Kijelentette a hölgyike, hogy ha korrepetálnám, akkor valószínűleg felrobbantana valamit, vagy felgyújtaná a hajamat, mire én felvihogtam, de a kezem a hajamra kaptam. Mondjuk amilyen elvetemült kis vörös, ki is néztem volna belőle. A vörös csajok mind bolondok kicsit...
- Arról le lehet kattanni, nem adom, csak az enyém - szorongattam a hajam hülye fejet vágva, az orrom ráncolva, de vigyorogtam. Ennél azért sokkal több kellett volna ahhoz, hogy eltántorítson az ajánlatomtól. - Challenge accepted, baby! Mikor és hol?
Az ajkamba harapva elvigyorodtam, majd összefontam a karom elvigyorodva. Persze az elefántos megjegyzésére nem pont úgy reagáltam, mint hogy várta volna, legalábbis azt hiszem. Nem baj, én tök jól éreztem magam, pláne, mikor láttam, hogy nézi a vigyoromat. Mikor nyelvet öltött rám, voltam szíves elkapni azt, amiért utólagosan volt szíves nagyon szúrósan nézni rám. Mély sóhajjal néztem rá, aztán csak rosszalló vigyorral megráztam a fejemet. Én aztán ilyenekért nem fogok hisztizni, meg patáliázni, bocsánatot kérni meg aztán pláne nem! Nem az ő keze lett nyálas... Kijelentettem, hogy még egy veszélyes kijelentés és harapok, mire megkérdezte, be vagyok-e oltva veszettség ellen. Szórakozott vigyorral vállat vontam, hadd őrlődjön a kérdésen, engem bizony nem zavar.
- Na, tüntesd el gyorsan azt az ártatlan vigyort, mert ha jobb is vagy, mint én, azért te sem vagy éppen egy földre szállt angyal - mosolyogtam rá rosszfiúsan, aztán csak a hajamba túrtam, hogy elrendezzem azt. Azt hiszem, a hölgyike kezdett rám beduzzogni, amiért kinevettem őt, de nem különösebben zavart, mert ha ismert volna eléggé, tudhatta volna, hogy nem azért nevettem, mert annyira röhejes, hanem azért, mert egészen szimpatikus volt. Nők... csak a baj van velük! Persze tetszett, hogy folyton fenyegetőzik, meglepően cuki volt tőle, úgy értem elszórakoztam rajta. Az viszont, hogy felpakoltam a mászókára, azt hiszem meglepte. Mondjuk engem is... A fejébe nyomtam a kalapomat, majd oldalra döntöttem a fejemet és úgy tanulmányoztam őt. Végül úgy döntöttem, tetszik az összkép, maradhat rajta.
- Nem lesz bajom, annyira nem vagyok tápos, kicsilány... Ami meg a szóhasználatomat illeti... nem kérheted, hogy térdre borulva esedezzem azért, hogy igyál meg velem valamit. A forrócsoki jó - néztem, ahogy lemászott onnan, kérdőn, mivel először nem nagyon értettem mit akart, de végül persze leesett, hogy a képregényem... leesett.
- Nem sok dolog van, amit féltek... A kalapomat viszont igen, szóval csak tessék vigyázni rá, mert VV lesz - mondtam, majd néztem, ahogy elvonult a táskájáért. Erre persze cukkolni kezdett, ismételten. Leesett állal meredtem rá fél pillanatig, majd kijelentettem, hogy ő egy pimasz nőszemély és a csuklóját elkapva húztam magam után a fél falun át.
- Gyere már, gyere, gyere, gyere, nem akarok egész nap itt állni, gyere... - mantráztam az úton szinte végig, majd belöktem a cukrászda ajtaját kis mosollyal. Voltam már itt párszor. Nem volt a kedvencem dekorációra, valahogy a régi összejövetelekre emlékeztetett gyerekkoromból. Ettől függetlenül szép volt. Szóval itt voltam szíves elengedni a hölgyikét és ránéztem. Egy asztalhoz séta, majd leültem és színpadias mozdulattal, pimasz mosollyal a szemben lévő szék felé intettem.
