ugyanis bőven kijutott nekem a képességem által, ezért inkább a mának próbáltam élni.
- Hmmm... isteni ez a kaja, nekem nagyon ízlik! - közöltem vele, miután megkóstoltam az első falatkát. Nemhiába volt ez az egyik kedvenc éttermem, kajáltam már itt párszor, és idáig sosem okozott csalódást.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. november 24. 22:45 Ugrás a poszthoz


Nathaniel





- Köszi, de bebizonyosodott, hogy a te stílusod is nyerő öltözködés terén - válaszoltam neki elismerően. Tényleg olyan volt, mintha akaratlanul is összeöltöztünk volna, ez pedig tök szuper dolog volt.
- Tudod mit? Ha átjössz karácsonykor forralt borral koccintani, akkor főzök neked szívesen. Rám is rám fér már egy kis finom kaja és egy kis főzőcske gyakorlás. Csak előtte mondd meg, milyen ételt szeretnél. Én például szeretem a halászlevet is, meg akár lehet sült pulykahús francia salátával, vagy akár töltött káposzta, de rád bízom a döntést - lelkesültem fel, mert mostanság a hobbimmá vált a főzés is a többi között.
- Igen, ezt én is hallottam, hogy más az itteni étel azért, mint Olaszban. Mondjuk még sosem jártam Itália földjén, de egyszer szívesen megnézném az ottani nevezetességeket és próbálnám ki az étel- és italkülönlegességeket - mondtam neki elmerengve. Nekem az itteni olasz ételek nagyon bejöttek, de biztos voltam abban is, hogy Olaszországban még finomabbak voltak ezek a nemzeti finomságok.
- A kínai ételekről egy ismerősöm, aki járt már Kínában azt mondta, hogy teljesen más ízvilágúak, mint itt. Az országunkban ugyanis próbálják a magyar konyha ízéhez szokottan elkészíteni az ételeket, kinn pedig sokkal csípősebbre, fűszeresebbre csinálják meg a kajáikat, ahogyan azt ők szeretik - osztottam meg a tapasztalatim a férfinak. Nekem mondjuk ízlett az itthoni kínai kaja is, ha például erősebb lett volna az erős-savanyú leves, azt már bizonyára nem tudtam volna megenni, de ahogy itt árulták, az pont jó volt, pedig gyanítottam, hogy mely fűszerpaprikát használták fel az elkészítéséhez.
- Ó, ne is mondd. Képzeld, még most is javában folyik a tárgyalás a gyerek elhelyezésével kapcsolatban, mert bekapcsolódott a "jó fej" apuka is, így remélhetőleg jó esetben legkésőbb a tél folyamán, január-február környékén lesz róla valami döntés. Elég idegtépő az egész, azt hittem, hogy simábban fog menni minden, de ugye ember tervez... pedig már várom, hogy hozzám költözzön a lányka, gondolatban már magamhoz is vettem őt. Szóval egyedül leszek még egy ideig, így karácsonykor is. Bocsi, nem akartam panaszkodni, de ha már így rákérdeztél, jó, ha tudod, mi a helyzet - emeltem a tekintetem a barátoméba, jól esett, hogy kimondhattam mindent, ami az utóbbi időben nyomasztott.
- Szóval nem zavarsz, örülök a társaságnak, legalább van, aki miatt főzzek is valami finomat - mondtam Nathaniel-nek mosolyogva. Talán így, hogy ha volt rá lehetőségem, hogy ne egyedül töltsem el az ünnep egy részét, volt némi remény, hogy megünnepelhessem azt méltóképp.
- Ez a beszéd! - villantottam felé egy vidor mosolyt. Azt nem tudtam, mennyi idő után tér vissza Magyarországra, miután elutazott, de továbbra is élt bennem a remény, hogy felkeres, miután visszatért az utazásából. Maja után őt tudtam volna kiemelni a legjobb barátaim közül, most pedig újra bebizonyította, hogy bizony, számíthatok rá.
- Ez remekül hangzik! Görögország úgyszintén klassz hely lehet! Ott jártál már vagy még új helyszín lesz számodra? - érdeklődtem meg a fiútól mosolyogva. Én tuti valami tengerpartos, zöldebb helyet választottam volna magamnak, ha munka vagy nyaralás miatt megyek oda, mondjuk például Korfu-t. Azon belül is hallottam, hogy voltak jobb és rosszabb helyek, bár, kinek mi jött be.
Közben észrevettem, ahogyan Nathaniel kissé zavarba jött a puszi miatt, nagyon aranyos dolognak tartottam ezt, de megőriztem magamnak az észrevételemet, és az ételre helyeztem a hangsúlyt. Koccintás után ittam egy kortyot az italomból, amely igencsak finomnak ígérkezett, majd nekiálltam elfogyasztani a vacsorámat. A barátom időközben megkóstolta az étkemet, amelyet igazán ízletesnek titulált, én pedig nem voltam rest ugyanígy cselekedni, azaz én is vettem egy kis kóstolót az ételéből.
- Hű, ez nagyon finom! - vettem egy villával a kajájából, miközben a szemeibe néztem elégedett arccal.
- Ezek aztán tudják, mi a dörgés kaja terén! - tettem hozzá, majd kérlelő tekintettel vettem még egy kis kóstolót a fiú ételéből. Az enyém is isteni finom étek volt, de amit Nathaniel választott, az még jobban ízlett, bár szerintem ez kiderült nála, hogy kétszer is éltem a helyzettel, és vettem az ételéből egy kis ízelítőt.
- Nos, a fő tervem az, hogy ismert fotós legyek, na és persze tehetséges is. Persze tudom, hogy ezért keményen meg kell dolgozni, ennek pedig szívesen állok elébe. Másrészt szeretném, hogy a lányka hozzám kerüljön, ami már most látom, hogy nem lesz egyszerű menet. Szeretek itt Bogolyfalván élni, de időnként szívesen elutaznék felfedezni új helyeket. Látod, nincsenek nagyra törő terveim a fotózáson kívül. Na, meg a jövendőmondás, a képességem, azt szeretném még, ha révbe érne, és esetleg másodállásban tudnék általa segíteni másoknak - fejetettem ki a jövőbeli terveimet a barátomnak.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2020. november 25. 00:30
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2022. január 1. 16:07 Ugrás a poszthoz

