°Podmaniczky Ádámnak

*Rövidesen vége az augusztusnak, és ezzel együtt megszűnik a forróság, a finom fagylaltok, a napozások, az éjszaki séták. Cserébe majd megkapjuk az esős őszt és a hideg, fagyos telet. Lassan elő lehet húzni a hosszúnadrágokat és meleg pulóvereket. Annának ezzel nincs gondja. Jaj, bocsánat, kedves olvasó! El is felejtettem mondani, hogy valójában Podmaniczky Anna gondolatit, tetteit és magát, Podmaniczky Annát ismerheted meg. Ígérem ez volt az első és utolsó, hogy belekontárkodtam itt a dolgokba, többé nem fordul elő.
A legkisebb Podmaniczky, bátyával, Ádámmal ül a vonaton és egyenesen a Bagolykő Mágustanoda felé száguldanak. A leányzó hiába mugli születésű, benne is ott lappang a mágia, nem is volt kérdés, hogy ebbe a tanodába fog kerülni. Azért a szülők megbízták egy szem fiukat, hogy vigyázzanak a lánykára, akit oly' nagyon féltenek. Ez érthető is, Anna roppantul zárkózott személyiség, és annyira törékeny. Legalábbis a szülők ezt látják. Valójában a kicsi Podmaniczky is szeretne "kitörni", vagyis kipróbálni mindent, amit csak lehet, a szülei nem hagyták, hogy kibontakozzon. Ám lehetséges elérkezett az ő ideje.
A vonat lassan megáll, Anna felkapja bőröndjét, s követi bátyát. A forróságra való tekintettel egy rövidnadrágot választott egyszerű pólóval, amit lazán beletűrt a nacijába. Haja majdnem a válláig ér, hullámos fürtjeit a szél az arcába fújja, a kis Annácska pedig próbálja megigazítani azokat. Mosolyogva lépked Ádám mellett, felpillant rá:*
 - Ez Bo...  - *elgondolkodik egy pillanatra* - Bogolyfalva, ugye? - *kérdezi lágy, tündéri hangján, mert nem biztos abban, hogy így hívják a települést.
Megvakarja a tarkóját, s szemeivel körbejárja az egész Vasútállomást, alig várja, hogy megérkezzenek a kastélyba.*

Ma ez van rajtam

°Tompos Csegének

*Manapság Annát az időjárás arra készteti, hogy ne kuksoljon benn a kastélyban, inkább élvezze a napsütést, a tavaszt, és a madarak csicsergését. Ezért szinte minden délután kimozdul a suliból, s legalább a réten kerül egyet. Az embernek szüksége van friss oxigénre. Azonban ha a másodéves lánykának kilométer hiánya van, egészen a falu határáig képes elgyalogolni. Csakúgy magában. Társ nélkül. A legkisebb Podmaniczky lány sosem volt az a barátkozós típus, otthon, Győrben sem talált magának túl sok barátnőt, nos, ez itt sincs másképp. Különben is, őt egyáltalán nem zavarja, ha szépen, csendben, magányosan kell járkálnia. Ez számára teljesen megnyugtató.
Most is épp a Boglyas tér egyik padján üldögélt, míg ki nem találta, hogy ő bizony, tovább akar menni. Felkelt hát, s elindult. Az időjárásra való tekintettel egyszerű kopott farmernadrágot, és egy szürke hosszú ujjú pólót vett fel, ami kissé kinyúlt az idők során, azonban ez volt az egyik kedvence, így hát nem volt szíve kidobni/eldobozolni. Ehhez a szereléshez pedig csak egy egyszerű fekete tornacipőt húzott a lábára. Mint mindig, most sem vitte túlzásba az öltözködést.
Hullámos hajába olykor-olykor belekapott a szél, ebből adódon össze-vissza állnak barna tincsei, aminek nem kifejezetten örül. Ám tisztában van vele: hiába próbálná megigazítani azokat, nem sikerülne. Így hát hagyja az egészet. Inkább a horizontot kémleli, nyiladozó virágokat, vagy a kis madárkákat, melyek átszelik az eget. Lassacskán megérkezik a játszótérre, ahol ugyan egyszer-kétszer megfordult már, de sosem maradt sokáig.
Ráérősen indul az egyik hinta irányába, s mikor odaér szépen belehuppan, s lassan lökni kezdi magát.*

