Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Fél hónp alatt gyakorlatilag papuccsá avanzsálódtam, ugyanis, mint jó kis vőlegénye a mellettem lépkedő Krikszkraksz Payne-nek, úgy sétálok be idén már a második iskolai rendezvényre, mint a kisangyal. Bezzeg Berci, na ő most biztos bulizik, önfeledten és valószínűleg mostanra már mocsok részegen, míg én mit művelek? Természetesen szinte idült nyugalommal kerülgetem a tobzódó embertömeget a fénylő lelkek udvarán. Komolyan mondom te nő, sírba teszel engem, és valószínűleg még élvezed is.
- Csókolj meg egy rellonost. Kíváncsi vagyok, egy Levita-Navine párkapcsolatban hogyan jutsz arra a döntésre, hogy ez egy járható út.
Ahol ugye eridonos van, simán meggyőzi a másikat is, hogy ez egy jó dolog, meg amúgy is a szerelemhez kell, ahol meg rellonos az egyik fél, ott ugye nincsen probléma. Mégis, mi van akkor, ha szegény kék-sárga kapcsolat ezt nem tudja megoldani? Akkor nekik elszáll a szerencséjük?
- Ah, nézd, fogadalomtétel. Ha jól fogalmazol, békává változtathatsz, úgyis bejön neked a csókolgatásuk.
Ilyen az, amikor a mocskos kis titkodat elmondod valakinek, és azt hiszed, hogy nem fogja visszamondani neked a megfelelő időben. Vagy másnak. Jó, én maximum Bertalannak tenném, és azért még csak az elején járunk, például még be se mertem mutatni neki. Mert azért az, hogy a mi csodálatos kapcsolatunkba még egy nő betrappoljon, ráadásul egy hosszú lejáratú szerződéssel, nem lehet csak egy átlagos délutánon benyögni, aztán odadobni a nőt, hogy nézzed. Elég volt nekem a Krise lány, aki meg még csak udvarias sem volt, csak közölte, hogy ilyen az élet. Januártól meg teljesen itt lesz. Hát na ne szórakozzunk egymással, ez nem így működik. Ha egy jól működő kapcsolatba jön egy harmadik, azt szépen kell bevezetni, és nem pofátlankodhat csak úgy be. Viccen kívül, imádom Alinát, de valljuk be, Edith azért nem olyan, mint ő.
Elkezdtem volna félteni? Hah, hogy mik vannak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Összességében kijelenthetjük, hogy a levitás megölné a bulit.
Mondjuk ebbe nem is gondoltam bele, de valóban úgy lenne, ahogy mondaná, és egy levita-navine páros élné tovább a mindennapjait, nem foglalkozva vele, hogy szerencsétlenek lehetnek. Talán ők csinálják jól. Viszont mivel rellonost kell megcsókolni éjfélkor, és ő hívott el, ez azt jelenti, hogy készül a csókra. Szóval amióta csak mondta, készülök azzal, hogy tökéletes legyen, mert bár be nem vallanám, de izgulós típus vagyok. Főleg, ha valakinek élményt akarok szerezni. Nem sok ilyen ember van, a családom, Berci és most ő. Baj lesz ebből te fekete szemű nőszemély.
- Ohhó Payne! Vissza is? Az legalább két csók. Elég nagy igényeid vannak neked hallod-e!
Nézek rá úgy, mintha tényleg valami lehetetlent kérne, de persze nem az. Ha egyszer már csókolóztunk, a többi nyilván jön magától. Minden vele töltött órában jeget török, és jeget tör, és talán nem is olyan rossz ez a kis előre elhatározás. Persze ezt másnak még nem mondanám, Bertalannak azt se mondtam meg, hogy vőlegény lettem. Majd tényleg egy xboxozós délutánban benyomom neki, hogy ez van. Persze előbb még időt akarok tölteni Edith-tel. Megerősíteni. Fel kell készülnie arra, ami ott várja.
Ahogy a cetlikhez lép, követem, mint egy jó kiskutya, én is veszek egyet, habár szintén fogalmam sincs, hogy mégis mit írhatnék rá. Mit kérhetnék? Most minden olyan rendben van, és furcsa, de még azt sem akarom ráírni, hogy ő ne legyen. Élvezem. Közelebb lépve, hogy megijedjen és/vagy zavarba jöjjön megint, egész közel hajolok hozzá, szándékosan úgy, hogy ajkaimmal a füléhez érjek, meleg leheletem mellé bújó hanggal suttogok a fülébe.
- Hogy jó szerető legyek.
Szemét vagyok? Tudom, de innen van még tovább, haját elsimítva előbb nyakára, majd a vállára is nyomok egy csókot, végül, mintha mi sem történt volna, ellépek és ledobom magam a szökőkút szélére, és kiélvezem az arcára kiült érzelmeket.
- Vagy azt a születésnapodon kell, és most megígérni kell valamit? Ah, pedig azt reméltem, hogy kérhetem, hogy az új vasember játék tavasszal jó legyen. Mit szeretnél, mit fogadjak meg?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Mit kezdjek veled? Túl kedves vagy.
Húzom el a számat, de persze egy pillanattal később már mosoly húzódik a számon. Én ugyebár, mint rellonos, kötelezően gonosz kell, hogy legyek, bár igazából, ezt sosem definiálták nekem pontosan, hogy mit is jelent. Mármint, hogy miként kellene gonosznak lennem, de a rám aggatott mintát ugye bólogatva helyeslem. Nem hiszem persze, hogy a csínyek, amiket elkövetek, és a gondolatmeneteim eléggé lefednék a “gonosz” fogalmát, de igazándiból nem is nagyon túráztatom magam ezen.
- Egy-egy. Szóval az egy-egy az nem kettő, de ha kettőt adok és kettőt adsz az kettő? Remélem a gyerekeink az én matematikai képességeimet öröklik majd.
Szerintem egy adott és egy kapott csók az kettő, szerinte meg egy. És ha valaki csak ad, de nem kap azt el lehet felejteni? Vagy az egy fél? És két két lehet egy egész akkor is, ha különböző embereknél van? Vagy ha mondjuk mind a kettőt ő adja, de nullát kap, akkor az tulajdonképpen csak két fél? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések fogalmazódnak meg bennem, de valahogy úgy érzem, inkább jobb csendben maradni, mert nem akarom, hogy faképnél hagyjon. Ha már egyszer idáig eljöttünk, mert eljöttünk, és én tisztelem benne, hogy volt olyan bátor, hogy elhívott, akkor már szeretném, ha élvezné is. Hogy mi a franc van velem, azt meg úgy inkább senki ne kérdezze, de élvezem a lány társaságát. Igazán, őszintén, élvezem. Szóval ilyen az, amikor valami hiányzik az életünkből és megkapjuk egy váratlan módon? Pedig semmi kedvem nem volt kötődni, se hozzá, se máshoz, de az utóbbi pár napban még csak eszembe se jutott, hogy bármelyik lánynak füttyentsek. Mintha valami kezdene tényleg elromlani bennem.
Tudom, hogy utál, amikor zavarba hozom, de tetszik, hogy megtörténik, és bár nekem ez könnyen megy, hiszen van tapasztalatom, valamiért azt érzem, hogy neki egyáltalán nincs. Nem tudom, hogy szerencsés-e, amiért pont én vagyok az, akivel lesz, mert hát már most is tapasztal pár dolgot, de talán mégis. Vannak olyan srácok, akiket eddig ignoráltam, de most furcsa mód felmérgesít és riaszt a gondolat, hogy egy Edith típusú lány közelében legyenek, hogy hozzá érjenek, hogy… lehunyom egy pillanatra a szemem, mert nem szabad belegondolnom, különben felkelve megkeresném, és nagy valószínűség szerint, gondolkodás nélkül megütném őket. Azt nem merem mondani, hogy megverném, mert valószínűleg alul maradnék. Van olyan helyzet, ahol nem segít a tény, hogy Radetzky Andor az apám.  
- Félsz, hogy mit kellene leírnod a papírra?
Kérdezem vigyorogva, felpillantva rá, a kezemben lévő tollal a nadrágját piszkálgatva, majd csalódott morranással felpillantok rá.
- Ah, azt hittem, hogy ez is olyan, mint a párnák, tudod, átforgatható.
De nem. Viszont ez nem akadályoz meg abban, hogy megcsípjem az anyagot, és kicsit közelebb húzzam magamhoz a nőt.
- Nem túl meleg, szóval szerint, ha le akarsz ülni, akkor az ölembe ülj.
