Doriánnal az oldalán lép be a cukrászdába. Magától esze ágában sem lett volna idejönni. Ó, nem, Kíra nem vágyott rá, hogy sajnálják, meghallgassák, és meghívják sütizni. Pedig a jelek szerint - legalábbis ahogy ő értette őket - ez történik. De ha már így hozta a sors, hogy belefutott ebbe a figyelmes úriemberbe - szó szerint - elfogadja az események effajta alakulását. Pedig ő aztán tényleg nem feltűnési viszketegségből, vagy bármilyen tudatos megfontolásból rohant végig a főutcán könnyektől csillogó szemekkel és közben vadul üvöltözve, hogy "Miért? Miért? Miért?". Bár tény, hogy sikeresen felhívta magára azon néhány ember figyelmét, akik hétköznap délelőtt az utcán tartózkodtak. Felszabadította, hogy így kiadhatja magából a dühét - mert dühös volt - még ha elég barbár módon is tette. Legalábbis addig, amíg bele nem ütközött Doriánba. Ebbe a kedves úriemberbe, aki ahelyett, hogy még egyet taposott volna belé, megpróbálta megnyugtatni, úgy tűnt, őszintén kíváncsi a problémájára, és még sütizni is meghívta. Vagyis néhány pillanat alatt sikerült bizalmat ébresztenie Kírában.
- Pedig olyan jól indult ez a napom - jegyzi meg a fiatal nő egy apró sóhajtás kíséretében, miközben letelepednek az egyik asztalhoz. Kíra még mindig elég zaklatott, de a terjedelmes étlap és a tudat, hogy nincs egyedül, van kinek kiöntenie a szívét némiképp megnyugtatja. Nagy szakértelemmel lapozgat az ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbbnak kinéző sütemények között. Végül rendes magának hangzatos fantázianévvel rendelkező, csokis-vaníliás-meggyes krémtortát.
- De komolyan? Csak így... ennyi volt... és hogy tehette ezt velem? - elég követhetetlenül beszél, egyelőre nem mondja ki a tényeket. Nem is akarja. Mert a tények unalmasak, ő meg szeret túlozni és ködösíteni. És belelovalni magát saját elképzeléseibe.
- Pedig olyan jól indult ez a napom - jegyzi meg a fiatal nő egy apró sóhajtás kíséretében, miközben letelepednek az egyik asztalhoz. Kíra még mindig elég zaklatott, de a terjedelmes étlap és a tudat, hogy nincs egyedül, van kinek kiöntenie a szívét némiképp megnyugtatja. Nagy szakértelemmel lapozgat az ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbbnak kinéző sütemények között. Végül rendes magának hangzatos fantázianévvel rendelkező, csokis-vaníliás-meggyes krémtortát.
- De komolyan? Csak így... ennyi volt... és hogy tehette ezt velem? - elég követhetetlenül beszél, egyelőre nem mondja ki a tényeket. Nem is akarja. Mert a tények unalmasak, ő meg szeret túlozni és ködösíteni. És belelovalni magát saját elképzeléseibe.