Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem tudta magát távol tartani. Pedig talán jobban tette volna, ha nem jön ide, hanem szépen otthon marad a fenekén. Hála istennek, Ákossal van dolgunk, aki sosem az okos döntéseket választja, hanem azt, amelyikre jobban vágyik. És erre vágyott, hogy lássa a fellépést. Hogy valaki zsebéből kilopja a jegyet, besurranhasson. Megigazíthassa öltönyét, leüljön a hátsó sorba. Ezzel senkinek nem árt, Nina pedig nem tud róla, merre jár. Csendben, éberen figyeli végig az előadást. Ismerősek Lilla mozdulatai, sokszor látta már őket, miközben gyakorolt. Most is csak őt figyeli, senki más nem érdekli, csak az, amíg ő táncol. Pedig azt hitte, elrendezte magában a dolgokat és ennyiről szól majd az egész. Idejön, végignézi, aztán elmegy, eltűnik és itt sincs. Lilla meg sem tudja az egészet, és nem esik baja...
De az előadás végeztével az sem érdekli, baja esik-e a lánynak. Csak szeretne pár szót váltani vele. Az előtte lévő sorban valaki az ülés alatt hagyta az ajándéknak szánt virágot. Egy egyszerű mozdulattal tulajdonítja el a csinos rózsát. Megszimatolja, féloldalas mosolyra húzza az ajkait, és már ott sincs, mielőtt még valaki észrevenné a rózsa hiányát. Sajnos nincs ideje megvárni a tapsot és még időzni is egy kicsit, gyönyörködni a balerinákban.
Inkább kimegy az épület elé, úgy sejti, Lillának talán pár barátja, családtagja is eljött megnézni, és talán velük fog majd találkozni. Nem szívesen mutatkozna be a famíliának, meg amúgy is, már ég a vágytól, hogy egy szál cigit elszívhasson. Így kiérve az épület elé, a falnak dől, egyik lábát felrakja. Meggyújtja a cigijét, másik kezével céltalanul lógatja a rózsát. Az előadásnak, tapsnak vége, az embertömeg lassan megindul, a balerinák pedig a háttérben készülődnek, családjukkal, barátaikkal, esetleg a többi táncossal beszélgetnek. Ő pedig türelmesen vár, és azon kattog az agya, hogy el kellene mennie, és azon gondolkozik, mennyi ideje lehet, hogy még rávegye magát a távozásra? Az óráját nézi, de képtelen nem figyelni az összes vékony alakot, ahogy elhagyják az épületet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyből megpillantja, ahogy kilép, a családja körében, liliomokkal a kezében. Nem tudná eltéveszteni. Vesz egy mély levegőt, beleszív a cigijébe és úgy fújja ki a füstöt, mintha mi sem történt volna, mintha mindig azt lélegezné. Ledobja a csikket, rálép, aztán már indulna is el, szabad kezét zsebre téve, Lilla felé. És abban a pillanatban megtorpan. Olyan hirtelen lép vissza a fal felé, a háta tompa puffanással találkozik a fallal. A lábát visszatámasztja, kicsit előrehajtja a fejét. Itt marad, itt kell maradnia, nem megy oda, csak áll, és erős lesz. Csak nézi, megbeszélte magával, hogy csak távolról csodálja és esetleg elkap valamit abból, amit átél, de nem akar minden áron az élete része lenni.
Amint erre gondol, elkapja a kék tekintetet, ahogy hitetlenkedve hunyorog felé. Az ő fejére pedig elégedett mosoly ül ki, hátrahajtja a fejét. Csak figyeli, ahogy az anyjának suttog, az apja kezébe nyomja a virágokat, megindul felé az iszonyat aranyos pulcsijában.
Nem kell neked sehova üldöznöd, visszajön ő magától, úgyis, mindig visszajön - követi Lillát a gondolat, és megkörnyékezi Ákost, azért ilyen elégedett.
