Egész úton csak a fejét ingatta. Nem lett rosszul az autóban, hiába nézelődött kifelé egyfolytában, az elsuhanó fák nem kavarták fel a gyomrát. Azért nem volt túl boldog az utazás alatt, nem tudott lazítani, tehát egy órán keresztül kellett Barninak élvezni a fatuskót az anyósülésen.
Mikor megérkeztek a célállomásra, bizony úgy pattan ki, mint aki egész úton ilyen jól volt. A friss levegőt mélyen tüdejébe szívja, arcán mosoly rajzolódik ki. Egy kacsóján megtudja számolni, az utóbbi hetekben hányszor járt az intézet udvarán kívül.
Hálásan pillant a férfira, de csak egy pillanatig. Ezután felé nyújtja a kabátból kilógó ujjait és ha engedi, megfogja a kezét. Bár alapjáraton szeretne elveszni, az állatokat még megvárja.
Ő észre se nagyon veszi a nőt, aki a segítségét ajánlja, annyira el van foglalva a hangokkal, szagokkal és persze a látvánnyal. Itt már el is ereszti Barnabás kezét és elszakad tőle. Szájtátva, érdeklődve indul útnak.
A macskák nem érdeklik, a hüllők sem, Barninak egy ugatós négylábú kell. Arrafelé tart, bárhol is legyen az. Ő megy előre, keres.