Léda


Hét óra van, a bolt bezár. Viko kitessékeli az utolsó kíváncsiskodó vevőt is, mondván hogy holnap is van nap. Azért itt mégiscsak egyszerűbb dolga van, mint Japánban, ott rengeteg ember jött el napközben a boltjába, bár az is igaz, hogy ott nem kellett nagyon rájuk szólni hogy ne nyúlkáljanak semmihez. Itt az a pár diák egyszerűen szörnyű, hiába kéri őket hogy inkább szóljanak neki ha valamit fel akarnak próbálni, vagy a saját kezükben meg szeretnének nézni, nem, mindegyik öntörvényű. Hát... talán ez az elismerés jele. Csak... kicsit másképp. A ZÁRVA tábla befordítása után Viko nagyot nyújtózkodik. Ha gyorsan felsöpör, akkor elszabadulhat kicsit nasizni. Leltározni is kéne... Á, majd holnap megcsinálja. Itt most ő a főnök, és ez... elég fura érzés is. Pálcájával legyint egy párat és a megfelelő varázsige használatától a felsöpréshez használt seprű és lapát működésbe lép és munkának lát. Na, ezért jó még boszorkánynak lenni a kviddicsen kívül - mosolyodik el a saját kis humorizálásán. A boltban keringő cikesz fáradhatatlanul repked ide-oda, őt is el kéne rakni, a végén még elromlik hogy éjjel-nappal itt kószál a boltban.
- Rád fér már a pihenés.
Egy csavart pálcamozdulat, és a cikesz már a tokjában van. Eperlány gyorsan felszalad a lakásába, lehoz egy vékony kabátot, meg egy sálat. Mikor visszaér a boltba, a seprű és társa vállalat végzett a takarítással, úgyhogy helyére téve őket is, kisétál a szaküzletből. Kulcsaival babrál, bezárja a bejáratot. Most már ráfér a nasi, lassan fél nyolc... talán még nyitva van a cukrászda. Körbepillant, és mivel egy utcában van a bolttal, és nincs is messze, meglátja a cégért, amitől beindulnak a lábai.

Beérve a boltba boldogan ad puszit Kivának, aki itt dolgozik, de a lánynak már vissza kell ilyenkor térnie a kastélyba, azért úgy dönt, rég nem látott csapatkapitányának rendelését még felveszi.
- Viccelsz? Epres muffint szeretnék!
Kiva elszalad, Viko pedig leül az egyik asztalhoz és amíg vár, a desszertlapot vizsgálja, hátha akad még más epres finomság is.