Mondom neki úgy, mintha ez teljesen természetes lenne, és mintha nem is figyelnék, hogy mit mondok, mert olyan nagyon el lennék foglalva a fogadalommal. Pedig figyelek, és meg kell hogy mondjam, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezt valaha is megunjam. Imádom őt zavarba hozni.
- Mondok hármat.
Pillantok fel rá végül határozottan és eltökélten. Egyetlen egy volt a fejemben, de mivel hármat szeretett volna, megadom neki a választási lehetőséget.
- Szólj, ha valamivel nem értesz egyet, szóval ne menj bele valamibe, mert én akarom, társak vagyunk. Ne félj tőlem, én ezt ugyanúgy tanulom, mint te. Egy részét legalábbis. És a harmadik, maradj önmagad.
Hogy melyiket választja, az rajta múlik, én megadtam neki a hármat, és kíváncsian figyelem, hogy ő miket okoskodott ki nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Azt szeretem benne a legjobban - igen, tudom, nagyon durva azt mondani, hogy szeretek benne valamit, és nem csak kedvelek -, hogy ennyire őszinte reakciói vannak egy-egy megnyilatkozásomra, és még csak nem is tudja véka alá rejteni, hogy szörnyen zavarban van tőlem. Én pedig ezt nagyon élvezem. Tévedés ne essék, sosem lennék bántó, vagy olyan ember, aki alázza a másikat, mert anyám megtanított a nők tiszteletére, és pontosan tudom, hogy megölném ezt, aki rosszul bánik az unokahúgaimmal, így hát nekem sem áll szándékomban rosszul bánni senkivel, különösen vele nem, hiszen nem tett semmit, amivel kiérdemelné, sőt, van valami furcsa érzés is bennem. Egészen kedvelem. De még csak egy kicsi telt el, és még nem ismerem rendesen. Nem is mondok neki ilyen dolgokat. Egy valamit tudok csak, hogy ma éjjel szeretném megcsókolni, nem tolakodón, őszintén. Ezt viszont, hogy mióta elhívott, szinte zavarban elmélkedek ezen, most először élem át, és bár ő nem is tudja, de engem is pirulásig hajtott a kezdeményezésével.
- Nem teszek semmit, amit te nem akarsz.
Pillantok fel rá komolyan, mert ahogy megpöcköli az ujjaimat, védekezőn visszahúzom. Felnőtt, a mi világunkban, de gyerek még a lelkében, és ha velem kell leélnie az életét, azt szeretném, ha boldog lenne, ha nem egyezne bele mindenbe, amit én akarok, ha ő is egy velem egyenlő személy lenne, és ezt érezze is, és érvényesítse is az akaratát. Most is, mikor megpöcögtet, nem bántón, de érzem, hogy a határokat feszegetem, és fogalmam sincs, hogy hogyan lesz ebből csók. Talán nem ma kellene. A mondatot komolyan és komoly arccal mondom neki, a szemeimet a szemeiben tartva, próbálom éreztetni vele, hogy mi az, ami nem vicc, amit tényleg úgy is szánok, hogy kimondom, de nem akarom megijeszteni sem. Ez a helyzet, bár egész jól kezeljük, tudom, hogy mind a kettőnknek félelmetes, de én a lazasággal leplezem, és a vonásaim csak akkor engednek, és váltok át ismét bizonytalanba, amikor már megint a papírt nézem, és nem láthatja, ahogy elmélkedek. Talán nem is jó gondolta a csók. El kellene engednem? Talán. Filózva nézem a papírt, mintha nagyon gondolkoznék, és csak a mozdulata, hogy mellém helyezkedik ránt ki abból, hogy szigorúan a papírt nézzem.
- Ez az elemihez köthető? Nem leszel olyan könnyen beteg?
Én csak nagy vonalakban ismerem az elemi mágiát, sosem érdekelt annyira, hogy mélyen beleássam magam, bár azt hiszem, miatta muszáj lenne egy kicsit jobban odatennem magam, hogy ne kérdezzek meg minden apróságot, mert most kicsit bugyutánk érzem magam, mint aki semmit sem tud, és csak egy srác, aki rányomult a lányra ész nélkül.
- Jogos. Tetszik.
Erősítem meg a döntése helyességében, bár meg kell vallanom, egy másikat tippeltem volna. De szerencsére nem egy vetélkedőben vagyunk, hogy rossz válasz esetén megrázzon az áram, vagy leöntsenek egy vödör jeges vízzel. Bár persze, az egyet nem értés még vezethet válóokhoz, de ez azért egyetértés, csak máshogy. Azt hiszem. Lassan már olyan bonyolultan gondolkozom, mint egy nő. Komolyan mondom, téboly.
- Képes lennél eltiltani a barátimtól? Tök jó arcok.
Mondjuk annak meg oka van, hogy vele még nem dicsekedtem el, mert nem akartam még azt mondani, hogy a menyasszonyom. Még azt szeretném, ha lenne neki egy kis nyugi, és a társaságba majd úgy vezethetem be, hogy abba kétség se férjen.
- Ejj te.
Rázom meg a fejem játékosan, ahogy megkocogtatom a papírt, és végül, kicsit elfordulva, hogy ne lássa, mit írok fel a papírra, lejegyzem a választásomat, aztán, hogy ő, úgy én is felmutatom a papírt, melyen ez áll: "Fogadom, hogy nyíltan és őszintén beszélek Edith-tel, hogy az álmaink egymás álmaivá váljanak, ahogy életünk is eggyé válik. Bizalmasan." Kicsit összemixeltem a kettőt, a barátaimat nem féltem, és őt sem tőlük, csak azt tényleg egy másik lapon szeretném kezelni, és nem egy fogadalomba beleerőszakolni.
- Nos, kisasszony.
Összehajtva a papírt, ha készen áll, beledobom, hogy az övével együtt merüljön el. Egy kicsit még nézem, aztán szembe fordulva vele, felhúzódom a kút szélére, és egy kisebb A/6-os fekete bőrkötéses füzetet húzok elő a kabátom belső zsebéből, amit a bejelölt oldalon felnyitok, és felé fordítva átnyújtom neki. A gyűrű rajzolt verziója. Ahogy elindultam.
- Mit gondolsz róla?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem felelek, nem kell tovább ragozni a dolgot, mind a ketten tudjuk, hogy komolyan mondtuk, amit mondtunk. Tudom, hogy valóban hálás, amiért én nem olyan vagyok, mint a rellonos fiúk keltette illúzió, és megvallom őszintén, féltem is, hogy majd csalódás leszek neki. De nem tudok vele másabb lenni, mint amilyen a felszín alatt vagyok. Másokkal többnyire semleges, de mégis, Edith-ben, a szemeiben van valami, ami miatt nem tudok más lenni. Mintha egy riadt, de makacs őzzel vívnék állandó párharcot, mikor a tekintetébe fúrom a magamét.
Nem vagyok szentimentális, távol álljon tőlem, de egyik éjjel a szemeivel álmodtam, és később, mikor már hajnalban ébren feküdtem a plafont bámulva, rajta gondolkoztam. Azon, hogy talán okkal éppen ő az, mintha jókor, jó helyen a jó ember lett volna. Mintha csak Botond irányította volna apát, hogy megismerjem milyen az, amikor társa van az embernek. Nem tudom még mindig, hogy akarom-e ezt, de azt igen, hogy vele sikerülne. Minden testvérem így választott párt, meglátta és rabul ejtette. Edith engem is rabul ejtett, vele más vagyok, vele másabb minden. Néhány napja sokszor fekszem ébren, és azon gondolkozom, hogy nem bánom. És azt, hogy nem akarom, hogy ő bánja. Egészen zavarba hoz akkor is, amikor nincs a közelemben, mintha csak erre született volna.
- Valóban.
Most, hogy így megnézem, tényleg a lábán ül, és ez helyzeti előnyt jelent neki a felfázással szemben. Azt hiszem, egy kicsit dekoncentrálttá váltam, vissza kell találnom magamhoz, mert a végén még totálisan hülyét csinálok magamból, és ez azt eredményezné, hogy azt mondaná az apjának, hogy bárkit, csak engem ne. Én pedig ezt nem akarom. Nem akarom őt mással látni, mert Edith az én megfejtésre váró rejtvényem. Féltékeny volnék? Ez a helyzet egyre nevetségesebb.
- Csodás páros vagyunk Krikszkraksz. Tényleg, taníts meg arra, hogyan kell kimondani a középső neved.
