Éppen itt volt már az ideje, hogy új pálcát szerezzek. Átöltöztem utcai viseletbe, aztán leindultam a faluba. Út közben egyszerű levitációs bűbájokkal próbálkoztam, hátha mégis működni kezd, de szokás szerint nem értem el semmit. Biztos, hogy nem vagyok kvibli, mert amikor kölcsönkértem Bran pálcáját, akkor azzal tudtam varázsolni. Az sem volt az igazi, de én nagyon élveztem.
A faluban nagyjából tudtam, merre kell menni, de korgó gyomrom emlékeztetett, hogy üres hassal nem jó üzletekbe bonyolódni, ezért betértem egy jó illatokat árasztó épületbe, amire az volt ráírva: Falatozó Gyorsétterem. Amint beléptem, elámultam, hogy mennyi ember van ott. Biztos valami turista csoport. Elmentem a pulthoz, és megnéztem a választékot. Hétvége volt, csak most tudtam erőt venni magamon ahhoz, hogy lejöjjek ide egy új varázsszerszámért. Csupa olasz kaja mindenütt. Rendeltem valami spagettit, meg egy calzonet, és amíg az ételre vártam, helyet kerestem, ahova leülhetnék. A turisták minden helyet elfoglaltak, egy asztal kivételével, de ott is ült már valaki. Mindazonáltal ott volt a legtöbb hely, ezért amint megkaptam az ínycsiklandozónak tűnő ételeimet, elindultam az asztal felé. Egy nálam pár évvel idősebb, szőkésbarna hajú srác ült ott.
-Helló! Bocsi, leülhetek? -kérdeztem, aztán leültem vele szemben. Haraptam egyet a töltött pizzámból, aztán amint lenyeltem, kezet nyújtottam a fiúnak.
-Wolgast Bellafonte vagyok. De szólíts csak Wolgnak, vagy Wolginak, vagy ahogy akarsz -mosolyogtam rá. Megkóstoltam a tésztámat is. -Te is a Bagolykőbe jársz, ugye? -nagyon kicsit ismerős volt az arca, lehet, hogy elmentünk egyszer egymás mellett a folyosón.