Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nagyon szeretett volna már édességet enni. Hiába rángatta Kíra karját, hiába ugrált Gábor mellkasán, semmit nem használt. Az édesanyjuk dolgozott egész nap és beletemetkezett az írásba, jól tudja, hogy ilyenkor nem tanácsos zavarni. Így esett a rémeset, hogy senki nem akarta elkísérni Alexát a cukrászdába.
Úgyhogy kénytelen volt összeszednie magát és nagylánynak lenni. Nem mintha gondja lenne ezzel, amúgy is nagyon szereti, ha már nem képzelik kis pisisnek. Már tizenkettő éves! El sem hiszi, hogy már túl van a tízen, meg, hogy milyen gyorsan öregszik. Abba gondol, ha Angliában élne, már egy éve a Roxfortba járhatna, és akkor már tényleg, komoly kis boszorkaként gondolnának rá. De ehelyett ő még kis előkészítős, harmadikos. Senki nem veszi komolyan és még véletlen sem feltételezik róla, hogy felnőtt, nagylány.
Hát most bebizonyítja! Bizony, összeszedi az összes bátorságát, felöltözik csinos ruhákba, sokáig igazgatja a haját és tűnődik rajta, hogyan állna a legszebben. Nincs mit tenni, nagyon szeret csinos kiscsaj lenni, ad a megjelenésére. Még a mosolyát is elkezdi próbálgatni a tükörben, de ebből az lesz, hogy végül vigyorog, majd ott grimaszolgat perceken át.
Utána pedig megvalósítja a nagy tervet, ami egyszerűbben megy, mint gondolná. Feláll a kanapéról, felveszi a cipőjét, kilép az ajtón. Becsukja maga mögött. És semmi, elmarad a nagy extázis, olyan, mintha csak sétálni készülne. Csak éppen visz magával egy keveset a zsebpénzéből.
A cukrászdába érve, egyből lelkesen szalad a pulthoz és az üvegre tapadva nézegeti az édességeket. Mindegyik nagyon csábítónak tűnik, de ő természetesen a kedvencét keresi. És keresi, keresi, keresi... de sehol sincs.
- Néni, csókolom, elnézést! - hívja fel magára az eladó figyelmét egy bájos mosollyal és némi integetéssel társítva. Sok dolgot lehet mondani rá, de azt nem, hogy nem bájos és jól nevelt kislány.
- Nem találom az epres minyont, nem tetszik tudni, merre van? - kérdezi, őszinte érdeklődéssel és némi kétségbeeséssel az arcán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Ó, rendicsek! Nem akartalak ám öregíteni, csak sosem tudom eldönteni, kivel kell tegedőznöm és magázódnom, így inkább mindenkivel magázódok, mert akkor nem lövök annyira mellé - magyarázza a gondjait a megszólítással mosolyogva, na meg persze egy bocsánatkérő pillantással fűszerezve. Tényleg nagyon gondot jelent neki, mert udvarias akar lenni, de közben mindenki azt mondja, hogy gyakran túl közvetlen. És például édesanyja barátnőit is egyből letegezte és közvetlenül kezelte őket, és ezért kapott is a fejére. Úgyhogy most már abszolút elmosódott számára az a határvonal, honnan illik és honnan kötelező magázni a másikat, főleg egy ilyen kis... elnézést. Nagylány esetében.
- Én amúgy Tóth Alexandra Vanda vagyok, de csak Alexának szoktak hívni - mutatkozik be ő is, tipikusan, mint a kisgyerekek. Mintha éppen egy betanult verset idézne fel, olyan koncentrációval mondja a nevét, na meg azt is, hogyan szokták szólítani. El se tudnátok hinni, milyen kreatívak szoktak lenni az emberek, ha az Alexandra becézéséről van szó.
- Elfogyott? - kérdez vissza hitetlenkedve. Gyermek lévén az érzései egyből kiülnek az arcára, bár az ő korában már kissé kéne kontrollálnia az érzéseit, ebben sosem volt igazán jó. Ami a szívén, az a száján... és persze az arcán. A totális kétségbeesés és a mély szomorúság keveréke.
- Jajj ne, csak holnap? Hát, de... de akkor hiába volt az egész... - állapítja meg egy sóhaj kíséretében, ahogy lefelé görbülnek az ajkai. Mintha ma semmi sem jönne neki össze. Még a kiszökés sem volt izgalmas, de nem elég, hogy nem volt olyan, amilyennek képzelte, még totálisan értelmetlen is volt, ugyanis, most itt áll epres minyon nélkül. De azért figyel Lilithre, akinek valószínűleg feltűnt a helyzet reménytelensége és próbálja menteni a sütizést - egészen eredményesen.