Nem mintha meg akarnám tanulni, vagyis de, de magamban akkor is Krikszkraksz marad, mert szerintem nincs ember, aki rontás nélkül le tudná írni. Viszont, ez is egy olyan dolog, amivel azt szeretném megmutatni, hogy érdeklődöm iránta, nem csak a nagy dolgok iránt, de az apróságok iránt is. Szeretnék mindent tudni róla, hogy mi rejlik a fekete szemek mögött, hogy ki ő. Minden részletét meg szeretném ismerni. Megrázom a fejem, mert nem hiszem, hogy rá kellett volna, nekem csak szebben tetszett úgy, de most már nem is ez a lényeg, hanem a véleménye arról, amit a kezében lát.
- Bravó Sherlock. Egy egy gyűrű.
Nagyon örülök neki, hogy felismerte, anyám biztos most büszkén, megkönnyezve ezt nézne minket, hiszen ezek szerint mégiscsak örököltem valamit a tehetségéből. Ő festőművész, aki unatkozott otthon a négy fia mellett, ezért alapított egy művészeti iskolát, és az első két gyerekében semmi, a harmadikban nyomokban, de a negyedikben, abban teljesen benne van az, amit ő is imád. A füzetet a kezében hagyom, és bár sok minden lapul benne, mégis, úgy érzem, ha bele is lapoz, idővel amúgy is megismerné a tartalmát, hiszen éppen most fogadtam meg.
- Igen.
Ezt is eltalálta. Az arcom nyugodt, a hangom is, halvány mosoly látható talán rajta, ahogy finoman érzem, hogy rávezeti magát a lényegre. Aztán jön a kérdés, és a mosolyom egy picit lejjebb lankad, majd azért újra megjelenik.
- Mert a menyasszonyom vagy, úgy illik, hogy gyűrűd is legyen.
Ez az egyszerű válasz, miközben kicsit közelebb csúszok, előrehajolva megnézem a mellette lévő jegyzeteket. Ilyen sötétben az apró macskakaparás valóban nem nagyon olvasható, így mindent magától mondott ki, én pedig ujjammal odabökök egy-egy részre, hogy érezze, mennyire jól leírta, amit jelképez.
- Mert ilyen vagy nekem Edith. Bonyolult, ám mégis letisztult, őszinte. Aki nem hivalkodó, mégis egészében kellemes. Ha pedig igazán a mélyére ásol, meglátod, hogy részleteiben gyönyörű. Igéző a szeme, a szája, ahogy elpirul. Meglepett, de tetszik.
Felpillantok rá, mert most, ahogy így görnyedek, megint én vagyok alacsonyabban, de látni akarom az arcát, és persze, van bennem egy kis biztonsági játékosság is, hogy csak akkor folytatom, ha megbizonyosodtam róla, hogy rendben vagyunk. Akkor, és csak helyezem rá mélykék bársonydobozt, benne a gyűrűvel, a kezében lévő füzetre.
- Csak kérlek, ne dobd bele a kútba, és ha lehet, te se ájulj bele. Nagyon ciki lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Értem.
Először csak ennyit mondok arra, ahogy ő könnyedén kiejti a nevet, majd megpróbálja elmagyarázni nekem, hogy hogyan kellene kiejteni. Kellene, mondom, mert attól még, hogy valamit jól hallasz, nem is biztos, hogy jól is ejted ki. Én például rengeteg dalszövegben énekelek mást, mint ami van. Mármint eleve “énekelek”, szóval innen sejthető, hogy milyen is az, és mindezt úgy teszem, hogy a születésemtől fogva angolul is beszélnek hozzám. Szóval nem minden ám a hallás. Mutatóujjamat felemelve jelzem neki, hogy készülök valamire, a nagy műre, mert bizony most az következik majd. Szóval.
- Íszcsel.
Vagy legalábbis valami ilyesmi lenne a dolog, ha jól értelmeztem, és talán nem is hangzik annyira rosszul első nekilendülésre, de biztos lehet benne, hogy másodikra megmarad a Krikszkraksz, hát nem fogok én itt szórakozáni. Amúgy se így mondtam volna ki, hanem úgy, hogy ikszel, mint amikor a kviddics fogadásnál ikszel a csapatra, akinek szurkol. Ha meg nevetni van kedve, most megteheti, mert tudom, hogy később majd elmegy a kedve a nevetéstől. Eléggé adta magát ez a mai este.
- Radetzky Edit? Nem hangzik rosszul.
Egész könnyen megy a kimondása, és nem csak rosszul nem hangzik, de szinte tetszik is, hogy ilyen könnyed és lágy, pedig aztán itt lenne a lehetősége a házassággal valami mást is felvenni, annyi kiváló név anyakönyvezhető manapság. Ott van a Denerisz példának okáért, elvégre a mi házasságunkkal megkap maga mellé egy sárkánybolond sárkányt. De ha ez a vonal nem jön be neki, akkor még mindig lehet Erdőcske, Kiwi, Mazsola vagy éppen Pötyi. Illetve, ha jól tudom, már Zene is. Radetzky Pötyi, remélem egy ilyen nevű feleséggel minimum miniszternek kell lennem a jövőben.
- Hogy anyukád ne érezze magát rosszul, mondhatnánk, hogy nálunk ez a hagyomány. Mindenki csak egy nevet visel.
Nem tudom, hogy ez mennyire tetszik neki, de mivel nem csak az ő apja, hanem az enyém is nyakig benne van ebben az őrületben, úgy korrekt, ha én is beleadok valamit. Vagyis, ha valami nem tetszik a családjának, akkor fogja nyugodtan rám, hogy én kérem, vagy én javasoltam nyomatékosan, hogy legyen így vagy úgy. Itt ülve, úgy érzem, hogy egy szövetség tagjává válok éppen, hogy talán a mellettünk elhaladók, akik még mindig értetlenkednek, hogy én meg ő hogyan jelenhetünk meg kéz a kézben újra és újra, megérthetik, hogy ezt igazán sosem érthetik meg, mert van valami, ami átjár minket, ha együtt vagyunk, mintha tényleg egy néma szövetség két tagja lennénk, akik ismerik a másik minden rezdülését, és éppen ezért pontosan értik is, hogy mire gondol a másik. Tudom, hogy sokan csodálkoznak azon, hogyan is nem vették észre ezt a kialakuló szövetséget, de hiszem, hogy ha most tekintenek ránk, akkor talán megértik, hogy ez jelen volt, csak olyan láthatatlanul, mint most is. Mi ketten pedig rohamtempóban haladunk a végzetünk felé, és furcsa az érzés, és furcsa a gondolat, hogy Edith mellett nem félek ettől. Nem tudom, hogy mi van benne, hogy mi van a tekintetében, de amikor csak ketten vagyunk, merek beszélni olyan dolgokról is, melyekről eddig még nem, vagy csak Médinek.
Mintha csak a gondolataim között lépkedne, olyan tökéletes pillanatban érintik meg ajkai a homlokomat, elmosolyodva hunyom le a szemeimet, érzem, ahogy zavaromban elpirulok, pedig nem is tudtam, hogy ilyen képességgel is rendelkezem. Nem hiszem, hogy az elmúlt tíz évben valaha is előfordult volna velem a zavarom kivetülése, most mégsem zavar, hogy látja, mit váltott ki azzal, hogy olyan finom törődéssel ért hozzám, ahogy talán anyán kívül senki. Mert nem akartam, hogy bárki is úgy érjen, hogy attól én zavarba jöjjek. Még mindig mosolygok, amikor a szememet kinyitom, és furcsa hiányérzetem támad attól, hogy elhúzódott. Úgy tűnik, valami elindult, valami, amit még nem tapasztaltam, és most nem tudom, hogy hányadán is állok a dologgal, de az biztos, hogy a zavarom is jól esik, és nem félek kimutatni. Nem tudom, hogy mit tesz velem ez a lány, de nagyon jól csinálja. Csendesen figyelem, ahogy a gyűrűt tanulmányozza, és már most örülök, hogy végül nem csak felkaptam egyet az ékszerboltban, hogy nekem mindegy, csak haladjunk, hanem tényleg időt fordítottam rá, hogy olyan legyen, amit szeretettel hordhat, ki tudja, talán élete végéig.
- A balra.
Ha jól tudom, de ebben nem vagyok biztos, ám még mielőtt bármit is tehetne elveszem a gyűrűt a tenyeréből, és szabad kezemet kinyújtva felé, kérem, hogy kezét a kezembe helyezze. Na ilyet se sűrűn terveztem csinálni, az is biztos, egészen izgulok, hogy mégis megtörténik. Azt tudom, hogy méret, annyi lánytestvére van, mint a nyüh, elég volt csak egyet kikapnom közülük - Arianat -, és már meg is volt, ami kellett. Finoman, hogy ne sértsem meg a bőrét sehol, húzom fel ujjára a gyűrűt, de nem engedem el a kezét azonnal, előbb végigsimítok az ujjain, ösztönös, magától jövő reakcióként, miközben a gyűrűt is kicsit a helyére igazítom.