 - Szerbusz - válaszolja a szép szeműnek, egy halk torokköszörülés után. Előre hajtja kicsit a fejét, az arcát vakargatja, mintha zavarban lenne. Igazából csak nagyon nehezen állja meg, hogy ne vigyorogjon gátlástalanul és ezzel sikeresen el is kerüli. Visszaemeli a fejét és látja Lilla tekintetét, egyértelműen olyan arcot vág, mint aki arra vár, hogy mondja csak, amit akar. Úgyhogy összeszedi magát, és minden megjátszott szentimentalizmusát, amit erre a pillanatra tartogatott. Megigazítja a nyakkendőjét.
 - Nos, az én személyes véleményem az, hogy tökéletes voltál - fogalmazza meg ezúttal másképp a mondandóját, megfogja a rózsa fejét és Lilla felé nyújtja, féloldalas mosollyal az arcán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elég figyelnie Lilla arcát és tekintetét, hogy szavak nélkül is tudja, mit gondol. Arról, hogy most itt van, és hogy az előadást is végignézte. Annyira boldog és lelkes, hogy le sem tudná tagadni, még akkor sem, ha akarná. Ákos pedig csak mosolyog rajta, és arra gondol, hogy ez a boldog tudatlanság tökéletes állapota. Ha tudná, ha csak egy picit is sejtené, Ákos szemszögéből hogyan néz ki a történet... nem így állna hozzá. Ha tudná, hogy még a rózsa is mástól van, amit hozott, akkor kifejezetten mérges lenne. Talán mérgesebb, mintha tudná, hogy tulajdonképpen valaki más jegyét is ellopta és úgy jutott be. Ha pedig sejtené, hogy el is akart menni szó nélkül, anélkül, hogy megmutatná magát, talán egészen csalódott lenne. De ezeket a kimeneteleket ügyesen kerülte el, és most itt van a tökéletes végeredménnyel, egy visszafogott puszi érzésével az arcán és egy köszönettel. Nem kifejezetten érzi magát túl gazdagnak, de még mindig jobb, mintha nem lenne semmije, vagy csak egy szál rózsája és egy szál cigije. Határozottan jobb.
Aztán, ha már Lilla közelebb merészkedett hozzá és olyan szépen néz azokkal a nagy, kék szemekkel... finoman megérinti a nyakát és közelebb hajol az arcához. Egyértelműen meg akarja csókolni, de aztán felpillant, Lilla családja felé és megáll a mozdulatban, kuncogva fújja ki a levegőt.
 - Sajnos nem kértem engedélyt a gardedámodtól... de majd legközelebb - nevetgél tovább a helyzeten, ahogy visszaegyenesedik. Rossz szokásként azért még megigazgatja kicsit Lilla haját, mielőtt még elengedné. Nagyot szusszant, megvonja vállait és vigyorra húzódnak ajkai.
 - Így is a pokolban fogok elégni azért, amiket műveltem veled az esküvő előtt - mondandója mellé tetteti a kétségbeesést is. Ó igen, azzal tökéletesen tisztában van, hogy a pokol tüzén fog elégni, ha egyszer abbahagyja azt a csodás életet. De nem azért, mert hozzá mert érni a lányhoz, hova tovább, meg merte csókolni. Inkább a sok egyéb szörnyűségért, amit művelt vele, és a még szörnyebb dolgokért, amikről ábrándozott vagy álmodozott. Bár sosem félt a büntetéstől, legyen az valós, vagy misztikus, vallási, túlvilági.
 - De azzal a tánccal még tartozol nekem. Összetörted a kicsi szívem - ütögeti meg egyik kezével a mellkasát, közben összepréselt ajkakkal bólogat ütemesen. A tekintete pedig ítélkező, mintha kettejük közül igenis Lilla lenne a nagy szívtelen heartbreaker.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 - És legalább annyi hátránya is - rázza a fejét lemondóan, de közben mosolyog. Nem mintha tudná, milyen bentlakásos suliban élni, az otthon kényelmét, a családtagok toleranciáját élvezte egész életében. Nem is nagyon tervez változtatni az álláson, főleg, amíg Nina itt van a faluban. Így tökéletes neki, hogy Flórával sincs összezárva, másokhoz sem kell alkalmazkodnia. Akkor vagy egyedül, amikor akar és senki nem ütheti bele az orrát a dolgaiba, véletlen sem.
