Rocker csibe
London; Linkin Park és Fall Out Boy kezdése előtt nem sokkal

Azt hiszem, ha azt mondom, hogy senkit nem lepne meg, ha én egyik percről a másikra eltűnnék az iskolából, akkor bizony még el is túloztam a dolgokat. Nem voltam túlságosan sokat a Bagolykő terültén, főleg nem akkor, akkor, ha máshol már koncertek voltak, Európa területén belül. Nem mintha máshol gondot okozott volna a közlekedés vagy a kommunikáció, egyszerűen ez volt a konfort-zónám területe. Ez már így volt jó pár éve, szóval bátran kijelenthetem, hogy van pár ismerősöm koncertekről. Voltak akiket jobban kedveltem és voltak, akiket kevésbé, de Shayleen Black azok közé a kivételes egyének közé tartozott, akiket egészen kedvelek. Így történt tehát, hogy mikor összetalálkoztam vele valamelyik nap a kastélyban, rögtön a karomba kaptam és majdhogynem a szuszt is kiölelgettem a rég nem látott bulizó-társamból. Nem, az ilyesmi nem nagyon volt szokásom, de kivételesen jó kedvem volt és a dolog csak úgy magától jött, mindenféle előzmény nélkül. Nem mondom, hogy öribarik voltunk, de azért néha gondoltam rá, hogy írok neki egy levelet... Mégsem tettem, egyrészt azért, mert nem voltam az a fajta, másrészt meg azért, mert azt sem tudtam, hova kéne küldenem. De mikor végre sikerült egy olyan egyént találnom, akiről tudtam, hogy nem mondana nemet egy ilyen ajánlatra, rögtön kaptam az alkalmon, hogy felajánljam neki a másik koncertjegyemet. Magányos farkas voltam egy jó ideje, de azért a koncert mégiscsak társaságban a legkellemesebb élmény. Bár lehet, hogy ez csupán egyéni véleményem, mások pedig nem osztják ezt a nézetet. Ő legnagyobb lelkesedésemre belement, sőt még az utat is megszervezte, így nem győztem köszönni a dolgot. Mármint gondolatban, mert az az Isten még nem született meg, aki rákényszerít engem, hogy bármit is megköszönjek. Talán még kicsit túl jó is volt a szervezése, mert kerek két óránk maradt a kapunyitásig, az pedig nekem egy helyben állással bizony egy halálos örökkévalóság.
- Nekem mondod, Shay? Két hétbe kis híján belehalok, a két hónap, amit kihagytam a suli miatt pedig maga a kínhalál - mondtam kissé túldramatizálva, ettől függetlenül tényleg úgy gondoltam, hogy ez az idő túl sok nekem. Amikor felajánlotta, hogy menjünk be egy CD boltba, lelkesen csillogó szemekkel meredtem rá, mint valami kiskutya, akit kihoztak a menhelyről.
- A lelkembe látsz, csajszi, a lelkembe! - nevettem a szívemhez kapva a kezem, mivel ismertem azt a boltot és a csuklóját fogva mentem vele arrafelé. Mihelyst odaértünk, megnéztem a nyitvatartást és látva, hogy a bolt még minimum három órán át nyitva van, belöktem az ajtót egy csilingeléssel.
- Van valami, amit keresel, vagy csak körbenézünk? - kérdeztem a rock lemezekhez lépve és elkezdtem lapozgatni a tokokat.