- Leülsz, vagy egész nap ott fogsz ácsorogni, Reenie? - kérdeztem hátradőlve kis vigyorral.

Még nem volt ötletem, hol is fogom korrepetálni a kiscsajt, de könyörgöm, nagy a világ, meg fogom oldani valahol, ezen ne múljon a boszi jövője. Nem hiszem, hogy ezen múlna, de attól még nem árt, ha tud varázsolni... Gyanítom a helyszínen töprengett, de aztán egyszer csak felhagyott vele, gondolom végül nem akadt rá semmi ötlete, ahogy még nekem sem, de erre még
vissza fogok térni, erre mérget vehet.
- Még nincs ötletem, de elhiheted, hogy ki fogok, ettől nem kell tartanod - vigyorogtam rá szélesen, oldalra biccentve a fejemet. Sokszor csináltam ezt, legalábbis már párszor a fejemhez vágták a szüleim, hogy Gracetől loptam és azonnal fejezzem be, mert olyan vagyok mint egy lány, vaaagy éppen kóborkutya. Nem értem mi bajuk a kóbor kutyákkal...
Azt hiszem, pár dologgal egészen sikerült meglepnem a vöröskét, de ez mindig mindenkivel így volt, nem csak vele. Szerettem különleges és egyedi lenni, a magam módján persze. Nem voltam egy mesebeli herceg, egyesekkel ellentétben, de hát nem születtem szőkének, hogy az legyek. Még csak az hiányzik! Nem, nem és nem. Megfenyegettem játékosan a kalapom fizikai épségével kapcsolatban, persze nem értette, sok más emberrel egyetemben. Elvigyorodtam, majd ránéztem a szemem sarkából, apró mosollyal.
- VV az nem Való Világ, hanem Vad Vérengzés. Persze, ha van jobb ötleted rá, szívesen meghallgatom - vontam vállat, majd odakommandóztam hozzá, közöltem, hogy pimasz, amire csak vállat vont. A csuklóját elkapva cibáltam végig a fél falun, igazából nem nagyon törődve vele, hogy ő kisebbeket lép.
- Miért kellett volna könyörögni? Nagyon szórakoztató, ahogy mellettem kocogsz, szerintem vicces - nevettem fel halkan, de azért lassítottam egy kicsit. Nem nagyon, mert nem szerettem a csiga-expresszt, de azért mégis, ne kelljen már futnia. Szegény Reenie. A küszöbben majdnem orra bukott, mire felvont szemöldökkel pillantottam rá és megtartottam, mielőtt még összetöri magát nekem.
- Megmaradsz azért? Ennyire nem vagyok ám fárasztó, túlspilázod, kedves - túrtam a hajamba a másik kezemmel és rendbe tettem kicsit. Ki kellett volna vasalnom, ez így nem fun... Na majd legközelebb... Én nem zavartattam magam azon, hogy ő nézelődik, egész nyugodtan ledobtam magamat az egyik asztalhoz és elkényelmesedve vizslattam őt. Persze beszólt, hogy el vagyok kényelmesedve, mint valami főúr, mire csak felnevettem és az ajkamba harapva összeszedtem magam, majd az egyik bőrszíjjal babráltam a csuklómon. Nem is tudtam, hirtelen mit is mondjak neki erre.
- Szerintem jobban jársz, ha leülsz, onnét is pont ilyen jól lehet látni engem - mondtam végül szórakozottan, de persze leült, még ha hatalmas sóhajt is hallatott előtte, mintha ő tenne ezzel szívességet. Ch. Nőőők... Rém gyengén nyomta a pókerarcot, de már eléggé kihúztam a gyufát eddig is, szóval ezt most nem vágtam a pofijába, csak hasonló arckifejezéssel bámultam rá. Valamin eltöprengett ismét, majd engem kezdett méregetni, mire felvontam a szemöldökömet. Érdekes egy lány volt, annyi már biztos... Aztán meghökkentem, kissé még hátra is hőköltem, mikor közölte, hogy egész jó társaság vagyok. A fejem kezdtem rázni tiltakozva, de azért vigyorogtam és eltűrtem egy tincset az arcomból.