Yar
Rellon-Navine edzőmeccs után




Szégyen és gyalázat, a Rellon kifejezetten csúnyán és véresen játszott az első edzőmeccsen, a bíró pedig nagyon elnéző volt velük, hogy csak büntetődobásokkal "jutalmazta" a szabálytalankodásokat. A hozzáállás Vikonak egyáltalán nem tetszett egyik részről sem, ez most nem a sportról szólt szerinte, hanem arról, hogy mutassuk meg - mi vagyunk az állatabbak! Ha valamelyik testvérével nézte volna meg meccset, biztos kifakadt volna, és most is hisztiroham közben ecsetelné, mennyire elfajult ez a játék amíg nem volt itt. De mivel sem Amy, sem Kino, sem Doko nem ért rá vele megnézni a volt iskolája idei első meccsét... Nem mellesleg Yarista hívta el. Még a végjáték előtt, a büntetődobások közepedte, amikor az a furcsán ismerős sötét szemű lány nekiment a Navinés őrzőnek, akkor úgy döntöttek mind a ketten, hogy ideje indulni. Összeszedték magukat, és most lejőve a kastélyból, sétálgatva a Fő utczán emésztgetik a látottakat. A merengéséből (és a zavarából, mivel kettesben vannak most a fiúval), Yar ébreszti fel, mégpedig azzal, hogy a szívére venné, ha ő megfázna.
- Ugyan. Strapabíróbb vagyok a látszatnál.
Mosolyog a fiúra, de szó ami szó, gyorsan forró teába kell folytatnia a hideget, különben a végén még tényleg meghűl. A fiú gyorsabbra veszi a tempót, Viko tartja is a lépéseit.
Beérnek a teaházba, és a boltjával ellentétben, itt csengettyű jelzi érkezésüket. Rögtön körbe is nézne, mivel egyszer sem volt itt, de Yar beljebb tessékeli.
- Én nem...
Kezdene bele, nem is tudja hogyan mondja meg, hogy Zoey nem sokkal járt felette, miután elballagott pedig el is hagyta az iskolát, úgyhogy nem volt lehetősége ide eljönni. Yar lelép rendelni, Vikonak pedig most lehetősége adódik körbepillantani, miközben a mancsait melengeti. Megpillant egy sarkot, ami el van szeparálva és még üres is. Fülig elpirul, hiszen sejti, hogy a fiú erre a "jó helyre" gondolhatott. Yar még mindig a pultnál vár, a fiatal nő pedig hirtelen el sem tudja dönteni, hogy hova is üljön le. Biztos erre célzott a másik, de ez...
~ Nem randi, nem randi, nem randi....! ~
Ám mire észreveszi, már be is fészkelte magát a sarokba. Nem is telik el sok idő, Yar is csatlakozik, leveszi a kabátját és a sapkáját, majd vele szemben ül le.
~ Úristen, milyen izmos karja van. ~
Állapítja meg, amikor a fiú levedli magáról a rétegeit, de el is kapja a szemeit róla, nem akarja, hogy azt higgye a másik, hogy megbámulja. Meg aztán szerencse, hogy a kipirosodott arcát ráfoghatja a hirtelen hőmérséklet-változásra. Úgy tűnik, be is jön a dolog, Yar megjegyzi, hogy jobban is felöltözhetne legközelebb. Viko magában megkönnyebbül, szerencsére nem vette észre a másik, miért is vörösödött el.
- Sajnálom, siettem és... hirtelen nem tudtam felmérni a körülményeket.
Válaszol egy kis terelős dumával, a témához illik és legalább eltereli a gondolatait a "nem-randi" fogalmáról. A fiúnak kipirosodik egy kicsit az arca, amit a fiatal nő úgy fog fel, hogy szintén a meleg helyiségbe érkezés műve. Az ő esetében biztos.
- Igen, teljes magányban. Illetve most tervezek felvenni egy házimanót, hogy kicsit besegíthessen, valószínűleg ott lakna velem.
A szárhajtó következő kérdésébe belenevet, amire Eperlány is ugyanígy reagál.
- A boltban? Szép is lenne, közvetlenül a legdrágább ütők mellett, párnámként pedig egy-egy plüss-kvaff szolgálna. De amúgy nem jártál messze a valóságtól, a bolt felett van egy kis lakásom. Nem túl nagy, de otthonos.
Vonja meg mosolyogva a vállát. Használhatott volna tértágító bűbájokat, de nem akarja mágikusabbá tenni a kelleténél. Éppen elég neki, ami van, elvégre... egyedül lakik. Se kutya, se macska...
- Na, és te? Végzős létedre a kastélyban tengeted mindennapjaid, vagy téged is elcsábított a falu~ lakó ~?
Érdeklődik, a mondat végén pedig majdnem kimondta amit gondolt, de még szerencse, hogy nem tette. A kérdés jogos, hiszen nem egy olyan diákról hallott, aki leköltözött Bogolyfalvára szülőkkel, egyedül, akárhogy, mert megengedhették maguknak, hogy ne a többi diák között szorongjanak a körletükben. No persze Viko szerint ez csak különcködés, megvan a szobatársakkal élésnek is a hangulata, az ő esetében imádta a szobáját és a lakóit, soha meg sem fordult a fejében, hogy otthagyja őket. Hozzá kell tenni, hogy nem is volt olyan anyagi helyzetben a család, végül aztán mindenki elballagott és kiüresedett az EEB, azaz az Elborult Elméjűek Birodalma.
Lassan megérkezik a rendelés is, egy ismeretlen itt dolgozó hozza ki nekik a teákat, Viko mosolyogva megköszöni, aztán kiönti az ő kis adagját a kancsóból a saját bögréjébe.
- Te mit kértél?
Kíváncsiskodik, reméli, azért ezzel nem sérti meg a fiú magánszféráját. Közben kinyitja a saját kancsója tetejét, és a forrázott aszalt gyümölcs darabokból is pakol magának, majd ízesíteni kezdi. Mivel a kviddicsmeccsről beszélgetés végett jöttek ide ~ nem randi, nem randi, úgyse vagyok az esete és nem akarom, hogy ő is eltűnjön ~, ezért fel is kéne hoznia egy témát, de a feldobás nem az ő erőssége - elvégre terelő lenne. Csöndben belekortyol a teájába, megszeppenve javítgatja ki az ízesítését mézzel.