Rockercsibe
London; Linkin Park és Fall Out Boy kezdése előtt nem sokkal

Nem, azt hiszem, nem sok olyan ember volt, akivel olyan szintű barátságom lett volna, hogy jajj, most odamegyek, felkapom és megpörgetem, mert ezer éve nem láttam és nagyon örülök. Cat persze kivételt jelentett, annak ellenére is, hogy ő Navinés volt, én meg Rellonos. Vannak olyan kapcsolatok, amikbe egyszerűen nem engedhetem belefolyni a sulis dolgokat, még akkor sem, ha alap esetben megtenném - mert biz isten, megtenném én -, és ez pedig egy ilyen volt. Jóval azelőtt megismertem már, hogy ide kezdtem volna el járni, szóval ettől egész egyszerűen csak elvonatkoztattam. Ha hallotta volna bárki is, hogy elhívtam koncertre, egész biztosan elkezdte volna, hogy mert jaj én csak fel akarom szedni és hogy ez mennyire átlátszó, de nem lett volna igazuk, mert bár ragaszkodtam a pajtimhoz, mégsem olyan szinten, hogy juj megölöm azt, aki ránéz. Egyszerűen csak tudtam, hogy nem járt jó ideje koncerteken - elvégre én jártam ott, de nem láttam - szóval kaptam az alkalmon és úgy döntöttem, sokkal jobb lesz, ha baráttal megyek, mintha szólóban. Aranyos és vicces volt a reakciója, mulattatott. Éppen ecseteltem volna neki, hogy mennyire rossz, hogy már legalább két hónapja nem voltam koncerten, ami nekem körülbelül olyan, mint másnak tíz év, mikor a csajszi közölte, hogy ő már több éve nem volt koncerten. Na erre viszont muszáj volt eljátszanom a hattyú halálát, rögtön a fejemhez kaptam, aztán az ő homlokához, mintha a lázát mérném. Nem voltam egy túlreagálós alkat, legalábbis azt hiszem, hogy nem voltam az, de ez kiverte a biztosítékot. Éveket, koncert nélkül?! Nem, nem én előbb kötöm fel magam, minthogy éveket bírjak ki a szeretett bulijaim nélkül. Szerencsétlen, rokonlélek volt velem, szóval képzeltem, milyen lehetett úgy ülni otthon, hogy tudod, hogy valahol éppen elkezdődik egy Linkin Park koncert, vagy egy Nickelback, Skillet Three Days Grace vagy... ne adj isten Fall Out Boys? Nekem már a gondolattól is előjött az érvagdosó kedvem. Tutira kivetettem volna magam az ablakon, mármint szökési célzattal, ha bármi ilyen történt volna. Kijelentette, hogy ugyanolyan fanatikus vagyok, mint ő, szóval muszáj volt felnevetnem. Nekem azért voltak durva eseteim, amikről jobb volt, ha nem tud. Örültem neki, hogy nevetni láttam, mert manapság nem tűnt már olyan vidámnak, mint anno, mikor megismerkedtem vele. Persze a CD-boltra nem mondhattam nemet, elvégre a lemez olyasmi volt nekem, mint másnak a drog. Egyszerűen csak függtem a zenéktől, még akkor is, ha muglik, kifejezetten bálványoztam őket, amiért ilyen szintre fejlesztették az előadásmódot. Szóval bent egyből a Rock-polchoz lavíroztam és elkezdtem kutatni olyan lemez után, ami esetleg még nincsen meg. Korábban Cat címét beleírtam a zsebemben tárolt FOB lemez szövegkönyvébe, szóval reméltem, hogy nagyon megbecsüli magát, mert ilyet nem gyakran csináltam.
- Újdonság? Én is valami hiányzó láncszemre vadászom, de van, akinek már elég nehéz újat mutatni... - néztem rá sunyi mosollyal, kicsit a homlokomra húzva a kalapom. Kifejezetten régi-divatosan öltöztem ma. Bőrkabát, fekete FOB-póló, fekete farmer, bakancs díszelgett a lábamon az esetleges törések elkerülése érdekében, szögecses karpánt, mert azért mindenki rajong, ha a képébe vágják. Csak a megszokott koncertes szerkóm volt, enyhe extrával, mégpedig azzal, hogy most nem csak a hajamba túrtam felkelés után, hanem még ki is vasaltam. Na erre varrj gombot!
- Toad? Nem igazán ismerem őket, de majd belehallgatok még pár számukba. Az Angel például nem volt rossz tőlük- hümmögtem eltűnődött arccal, majd kikaptam egy Linkin Park lemezt, amivel még nem futottam össze, és érdeklődve tanulmányozni kezdtem, mintha a világ minden tudása lenne a vonalkód fölött. Néha úgy is éreztem és nekem ez a tudás pont elég is volt. Catre néztem halvány mosollyal, immár le sem téve az imént szerzett zsákmányt. Ettől még kerestem tovább, persze, csak ezt már úgy szerzik vissza tőlem, ha a hulla-merev,  jeges szorításomból feszítik ki.
