tánc és kinézet
Kamera bekészítve, hogy felvegyem az előadásomat, amit rohadt sokszor begyakoroltam már. Ezzel talán van esélyem bejutni a magyar, majd koreai döntőbe, hisz hónapok óta gyakorlom a mozdulatokat, néha éjszakába nyúlóan is. Elindítom a zenét, és elkezdek mozogni, először nem kapom el a ritmust, ami nem is baj, majd akkor izzítom a kamerát, ha belejöttem egy kicsit, addig áll egy helyben, és várakozik. Egyszer forgok, máskor ugrik, vagy épp guggolok, valamikor a csípőmet rázom. Ruhának direkt lengét választottam, nemsokára ebben is meg fogok sülni, hát, ha még hosszúban jöttem volna ki. Szeretem a májusi időt, bár az elmúlt napok nem voltak a legmelegebb, most kifogtam a megfelelő időpontot. Tegnap, illetve éjszaka esett, ami a füvön is mglátszik, azonban ezt nem tudatosítottam magamban. A sportcipőm eddig is hű társam volt, kibírt mindent, e most megadja magát a csúszó fűnek, és az egyik hirtelenebb mozdulatnál, én pedig a földön kötök ki, fenekemet, illetve kicsit a fejemet, valamint a könyökömet is beütve.
- Ó ja jó ég áldja meg - dörzsölöm meg a buksimat. Jó, nem vérzik, nem fáj, szóval semmi komolyabb, nem estem kőre, nem kaptam agyrázkódást, túlélem.
- Ó ja jó ég áldja meg - dörzsölöm meg a buksimat. Jó, nem vérzik, nem fáj, szóval semmi komolyabb, nem estem kőre, nem kaptam agyrázkódást, túlélem.