Yar
Rellon-Navine edzőmeccs után



- Hát jó.
Nyugtatja meg magát is azzal, hogy jó helyet választott, bár kicsit feszeng, amiért kettecskén vannak, ennyire elszeparált helyen. Nem mintha nem élvezné a Levitás fiú társaságát. Éppen ellenkezőleg, túlságosan is élvezi. Egy kicsit beszélgetésbe is elegyednek, Yar a lakhelye iránt érdeklődik.
- Mr. Palarn, csak nem kihasználná a társaságomat, holmi ereklyékért?
Viccelődik Viko, fel is nevet a kérdés után, nem gondolja komolyan az állítást. Legalább is nagyon reméli, hogy nem ezért barátkozik vele a fiú, sajnos már volt dolga egy ereklyeéhes úriemberrel a kis szigetországban, és nem volt kellemes élmény. A kellemes melegtől az ujjaiba végre visszatér az élet, és sokkal jobban tudja őket mozgatni. Ő is elbóbiskol egy kicsit ettől a kellemes hangulatú helytől, no meg Yartól is. Hiába, Vikonak van egy olyan tulajdonsága, hogyha valahol biztonságban érzi magát, mint a macskák, el is tudna ott aludni helyben. Persze a cicusokra jellemző ez akkor is, ha valaki ölében fekszenek, és ott alszanak el; az az egyik legnagyobb bizalom jele.
~ Öle? Mire gondolsz te?? ~
Pirosodik jobban el az arca a gondolattól, hogy Yar ölébe hajtva a fejét szundítana most egy jó nagyot. Szerencsére a kérdésére azonnal választ kap, így nem kell sokáig ezen a zavarba ejtő gondolaton morfondíroznia. A sztárhajtó a gólyalakban lakik, a fiatal nő fel is vonja a szemöldökeit a magasba meglepődöttségében. Ismét előkerül Svédország, ami egy picit elszomorítja a volt Eridonost, de hát túl kell tennie magát rajta. Yar csak egy végzős fiú, akit nem rég ismert meg, és nemsokára a saját lábára fog állni, mint a Stocholm Vikings új felfedezett tehetsége. Kemény idők várnak rá, távol innen, nagyon távol innen. Kuncogni kezd a Roliról szóló mondaton.
- Ejnye, nem szereted a kis baglyokat? Hiszen belőlük lesz a jövő generációja. No meg a jövő bírái, játékosai, szurkolói.
Kuncog továbbra is. Ő nagyon szerette annak idején a kisebbeket, prefektusként külön szívmelengető volt, ahogy fenéztek rá. Megérkezik a rendelés, Viko szed a bögréjébe egy adag aszalt gyümölcsöt a kancsó szűrőjéből, bele a teájába, aztán a fiú forró itala után érdeklődik. Zöld tea! Felnevet, bár először talán nem is értheti Yar, hogy miért.
- Csak nem fogyni szeretnél? Egyébként meg eltaláltad.
Biccent, miután abbahagyja a kacagást. Belekortyol a teájába, az pedig finoman átmelengeti megfagyott ajkait.
- Ugyan, nem kell semmi, ez így most tökéletes.
Mosolyog a fiúra. Pláne, mivel a saját részét biztosan ő fogja fizetni, úgyhogy szó sem lehet felesleges költekezésről. Így is süteményekkel telt az utóbbi pár hónapja, nemsokára jön a karácsonyi időszak is, és a bolt mellett nem jut elég ideje leadni a felszedett kilókat. Igaz, most még jó helyre mentek azok a bizonyos párnácskák, na de mindennek van határa. Egy darabig csönd honol köztük, amíg mindenki megízlelgeti a maga kis itókáját, végül Yar töri meg a csöndet, a meccsre visszatérve. Azt, hogy miért is volt érdemes kimennie a Levitásnak, pont rosszkor sikerül mondania, mert a mi kis szerencsétlen Eperlányunknak akkor akad a torkán a teája. A mázlista az volt, hogy csak kortyolgatott, úgyhogy egy kisebb köhécselés után jobban is lesz, és legalább betudhatja az iménti akciójának, hogy miért lett még vörösebb az arca. Megtörölgeti a száját egy szalvétával, próbál nem gondolni az iménti megjegyzésre és kitartóan bólogatni kezd a fiú meccsről alkotott véleményére.
- Ahogy mondod. De azért voltak benne szép mozdulatok, csak az a folyamatos mártírkodás... Ahogy a Navinés terelőlányt próbálták leszedni, nem hiszed el, de egyszer láttam már egy Litván-Finn mérkőzésen. A Finnek így likvidálták pillanatok alatt a terelőket, úgyhogy onnantól már az övéjük volt a meccs. Még a fogót is hazaküldték gyógyulni, az egész nem tartott tovább harminc percnél.
Meséli lelkesen a Világkupa előválogatóján látottakat.

