Kedvenc, bordó sapkáját húzta fejébe, aminek a tetején vígan pattog a bojt, miközben ütemesen lépked a találka helyszínére. Az utcán sétálóknak nem tűnik fel szórakozott vigyora, hiszen őszi sálát oly módon tekerte nyaka köré, hogy abból bőven jutott orcájának nagy részére is. Gyakorlatilag Olive arcát jelenleg egy hatalmasakat pislogó szempár alkotja. Nem egy fázós típus, de ha hűvöskés szél befurakodik a nyakához, akkor hajlamos túlzásokba esni, és a hattyú halálát játszva szétkürtölni, hogy egyrészt mínuszok vannak, másrészt durván mínuszok vannak. Így hát - "jobb a békesség" alapon - már szeptembertől komplett őszi szerelésben rója az utcákat.
Indokolatlan gumicsizmája kissé nyikorogva, klaffogva vonja magára a tekinteteket, de hősnőnk ezzel nem törődik, hiszen minden gondolata az étkezés körül forog. Amikor csak ideje engedi, kész rituáléként tömi hasát. Gondosan előkészíti a megenni kívánt falatokat, gyakorta úgy, hogy a tányéron szelektálja szét a színben egyező étkeket. Krumplipüré és kukorica mehet balra, borsó, sóska (fúj) alulra, és így tovább. Csak egy dolgot utál jobban annál, ha a hűvös szellő befúj a nyakához: ha nem egyszerre fogynak el tányérjáról a különböző ételek. Egy drámai emlékű karácsonyon az egész rokonságát sikerült kiborítania azzal a patáliával, ahogyan nem túl finoman jelezte, hogy ha 3-szor annyi a köret, mint sült hús, akkor ő ezt nem fogja tudni "normálisan" elfogyasztani.
A színek és az arányok rendkívüli fontosságán töpreng, mikor ráfordul a megbeszélt étkezde utcájára. Néhány lendületes lépést követően kiszúr egy kapucnis alakot az egyik padon. Oldalról nézve akarki lehet, mégis szinte biztos benne, hogy az illető rá vár. Öntudatlanul kihúzza magát, de ügyel rá, nehogy feltűnően gyorsabb tempóra kapcsoljon. Hogy nézne már ki, ha sprintelve érkezne meg? Ahogyan elképzeli ezt a béna jelenetet, egyből vigyorra húzodik a szája, és ezzel egyidőben meg is érkezik a célszemély periférikus látásába:
- eeoo ! - köszönne, ha a sál nem tompítaná ezirányú törekvéseit.
Kinyújtóztatja nyakát, ezáltal leomlik a kötött darab az arcáról, és újra:
- Na! Hello! Meghalok éhen.
Indokolatlan gumicsizmája kissé nyikorogva, klaffogva vonja magára a tekinteteket, de hősnőnk ezzel nem törődik, hiszen minden gondolata az étkezés körül forog. Amikor csak ideje engedi, kész rituáléként tömi hasát. Gondosan előkészíti a megenni kívánt falatokat, gyakorta úgy, hogy a tányéron szelektálja szét a színben egyező étkeket. Krumplipüré és kukorica mehet balra, borsó, sóska (fúj) alulra, és így tovább. Csak egy dolgot utál jobban annál, ha a hűvös szellő befúj a nyakához: ha nem egyszerre fogynak el tányérjáról a különböző ételek. Egy drámai emlékű karácsonyon az egész rokonságát sikerült kiborítania azzal a patáliával, ahogyan nem túl finoman jelezte, hogy ha 3-szor annyi a köret, mint sült hús, akkor ő ezt nem fogja tudni "normálisan" elfogyasztani.
A színek és az arányok rendkívüli fontosságán töpreng, mikor ráfordul a megbeszélt étkezde utcájára. Néhány lendületes lépést követően kiszúr egy kapucnis alakot az egyik padon. Oldalról nézve akarki lehet, mégis szinte biztos benne, hogy az illető rá vár. Öntudatlanul kihúzza magát, de ügyel rá, nehogy feltűnően gyorsabb tempóra kapcsoljon. Hogy nézne már ki, ha sprintelve érkezne meg? Ahogyan elképzeli ezt a béna jelenetet, egyből vigyorra húzodik a szája, és ezzel egyidőben meg is érkezik a célszemély periférikus látásába:
- eeoo ! - köszönne, ha a sál nem tompítaná ezirányú törekvéseit.
Kinyújtóztatja nyakát, ezáltal leomlik a kötött darab az arcáról, és újra:
- Na! Hello! Meghalok éhen.