Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály
Jimnie bácsi és a lányokHa azt mondom, hogy izgatott voltam a mai napot illetően, akkor erősen visszafogottan nyilatkozom. Nem voltam még soha, de soha a fővárosi ispotályba és rettentően felvillanyozott a hír. A lányokkal, Abigéllel és Jennyvel rögtön össze is beszéltem, hogy együtt menjünk, már csak azért is, mert így sokkal érdekesebb, na meg mert, nem akartam még véletlenül sem eltévedni. Még akkor sem, ha amúgy a helyszín eléggé egyértelmű.
Nem tudom a lányok mennyire izgatottak én azt hiszem, végig beszélem az egész utat, és valószínűleg halálra untatom őket a sok-sok információval, amit előzetesen összeszedtem a Sziklakórházként is ismert intézményről. Egyszerűen annyira régóta akarok ezzel foglalkozni és annyira hihetetlen, hogy most élesben láthatok majd mindent, hogy nem bírok nyugton maradni.
Ez az állapot csak addig tart, amíg felérünk a bejárathoz és meg nem jelenik a tanárunk. Akkor aztán egycsapásra változik minden és hirtelen úgy érzem, hogy semmit sem tudok. Ez az érzés új, és ismeretlen. Sohasem tapasztaltam korábban épp ezért ijesztő is. Igyekszem háttérbe szorulni.
Mivel muglik között is mentünk, egyszerű mugliruhában vagyok, amit most összébb húzok magamon, a táskámat igazgatom a vállamon, az órámat ellenőrzöm, de még egyáltalán nincs itt az inzulin ideje. Se az evésé. Egy evést amúgy is letudtam a vonaton, körülbelül ennyi nyugta volt tőlem a két lánynak. Igaz, akkor is közbe vetettem ezt azt. Szóval előre engedem a lányokat, és hátul téblábolok meg szétnézek jön-e erre valaki még rajtunk kívül. Aztán mikor már nincs semmi más lehetőség, belépek én is, és elmotyogok egy halk köszönést.