Veronika és Endre
Bár az életfunkciókat tekintve indifferens, Eugene-nek jól esik a testét érő meleg, ahogy belépnek a cukrászdába. Amikor elérik az asztalt, leveszi a kabátot, a sapkát valamint a sálat, és elrendezi vagy egy közeli fogason, vagy a széktámlán attól függően, hogy melyik van közelebb. Az utazótáskát az asztal mellé helyezi, majd helyet foglal. Most, hogy nincsenek rajta a téli holmik, látható, hogy fekete öltönyt visel bordó inggel nyakkendő nélkül.
- Igen, valóban megfelelő hely.
Helyesel kissé visszafogottan. Nem kell rákérdeznie, mire is olyan megfelelő ez a hely.
- Örvendek, én...
Már éppen folytatná a bemutatkozással, mikor nyilvánvalóvá válik számára, hogy a fiú már ismeri.
- Semmi gond, ennyi ruha alatt én sem ismerném meg magamat.
Mosolyodik el Endre szabódását hallva.
- Érdekli a szakterületem? Ezt örömmel hallom.
A hangján azért érződik, hogy ez az öröm csak mérsékelt. Először nem érti, mire gondola a fiú, mikor az "áldás-átkot" említi. Néhány másodperc múltán azonban leesik neki, miről vagy inkább kikről van szó.
- Hát igen, vannak, akik csodálják a vámpírokat. Úgy képzelem olyasmi ez, mint ahogy egy sárkánnyal lehet az ember; messziről tényleg csodálatra méltó, de nem szívesen kerülnék vele testközelbe. Csak remélni tudom, hogy sikerül kissé reálisabb képet kialakítanom a diákjaimban a vámpírokról. Sok jövőbeli...khm...kellemetlenség előzhető meg ezzel.
A saját bőrén is tapasztalt már egyet s mást ezzel kapcsolatban. Óvodai szóhasználattal élve; mindig sírás lett a vége. És nem Eugene hullatta a könnyeket.
- Nos, egy forró csokoládé mindenképpen jól esne.
~ Persze nem meginni. ~
Néha elgondolkodik azon, vajon a dekadencia jele-e, mikor csak azért kér ki egy forró italt, hogy az illatát élvezhesse. Régebben a látszat fenntartása miatt tett hasonlót, egy ideje azonban magának is tetszeleg a képpel, ahogy ül egy cukrászdában, kocsmában vagy étteremben, és élvezi az előtte lévő finomságok illatát. Vagy inkább azt hazudja magának, hogy élvezi? Ki tudná ezt megmondani? Mielőtt kellemetlen vizekre evezne gondolatban, megszakad az eszmefuttatás, ahogy észreveszi egyik diákját a pult mögött. Aligha tudná elfelejteni azt a vizsgadolgozatot, amit a lánytól kapott.
- Nocsak, Széles kisasszony, ha nem tévedek.
Mosolyodik el halványan diszkréten úgy téve, mintha nem venne tudomást az asztaltársában felhorgadó gondolatokról a lány irányában.