°Tompos Csegének

*Anna sosem kedvelte a játszótereket.
Mikor pici kislány volt, folyton fellökték őt kortársai, holott csak csúszni akart egyet a csúszdán. Konkrétan úgy emlékszik, mintha farkastörvények uralkodtak volna ott; a legerősebb, a legkeményebb gyereket kaparinthatta meg a játékokat. Nos, a leányzó általában inkább csendesen visszasétált, s nem is merészkedett a többiek közelébe. Attól tartott, hogy már megint eltaknyol, kinevetek, vagy valami ciki dolog fog vele történni. Így hát a legtöbb esetben a hűvösben üldögélt és rajzolgatott a porba. Ugyan, ha ezt bátyának, vagy valamelyik nővérének említette volna, biztos ellátták volna azoknak a gyerekeknek a baját, azonban a lányka sosem mondta. Nem tartotta fontosnak. Aztán később már azért rühellte a játszóteret, mert egyszerűen idegesítette a gyerkőcök sivalkodása, ordítása, sírása és az a hatalmas zaj. Pedig - mint most is - szívesen hintázott volna néha, csakhogy olyankor át kellett adni a kölyköknek a helyet. Micsoda kis ördögök... Szerencsére ez alkalommal egy árva tökmag sincs a közelben, így hát a lányka nyugodtan használhatja a játékszert. Valójában kissé furcsának találta, hogy teljesen üres a játszótér, de nem foglalkozott ezzel a dologgal túl sokáig.
Ellökte magát a földtől. Nem akart túl magasra szállni, neki ez pont így volt tökéletes. Még szemét is lehunyta, s szimplán élvezte a napsütést, a szelet és összességében ezt a kellemes időjárást.
Aztán ijedten megrezzen. Szemei kipattannak, erősebben megmarkolja a láncot, s még majdnem sikít is egyet. Rémülten pillant hátra.*
 - Hogy mi...?
*Egy nála magasabb srác volt a tettes. Látta a hatalmas vigyorát is, ám ő egy kicsit sem mosolyodott el. Ugyanúgy nagy és rémült szemekkel bámult vissza előre. Legszívesebben azt mondta volna, hogy most azonnal állítsa le a hintát, azonban valami bevillant az agyába: itt az ideje kockáztatni. Az ég szerelemére, nem maradhat ilyen nyuszi örökre! Lassacskán megnyugtatta magát, majd ennyit felelt:*
 - Persze! - *és ehhez társult egy erőltetett mosoly.*

Osztrovszky úr részére
Szerda reggel

*Igen, igen, igen igeeeeen!
Anna nem aludt egész éjjel, annyira boldog volt. Csak járkált a kastélyban fel s alá, ha prefektusok közeledtek gyorsan elbújt. Nem csinált ő semmi rosszat, nem rajzolt csúnyákat a tanári ajtajára, vagy próbálta kipingálni a festményeket. Ezeket inkább rellonos ismerőseire hagyja. És aminek a legjobban örült, hogy szerelme... Ez nem egy jó szó. Inkább legyen a srác, aki iránt nem is tudja mit érez. Ő pedig nem más, mint Jeges Dióka, aki már borzasztóan hiányzott a lánykának. Ajkai, szemei, az illata... Az egész lénye. A holnapi nap folyamán mindenképp megkeresi a rellonost. Szüksége van rá, és baromira kíváncsi, hogy mivel töltötte el az idejét, míg Anna nem volt itt. Mondjuk nem biztos, hogy jó, ha megtudja, még a végén teljesen kiábrándul a srácból. Ennek pedig bátyja kifejezetten örülne, sőt a leányzó nem tudja, ám neki is jót tenne, ha végleg kitörölné aranyos kis buksijából. Halvány lila gőze sincs mennyi szenvedést és szomorú perceket okozhat még neki Dioka. Hiába, ő akarja ennyire megtapasztalni a fájdalmat, hát akkor tessék.
Hajnalban azért visszavonult a Déli szárnyba, mert valamennyire csak elfáradt, ennek okán úgy határozott gyorsan készít magának kávét. Pár perc múlva már kedvenc unikornisos bögréjébe került a fekete lötty, amit a klubhelyiségben ivott meg. Egy nagy sóhaj közepette kinézett az ablakon és akkor látta, hogy... Te jóságos ég! Már a Nap is előbújt! Még ilyet! Ez pedig azt jelenti, hoooogy... Kaja idő! Hmm... hirtelen megkívánta a görögdinnyét, úgyis nyár van, a piacon biztos lesz. Halkan beosont a szobájába a pálcájáért, majd kiugrált a suli épületéből. Kedvenc kantáros nadrágját és pandás hosszú ujjú pólójában igyekezett a faluba. Úgy sem látta még kora reggel Bogolyfalvát. Valószínűleg semmiben sem más, mint délelőtt, délután, vagy este... Mindig ugyanolyan unalmas... Vagy még nem járt a mókás részein, azért gondolja uncsinak.
10 perc alatt már meg is érkezik a falu központjába, ahol hihetetlenül sokan vannak! Idős nénik és bácsik, anyukák, akik épp a zöldséget vásárolják az ebédhez, gyerekek, aki pusztán nézelődnek. Wow! Sosem hitte volna, hogy Bogolyfalván ennyi ember élne. Furcsa... Néha-néha nekimegy az embereknek, vagy épp egy doxit próbál elüldözni. Hol vannak azok átkozott dinnyék?! Ekkor teljesen véletlenül egy férfinek tolat, akinek kb. a mellkasáig ér.*
 - Ő... Izé, ne haragudj - *mondja rögtön, majd mellé lép. Úúú, itt vannak a dinnyééék! Megbökdös néhányat, majd kiválasztja a legtökéletesebbet. Már épp előhalászná a pénztárcáját, mikor.* - A pi... mármint. A manóba! Hát nem otthon hagytam az összes galleonom! - *megforgatja szemeit, s dühösen mered a fincsi gyümölcsre. Hát na... Asszem erről is lemondhatok...*

Ma