- Tökéletes.
Állapítom meg és finoman visszahelyezem a füzetre a kezeit, és valahogy nincs kedvem még mindig elengedni, de nem tartom szorosan, hogy ha szeretné, ő elhúzhatja.
- A könyvben benne van minden titkom. Ha érdekel. Nem nagy dolgok, igazából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Majd még gyakorolom.
Azért hülyét nem csinálok magamból, hogy itt hatvanszor kimondjam a nevét, mígnem álmomban sem fogok tudni már mást csinálni, mint csak ismételgetem, hogy Iszcsel, Iszcsel, Iszcsel. Még a végén olyan lesz, mint Bloody Mary, háromszor kimondod, aztán megjelenik. Azért mindennek van határa kérem szépen, nem kell itt annyira túlzásba esni.
- Nálunk ez hagyomány. A sógornőim is mind Radetzky-k, tudod, így lesz erősebb a család, meg minden ilyesmi.
Én mondjuk ezzel annyira nem értek egyet, mármint maga a hagyomány szép, hogy mindenki felveszi a családnevünket, de ez kicsit kényszer is nem? És ha én kötőjelesen írnám inkább a nevem? Ha jól tudom az ő családjában olyan is van, aki nem is előre tette a férje nevét, hanem a kötőjel után, szóval náluk ez szabadabb, de nálunk eléggé rákötelezett módon működik. Ha tetszik, ha nem, Radetzky leszel.
- De ettől függetlenül sem zavarna, megtisztelő gondolat.
Mivel nem hiszem, hogy ismeri a családom ezen törekvését, hiszen rákérdezett, hogy bánnám-e, tudom, hogy komolyan felmerült benne a gondolat, és meg kell vallanom, nagyon tetszik, hogy így gondolkozik, mert ez is valami, amivel közelebb juthatunk egymáshoz. Tudom, hogy bármikor is történjen meg a házasságunk, legyen ez ma vagy két év múlva, nem lesz könnyű neki sem, hiszem minden egyes lépésünk számos új élethelyzetet teremthet, olyanokat, melyekre képtelenség felkészülni, hiszen mind a ketten most először vagyunk ilyen szituációban.
Elmosolyodom azon, hogy mennyire remeg a keze, hogy mennyire fél attól, amit ez az egész jelent. Én is félek, de próbálok erősnek mutatkozni. Ez olyan férfi dolog azt hiszem. Próbálod meggyőzni a nődet, hogy nincs akkora vész, közben meg dehogy nincs, viszont, mint férfi, egy pillanatra sem törsz meg, csak mentek előre, mert majd úgyis ott lesz a korábban említett szivárvány az út végén. Mondjuk tényleg inkább szivárvány legyen, és ne ő legyen Radetzky Szivárvány, mert lehet, hogy még engem is elkergetnek otthonról. Megmosolyogtat, ahogy egymáshoz érünk, ismerkedünk egymás bőrével, az övé finom, puha, az enyém érdesebb, mivel többnyire seprűn ülök, vagy, ha nem akarok bent lenni a házban, akkor fát aprítok. Olyankor senki sem akar a közelembe jönni, mert azt hiszik baj van. Hogy ideges vagyok, vagy valami rossz ért. Olyankor anya a kedvencemet csinálja és mindenki olyan kedves velem, pedig én csak egyszerűen kedvet kaptam ahhoz, hogy fát vágjak. De a világért se mondanám el, hogy nem a dühös kis tini lelkem szól ki ilyenkor segélykérően, mert valljuk be, minden ember szereti, ha kényeztetik.
- Minden.
Erősítem meg, mert valóban, ebben a füzetben van minden, ami fontos, nagy becsben tartom, még ha nem is tudtam elkerülni, hogy az idő vasfoga ne üljön meg rajta. De ez a legkevesebb, amíg biztonságban van, és úgy érzem, hogy most is jó helyen pihen, Edith kezei között.
- Ne aggódj, majd lesznek. Már látom is magam előtt.
Kiegyenesedek, kicsit megköszörülöm a torkom, és úgy csinálok a levegőben, mintha valóban írni kezdenék. A hangom kissé elvékonyítom, de nehezen válik rendesen lányossá, talán kicsit mókásan hat.
- Kedves naplóm, öt éve vagyok ennek a szerencsétlennek a felesége, és még mindig nem tudja, hogy a kedvenc színem a napsárga. Nem az okker, nem a narancs, komolyan, mit lehet olyan nehezen megjegyezni a napsárgán? Még a világ is súg neki, hiszen a nap fent van az égen. Csak fel kéne emelnie a fejét… mindegy, mosolyogtam rá azért, de holnap kicseréltetem ezt az undorító táskát valami szépre. El fogja hinni, hogy tőle kaptam. Ezért vagyok nő, hogy játszmázzak. Amúgy tud cuki is lenni, például, hogy nem felejtette el az évfordulónkat. Igaz, hogy egy hónapja volt, de ez már lényegtelen. Legalább ma jó gyereket hozott haza a bölcsiből. Se nem kínai, se nem néger, és nem is fiú. Megnyugtatóan fejlődik.
A végére azért nevetve elhúzódom, ha esetleg szeretne megütni, akkor ne legyen olyan könnyű dolga. Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan alkalom közöttünk, amikor beveri majd a képem, és azt se mondhatom, hogy nem jogosan, hiszen kivívtam. Én valahogy mindig nyakig vagyok a bajban.
-   Szívesen.
Bólintok is hozzá egyet, miközben akaratlanul is meghallom, hogy már vannak, akik elkezdték a visszaszámlálást. Azért valamivel meg kellene dobni ezt az estét még nem?
- Hunyd le a szemed.
Javaslom, és ha megteszi, akkor óvatosan közelebb hajolok, és finoman, nem tolakodón, és teljes szándékossággal a szája szélére lehellek egy csókot, miközben az első tűzijáték a magasba emelkedik. Nem akarom, hogy kelletlen legyen az első, ráadásul a kiírás szerint egy rellonost kell megcsókolni, nem a rellonosnak kell megcsókolni. Viszont nem húzódom el, ha akarja, akkor folytathatjuk ezt, ha nem, akkor simán csak kívánhatunk egymásnak boldog új évet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Azért tettem némi pénzt az okkamikra, de nem olyan sokat, hogy mondjuk hiányozzon a családi költségvetésből. Nem mintha lenne most nekünk olyan, hiszen Editnek is mondtam, hogy verjen el egy kis pénzt a valentin napi vacsorázóson, hát meg én is valahogy sikeresen elvertem egy keveset. Olyan háromszázhúszezer jó magyar forintot. Ja, hát, igen. Erről inkább azt hiszem, ne beszéljünk. Mondjuk úgy, hogy nem volt olyan rossz befektetés az, csak legközelebb inkább okosabban költsem a pénzt. Sőt, ha lehet, inkább ne is költsem.
De azért egy öt galleon az nem a világ, szóval ötöt feltettem az okkamikra, lesz, ami lesz. Lehet, hogy ez már szerencsejáték-függőség? Valószínű, mert hajnali hatkor nem sokan álltak sorba, hogy téteket játszanak meg. Még arra is tettem, hogy tiszta győzelem lesz, de arra csak harminc sarlót. Nem vagyok én őrült. Viszont most, hogy ilyen jól végeztem a dolgom, és a jobb szemem alá, az orcámra, ahogy a nők mondják felkentem a rúnakígyók színeit, míg a balra az okkamikét, és a kis nimbuszomon ülve - akárki akármit is mond a kétezres a legjobb modell belőle - suhanok vissza a faluba, hogy felvegyem az asszonyt. Csakhogy... ó igen, mindig van egy csakhogy, olyanba botlok, akitől azért kicsit jobban megdobog a szívem. Valljuk be, vannak nagy szerelmeim, akik sosem teljesültek be, mint Gerda, Layla, de azért valamilyen szinten örökké a szerelmeim maradnak.
- Azt hallottam, az okkamik ma történelmet írnak, Ms. Robillard.
Osonok egészen közel a lányhoz, aki már messziről vibrál a feszültség miatt. Tudom, hogy mi kell ide: Én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Megmosolyogtat az aggodalma, az első meccsemet juttatja eszembe, én is kint voltam, készítettem a testem a megmérettetésre. Akkor még nem tudtam, hogy jó vagyok, csak azt, hogy élvezem a repülést. Keserédes emlék, mert akkor még hittem benne, hogy minden apai szigor ellenére, minden tiltás ellenére, ha működik a dolog, lehetek nagyágyú a kvidddicspályán.