- Lehet, hogy szerény személyem immár kalaptalan, de a vádja, hölgyem, alaptalan - dőltem hátra, vigyorogva és elkezdtem filozofálni, mit is kéne innom. Tudtam, hogy valami hasonló megnyilvánulást vár tőlem, de azt lesheti, nem vagyok egy selyemfiú, aki nyalizik, azért, hogy a csaj ne hagyja ott az asztalnál.
- Azt hiszem, hogy én tejcsokis forrócsokit iszom. Te mit kérsz? - kérdeztem elvéve a pincérhölgytől az étlapot s elrejtőztem mögé, afféle álcának pont megtette. Igazából nem volt ez a műfajom, de tetszett a leányzó, így próbáltam normálisan viselkedni magamhoz képest. Elsőre tuti hülyeséget vágtam volna rá a mondandójára. Nagy sóhajjal letettem az étlapot, majd rápillantottam komoly arccal, az ujjaimmal dobolva lassan az asztalon. Megköszörültem a torkomat, majd a pillantását kerestem az enyémmel.
- Érdekel én mit gondolok rólad? Azt, hogy furcsa lány vagy... Megszólítottál egy láthatóan nem teljesen komplett fiút és szinte szó nélkül eljöttél vele inni valamit, amit ő nyilvánvalóan randinak vesz, annak ellenére, hogy nem vagy jól. Nem fizikailag, hanem inkább lelkileg. Látszik a szemedben, ha éppen nem mondok valami orbitális baromságot - simítottam meg a kézfejét, de nem szakítottam el pillantásomat az övétől, ha nem nézett másfelé. - Furcsa vagy... Valami elképesztő módon, ami vonzza bajt. Vonz engem. A helyedben vigyáznék azzal, hogy kivel töltöm az időm - kaptam el a kezem és a pillantásomat egy időben, majd ismét az étlap mögé rejtőztem, hogy ismét ugyanaz a komolytalan valaki lehessek, aki egész eddig voltam.

A korrepetálással kapcsolatban azt beszéltük meg, hogy majd megbeszéljük még, írok neki egy levelet a sárkányfészekbe, ha kitaláltam valamit. Persze törni fogom majd ezen a fejemet, de most jobb dolgom is van, mint azon agyalni, hogy hol lehet ilyesféle "órát" tartani, elvégre még itt van velem. Rábólintottam, majd inkább elvonultunk forrócsokizni, ha már ilyen aranyosan felajánlotta, az ajánlatomra válaszul. Megtárgyaltuk a VV ügyét, de mivel nem akadt jobb ötlete rá, a Vad Vérengzés mellett maradtunk, pont mint ahogy a kalapom a buksiján a kedvesnek. Miközben végigvonszoltam a falun, azt mondta, hogy lehet, mégiscsak térden állva kellett volna könyörögjek, mire kivigyorogtam és rákérdeztem, mire lett volna jó az neki.
- Mint te most? Áh, értem - nevettem fel, de azért egy icipicit lassítottam, hogy ne haljon meg nekem itt út közben. Azon voltam, hogy ha legközelebb is ilyen lassan csoszog, biztosan cipelem inkább, aztán elborzadt arcot vágtam a saját gondolataimtól. Legközelebb?! Mi van veled, Reeve? Mikor majdnem elhasalt, utána kaptam aggódva, még pont időben, de azért ki nem mutattam volna az istenért sem, hogy egy pillanatra megijesztett. Még magamnak is elég nehezen láttam be, szóval inkább nem hoztam szóba, csak piszkálódtam kicsit, mire ő visszapiszkált. A kis vakmerő!
- Azért nem vagyok annyira csontváz és kétballábas, hogy a negyven kilóddal elránts... talán ha a vaságyadat is hoztad volna, de amúgy nem hiszem... - ráztam a fejem grimaszolva, majd míg ő nézelődött én kényelembe helyeztem magamat. Miután ő is lecsücsült, közölte, hogy hiányzik neki a kalap, meg hogy majd szerez nekem koronát, mire legyintettem vigyorogva.