Ágoston Simon




Elég zord idő volt odakint, úgy gondoltam beülök teázni egyet a teaházba. Persze nem teljesen céltalanul mentem oda, hanem kevertem a kellemeset a hasznossal. Elvittem magammal a legújabb képeimet, amiket különböző emberekről, tárgyakról fotóztam, hogy kiválogathassam őket a következő kiállításomra. A vendéglátó helyre belépve máris rendeltem magamnak egy citromos teát, és leültem a sarokban lévő asztalhoz. Ki is borítottam az asztalra a táskám tartalmát, így pillanatok alatt ellepte az asztalt a különböző fekete-fehér képek sokasága. Nagy gonddal kellett kiválogatnom, hogy mely képek érdemesek arra, hogy kiállítsam őket a galériába. Nem volt egyszerű feladat, mert még szakmai szemmel nézve sem tudtam csomó fotóról eldönteni, hogy melyek közülük a legjobbak. Nagy beleéléssel kezdem el szortírozni a képeket. Egy adagot belőlük le is borítottam véletlenül az asztalról. Felálltam a helyemről, és gyorsan elkezdtem összeszedni őket. Remélem, hogy nincs elátkozva ez a nap, idáig ugyanis nem jártam sikerrel semmivel, ráadásul minden kiesett a kezemből.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2022. január 1. 16:08
Vendéglátó negyed - Széplaki Alíz összes hozzászólása (35 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel