Sharlotte
Ruha, cipő is van rajta, csak nem találtam normális képet...


Elfelejtettem a szülinapom. Ami azért vicces, mert elég feltűnő napra esik, ráadásul névnapom is van. És igen, csak az utóbbiból jöttem rá, mivel kaptam pár köszöntést, meg mert végül két nap késéssel megjött a csomag otthonról is. Az öröm persze nem maradt el, de valahol zavart, hogy nem volt se buli, se party, de még egy kis ünnepség sem. Aztán jött a meglepetés, hogy Sharlottenak is pont ugyanakkor volt a szülinapja, és bizony ő sem tartotta meg. Innentől pedig, minden egyértelmű volt. Utólag, kettecskén megünnepeljük magunkat.
Némi egyeztetés után a faluban levő csárdára esett a választás, s mivel én még rendes bentlakásos vagyok, kiválasztottunk egy szabad hétvégét, nehogy baj legyen. Bár az is biztos, hogy nem érek vissza takarodó előtt, de ilyekor jó a prefiség, még ha nem is ez lenne a megfelelő módja az éjjeli járőrözésnek. (Abban sem vagyok biztos, hogy képes leszek bármi hasonlóra)
Szóval miután mindent egyeztettünk, már csak meg keleltt várni a mai napot. Izgatottabb voltam, mint máskor, és már ebéd után kijöttem a faluba. A válltáskámban most is ott az inzulin, meg minden más, amire esetlegesen szükség lehet, de nagyon bízom benne, hogy a napok óta tartó extra odafigyelés után ma kicsit lazább lehetek.
Tehát lejöttem, mert ajándékot is kellett vennem Sharlottenak meg mert magamnak is szerettem volna valami meglepetést. Végig jártam szinten minden üzletet és sokáig gondlkoztam, mit is vehetnék a lánynak, mert annyira azért mégsem ismerem jól, és nem akartam mellé nyúlni, de végül csak találtam olyasmit, amit megfelelőnek véltem. A saját doglaimat is sikerült megvenni. Egy kicsit ücsörögtem a téren, amolyan pihenő gyanánt, aztán a megbeszélt időpontra visszatévedtem a Fő utczára, ahogyan azt megbeszéltük.
Könnyedén megtalálom Sharlotte-ot és mosolyogva köszönök neki.
- Szia! Nagyon csinos vagy! Segítsek valamit? - érdeklődöm, mert van nála nem is kevés dolog, még ha a pálcája segítségével ügyesen lebegteti is, aért mégsem lenne illendő hagyni őt, egyedül végezni a piszkos munkát. Bár ha jobban belegondolok, valószínűleg ő eddig is nagyon sokat dolgozott a mai napért.
Segítek, ahogy tudok, és hamar eljutunk a csárdához. Engem kicsit lelassít a csárda látványa, az igazság az, hogy még sosem voltam itt, és fogalmam sincs merre, de ez a probléma is hamar megoldódik, mert a navinés lány útbaigazít, én pedig megyek, amerre mondja, majd fordulok utána. Egyre inkább tátott szájjal. Nem szó szerint, de azért mégis csak meglep, hiába tudom az okokat, mekkora ez a hely.
- Oh, hááát így könnyű - mondom nevetve, ahogy egy tűzgömböt varázsol, hogy lássunk. Azt hiszem, tényleg egyedül vagyok a varázsvilágban különleges képesség nélkül. De nem akarhatok sokat... Elvégre az is csoda, hogy én varázsló vagyok.
Végül aztán csak elérünk egy ajtóhoz, amire valaki gondosan felírta a nevünket, így egész biztos, hogy jó helyen járunk. Minden gond nélkül nyitok be, és nézek szét a helyiségben, arra azért figyelve, hogy mögöttem Sharlotte is könnyedén be tudjon jönni.
- Boldog Szülinapot! - mondom végül vigyorogva, és leveszem a vállamról a táskámat, felakasztom, majd kényelmesen elhelyezkedem az egyik ülőalkalmatosságon. Két fős buliba még sosem voltam. De biztos nagyon jó lesz!

Sharlotte *-*

A segítségemet elhárítja, de nem bánom. Tudom, hogy Sharlotte remek boszorkány és azt is tudom, hogy nem bennem kételkedik, így csak figyelem, hogyan lebegteti a cuccokat és követem a csárdába, ahol ő már jól láthatóan ismeri a dörgést. Nekem ez az első alkamam itt, de remélhetőleg nem az utolsó.
Hamar leérünk a nekünk fenntartott szobába és miután belépünk szépen felakasztom a cuccomat, majd megteszem az első lépéseket az ünneplés irányába azzal, hogy vigyorogva felköszöntöm az én majdnem ikertesómat. Lepakol ő is, aztán hozzám lép és egy öleléssel koronázzuk meg a jó kívánságokat.
Feltűnik, hogy világosabb lesz, hogy a fáklyák szebben világítanak és ismét megállapítom, hogy Sharlotte nagyon ügyes. Meg hogy kicsit talán igazságtalan az élet, de persze nekem nincs okom panaszra. Ahogy megszólal körbe nézek és most veszem csak észre mennyi minden van. Bizony ezek eddig elkerülték a figyelmem.
- Szerintem ismerek mindent - kezdek bele, ahogy nézelődöm - de ha valami nem kerek, majd szólok! - vigyorgok rá a lányra s még szélesebb lesz, már ha ez még lehetséges, a mosolyom, amikor kazettákat említ.
- Tényleg? Csúcs! Hogy csináltad, hogy működik? - érdeklődöm és már ott is állok a magnó mellett, hogy jobban szemügyre vegyem. Kazetták! Ez tiszta retro, mégis nagyon tetszik.
- Tegyünk be valami lightosabbat, háttérzenének... - kérem, bízva benne, hogy ez nem okoz gondot. Szeretnék vele beszélgetni, elvégre van vagy 16-7 év, amit be kell pótolni. Igaz, lehet csak én gondolkodom így, de nagyon lelkes vagyok, szeretném megismerni, jobban. Sokkal jobban.
Az igazi meglepetés viszont csak ezután jön: sütött nekem egy tortát. Olyat, amilyet nyugodt szívvel megehetek!
- Tessééék? - nézek rá nagyon boldogan. Olyan ez, mintha előre hozták volna a karácsonyt, pedig az még sokkal odébb van. Bár az ember szülinapja lehet nagyobb dolog. Nem tudom. Azon kapom magam, hogy most én ölelem meg Sharlotte-ot szorosan, miközben megköszönöm.
- Igazán nem kellett volna! Egy angyal vagy! A legjobb majdnemiker a világon! - kezdem el sorolni, aztán persze elengedem, és megszemlélem a tortát is. Nagyon szép, mosolyogva, csillogó szemekkel nézegetem, de nem merek hozzányúlni.
- Ez olyan jól néz ki, nem merek hozzányúlni! - mondom nevetve, aztán inkább az italok felé terelem a szót. - Mit iszunk?
Kérdezek, mert igazság szerint a szilveszteri két korty pezsgőn kívül soha semmit nem ittam még - az alkohol emeli a vércukor szintet. De egyszer élünk, és szülinapom van. Ma kivétlesen minden szabad. Főleg, hogy diabetikus tortám is van.

Leavey Héloise Lindsey
ruha

Vége a vizsgáknak, és... és... belegondolni is szörnyű, hogy hogy sikerült a vizsgaidőszak. Persze nem kéne magam zavartatni, meg a saját választásom volt a dolog, de most, hogy a vizsgalapról kacsint vissza rám a jegy, mégis rettentően zavar. Míg a levitások többsége valószínűleg együtt ünnepel és örvend, én inkább csendes magányra vágyom és a falu felé veszem az irányt. Kihasználva, hogy nincs semmi kötöttség, farmerben és a kedvenc piros pulcsimban, csak egy övtáskával sétálok le a faluba. Egy darabig nézelődöm, majd a teaház mellett döntök. Talán egy csésze tea mellett megnyugszom majd. Egyébként sem lesz soha semmi szükségem a mágikus sporteszközökre. Legfeljebb akkor ha valakibe beleépül egy gurkó, és azt kell kiszednem belőle, de igazából még akkor sem. Szóval nem számít. De ettől még zavar.
Sóhajtva nyomom le a kilincset s odabent nem is igazán figyelve a dekorációra egyszerűen leülök az első üres székre. Csak jó pár másodperc után esik le, hogy az asztalnál már ül valaki, és tulajdonképpen teljesen illetlen vagyok, hogy így leestem mellé.
- Bocsánat... én... - kezdek bele a magyarázatba, aztán felismerem a szemben ülő lányt és mosolyra húzom a számat. - Szia!
Mondom vidáman, ahogy felidézem a madagaszkári élményt, és egy időre el is felejtem a félresikerült vizsgámat. Aztán persze kapcsolok, hogy még mindig nem kaptam engedélyt, hogy ideüljek, így felpattanok és újrakezdem.
- Khm. Szóval bocsi. Kezdjük újra. Szabad ez a hely? - kérdezem, s ha beleegyezik, akkor leülök. Mert persze, zavarni semmiképpen sem szeretnék.