- Hagyd csak, otthon még van tíz, tizenöt darab... Mindenkinek kell egy hobbi, tudod - vigyorogtam, majd vállat vontam. Ezek után ő a cukrászdát figyelte, majd közölte, hogy nem is vagyok annyira vészes személyiség, amin én csak a fejemet ráztam, mint anno az Ír szetterünk, Rőtszakáll. Szerettem azt a kutyát, mert aranyos volt, de sosem bírtam, hogy mindig rám rázta a vizet. A megjegyzésemtől persze rögtön nevetésben tört ki, aminek örültem, de aztán úgy néztem, mintha minimum sárkánnyá változott volna. Persze csak a vicc kedvéért.
- Nem, nem Jézus! Dorian! - javítottam ki, de aztán én is vele nevettem, mert egyszerűen csak muszáj volt. A pincérnő engem sem különösebben zavart meg, elvettem tőle az étlapot, majd elrejtőztem mögé, hogy tűnődjek egy sort, de nem tartott olyan sokáig. Legalábbis azt hiszem, hogy nem. Közben eldöntöttem, hogy almás pitét kérek és forrócsokit. Egész hosszú kis beszéd lett belőle, annak ellenére is, hogy nem akartam, szóval végül vele egyetemben elkaptam a pillantásomat és azon morfondíroztam, most ez mire is volt jó... Nem vagy normális, Reeve... Ideges lett, az ajtó felé pillantgatott, már azon gondolkoztam, hogyan ugorjak fel és kapjam el, mielőtt kiér az ajtón, de meglepő módon itt maradt és tovább morfondírozott, valamin, valószínűleg azon, amit az előbb mondtam neki. Mikor megszólalt, még engem is meglepett, hogy mennyire higgadt maradt. Kisregényt adott elő nekem arról, hogy ő mennyire furcsa, meg hogy kétballábas és kétbalkezes, én pedig felvont szemöldökkel néztem rá.
- Egyáltalán nem úgy értettem, hogy változnod kéne... Nem hiszem, hogy ezzel bármi gond lenne - mondtam rápillantva ismét és azon gondolkoztam, hogy felé nyúlok ismét, de meggondoltam magam és inkább a combomra tettem a kezemet, hogy nehogy hülyeséget csináljak. Ezt megcsináltad, dorcsi... Zengett rólam egy rövidebb ódát, amin muszáj volt mosolyognom, de aztán baljós előérzetem támadt attól, hogy előhozta a randi témát. Amint meghallottam, hogy "van egy fiú", a hajamba markolva sóhajtottam és hátradőltem. Majdnem a falat kezdtem fejelni, de sajnos nem volt a közelben semmiféle fal, ez pedig jelentősen megnehezítette a dolgomat. Hogy én ezt miért nem gondoltam előre...? Az efféle csajoknak mindig van valakije. Már éppen azon voltam, hogy kifizetek neki egy forrócsokit, aztán felkelek és kivonulok innen, mikor megláttam, hogy mennyire ki van idegileg és azonnal meggondoltam magamat.
- Értem, szóval akkor nem... igazán vagy vevő a randi dologra... Ehm... ciki, tisztázhattuk volna korábban - sóhajtottam, aztán megláttam a könnyet az arcán és rögtön nekem is előtört a jobbik felem. Felpattantam és az ingem ujját a kezemre húzva megtöröltem az arcát. - Ne sírj, Catherine, semmi baj nincs... Ha tényleg így van, akkor nem érdemelt meg téged...
Megsimogattam az arcát majd mellé húztam a székemet és leülve rá az ölembe húzva átkaroltam és a haját cirógattam.
- Semmi baj, Cat... Csak... ne sírj, jó? - nyomtam puszit a homlokára, aztán tovább simogattam az arcát. Nem akartam, hogy rossz kedve legyen, mikor egész eddig olyan jó volt a hangulata. Legközelebb csöndben maradok.

