Két napja elküldtem azt a baglyot, és legszívesebben abban a pillanatban találkoztam volna az öcsémmel. Eddig nem viselkedtem megfelelő testvérként, tekintve, hogy leléptem és egy szót sem szóltam neki, ahogy senkinek sem. Nem kérem, hogy értsék meg a helyzetem, viszont változtatni sem tudok rajta, így muszáj nekik is elfogadniuk. Nem jókedvemből hagytam itt őket, de nem folytathattam azt, ami otthont ment, így pontot tettem a dolgok végére, legalábbis részemről lezártnak tekintem, mindazonáltal fogok még beszélni a szüleimmel, ha akarják, meg, mert apával kell is Zalán miatt. Nem említettem őt nekik, kihagytam, hogy ő az egyik indokom az országban maradásra, holott ő az egyik legnyomósabb a három közül. Szofival megbeszéltem a dolgokat, valamennyire sikerült megbékítenem, de még tepernem kell a szőkénél, az öcsivel most akarok beszélni amennyiben hagyja, Lanettát pedig meglepem még egy gyűrűvel. Kész gyűjteménye lesz annak a lánynak, minden szituációnál azt kap tőlem, mintha ennyire jól állnék anyagilag. Még egy személlyel kell, majd beszéljek, de róla tudom, hogy nem haragszik már, ebből a szempontból őt szeretem a legjobban, mert nem haragtartó, de nem kérdezem meg miért, lehet olyan választ kapnék, ami nem tetszene.
Idegesen lépkedek a megírt hely felé, nem írtam meg előre mit fogok mondani, szóval érthető miért vagyok feszült és tűröm meg nehezebben az embereket ezen a csodás őszi napon. Általában nem szólok másokhoz, vagy csak nagyon indokolt esetben, de most nem tudtam megállni, hogy ne szóljak vissza a tagnak, aki mellém akart ülni a tömegközlekedésen, holott ezer másik hely volt még. Ha azt hitte velem barátkozni tud, akkor félreismert. Jöhettem volna mágikus úton is, de azokat az elmúlt időszakban annyira megutáltam, hogy inkább így járok. Van időm gondolkodni is, van min, hiszen amíg nem voltam itt sok dolog változott. Szerencsére Sora nem szerzett tudomást erről az egészről, nem tudom, hogy tudná feldolgozni apánk félrelépést és a plusz egy bátyót, akit kapna. Nem Zalánnal van baj, azonban hatalmas változás mind az ő életében, mind a miénkben. Az utam során döntöttem el, hogy szeretnék az ő testvére is lenni, legalább olyan mértékben, mint a húgomé, és ez eddig nem sikerült, ezért változásokra van szükség. Én teszem meg az első lépést, ami azt jelenti lesz képem odaállni elé és megkérdezni, amit ő tett pár hónapja. Ezek után tudunk még testvérekként gondolni egymásra? Ha a válasz részéről nem lenne, megérteném, én rontottam el mindent, de az ereinkben folyó véren nem tudunk változtatni, személy szerint én nem is akarok. Remélem, megbocsájt minden hülyeségemért, mert nincs kedvem pincsikutyát játszani, de, ha kell, megteszem, mivel róla van szó. Furcsa egy helyzet, mindig azt hittem Szofim kívül nem lesz ilyen személy az életemben és hopp, ez gyökeresen megváltozott. Milyen kiszámíthatatlan az élet. Zsebre dugott kezekkel, fejemen a fejhallgatómmal és rajta a kapucnimmal járom a főváros utcáit, hogy elérjek a megfelelő utcába. Itt már tényleg nem szeretném, hogy hozzám szóljanak, időzített bomba vagyok szó szerint, amíg a megfelelő ember meg nem talál. Szeretném, hogy itt legyen és elmagyarázhassak neki mindent, és meglepjem valamivel, ami nem is kifejezetten ajándék, vagy nem tudom nevezhetem-e annak, azt majd ő eldönti. Nézem az embereket, de eddig még nem veszem észre se távol, se közel.
Idegesen lépkedek a megírt hely felé, nem írtam meg előre mit fogok mondani, szóval érthető miért vagyok feszült és tűröm meg nehezebben az embereket ezen a csodás őszi napon. Általában nem szólok másokhoz, vagy csak nagyon indokolt esetben, de most nem tudtam megállni, hogy ne szóljak vissza a tagnak, aki mellém akart ülni a tömegközlekedésen, holott ezer másik hely volt még. Ha azt hitte velem barátkozni tud, akkor félreismert. Jöhettem volna mágikus úton is, de azokat az elmúlt időszakban annyira megutáltam, hogy inkább így járok. Van időm gondolkodni is, van min, hiszen amíg nem voltam itt sok dolog változott. Szerencsére Sora nem szerzett tudomást erről az egészről, nem tudom, hogy tudná feldolgozni apánk félrelépést és a plusz egy bátyót, akit kapna. Nem Zalánnal van baj, azonban hatalmas változás mind az ő életében, mind a miénkben. Az utam során döntöttem el, hogy szeretnék az ő testvére is lenni, legalább olyan mértékben, mint a húgomé, és ez eddig nem sikerült, ezért változásokra van szükség. Én teszem meg az első lépést, ami azt jelenti lesz képem odaállni elé és megkérdezni, amit ő tett pár hónapja. Ezek után tudunk még testvérekként gondolni egymásra? Ha a válasz részéről nem lenne, megérteném, én rontottam el mindent, de az ereinkben folyó véren nem tudunk változtatni, személy szerint én nem is akarok. Remélem, megbocsájt minden hülyeségemért, mert nincs kedvem pincsikutyát játszani, de, ha kell, megteszem, mivel róla van szó. Furcsa egy helyzet, mindig azt hittem Szofim kívül nem lesz ilyen személy az életemben és hopp, ez gyökeresen megváltozott. Milyen kiszámíthatatlan az élet. Zsebre dugott kezekkel, fejemen a fejhallgatómmal és rajta a kapucnimmal járom a főváros utcáit, hogy elérjek a megfelelő utcába. Itt már tényleg nem szeretném, hogy hozzám szóljanak, időzített bomba vagyok szó szerint, amíg a megfelelő ember meg nem talál. Szeretném, hogy itt legyen és elmagyarázhassak neki mindent, és meglepjem valamivel, ami nem is kifejezetten ajándék, vagy nem tudom nevezhetem-e annak, azt majd ő eldönti. Nézem az embereket, de eddig még nem veszem észre se távol, se közel.