- Mesélj valamit, Cat, ezer éve nem láttalak már. Hogy vagy? Sietsz haza? Reggel indulunk is, vagy maradunk valahol egy-két órát hibernálni? Mit gondolsz? - kérdezgettem, de úgy tettem, mint akit nem különösebben érdekel a válasz. Persze érdekelt, csak egyszerűen el voltam kalandozva, egy CD-boltban a maximális figyelmemre legfeljebb Pete Wentz számíthat.

Rocker csibe
London; Linkin Park és Fall Out Boy kezdése előtt nem sokkal

A koncert előtti Cd kutatás, bakancsos barátnőmtől igazán nagyszerű ötlet volt, nekem legalábbis nagyon tetszett maga az elképzelés, szóval szerintem fel is tűnt neki már jó előre, hogy imádom. Még viccelődni is elkezdett, ami igazából kissé felvidított, mert azt mutatta, hogy minden rendben vele és semmi tragikus nem történt az utóbbi kétezer évben, míg nem találkoztunk. Holott persze tudtam, hogy vannak gondok, mert szegény leányzó olyan vastag volt kb, mint egy ropi, az meg nem éppen aranyos bók, mit ne mondjak.
- Újabban nekem sem olyan széleskörű ám a tájékozottságom - nevettem fel halkan, majd tovább kutattam a lemezek között. Nem nagyon volt semmi érdekfeszítő újdonság, mert a One Direction új lemezeit szívem szerint tűzre vetettem volna, más meg nem nagyon volt, tehát mély sóhajjal szorongattam az imént megszerzett albumot. Ezt már a hullamerev ujjaim közül kell kifeszegetni, annyi biztos, hogy nem adom senkinek oda... Felsorolt pár számot, ebből kettőt ismertem, a harmadik nem rémlett, de próbáltam azért felidézni, csak nehezen ment. Mély sóhajjal néztem rá.
- A Hurricane tipikus lazítós szám, a By The Way pedig egész jó hangulatot csinál, de a Blow-t még nem hallottam... majd ezt is pótolnom kell, rémesen műveletlennek érzem magam hirtelen - ráztam a fejem rosszallóan, majd a bakancsomra sandítottam, mintegy ellenőrzésképpen, hogy minden okés-e. Nem vágom, hogy hogyan jut ilyesmi az eszembe, de egyszerű reflex volt ez nálam. Ha a lábam a helyén, még tudok táncolni, akkor meg nem lehet gond! Persze ezután elkezdtem faggatni arról, hogy van mostanság, meg hasonlókról, de csitítgatni kezdett, hogy ne siessek sehova, mert a kérdéseim felére már nem is emlékszik. Nevetve a hajamba túrtam, majd ránéztem kis vigyorral.
- Bocs, tudod, izgulok, elvégre óriási koncert-élmény van kilátásban - nevetem fel, majd visszatoltam pár tokot a helyére. - Amúgy ez családi hobbi, mármint, hogy eldöntik helyetted, hogy vagy, nálam is szokták.
Közölte, hogy szerzett szállást egy régi ismerősénél, aki éppen nincsen itthon, mire szélesen elvigyorodtam. Nem tudtam, hogy most beszóljak, mert nélkülem intézkedett, megöleljem, mert ennyire előrelátó, vagy csak vigyorogjak sunyin, mindkettő alternatívát helyettesítve ezzel. Mikor közölte, hogy holnap délután vissza kell repülnünk, helyeslően bólogattam. Egyet kellett értenem, mert kezdtem vészesen sokat távol lenni a sulitól, látszott, hogy közeledik a koncert-időszak.
- Persze, én is pont így gondoltam. Pár óra alvás szerű kóma nekem bőven megteszi- bólintottam helyeslően, majd az órára néztem és vissza rá. - Találtál valami jót?
