Karsa úr
szombat este.
szombat este.
A mai nap minden percét utálta eddig. Bármibe is kezdett bele, bármit is csinált, valami mindig leesett, kiesett, kiömlött, elrepedt, eltört, elszakadt… Mintha az univerzum is azt akarta volna, hogy ez egy pihenős nap legyen, egy amolyan „kiseszállokazágybólmenjetekinnen”-féle. Így teljes lelki nyugalommal dobott el mindent, és tett eleget ennek az invitálásnak – mivel nagy idegességében már minden szál haját kitépte, így nem lett volna hová nyúlni egy következő kudarc után.
Megérdemel tehát egy kiadós, kényeztető vacsorát, mert minden napba kell minimum egy jó perc is.
Gyomra már az utcán követelőző korgásba kezd, még azelőtt, hogy egyáltalán megpillantaná a Falatozó épületét. Az ajtó előtt összedörzsöli kezeit, és széles mosolyt villant, miközben lelki szemei előtt már ott lebeg a jóllakottság hátborzongatóan jó képe. Belépve habozás nélkül sétál a pulthoz, és gondolkodás nélkül kéri ki csirkemelles-paradicsomos pizzáját, egy üveg gyömbérrel. Miután megkapja a kívánt darabot, fizet, és az egyik, kandallóhoz közeli asztalhoz lépdel tálcájával. Sikeresen lerakja mindenféle törés, elejtés, stb. szerencsétlen baleset nélkül, így elégedetten veti le kabátját és kesztyűjét, igényesen szétszórva őket az asztalon, és a kaja fölé, az illatfelhőbe hajolva élvezi az életet. Annyira mégsem rossz ez a mai nap, legalábbis miközben mélyeket szippant a finom illatból mély elégedettséget érez és ez máris jobb színben tünteti fel az elmúlt… húsz órát. Mindezt megkoronázza, hogy számos ismeretlen és érdekes arcot lát maga körül, akiknek az elemzése épp eléggé el fogja szórakoztatni pizzája mellett.
Így hát, kezdjünk is neki.