Csak mosolyogva nézi Lillát, ahogy nevet, pedig a helyzet maga nem kifejezetten mulatságos. De most is, mint eddig mindig, meghagyja Lillát a kis álomvilágában, ami annyira távol van az ő valóságától, amennyire az csak lehetséges.
 - Roppant kedves tőled - állapítja meg, miközben megemeli a szemöldökeit. Tudja, hogy Lilla sem gondolta komolyan, hogy majd pont ő parancsolgathat le a pokolba. Nem mintha hinne bármiben, ami a halál után vár az emberre. Abban hisz, hogy ezt a lehetőséget kell kihasználnia, nem pedig a megváltásért gürizni, azzal vigasztalódni, vagy a büntetéstől rettegni. Szerinte mindkettő badarság, és még ha lennének is általános érvényű szabályok... nos, azok sem lennének érvényesek rá. Egyedi eset, egyedi elme, egyedi bánásmódot érdemel minden helyzetben.
 - Persze, nem értem volna be ezzel a két perccel - bólogat, és megmagyarázza, miért nem úgy gondolta, hogy itt és most fogják bepótolni. Itt az utcán, zene nélkül, sietősen? Ugyan már, Lilla sem gondolhatta komolyan, hogy ennyivel elintézheti a dolgot.
 - Menj csak - engedi el a másikat végül, féloldalas mosollyal az arcán, még a kezét is kissé megemeli a türelmetlenül várakozó hozzátartozók felé, hogy mutassa az utat. Nem mintha annyira el akarná küldeni Lillát, de őszintén szólva, nem szereti, hogy nézik őket és várnak a lányra. Na meg persze, neki is akad még dolga ma éjszaka a közelben, de ezt inkább nem kötné a lány orrára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 - Nos, ne aggódj, arról majd gondoskodom - próbálja visszafogni a sunyi mosolyt az arcáról, de nem megy neki. Pontosan, gondoskodni fog arról, hogy Lilla ráérjen. Be kell ismernie, hogy van néhány dolog, ami fontosabb, mint ő, de csak pár különleges helyzet. A hétköznapokban nem tudna hozzászokni ehhez a bánásmódhoz. Sem az alkalmazkodáshoz, sem az előzékenységhez, már attól is kirázza a hideg, ha ezekre az érzelgős szavakra gondol.
Ő pedig megadja neki a jelzést, hogy könnyítsen a dolgon. Tudja pontosan, hogy számára nem létezik zavar, vagy szégyenkedés, de ez nem igaz a többi emberre. Legalábbis a legtöbbre. Úgyhogy néha másképp fog fel kínos helyzeteket, mondjuk az érzelgős, hosszúra nyújtott búcsúzásokat. Így igyekszik érzéketlenségével megkönnyíteni a dolgokat és egyszerűvé tenni. Menjen csak. A családja vár rá. Őt akarják ünnepelni, hűvös is van, és senkinek nincs kedve még tíz percet itt toporogni, csak mert ők éppen egy roppant romantikus pillanatot élnek át.
De amikor ezt kimondja, nagyon jól figyeli Lilla arcát, és pont egy fél másodperccel tovább néz rá, minthogy Ákos ne venné észre rajta, mire gondol. Nem gondolatolvasó, inkább csak ő maga is egy engedélyre várt, hogy végre félretolhassa a hülye udvariasságot meg előzékenységet, és azt tehesse, amit akar. Ezt pedig tökéletesen annak is értelmezi, elmosolyodik, lesüllyeszti tekintetét, jókedvűen szusszan egyet.