A saját lemezemmel elvonultam a kassza felé, majd visszapillantottam rá a vállam felett, mikor kis túlzással közölte, hogy ezer éve nem hallott már rólam.
- Nos, velem nem történik soha semmi, szóval hiába is kérdezel, leányzó. Tetszik egy csaj, de ezen kívül semmi... - ráztam meg a fejemet, fintorogva, majd reklamálón néztem rá. - Most, hogy egy iskolába járunk, legalább már néha eldughatnád a buksidat felém, nem foghatod arra, hogy nem tudod, hol vagyok!
Mindezt persze csak viccből mondtam, nem akartam én őt piszkálgatni... Ugyan.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Az igazat megvallva nem igazán búsultam a bukásom okán, leginkább jó kedvem volt, elvégre az anyagot tudtam, anyámékat úgysem érdekli már egy ideje, és legalább körmölés helyett buliztam egy oltárit. Egy szó, mint száz a nyarat a magam nemében egyedien és tök jó kedvvel nyitottam. Azonban akadt egy kis problémám, azaz az, hogy egy vörös leányzó nem akart kimenni a fejemből, amikor meg mégis, akkor iszonyatosan unatkoztam. Igazából nem tartott sokáig kinyomozni, hogy merre lakik, mert ugyebár ha az ember akar valamit, azt rövid úton belül meg is kapja. Így történt tehát az is, hogy mindenféle előzetes bejelentés nélkül, egy gyönyörű, napos szerda délután csak úgy bekopogtam Rawenékhez, mint a kósza tavaszi szél. Azaz senki nem számított a jöttömre, leginkább egy bizonyos, macsekos, pizsamás, kócos vörös kisasszony nem. Az ajtófélfának dőlve elvigyorodtam és végigmértem a legkevésbé sem leplezetten.
- Tetszik az új szerkód, Katja - közöltem, majd a dühösen elrohanó macska után néztem. Hát ő már nem fog szeretni engem, ennyi szent... Hirtelen egy éles női hang ütötte meg a fülemet, majd Cat válasza, mire rögtön a fülemhez kaptam a kezemet, de csak diszkréten. Lehet, hogy a nők félig denevérek... Rögtön vallatni kezdett, elég kínosan éreztem magamat. Komolyan, olyan kérdéseket tett fel, hogy "Mi a neved?", "Hol laksz?", "Melyik házba jársz?", "Van barátnőd?", "Mit gondolsz a lányomról", illetve a "Mit szeretnél enni ebédre?" is a listán szerepelt, én pedig igyekeztem mindre a lehető legsemlegesebb és legjófiúsabb választ adni, de a homlokomról már kb folyt a víz. Merlinre...A csajszi persze felszívódott és már én is azon voltam, hogy valami rémes kifogással meglépek, de aztán majdnem levágódott a macskás hölgy a lépcsőn, mikor a kedves mama épp egy gyerekkori sztori ecsetelésébe kezdett Catről meg valami gyíkról. Kitalálták, hogy menjünk a társalgóba, mire felvont szemöldökkel, megugrottam arra hogy a nő tapsolt. A fene egye meg, nagyon megijedtem hirtelen... Minek a társalgóba menni? Pont akkor, mikor a sztori kezd érdekelni? Odabent nem szándékoztam leülni, állva hallgattam tovább a nő ódáit, amit arról zengett, hogy Catnek mennyire tetszik ez a suli. Nagy nehezen, mikor szóhoz engedett végre jutni a legaranyosabb hangomat, és a legcukibb kiskutya fejemet vettem elő, hogy elkérjem tőle a csajszit a nyárra. Legnagyobb meglepetésemre a nő nem ellenkezett, sőt! Azt hiszem még örült is neki, hogy a csajszi végre kimozdul egy kicsit. Tehát míg ő bambult, mi eltárgyaltuk, hogy pontosan mikor hozzam vissza, hogy hova megyünk meg mennyi időre, ilyesmiket. Igazából tök jó fej volt a nőci, egy szó, mint száz, elkértem a csajt.