Mesélő~ nyú

Az utóbbi pár napom kissé döcögős volt, de nem igazán törődtem vele, tanultam, meg ilyesmik, bár már ekkor tudtam, hogy a vizsgáimon meg fogok bukni. Mármint ez nem az a negatív hozzáállás, ami az emberek hatvan százalékát elfogja, ez egy szimpla felismerés, vagy inkább megállapítás volt. Hogy miért? Erre a kérdésre a válasz kérlek, nagyon, de nagyon egyszerű. Azért, mert abban a pár napban nem leszek az iskola területén, hiszen ebben az időszakban lesz egy rock-fesztivál Londonban. Tehát nekem még akkor is aligha lenne maradásom, ha fizetnének nekem a vizsgámon, vagy adnának nekem egy gitárt, ha mindet megírom K-ra. Ennek ellenére azért szándékoztam tanulni valamennyit, szóval a  tételeimet felmarkolva elindultam, hogy kikapcsolódjak egy kicsit. Az út az elég hamar elment, mármint, szinte még út közben is végig olvasgattam a tanulnivalóimat, mert kezdtek érdekelni. Azt hiszem, hogy valami nem teljesen volt okés velem, elvégre normális esetben nem éreztem volna ingert arra, hogy tanuljak, még akkor sem, ha kerget valaki, átkozódva. Odaérve sikeresen nekimentem az ajtónak, ekkor már leeresztettem az orrom elől a lapokat és belöktem az ajtót. Szóval, mintegy alapozásként, beültem a Mátra Máguscsárdába, egy eldugott asztalhoz, hogy lazítsak egy sort, bár rémesen unatkoztam. Már persze rendeltem magamnak inni, szóval nem sokkal később, kezemben egy vajsörrel körbepillantottam a csárdában. Nem volt a legszebb hely, úgy értem, a kifejezetten barátságtalan helyek közé tartozott, de nem voltak rosszak az árak és senki nem keresett volna itt elsőre. Legalábbis a legtöbb ember nem. Másrészt meg legalább a kis taknyos alsósok nem járnak ide, mert tartanak tőle, hogy elkapja őket a felsőbb bíróság és el lesznek ítélve. Az unalom viszont borzasztó volt, szóval csak remélhettem, hogy hamarosan történik valami, vagy jön valaki és megment ettől.

Szira

Ahogy közeledtek a vizsgák, egyre inkább úgy voltam vele, hogy nem igazán akarom én ezt az egészet. Egy szó, mint száz egyszerűen csak akármilyen ürügy elég volt hozzá, hogy felálljak az asztalomtól és abbahagyjam a tanulást, már ha azt, hogy a lábamat feldobom az asztalra és hintázok a székkel, egy papírra meredve, annak lehet nevezni. Még órára is bejártam, ott legalább lehetett tisztességesen semmit tenni. Így sikerült összefutnom az Eridonos kiscsajjal, Szirával, akivel már amúgy is elvoltam, persze haveri szinten. Itt nem nagyon voltak barátaim, azt hiszem, hogy ezt senkiről nem nagyon tudnám elmondani, maximum Evilláról, de áh... Magam sem értem néha a helyzetet. Igazából eldumáltunk, de nem túl sokáig és abban egyeztünk ki, hogy valamelyik este le kéne menni Bogolyfalvára, a Máguscsárdába, mert az jó kikapcsolódás és ha szerencsénk van még tanárok sem zargatnak.
A szombat este hipp-hopp itt volt a nyakamon, szinte fel sem tűnt, hogy milyen hamar eltelt az a pár nap, szóval csak arra kaptam észbe, hogy már indulnom kellene. Megigazítottam az ingem, gyors bekötöttem a bakancsomat, meg a fejembe nyomtam a kalapomat és már úton is voltam a bejárati csarnokba. Pár perccel a lány előtt értem oda, szóval szerencsémre tehettem úgy, mint aki már ezer éve várakozik.  
A csárdáig való út hamar eltelt, elvégre végig beszélgettünk, szóval mire észbe kaphattam volna, már lent voltunk a Vip részlegben, én pedig kissé felvont szemöldökkel pillantottam Szirára.