Az üres udvariaskodó duma nem is nagyon érdekli már, inkább csak elkapja a lány kezét, és közelebb húzza magához. Csak azért, hogy átölelhesse, szorosan, ellenkezés-mentesen. Egyik kezét Lilla tarkójára simítja, a barna tincsek közé túr, amíg egy gyors, ám annál szenvedélyesebb csókot ad neki.
 - Gondoltam, szerettél volna egy jó éjt puszit - magyarázza meg a helyzetet, a tipikus Ákos-féle kendőzetlen vigyorral az ajkain, közben enged szorításán. - És estére kellemes beszédtémát - teszi hozzá, mert komolyan nem bírja ki. Ő el akarta engedni a lányt, de úgy nézett rá, azokkal a nagy, kék szemekkel... legalább olyan meggondolt döntés volt, mint az oroszlán bajuszát húzogatni. De inkább csak végigsimít a lány karjain, majd elengedi, mielőtt még esetleg dühbe gurulna és kikaparná a szemeit. Kinézi belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem éppen volt fájdalommentes az elmúlt két-három napja. A bal kezét többször próbálták megműteni, hátha egyszer majd normálisan használhatja - mindhiába. Éppen túl van egy újabb meneten, az alkarja gipszben és felakasztva, ugyanis az ujja külön ki van támasztva. Az egész bal karja mozgásképtelen jelen pillanatban, ő maga pedig picit kába még a fájdalomcsillapítók hatásától. Bár fogalma sincs, a gyógyítók mit műveltek a kezével, de most már legalább nem fáj úgy éjjel-nappal, hogy ordítani tudna tőle. Nem mintha panaszkodott volna valaha a fájdalom miatt.
Igenis vállalja, hogy ez volt a hibájának a következménye. Ahogy azt is, hogy még valószínűleg lesz is folytatás, nem ússza meg ilyen könnyen. A feje kicsit nehéz a gyógyszerektől, de az érzékei elég éberek. Az asztalkája után kutat jobb kezével. Szerencsétlenkedik egy sort, próbál feljebb ülni, de a stabil kartámasznak köszönhetően ez nehezen megy neki és inkább csak vergődés lesz belőle. Fáradtan szusszant egyet, majd végre sikerül elhúznia az asztalt, így jobban kézre áll és ki tudja nyitni a fiókot. Először azt hiszi, csak beképzeli a dolgot, de a levél nincs ott és ebben biztos. Elsőre borzasztóan felhúzza magát, teljes erejével csapja vissza a fiókot, eltolja vele a szekrényt is, nekicsapódik a falnak. Mély levegőt vesz.
Ezt a levelet soha, senkinek nem lett volna szabad elolvasnia. De még talán meg is bocsájtaná, ha csendben visszatette volna a helyére. Nem is tudja, hogy gondolta, hogy nem védi le, az elmúlt másfél napot szinte végig félig kábán, el-elaludva töltötte, senki nem vigyázott a levélre. Semmi bűbáj, semmi különleges tinta. Egy egyszerű kis fogantyú választotta el a világot tőle, és ettől a gondolattól majd' megőrül.
Mély levegőket vesz. Kiropogtatja a nyakát. Próbálja lenyugtatni és tisztázni a gondolatait. Ha a levél nincs itt, hol lehet...?
És akkor belehasít a felismerés.
Megcímezte. A levélnek volt címzettje.
Körülbelül fél órája van ezen a szomorú tényen meditálni, miközben megjön Nina és rápillant. Figyeli, ahogy elhúzza a széket és leül. Nem is köszön vissza neki, sajnos ilyenkor a jó modor is kifogy belőle.