- Most mire vársz cicám? Nem fog alattad kinőni a fű! Hopp, hopp, nyomás csomagolni, Cat! - tapsikoltam kettőt, majd az idő hátralevő részében meghallgattam a gyíkos sztori felvezetését. Mindezek után vonattal mentünk el Boomba, ahol a világ egyik legjobb bulisorozatára készülődtek a rendezők. Nem tartott tovább az út pár óránál és végül ott álltunk a helyszínen, én pedig már most boldogabb voltam ezerszer, mint az elmúlt egy év bármely napján.
- Meglepni? Mégis mivel? - kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben átadtam két jegyet és hagytam, hogy beváltsák két UV-s pecsétre, meg karszalagra, biztos ami biztos. Gondoltam, hogy műveletlen a szentem, de hogy ennyire. A kérdésére grimasszal válaszoltam, majd egy óriásplakátra mutattam, amin a több, mint 20 fellépő fel volt sorolva.
- Ezt a pár napot, cicám, garantáltan nem fogod elfelejteni... de előtte halljam, mi volt azzal a gyíkkal? - nevettem fel rápillantva, miközben beljebb húztam.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Ahogy reméltem is, elég hamar elkészült a pakolással, meg úgy mindennel, szóval nem kellett megismerkednem a család többi tagjával. Nem volt velük bajom, de nem éreztem különösebb ingert rá, hogy édesapukával kelljen csevejt folytatnom arról, hogy mit is szabad nekem a leányka közelében, meg mit nem. Egy szó, mint száz, meghallgattam a gyíkos sztori elejét, majd rövid búcsúzkodás utána a leánykával egyetemben elhagytam a helyszínt. A vonatút egész szórakoztató volt, főleg, hogy egy  csomószor feltűnt, hogy bámul rám, de persze ezt nem tettem szóvá, miért is tettem volna? Ha annyira akarja, folytassa csak, nekem nem kopik tőle a kinézetem, ha bámul, akkor meg? Hát csak tessék. Persze elég hamar meg is érkeztünk a városba, de innét még el kellett menni arra a helyre, ahol a koncertek voltak, tehát szó mi szó, még volt kis út előttünk. Ez is hamar elszáguldott. Amint odaértünk, persze a kis vörösnek megeredt a nyelve, komolyan már számoltam vissza fejben, hogy mikor is fog megszólalni, igazából mikor háromnál tartottam, hallottam a hangját. Kis kuncogással kérdeztem vissza, hogy mégis mi lepte meg, mire a kérdésemre kérdéssel is felelt.
- Hogy honnan tudom, hogy hol laksz? Egyrészt drágám, van pénzem, másrészt meg kapcsolataim. Ennyi volt - csettintettem a nózija előtt kis mosollyal, majd intéztem a jegyek kérdését. Eközben ő elmondta, hogy az lepte meg, hogy az anyukája csak úgy elengedte őt, mire hátranéztem rá.
- Mi olyan meglepő ezen? Fiú vagyok, helyes és jól nevelten viselkedtem vele, valamint csak úgy beállítottam, hogy Rawen kisasszonyhoz jöttem. Neked mi lett volna az első következtetésed? Hogy takarítani jöttem? - kuncogtam fel, majd tartottam a kezemet. Nagyon reméltem, hogy nem ragasztják félre a karszalag végét, mert egy jó kis gyantázáshoz nem sok kedvem akadt. Megkérdezte, hogy kik fognak fellépni, mire a plakátra mutattam, hogy ez a sok-sok ember, mire ő odavonult és tanácstalanul böngészni kezdte őket. Mögé lépve a vállára tettem a kezem és a füléhez hajoltam kis mosollyal.