- Elkérted a kulcsot? - kérdeztem enyhe meglepettséggel, majd belépve körbepillantottam, tekintve, hogy erre még nem jártam. Személy szerint a szoba a legkevésbé sem érdekelt, inkább az italozó részleget vettem jobban szemügyre.
- Egész pofás, nem gondolod? - néztem a csajra szórakozott vigyorral, majd ledobtam magamat, hisz így mégiscsak kényelmesebb volt.

Szira
Hetekkel ezelőtt

- Vagy úgy... Jó döntés volt! - bólogattam elgondolkozva, aztán igazából csak vigyorogtam magam elé. Nekem eszembe sem jutott volna, elvégre nem igazán jártam ide, csak ha nem volt jobb ötletem, vagy valaki hívott. Most például hívtak. Azonban az ide való beugrásaim száma növekvő tendenciát mutatott. Még a végén valami törzsvendég szerű leszek...
Feltápászkodtam, majd én is levettem a kabátomat és egy hanyag mozdulattal Sziráé mellé dobtam, gondolván, az ott majd tökéletes helyen lesz. Persze ezek után semmi kedvem nem volt már leülni, hiszen az előbb keltem fel, szóval egy nyújtózkodást követően tettem pár lépést a helyiségben. Igazából a lánnyal szemben kötöttem ki és érdeklődve tanulmányoztam, ahogy italt tölt nekünk, majd elmosolyodtam a kijelentésén.
- Ismersz, tudod, hogy utálom, ha valaki megmondja, mit tegyek és mit ne. Ha lenne is itt valaki, és megpróbálna dirigálni, azt hiszem, rövid úton plasztikáznám a képét... Bár ki tudja, van akitől eltűrőm... - azt, hogy mire jutott végül velem kapcsolatban, nem tudtam, de nem is különösebben zavart. Imádtam bunyózni, annak ellenére is, hogy ezt sok ember nem tudta rólam... hogy ő mit hallott, vagy mit sem, azt már inkább ráhagytam. n sem értettem őt sokszor, akkor minek könnyítsem meg a dolgát?
-Dartsozni? Miféle kérdés ez? Aki már legalább egyszer unatkozott koncert után, a kocsmában töltve az időt, míg nincs hazafelé vonat, az tud dartsozni. Én ezt sokszor tettem. Miért, te tudsz? - nevettem fel, majd a táblát néztem nem messze a falon. Volt már hozzá szerencsém párszor és egész jól is ment, szóval nem nagyon akadt volna vele most sem gondom, ha azzal akar foglalkozni.
A poharat kis vigyorral átvettem, majd jómagam is beleittam. Igazából jót tett, már vagy három napja nem ittam, ez pedig aggasztóan hangzott.
- Add át köszönetemet a felszolgáló-lánynak - vigyorogtam, majd átslasszéztam a helyiségen és felkaptam az angol zászlós darts-nyilacskákat. Léptem hátra annyit, amennyi szabályos volt, majd a poharamba ittam és kis méricskélés után dobtam is. A nyilacska akaratom szerint a középső karikába fúródott, én pedig elvigyorodtam.
- Ön jön, hölgyem.
 

Szira
Hetekkel ezelőtt

Elgondolkozott, bár nem igazán tudtam, hogy min, de nem is nagyon izgatott, inkább én is más irányba filozofáltam, ha már egyszer ez így jött ki. Vajon az itteni csajok szoktak verekedni? I don't think so! Mikor megszólalt, felé kaptam a pillantásomat és elvigyorodtam halványan.
- Igen, én is pont így gondoltam - közöltem végül bokor arccal, aztán elindultam,hogy felfedezzem a helyiséget. Nemvolt olyan nagy, de a fa bútorok otthonossá tették, eltalálták a tónust is, tehát pont az a szép és barátságos szín volt, ami uralta a szobát Végighúztam a mutatóujjam az asztal sarkán és bólintottam elgondolkozva. Valami ilyesmire gondoltam, igen.