 - Szia! - kezdi ijesztő lelkesedéssel és torz mosollyal az arcán. - Lennél olyan kedves és elárulnád nekem, hol a p*csában van a levél a fiókból? - teszi fel a kérdést, erőltetett kedvességgel. Hiszen ez a taktikája. Ha nem tudod megölni, legalább légy halálosan kedves.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Valóban, nincs az arcán megbánás, még csak a szokásos, fáradt karikák sem ülnek a szeme alatt. Ha valamire, erre jó a kórházban lét és a kezelés - legalább nyugodtan, leszedálva alszik és az éjszakái békésebbek. Sőt, most már a napjai is azok. Az egyetlen, ami zavarja, hogy most olyannyira feleslegesnek tűnik az összes erőfeszítése. Akármennyire nem javít a helyzeten, ő tényleg megtett, hogy normálisnak tűnjön és normális kapcsolatokat alakítson ki, a családjával, Lillával, barátokkal... de egyedül képtelen túlnőni saját magán. Egyszerű kis suttyó lesz belőle, aki átgázol mindenkin, és az sem hatja meg, ha minden a fejére omlik, mert majd újrakezdi a játékot és épít másikat.
Nem akar újat kezdeni. Mint a lelkes kisgyerekek, amikor kártyavárat építenek. Az első igaz extázis, annak is örülnek, ha egy aprócska megáll. Aztán összedől, újrakezdik, nagyobb reményekkel. Még, még nagyobbat, komplexebbet építenek és nem törődnek azzal, mi lesz, ha egyszer ledől majd. Aztán a sok befektetett munkának egyszer csak annyi, nincs többé. És akkor nincs a lelkesedés, hogy újrakezdje, csak a dac, hogy mi lett azzal a sok munkával, mi lett a gyönyörű várammal? Így érez most Ákos is.
 - Nem igazán fog menni, mert az... - mondja, közben pedig a fiókjába nyúl, előhúzza belőle a tollát - ... itt van, ebben.
Megkocogtatja az apró üvegcsét, amiben az átlátszó, ezüstös-kék folyadék áramlik. Az emlékei arról, hogy mi történt aznap éjjel, homályosak. Már nincsenek is igazán vele, így nem üldözik. De az élete minden pillanatában érzi a mellékhatásait. Furcsa érzés úgy élni, amikor attól rettegsz a saját környezetedben is, hogy valaki rád csukja az ajtót. Egy elforduló kulcs a világ végét jelentheti - hiába van már fegyvere ellene, sőt, hiába tudna kijutni, ha akarna. Abban a pillanatban újra apró, sérült kisfiú.
És igen, ez az, amit minden erejével próbál elnyomni magában. Ő nem beteg, ő nem sérült kisfiú. Nincs szüksége sajnálatra, sem pátyolgatásra. Nem is lelki sérült, semmi nem egyezhet vele, ami lealacsonyodott, gyenge forma.
 - Nem kifejezetten szeretek ebben az állapotban lenni én sem, hidd el - válaszolja, arra, hogy nem tehet róla, közben pedig jelentőségteljesen végigpillant a karján. Igazából könnyű lenne a felelősséget félresöpörni és azt mondani, nem ő volt, hanem az a zűrzavar a fejében... de nem teszi. Az egyetlen nemes tulajdonsága, hogy vállalja a tettei következményét. Ezért fekszik most éppen itt.
 - Utáltál semmit sem tudni rólam, ugye? Utáltad a titkokat. De azt hiszem, az igazságot még jobban utálod, ha pedig rajtam múlt volna, most sem tudnád - sóhajtja és megforgatja a szemeit. Nina és az ő kis magánakciói. Mintha ezzel bármit segítene a helyzeten. Pedig tökre szerette volna ezt a találkozást, ahogy eljátssza a hattyú halálát. Lilla megsajnálja, elaltatja a gyanúját, mi történt vele, aztán pedig játssza a menő csávót, a félmosolyával belök egy-két poént, amitől a lány még inkább beleesik. Szinte látja maga előtt a csodálkozó tekintetet, ha lehunyja a szemeit. Az a csodálat, ahogy a lány néha pillantott rá, amikor azt hitte, nem látja... imádta. Imádta Nina büszke tekintetét is, ahogy végigmérte, ahogy fel kellett pillantania rá, olyan magas volt. És furcsa módon hiányzik neki az a tekintet, amit a tökéletes, bájgúnár-rosszfiú keverék Ákos kapott.