Mégis édes az emlék, így hosszú év távlatából, és édes, mert ha valaki, akkor Layla őszinte és tiszta érzelmeket áraszt, ami megmosolyogtat. Korábbi terveimmel ellentétben, mely szerint a navinésektől olyan távol tartom magam, mint a tűztől, mostanra egy navinés feleséggel és egy navinés plátói szerelemmel is rendelkezem. Rendben, az utóbbi előbb volt, minthogy navinéssé vált volna, de úgy érzem, a világ egyensúlya helyre van billenve. Egészen rendben vagyok én is lelkileg, és nem, ez nem olyan dolog, hogy akkor most itt a világ vége, és majd szegény Edit mit kap tőlem. Mivel hűséget fogadtam, hiszen így helyes. De attól még a múltamat nem tagadhatom meg.
- Egyetlen szerencséd van, hogy a világ tovább létezik akkor is, ha a cikesz Ábel kezében végzi.
Mosolyodom el, és bár nem olyan flancos seprűm van, amint amilyennel ők dolgoznak az aktobatika világában, de ő is, és én is ügyesen mozgunk, ezért merem meg meglépni azt, hogy kétlábra állva, felhúzom magamhoz, és a nyél két szélén állva kezét a kezemben tartva, nyugtatóan nézek zöldesszürkéimmel az ő zöldesbarnáiba.
- Egyensúly. Ez a titka mindennek Nyuszi. Mindig annyira légy ideges, amennyire nyugodt is tudsz lenni. Annyira légy vakmerő, amennyire óvod magad. Válj eggyé a seprűddel, és lehetőleg ne nyírd ki magad.
Hüvelykujjaimmal a kézfejeit simogatom, megnyugtatóan beszélek hozzá, nem, nem úgy, mint egy idiótával, hanem tényleg szépen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Sejtettem.
Bujkáló mosollyal figyelem, ahogy egyetlen, apró tény olyan szinten megzavarja, mintha éppen most osztottam volna meg vele az öröklét titkát. Jaj kedvesem, bárcsak így volna. Igen, akkor veled megosztanám, de sajnos egyikünk sem él örökké, ráadásul, ha nem is én választottam a sorsom, sosem lennék képes megalázni Editet azzal, hogy megcsalom őt. Soha ezidáig nem voltam ilyen hosszú önmegtartóztatásban, mégis, azt hiszem, azt vágyom, hogy a feleségemmel működjön a dolog, és tisztán menjünk előre, elválva, hogy képesek vagyunk-e valaha, mint szerelmesek, aztán mint szerető hitvestársak tekinteni egymásra. Edit egy gyerek. A fejemben még mindig gyerekként él, hiába csak három év, akkor is nagyon ártatlannak hat, kicsit mint Layla. Az ártatlanokkal mindig csak a baj van, túl könnyen beléjük szerelmesedik az ember.
- Layla, csak repülnöd kell. Csak te vagy, és a labda. Meg Machay, de őt meg kell tanulnod kizárni. Semmi sem fog történni, ha nem sikerül azonnal, vagy nem lesz meg elsőre. Meg kell ismerned a határaidat. Ne csinálj hülyeséget, az első meccsen kiesni nem ciki, de úgyis izélni fogsz rajta, ha így történik.
Mert már most is izél, gyakorlatilag bevonzza magának, hogy ne legyen egyszerű. De itt vagyok, itt kellett lennem, annak érdekében, hogy egy kicsit megnyugtassam, értem az alapérzést, ami benne van, régebben én is éreztem, most már simán csak hiányzik az érzés, hogy meccsen játsszak. Tény, hogy játszhatnék most is, az iskolai csapatban, de valljuk meg, ha kviddicseznék, az egyenlő lenne az öngyűlölettel. Én pedig nem szeretném gyűlölni magam.
- A gurkókból kettő van, ahogy terelőkből is. Az egyik vigyáz a hajtókra, az akinek jobb az osztott figyelme, az erősebb, jobb reakcióidővel rendelkező pedig arra, aki a cikeszt üldözi. Esetetekben úgy tippelem, hogy Ambrózy tanár úr fog védeni téged. Vagyis teljes védelem alatt fogsz állni. Ő csodálatos, rátermett. Képes volt egy olyan embert visszavinni a pályára, akitől senki sem várta el a tavalyi év után. Bízd rá magad, engedd, hogy a félelmed az ő ütőjébe vezetődjön át, képzeld el, ahogy egy képzeletbeli fonálon minden átkúszik, eltűnik a fejedből.
Lehet, hogy coach-nak kellene elmennem, az állítólag mostanában egy nagyon népszerű dolog. Mondanék csomó okosságot, cserébe meg rengeteg pénzt fizetnének, és nyilván nagyon jó vagyok, ha egy spárga a jutalmam. Nyelek egyet, mert azért eléggé megnehezíti a cölibátusi létemet az ilyen mozdulatokkal.
- Ezt én sosem fogom tudni utánad csinálni, szóval valami Berciszerűt is építs a reggeledbe, és csatlakozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Finoman elmosolyodom, amikor megköszöni a dolgot, habár ez egyáltalán nem szükséges, hiszen komolyan gondoltam azt, amit mondtam. Én nem az a fajta levegőbe beszélő alkat vagyok, aki nem csinál mást, csak olyan nagy kijelentéseket tesz, hogy az ember azt se tudja, merre van az előre, és még ő sértődik meg, ha a másik fél esetleg felhozza neki, hogy igazán lehetne akkor az a rész most már, amit megígért. Egy csomó ilyen figura van a világban, tudom, mert nagyon sokkal találkoztam én is. Eléggé elítélő vagyok, ami azt illeti, nagyon könnyen tudok bepörögni egy-egy negatív megmozdulás kapcsán. És nem, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor most örök harag, és csak mert valami nem klappolt, nem kellesz, de tény, hogy odabent, a kis lelkemben, elkezdem figyelni azt a részt egy kicsit jobban, és vagy csalódok, sajnos, vagy szerencsére rájövök, hogy az nem volt más, csak a véletlenek furcsa összjátéka.
- Mondták már, hogy nagyon bájos vagy?
Kérdezem kedvesen, de a kérdésben megbújik az őszinte érdeklődés is. Mert imádom, hogy ennyire próbálkozik ő is azon, hogy ez az egész kettőnkről szóljon, hogy tényleg ketten legyünk benne. Fogalmam sincs, hogy mikor fog bekövetkezni a tény, hogy Edith Payne a feleségem lesz, de már nem félek tőle. Mert féltem, bevallom férfiasan, az első találkozásunktól kezdve, ahogy a fekete szemekbe mélyedtek a zöldjeim. Mert volt valami azokban a szemekben, amik, még ha sosem vallanám be, de elindítottak bennem valamit. Mára pedig már tudom, hogy érzelmi téren én sokkal mélyebben benne vagyok ebben, mint ő, ha úgy tetszik, a szerelem irányába én indultam meg korábban. Hogy ez valaha kiderül-e? Nem tudom. Talán egy pár év múlva, ha megkérdezi, hogy mikor lett ez több, akkor el merem majd mondani neki, hogy részemről mikor. Viszont ez még nem az, de halad afelé, hogy azzá váljon, ami két embert normál körülmények között összeköt, és őszintén remélem, hogy egy nap majd ő is így tekint majd ránk. Egy olyan érzés birtokában, ami kettőnket köt össze, ami házasságunk szilárdítója lesz.
Tehát féltem. Mostanáig. Féltem, mert valami olyat láttam meg benne, amit korábban talán csak egy emberben, valakiben, aki egykor a világomat jelentette, de sosem tudott róla, és már sosem tudhatja meg. Ebben biztos vagyok, hiszen a tisztelet, ami bennem van Edith iránt erősebb, mint az, hogy eláruljam őt. Még ha engedné is – sokan csinálják ezt mostanában – nekem akkor sem kellene más, nem lennék képes mással lenni úgy, hogy ő a társam, még ha nem is én választottam őt, hanem kaptam. Nem bánom, hogy így lett, már nem.
- Rendben, ezt mindenképpen eljátszom egyszer.
Nem is olyan rossz dolog ez, nem? Tervezni, elképzelni a jövőt. Hogy nekünk egy nap lesznek gyerekeink, vagyis egy nap eljutunk majd arra a pontra, amikor máshogy nézünk egymásra, amikor máshogy érzünk majd egymás iránt. Az első lépést pedig ma tesszük meg, ahogy a hangok kiszakítanak minket, és ahogy én mozdulok, majd ő mozdul, és történik közöttünk valami. Egy apró csók. Egy olyan mozzanat, mellyel az új évbe érkezünk. Egy olyan évbe, ami tele lesz meglepetéssel, kiszámíthatatlan pillanatokkal. Mozdul, és én hagyom neki, engedek, kivárok, nem követelek. Lehet, hogy mondjuk Bianchi proftól kellene magánórákat vennem, mert ahogy elhúzódik, észreveszem, hogy a tanáraink már nem foglalkoznak azzal, hogy itt kiskorúak is vannak. Hiszem, hogy a versem segítette őket ahhoz, hogy egymás szájában kössenek ki. Elmosolyodom, próbálom a gondolataimat Edith-en tartani, és arra törekedni, hogy a másik oldalon zajló események miatt ne legyen pofátlan a vigyorom.
- Boldog új évet.
Suttogom én is, mert ez egy olyan pillanat, amibe egyikünk se szeretne mást belevonni, ez most csak a miénk, és ha le is hajtja a fejét, ha arrébb is húzódik, tudom, hogy az apró lépéseink után most gyakorlatilag csináltunk egy távolugrást, és egy nagyon új helyzetbe hoztuk magunkat. Haladunk, de lassan, és nem is akarok kapkodni. Ahogy a páros pukkanva eltűnik, megjelenik a kaján mosoly az arcomon, mert nem tudom tovább türtőztetni magam. Ez már igen.
- Um, elkísérlek a Navinéig. Azt hiszem, most ránk fér a pihenés.
Döntöm el hirtelen, és kelek is fel, hogy a kezem nyújtsam felé. Nem akarom, hogy ezek után kínban üljön mellettem, én meg toljam a hülységeimet, hátha megmenthetem a helyzetet. Inkább sétáljunk vissza, hiszem még rengeteg időnk lesz együtt. Még akkor is, ha mások gyerekeit cipelem haza az iskolából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A pillantása csak még jobban megmosolyogtat, amire jön a hörcsög fej, én meg elnevetem magam, mert vicces, és mert pontosan tudja, hogy el fogom nevetni magam, esetleg talán válaszként még meg is csapkod. Kemény dolog a nőkkel jóban lenni, mert az ember szeretné jól csinálni, de ők meg olyan kis temperamentumosak. Bezzeg ha a férfi csapkodja meg a nőt, akkor meg egy erőszakos állat. Ki érti ezt a mai világot? Senki. Köszönöm.
- Ijesztő.
Értek vele egyet, mert valljuk be, Ábel ijesztő, és hát persze, jogosan fél, mert Layla kedves, és testfelépítésében vonzó, kecses példány, szóval semmiképpen sem olyan, aki könnyedén felveheti a harcot Ábellel, ám a fogói erényeknek és felépítésnek teljesen a birtokában van, szóval elég bátran mertem feltenni rá a pénzemet. Ha meg bukom? Nos, azt se bánom igazán, mert sokkal fontosabb most az, hogy az ő lelke nyugodt legyen. Csak ne csináljon semmi hülyeséget (haha), ez nem ér annyit.
- Elég nagy baj lenne, ha egy eleve szerencsén is alapuló játékban egy csapat egységesen haragudna egyetlen tagjára csak azért, mert nem úgy jött ki a lépés. A kviddicsben Nyuszi nagyon sok buktató van. Az időjárás, a gurkók, a másik hét ember, a cikesz, Volkov, a nézők. Mind olyan pontok, amikkel számolsz, de nem tudsz igazán számolni, mert bármi történhet.
Én sem számoltam azzal, hogy egy gyengécske navinés lány képes olyan erővel megütni a gurkót, hogy szilánkosra töri a bokám, vagy azt, hogy nem lesz rendesen felkészülve a gyógyítói csapat, és gyakorlatilag a leigazolás kapujában szertefoszlik minden, amiért évekig dolgoztam. De ez történt, továbbléptem, és bármennyire is hiányzik a kviddics, nem őrölhet fel a tény, hogy már soha többet nem lépek pályára.
- Mert az. Tanári szinten. De ha lelkesedést szeretnél hallani, akkor van önálló Volkov-estem is.
Nekem mondjuk a férfi az igazi példaképem, olyan szerettem volna lenni, mint ő, már egészen kicsi korom óta, és mindent is gyűjtöttem, ami hozzá kapcsolódó, ezek pedig mind meg is vannak egy dobozban az ágyam alatt, vigyázva rá, hogy senki se tegyen benne kárt. Miatta kezdtem el komolyabban foglalkozni a kviddiccsel, és így még fájóbb pont, hogy ő most meccseket vezet, én pedig csak a lelátón nézhetem.
- Megharaplak, ha még egyszer lebertalanozol te nő!
Fenyegetem meg én is, mert hát azért mindennek van határa kislány, szóval csak ne szórakozz velem, mert még a végén a nyuszit eszi meg a répa. A kérdésre elgondolkozó arcot vágok, mert jó kérdés, amit feltett.
- Úgy érted a sorozatos káoszon és büntetéshegyen túl? Ha az ép lábamra állok, akkor mérlegállásba simán megyek neked. Meg minden olyat, amihez tényleg csak egy láb kell. Mintha kalóz lennék. Höörrrrr!
Morgok, hát, mint egy amatőr kalóz, de legalább kalózszerűen, egy kettest megérdemel a mutatvány, miközben belemászok a nőszemély aurájába. Nem, hülyeséget én sem kívánok csinálni, mert a becsületemet sokkal többre tartom ennél, ahogy Editet és Layla-t is. De vele játszhatok, mert ismer és mert ismerem. Ez azért megnyugtató.
- Kazanov tutira eltiltana tőled, ha most látna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Akkor jobban viseled, mint én.
Állapítom meg kedélyesen, mert én ölni tudnék azért, hogy bámulnak, majd pusmognak valamit, aztán megint bámulnak. Még ha nem is rólam van szó, akkor is az őrületbe tudnak kergetni ezek a nagy nézések. Nem olyan ember vagyok, aki ehhez könnyen tud idomulni, sőt, a legkevésbé sem vagyok az a fajta, akinek ez könnyen megy, mégis, próbálom a lehető legminimálisabbra csökkenteni a tényt, hogy belül forr az agyvizem. Nem akarok támadási felületet adni, ahogy azt sem szeretném, hogy bárki megtudja, hogy érzékeny pontot képez Edit. Nem, és nem. Vannak titkok, amik maradjanak csak titkok. Arcom vigyor pimaszba húzódik, amikor kijavítja magát.
~ Úgy tűnik, tudok én olyat mondani, ami megváltoztatja a véleményed.~
Elégedett vagyok, mert bár nem rólam gondol mást, hanem a helyzetről, van egy olyan érzésem, hogy ha most őszintén elmondok neki mindent, ami a nagy helyzetben benne van, akkor nem akar majd egy kicsit talán finomodik a gyűlölete és a megvetése. Ha utál az nem zavar, de az, amit jelen pillanatban kiváltok belőle, nagyon is.
- Igen. De ha apád kérdezi, akkor nem. Akkor keményen odateszem magam az utód kérdésben, csak nem vagyok olyan sikeres fogantató, mint ő.
Azért azt nem mondtam, hogy az őszinteség mellett nem leszek megbotránkoztató, Milcsike pedig nem róhatja fel ezt nekem, mert öt és harmincöt között annyi Payne van, mint égen a csillag, de tizenöt mindenképpen. Szóval nem, annyira sikeres, mint ő, nem is szeretnék lenni. Terveim szerint Edit lesz az egyetlen, bár nem tudom, hogy ő akarna-e tőlem többet, mint beszélgetés, és ha úgy alakul se fogom feldobni neki, hogy körözzük le az apját gyermekszámban. Ez lenne az igazi kihívás, ő a házasságunk feléig csak szülne és szülne. Szerencsétlen nő. Mondjuk az biztos, hogy a végére bedilizne,, meg én is. Mert csak így annyit tudnék elmondani a feleségemről, hogy ő itt Edit, terhes. Hát azért ennél azért többet szeretnék.
- Vágom, semmi nyelves csók, és csak a blúz alatt taperolhatok.
Még a halántékomat is megütögetem, mint a néger fószer azon a mémen, hogy nem vagyok én buta gyerek, jegyzetelek mindent. Hogy miért szoktam büntetőmunkán lenni, vagy bevert képpel? Hát ezért a stílusért, amit az emberekkel szemben képviselni tudok. Csodálatos, tudom, de nem tehetek róla. Mondanám, hogy tehetnék ellene, de azt meg nem akarok. Maga vagyok a csoda, de még mennyire.
- Elsőéves rellonos. Vörös hajú.