Yar
Rellon-Navine edzőmeccs után



- Majd sort kerítünk rá.
Mosolyog rá a fiúra az ereklyés témánál. A kis kincseit nem nagyon szokta mutogatni, habár a gyermeki énje dicsekedne velük mindenkinek. Amíg teázgatnak, Yar pedig habzsolja a saját italát, Viko időnként a sajátjából nassolgatja ki a gyümölcsdarabkákat. A téma a kisebb évesekre terelődik, Yar felnevet, Viko pedig csak megcsóválja a fejét. Nem igazán tud mit mondani. A fiúnak igaza van, nem mindenkiből lesz szigorú bíró, vagy éppen lelkes szurkoló. Meg ugyebár nem lehet mindenki Yarista Palarn rajongói klubtag. De sajnos így megint eszébe juttatja a másik, hogy nemsokára elmegy az iskolából, sőt, az országból is. Mikre is gondol... hiszen csak kedves ismerősök. Különben is, örülni kell a másik sikerének! Biztatni, és boldognak lenni, hogy megismerhetett egy igazi Vikinget. Szomorkásan belepillant a teáscsészéjébe, aminek az alján vidáman csücsül pár eper darab. Szórakozottan bökdösni kezdi őket a kanalával, hátha ezzel el tudja terelni a figyelmét a nyilvánvalóról. Kezdi ugyanis érezni, hogy lassan, de biztosan halad a lejtőn, amit mások szerelemnek hívnak.
~ Verd ki a fejedből. Nem vagy az esete, biztos forog körülötte elég lány, akiből válogathat. És emlékezz vissza, mi történt a többiekkel. ~
Összeszorul a szíve, mikor eszébe jutnak az eddigi kapcsolatai, leginkább az utolsó kettő. Mindenki megígérte, hogy sosem hagyják el őt, mégis eltűntek. Eltűntek, és soha többé nem hallott felőlük senki. A családok meg mind Vikot hibáztatják, leginkább McGiffinék, néha még most is kap a fiú nővéreitől pár antikedves szóval megáldott rivallót.
- Nem igazán, csak a zöld teát akkor szokták inni.
Nevet fel, nem piszkálódásként mondta az előbbit. Az édesanyja gyógynövényes gyűjteménye révén konyít egy kicsit a teákhoz is, erről a fajtáról pedig nagyon jól tudja, hogy gyorsítják az anyagcserét. Egy darabig a nővére is rendszeresen fogyasztotta, úgy kellett Kinot leállítani, mert rohangált a mosdóba és a kiszáradás szélén volt tőle. Brr, kirázza a hideg a kellemetlen emlékképtől. A csésze aljáról kikanalazza a gyümölcsöket, majd élvezettel majszolni kezdi őket, közben pedig a fiú kék szemeit figyeli, s azon elmélkedik, milyen árnyalatúak is. Mi lehet ennek a megnevezése? Tengerkék? Óceánszín? Fogalma sincs, de nagyon szépek, és nagyon hamar el lehet veszni bennük. Vissza kell váltani gyorsan a témát, mert a végén tényleg elveszik, amiért valójában idejöttek. Mesél a kviddicsmeccses élményéről, Yar pedig rácsodálkozik.
- Nekem is! Amikor a Tenguknál segédkeztem, gyakran kivittek minket más meccsekre, hogy tanuljunk az ellenfeleinkről. Utána nekiálltunk elemezni a többiekkel a játékosokat, szóval nem csak az élményre kellett koncentrálni. Tiszteletjegyet viszont időnként most is küldenek, szóval ha legközelebb kapok és van kedved, eljöhetnél velem.
Ajánlja fel hirtelen a fiúnak, majd hirtelen megszeppen és elhallgat, ráeszmél, hogy mit is mondott az imént. Te jó ég, ettől most szörnyen nyomulósnak tűnhet!! Yar megjegyzi, hogy nagyon szépek a szemei, Viko pedig ösztönösen lesüti őket. Erre most mit mondhat? Köszönje meg? Nem az ő érdeme, hiszen az édesanyjától kapta őket, de hát akkor is. Lopva felpillant a fiú kékjeibe, aztán megint lepillant a bögréjébe.
- Te sem panaszkodhatsz.
Motyogja alig érthetően, zavarában csoda, hogy ki jön hang a torkán. Érzi, ahogyan vörösödik a feje, ahogy hevesebben ver a szíve, és szinte lüktet az ajka. Yar igen furcsán mosolyog, amit a fiatal nő annak titulál be, hogy furcsán érintette a viszont bók. Talán nem is örül neki, vagy a meghívásnak, talán csak tényleg bizonyos okokból kedves vele, vagy mindenkivel ennyire nyílt. A Levitás felteszi a kérdést, miszerint igyanak-e még valamit, vagy menjenek. Kész, vége, ennyi volt, mit is képzeltél Viko. Lebiggyedt ajkakkal bólogat furcsán, kicsit idegesen, de nem néz fel a fiúra.
- Felőlem mehetünk.
Válaszolja, aztán a táskájában kezd el kotorászni a tárcája után. Ciki, szörnyen ciki, hogy ő még bele is képzelt volna ebbe az egészbe bármit is. Persze, hogy ő nem kellhet senkinek. Még ha úgy is lenne sem szabad, az átok miatt.