De most, ahogy kinyitja a szemeit, nem lát semmiféle csodálatot. Csak sok-sok könnyet, és valami egészen mást.
 - Hé, figyelj, én abszolút komolyan gondoltam, hogy nagyon szeretni akarlak, tudod, mint a normális emberek. Úgyhogy, ha... - kezd bele a mondandójába, de aztán ezen a ponton elakad. Nem mondta még ki. Nem szokott ígérgetni, sem mentegetőzni, mert az olyan, mintha nem mindenki úgy ugrálna, ahogy ő fütyül. És ahogy itt fekszik, agyongipszelt karral, tele sérülésekkel, kiszolgáltatottan... kénytelen elfogadni, hogy az életben egyszer meg kell adnia magát és engedni másnak. Jobban fáj neki, mint a sérülései, vagy csak azt a fájdalmat erősítik fel az érzések.
 - Ha kijutok innen, elmegyek az ELMÉbe, és megváltozom, de nélküled nem fog menni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

 - Nincs mit sajnálni - válaszolja egy fintorral egybekötött félmosollyal. Legalább olyan keserédes, mint az érzései a dologgal kapcsolatban. A sérülései miatt pedig kevésbé esztétikus is a végeredmény, úgyhogy gyorsan abbahagyja és magyarázza a helyzetet tovább Lillának. Próbálva rávilágítani az ő oldalára is, bár nem érzi, hogy itt nagy harc és veszekedés lenne.
Pár nappal ezelőtt még imádta volna ezt a beszélgetést. Belekényszeríteni Lillát ebbe a helyzetbe és figyelni, ahogy a térdei egyre kevésbé tartják meg. Ahogy egyre jobban tépi a szék támláját és alig áll a lábán. Próbál mélyen magába nézni és koncentrálni, de fogalma sincs, mit kéne most ezzel a helyzettel tennie. Ettől fél a legjobban, ha nem lesz olyan, amilyen eddig, akkor abszolút tanácstalan és összezavarodott.
A válaszára viszont egy sokkal lágyabb, reflexes mosoly ül ki az ajkára. Megszokta már, nehéz felhagyni vele, így inkább nem is próbálkozik. Jókedvűen szusszantja ki a levegőt, mély iróniát adva a mondandójának.
 - Ezek szerint én semmi vagyok - a mondandójához még egy vállrándításhoz hasonló kézmozdulat is társul. Arra jelen pillanatban nem nagyon képes, és még ezt a próbálkozást is megbánja. De ez az igazság, pontosabban ez a hazugság. Az igazi Ákos csak néha bukott elő a felszínre, az elmúlt évek múltán egyre kevésbé. És az összes, apró igazságcseppet szavakba préselt és ügyesen elrejtette az emberek elől. Kivéve az utolsó levelét, azt, amit Lillához írt, hogy le is tisztázza, mit érez iránta. Ő maga is meglepődött, milyen egyszerű, és mennyire vágyik rá.
A lány azonban újra zokog, lerogy a székre és a fejéhez vág mindent, ami valószínűleg szíven ütné, ha nem lenne a szíve acélszéfben elrejtve. Helyette inkább türelmesen és nyugodtan hallgatja végig a lányt, arckifejezését fürkészve. Lilla egy rakat kérdést vág Ákos fejéhez és valószínűleg abban reménykedik, hogy ezzel sikerül megfognia és szótlanul vonogatja majd a vállát és elismeri, hogy a lánynak igaza van. Pedig esze ágában sincs.
 - Elküldhetsz, kimehetsz azon az ajtón, és vissza se kell nézned - mutat a szoba ajtaja felé, ahol nemrég Nina is távozott -, de akkor sose tudod meg, mi lett volna, ha...
Elhiszi, hogy most csak a legrosszabb verziók jutnak a lány eszébe a jövőről való fantáziálás során. Bele sem gondol, hogy lehet még jó vége is a dolognak. Ákos pedig csak úgy érzi az értelmét az egésznek, ha Lilla is az egyenletben van. Mert ha nincs... akkor nincs motiváció, nincs jutalom, nincs büntetés, nincs semmi.