Nem tudom, hogy mennyire lehet így beazonosítani, de amúgy sokat lógok a suliban Médivel, vagy ő velem, ezt sosem tudtam igazán eldönteni. Szóval, ha már figyelt, akkor már láthatta őt, és a kisasszony láthatóan rendben van. Leszámítva persze, hogy most éppen gyűlöl, mert szerinte azzal a ténnyel, hogy belementem a házasságba, elveszít engem, ami egy bullshit baromság, de magyarázd ezt meg egy nőnek. Elárulom, lehetetlen. Alig várom, hogy elkezdje a baromságait ontani magából ennek kapcsán. Idült mosoly ül ki az arcomra, ahogy mesél a gyermekkori lányról, és tudom, hogy akkor is elbűvölt volna. Sőt, ha korábban észreveszem őt, nem kizárt, hogy nem lettek volna más lányok. Ahogy néz, az a sötét, titkokkal teli tekintet, ahogy az ember mögé akar férkőzni és benne lenni egyszerre. Az a hátborzongatás, amit kivált. Minden, az egész.  
- Valóban nem leszek. Nem hazudok, csak nem szeretem kiteregetni a szennyest. Ha kérdezel, válaszolok, de inkább itt, ahol senki sem hallja. Elég nekem, amit apámért vagy az apádért kapok.
Valljuk be, az öregeink nem könnyű esetek. Házas vagyok, holott még van érvényes diákigazolványom. Az apósom egy unatkozó playboy, aki amerre jár, gyereket hagy maga után. Az apám a minisztérium egyik arca, hivatalvezető, aki esélyes arra, hogy egy nap mágiaügyi miniszter legyen. Azért egy ilyen alappal az embert túlontúl észreveszik.
- Azért ez így túl szépen hangzik. Az anyám tiszteletre és becsületre nevelt, az ő tanítása szerint élek. Védem, akit védenem kell.
A földön alvás az egyfajta megnyugtatásnak szánt plusz, de ahogy hallgatom, érzem, hogy ez nagyon megragadta a figyelmét. Hát igen, mondják, hogy az ördög a részletekben rejlik.
- Több, mint vonzalom.
Torpanok meg a fénylő lelkek szökőkútjánál, ahol a szilvesztert töltöttük. Ezek szerint nem ez az a hely, ahol az idejét töltené. Úgy néz ki, többnek hittem a dolgot a részéről. Vagyis, túlságosan szeretném, hogy több legyen a részéről.
- Ezért nem közeledem hozzá.
Zsebre dugott kézzel az égre emelem a tekintetem, és próbálok okosabb lenni, mint amilyennek kinézek jelen pillanatban. Agyamban szaladgálnak a múlt emlékei.
- A kedvenc tantárgy a bájitaltan, ha olyan helyen van, ami minket köt össze, és nem ez a hely, akkor ahol lehet úszni, szóval a medence. Vagy, megvárom, amíg felrobban a kezemben, mert gondolom, fel fog előbb-utóbb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Nem minden. Vagyis de. Szóval azért nyilván oda kell tenned magad annak érdekében, hogy az univerzum érezze rajtad, hogy akarod.
Talán velem is ez a baj, hogy azért nem léptem mondjuk az ő irányába, mert féltem, az univerzum érezte, hogy félek, és ennek köszönhetően sosem mertem megmondani neki a nyilvánvalót. De hiszek benne, hiszem, hogy ha valamit igazán akarsz, akkor az elérheted, csak tényleg kell a száztíz százalék, hogy valóban a tiéd legyen. Embernek lenni nem könnyű, nem is várja el tőled senki, hogy úgy tekints rá, mint valami valami könnyed létre. Az emberi lét, ha tetszik, ha nem, szívás, de ugyanakkor számos csoda megbújik benne, mint ez a mostani is, ahogy itt állunk, mi ketten, egymás kezét fogva. Layla túl tökéletes, ha szeretett volna is valaha, úgy, ahogy én szeretem őt, akkor sem hiszem, hogy működtünk volna, mert túl tökéletesnek látom a kettősünket. Szépek lettünk volna együtt, de az én életem másfelé indult, és mindent, amit vele vágytam, most egy másik lánnyal kell megtanulnom.
- Szerencsés vagy. Lehet, hogy nem ma jön el a te cikeszed, de egy nap meglesz, és azt mondják, hogy egy bukás után jobban értékeli az ember a győzelmet.
A kérdésére elnevetem magam, mert sejtem, hogy mit hisz, de nem. Egyáltalán nem az van, ami ilyenkor az emberek fejében megfordul, és nem kell arra gondolni, hogy meleg vagyok, mert nem. Értem én, hogy elfogadó világ van, de ha most komolyan azt gondolja, akkor esküszöm, hogy a mélybe vetem magam innen a seprűről. Ha jól esnék, akkor lehet, hogy még a karom is bepirosodna egy kicsit.
- Ő a példaképem.
Nyugtatom meg azért, mielőtt még továbbgondolná a dolgot, mert nekem már sikerült, látom magam előtt a pletykát, meg az összesúgó embereket, és valahogy nem élvezem a dolgot, különösen, hogy bennem nagyon más van. Talán jobb is lenne, ha melegnek hinne egy érdekházassággal?
- Kösz, de tényleg, így rombold le az ember önbizalmát.
Még, hogy satnya, hát felháborít ez a nő! Ennek pedig hangot, vagyis érzést is adok, hiszen a következő pillanatban valóban megharapom. Nem erősen, de annyira, hogy a fogaim kicsit látszanak az gyönyörű bőrben.
- Szerencse-lenyomat.
Nem mintha ezek után ne várhatnék tőle egy jó nagy pofont, mert esélyes, hogy meglesz az is. Viszont a nevetése feledteti is velem a meleg dolgot, és vidáman elmosolyodom én is, hiszek benne, hinnem kellett volna kettőnkben is. Mégsem tettem, mert nem akartam elpusztítani őt. Ahhoz túlságosan értékes.
- Mert máshogy szeretlek, mint illendő volna.
Még nem múlt el, még nem alakult át, még nem tudom elengedni őt, de nem, nem fogok semmi olyat tenni, ami miatt Edit sérülne. Csak le kell zárnom mindent, hogy vele tiszta lapot kezdjek, Le kell zárnom Laylat.
- Azt hittem, túl egyértelmű a dolog, de akkor ezek szerint nem.
Kínos. Megvakarva a tarkóm nézek rá zavartan, óvatosan ellépve egyet hátra. Talán nem most kellett volna, nem egy meccs előtt, ami miatt izgul. Talán én cseszem el az okkamiknak a bajnokságot? Remek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Én elhiszem.
Az élet más területén ugyan, de tényleg elhiszem. Ha kettőnket nézem és Editet, elhiszem. Layla sosem lett az enyém, pedig akartam, igazán vágytam rá, de annyira rossz volt mindig az időzítés, hogy az hihetetlen. Sosem volt ott a jó pillanat, aztán, amikor lett volna esélyem, megkaptam Editet, és bár gyűlöltem a gondolatot, mert a tisztesség nálam előrébb való mint az, hogy mit is akarok én valójában, mégis tudom, hogy ez így helyes. Az érzelmeim átalakulóban vannak, és noha még mindig tudom, hogy szerelemmel szeretem Layla-t, már szerelemmel szeretem Editet is. Csak, más szerelemmel. Layla a tökéletesség, az, akivel életem végéig boldog lehettem volna. Edit a rejtély, a fekete szemek mélyén ülő érzelmek kiismerhetetlen erdejében kóválygok, és tudni akarom, hogy van-e helyem az erdőben. Tudom, ha nem én, akkor más lett volna, és sosem néztem volna úgy a szemébe, mint az első alkalommal. Én már akkor, ott a hülye családi vacsorájukon elvesztem benne, és akkor nem érezném azt, hogy nem akarom másnál tudni, mert nem érdekelne. Csakhogy Edit az én feleségem, és én már el sem tudom képzelni, hogy nem vele vagyok, hogy nem hozzá vagyok hű, úgy is, hogy ő nem érez irántam talán semmit. Szóval igen. A következőnek tudsz jobban örülni. Ezért is kell elmondanom mindent, addig, amíg még el merem, és bár nem így és nem most akartam, nem úgy, hogy előtte játékosan harapdálom őt, és nem úgy, hogy meccse lesz órákon belül, ami miatt eleve izgul, de ha most nem, akkor soha. Én sosem voltam a jó időzítések embere, miért éppen most legyek az. Nem igaz? Muszáj összetörnöm a szívem, azzal, hogy elmondom az érzéseimet. Muszáj elmondanom, hogy elutasíthasson, mert ő olyan, mint én, tisztességes. Belém belém nevelték a szüleim, olykor pofonnal, máskor az égő arcom simító hűvös, puha ujjakkal, ő pedig jónak született. Tökéletesek lettünk volna együtt.  