Yar
Rellon-Navine edzőmeccs után




- Hát nem.
Mosolyodik el, mivel Yar valóban nem kövér, sőt. Amikor letekint a fiú, Viko elneveti magát.
- Most komolyan a pocakodat keresed?
Ami persze nincs is, legalábbis nem olyan formában létezik, mint ami most jókedvre derítette őket. A témát igyekeznek mind a ketten a kviddicsre terelni. Egy külső szemlélőnek nem is két félfelnőtt-felnőtt párosnak tűnhetnek ezzel a sok zavarba-jövéssel, hanem inkább egy kamaszodó párocskának, akik nem tudják hogyan kifejezni az érzelmeiket. Szerencsére mind a két fiatalnak a szenvedélye ez a sport, így vagy úgy, de megtalálják ebben is a közös hangot. Yar nagyon gyorsan beleegyezik a közös meccsnézések gondolatába, amitől Viko ismét zavarba jön. Megesik a bókolás is, a fiú pedig nem válaszol az ő bókjára.
~ Most vagy megbántottam, vagy... komolyan gondolta? Nem, kizárt... ~
Óvatosan felpillant a hajtóra, akinek az arcán eddig ismeretlen mosoly ül ki. Gyorsan visszatekint inkább a poharába.
~ Miért néz rám ilyen furcsán? ~
Egy darabig kocogtatja zavarában a bögrét, majd inkább leveszi a kezeit az asztaltól, és alatta piszkálja a karkötőjét. Nagyon gyorsan el kell innen tűnnie, érzi, ahogy egyre hangosabban dobog a szíve Yar jelenlététől és attól fél, hogy a másik a végén még meghallja.
~ Ne álltasd már magad. Hazamész, veszel egy forró fürdőt, befeküdsz az ágyba és mindent elfelejtesz. Igen, ez lesz a terv. ~
Eltervezi magában a haditervet, amivel kiverheti a fejéből ezt a kínos szituációt és lassan összeszedi a táskáját, hogy fizethessen. Feltápászkodik az asztaltól, a füle mögé tűri az egyik tincsét és kiveszi a pénztárcáját, amikor a fiú odalép hozzá. Annyi ideje van csak, hogy felpillantson a kékségekbe, mert a következő pillanatban ajkaik összeérnek, ő pedig először meglepődik az iménti momentumon, aztán inkább élvezi a csókot. Amikor tudatosul benne, hogy mit is tesz most, elkapja a fejét és lesüti a szemeit. Te jó ég, ezt miért kapta? A régi Viko itt két lehetőséggel élne. Vagy pofont keverne le a fiúnak, vagy elszaladna ijedtében. De Yar nagyon tetszik neki, és különben is... Felnőtt nőnek számít már, nem viselkedhet gyerekesen. Mialatt a Levitás bocsánatot kér, a kviddicsboltos arcán tanácstalanság jelenik meg, mivel nem tudja, hogy mit is kéne tennie. Aztán, mielőtt Yar befejezhetné a mondatát, egy hirtelen ötlettől vezérelve ő kapja fel a fejét és tapasztja ajkait a másikéra, s a lehető legszenvedélyesebb csókjában részesíti a fiút. Minden problémás kérdés, mint a korkülönbség, távolinak tűnik ebben a pillanatban, olyan messzinek, mintha minden csak álom volna. Igyekszik elnyújtani a csókot annyira, amennyire szükséges, majd mikor véget ér, hirtelen nem is tudja, hogy mit mondjon.
- Ne haragudj, én... ~ nem is tudom, mi ütött belém. ~
Szabadkozik, de fölösleges most már. Érzi a vonzalmat kettőjük között, viszont ami az előbb történt, sokkal inkább vet fel valóságos problémákat, mint álombéli merengéseket.