- Neki jó zenéje van, főleg szöveg nélküliek, de jók. Ő népszerű slágereket dolgoz fel, pl a Lana del Rey remixét imádom, meg ő is jó, sőt ő is... az ő zenéje kicsit elvont, de tűrhető - mutattam neki egyenként az előadókat, akik érdekeltek engem. Persze ezután elléptem tőle és meginformáltam, hogy mi is volt azzal a gyíkkal, közben pedig az ajkát néztem. Ne harapdáld... ne harapdáld... Ne harapdáld! Azon voltam, hogy rászólok, de végre abbahagyta, szóval mély sóhajjal kifújtam a levegőt és felengedtek kicsit az izmaim is. Miközben előadta a kis sztorit, az ajakamat rágtam, nehogy véletlenül elvigyorodjak, mert ugye az most nem lett volna jó, szerintem megsértődött volna rajta, ha esetlegesen kinevetem a leányzót. Végül mivel úgy láttam, hogy kissé kínosan érzi magát a dolog miatt, kis mosollyal megsimogattam a hátát és puszit nyomtam a hajába.
- Jajj, ne izélj ezen, Cat. Szerintem aranyos sztori - közöltem, majd az ő hátizsákját is lenyúlva indulás.
- Fel kéne állítani a sátrat a kijelölt helyünkön, elvégre nem két percre jöttünk, kedves - mondtam, majd elindultam abba az irányba, a másik kezemmel az övét megfogva.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Eléggé rosszallóan nézett azért, mert úgy derítettem ki a címét, hogy fizettem érte, mire én csak vállat vontam. Ilyen az élet, nem lehet mindig a könnyebb utat választani, mert akkor halálra unod magadat.
- Ha baglyot küldök nem lett volna meglepetés, na meg ahhoz a címedet is tudnom kellett volna. Evidens, ha tudom a címedet, nem küldök baglyot, hogy megkérdezzem - néztem rá elég hülye fejet vágva, amolyan "logikus, nem?" arckifejezéssel.
Belekezdett a mondókájába, de azt hiszem, sikerült elgondolkoztatnom az antiszociálisságát illetően, amit utólag a szavai meg is erősítettek. Háhhá! Mindezek után inkább az érkezőket figyelte, én pedig hasonlóan tettem. Hát, mit ne mondjak, voltak bizarr emberek is köztük. Van, aki nem tudja, hogy mikor kell elkezdeni a bulit. Ő például tutira nem. Rosszallóan ráztam a fejem, miután az egyik csaj rám füttyentett. Méltatlankodva mutattam a szőke csajra.
- Látod? Ő szerintem határozottan azt hiszi, hogy a kocsi húzza a lovat - fontam össze a karomat kissé duzzogón. Megköszönt valamit, nem tette hozzá, hogy mit, de végeredményben arra jutottam, hogy az elcipelésre kell ezt értenem. Csak vállat vontam, kimotyogva egy nincs mit-et. Tartottam neki egy rövid útmutatást, amiből fogalmam sincs, hogy mennyi jutott el a tudatáig, mert kissé lefagyottnak tűnt, de nem mondhatja, hogy én nem próbálkoztam minden erőmmel!
Persze nem állhattam meg, hogy fel ne hozzam a gyíkos sztorit, amit elmesélt félig az anyja és miután ő befejezte a mondókáját, meg kellett állapítanom, hogy szerintem aranyos sztori volt. Bár nem gondoltam volna, hogy ennyire meg tud ijedni valamitől.
A puszim miatt elvigyorodott, aztán míg nem figyelt, felkaptam a hátitáskáját. Ez utólag persze szemet szúrt neki és megpróbálta visszaszerezni, sikertelenül, mert szóba hoztam a sátor témát.
- Vajon? Három napra - közöltem, majd olyan helyre igyekeztem, ahol nem volt ember. Persze fogtam a kezét, mivel még a végén elhagytam volna a csajt.
- Oh, tényleg? Sehol? Azt hittem, hogy ha már volt pasid, legalább elvitt valamerre. Úgy tűnik már ez sem a régi - nevettem fel és egy tökéletesen muglimentes helyen kidobtam a táskából a sátrat. Egészen felderült, miközben visszaszerezte a táskáját, szóval én is csak vigyorogni tudtam.