- Attól még, hogy Radetzky a vezetéknevem, van szívem.
Felelem csendesen, halvány, szomorkás mosollyal. Nem értem, hogy miért nem vette észre. Azt hittem, látta végig, csak nem érzett ugyanúgy. Kedves, jóindulatú, szelíd. Nem lenne képes bántani engem, és talán azért is nem szólt semmit. De jogos a gondolat, én mindig éltem a világom, és sosem engedtem, hogy az emberek igazán meglássák a szívem. Pedig ott volt. Neki ott volt, de úgy tűnik elkönyvelte, hogy én nem tudok szeretni. Tudok, ami azt illeti, nagyon is, jobban, mint hittem, mint valaha feltételeztem volna. Azt hiszem, ebben a pillanatban Layla-t már majdnem képes vagyok elengedni. Most még fáj, de fájnia is kell, hogy végleges legyen. Talán mégiscsak van egy olyan pillanat, amit eltaláltam? Meglepő lenne. Lelövöm a poént, Layla nem kapja el a cikeszt, én pedig örök életemre bűntudatot fogok érezni, amiért az okkamik nem lettek bajnokok.
- Köszönöm.
Suttogom a fülébe, ahogy szorosan magamhoz ölelem, most utoljára szerelemmel. El kell őt engednem, mert tudom, hogy mind a kettőnk második választása tökéletes lesz. A családomban megfulladt volna, nem lettem volna képes egy ennyire jó lelket megmenteni, és, bár Edith miatt is aggódom, neki legalább a családi alapja olyan, hogy ismeri a farkastörvényeket. De Layla, édes, angyali szépségem, téged megölt volna az, ami ott van. Néha én is belehaltam. Neked egy szeretettel teli család tagjává kell majd válnod egy nap. A magamfajtára nem szabad időt pocsékolnod. Vigyázva, hogy a seprűn maradjon, ne billenjen ki, tartom őt, miközben lelépek róla. Még mindig a kezét fogom, ahogy már a földön állva, szembe fordulok vele.
- Maradj a barátom, és hogy érezd, hogy komolyan gondolom, nálad hagyom a seprűmet.
Ha valaki, ő tudja, hogy mit jelent számomra ez a seprű. Tíz éves voltam, amikor elkezdtem Botonddal megépíteni. Ezt a seprűt az első vesszőtől az utolsó bűbájig együtt csináltuk. A legerősebb kötelékem a halott bátyámhoz ez a seprű, amibe belevéstük a neveinket, amivel annyi kalandot megéltünk. Én pedig most hátrahagyom. Lezárok egy szakaszt az életben, itt hagyom életem fő művét életem szerelmével. Nem tolakodón, hanem végtelen szeretettel a szemeimben felemelem kissé a balját, hogy csókot nyomjak a kézfejére. Búcsúzom attól, ami sosem vált valósággá, és köszöntöm azt, ami megerősödik közöttünk, a barátságunkat. Mert a barátságunk örök és megmásíthatatlan. Nekem Edit mellett van a helyem, és lesz valaki, aki annyira szerencséssé válik egy nap, mint én. Valaki, aki Layla társa lesz.
- Csak ne törd össze magad nagyon. A többi nem számít. Védd a csuklód és a bokád. Hagyatkozz Henrikre. Rendben Kisnyuszi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A váratlan tanítás nélküli nap nem is olyan rossz. Az üzenet a hivatalba belépve ért el, így már elindultam, hogy ma is órára menjek, helyette azonban az úticélomat megmódosítva a minisztériumba mentem, hogy az apámmal beszéljek, ami túl szép lett volna, ha sikerül, de hát az ember gyereke ne gondolja, hogy csak úgy lébecolhat a mágiaügyi miniszter irodájába, még akkor se, ha történetesen ő a mágiaügyi miniszter fia. Van egy olyan szóbeszéd, hogy anyámat se engedték be hozzá, amikor gondolt egyet, és hirtelen felindulásból az apám ajtaja előtt termet, de az anyám… nos, ő eléggé határozott asszony, neki csak úgy nem lehet nemet mondani, így hát, megérkezett az ajtó elé, és hamarosan bebocsátást is nyert. Én azonban csak az utódja vagyok, így ez a kegy kevésbé bizonyul jogosnak.
Viszont, ha már idáig eljöttem, akkor meglátogattam a fivéreimet, lézengtem, majd, mint aki jól végezte dolgát, átmentem anyámhoz, ebédeltem vele. Nem is tudom, hogy az emberek mit szoktak csinálni a szabadnapjukon, de tényleg. Én itt vagyok, és valahogy semmi nem jut az eszembe. Nem értem, hogy mikor vesztem el ennyire a tanulás és a munka gyönyöreibe, vagy éppen Editébe.
Apropó Edit… micsoda romantikus férj lennék én, ha a feleségemet egy szál virággal várnám a bejáratnál nem? Sőt, nem is egy szállal, egy hatalmas csokorral, olyannal, amit én magam állítok össze neki. Elmentem hát a virágboltba, ahol egy nem kis méretű összeállítást fabrikáltam mindenféle olyan virágból, amit szeret. Ezzel a halom virággal, meg a legkedvesebb arckifejezésemmel, amivel próbálom azt sugallni, hogy nagyon hasznos vagyok, érkezek meg az iskola kapujához, amint magabiztosan besétálok, és befelé haladva azon agyalok, hogy azért jó, hogy nem mászkálnak sorozatgyilkosok a környéken, mert napközben eléggé vedtelen ez az iskola. Mondjuk akkor nem is nagyon kellene iskolának itt lennie, ha ez lenne az általános, én is csak nagyon unatkozom éppen… ugyebár.
Beljebb sétálva az udvaron viszonylagos nyugalom van, csak egy-egy ember lézeng kint, nem ismerősek, fiatalabbak annál, minthogy egyszerre jártunk volna ide. Így nem is nagyon foglalkozom velük, egészen addig, amíg meg nem pillantok egy rajzot. Ez szakmai ártalom, egyből rávetem magam arra, ami kézzel készült. Szóval, bár ellépek kettőt legalább, most hármat megyek vissza, hogy a srác mögé kerüljek, és anélkül, hogy az illedelmesség aprócska magja lenne bennem, fölé hajolok.
- Majdnem tökéletes alkotás, csak nagyon egyenrangúak a vonalaid, ha lenne egy-kettő, ami erőteljesebb, jobban kiemelkedne.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Hm.
Mondtam már, hogy utálom, ha valaki hümmög? Nagyon utálom. Benjamin bátyám ezt nagyon jól tudja, és mi történik mindig, ha fel akar idegesíteni? Hümmög. Bizony. Felnőtt ember, kistini gyerekekkel, felelős beosztásban, és neki arra van humora, hogy hümmögjön. Erre most tessék, én se csinálok mást, ahogy kissé oldalra döntöm a fejem, és nézem az alkotást.
- Kevés vonallal dolgozol az orrnál. Ne csak a hegyét rajzold meg, hanem a nyerget is, viszont elsőre csak nagyon puhán tedd, és igazából eztán is csak finom sötétítéssel.
A lap fölött húzom végig az ujjam, mutatva, hogy merre haladjon, és hogyan, ezután nézem meg tüzetesebben a szemeket is, ami ahhoz képest, hogy animés, nagyon szépen van megrajzolva, látszik, hogy van tehetség a srácban.
- Kisebbet kell rajzolnod, arányosíts az arcon lévő többi testrészhez, illetve legyen körvonala. Az anime karakterek szeme egy szakaszon van csak megrajzolva, de neked teljes keretet ad a szemed.
Itt is a lap fölött mutatok, a bal oldali szem felett, a két végénél haladva. Ha a keretek megvannak, könnyebb benne dolgozni, nem lesz olyan életidegen a megjelenés, mint például egy anime esetében, vagy a legújabb babáknál, ahol szintén ilyen gigaszeműek, ráadásul a testükhöz képest aránytalanul nagy a fejük. Mondjuk, Barbie óta tudjuk, hogy ezek a fröccsöntött babák sosem lesznek arányosak.
- Az anyukám festő, és az apám legnagyobb bánatára rá hasonlítok. A festészet alapjait tanítom hétvégente a művészetiben. Bercel vagyok.
Nyújtom felé a kezem kézfogásra, mert azért illendő bemutatkozni is, ha már így beálltam a háta mögé és véleményezem a munkáját.