Hétköznap este van, ilyenkor a diákság már odafent készülődik a lefekvéshez, a bolt is zárva, csak néhány magát nagyon felnőttnek képzelő mestertanonc leledzik idelent... no meg Viko. Nemsokára nyitásra készen áll a boltja Budanekeresden, és amíg nem itt tanít vagy felügyeli a kiszolgálást, addig ott rendezkedik, készen kell lenniük még karácsony előtt, különben a nagyobb boltok elorozzák az összes vevőt. Az ide-oda utazása persze nem olyan könnyű, hoppanálni nem tud, kénytelen a kandallókon keresztül közlekedni, mint a Télapó. Csak rajta most más színű ruha van. Ropog a csizmája alatt a hó, ő pedig teljesen át van fagyva. Nincs kedve még hazamenni, egyedül ülni a konyhában vagy a nappaliban és sajnálkozni az élet dolgain, ezúttal kicsit jobb kedvel szeretne bebújni a takaró alá. Már ki is gondolja nagy bátran, hogy ő ma este fog egy finomat inni a csárdában és nosztalgiázni a diákévein, úgyhogy tovább lépéseit izgatottabban veszi szaporábbra. Egyedül kortyolgatni ugyan nem egy jó dolog, de addig is emberek között lesz. Mikor az ivó elé ér, még észre sem veszi a változásokat, aztán belöki finoman a csárda bejáratát és a benti légkörtől kicsit összehúzza magán kék utazótalárját. Régen járt itt, kicsit túl régen, akkoriban ez a hely még koszos volt és alig lehetett levegőt kapni... most meg túl tiszta ahhoz képest. Ez fura. Megszeppenve lép beljebb, próbálja kikerülni a méregető pillantásokat, egyenesen a pulthoz siet. Ott leül, és motyogva-hadarva eldarálja, hogy egy korsó vajsört szeretne, sok habbal és egy kis fahéjjal a tetején. Érzi, ahogy olvad le válláról a hó, és miközben vár a kiszolgálásra, átfagyott ujjaid dörzsölgeti. Lehet, hogy mégsem volt jó ötlet ide jönni csak úgy, egyedül.

A pult másik oldalán épp egy helyes csapos tölti ki kívánságát, ám Viko inkább mégjobban meghúzza magát a talárja alatt és nem néz a másik szemeibe. Biccent a fahéjra, aztán kotorászni is kezd belső zsebében az erszénye után, merthogy sose szokta megváratni fogyasztás utánra a fizetéssel a vendéglátósokat. Ő is hasonló munkakörben dolgozik, biztosabb előre megkapni a pénzt. Amikor megkapja a korsót, a fahéjból kirajzolódó mosolygós fejtől ő is rögtön elmosolyodik, lesüti tekintetét. Vajon mióta ilyen baráti a kiszolgálás a csárdában? Még itt dolgozhat az az egy szem fogú, száz fölötti csapos aki köpéssel szokta fertőtleníteni a poharakat?
- Köszönöm. - még mielőtt belekortyolna a habokba, felkapja a fejét, ujjai között a sarlókat szorongatva. - Mennyivel tartozom?
Miután fizet - merthogy naná, ő fizető vendég -, habozás nélkül beleveti magát a meleg nedűbe, ám ekkor kérdezi is a férfi, hogy milyen zenét szeretne. Zenét? Ő? Megszeppenésébe szinte belefullad, aztán mikor eszébe jut lenyelni a kortyot, fél perc múlva már elfúló hangon, de beszélhető állapotba kerül.
- Izé... én nem tudom. Válasszon valamit ön. - nem is érti, miért épp tőle kérdezte ezt a pasas, elvégre ha már ürül is ez a kóceráj, azért még vannak itt rajta kívül. Bár így végignézve az alakokon, kezdi érteni, talán ő itt az, akinek egy látható hege sincs. Visszatér a vajsöréhez, no meg az isteni finom fahéjhoz a tetején, ami mostanra összemaszatolódott a habbal. Kár érte, szép volt az a mosolygó arcocska.