- Szeretem ám az epres dolgokat nagyon, meg amik jó édesek is, van valami, ami olyasmi, mint a minyon? - kérdezi, és már látszik is rajta, hogy visszatért belé a lelkesedés. Miközben magyaráz, kezeit a pultra támasztja, állát pedig a kezeire, úgy pillog Lilithre érdeklődően. Természetesen, ezzel az eddiginél is jobban összemaszatolva az üveget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Nem próbál meg úgy tenni, mintha minden rendben lenne, ahhoz túlságosan gyermeki még. Nem figyel arra, mit mond ki, mivel bánthat meg másokat, csak őszinte, ahogy egész életében is volt. Emiatt a leginkább egyértelmű, hogy ő viseli a legkevésbé jól a káoszos helyzetet, a bizonytalanságot. Fogalma sincs, mi lesz most, hogyan mennek tovább a dolgok, de nem is ezt próbálja kitalálni. Azon jár az agya egész nap, hogyan lehetne minden a régi.
Hogyan hozhatná rendbe azt, amit elrontott. Hiszen egyértelműen az ő hibája az egész, nem hülye ő, csak gyerek. Folyamatosan ő volt a pont, ahol a szálak összeértek, ahol a szikrák kipattantak és kirobbant a veszekedés. Még akkor is, ha sokszor igyekezett tenni ez ellen, úgy gondolja, csinálhatta volna ügyesebben. Veszekedhetett volna kevesebbet a testvéreivel, hogy kevesebbszer védjék meg őt a szülei, ezzel újabb konfliktusokat generálva. Bánthatta volna őket kevesebbet, lehetett volna jobb gyerek, tanulhatott volna még egy icipicit jobban. Annyi mindent tehetett volna, mindegyiktől azt reméli, hogy elkerülhette volna ezt az egészet.
Mindenki azt mondogatja, hogy nem az ő hibája, ne érezze rosszul magát. De amikor visszakérdez, hogy akkor kié, arra már senkinek nincs válasza. Amikor azt kérdezi, miért, miért kell ezt csinálni, arra sincs válasz. Csend. Zavart pillantások. Magyarázkodás. Mind lassan mászik be a bőre alá, és csak erősíti a bűntudatát, a bizonytalanságait, és egyszerűen eluralkodnak rajta az érzések.
Hihetetlenül hiányzik neki az anyukája. Hogy minden reggel, amikor felkel, ott legyen, csináljon neki reggelit, lássa a mosolyát, kapjon egy ölelést és egy puszit, mielőtt még iskolába indul. Hiányzik neki Csongi, és az összes többi barátja, aki elment az iskolába. Nem szereti már az előkészítőt, pedig idáig rajongott érte, most viszont híre ment a történteknek és ott is mindenki hímestojásként bánik vele. Próbálnak tapintatosak lenni, ezzel még inkább azt éreztetve benne, hogy most igenis világvége van. Armageddon, pusztulás - és ez csakis az ő hibája, senki másé.
Annak ellenére, hogy több időt tölt most otthon, mint már nagyon régóta, iszonyú magányos. Emberek veszik körül, a családja, akiket szeret, akkor mégis hogy lehet magányos? Semmi értelme, mégis így van. És mindenki próbálja felvidítani, ettől pedig csak még rosszabb lesz. Ahogy az is, hogy az apja ugyanúgy dolgozik tovább, ignorálja a helyzetet, a világot, hátha akkor nem kell megküzdenie vele.
Ma kaptak pénzt tőle, hogy menjenek el a Pillangóvarázsba, foglalt asztalt, majd ő is kiugrik, és négyesben esznek. Mert meg kell tartani a csodás, idilli család illúzióját, legalábbis erre igyekszik. Gábornak nem volt hangulata ehhez, úgyhogy Lolával kettesben érkezik meg, csendesen battyog oda az asztalhoz, és ül le. Kicsinek érzi magát a székhez képest - mindig is kisebb volt, mint a társai, aprócska lány. De ennyire kicsinek és jelentéktelennek sosem érezte még magát a világban.
Ahogy telnek a percek, egyre idegesebben kapargatja a szék szélét.
- Szerinted eljön? - kérdezi Lolát egy idő után, tétován. - Lehet rendelnünk kellene, nem?