Leavey Héloise Lindsey

Talán szerencsének is mondható, hogy egy ismerőssel szemben sikerült lehuppannom, de igazából az a szerencse, hogy egyedül van, nem zavarom, és láthatóan őt is jó kedvre deríti, hogy lát. Legalábbis a mosolyból az arcán, erre következtetek.
Helyet foglalok hát ismét, a korábbi helyen és visszamosolygok rá. Aztán kicsit elhúzom a számat a kérdésre, de veszek egy nagy levegőt és nem hagyom, hogy ismét elromoljon a kedvem.
- Mondjuk, hogy jól. És te? - kérdezek vissza, egyfelől mert illik, de sokkal inkább azért, mert tényleg érdekel. A vízesésnél nagyon jól szórakoztam neki hála, és most is örülnék egy hasonlóan kellemes beszélgetésnek. Na meg igen, jó lenne tudni, mi minden történt vele azóta.
Közben megjelenik egy pincér lány is, én pedig némi hezitálás után egy biztonságos menta teát kérek, s vissza is fordulok a lány felé.
- Van már terved a szünetre? - kérdezem, és direkt nem a vizsgák felől érdeklődöm, sokkal inkább a nyaralási terveiről, mert hát, ki kell használni a pihenésre kapott időt. Na meg mert, az én szünetem valószínűleg unalmas lesz, de nagyon. Hacsak Ashleyvel nem sikerül egyeztetni valamit addig. De nem hiszem. Amióta nem prefektus, még nehezebb elérni. Pedig a vizsgákra még együtt tanultunk, de azóta... Hát mindegy. Most inkább foglalkozom a velem szemben ülő szőkeséggel, s ahogy a teámat is megkapom, azt lassan kevergetve, hallgatom a lány válaszait.

A tea mellé kellemes társaságom akad, bár ahogy elnézem egyikünk sem érzi magát a legjobban. Lehet jobb így, jobban megértjük egymást, még ha nem is mélyedünk bele a dolgokba. Persze az is lehet, hogy jó lenne kiadni a sok feszültséget, de egyelőre nem erőltetem. Hátha sokkal érdekesebb dolgokról is tudunk beszélgetni, amik elterelik a figyelmünket a mindennapi problémákról. A szünet egy semleges témának tűnik, ezért is merem felhozni kezdésnek.
- Oh értem. Akkor most fogsz elkezdeni gondolkodni rajta? – mondom-kérdezem mosolyogva, mert én ilyenkor elkezdek ilyesmiken gondolkodni. – Én kicsit mindkettő, de egy ideje már így van. Hoppanálva egyszerű...
Felelek a nekem feltett kérdésre aztán a teámba kortyolok. Most hogy belegondolok az utóbbi időben sokat mentem haza. Persze nem csoda, meg kell győzni anyáékat, hogy Bogit elengedjék, hogy jó kezekben lesz, stb. Valamiért velem elnézőbbek voltak annakidején, talán mert még nem tudták pontosan miről lesz szó. Mindenesetre most sokat kell nekik magyarázkodni. De ezzel inkább nem terhelem a lányt velem szemben.
- Hmm... Ez itt. A lepkékről mindig a húgaim jutnak eszembe – mondom mosolyogva mert tényleg. Leginkább Virág. Ő imádná ezt a helyet. Igaz, szerintem Bogi is, csak ő nem vallaná be. Mert azt gondolná, hogy az túl lányos, túl gyerekes, túl Virágos. És ezek közül egyik sem akar lenni.
- Na és neked? – dobom vissza a kérdést, és nem csak illemből. Tényleg kíváncsi lettem.