Sietve kezébe kapkodja a vajsör árát, aztán pislog egy párat a meghívásra. Mondjuk hideg van, utolsó vendég... végülis miért ne? Csak a fejébe ne szálljon, nem szokott ennyit se inni. A csapos úrfi eztán berak valami számára ismeretlen dallamot, aztán elkezdi leszedni az asztalokat. Viko időnként odapillant, mit is művel ez az ember a zenére, aztán visszatér a korsójához egy elsunnyogott mosollyal. Igen, határozottan változott ez a hely azóta, mióta legutoljára járt itt. Átfut az agyán, hogy megissza ezt a korsót, aztán inkább le is lép, nem él a meghívással, ám ekkor beér mellé a férfi, hogy a zenéről kérdezzen. A fiatal nőt eléggé meglepi ez a közvetlenség, de betudja munkahelyi ártalomnak, vagy munkaköri kötelességnek.
- Nem rossz... - Motyogja a nedűbe, inkább nem mond semmi rosszat arra, amit nem ismer, pláne mert nem akarja megbántani ezt az első látásra szimpatikus embert. Körbepillant, aztán zavartan visszanéz a pasasra.
- Én jöttem ilyen későn, vagy tényleg ennyire kihalt lett a csárda mostanság? - mosolyodik el zavartan, hiszen lassacskán már csak ketten fognak itt maradni. Arca időközben kipirult ettől a csöpp mennyiségtől is, de lassan elfogy az első kör. Érzi, hogy meg kéne köszönnie és lassan lelépnie, de valami azt súgja neki, hogy maradnia kéne. De most elég furán jönne ki, ha levenné az utazótalárját, miután megitta az első korsót. Hiszen ő nem olyan, aki éjjelente kezdi így az életét!
- Van esetleg valami... ismertebb szám is a gramofonon? - puhatolózik halkan és próbálja leplezni a mosolyát. Viko, mégis mi ütött beléd, mi volt az italodban?

Nem tudja megállni kuncogás nélkül a férfi zenei ízlését. Ezt az előadót ismeri ugyan, habár nem mai darabok. Kacarászva bólogat, hogy persze, ez a szám tökéletes lesz, aztán az ismeretlen zene helyett felcsendül a jól ismert muzsika. Mosolyogva biccenti fejét ide-oda a ritmusra, no meg tátogva mondja rá a refrént is.
- Inkább elhagytam, mert nem mondhattam a szemedbe, ó a szemedbe, hogy a seprűdet mert sáros volt kidobtam a szemétbe, ó a szemétbe...
- Óha. - kapja fel a fejét és körbenéz az egyre jobban kihaló ivóban. -Akkor most lesz a műszak vége?
Maga sem érti mit csinál pontosan, de most igazán jó érzés viccelődni ezzel a jóképű férfival, holott megfogadta, hogy az üzleten és a tanításon kívül nem fog innentől szóba állni eggyel sem. Úgy látszik a csapos is megengedheti magának, hogy fogyasszon, merthogy a másik fél leül vele szemben egy pohár számára ismeretlen löttyel.
- Mondjuk úgy, hogy nem ilyen körökben mozgok. - Vonja meg a vállát mosolyogva, de nem néz fel a férfi szemeibe, helyette inkább a korsójában megmaradt vajsört vizslatja. Nem, csak azért sem fogja elmondani ennek az alaknak, hogy amúgy itt lakik egy-két utcával arrébb, és csak azért nem jött be, mert egy kicsit tart az ide betévedő alakoktól. Beleharap alsó ajkába, vajon tényleg éljen-e a következő kör lehetőségével, aztán közelebb löki a korsót és lesütve szemeit megszólal.
- Ugyanezt. - nem fog itt holmi ismeretleneket kiinni a vagyonukból, és különben is, nem azért jött hogy nőhöz illetlenül távozzon.