Mindezek után persze az italommal elvonultam a darts-táblához, ha már egyszer annyira szerettem ezt régen, akkor most miért ne tenném? Egy korty után dobtam egyet, ami természetesen tökéletes volt. Elgondolkozva bólintottam egyet, hiszen kicsit meglepő volt, hogy ennyi idő kihagyás után sem rozsdáltam be különösebben.
Mikor közölte, hogy nem tud dartsozni, igazából kétkedve pillantottam rá és elléptem egyet hátrébb, míg ő a dobáshoz készülődött. Alapban nem csinálta rosszul, mármint olyan... mondhatni profinak tűnt első ránézésre, szóval felhorkantam.
- Dartsozni Mindenki tud, Szira... - mondtam, rosszalló fejcsóválás keretében, aztán meghökkenve néztem, ahogy a tüske a falba fúródik. Tücsökciripelés, magamra öltöttem a bokor arcomat, majd vállba veregettem kis bólogatással. - Lehet, hogy tévedtem. Persze, mikor közölte, hogy figyeljem a mestert, nevetésben törtem ki és inkább elvonultam egy italért. Az üveget felkapva visszajöttem, megfogtam a poharát és öntöttem még bele, majd vigyorogva oldalra döntöttem a fejemet.
- Miért pont velem akartad elhülyülni a szombat estét Szira? Őszintén - kérdeztem lazán a falnak döntve a hátamat.

Szira
hetekkel ezelőtt

Nem beszólásnak szántam a dartsos dolgot, egész egyszerűen tényleg így hittem, többé-kevésbé tévesen, szóval enyhén bocsánatkérő vigyorral néztem a csajra. Elgondolkozva néztem a falba fúródott nyilacskát, majd az ajkamat beharapva ránéztem elgondolkozva. A poharat szorongató kezem mutatóujját felemeltem és felé fordultam, majd vissza a tábla felé.
- Nézzük a jó oldalát! Legalább nem történt fizikai sérülés! - próbálom elviccelni a helyzetet, de ő már ezek előtt is nevetett egyet a dolgon, szóval nem volt túlzottan szükséges. Azért jobb biztosra menni, ha már kivettük ezt a termet, nem hiszem, hogy pont most kéne megsértenem, még a végén egy óvatlan pillanatban elvágja a torkomat és soha senki nem tudja meg, mi lett velem. Mindeközben én elvonultam persze innivalóért, mert ha már ezért jöttünk ide, esetleg egy kis pia sem ártana. Öntöttem neki, majd magamnak is és letettem az üveget egy félreeső helyre, hogy ne álljon fent a felrúgás veszélye. Szórakozott vigyorral vágtam az ingem felső zsebébe a darts-tüskéket, egyet tartva csak a kezemben és ismét dobtam, de ezúttal nem a közepébe. Egyrészt mert nem volt kedvem méricskélni, másrészt azért, mert akkor hol lenne a szórakozás?
Egész értelmesen kifejtett magyarázatot kaptam arra, hogy miért velem akart piálni, miközben feldobta magát a pultra, én meg érdeklődve figyeltem őt, ahogy a fejének nyomja a poharat. Tény, ami tény, istentelen meleg van... Lejjebb gomboltam az ingem a szokásosnál, kettővel, majd felpillantottam rá, ahogy a magyarázata végére ért.
- Nem, egy szóval sem mondtam, hogy baj, csak érdekelt - vontam vállat széles mosollyal, majd csak megráztam a fejemet majdnem nevetve. - Nem szira, nem gondoltam, hogy ördögi terveid vannak velem, egész egyszerűen meglepődtem, ennyi.
Az ő lába járni kezdett, én pedig érdeklődve dermedtem le és füleltem, próbálva kisilabizálni, hogy a dalnak van-e szövege, és ha van milyen.
- Eddig fel sem tűnt, hogy van zene - dünnyögtem, majd ismét tettem pár lépést a darts-tábla felé és dobtam még egyet, ha már nálam voltak azok a kis bigyók.