Pont, ahogy a lány mondta. A nagy semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

 - Vigyázz, mit kívánsz - figyelmezteti a lányt, mert ez alkalommal nem hagyja rá. Hiszen megígérte, hogy ő is kap egy őszinte napot, amikor kicsit kiteríti a lapjait. Neki sem tetszik a helyzet, Lillának sem. Annyira szépen hangzik az őszinteség, olyan nemes eszmének és az emberek hobbija a végsőkig űzni. Pedig amikor megkapják, a nyers valójában, akkor nem boldogak tőle. Hova tovább, talán el is felejtik, milyen kellemes a boldog tudatlanságba süppedni.
És ebből lesznek a szappanopera-szintű drámák. A dolog pikantériája csupán az, hogy ez éppen egy egyoldali dráma. Mert Ákos valahogy képtelen felfogni a dolog lényegét. Nem mintha rosszabb ember lenne, mint hetekkel ezelőtt, amikor Lilla még elolvadt tőle. Nem mintha jobban tudná kontrollálni magát és a gondolatait. Tulajdonképpen benne nem változott semmi, csak körülötte a világ. Mindenki a fejére próbálja borítani az asztalt, mintha ezzel bármit elérhetnének nála. Mintha az valaha, segített volna bárkin.
A szerencsés dolog a helyzetben, hogy Ákost ez egyáltalán nem zavarja, mert az áldozat-létnél kevés dolgot utál jobban. Így könnyedén veszi az akadályokat, még némi örömmel is konstatálja, hogy a környezete készségesen magára vállalja az áldozat szerepét. Általánosságban nem értékelné ennyire a tulajdonságot, de most éppen kapóra jön neki. És természetesen, neki az a fontos, ami hasznos. Így hagyja, hogy Nina legyen a kihasznált nővér, akivel hálátlanok, aki nem ezt érdemli. Azt is hagyja, hogy Lilla csak a saját összetört szívét és érzéseit lássa maga előtt, és az egész történetben csak magát sajnálja. Mert így ő marad abban a szerencsés helyzetben, ahol nem kell mélyebbre ásni. Hiszen a történet egyértelmű: ő a gátlástalan szemétláda, aki fájdalmat okoz mindenkinek. És nem éltek boldogan, aztán csak meghaltak. Vége, ennyi, nincs de, nincs a történetnek másik oldala. Nincs védelem, csak vád, és ez a kedvenc része az egészben. Hogy semmit nem kell tennie érte tulajdonképpen, az emberek mégis pont úgy viselkednek végső soron, ahogy neki kényelmes. Annál értelmezhetetlenebb számára nem is lenne, ha valaki végre átlátna a személyes drámája ködén és elkezdene törődni vele, így jobb is, ha ezt elkerüli.
 - Gondolkozz csak - válaszolja, de csak halkan, úgy mellesleg. Csak, hogy ne csendben tűrje, amit a lány mond és ő is megszólaljon. Ahogy mondta, szabadon távozhat, abban az esetben, ha vállalja a következményeket. Csendben figyeli, ahogy a lány feláll és kicsit közelebb lép, végigsimít a takarón. Ahogy Lilla kiejti a szavakat és rápillant... az előadás utáni estére emlékezteti. Akaratlanul is kitör belőle a nevetés, de vissza kell fognia magát, mert jelen helyzetben ez egy iszonyú fájdalmas procedúra.
 - Sajnos, most nem vagyok alkalmas drámai búcsúcsókokra. Kár, pedig eléggé tetszett - teszi hozzá, miközben sikerült lenyugtatnia magát és lassan lehervasztja a vigyort az arcáról.
 - Szóval, marad egy sima szia - megemeli a kezét, hogy intsen a lánynak, miközben némi fájdalom árán mosolyt varázsol az arcára.