- A becenévért még később harapdállak meg, most pedig vedd elő a pálcád, mielőtt előkerülne egy rakás mugli, mert én ezt nem fogom neked kézzel összerakni - nevettem majd elmagyaráztam neki, hogy lebegtető bűbájt kell használnia.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Legyintettem, mintegy jelezve, hogy ugyan már, mit érdekel engem, ha butaságot mond. A butaság emberi dolog, a létünk egyik tényezője, így nem különösebben akadtam fent rajta, hogy benne is lakozik egy kevés. Kiben nem? Viszont azon, hogy a csaj rám füttyentett, én meg kiakadtam rajta, elég érdekesen nézett. Erre persze én is felvontam a szemöldökömet.
- Nem is értem, miről beszélsz, Cat. Furcsákat mondani? Csak nem szeretem, mikor úgy kezelnek, mint egy nőt. Nálam ez nem szokás, rám ne füttyögjön. Ha érdekelt volna, akkor megtettem volna ez a gesztust én. Megtettem? Nem. Ennyi - vontam vállat mély sóhajjal, aztán persze magyaráztam neki, mindenről, még arrólis, hogy hány napig maradunk, amin nem meglepő módon ledöbbent. Mondjuk nem értem miért, én koncert sorozatokra soha nem megyek egy napra. Az olyan, mint kérni három gombóc fagyit, hogy egyet megegyünk, a másik kettőt meg kidobjuk.
Eléggé kiakadt, szóval oldalra billentett fejjel néztem rá, felvonva a szemöldökömet és összefontam a karjaim a mellkasom előtt, az egyik kezembe még mindig fogva a táskáját.
- Talán gond? Még meggondolhatod magad, ha gondolod, hazaviszlek. Visszaérek, mielőtt még elkezdődnének a kedvenceim, szóval nekem nem gond. - közöltem, majd tovább sétáltam kissé immár szórakozottabban.  - Vagy úgy. Akkor nem érzem magamat kihagyva
Azzal ledobtam a táskámat és kissé érdekesen nézett ki, mint egy kiscsaj egy plüssel. Halkan felnevettem, aztán persze rövid csipkelődés után úgy döntött, hogy ő bizony tűzcsapnak készül felnőtt korában.
- Mi az, még sosem mondtak neked ilyet? Amúgy lehet, hogy megsütött, míg dekkoltam az ajtótok előtt - mosolyodtam el halványan, majd közelebb léptem hozzá és a derekánál fogva magamhoz rántottam, pimasz vigyorral.  - Amúgy meg mit izélsz... Talán zavarna?
Utána persze elengedtem és megpróbáltuk felállítani a sátrat, ami végül rajtam landolt. Az eget bámultam a földön fekve, majd elgondolkozott arcot vágtam.
- Hát igen, nem vagy egy Morgana, de sebaj, majd csak kikupálódsz... Segíts, nem akarok itt maradni... - nevettem el magamat, aztán mikor végre leszedte rólam a sátrat, nagyot nyújtózkodtam. -Látod? Megy ez neked, csak akarni kell.
Ami azt illeti, nem fájt semmim, csak nem szerettem sátrak alatt tölteni az időmet, egyszerűen nem volt az én műfajom. Max akkor, ha fel van állítva. Nagy nehezen feltápászkodtam, majd félszeg mosollyal megigazítottam az öltözetemet. Az ölelés igazából váratlanul ért, de sután átkaroltam, majd halvány mosollyal megcirógattam az arcát és megcsókoltam. Igen volt hozzá képem.
- Úgy nézek én ki, mint aki haragszik? Ugyan! Akkor nem ilyen arcot vágok - közöltem, majd elengedve hagytam, hogy felvegye a pálcáját és én is felkaptam az enyémet. Másodikra végül sikerült felállítani a sátrat, én pedig bemásztam, bevonszolva a táskámat is.

Amanda

Mondhatni soha nem voltam egy elkötelezett, helyhez kötött jellem. Nem befolyásoltak erkölcsi dolgok, sem semmi ilyesmi. Az életem elég furcsa és váratlan fordulatokkal volt hajlamos meglepni, ilyen volt például az is, hogy bandám lett... De újabban ez az egykor oly sok meglepetéssel teli valami... hát... kezdett ellaposodni. Nem mondhatnám, hogy érdekes volt az élet a kastélyban, legalábbis a számomra nem eléggé, így újabban, mikor kezdtem ráébredni, hogy az életemben semmi pozitív nincsen, semmi, semmi, azaz nulla, mondhatni tényleg elhagytam magamat. Nem jártam el, nem buliztam, nem kerestem Kiliánt. Ugyan minek is kerestem volna? Ha annyi nincsen benne, hogy néha egy rühes bagollyal megdobjon, mikor jóformán egy köpésre lakunk egymástól, akkor nekem miért kéne keresnem?
De a mai nap kivételesen valami pozitívat tartogatott. Valami jót, amire tényleg érdemes volt várnom az elmúlt hetekben. Szóval reggel, amikor felkeltem, a gyomrom labdányira szűkült, azt hiszem, egy kicsit talán még szédültem is, de amint tudtam, rendbe szedtem magam és már útra is keltem.
Mondhatni, Portugália nem éppen a szomszéd falu, ezért is pozitív csalódás, ha az ember fia varázsló. A megbeszélt hely megtalálásához ugyan igénybe kellett vennem pár helyi lakos segítségét, de végül csak időben értem oda.
Amanda már itt volt, szóval kissé kínosan éreztem magam, kicsit megigazítottam a hajamat, majd az ajkamba harapva, a lépteimet megszaporázva siettem a menedzser elé.
- Rémesen sajnálom, kicsit megkeveredtem a városban. Amúgy nem  szokásom késni, csak most... valahogy belebonyolódtam az utcákba - néztem hátra, majd vissza a lányra... nőre...?, bocsánatkérő arccal.
Hatalmas gubancot éreztem a gyomrom helyén ez pedig szokatlan volt. Mégis mi ez az érzés?

Amanda

Általában nem volt gondom a tájékozódással, de a mai nap más volt, valahogy nem találtam a helyemet a világban, kicsit talán azért is mert izgultam. Szóval szégyen vagy sem, a helyiektől kértem útbaigazítást és késve bár, de törve nem, csak odaértem! Amanda már itt volt, szóval első dolgom volt bocsánatot kérni, amiért elkeveredtem, de megnyugtatott, hogy semmi baj, mert bőven időben vagyunk.
Én halványan elvigyorodtam, mikor közölte, hogy legelső alkalommal neki is legalább fél órájába telt megtalálni az edzőközpontot. Valahogy ezen nem tudok csodálkozni.
- Azt hiszem, átérzem a helyzetet, én is lassan tizenöt perce korzózok itt fel-alá... Legalább három embert megállítottam, hogy idetaláljak. - mondtam végül elgondolkozva és próbáltam nagyjából megnyugodni. Ez az érzés sok minden, de nem nyugodt. Ez látszott is rajtam, mert rákérdezett, hogy rendben vagyok-e. Elvigyorodva zsebre vágtam az enyhén remegő kezemet és bólintottam.
- Szerintem minden okés, már amennyire ezt meg tudom állapítani. Néha nem jutok magammal egyről a kettőre. - mondtam szórakozottan, aztán visszaköszöntem a két ismeretlennek, érdeklődve figyelve, hogy ezek mégis kik lehettek. Nem sokáig kellett ezen törnöm a fejemet, mert Amanda a segítségemre sietett és elmagyarázta, hogy az egyikük a csapat őrzője, a másik pedig egy felépülőben lévő hajtó. Bólintással konstatáltam, aztán a kijelentésére halkan elnevettem magam.
- Valahogy a rosszalló pillantásoktól nem tartok egy ideje, megszoktam már fellépések után, mikor a pasik ki vannak akadva, hogy az adott barátnő éppen benyögi, hogy imádja a bandát. - nosztalgiáztam el egy kicsit, de persze követtem M(r)s Poltert lelkesen, aztán az útmutatását hallgattam, mintha pont az életem múlna rajta. Jézusom, tudok figyelni...
- Aaazt hiszem, eddig minden tiszta.